Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
TÉNY/SOROS II. - 1995
Szerző:
Nóvé Béla
Sorozatcím:
TÉNY/SOROS
A kiadás helye:
Budapest
A kiadás éve:
2004
Kiadó:
Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft
Terjedelem:
625 oldal
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
évkönyv, Soros Alapítvány, pályázat
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:
963 14 2415 4
ISSN:
Raktári jelzet:
E

1995
M = 1:100

Az év elejétől Magyarország az EBESZ soros elnöke. Januártól az EU tagjává válik Ausztria, Finnország és Svédország. A Soros György alapította Közép-európai Egyetem hivatalosan is elfogadott felsőoktatási intézménynek minősül. Január 23-án több ezer ember életét követelő, heves földrengés rázza meg Japánt. Január 28-án lemond Békesi László pénzügyminiszter arra hivatkozva, hogy a gazdaságpolitika erőinek megosztása gyengíti a kormányprogram végrehajtását. Távozásának hírére a Budapesti Értéktőzsdén – eladdig példátlanul – 8-9%-kal csökkennek az árfolyamok. A Kereszténydemokrata Néppárt új elnökévé Giczy Györgyöt választják. Január végén az oroszok elfoglalják a csecsen főváros, Groznij nagy részét.
Február 2-án a kormány úgy dönt, hogy kéthetente megvizsgálja az ország pénzügyi állapotát, mert a gazdasági helyzet a vártnál kedvezőtlenebbül alakul. Néhány nappal később az Alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősíti az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény több rendelkezését, s a parlamentet új törvény megalkotására kötelezi. Február 7-én a miniszterelnök Bokros Lajost jelöli a pénzügyminiszter, Surján Györgyöt pedig a Nemzeti Bank elnöki posztjára, a koalíciós pártok egyetértésével. A változás hírére a budapesti tőzsdén stabilizálódnak a részvényárfolyamok és nő a forgalom. Február 22-én John Major brit és John Bruton ír miniszterelnök nyilvánosságra hozza Belfastban az Észak-Írország jövőjének rendezéséről szóló, történelmi jelentőségű dokumentumot.
Március 12-én a kormány dönt a gazdasági megszorító intézkedésekről, és 9%-kal leértékeli a forintot, amit további értékcsökkentések követnek az elkövetkező hónapokban. Az energiahordozók kivételével minden termékre egységes, 8%-os vámpótlékot vezetnek be. A belföldi kereslet csökkentése érdekében az állami szektorban megállítják a fizetésnövekedést, és döntenek a tandíj szeptemberi bevezetéséről is a felsőoktatási intézményekben. A szociális ellátások rendszerét átalakítják, ennek értelmében a családi pótlék, a GYES és a szülési segély nem jár többé állampolgári jogon, csakis a rászorulók kapnak támogatást. Az említett intézkedések miatt több miniszter és államtitkár lemond tisztéről. Március 19-én Horn Gyula kormányfő Párizsban aláírja a magyar–szlovák alapszerződést, amely másnap heves vitát vált ki a parlamentben. Március 20-án egy szekta merényletet követ el a tokiói metró vonalain, az ideggáz tizenkét ember halálát okozza, és közel ötezer ember sérül meg. Március 22-én több mint tízezer egyetemi és főiskolai diák tüntet Budapesten a tandíj bevezetése ellen.
Április 9-én országos cigány önkormányzati választásokat tartanak Szolnokon, mely Farkas Flórián elsöprő győzelmét hozza. Április 20-án a MÁV vezetése és a vasutas szakszervezetek közötti eredménytelen tárgyalások után általános vasutassztrájk kezdődik az országban. Másnap megkezdi üzletszerű működését a külkereskedelem finanszírozására létrehozott Magyar Export-Import Bank Rt. (Eximbank). Április 23-án a MÁV új kollektív szerződésének megszületésével a szakszervezetek utasítást adnak a sztrájk beszüntetésére. A hónap utolsó napján a Fidesz kongresszusán ismét Orbán Viktort választják elnökké, s a párt nevét Fidesz Magyar Polgári Pártra változtatják.
Május 1-én, a Munka ünnepén többezres tömeg tiltakozik a Roosevelt téren a kormány márciusi megszorító intézkedései, az ún. „Bokros-csomag” ellen. Május 9-én az Országgyűlés elfogadja a privatizációs törvényt, megteremtve ezzel a magánosítás jogi kereteit. A hónap közepén a parlament úgy dönt, hogy nem lesz népszavazás a köztársasági elnök közvetlen választásáról. A hónap végén Budapesten megnyílik a NATO-parlament tavaszi ülésszaka, a szervezet történetében először kerül sor nem NATO-tagországbeli rendes tanácskozásra. Május 30-án az Országgyűlés név szerinti szavazással elfogadja a Bokros-csomagot, amelyet az ellenzék egységesen elutasít, s néhány szocialista képviselő is frakciója álláspontjától eltérően szavaz. A hónap végén nagy erejű földrengés pusztít a Szahalin-szigeteken, Kínában pedig a Jangce áradása követel súlyos emberáldozatokat.
Június 13-án az Országgyűlés név szerinti szavazással megerősíti a magyar–szlovák alapszerződést. Június 19-én – a kisgazdapárti képviselők távolmaradása mellett – lezajlik a köztársaságielnök-választás, melynek eredményeként 259 szavazattal újabb öt évre Göncz Árpád tölti be a legfőbb közjogi tisztet. (Az MDF, a KDNP és a Fidesz-MPP közös elnökjelöltje, Mádl Ferenc hetvenhat szavazatot kap.) Másnap rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett megkezdődik a több alvilági gyilkossággal vádolt Magda Marinko pere. A kormány rendeletet hoz a felsőoktatásban szeptemberben bevezetendő, kétezer forintos alaptandíjról, amelynek bevétele az évben még a költségvetést, a következő évtől már az intézményeket illeti. Június 27-én 156 milliárd forintos tervezett hiánnyal számoló pótköltségvetést fogad el a parlament. A hónap utolsó napján az Alkotmánybíróság nyilvánosságra hozza a Bokroscsomaggal kapcsolatos döntését. Eszerint a stabilizációs törvény több pontját – egyebek közt a GYED eltörlését, a honoráriumok után fizetendő 44%-os társadalombiztosítási járulékot – alkotmányellenesnek minősíti, és megsemmisíti. Ugyanezen a napon a parlament megválasztja az országgyűlési biztosokat.
Július 11-én a boszniai szerbek lerohanják az ország keleti részében nemzetközi védett övezetnek nyilvánított Srebrenica városát, majd tömegmészárlásba kezdenek a helyi bosnyák lakosság körében. Ugyanezen a napon Jelcin orosz elnököt kórházba szállítják szívpanaszokkal. A hónap közepén befejeződik a Feszty-körkép mintegy négy éven át tartó restaurálása. Július 17-én Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke közúti balesetet szenved, amelyben két kormányőr és egy motoros rendőr életét veszti. Az Alkotmánybíróság határozatai miatt keletkező 12 milliárd forintos költségvetési hiányt a kormány kiadáscsökkentő intézkedésekkel igyekszik ellensúlyozni, ennek jegyében szeptembertől 8%-kal emelik az energiaárakat, és ezek áfabevételeiből pótolják a kieső bevételeket. Július 25-én a párizsi metróban súlyos pokolgépes merénylet történik. A hónap végén az EBESZ közvetítésével aláírják az orosz–csecsen katonai egyezményt, amely véget vet a nagyszabású háborús cselekményeknek Csecsenföldön.
Az augusztus elején kirobbanó horvátországi fegyveres konfliktus az etnikai tisztogatások újabb hullámát indítja el a Balkánon. Augusztus 7-én a Belügyminisztérium új tábort nyit meg Debrecenben a délszláv háborús övezetből érkező menekültek számára. Másnap Szaddám Huszein iraki diktátor két veje családtagjaival Jordániába menekül. Augusztus 29-én Tbilisziben sikertelen merényletet kísérelnek meg Sevardnadze grúz elnök ellen. A hónap utolsó előtti napján a NATO légi és szárazföldi büntetőcsapásokat mér a boszniai szerbekre.
A Balkánon folytatódnak a NATO bombatámadásai, idehaza pedig a kormánypártok tárgyalásai szeptember 5-ig, amikor is a Koalíciós Egyeztető Tanács ülését követően Horn Gyula és Pető Iván egyaránt lezártnak minősíti a koalíciós vitát. Szeptember 5-én Franciaország kísérleti nukleáris robbantást hajt végre a Francia-Polinéziához tartozó Mururoa korallzátony alatt. Szeptember 9-én a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége rendkívüli közgyűlésén határozatot hoz, amelyben elutasítja a kormány tandíjrendeletét, és további tiltakozó akciókról dönt.
Október 5-én a kormány és a HÖKOSZ megállapodik a tandíj kérdésében. Ennek értelmében a diákok elfogadják a kétezer forintos alaptandíjat, de ez évben még nem kell kiegészítő tandíjat fizetniük. Másnap a Fővárosi Bíróság elsőfokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítéli a több alvilági gyilkossággal vádolt Magda Marinkót, aki legkorábban huszonöt év után bocsátható feltételes szabadlábra. Két nappal később gazdára talál a hazai lottózás történetének addigi legnagyobb nyereménye: 578 millió forint. Október 12-én felbomlik a közel egy évtizedes nagykoalíció az osztrák Szociáldemokrata Párt és a Néppárt között. Október 16-án a Bakonyban megkezdődik a kijelölt NATO-tagországok és a Partnerség a Békéért programban résztvevő államok közös hadgyakorlata. 20-án lemondásra kényszerül a NATO főtitkára, a korrupció gyanújába keveredett Willy Claes. Október 22-én Budapesten a MIÉP többezres kormányellenes tüntetésén Csurka István nemzeti ellenállásra és polgári engedetlenségre szólítja fel híveit. 23-án a Magyar Népjóléti Szövetség háromszáz szimpatizánsa betiltott Árpád-sávos lobogókkal vonul végig Budapesten, majd Ekrem Kemál György a résztvevőket forradalmi bizottmánnyá nyilvánítja a Bem téren. Október 26-án szívpanaszokkal ismét kórházba szállítják Borisz Jelcint. Két nap múlva Budapesten utolsó útjára kísérik a kilencvenhárom évesen elhunyt Varga Bélát, az 1946-47-es nemzetgyűlés elnökét.
Novemberben számos demonstrációt tartanak a közalkalmazottak. A rendőrség őrizetbe veszi a félmilliárd forintos áfa-csalással és exporttámogatás jogtalan igénybevételével gyanúsított Stadler József akasztói vállalkozót. November 4-én meggyilkolják az izraeli kormányfőt, Jichák Rabint. November 16-án Horn Gyula miniszterelnök bejelenti, hogy az Európa Tanács állásfoglalását kéri a szlovákiai nyelvtörvény miatt, amely meghiúsítja, hogy a Szlovákiában élő hatszázezer magyar a hivatalos fórumokon anyanyelvét használhassa. November 19-én száznegyven településen és tizenhat fővárosi kerületben helyi kisebbségi önkormányzati választásokat tartanak. Ugyanaznap Aleksander Kwasniewski legyőzi a lengyel elnökválasztáson a Szolidaritás-mozgalom egykori legendás vezetőjét, Lech Walesát. November 21-én az Országgyűlés törvényt hoz a tizennégyezer költségvetési intézmény pénzét egyetlen számlán kezelő Államkincstár intézményének felállításáról. November 21-én az Ohio állambeli Daytonban megszületik a boszniai háborút lezáró megállapodás. November 28-án a parlament engedélyt ad, hogy a délszláv térségbe vezényelt amerikai csapatok átmenetileg hazánkban állomásozzanak.
December 1-én bejelentik, hogy Kaposvár és Taszár lesz a Boszniába induló amerikai csapattest magyarországi bázisa. December 5-én az Országgyűlés engedélyezi, hogy ötszáz önkéntesből álló magyar műszaki alakulat induljon a délszláv térségbe: a NATO védelme alatt álló magyar kontingens feladata utak és hidak építésében való részvétel lesz. Két nap múlva a magyar fővárosban megnyílik az EBESZ-tagállamok diplomáciai vezetőinek tanácskozása. Ugyanezen a napon döntés születik arról, hogy a gyermeküket 1996. április 15-e után világra hozó anyák a várandósági pótlék helyett egyszeri tízezer forintos anyasági támogatást kapnak. December 8-án szerződést írnak alá egy gázszolgáltató és nyolc villamosipari cég külföldi tulajdonosoknak történő eladásáról. Ugyanezen a napon alternatív Nobel-díjat kap Bíró András, aki az általa létrehozott Magyar Autonómia Alapítvánnyal a roma kisebbség érdekvédelméért szállt síkra. Közalkalmazottak ezrei sztrájkolnak heteken át Franciaországban. Karácsony előtt az Országgyűlés 90%-os támogatással elfogadja a médiatörvényt. Az év végén a kormány eltörli a valutakiváltásra vonatkozó korlátozásokat.
M = 1:10

