Közösségfejlesztés

Lemezújság archívum
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Nemzetközi NGO mozgalom
Szerző:
Ernszt Gabriella
Folyóirat:
PC Lemezújság
Állomány:
Év:
1994
Szám:
1.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
nem kormányzati szervezet, NGO
Megjegyzés:
Annotáció:

K35_9401




Nemzetközi "NGO"-mozgalom

Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik felkeltették érdeklődésemet
e téma iránt s lehetőséget adtak arra, hogy e területen hazai és
nemzetközi tapasztalatokra tegyek szert.
Így köszönöm Dr. Vidor Ferencnek, az interdiszciplináris tanfolyam
"szellemi atyjának" a holisztikus szemléletet, s hogy hozzásegített a
Johns Hopkins Egyetem Politikatudományi Intézet kutatói ösztöndíjának
elnyeréséhez, ahol először találkozhattam Lester M. Salamon ez irányú
kutatási eredményeivel, s meglátogathattam néhány, a szociális
lakásépítés területén működő nonprofit intézményt.
Dr. Mandel Miklós professzornak, aki felkeltette érdeklődésemet a
harmadik szektor témája iránt, Battha Pálnak, aki bevont a Lakásbérlők
Egyesülete munkájába s így "belülről" tapasztalhattam meg egy civil
szervezet életét, Vercseg Ilonának és Szabon Jánosnak, a magyarországi
civil mozgalmak "motorjainak", hogy hozzásegítettek az El Taller,
nemzetközi NGO tanfolyamának elvégzéséhez.
Köszönet az El Tallernek, a három hónapos nemzetközi tanfolyamért, s a
szponzorokért, Dr. Sjef Theunisnek, a "globális társadalom kozmopolita
állampolgárságáért" küzdő szervezet megálmodójának s létrehozójának,
Constatino Casasbuenas oktatási igazgatónak, a tanfolyam többi
előadójának és résztvevőinek, akik közül különösen Rosa Emilia
Salamanca, Rashida Cutleriwala, Apol Tabigue és Fernando Eguren
gyakoroltak rám mély benyomást.
Köszönet a vendéglátó holland NGO-knak, melyek az El Taller-tanfolyam
keretében két héten keresztül informáltak tevékenységükről, különösen
a NOVIB-nak s munkatársának Saskia von Meienfeldtnek, Swami
Agniveshnek az előadásáért s azért a lehetőségért, hogy részt vehettem
az 1993. évi bécsi ENSZ Emberjogi Konferencián.
Köszönet Chieko Osuginak, az El Taller-tanfolyam nemzetközi
kommunikációval foglalkozó előadójának, akinek kíséretében hetekig
ismerkedhettem a hazai civil szervezetekkel, Péterfi Ferencnek, aki
kulcsszerepet vállalt e program megszervezésében s lehetővé tette,
hogy részt vehessünk közösségfejlesztő tanfolyamának terepgyakorlatán.
Köszönet a Soros Alapítványnak s a United Way magyarországi
szervezetének, hogy bepillanthattunk az általuk szervezett tanfolyam
munkájába.
S végül, de nem utolsó sorban köszönet munkahelyemnek, a
Szakszervezetek Gazdaság- és Társadalomkutató Intézetének s
igazgatójának, Dr. Kameniczky Istvánnak, illetve kollégáimnak, hogy
segítségükkel mindez lehetővé vált számomra, illetőleg Günter Raadnak,
az Európai Közösség Budapesti Bizottság első titkárának s
munkatársának Nils Bluncknak, akik ezt az elemzést megrendelték tőlem.
Budapest, 1993. október 27.

Ernszt Gabriella

Bevezető
Az elemzés tárgyául választott szervezetek újjáéledésének, számuk
robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi az utóbbi években
Magyarországon. Az alapítványok száma négy-öt év alatt csaknem
megtízszereződött s a legutolsó számbavétel szerint ma már több mint
6300 működik. A gyorsan szaporodó egyesületekkel együtt e szervezetek
száma a kilencezret is meghaladja.
