TÉNY/SOROS II. - A Soros Alapítvány második évtizede 1995−2004

Kiadványok

Cím:	TÉNY/SOROS II. - A Soros Alapítvány második évtizede 1995−2004
Szerző:	Nóvé Béla
Sorozatcím:	TÉNY/SOROS
A kiadás helye:	Budapest
A kiadás éve:	2004
Kiadó:	Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft
Terjedelem:	625 oldal
Nyelv:	magyar
Tárgyszavak:	Soros Alapítvány
Állomány:
Megjegyzés:	A magyar Soros Alapítvány második évtizede 1995-2004-ig
Annotáció:
ISBN:	963 14 2415 4
ISSN:
Raktári jelzet:	E

TÉNY/SOROS.II.
A Soros Alapítvány második évtizede 1995−2004

MAGVETŐ
BUDAPEST

Szerkesztette
NÓVÉ BÉLA

A kötet összeállításában közreműködött
Arnold István, Bartók Györgyi, Belia Anna, Büky Orsolya, Geszti Judit, Jombach Márta, Kovács Gábor, Nizák Péter, Pikó Zsuzsanna, Rácz Erzsébet, Szőke Katalin, Tóth Andrea és Tóth Viktória

 Magyar Soros Alapítvány, 2004

TARTALOM

NYOMOT HAGYNI

Sajátos lény az ember: alapvető ösztönei közé tartozik a vágy, hogy változtasson a világon, nyomot hagyjon maga után. Ez az „építési ösztön” (szerencsés esetben) nemes versenyben viszi a világot előre.
Sikeres üzletembernek lenni azért is jó, mert az építési ösztönt duplán is szolgálhatjuk: a tisztességgel felépített üzlet elsősorban önmagával hagy nyomot a világban, de az üzlet sikere révén elért anyagi javak egy újabb szinten, a társadalmi szolidaritás szintjén kínálnak újabb lehetőséget az alkotásra. Elterjedt nézet, hogy a gazdag emberek által létrehozott alapítványok egyfajta önként vállalt adóként szolgálnak, „megadjuk a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené”.
Nálam nem erről van szó. Itt is, csakúgy, mint az üzleti világban, építeni akartam valami maradandót, egy kicsit jobbítani a világot; és nemcsak szolidaritásból, hanem merő önzésből is: egy jobb világban nekem is jobb élni.
Szerencsésnek érzem magam: az elmúlt húsz év alatt a Magyar Soros Alapítvány hatással tudott lenni az országra. Az első tíz év alatt a rendszerváltás egyik katalizátorának is érezhettük magunkat, míg a második tíz év a kiteljesedés korszaka lehetett, amikor a cél egy olyan nyílt civil társadalom alapjaihoz való hozzájárulás volt, amely később megáll a saját lábán: el tudja tartani művészeit, tudósait, gondoskodik az egészségügyről és az oktatásról mint saját újratermelésének zálogáról, és a szolidaritás szintjén gondoskodik elesettjeiről is. Mindez az állam és a civil társadalom közös feladata. Szerencsésnek érezhetem magam, ha ehhez a Magyar Soros Alapítvány is hozzájárulhatott valamennyire.
Azzal, hogy Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, feladatunk megváltozott. Magyarország nem segítségre szoruló, elesett ország többé, hanem a világ sikeresebb felének integráns része. Akkor érezhetem továbbra is úgy, hogy volt értelme mindannak, amit e húsz év alatt végeztünk, ha a feladatban egyre többen osztoznak velünk, sőt nálunk jobban is folytatják, mint ahogy mi elkezdtük.
Mert csak így lehet maradandó, amit építettünk.