Az év elejétől megalakulnak az új szakkuratóriumok, és elindul az Alapítvány két kiemelt támogatást élvező programja: az Egyészségügyi rendszerfejlesztési és a Közoktatás-fejlesztési megaprogram. Január közepén Budapesten tartják a mintegy két tucat, térségbeli Soros Alapítvány vezetőinek tanácskozását. A találkozó fő kérdései: az az évi költségvetések, új programok jóváhagyása, valamint a hálózati együttműködés kiszélesítése.
Február 1-én a Közép-európai Egyetem és a Lengyel Tudományos Akadémia vezetői 25 évre szóló egyezményt írnak alá az egyetem új Szociológia Tanszékének Varsóba telepítéséről.
Március elején Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter Vásárhelyi Miklóssal megállapodik arról, hogy a Soros Alapítvány ez évben több mint 6 millió dollárral támogatja a magyar közoktatás tartalmi modernizációját szolgáló programot. A miniszter pár nap múlva személyesen adja át Soros Györgynek a Közép-európai Egyetem magyarországi elismerését tanúsító határozatot.
Április közepén a Kultúraközvetítők Kamarája kétnapos konferenciát rendez Budapesten, melynek megnyitó beszédét a védnökként felkért Vásárhelyi Miklós tartja. Május közepén a Fővárosi Önkormányzat együttműködési megállapodást köt az Alapítvánnyal a Közoktatás-fejlesztési program közös megvalósításáról.
Június végén a Népjóléti Minisztériumban Bakonyi Éva, Csehák Judit és Könczei György sajtótájékoztatón ismerteti az Alapítvány újonnan indított Egészségügyi rendszerfejlesztési programjának általános célkitűzéseit és pályázati rendjét. Július közepén a csökkent képességűek jogi képviseletének ellátására DRA-Hungary néven – Európában elsőként – ügyféliroda nyílik Budapesten az Alapítvány és az amerikai kormány támogatásával. A hónap végén Belgrád után Pozsonyból is ki akarják tiltani Soros György Nyílt Társadalomért Alapítványát a koalíciós Szlovák Nemzeti Párt követelésére.
A fehéroroszországi Soros Alapítvány beszünteti több tudományos, egészségügyi, kulturális és oktatási program finanszírozását, miután megtagadják tőle a jótékonysági szervezetnek járó adómentességet.
Augusztus elején mintegy 150 000 horvátországi és bosznia-hercegovinai menekült megsegítésére indít gyűjtést az Alapítvány; a segélyszállítmány egy részét saját kisbuszával juttatja el a helyszínre. A Soros György alapította Közép-európai Egyetemen augusztus végétől Budapesten 27 ország csaknem 500 diákja kezdi meg tanulmányait.
Szeptember 5-én Vásárhelyi Miklós, az Alapítvány elnöke a Parlamentben Göncz Árpád köztársasági elnöktől Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter jelenlétében átveszi a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal érdemrendet.
Október 20-án ünnepélyesen átadják a Közép-európai Egyetem Nádor utcai campusát. Az egykori Festetics-palotát és a szomszédos épületeket egybekapcsoló, két évig tartó, nagyszabású rekonstrukció 30 millió dollárba került, és tervezője, Iványi László elnyerte érte Budapest főváros 1995. évi építészeti díját. Kevéssel ezután átadják az egyetem Kerepesi úti konferencia-központját és 500 szobás kollégiumát
is.
November 1-én Trudy Peterson és Rév István vezetésével megkezdi működését Budapesten a Nyílt Társadalom Archívuma (Open Society Archives), amely a Szabad Európa és a Szabadság Rádió egykori iratanyagain kívül mintegy 30 000 hidegháborús kiadványt, politikai elemzést és nemzetközi szamizdatgyűjteményt őriz.
Karácsony előtt egy héttel kétnapos diákjogi konferenciát tartanak Budapesten az Országos Diák Unió és az Állampolgári Tanulmányok Központja szervezésében, az oktatásügyi szaktárca és az Alapítvány támogatásával.
Az Alapítvány ez évi költségkerete mintegy 15,7 millió dollár volt. Az 1995-ben megítélt támogatások főbb tételei:
I. Oktatási és ifjúsági programok

Közoktatás-fejlesztési program
A közoktatás-fejlesztési program általános keretéből felhasznált pályázati támogatások
39 693 900 Ft
3 200 $
Információs forradalom az oktatásban
83 275 172 Ft
Verseny ’95
2 827 332 Ft
Hátrányos helyzetűeket segítő pedagógiai program
57 260 000 Ft
Kisgyermekkori fejlesztés
89 988 600 Ft
Kisebbségi oktatási programok
12 100 500 Ft
7 100 $
Demokráciára nevelés
43 704 000 Ft
Környezeti nevelés program
26 819 500 Ft
Oktatásügyi vezetés fejlesztése program
20 684 000 Ft
Társadalomismeret program
9 134 000 Ft
7 920 $
Oktatás és nyilvánosság program
9 314 000 Ft
Szakmai szervezetek program
10 527 738 Ft
440 $
Közösségi iskolák
14 000 000 Ft
Közoktatási információs hálózat
15 980 000 Ft
Tankönyv- és taneszköz-fejlesztési program
41 024 000 Ft
Összesen:
476 332 742 Ft
18 660 $
Regionális ifjúsági programok
„IF YOU...” – középiskolák csoportos tevékenységeinek támogatása
11 298 440 Ft
Út ’95 csoportos diákutazási program
107 890 $
Iskolai egészségnevelési program
70 000 $
Disputa (Vitakultúra) program
9 800 000 Ft
Óvodafejlesztő (Step by Step) program
19 809 750 Ft
Amerikai vendégtanár program
3 200 $
Összesen:
40 908 190 Ft
181 090 $
Oktatási és ifjúsági programok együttvéve:
517 250 932 Ft
263 650 $
II. Felsőoktatás és ösztöndíjak
Intézményi programok
HESP Higher Education Support Program
(Felsőoktatást támogató program)
31 733 000 Ft
43 650 $
Egyetemi és főiskolai csereprogramok támogatása
100 000 $
Nemzetközi továbbtanulási információs központok
50 000 $
Összesen:
31 733 000 Ft
193 650 $
Külföldi ösztöndíjak
Külföldi posztgraduális és kutatói ösztöndíjprogramok
361 000 $
Külföldi ösztöndíj-kiegészítő támogatás (Supplementary Grant)
109 586 $
Ösztöndíjkiegészítés külföldi művészeti képzéshez (Special Studies Grant)
62 030 $
Összesen: 532 616 $
Tanulmányutak és konferenciák
Rövid külföldi tanulmányutak
179 462 $
Orvosi kutató- és tanulmányutak
6 417 $
Konferenciaprogram
183 750 $
Összesen:
369 629 $
Tudományos publikációk külföldi megjelentetése 16 793 $
Felsőoktatás és ösztöndíjak együttvéve: 31 733 000 Ft 1 112 688 $
III. Kultúra és művészetek
Könyvtár-támogatási program
6 986 040 Ft
Könyvkiadás-támogatási program
61 450 000 Ft
Folyóirat- és laptámogatási program
77 238 000 Ft
1 583 $
Kulturális menedzsment program
8 980 000 Ft
Elektronikus média program
65 271 900 Ft
A Soros Alapítvány díjai
22 000 000 Ft
Kultúra és művészetek program
41 033 100 Ft
9 960 $
Kulturális és művészeti kapcsolatok program
296 467 Ft
Restaurálási program
3 000 000 Ft
Színházi stúdióprodukciókat támogató program
13 000 000 Ft
Kultúra és művészetek összesen:
299 255 507 Ft
11 543 $
IV. Egészségügy
Egészségügyi rendszerfejlesztési program általános költségvetésének keretéből felhasznált pályázati támogatások
4 832 600 Ft
Egészségügyi menedzsment megújítása
23 704 000 Ft
Hospice, otthoni szakápolás
13 664 460 Ft
Egészségügyi minőségfejlesztés
38 095 000 Ft
Modellkísérlet a fővárosi hajléktalanok tbc-szűrésére, gyógyítására, utógondozására
12 165 000 Ft
A menekültek egészségügyi ellátásának javítása
4 350 000 Ft
A betegek jogainak érvényesítése
13 470 000 Ft
Prevenciós (egészségmegőrző) program
18 888 600 Ft
1 500 $
Fogyatékos gyermekek korai szűrése, habilitációja
19 490 000 Ft
„Független életvitel” program
18 687 264 Ft
„Hídverés” – a természetgyógyászati eljárások integrálása
7 798 000 Ft
Drog-alkohol program
20 074 000 Ft
Gyógyászati adományok
36 747 864 Ft
Egészségügy összesen:
231 966 781 Ft
1 500 $
V. Szociális programok
Help to Help program Segítség a segítőknek
49 000 000 Ft
Együttműködés a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal
8 000 000 Ft
Tejakció, iskolai étkezési támogatás
107 000 000 Ft
Szociális programok összesen:
164 000 000 Ft
VI. Civil társadalom
Roma program
55 000 000 Ft
East-East program
9 592 823 Ft
Kisebbségi, etnikai program
6 070 000 Ft
Új társadalmi kezdeményezések
18 611 900 Ft
Civil társadalom összesen:
89 274 723 Ft
VII. Független programirodák
Business Basics Alapítvány
26 830 000 Ft
Nonprofit Információs és Oktató Központ
5 850 000 Ft
5 000 $
Soros Alapítvány Kortárs Művészeti Központ
13 372 490 Ft
Független Ökológiai Központ
5 128 263 Ft
25 000 $
A független programirodák összesen:
51 180 753 Ft
30 000 $
A New York-i Soros Alapítvány természetbeni adományai a magyar Alapítvány közvetítésével:
3 266 865 $
Mindösszesen:
1 384 651 703 Ft
4 622 346 $


Az 1995. évi hivatalos középárfolyamon (1 $=124,55 Ft) számolva mindez 15 739 582 dollárt tesz ki.

Az Alapítvány új munkatársai: Arató Ferenc programvezető (Közoktatási megaprogram, Roma programok), Bencsik Barnabás (C3), Cseh Lívia recepciós, Dominikné Nagy Szilvia programasszisztens (Közoktatási megaprogram), Szilárd Gabriella programigazgató (Kultúra és művészetek), Jóri János pénzügyi igazgató, Kollár Miklósné adatrögzítő, Koplányi Emil programvezető (Közoktatási megaprogram, informatikai programok), Lafferthon Judit programvezető (Közoktatási megaprogram), Láncos Ágnes pénzügyi munkatárs, Májer Imre gépkocsivezető, Murai Krisztina program-asszisztens (Step by Step program), Oláh Sándorné pénzügyi asszisztens, Steigerwald Andrea pénzügyi munkatárs, Szira Judit programigazgató (Közoktatási megaprogram), Tóth Elekné adatrögzítő, Zalatnay Kálmán informatikai vezető, rendszergazda
Távozó munkatársak: Ladics Viktória recepciós, Quittner János pénzügyi vezető.
M = 1:1

KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MECENATÚRA
I.