Azt azonban, hogy e folyamatnak még csak a legelején tartunk nemcsak a
számbeli gyarapodás intenzitása mutatja, hanem az is, hogy 1932-ben a
8,7 milliós lélekszámú Magyarországon több mint tizennégyezer
egyesület működött, hozzávetőleg három millió taggal. (Kuti, 1993.
4.old.)
E szervezetek súlyát érzékelteti, hogy például Amerikában a nemzeti
jövedelem 5,6%-a e szektorból származott, s a foglalkoztatottak 9,5%-a
itt talált megélhetést 1984-ben. (DiMaggio-Anheier, 1990. 71. old.) A
14 milliós Hollandiában pedig több mint 78 ezer alapítvány és 85 ezer
egyesület működött 1988-ban.
Magyarországon 1948-at, a "fordulat évét" követően e szervezeteket -
néhány kivételtől eltekintve - betiltották (Kuti, 1993.), a további
szerveződéseket pedig a párt által irányított s felülről szervezett, a
társadalom különböző rétegeit (ifjúság, nők stb.) átfogó
szervezetekkel kísérelték meg helyettesíteni.
Azóta már két olyan generáció nőtt fel, akiknek nemcsak megélt
tapasztalataik, de még ismereteik sem lehetnek e szervezetek
szerepéről, jelentőségéről olyan körülmények között, amikor ezek
szabadon szerveződhetnek. E generációk tagjaira pedig kulcsszerep vár
e szerveződések újjáélesztésében.
Ez azonban több szempontból sem jelentheti a csaknem fél évszázaddal
ezelőtti állapot helyreállítását. A főbb okok a következőkben
összegezhetők:
- a hajdani civil szervezetek többsége még tetszhalott állapotban sem
maradt ránk,
- az elmúlt évtizedekben szocializálódott generációk az úgynevezett
pszeudo-szervezetekben (Ágh, 1979) megszerzett tapasztalatokra
támaszkodva hívhatják életre az új és új szervezeteket,
- a mai hazai viszonyok gyökeresen eltérnek a II. világháborút
megelőző korszakétól,
- az elmúlt évtizedekben a harmadik szektor - az államszocialista
rendszerek kivételével - mindenütt szervesen fejlődött tovább.
Az újjáélesztés csak akkor lehet sikeres, ha e szervezetek azokra a
problémákra adnak adekvát válaszokat, melyek a mai hazai helyzetből
fakadnak. Ehhez a vizsgált szektor megfelelő eszközökkel szolgálhat,
de csak akkor, ha az is ismeretes, hogy egyáltalán milyen jellegű
társadalmi, gazdasági problémák megoldására alkalmas s melyikre nem,
és hogy mik az előnyei, korlátai ott, ahol e szektor éppúgy, mint az
azt körülvevő közeg szervesen fejlődhetett, s az új és új kihívásokra
új és új válaszokat adhatott.
Bepillantást kell tehát nyernünk abba, hogy e téma szakértői szerint
melyek e szektor főbb funkciói, jellemzői, milyen problémák
megoldásában szolgálhatnak alkalmas eszközül s melyekre nem, melyek az
előnyeik és hátrányaik, mi az, ami a hátrányok közül kiküszöbölhető és
mi az ami nem, mivel az a rendszer lényegéből fakad stb.
Persze szorult helyzetben kalapács helyett harapófogóval is be lehet
verni egy szöget. Azt azonban semmiképpen sem árt tudni, hogy
egyáltalán harapófogónk van-e vagy kalapácsunk. S mielőtt a megfelelő
szerszámot kiválasztanánk azzal is tisztában kell lennünk, hogy a
szöget beverni akarjuk-e vagy pedig kihúzni.
Mivel pedig e szervezetek jellemzően olyan területeken tevékenykednek,
mint például a szociális ellátás, az oktatás, közművelődésügy stb., s
e rendszerek gyökeres átalakítása ma Magyarországon elkerülhetetlen,
rendkívüli jelentősége van annak, hogy e folyamatban milyen eszközöket
alkalmazhatunk.
Azt azonban, hogy például a szociálpolitika elsősorban generális
ellátórendszereken vagy rászorultsági elven nyugvó segélyezésen
alapuljon (azaz, hogy a szöget merre, befelé vagy kifelé akarjuk
elmozdítani), előbb el kell dönteni. Annak ismerete pedig, hogy
egyáltalán mi van a "szerszámos ládában" talán még a döntéshozók
számára is segítséget jelenthet.