Soros György

Budapest, 2004. október

AJÁNL ÁS

Az effajta írások köszöntik az olvasót, figyelmébe ajánlják a művet, jóindulatát kérik az olvasottak megítélésében. Mikor elgondolkodtam azon, hogy kik lesznek a Magyar Soros Alapítvány második tíz évéről szóló könyv olvasói, első látásra úgy tetszett, hogy többnyire az „érintettek” köréből kerülnek majd ki: volt munkatársaink, szakértőink, kurátoraink, a velünk együttműködő szervezetek tagjai, pályázóink – saját nevüket, munkájuk, tevékenységük nyomát keresve. Nagyon sokan vannak – a kötet tervezett példányszáma nem is tenné lehetővé, hogy mindannyiuk kezébe jusson a könyvből. Ők, az Alapítványhoz közelállók, valószínűleg ugyanúgy forgatják majd a Tény/Soros II-t, mint én még kézirat formájában: el-elmélázva emlékeiken, tapasztalataikon, sok apró részlettel kiegészítve az olvasottakat, személyessé téve a közérdeklődésre számot tartó tényeket. A legtöbb „kis színest” az Alapítvány volt munkatársai tehetik gondolatban a leírtakhoz, öregbítve a hírnevet, amelyet Magyarországon a szóban forgó két évtized alatt a Soros Alapítvány kivívott magának.
Remélem azonban, hogy olyanokhoz is eljut a kötet, akik nem találkoztak még velünk, de az olvasottak nyomán elfogulatlan képük lesz rólunk, mire korunk történelem lesz. Mert a huszadik év még tart, még működik az Alapítvány, dolgozunk benne, nincs meg tehát az eredmények és kudarcok tárgyilagos megítéléséhez szükséges távolság. Nagyon sok elképzelésünkről még nem is derülhetett ki, hogy igazában megvalósult-e. Sokról azonban már biztosan tudjuk, hogy olyan újdonságot honosított meg több területen, amelyről esetleg ma már nem is tudják rajtunk kívül – közülünk is csak a régiek emlékeznek –, hogy Soros-kezdeményezés volt.
A második évtized, az 1995–2004 közti évek – melyből majdnem kilencet töltöttem az Alapítványnál – mérlegét különösen nehéz elkészíteni. Kevesen vitatják, hogy az Alapítvány tevékenysége mennyi szálon, milyen hatékonyan segítette az 1989-90-es társadalmi és politikai fordulatot Magyarországon. Az Alapítvány magyarországi eredményeinek a hatására döntött úgy Soros György, hogy Közép- és Kelet-Európa többi országában is létrehozza alapítványait, és a nemzetközi Soroshálózat, az Open Society Institute regionális központját Budapesten nyitja meg.
Vajon ugyanilyen hatással voltunk-e, lehettünk-e második tíz évünk alatt a demokrácia működési zavarainak enyhítésében, a kialakuló piacgazdaság kultúrát és művészeteket sújtó könyörtelenségének orvoslásában? Segítettünk-e abban, hogy mindenki, fajra, nemre, származásra való tekintet nélkül egyenlő esélyekkel élhessen jogaival, férjen hozzá a frissen megteremtett jogállami intézményekhez? Hozzájárultunk-e ahhoz, hogy az úgynevezett nagy alrendszerekben, a közoktatásban és az egészségügyben következetesen megtörténjék a demokratizálódás? Sikerült-e mindent megtennünk ahhoz, hogy az állampolgárokban tudatosodjék, számít a szavuk az őket érintő kérdésekben? Ragadósak-e a példáink abban, hogy mindannyian felelősek vagyunk elesett, sérült, szegény és megbélyegzett embertársainkért? Ugye, mennyi lényeges kérdés, amelyre ma még nem lehet egyértelmű választ – sem igent, sem nemet – adni. Mindenesetre, mi ezekre a kérdésekre igyekeztünk megoldást találni a zsenge demokráciában, az Európához csatlakozó Magyarországon, és azt hiszem, gyakran maga a kérdés feltevése is elindított bizonyos folyamatokat, többnyire azonban válaszokat is kaptunk, részmegoldásokat javasolhattunk.
Mi a munkatársaimmal, kurátorainkkal és szakértőinkkel mindig arra törekedtünk, hogy a lehető leghatékonyabban költsük el a pénzt, amellyel évente gazdálkodhattunk. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz a más pénzét költeni. Milyen öröm éppen ezért azt állítanom, hogy az Alapítvány két évtizedes működését az a felelős gyakorlat tette elevenen jelentőssé, amellyel megtervezte a támogatások elosztását, és elérte, hogy a tervek pontos adminisztrációval, a folyamat minden pontján ellenőrizhetően valósuljanak meg.
Minden nagyobb program indulásakor hosszas szakértői viták során kristályosodik ki, hogy a kérdéses területen mi lehet egy magánalapítvány küldetése, szerepe, hogyan csatlakozhat korszerű állami törekvésekhez, hogy indíthat el vagy segíthet egy fejlődési folyamatot, milyen módon reagálhat a leghatékonyabban az adott terület szükségleteire, végül pedig, hogy mit szeretnénk látni tevékenységünk eredményeképpen.
A meghívott szakértők mind területük kiválóságai, akik készséggel megosztják tudásukat és tapasztalataikat velünk, és érdeklődéssel hallgatnak meg bennünket is arról, hogy más programokból mit tanultunk. Többször előfordul, hogy egymástól teljesen különböző területeken tudunk azonos módszereket alkalmazni, például az együttműködési technikákat, a közösségfejlesztést több programunkban is, és ez mindig látványos eredménnyel jár.
Amikor az Alapítványhoz kerültem, elborzasztott az a pályázatmennyiség, amellyel nap mint nap megbirkóztak kollégáim. Ez nemcsak tornyosuló papírhegyeket jelentett, amelyeket rendezni, iktatni, kezelni kellett, hanem a pályázókkal való kapcsolattartást is. Azt hamar átláttam, hogy ilyen sok pénzt csak szigorú fegyelemmel lehet követhetően és ellenőrizhetően kezelni, ám nagy élmény volt, hogy akik ezt a munkát precízen végezték, kedves emberek, megannyiszor türelmesen magyaráznak el minden apróságot a hozzájuk fordulónak. A dermesztően bürokratikus munkát unottság, fásultság és fontoskodás nélkül végzik. Ez is hozzátartozott a sok pénz felelősségteljes elköltéséhez. Eleinte azt gondoltam, hogy erre a munkára születni kell, ezért is többnyire nők alkalmasak a feladatra. (Az áhított „nemi egyensúlyt” csak úgy sikerült megvalósítani, hogy a kuratóriumokban mindig a férfiak, a munkatársak közt a nők voltak és vannak többségben. Az üdítő kivételek csak erősítették ezt az általános tendenciát.) Ma azonban már úgy látom, hogy megtanulni is lehet. A mi példánk segítheti a magyar civil társadalom professzionalizálódását, amely ma égetően fontos kérdése a nonprofit szférának, de állíthatom, hogy az egész társadalomnak.
Sokat tanultunk mi is – néha saját kárunkon, néha másokén. Nem tudom, mi lehetne annak a szakmának a neve, amelyhez a diplomát a Soros-egyetemen szereztük. Mert ismereteink nemcsak az előbb említett demokratikus szellemű, korszerű technikájú ügyintézést foglalják magukban, hanem a nyilvánossággal méltóképpen élő, a helyi és a szakpolitikák befolyásolásától sem visszariadó állampolgári öntudatot, a kapcsolatteremtés és hálózatépítés fortélyait és az ország állapotáról a „terepen” szerzett tapasztalatokat egyaránt. Tanultunk a kudarcainkból is – mert kudarcot is átéltünk nem egyet. De hiszen épp ez ennek a munkának a legnagyobb vonzóereje: a gondolat szabadsága, a kísérletezés lehetősége.
Ezért is tartottuk szükségesnek, hogy a Soros Alapítvány megalakulásának huszadik évében megjelenjen ez a kötet, amelyet fura módon úgy ajánlok az Olvasó figyelmébe, hogy ne olvassa el egyvégtében. De olvasgassa, böngéssze újra, meg újra: így oszthatjuk meg vele a legsikeresebben a tanulságokat, amelyekre az elmúlt két évtizedben jutottunk, és amelyeket most és működésünk néhány hátralevő évében még sokak javára kamatoztatni szeretnénk.