KÖNYVTÁR – TÁMOGATÁSOK

Az Alapítvány – mára sajnos lezárult – Könyvtár-támogatási programjának egykori elnökeként az alábbiakban arról kívánok számot adni, hogy a mögöttünk hagyott évtizedben e sokrétű magánmecenetaúra támogatásai révén mennyiben jutott a hazai könyvtárügy elébb. Mielőtt azonban ezt megtenném, tartozom egy visszatekintéssel, hogy röviden felidézzem a korábbi évtized Soros finanszírozta könyvtári fejlesztéseit.
A magyarországi közkönyvtárak sorsa kezdettől – sőt mondhatni, már az Alapítvány létrejötte előtti időkből! – szívügye volt mind az Alapítónak, mind az első évek döntéshozóinak. Erre vall, hogy Soros György már 1984 kora tavaszán külön megbeszélést folytatott ez ügyben egyik leendő kurátorával, Vályi Gáborral az Orzságos Könyvtárügyi Tanács egykori elnökével, az Országgyűlési Könyvtár igazgatójával. Ennek nyomán csakhamar elkészült egy országos hatókörű, önálló könyvtárfejlesztő program terve és intézményközi egyeztetése – legfőképp Vályi Gábor ügybuzgalmának köszönhetően –, melyet csakhamar gyakorlati tettek is követtek. A fénymásoló-program, a restaurátor képzés, a hangoskönyvtári hálózat kiépítése, a könyvtári lap- és folyóirat-előfizetések, a jelentős nyugati könyvadományok behozatala és a kedvezményes nyugati könyvbeszerzések, nemkülönben a közgyűjteményi évkönyvek, katalógusok előkészítésének finanszírozása: meganynyi hasznos útja módja volt a sokféle hiány enyhítésének. Mindezekről – a kedvezményezettek tételes listáit máig őrző alapítványi évkönyveken kívül – két forrás is részletesen számot ad: az egyik Vályi Gábor egykori beszámolója (A Soros Alapítvány könyvtári programja 1984–1986. Könyvtáros, 1987/3.), a másik: Nóvé Béla Tény/Soros című kötetének megfelelő része (Budapest, 1999, Balassi, 106–110. o.). Az első tíz év sokféle eszköz-, forint és dollár támogatását, a Soros Alapítvány által felkínált és közvetített segítség értékét nehéz volna utólag számszerűen összesíteni, minden esetre több száz millió forintos nagyságrendről van szó – egykori értéken számolva! –, melynek jelentőségét kétféle összehasonlítás is tovább növeli. Egyrészt az a tény, hogy voltak évek (így 1986 vagy 1987), amikor a teljes alapítványi támogatási keret közel egyharmadát könyvtári fejlesztésre fordították, más részt, hogy a Soros-támogatások számos profilban – így a nyugati könyv- és lapbeszerzések, kódexrestaurálások terén – többszörösen meghaladták az e célra fordítható költségvetési forrásokat.
A Soros Alapítvány könyvtári kuratóriuma az 1995–2002 közötti években szakmai munkáim közül a legtöbb örömet jelentette. Már negyven esztendeje dolgoztam könyvtárosként, amikor a megtisztelő felkérést elfogadtam, hogy vállaljam el az új szakkuratórium elnökségét. Szilárd Gabriella volt a kulturális programigazgató, aki határozott és értő figyelemmel kísérte, segítette a megújult kuratórium munkáját. Kurátor-társaim az első két évben Darányi Sándor, Fogarassy Miklós és Vándor Ágnes voltak.
A magyar könyvtárak életében különösen nehéz időszak volt ez. Már az előző években sem állt elég forrás a rendelkezésükre, sem állományaik gyarapítására, sem a mind sürgetőbb technikai fejlesztésekre. Kiváltképp nagy hiány mutatkozott a jól szervezett adatbázisokban, melyekből könyvtárosok és olvasók könnyen, gyorsan tájékozódhattak szűkebb pátriájuk gazdasági, kulturális és egészségügyi szolgáltatásairól, avagy mindezekről tágabb környezetükben. Mindamellett az ekkortájt felgyorsuló jogalkotás is sürgette a közhasznú információs források megteremtését. Épp ezért az Alapítvány kiemelt célként hirdette meg ezen adatbázisok létrehozását, illetve az ehhez szükséges technikai eszközök (főként számítógépek s a feladathoz alkalmas szoftverek) pályázati támogatását. Az első pályázatra 122 könyvtár jelentkezett szerte az országból, közülük a legjobbakat, a mintaként felmutathatókat választotta ki a kuratórium. Csaknem 7 millió Ft állt rendelkezésükre és további 3 millió a technikai eszközök beszerzésére. A közkönyvtárak ekkor már folyamatosan pályázhattak az Alapítványhoz a kulturális és közéleti lapok kedvezményes előfizetésére is, ami 1995-ben 2 millió forint hozzájárulást jelentett a könyvtári beszerzésekhez.
1996-ban a változatlan összetételű könyvtári kuratórium két témát javasolt kiírni a könyvtárak számára. A nagy anyagi eszközöket megmozgató állománygyarapítás volt az egyik. Itt igen fontos kritériumnak tartottuk a regionális együttműködésen alapuló, összehangolt dokumentum-beszerzést annak érdekében, hogy egymáshoz elérhető közelségben lévő könyvtárak lehetőleg ne párhuzamosan gyarapítsanak, hanem egymás állományát ismerve osztozzanak meg részben a művek témája, részben pedig műfaja szerint. Ezt a programot az Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) nemzetközi szakkuratóriuma is felkarolta, így további anyagi források is megnyíltak a legjobb pályázatok előtt. A pályázati kiírásra 195 könyvtár jelentkezett, közülük 48 kapott támogatást 23 millió forint értékben; ehhez biztosított az OSI további 19,5 millió forintot és 10 000 dollárt. A nyertes könyvtárak állománygyarapítási keretének ilyen mértékű megemelése máig érezteti jótékony hatását, hisz ennek nyomán fontos dokumentumok kerültek be a közgyűjteményekbe, köztük nem kevés külföldi anyag, CD-k, CD-ROM-ok, valamint régóta hiányzó alapművek, monográfiák.
Még ugyanezen évben meghívásos pályázatot írt ki az Alapítvány az ország 15 vezető könyvtára – egyetemi és szakkönyvtárak, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – számára a közös katalogizálás létrehozása érdekében. A fejlett országok könyvtáraiban régóta alkalmazott módszer és rendszer társulásos formában jött létre annak érdekében, hogy minőségi munkával és nem kevés idő megtakarításával egy olyan katalógust hozzanak létre, melyben a résztvevő könyvtárak állománya lelőhellyel együtt megtalálható, belőle a rekordok letölthetők és importálhatók. A Magyar Országos Közös Katalógus – becenevén a MOKKA – mára a gyors és pontos tájékoztatás nélkülözhetetlen eszközévé vált. Ezt a programot is támogatta az OSI: az Alapítvány 7,5 millió forintját további 17 millióval megtoldva. Időközben az Alapítvány tárgyalásokat kezdeményezett a kulturális minisztériummal annak érdekében, hogy további forrásokat biztosítsanak e kiemelt vállalkozáshoz, és megbeszéléseink sikerrel jártak: a szaktárca még az évben 15 millió forintot adott e célra, majd később további összegeket is. Jóleső érzés a MOKKA (www.mokka.hu) mindennapos használata közben arra gondolni, hogy kezdeményezője a Soros Alapítvány volt.
Még ugyanezen évben a könyvkiadást támogató kuratórium 93 cím 3500 könyvtárba való eljuttatását szavazta meg 118 000 példányban – tételes listájuk megtalálható az alapítványi évkönyvben.
1997-ben a könyvtári kuratóriumban Biczák Péter és Szinai Zsuzsa váltotta fel addigi két kurátor-társamat. A megújult csapat az előző év tapasztalatait hasznosítva ismét összehangolt állománygyarapítási pályázatot készített elő – immár célzottan a társadalomtudományok körébe tartozó dokumentumok beszerzésére –, amelyre megyei, városi, felsőoktatási és országos szakkönyvtárak pályázhattak. 172 pályázatból 69 könyvtár nyert 15,6 millió forintot, s az OSI további 9,5 milliót biztosított erre a célra. A hazai automatizálás még mindig gyenge lábakon állt, s hogy ezen némiképp javítsunk, integrált könyvtári rendszerek beszerzésére is pályázati lehetőséget kínáltunk. Ennek keretében 66 pályázatból 14 nyertes könyvtár kapott együttvéve 6,3 millió forintot, s az OSI ezt is megtoldotta 17,4 millióval. Ez évtől lehetőség nyílt a könyvtárosok képzésének, illetve továbbképzésének támogatására is, e témában 23 könyvtár pályázott, s a két legjobb nyert 700 000 forintot, valamint az OSI 2 milliós támogatása lendítette meg a továbbképzés szakmai programját. A kedvezményes újság-előfizetés is tovább folytatódott, 30 lap járt az ország több mint 2000 könyvtárába igencsak kedvezményes áron: az előfizetési díjak 60%-át az Alapítvány állta.
1998-ban ismét új taggal bővült a kuratórium, Koltay Tibor csatlakozott hozzánk.
Pályázataink változatosak és sokrétűek voltak. Lehetőség nyílt külföldi konferencián való részvételre, 7 pályázatból 4 nyert együttvéve 500 000 forintot és 520 dollárt. Ezek az alkalmak nem csupán azok ismereteit gyarapították, akik a konferenciákon részt vettek, hanem a hazai könyvtáros társadalom egészét is, a szaksajtó ugyanis rendszeresen teret adott beszámolóiknak, tapasztalataiknak.
Az egyik leghasznosabb, számomra máig kedves emlékű program a kis települések könyvtárainak telekommunikációs fejlesztésére kiírt pályázat volt. Itt valójában telefonra és faxra lehetett pályázni azzal a feltétellel, hogy az önkormányzatok vállalják az üzemeltetési költségeket. 223 pályázat érkezett az ország minden zugából, s közülük 93 kapott támogatást több mint 11 millió forint értékben. E kis falvak könyvtáraiban nyilván ma sem lennének telefonok az Alapítvány nagylelkű hozzájárulása nélkül. Emellett ez évben is meghirdettük az összehangolt állománygyarapítási pályázatot – ezúttal a korszerű természettudományos alapművek beszerzésére. 102 pályázatból 62 nyert 10,2 millió forintot, amit az OSI is megtoldott további 2 millióval. Az odaítélt összegek olyan mértékű beszerzéseket tettek lehetővé a városi és megyei könyvtárakban, melyek jóval meghaladták az e célra rendelt költségvetési forrásokat, s ekkor került a gyűjteményekbe egy sor alapvető munka, melyek beszerzésére másként nem nyílt volna lehetőség. Ez évtől ötnapos internet-használó tanfolyamra is lehetett pályázni; kezdetben 15 könyvtáros vehetett részt az ingyenes oktatáson azzal a kötelezettséggel, hogy környezetükben továbbadják a tanultakat. E célra 925 000 forint állt rendelkezésre, amit az OSI ugyanennyivel pótolt ki. Ebben az évben is folytatódott a kedvezményes lap-előfizetési akció, s az emelkedő újságárak miatt ekkor már 5,7 millió forintot költött az Alapítvány e célra.
1999 a Soros könyvtár-támogatások valódi „csúcs éve” volt a tucatnyi részprogramra fordított mintegy 116 millió forintos támogatással – melyben az OSI több mint 20 millió forintos hozzájárulása is benne foglaltatott. Külföldi konferenciákra a 8 pályázóból ez évben ketten utazhattak ki. Az állománygyarapítási pályázat keretében részint egyetemi könyvtárak pályázhattak kézikönyvtári anyagra, részint a legkisebb településeket összefogó, ún. „ellátórendszereket” fenntartó könyvtárak gyarapíthatták azt az állományrészt, melyet e kis települések könyvtáraiban leginkább forgattak az olvasók. E témában 209 pályázat érkezett, és 85 könyvtár kapott együttvéve több mint 13 millió forintos támogatást. Ez évben ismét felmerült a hajdan kiemelt alapítványi program: a fénymásoló-beszerzések felújításának szüksége. Ennek érdekében egyeztetést kezdeményeztünk a Nemzeti Kulturális Alap könyvtári kuratóriumával, hogy a várhatóan nagyszámú igényt célirányos csoportosításban osszuk meg egymás között. Így történt, hogy a Soros Alapítvány a megyei és az országos szakkönyvtárak számára írta ki pályázatát 50%-os önrész vállalása mellett, míg a Nemzeti Kulturális Alap hasonló feltételekkel a városi könyvtárakat támogatta. A 20 pályázóból 11 könyvtárat tudtunk támogatni több mint 3 millió forinttal. A közhasznú információs szolgálat fejlesztésére 8 kiváló pályázat érkezett, s a pályázók együttesen 4,3 millió forint támogatást kaptak, melyhez az OSI is hozzájárult közel fél millióval.
Az egészségkárosodottak könyvtári ellátásának javítása, új szolgáltatások megindítása volt a célja egy másik pályázatunknak, melynek keretében pályázni lehetett például a „könyvet házhoz” szolgálat megszervezésére, kerékpárbeszerzésekre stb., hogy az idősebb vagy beteg emberekhez is rendszeresen eljusson az olvasnivaló. A beérkezett 10 pályázatból 9 nyertes könyvtár kapott az Alapítványtól 2, az OSI-tól közel 1 millió forintot. Tovább folyt a könyvtárosok szakmai képzési programja is; ez évben egyetemek, főiskolák könyvtárai pályázhattak tanfolyamok támogatására; 10 nyertes pályázó kapott együttvéve 2+4,3 millió forintot az Alapítványtól és az OSI-tól, főként informatikai jellegű továbbképzésekre. Megismételtük az ingyenes internet-oktató kurzust is 15 fő részvételével, alig egymillió forintos költséggel.
A városi könyvtárak internet ellátottsága még ez idő tájt is igen gyenge volt, ennek javítását szolgálta 40 könyvtár ingyenes internethasználatának finanszírozása, mely célra 55,2 millió forintot biztosított az Alapítvány. A vidéki városokban ekkor vált tömeges gyakorlattá a könyvtári internethasználat. Ma is jó látni, hogy e könyvtárak honlapjain ott áll a felirat: „Készült a Soros Alapítvány támogatásával”.
Régi, értékes művei rendbehozatalára 87 pályázóból 38 könyvtár kapott restaurálási lehetőséget, együttvéve 5,44 millió forint értékben, az ez évi kedvezményes lapelőfizetés ráfordításai pedig már közel 7 millió forintra rúgtak.
2000-ben az Alapítvány belső átszervezésének következtében a könyvtári programok az Információs és média szakkuratóriumhoz kerültek át, melynek elnöke Székely Iván lett, könyvtáros szakértői pedig Somogyi Pálné és e sorok írója. Ebben az évben még mintegy 68,5 millió forintot fordíthattunk könyvtári programokra. Megismételtük a közhasznú információs rendszerek kiépítését, a tanfolyamok és továbbképzések finanszírozását, valamint az egészségkárosodottak könyvtári ellátásának javítását célzó pályázatainkat. Az ezekre benyújtott 114 pályázóból 90 könyvtár részesült támogatásban együttvéve 32,6 millió forint értékben. Ez évben a nemzetiségek lakta települések könyvtárai is pályázhattak anyanyelvi dokumentumok beszerzésére, ezek ugyanis a rendszerváltozás utáni években csak elvétve jutottak az adott nemzetiség nyelvén publikált munkákhoz. E célra több mint 10 millió forintot juttatott az Alapítvány a pályázóknak. Tovább folytatódott az internetkapcsolat telepítése is, újabb 40 könyvtár kapott egyenként 5 multimédiás gépből álló hálózatot 29 millió forint értékben, s a korábbi évek gyakorlatát folytatva a kedvezményes lap-előfizetéseket is közel 7 millióval támogattuk.
2001-ben együttvéve még csaknem 29 millió forintos program-keretből gazdálkodhattunk. Ez évben a nyilvános könyvtárak jegyzékében szereplő városiak és megyeiek pályázhattak a nemzeti és etnikai kisebbségek könyvtári ellátásának fejlesztésére, az egészségkárosodottak olvasói szolgáltatásának megszervezésére, továbbá közhasznú információs szolgáltatások javítására. A beérkezett 92 pályázat közül 86 részesült támogatásban, egyenként 100 000 és 1 millió Ft közötti összeget elnyerve.
A program utolsó évében, 2002-ben már csupán 5 millió forint maradt könyvtári célokra. Ekkor kizárólag kis települések könyvtárai pályázhattak civil fórumok szervezésére és a könyvtár barátságos környezetének megteremtésére, azon felismeréstől vezettetve, hogy ezek egyszerre töltenek be klasszikus könyvtári funkciókat, s adnak teret a helyi közösségi élet különféle eseményeinek. A 146 pályázóból végül 52 könyvtár kapott kisebb-nagyobb támogatást.
E vázlatos krónika legfeljebb arra elég, hogy felidézze az elmúlt évtized hazai közkönyvtárainknak juttatott Soros-támogatásokat, azok változatos formáit és évről évre – olykor jelentősen – változó nagyságrendjét. A mérleg, közcélokat szolgáló magánadományokról lévén szó, csak pozitív lehet, még akkor is, ha a hazai könyvtárügy megannyi hiány-tünetét ismerve tudjuk jól, néhol a kevés is mily sokat ér – míg másutt a mégoly sok is mily kevés! A Könyvtár-támogatási program nyolc éve alatt az ország több száz, kisebb-nagyobb könyvtára együttvéve több mint 360 millió forintos támogatást kapott a két Soros-intézménytől, nagyobb részt az Alapítványtól, kisebb részt az OSI-tól, az állománygyarapításon túl elsősorban szolgáltatásai fejlesztésére, korszerű technikai és szakmai készségek átvételére. Úgy vélem, nem kis érdem, hogy a Soros-mecenatúra anyagi áldozatvállalása és szakmai elkötelezettsége utóbb még állami pénzeket is meg tudott mozgatni, vagy a megszorítások idején képes volt azok csekély voltát megtöbbszörözni. Tette mindezt azért, hogy könyvtáraink még inkább ablakot nyithassanak egy modern világra, és hozzásegítsék olvasóikat a teljesebb, emberibb élethez.
Győri Erzsébet
Könyvtár-támogatások
1995–2002
– 1000 Ft-ra kerekített adatok –
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
Közhasznú információs fejlesztés
6 986
4 340
+ OSI:
470
Journal Donation Program
440
480
+ OSI:
440
+ OSI:
480
Internet-oktató tanfolyamok
925
521
+ OSI:
925
+ OSI:
521
Kedvezményes lapelő fizetések
2 000
3 800
6 000
6 000
6 879
6 787
Összehangolt állomány gyarapítás
11 750
15 632
10 190
13 050
32 684
+ OSI:
2 449
+ OSI:
9 551
+ OSI:
1 899
Közös katalógus létrehozása
7 500
+ OSI:
17 000
Library of Congress
+ OSI:
1 516
Részvétel külföldi konferencián
606
332
+ OSI:
332
Könyvtári automatizálás
6 284
+ OSI:
17 348
Képzés/tanfolyamtámogatás
700
1 898
+ OSI:
1 990
+ OSI:
330
Telekommunikációs technika
11 335
Fénymásológépek beszerzése
3 112
Librarian Training Centres
+ OSI:
17 288
Soros Visiting- Library Fellows
2 160
Városi könyvtárak információs szolgáltatásai
55 200
Restaurálási programok
5 419
Könyvtári internetprogramok
29 089
Egészségkárosultak könyvtári ellátása
1 992
+OSI:
930
Összes alapítványi támogatás
8 986
23 050
28 616
29 496
95 383
68 560
28 678
5 000
+ OSI-hozzájárulás
20 965
28 889
3 264
20 351
Mindösszesen (1995 – 2002)
361 238 000 Ft