1. Mik azok az NGO-k?
"Minek nevezzelek?"
Sem a szakirodalom, sem pedig a napi szóhasználat szintjén nincs
konszenzus az elemzés tárgyát képező nemzetgazdasági szektor, illetve
az azt alkotó szervezetek megnevezése terén. Leggyakrabban a nonprofit
(vagyis: nem nyereségorienált) szektor, illetve a nem kormányzati
szervezet (Non Governmental Organization, azaz NGO) kifejezésekkel
lehet találkozni.
Mindkét elnevezés esetében jellemzőnek tekinthető az elhatároló,
tagadó jelleg, vagyis inkább arról informálnak, hogy mi az, ami
semmiképp sem tartozhat az adott kategóriába, mintsem arról, hogy mi a
legjellemzőbb közös tulajdonságuk az adott szektort alkotó
szervezeteknek.
Valószínű, hogy a pozitív megnevezés nehézsége vagy akár
lehetetlensége a vizsgált szervezetek nagyfokú heterogenitásából
adódik.
Még a harmadik szektor megnevezés lényege is az, hogy a tárgyalt
szervezetek sem az első vagyis a piaci, sem pedig a második vagyis az
állami szektorba nem sorolhatók be, hanem ezekhez képest egy önálló
szektort alkotnak. Ez az elnevezés azonban utal arra is, hogy az állam
és a polgári társadalom szétválasztásánál nem egy éles határ, hanem a
"harmadik" azaz egy közvetítő mechanizmus van. (ÁGh, 1989. 13. old.)
Az Amerikában közismert "nonprofit szektor elnevezést kevés országban
használják. A nemzetközi összehasonlítással foglalkozó kutatók ennek
ellenére feltételezik, hogy a francia économie sociale, az angol
voluntary sector, a német gemeinnützige Organisationen és az amerikai
nonprofit sector fő vonásai megegyeznek egymással. Ezt az egyezést
azonban elég nehéz bizonyítani, s még nehezebb a nemzetközi adatokat
összehasonlíthatóvá tenni." (DiMaggio-Anheier, 1990. 77. old.)
Az előbbi elnevezések mindegyike a tárgyalt szervezetek lényegi
jellemzőit ragadják meg, de más és más aspektusból. Az egyik inkább a
gazdálkodás módja oldaláról közelít, vagyis azt tekinti elsődlegesnek,
hogy az illető szervezetek tevékenységének célja nem a szétosztható
nyereség növelése, vagyis nonprofit. A másik inkább az output
oldaláról közelít, vagyis azt hangsúlyozza, hogy e szervezetek
működése a közhasznot szolgálja. A harmadik pedig az eddigiek
közgazdasági megközelítése helyett inkább politológiai jellegű,
amennyiben itt a hangsúly az önkéntességre kerül stb.
A legkevésbé szerencsésnek - az amerikai használat alapján - a
leginkább elterjedt elnevezés a "nem kormányzati szervezet" (NGO)
tűnik.
Ez ugyanis a témában járatlanok számára azt sugallja, hogy a
kormányzati szervezetek kivételével minden más szervezet ebbe a
kategóriába tartozik. Márpedig ebbe a körbe kizárólag meghatározott
kritériumoknak megfelelő szervezetek sorolhatók be, s ezt többnyire
magas szintű jogszabályok határozzák meg.
Ráadásul míg Európában általában az állami szervezeteket határolják el
a nem államitól (társadalmi), addig Amerikában az állam (state)
helyett többnyire a kormányzati (governmental, administration)
kifejezéseket használják.
Kulcsár Kálmán (1981. 47. old.) például a következő tipológiát állítja
fel:
- állami-politikai szervezetek,
- nem állami (társadalmi) politikai szervezetek,
- állami nem politikai szervezetek és
- nem állami nem politikai szervezetek.
A legkülönbözőbb nemzetközi szervezetek - így közel fél évszázada az
Egyesült Nemzetek Szervezete, de a Világbank is - ezt az elnevezést,
azaz az angol szavak kezdőbetűiből alkotott jelölést, az NGO-t
fogadták el és használják.