Belia Anna
igazgató
Soros Alapítvány

Könyvünk – a könnyebb egybevetés és eligazodás végett – követi az Alapítvány első évtizedéről korábban megjelent monográfia (Tény/Soros. Budapest, 1999, Balassi) felépítését. Eszerint évről évre haladva hármas léptéket kínál az olvasónak.

Elsőként M= 1:100 jelzet alatt a nagyvilág és az ország fontosabb eseményeit idézi fel amolyan korfestő háttérvázlatként.
Ezután M = 1:10 felcímmel az Alapítvány évi hírösszefoglalója következik. Ez rendre ismerteti a költségvetés főbb tételeit, az aktuális szervezeti és személyi változásokat, és szoros időrendet tartva röviden kitér egy-egy induló programra, együttműködési formára, az Alapítvány vagy partnerei szervezte fórumra, általuk adott sajtónyilatkozatra.
Az év krónikáját végül az M = 1:1 rész közelképei zárják. Ezek jobbára önálló esettanulmányok vagy programértékelések az elmúlt évtized valamely jelentős alapítványi szerepvállalásáról, egykori és mai, külső vagy belső munkatársak emlékezésével színezve.

E hármas közelítés remélhetőleg árnyaltabb összképet ad, s egyben megkönnyít minden tartalmi, időrendi „finomkeresést”. – A Szerk.

Kiadványok