KÖNYV - ÉS LAPKIADÁS

Az Alapítvány leginkább hagyományosnak tekinthető, legrégebben futó programjai mindig is szorosan kötődtek a magyar kultúra támogatásához, s azon belül a kiemelt értékként kezelt hazai könyv- és folyóirat-kiadáshoz. Erről vallanak már a rendszerváltás előtti évek – az Alapítvány évkönyveiben majd honlapján máig is publikus pályázati eredménylistái, majd a 1989-90-től dömpingszerűen jelentkező új lapok és könyvkiadók jó egy évtizeden át prolongált nagy összegű támogatásai, bár eseti jelleggel egész a legutóbbi időkig akad példa a különféle jogcímen gyakorolt alapítványi sajtó- és kiadvány-mecenatúrára (ÉS, Beszélő, Magyar Narancs, Mozgó Világ stb). Magam 1995-től 2000-ig voltam a „Kultúra és művészetek” programcsoport alapítványi irányítója, így itt és most legfőképp arról kívánok szólni, hogy az akkor még mindig in floribus Soros-évek alatt miként próbáltunk új, a rendszer minden elemét és szereplőjét egybekapcsoló támogatási programokat találni, és hatékonyan működtetni.
Célunk az volt, hogy a még létező, ám nyilvánvalóan véges lehetőségeinkhez mérten ne hagyjunk kimúlni jobb sorsra érdemes kulturális – bár fizetőképes kereslet híján jobbára veszteséges – vállalkozásokat. Az átmenet fájdalmasan hosszan elhúzódó időszakában, amely a kulturális szférában a rendszerváltástól csaknem az ezredfordulóig eltartott, gyakran már-már tűzoltásra kényszerültünk, hogy mentsük, ami még menthető. Azért, hogy valamely rég várt alapmű megjelenjen, illetve, hogy egy-egy nekünk s az olvasóknak egyaránt fontos lap búcsúszámában ne jelenjen meg a baljós mondat: „Anyagi források híján kénytelenek vagyunk bizonytalan időre felfüggeszteni megjelenésünket”. Tudtuk, a „felfüggeszteni” szó ilyenkor igencsak eufemisztikus: jobb esetben egyet jelentett a többhónapos, -éves kihagyással, rosszabb esetben a végső kimúlással.
Kitalálandó-megújítandó támogatási filozófiánkat és gyakorlatunkat kellett megváltoztatnunk – két malomkő közt őrlődve: az egyik az alapító kvázi-ultimátuma, hogy a könyvtámogatások korábbi rendszerét megszünteti, a másik a tradicionális hazai könyvpiac drámai ellehetetlenülése volt. A Bokros-csomag bevezetése utáni hónapok sokkjában éltünk, ám azért reméltük, valahogy sikerül a tisztán felismert dichotóm helyzetből kilábalnunk. Igen ám, de miként? Hiszen a könyv- és folyóirat-olvasók tízezreinek zsebébe nem csúsztathattunk pénzt, bont vagy kedvezményes vásárlásra jogosító igazolványt, hogy azzal továbbra is könyvet és folyóiratot vásárolhassanak. Kötetenként százakért és ezrekért.
OLVASÓBARÁT KÖNYVTÁMOGATÁS