Közép-Kelet-Európában - ahol e szerveződések újjászületésének lehetünk
tanúi - a legfontosabb jellemzőnek azt tartják, hogy e szervezetek a
civil társadalom alkotóelemei. Tehát itt is a politológiai elem kerül
kiemelésre. Érdemes itt felidézni a civil társadalom fogalmának és
elméletének két - Locketól származó - alaptételét:
- "...a civil társadalom az elsődleges, a szuverén, a meghatározó a
politikai állammal szemben s ennyiben nemcsak meghatározhatja, hanem
"leválthatja" a politikai államot és újjal cserélheti fel,
- a politikai válság idején a civil társadalom nem süllyed "káoszba",
anarchiába, mert saját belső szerkezete és működési elvei vannak s nem
szorul az állam szervező erejére, amelynek gyöngülése esetén úgymond
szétesne, ellenkezőleg, a civil társadalom önszerveződő energiái
visznek túl a politikai állam válságán." (Ágh, 1989. 10. old.)
A közös jellemzők
Az amerikai elnevezés szerint e szervezetek legfontosabb tulajdonsága
az, hogy nonprofit formában működnek, vagyis: "profitjukat nem
oszthatják szét vezetőik, tagjaik és alkalmazottaik között. Érdemes
hangsúlyozni, hogy maga a profitszerzés nem tilos, a nonprofit státus
feltétele mindössze az, hogy az esetleges profitot a szervezete
szolgáltatásainak a fejlesztésére kell felhasználni, vagy a
szervezeten kívüli természetes vagy jogi személyeknek adományként,
támogatásként átadni." (Hansmann, 1987. 29. old.)
E meghatározás kapcsán fel kell hívni a figyelmet arra, hogy olyan
szolgáltatásokat végző szervezetekről van szó, melyek e
tevékenységükért sajátos státusba kerülnek. Ez utóbbi általában
speciális adóztatást, vagyis adókedvezményeket jelent. E szervezetek
tehát sajátos módon vesznek részt a jövedelemtermelés, a
jövedelemelosztás és újraelosztás folyamatában.
Ez pedig magában foglalja e szervezetek sajátos viszonyát a különböző
szintű kormányzati szervezetekhez is. E viszony jellege lehet például
komplementer (pl. USA, Hollandia) vagy akár opponáló. Civil
szervezetek működhetnek egy-egy ország kormányzati szerveitől
függetlenül is. Az utóbbi két forma a fejlődő országokra jellemző
leginkább. (Osugi, 1993. 7. old.)
"Az állam fölülről létrehozza vagy szabályozza az alul spontán módon
kibontakozó formákat, ugyanakkor az érdekképviseleti szervek alulról
makrotársadalmivá, nagypolitikai erővé nőnek (szakszervezetek,
pártok)." (Ágh, 1989. 118. old.) "A civil társadalom részben vagy
egészben autonóm szerveződései ugyanis védelmi mechanizmusok is az
állami beavatkozással szemben vagy annak letranszformálására, azaz
közvetítő-mechanizmusként, immunreakcióként is működnek." (Ágh, 1989.
33. old.)
Tehát "a civil társadalom főként azért és annyiban "privatizált",
amiért és amennyiben a korábbi államról leválik és éppen saját
államával szemben teremti meg a genezis folyamatában a maga
viszonylagosan önálló autonóm közösségstruktúráit. A köz s egyben a
közjó és a közérdek - egyetlen megtestesülése korántsem az állam, bár
így legitimálja magát és a civil társadalmat magántársadalommá
nyilvánítja, azonban az állam maga is csak a centralizált közhatalom
értelmében hordozója a köznek." (Ágh, 1989. 51. old.)
Vajon milyen típusú szolgáltatás jellemzi azokat a civil
szervezeteket, melyeknél különböző szintű kormányzati apparátusok úgy
ítélik meg, hogy számukra "megéri" az önkorlátozás, az hogy lehetséges
adóbevételeik egy részéről ezek javára önként lemondjanak?