Rövid ideig kacérkodtunk ugyan a gondolattal, hogy valamiféle pin-kódos, könyvvásárlásra jogosító egyéni kártya-tulajdonlást pályáztatunk meg, de hamar rájöttünk, hogy az adott helyzetben nem erre van szükség. Ne magánkönyvtárát gyarapítsa a privilegizált kedvezményezett, hiszen az információhordozó könyv, folyóirat elsősorban olvasásra és csak másodsorban személyes birtoklásra való, azaz arra, hogy minél többekhez eljusson. (Lelki szemeim előtt mindig ott lebeg egy dúsgazdag debreceni körorvos ismerősünk büszkén mutogatott könyvtárszobája »mit szobája? – terme!«, lenyűgöző könyvmennyiséggel, amelybe akár egy szentélybe vezette be vendégeit, ám minden polcegység közepén ott lógott egy külön e célra neki csináltatott kerámia-táblácska – az éppen elaléló látogató szemmagasságában elhelyezve: „Könyvet MÉG NEKED SEM adok kölcsön!”. (Túl sokszor jutott eszembe ez az otromba, kvázi kőbe vésett figyelmeztetés ahhoz, hogy gyorsan feledjem egy pinkódos, kártyás-bonos, vagy bármilyen privát tulajdonlást ösztönző rendszer ötletét.
Végül is lázas előkészületek után 1996 tavaszán elindítottuk „Olvasóbarát könyvtámogatási programunkat”, mely nem csupán nevében, de szellemiségében, egész pályázati feltételrendszerében és elbírálási módjában is merőben új, reformkísérletként hatott.
Első menetben nyílt pályázatot írtunk ki a kiadóknak. Volt nagy döbbenet, sőt szentségelés, sértődés, mikor hetekkel a program meghirdetése előtt harmincnegyven jeles kiadóvezetőnek többórás konzultációt tartottunk, s arról próbáltunk velük eszmét cserélni, hogy vagy egy kvázi piacképes, azaz piaci igényeket szimuláló program fut tovább, vagy vége az egész könyvtámogatási projektnek… Ami bizony elég nyersen hangzott. De vártuk (volna) észrevételeiket, ötleteiket, hogy finomítsanak maguk legjobb tudásuk szerint a program logisztikai menetén és/vagy szellemiségén… Kérésünk azonban a döbbent értetlenség falába ütközött, csak a jus murmurandi zaja töltötte meg a termet. Miként sajnos egy korábban ez ügyben tartott konzultáció is eléggé balul sült el – a régi, jól bevált, igazán nagy nevek fémjelezte könyvkuratórium tudós tagjaival. Legnagyobb fájdalmamra Poszler György, a kuratórium elnöke, az általam is nagyra becsült irodalomtörténész professzor ott helyben lemondott, de ugyanezt tette utóbb a kuratórium egy másik oszlopos tagja, az azóta tragikusan korán elhunyt Balassa Péter is, aki még az egyetemi évekből igen jó cimborám volt. Ő legalább aludt rá egyet, másnap azonban egy kedves hangú baráti levélben azt kérte: „…értsd meg, ezt én nem tudom vállalni”. Megértettem. Bárcsak ő is megértette volna, hogy nincs más opció.
Kissé nehezen, de elnökünk, Vásárhelyi Miklós invenciózus ötletei nyomán végül felállt az új kuratórium, ugyancsak kiváló irodalomtörténészekből, egyetemi tanárokból, akiket ezúttal könyvtárosok is erősítettek: Radnóti Sándor elnök, Á. Serey Éva, Havas Katalin, Lackó Miklós, Lakatos András és Somogyi Pálné. A kiírásra befutott pályázatokat első ízben egy hozzájuk csatolt – szakember által készített és kontrolált –, minden egyes könyvre lebontott, szigorú költségvetési tervmelléklet tényszámait figyelembe véve vettük górcső alá. (Nota bene: pályázóink régi reflexei még ekkor is működtek: volt kiadó, aki magyar szerző magyar nyelven írott könyvének kiadásához készített költségvetésében, a kérdőív vonatkozó költség-rubrikájában „fordítói honoráriumot” is feltüntetett – néhányszázezer forint értékben! Vagy olyan copyright megvásárlására „szánt” tetemes összeget, amely az adott író esetében több mint száz éve lejárt.)
Második lépésben aztán megkérdeztük – a „Soros Új Könyvek” ötezer(!) címre szétküldött füzetével – az olvasói igényeket leginkább ismerő könyvtárosokat, afféle szimulált piackutatást végezve. Majd – statisztikus szakértőink értő rábólintása után – összesítettük a reprezentatív országos felmérésként is értékelhető igénylistákat (az első forduló kedvezményezetti köréből is jó néhány további címet kirostálva). Végül a szoros határidőn belül valóban megjelent köteteket a Könyvtárellátó Kht. Hathatós logisztikai együttműködésével eljuttattuk a legnagyobb országos, megyei, egyetemi, főiskolai, de a legkisebb községi és iskolai könyvtárakhoz is. Itt kell megjegyezni, hogy a Könyvtárellátó Kht., ismertebb nevén a KELLO marketing vezetőjének, Légrádi Tibornak, valamint informatikai vezetőjének, Kormos Sándornak a profeszszionális együttműködése nélkül ez a program nem működött volna. Logisztikailag úgy ment minden, mint az olajozott vízfolyás. Heroikus munkát végeztek – remekül –, szűk határidővel, mindig naprakészen, legyen az könyvterjedelmű statisztikai kimutatás vagy maga az expediálás.
A lényeg: ezzel a módszerrel több mint száz új kötetet segítettünk továbbra is évente megjelentetni, hiszen a kiadóktól még „lábon”, nyomdakész kézirat állapotban vásároltuk meg a félkész köteteket, s adtunk e voltaképpeni előfinanszírozással forgótőkét ahhoz, hogy a kiadó a könyvcsinálás legdrágább, ipari műveleteit (papír, nyomda) ki tudja fizetni.
A kötetek rendre megjelentek, és többségük (éves szinten több mint 90%-uk) a címzett könyvtárakhoz is eljutott. És máig is ott van(nak) – könyvtári használatra felszerelve, azaz „könyvsarokkal” (kölcsönzői kartont befogadó háromszögletű „zsebbel”), valamint katalóguscédulával is ellátva – az ajaki, perecesi és erdőbényei általános iskola, a kecskeméti, pécsi, szombathelyi, tapolcai, szegedi stb. gimnáziumok, illetve minden létező állami és egyházi egyetem, főiskola könyvtárában, mi több, még olyan laktanyák(!) könytárszobáiba is került néhány kötet „olvasnivaló”, ahol a helyi könyvtáros nem sajnálta a ráfordított időt, és a „Soros Új Könyvek” füzetecskéhez mellékelt igénylő listát szorgosan kitöltve, határidőre visszaküldte.
Mi tehát makacsul és az eredményeket tekintve nem ok nélkül reméltük, hogy programunk nemcsak a kiadókat, hanem a könyvtárba be- vagy visszaszokott olvasót is hathatósan támogatja. Az értelmiségi könyvbarát pedig, aki még mindig képes volt saját pénzén házi könyvtárát gyarapítani, úgyszintén jól járt, hiszen a mi támogatásunk, azaz az emelt és garantáltan előre eladott példányszám jóvoltából, némivel olcsóbban juthatott bolti áron is a frissen megjelent szépirodalmi és társadalomtudományi művekhez.
Statisztikai adatok olvasása, tudom, meglehetősen fárasztó, itt mégis megkerülhetetlen.
Vegyük csak az „Olvasóbarát program” induló évének adatait. 1996-ban a hazai kiadók 188 szépirodalmi és társadalomtudományi művel, továbbá 23 elsőkötetes szerző kéziratával pályáztak. A kuratórium alapos mérlegelés után ezekből 106 műcímet fogadott el támogatásra. Ezután a Könyvtárellátó Kht. közreműködésével 5040(!) könyvtárhoz jutattuk el az OSZK kéthetente megjelenő recenziós lapjának, az Új Könyveknek már említett „Soros” különszámát, amely az előválogatás során támogatandónak minősített 106 mű rövid ismertetőjét és könyvészeti adatait tartalmazta. Mintegy 4000(!) könyvtártól kaptunk – postafordultával – választ. Az általuk kitöltött preferencia-lista alapján végül 112 970 példányt vásároltunk meg a kiadóktól, összesen 70 804 000 Ft értékben. Ezen felül a Soros Alapítvány fizette a 12%-os ÁFÁ-t és a Könyvtárellátó Kht. szolgáltatási '64íját is. Érdekes lehet még egy adat: egy-egy könyvtár átlag – bár nem egyenletes terítésben – 40 könyvet kapott ajándékba, ami nekünk kötetenként – átlag – 600 forintnál valamivel alacsonyabb beszerzési árat jelentett (mert hiszen programunk egyik közvetetett célja, pontosabban kiiktatandó faktora, éppen a 40%-os terjesztői árrés volt). Ez könyvtáranként – átlag – 24 000 Ft értékű juttatást jelent, ami talán nem tűnik soknak, ám ha arra gondolunk, hogy a kilencvenes években a legtöbb vidéki, kisiskolai könyvtár önkormányzati vagy más forrásból biztosított éves gyarapítási kerete alig érte el a 20-30 ezer forintot, akkor ezek a számok tüstént más megvilágításba kerülnek.
Az 1996-ban sikerrel debütált program további három évet ért meg, többé-kevésbé hasonló eredménnyel. (Ld. az írás végi táblázat összesített adatait!) Ez idő alatt persze a program logisztikája tovább finomodott, és magunk is sokat tanultunk, de talán még többet tanultak a pályázó könyvkiadók és az ajándékkötetekre pályázó könyvtárak. A kiadók e három-négy év során ugyanis lassanként belátták, hogy meg kell tanulniuk pályázatot írni, és szembe kell nézniük a (mi esetünkben csak szimulált) piac igényeivel. Jó érzés volt látni, hogy egyes kiadók a pályázati kiírás második évében már – nyilvánvalóan – szakemberhez fordultak. Megérte nekik is, mert akkor már látták-tudták, hogy az Alapítvány csak autentikus költségvetési tervet fogad el. Nem lehet tovább „blöffölni”, és elmúlt az az idő, amikor elég volt csak a kiadót vezető/tulajdonló filozófia- vagy irodalomtörténész professzor nagyívű publikációs álmaira összpontosítani. Hiszen vannak művek, amelyeket elég volna ötven-száz példányban kiadni akár „kőnyomatos” formában vagy számítógéppel kiprintelve, sőt, ha tetszik, tovább takarékoskodva a papírral, e-mailben is elég volna megküldeni a szerző potenciális olvasóinak: barátainak és kollegáinak.
Félreértés ne essék, az eleven tudományos kommunikáció szempontjából magam is fontosnak tartom e publikációkat, de nem láttam és ma sem látom értelmét, hogy ezek példányszámát a még értelmes (bár már rég’ nem rentábilis) megjelenési küszöbig, minimum ötszáz példányig felsrófolják, amikor alig számíthatnak néhány tucat szakmabélinél szélesebb olvasói körre.
S ha már az alacsony példányszámoknál tartunk… E téren egyetlen „kivételezettünk” volt: a Vakok Intézetének Könyvtára. Ennek munkatársai, főképp a klaszszikusokból válogatva, példás szorgalommal minden évben jóval a határidő előtt visszaküldték az „Soros Új Könyvekhez” mellékelt kérdőívet, s ahány példányt csak kértek – bármiből –, mindenkor annyit kaptak. Még akkor is, ha a Braille-írás nyomtatása és a hozzá használt különleges papír a hagyományos nyomdatechnikával előállított könyv minden műveleti költségét messze meghaladja, és potenciális olvasói köre is – hála istennek – korlátozott volt. (Ilyenkor a kuratórium valahány döntésre jogosult tagja cinkosan összekacsintott: „Annyi-amennyi – legyen”.) A kis példányszámú, de fontos kiadványokról szólva itt kíván említést még egy preferenciánk: az elsőkötetes szerzők műveinek támogatása, amelyre 1996-tól három éven át kisebb keretet különítettünk el a teljes publikációs büdzséből.
És bár az Alapítványnak e négy év alatt „csak” 334 millió forintjába került e célzott támogatási forma, tényleges értéke, hatása ennek sokszorosára tehető, éppen mert közvetlen vagy közvetett módon, anyagi vagy szellemi értelemben szerző és kiadó, olvasó és könyvtár egyaránt profitált belőle. Mi több, csöndes büszkeséggel még azt is hozzátehetjük, hogy e sajátos magyarországi „pilot” program exportképességét is sikerrel bizonyította, hiszen „licenszét” később átvették más térségbeli Soros alapítványok is. Az oroszországi Soros Alapítvány például ötvenmillió dolláros(!) kerettel indította be a maga Puskin programját, minden ízében átvéve a magyar program filozófiáját és szervezésbeli modelljét.
TOVÁBBI CÉLTÁMOGATÁSOK

Az „Olvasóbarát könyvtámogatási programmal” párhuzamosan, 1996/97-től három további, merőben új céltámogatást is bevezettünk.
Könyvkiadói hitelprogramunkat a relatíve nyereségesnek minősíthető kiadók átmeneti likviditási gondjainak áthidalására indítottuk 1996-ban. A program szigorú pályázati kritériumait, amelyek teljesültét egy – banki szakemberekkel kibővített – grémium bírálta el, kezdetben a mindenkori újnak kijáró óvatossággal, fenntartással, sőt ellenérzésekkel fogadták pályázóink. Az Alapítvány történetében talán először visszatérítendő pénzt vehettek föl az arra vállalkozók, szigorú, bár a hagyományos banki felvételeknél jóval kedvezőbb feltételekkel.
A sajtóban és az online hirdetések megjelenésének másnapján már égtek az irodában a telefonok. „Hogy-hogy? Szóval, ezt akkor tényleg vissza kell fizetni? Felvehetek-e a tizenéves Ladámra vagy a negyven négyzetméteres lakótelepi lakásomra jelzálogot?” Volt aztán persze, aki csak annyit kérdezett, hogy – amúgy szintén a Sorostól ajándékba kapott sokéves komputere – vagy elad(hat)atlan(!) több tízezer kötetes könyvkészlete jelzálog bejegyzésére alkalmas-e.
Mi azonban alaposan felkészültünk: a pályázóinknak szervezett – általunk felkért (és fizetett) pénzügyi, banki szakértőkkel folytatott sokórás csoportos, majd ugyancsak sokórás négyszemközti – konzultációk után mindinkább oldódott a görcs, s a bátrabbak végül is hozzájutottak a hitelhez, maximum 7,5 millió (a programzárás évében végül 10 millió), de minimum félmillió forint nagyságrendben, méghozzá – és ez volt a kedvezmény! – a Magyar Nemzeti Bank mindenkori hitelkamatának 50%-áért.
Új kezdeményezésünk leginkább azt célozta, hogy a könyvkiadók végre ráébredjenek: a piac törvényei megkerülhetetlenek, és valamiképp meg kell próbálniuk – akár hitelfelvétellel, akár kereszt-finanszírozással – talpon maradni. Kiadói hitelprogramunk, a nem szűnő készpénz-szűke miatt 1996-tól 2000-ig, azaz öt éven át fennmaradt, és összesen 295 millió Ft értékű kedvezményes forgótőke-hitellel támogatta a hazai kiadókat.
A Soros Alapítvány, jóllehet hosszú távra, de többnyire minimum 3-5 évre tervezte programjait – „örök életre” nem rendezkedhetett be. A fausti „…maradj pillanat!” vágyálmába senkinek, legkevésbé pályázóinknak nem volt érdemes belekapaszkodnia. Hiszen Soros György támogatási filozófiájának éppen az volt a lényege, hogy idővel szükségtelenné, okafogyottá váljék az alapítvány(ok) léte, az intézmények megerősödjenek, betagozódjanak az adott ország piacgazdaságába, és önfenntartóvá válva prosperáljanak. Mindebből sok szakmai és személyes vita, esetenként jogos sérelem is eredt a különféle preferenciák és szakmai részérdekek mentén. Mégis, a tíz legtöbb támogatást nyert kiadó írásunk végén közzétett listája kevés kétséget hagyhat az iránt, hogy döntéseink elsődlegesen minőségelvűek, értékpártolóak voltak.
ÚJ FORDÍTÁSOK TÁMOGATÁSA

És ha már az előbb Goethét idéztem, gondolkodtunk mi „Weltliteratur” távlatokban is. Hadd szóljak röviden két új, 1997-ben indított, ugyancsak könyvkiadás-támogatási programról. A Nyílt Társadalom Intézettel közösen hirdettük meg és finanszíroztuk az ún. „Fordítás programot”, amely mintegy kétszáz, zömmel angolszász és főképp társadalomtudományi klasszikus vagy élő szerző műhelyéből származó kötet magyar nyelvű kiadásának támogatását kínálta fel valódi tender-jellegű pályáztatással. Azaz: ki ajánl kedvezőbb (értsd: olcsóbb) kondíciókat ugyanazon kötet legszínvonalasabb megjelentetésére és terjesztésére. Bekértünk egy-ívnyi próbafordítást, költségvetést, borítótervet és terjesztési koncepciót is. A tételes eredménylisták ma is olvashatók az Alapítvány honlapján – ww.soros.hu – átlag nyolc-tíz kötet jelent meg évente e program jóvoltából.
Hasonlóképpen és hasonló feltételekkel indítottuk Kelet–Kelet fordításprogramunkat is, amely a volt szocialista régióból kínált országonként öt-tíz címes listát autentikus fordítások megjelentetésére. Mi magyarok is felajánlottuk a magunk legjobb kortárs vagy klasszikus szerzőit akárcsak a lengyelek, oroszok, grúzok, litvánok, észtek, albánok stb. – együttvéve huszonnégy olyan ország, ahol Soros Alapítvány működött. Mindenesetre jó érzés volt, hogy a magyar ajánlólistát a bőség zavarában alig tudta a kuratórium összeállítani. Ennél már csak az volt felemelőbb érzés, hogy a többi alapítvány megtisztelően sokat, ha nem épp a legtöbbet a magyar kínálatból merítette. A lényeg, hogy ez az 1997 tavaszán indult program több éven át sikerrel igazolta, hogy nemcsak a „művelt nyugattól” tanulhatunk-olvashatunk.
De térjünk vissza néhány gondolat erejéig ismét a könyvtárakra, melyekről köztudott, hogy a kilencvenes évek derekán gyarapítási kedvüket, invenciójukat nagymértékben korlátozta az általános regresszió, olyannyira, hogy hovatovább már a köteles példány se érkezett be még a legnagyobbakba se, vagy ha mégis, nem volt hova tenni… Nem volt üres polc, elfogyott a légköbméter.
Nos, polcot nem vettünk, épületet nem tudtunk bővíteni, a könyvtárak támogatása azonban 1996-tól hangsúlyosan preferálttá vált az Alapítvány kulturális programjainak értékhierarchiájában. (Ld. erről az egykori szakkuratóriumi elnök, Győri Erzsébet kötetbeli írását.) 1996. évi könyvtárprogramunk valamennyi nyertes pályázója mind a gyarapítási, mind a közös katalógus programban nemzetközi szinten – a Soros alapítványok huszonnégy országos mezőnyében – is megmérettetett, és további támogatásra méltónak találtatott.
Ezek után mindjárt könnyebb szívvel döntött úgy a nagykuratórium, hogy 1997-ben milliós nagyságrendben emeli a kedvezményes folyóirat-előfizetési program keretét, és újfent lehetővé teszi minden rendű és rangú közkönyvtár számára, hogy a fogyasztói ár töredékéért tartsa mindazon hetilapokat, folyóiratokat és periodikákat, a már beszokott vagy betévedő olvasó számára is – szabadpolcról – elérhetően, amelyek az akkor már átlag száz forint körüli fogyasztói áron sem tudták volna ezeket heti, havi rendszerességgel megvásárolni, de még a viszonylag kedvezményes éves előfizetéssel sem élhettek. Az évről évre emelt keretű könyvtári lapelőfizetési programra 1995-től 2000-ig összesen mintegy 32 millió forintot költött az Alapítvány.
KULTURÁLIS LAPTÁMOGATÁSOK

Mindeközben, bár nem kevés harc árán, továbbra is nyitva maradt kulturális folyóirat-támogatási programunk – egészen 1999-ig –, amelyről elmondható, hogy a sok év alatt voltaképp csak a pályázati feltételeken szigorított, a támogatási keretet felosztva és átcsoportosítva az Alapítvány más programjaihoz. Évekig 1 millió(!) dolláros kerettel ez a program volt az egyedüli, amely kezdettől mindvégig a Vásárhelyi Miklós vezette nagykuratórium hatáskörébe tartozott. Nem véletlenül, hiszen a magyar kultúra másfélszáz évig a periodikák gyökereiből sarjadzott és táplálkozott. Magam is döbbenten konstatáltam egy a Soros alapítványok munkatársai számára Ljubljanában tartott konferencián, 1997 rideg januárjában, hogy a poszt-kommunista régió egyetlen más országában sem létezik annyi és annyiféle „kulturális folyóirat”, mint nálunk. A konferenciahelyiség előterében valahány ország Soros-képviselője afféle mini kiállítást rendezett az ottani alapítvány támogatta lapok egy-egy példányát bemutatva. Mindenki más már réges rég kész volt a maga „standjának berendezésével”, amikor én még mindig javában próbáltam kidobozolni a sok tucat heti, havi és negyedévi periodikát, újabb és újabb asztalokat kérve a rendezőktől… Az orosz, a lengyel, a helyi szlovén, s az összes többi kollegám meg csak állt és elképedten bámulta a végeérhetetlen magyar sajtómustrát.
Mindeközben én éppen ott Ljubljanában vettem az üzenetet. Maga Soros György sem akarta elhinni és elfogadni valamennyi támogatott lapunk létjogosultságát, s a Nyílt Társadalom Intézet egyik munkatársával megüzente, hogy a programnak ideje véget vetni. Egy kávészünetben ért az informális üzenet, s én majdnem felüvöltöttem hallatán, hiszen a magyar kultúra minden nyomdai úton terjeszthető szegmensének kivirágzása jó másfélszáz éve éppen a folyóiratokkal kezdődött és folytatódott. Ha nincs Nyugat, akkor talán nincs Ady, Babits, Kosztolányi. Ha nincs, ha nem lett volna Újhold, akkor talán nincs Nemes Nagy Ágnes sem, úgy ahogy őt megismertük. Vagy ha nincs Válasz, Szép Szó, Ma, Tanú – akkor van-e Sárközi György, József Attila, Kassák Lajos vagy éppen Németh László, méghozzá úgy, ahogy életművüket beteljesítették, hogy a Magyar Szemléről most ne is beszéljünk. Olykor azért, és nem csak akkor és ott Ljubljanában – a szűkre szabott kávészünet alatt –, persze magam is elgondolkodtam azon, miután százszámra olvastam a pályázatokat és persze havi rendszerességgel magukat a folyóiratokat is, hogy egy tízmilliós országban miképp létezhet négy-öt színházi lap és sok-sok tucat irodalmi folyóirat, mely utóbbiakat kisebb-nagyobb átfedéssel ugyanazok a szerzők írják tele havonta, negyedévente. (Az Alapítvány legfőképp a szerzők honoráriumait fizette – direkt, személyre szóló átutalással – ösztöndíj formájában.) Nem sokkal a ljubjanai konferencia után (ahol mintegy húszperces prezentációm úgyszintén felsorolt költségvetési adatait csaknem kifütyülték kollegáim), mind Vásáshelyi Miklós, mind mi, a magyar Alapítvány munkatársai nyílt vitába keveredtünk magával Soros Györggyel is, aki érthető módon, sokallta az évi közel egymillió dolláros keretet erre a… luxusra. Azt persze mi sem tagadhattuk, hogy a kedvezményezettek listáján olyan lapok is szerepeltek, amelyeknek csak felettébb nagyvonalú megközelítéssel volt közük a szűk értelemben vett „kultúrához”. De ami kell, ami fontos, az jelenjen meg továbbra is.
1996-ban például több mint 300(!) folyóirat nyújtott be pályázatot, és ezeknek közel egyharmada vált a program kedvezményezettjévé, azaz csakis támogatásunkkal biztosíthatta további fennmaradását. Ebben az egyetlen évben 130 millió forinttal támogattuk 91 lap folyamatos megjelenését, ami a lapok költségeinek több mint 50%-át fedezte.
Aztán – Soros György intenciói, majd lassan drákóivá keményedő instrukciói alapján – a „kulturális” alatt már valóban csak a szó legszigorúbb lexikai definíciójának körébe tartozó lapokat fogadtuk be magunk is a programba. Mindazonáltal valamennyi civil kezdeményezést felkaroló és támogató kiadványt, amelyek indíttatásuknál fogva és tematikailag inkább tartoztak más alapítványi programok körébe, (némi furfanggal) átirányítottuk amazok kuratóriumaihoz, mondván: szakértő grémium döntsön például a cukorbetegek civil kezdeményezésű lapjáról, vagy éppen a romák kulturális életéről és civil jogairól tájékoztató periodikákról. A kulturális programok költségvetési keretén belül a korlátozás okán aztán valóban szűkítenünk kellett a kedvezményezettek körét, sőt a laptámogatások reálértéke is évről évre apadt. Akárhogy is, 1989-től bő egy évtizeden át az Alapítvány több mint 800 millió forintot fordított e nemes célra, azaz a hazai folyóiratok támogatásra. Hogy az infrastrukturális segítséget, a számítógépparkok kialakítását stb., ne is említsük, amellyel együtt a támogatások teljes summája bízvást az egymilliárd forinthoz közelített.
És bár a nyomtatott kulturális sajtó támogatása 1999-ben programszerűen véget ért, az arra érdemes lapok – az Alapítvány hathatós segítségével – még az évben új életre keltek a világhálón.
FOLYÓIRATAINK INTERNETES „REINKARNÁCIÓJA”