E kérdésre a feleletet leginkább a német elnevezés adja meg. E
szolgáltatások ugyanis közhasznú jellegűek, vagyis úgynevezett
kollektív fogyasztási javak, azaz közjavak biztosítására irányulnak. E
szervezetek funkciója tehát az, hogy "a magánszférában állítanak elő
(a szó közgazdasági értelmében) vett közjavakat." (Hanzmann, 1987. 30.
old., Weisbrod megállapítása) Ilyennek minősülhet például a
környezetvédelem, az emberi jogok (szociális, kulturális, gazdasági,
politikai jog) érvényesítése érdekében végzett különböző
szolgáltatások.
A civil szervezetek szolgáltatásainak további lényegi jellemzői: a
nagy munkaerő-intenzitás és az emberi tőkét gyarapító jelleg. (Janes,
1987. 46. old.)
Az angol elnevezés mutat rá egy másik lényegi jellemzőre, nevezetesen
az öntevékenységre. A civil szervezetekben ugyanis arra szövetkeznek
emberek, hogy valamely általuk fontosnak ítélt társadalmi, szociális
stb. probléma megoldásában öntevékenyen közreműködjenek. A
szerveződése tehát itt jellemzően "alulról", vagyis a civil szféra
felől történik. Arra is találunk azonban példákat, hogy a kormányzat
maga ösztönöz, sőt hív létre egy-egy civil szervezetet valamilyen
szociális, kulturális stb. probléma megoldására.
Meg kell azonban jegyezni, hogy egyrészt az "alulról" kifejezés
leginkább a hierarchia-piramis elmélet mentén értelmezhető, s e
szerint a csúcshoz viszonyított helyzet érzékeltetésére szolgál.
Másrészt pedig azt, hogy az első ilyen szervezeteket többnyire az
egyházak hozták létre s ma is sokat közülük azok működtetnek. Az
egyházak pedig nem minősíthetők a szó klasszikus értelmében civil
szférának.
A civil szervezetek túlnyomó többségének egyik meghatározó közös
jellemzője, hogy finanszírozásuk területén a bizonytalansági faktor
nagyon magas.
További lényegi jellemzők: az alacsony hatékonyság, a partikularizmus,
a paternalizmus és az amatőrizmus. Ezek összességükben pedig az
öntevékenység kudarcához vezetnek. (Salamon, 1987. 46. old.)
Csoportosítási lehetőségek
A civil szervezetek a csoportképző ismérvek széles skálája szerint
tipizálhatók. Hansmann (1987. 30. old.) például egyrészt
jövedelemforrásaik, másrészt irányításuk módja alapján négy
ideáltípust különböztet meg, mégpedig:
- adományokból élő önigazgató
- adományokból élő vállalkozói
- üzleti bevételekből élő önigazgató és
- üzleti bevételekből élő vállalkozói szervezetek.
Douglas (1987, 93-94. old.) - főként politológiai ismérvek alapján - a
következő osztályokat különbözteti meg:
- a közjó biztosítására magántőkéből létrehozott közhasznú szervezet,
mely a szociális ellátás többféleségét hivatott biztosítani,
- az önhasznú szervezet, mely többé kevésbé kizárólagosan saját
tagjait szolgálja (pl. szakszervezetek, sport- és társadalmi klubok,
egyesületek),
- politikai érdekképviselet, melynek célja a kormányzati döntések
befolyásolása.
Meg kell azonban jegyezni azt, hogy a szakszervezetek egyáltalán nem
klubszerűen működnek, vagyis az általuk kiharcolt vívmányokat nem
kizárólag a szervezet tagjai élvezik, hanem azok automatikusan
vonatkoznak a vállalat, ágazat vagy szakma stb. többi dolgozójára is.
Az elérendő cél függvényében a szervezetek két fő típusa
különböztethető meg, mégpedig:
- a társadalmi valóság befolyásolására törekvő (instrumentális)
szervezetek, illetőleg
- a tagjaik számára az önkifejezés, önmegvalósítás lehetőségét kínáló
csoportok. (Ploeg, 1990. 165. old.)
Az úgynevezett "ágazati elv" alapján pedig például az egészségügy, az
oktatás, a jóléti intézmények, a művészetek, az egyház, a lakóhelyi
közösségek stb. területein működő NGO-kat különböztethetünk meg.
(DiMaggio-Helmut 1990. 71. old. ill. Douglas 1987. 85. old.)

Lemezújság archívum
Közösségfejlesztés