1999-ben mi nem álmodtunk, inkább kitaláltunk egy nagyot! A térségbeli Soros alapítványok tevékenységét koordináló Nyílt Társadalom Intézet Elektronikus Publikáció programjával összefogva – s az ehhez szükséges pénzt fele-fele arányban „összedobva” – meghívásos pályázati programot indítottunk olyan periodikák számára, melyek bár csekély példányszámban jelentek meg, igényességük, szakmai színvonaluk megkérdőjelezhetetlen volt. Első lépésként tanfolyamot szerveztünk e lapok (műszaki) szerkesztőinek, hogy elsajátíthassák az online lapszerkesztés technikáját, és arra bátorítottuk e periodikák munkatársait, hogy idővel – ha másként nem megy – mondjanak le a nyomtatott lapszámok megjelentetéséről, kiiktatva a méregdrága papír- és nyomdaköltségeket, hiszen célzott olvasótáboruk javarészt azokból az egyetemi oktatókból és hallgatókból áll, akik – többnyire szintén az Alapítvány jóvoltából – rendelkeznek internet-hozzáféréssel. Megindító volt látni, ahogy például az egyik remek – negyedévenként megjelenő – kulturális, irodalmi lap hetvenéves főszerkesztője, aki korábban jószerével azt se tudta, mire való az „ENTER” a billentyűzeten, szorgos-lelkes kisdiákként maga ült be az „iskolapadba” (állandó műszaki szerkesztője nem lévén), majd néhány hónap elteltével büszkén és köszönettel küldte át lapja első, maga szerkesztette online „példányát” az alapítványi e-mail címemre.
Ezt a programot sokan a Gutenberg-galaxis élve-temetését kísérő álságos „hatytyúdalként” értelmezték, megfeledkezve arról, hogy az Alapítvány sok éven át vállalta közel száz hazai irodalmi és kulturális folyóirat életbentartását, s csodák csodája, e lapok döntő többsége a rendszeres Soros-támogatás megszűntével is mindmáig megjelenik, nyomtatott vagy „csak” online verzióban (de leginkább mindkettőben!). Más kérdés, hogy az alapítványi mecenatúra – fent leírt – fokozatos megszűnésével a hajdani „kedvezményezettek” lassan megtanulták a piac törvényeit (is). Pályáznak persze az állami büdzsé hozzáférhető támogatási programjaihoz, de nem restellnek immár olyan hirdetéseket is megjelentetni, akár kolumnás terjedelemben, amelyeket tíz évvel ezelőtt még finnyásan elutasítottak volna. (Holott egykor maga a Nyugat sem átallott fizetett hirdetéseket közölni: bajuszkötőt, mídert vagy épp a Kálvin téri Vízgyógyászati Intézetet reklámozva – Tóth Árpád, Babits, Móricz, Kosztolányi, Szép Ernő és Schöpflin Aladár írásai közt!)

E rövid visszatekintést hadd zárjam személyesen.
Magam az 1992-re csődbement Szépirodalmi Könyvkiadó egykori szerkesztőjeként kerültem a Soros Alapítványhoz 1995 kora őszén, voltaképpen az „utcáról” megpályázva és elnyerve a kulturális programigazgatói állást. Öt év kemény hajtás után alig egy évvel korábban, 2000 nyarán távoztam, mint elnökünk, Vásárhelyi Miklós – ő azonban nem csak alapítványi tisztéből, sajnos az élők sorából is. Vásárhelyi, akit őszintén tiszteltem és szerettem, és mindig is „főnökömnek” tudtam – a hektikusan változó alapítványi hierarchia szinte egyetlen biztos pontjaként, akinek nyolcvanévesen is naprakész tájékozottsága és határozott koncepciója volt mindenről. Ugyanakkor bármikor vitába szállhattunk vele, kisebb, sőt nagyobb ügyekben is meghallgatta véleményünket, s ha józan érvekkel sikerült meggyőznünk, mindig engedett, hogy később velünk együtt örüljön, ha bebizonyosodott, hogy a program végül is a mi elképzelésünk szerint működik – sikeresen.
Temérdek munkánkat sok öröm és nem kevés csalódás „jutalmazta”. Egyszóval, érdekes-izgalmas öt év volt, egyszer talán – terjedelmi és egyéb fegyelmező – korlátok nélkül is megírom majd történetét.
Szilárd Gabriella
Könyv- és laptámogatások – 1994–2000
milló Ft
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
Össz.
Könyvkiadás-támogatási program
58
61
134
162
137
151
703
Olvasóbarát könyvkiadás-támogatás
83
95
82
74
334
Elsőkötetes szerzők
5
2
5
12
Forgóeszközhitel könyvkiadóknak
46
60
47
77
65
295
Külföldi szerzők művei magyarul
5
3
8
Folyóirat- és laptámogatási program
114
78
119
102
121
104
638

A legtöbb támogatást kapott tíz hazai könyvkiadó
millió Ft
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
Össz.
Századvég/Osiris
9,2
9,2
9
6
5,6
9,7
10,4
7,6
66,7
Atlantisz
5
5,2
6
4
4,4
5,2
10
6,9
46,7
Magvető
0,7
0,8
x
2
0,9
5,7
4,9
7,5
22,5
Jelenkor
2
5
6
0,7
1,8
3,2
1,6
1
21,3
Új Mandátum
x
1
x
0,7
1,2
1,3
5,2
6,5
15,9
Cserépfalvi
2,5
4,3
4,3
2,8
1,1
x
x
x
15,0
Corvina
x
x
x
x
2,4
3,3
2,7
6,3
14,7
Balassi
x
x
x
0,6
1,1
8
1,6
2,7
14,0
Pesti Szalon
1,1
3,5
3,3
2,8
1,1
x
x
x
12,7
T-Twins
1,5
2
5,5
2,3
1
x
x
x
12,3
x=nem kaptak támogatást
241,8
* Az eseti kiadványok céltámogatásait és a kiadóknak nyújtott hiteleket a fenti táblázat nem tartalmazza
A legtöbb támogatást kapott tíz hazai folyóirat
millió Ft
198919901991199219931994199519961997199819992000200120022003Össz.
Élet és Irodalomxx131,5665,57101213512789,0
Beszélő6,5x1678,5225667,589,711,987,1
Magyar Narancsx1,53,3314,52,5xx1,2x10,44,5712665,9
Holmix1,5225634,56,566564x57,5
Mozgó Világx1,51,553,53,535665523,7353,7
2000 Irodalmi Lapx1,5243644343,5xx2x37,0
Kritikax12,5x4,54,32,745432,5xxx33,5
Rubiconx0,5x1x2346645xxx31,5
Múlt és Jövőx1,52x3,53,5232,52,5250,5xx28,0
Filmvilágxx2,542413332111x27,5
x= nem kaptak támogatást510,7
ALAPÍTVÁNYI EMLÉKEIM

– jegyzetek egy régi munkanaplóból –

A budapesti Soros Alapítványhoz csupa jó emlékem fűződik, jó munkák emléke.
Ötvenéves koromban (de régen is volt, 1990-ben) megkísértett az a gondolat, hogy a húsz éve lankadatlanul művelt felsőoktatás számomra immár veszteséges üzem: túl sok elfoglaltság, túl kevés hozadékkal. Ideje lenne talán abbahagynom, amíg még írni is tudok. De soha többé nem tanítani? Ettől a perspektívától annyira elrémültem, hogy egyetemi státuszomat ott hagyva bezupáltam az Eötvös Collegiumba, ahol a korábbinál jóval több oktatási feladatot vállalhattam magamra. Hivatali besorolásom szerint nyelvtanárrá minősültem vissza, de én önkényesen előléptettem magamat az Angol-Amerikai Műhely vezetőjévé. Kitaláltam egy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, elitképző szakműhelyt, ahol emelt szintű speciális szemináriumok, tudományos és szépírói kreativitásra ösztönzött hallgatói tanulhatnak, hogy idővel tudós tanárok, kutatók, egyetemi oktatók vagy írók-költők-műfordítók legyenek. Az ELTE tömegtermelését kiegészítendőleg egy szorosabban és személyesebben szervezett szakközösséget képzeltem el, mely termőre fordíthatja a kallódó bölcsész-tehetséget. De mindez csak merő képzelődés lett volna egy nagy múltú, ám anyagi lehetőségek híján sanyarú jelenű kollégiumban. Ekkor társult ábrándjaim mellé a Soros Alapítvány: pénzt adott.
Nemcsak pénzt – hanem biztatást és hitet is. A Soros Alapítványnál régi tanítványaim és új barátaim voltak a hivatalnokok. Lett egy olyan hivatal, ahová úgy léphettem be, hogy itt hisznek nekem. Elhiszik, hogy van értelme annak, amit csinálok, amit tervezek. A kelet-közép-európai értelmiségi ember életében ritka tapasztalat ez; ha olykor mégis tapasztalható, el kell hinni, ki kell használni. Kihasználtam.
Vagy engem használtak ki titkos érdekek? Bizonyos körökben gyanú árnyékolta be a Soros Alapítvány tevékenységét: hogy a megvásárolt befolyás sötét célzatú, ideológiai fellazítás eszköze. Tudtam erről, de nem éreztem magam érintettnek. Miután átéltem az ötvenes éveket, és túléltem egynéhány hasonló paranoid inszinuációt, úgy hittem, hogy a rendszerváltás felvilágosultabb fényében elég, ha a dolgomra figyelek. Tegyek most visszamenőleg tanúbizonyságot? Aki gyanakszik, úgysem hisz nekem; aki nem, annak nem kell bizonyíték. Mégis kijelentem, hogy tizenhárom év során a Soros-pénz adományozói egyszer sem nyújtottak be követelést, hogy milyen eszmeiséget érvényesítsek a Műhely tanóráin. Rám bízták, hagytak dolgozni.
Hogyan sáfárkodtam a rám bízott összegekkel? Legjobb belátásom szerint. Kaptam alkotói ösztöndíjat, hogy befejezzem Shakespeare-könyvemet. Befejeztem, kiadtam. Kaptam többéves program-támogatást. Tizenhárom évig rendeltetésszerűen zajlott, fejlődött a program: a legjobb hazai és külföldi anglisták tartottak kurzusokat, PhD hallgatóim kutattak Stratfordban, Leuvenben, Amerikában, stratfordi doktorandusok jártak nálunk s tartottak velünk négyszer is doktori konferenciát, a Shakespeare-tudomány nemzetközi tekintélyei tisztelték meg a Collegiumot előadásokkal és intenzív szemináriummal, kollégisták nyertek TDK versenyt, kaptak állást magyar, német, amerikai egyetemeken, indultak el ígéretesen a filológiai és irodalmi pályán. Persze, hogy azt hittem: ami jól kezdődött, akármeddig ugyanígy folytatódhat is.
A változás azonban benne van az idő természetében. Egy idő után engem is kiszólított műhelyemből. 1997-ben megtisztelő felkérést kaptam a Soros Alapítványtól, hogy vállaljam el a Kulturális Kuratórium elnöki tisztét. Hatalmon-kívüliségben megrögződött alkatom ellenére elvállaltam, mert úgy gondoltam, hogy aki annyi segítséget kapott, némi szolgálattal is tartozik. Két évig elnököltem tehát. Jó volt? Jobb volt, mint amennyire tartottam tőle. A baráti légkörű, célszerűen együttműködő kuratóriumban soha sem kellett viszálykodó indulatokkal, orv érdekellentétekkel megküzdenem. És megkímélt attól jó sorsom, hogy pénzosztó kegyúrnak képzeljem magam. Munka volt ez is. Hasznosan befektetendő milliókról kellett dönteni, a csalhatatlanság illúziója nélkül, kalkulálva és ráérezve, szakmai meggondolásokat ésszel és jó szívvel körbeforgató, hosszú beszélgetésekben. Hálával tartozom kurátor-társaimnak, hogy döntnökként sem vadultam el elveimtől és életgyakorlatomtól.
Az utóbbihoz két év után békén vissza is térhettem: verseskönyvek megírása várt rám, műhely-működtetés, tanszékvezetés. De az emberséges hivatalra változatlanul számítanom lehetett. Úgy léphettem ki a Soros Alapítvány szolgálatából, hogy továbbra is szellemi kötelékében maradtam…
Mindez ma már a múlt megszépítő ködéből tűnik vissza. Régen volt: talán igaz se volt? Az elmúlt évben megszűnt kapcsolatom a Soros Alapítvánnyal és az Eötvös Collegiummal. De az emlék megmarad: hogy életem tizenhárom munkás esztendejében – mögöttem és mellettem – volt egyszer egy Soros Alapítvány.
Géher István

A KULTURÁLIS SZAKKURATÓRIUM
SZEMPONTJAIRÓL

A Soros Alapítvány majd húszéves tevékenysége alatt a kulturális területek és tevékenységek támogatása kivételesen fontos helyet foglalt el. Az Alapítvány működésének első éveiben valóban létfontosságú volt ez a segítség, hiszen olyan alkotók és műhelyek jutottak hozzá a létüket, munkájukat lehetővé tévő forrásokhoz, melyek nemigen számíthattak a regnáló politikai kurzus támogatására. A kulturális kuratórium működése később sem volt, nem lehetett mentes politikai felhangoktól, hiszen a négyévenkénti kormányváltások nyomán változó állami adminisztráció továbbra is a támogatások megvonásával büntette azokat, akiket betiltani már nem volt módja – az Alapítvány azonban, lehetőségeihez mérten, e kirívóan igazságtalan esetekben megpróbálta legalább enyhíteni az anomáliák következményeit.
A kulturális kuratórium legnagyobb gondja mindvégig a rendelkezésére álló keret szűkössége volt. Aki nem dolgozott még kuratóriumban, elképzelni sem tudja, milyen hatalmas körből érkeznek pályázatok; ez jelenthetné akár az alapítványok ismertségét, népszerűségét is, ám sokkal inkább azt: mennyire általános a pénzhiány a kultúra csaknem minden területén. A kultúra-teremtő, kultúra-fenntartó munka hihetetlenül drága. Sokféle eszközre, kellékre, segédanyagokra stb. van szükség ahhoz, hogy egy műalkotás, kulturális produktum egyáltalán létrejöhessen – nem szólva arról, hogy azoknak, akik e termékeket létrehozzák, maguknak is vannak napi szükségleteik, nekik is meg kellene élniük valamiből. Természetesenegy alapítvány támogatása sohasem elegendő arra, hogy valamennyi igényt kielégíthesse. Saját szempontrendszert kell alkotnia, mely alapján kiírja, majd elbírálja a pályázatokat. Ezzel máris akaratlanul is kizár sokakat – kívülről úgy tetszhet, igazságtalanul. Ám nyilvánvalóvá kell tennie nemcsak azt, hogy nem tehet másként, hanem hogy e választás egyenesen kötelessége: a válogatás szempontjai, ezek éveken át képviselt következetessége, ha esetleges hibáktól nem menti is meg, az Alapítvány arculatát alakítja ki, s ha jól végezte munkáját, ez az arculat, stílus, koncepció világosan érzékelhető is.
A kulturális kuratórium munkáját sok éven át többféle formában is megtapasztalhattam. Azon szerencsések közé tartozom, akik nehéz időkben – személyesen: a legjobbkor – élvezhették az Alapítvány támogatását; néhány évvel később részt vettem a kuratórium munkájában (megtapasztalva a kuratórium vezetőjének, Géher Istvánnak szigorú s mégis jóságos munkálkodását), majd az utóbbi években rám hárult a kuratórium vezetésének megtisztelő feladata is. Nem lehet tisztem bármi mód „értékelni” az ott végzett munkát (sem kurátor-társaimét, és legfőképp nem a magamét) – inkább csak azt kísérlem megfogalmazni, hogy miképpen próbáltuk meghatározni e munka magunkra kötelezőnek érzett szabályrendszerét (mindenkor összhangban, természetesen, az Alapítvány közvetlen és távolabbi céljaival). Elmondható, hogy egyre nehezebb körülmények között kellett a munkánkat végezni – erre az időszakra esett az Alapítvány forrásainak állandó csökkentése, az alapító Soros György támogatási filozófiájának változása. Emiatt mind szűkebbre kellett vonni a támogathatók körét, gyakran a támogatásra megítélt összegeket is csökkentve, olykor addig a határig, ameddig még értelme volt azt egyáltalán támogatásnak nevezni. A legradikálisabb döntésünk talán az volt, hogy évek során áttekintést nyerve a kultúra legkülönbözőbb területei fölött, úgy ítéltük meg, a csökkenő források miatt meg kell próbálnunk lehetőségeinket a „magas” kultúra támogatására összpontosítani. Bármi vonzó is olykor valamely civil kezdeményezés, bármennyire fontos is például az amatőrmozgalom: ha valamit fel kell áldozni a támogatások során, akkor ennek a kuratóriumnak ezt kellett feláldoznia. Mivel anyagi lehetőségei messze nem voltak elegendők ahhoz, hogy valahány hozzá eljutott értelmes és értékes kezdeményezést támogasson, így mindinkább el kellett forduljon e civil programoktól, abban bízva, hogy ha valóban lelkesítő az ügy, talán könnyebben megtalálja helyi támogatóit is. A kuratórium úgy gondolta, hogy ha csakugyan az értékes művészetet, alkotó tevékenységet támogatja, abból haszna lesz majd mindenkinek, aki a kultúra fogyasztójának számít, hiszen az alkotás, az elmélyült alkotó munka sorvadása következtében egyre fogynak azok az értékek, amelyek később sokak számára jelenthetnek befogadásra, követésre érdemes mintát.
A kuratórium természetesen nem támogathatta a kultúra egészét sem, hiszen az eleve meghaladja egy magánalapítvány hatókörét. Itt is szükség volt tehát bizonyos prioritások meghatározására: egyszerűen fogalmazva, annak felmérésére, hogy vajon hol hasznosul leginkább a támogatás. S itt már valóban fájdalmas „műtétekre” is sor került. Az Alapítvány például számos folyóirat megjelenését támogatta, sőt egyenesen tette lehetővé, amíg pénzéből futotta erre – az utóbbi években már csak lapok jól megválasztott körének tudott kisebb, ám olykor létfontosságú öszszegeket juttatni. Ugyanígy, jól tudva, hogy színházi előadásokat, képzőművészeti alkotásokat létrehozni lehetetlen tetemes dologi kiadások (nyersanyagvásárlás, de természetesen működési költségek stb.) nélkül, egyre kevésbé volt arra mód, hogy az Alapítvány hozzájáruljon ezekhez; inkább abban lehetett segíteni, hogy egyegy elkészült mű (előadás, zenei produkció) egyáltalán eljusson a közönséghez – és lehetőleg a kulturális központoktól távoli közönséghez. Kizártunk tehát minden olyan tervet, amelynek motívumai között észrevettük az anyagi haszonszerzést – ami természetesen az Alapítvány alapító okiratában is rögzített kizáró feltétel. Elsődleges céljaink közt volt az is, hogy főként a hazai kultúrát próbáljuk támogatni, azaz olyan produkciókat, amelyek itt születnek, és itt kerülnek közönség elé – bármi fontos legyen az is, hogy rangos külföldi produkciók eljussanak Magyarországra, avagy hogy értékes hazai produkciók kijussanak a nagyvilágba. Ha választani kell, valószínűleg lényegesebb, ami itthon születik és itt marad, mert hosszú távon talán hatékonyabb, maradandóbb hatású. Nyilvánvaló, hogy a támogatások között a kritikus szem „aránytalanságokat” is felfedezhet. Ennek oka többek közt az is, hogy bizonyos tevékenységek oly sokba kerülnek, hogy méltó, vagy egyáltalán észrevehető támogatásuk elvitte volna a teljes rendelkezésre álló támogatási keretet. Ezzel magyarázható, hogy nincs vagy alig találni a támogatottak sorában filmes avagy világszínvonalú zenei produkciót.
A magyar kultúra mostantól „Soros Alapítvány utáni” idejét éli. Még nem tudható, mennyire „hiányzik” majd e pénz a hazai kultúrából – valószínűleg nagyon. Azt sem lehet még tudni, hogy mi minden tűnik vagy sorvad el anyagi lehetőségek, minimális támogatás híján. E többéves munkára visszatekintve mégis talán az a legfájóbb tapasztalat, hogy az Alapítvány egyedül volt, egyedül maradt. Nem támadtak követői, új mecénások – holott éppen a kultúra az, ami támogatás, mondjuk így: önzetlen mecenatúra nélkül nem létezhet. A kultúra soha nem fog „visszaforgatható” összegeket termelni, soha nem válik önfenntartóvá, előre kalkulálható költségekkel. Úgy érzem, a Soros Alapítvány kulturális kuratóriuma mindent megtett azért, hogy ez a valóban önzetlen, csak az értéket, a mű s a tevékenység értékét szem előtt tartó döntéshelyzet érvényesüljön – s a támogatásért „cserébe” nem várt el semmit, csupán azt, hogy hozzájárulása valóban a legjobbra fordítódjék.
Wilheim András
Kiadványok