Cím: | Képújság |
Szerző: | |
Folyóirat: | PC Lemezújság |
Állomány: | |
Év: | 1988 |
Szám: | 8.szám |
Oldalszám: | |
A cikkben lévő |  |
Nevek: | |
Intézmények: | |
Települések: | |
Tárgyszavak: | teletext, képújság |
Megjegyzés: | ujkep208.pcl |
Annotáció: | |
Talán kevesen tudják, hogy a képújság, a teletext eredetileg a süketnémákat segítő szándék szülötte, amely azonban hamarosan túlnőtte e szűk kereteket és a széles körű tájékoztatás eszközévé vált. A kísérleti adások 1972-ben indultak meg Angliában, s 1982-ben már a hazai képújság is működött.
Korunk technikai újdonságaitól eltérően a teletext nem a tengerentúlról indult hódító útjára. Ezt a technikát Európában fejlesztették ki és itt is terjedt el a leggyorsabban. Vélhetően ebben nagy szerepet játszik az a tény, hogy a teletext egy meglévő, csak korábban kihasználatlan lehetőséget - a tv-adásban lévő szüneteket - hasznosítja, viszonylag csekély beruházási igénnyel. Hogyan működik? Ez volt a címe a HVG-ben (1982.XI.11.) megjelent írásnak, amelyből idézünk:
"A Képújságot a tévéműsorral párhuzamosan, annak sugárzási szüneteiben közvetítik. Működési elve röviden a következő: a szokványos televíziós képet egy elektronsugár soronként állítja elő, s a képernyőn másodpercenként 25 kép, pontosabban 50 félkép jelenik meg. Szemünk nem érzékeli, hogy az egyik letapogatás vége és a következő kezdete közötti rövid időben az adóállomás nem sugároz látható jeleket. Az elektronsugár másodpercenként ötvenezer ismétlődő felugrása a legfelső képsor elejére az úgynevezett képkioltás tulajdonképpen szünet. Ezt az időtartamot lehet felhasználni arra, hogy egy kiegészítő adóberendezéssel másféle jeleket, további információkat is továbbítsanak a tévéműsorral egyidejűleg. A teletext írott szövegét átvivő impulzusokat a hagyományos műsort hordozó kisugárzott hullámokra mintegy ráültetik.
A képújság szövegét 24 soros oldalakra rendezve egy számítógépben tárolják. A szöveg bármikor módosítható, egy-egy oldal percek alatt kicserélhet, ami a képújság információinak olyan aktualitás-értéket ad, amilyennel jelenleg egyetlen más tömegtájékoztatási eszköz sem rendelkezik.
A képújság adását a fentiekből következően csak akkor lehet venni, amikor a televíziós adóberendezés működik, és csak olyan készülékkel, amelyet felszereltek a dekóder nevű kiegészítő egységgel. A dekóder segítségével egy gombnyomással eltüntethető a képernyőről az éppen sugárzott televízió műsor, és helyét a képújság oldalai veszik át. Miután a megjelenő tartalomjegyzékből a néző kiválasztotta az olvasni kívánt oldalt, ennek sorszámát betáplálja a dekóderbe, amely "fellapozza" azt. A dekóderbe beépített memória addig tartja a képernyőn az adott oldalt, amíg egy másiknak a sorszámát nem táplálja be a néző. Egy újabb gombnyomással pedig vissza lehet kapcsolni a televízió műsorára."
Ami a különböző országokban működő teletext-rendszerek tartalmát illeti, igen hamar egyértelművé vált, hogy melyek azok az információk, amelyek közvetítésére ez az eszköz a legalkalmasabb, a tájékozódás mely területein tudja leghatékonyabban kielégíteni a szükségleteket. Éppen ezért az európai országok képújságainak tartalomjegyzéke nagyon hasonlít egymásra. A legfrekventáltabb helyet minden esetben az aktuális kül- és belpolitikai hírek, az időjárásjelentés, a rádió- és televízió műsor, a közlekedési információk foglalják el.
Hasonlóan alakult a helyzet Magyarországon is: a rendelkezésre álló 200 oldal kb. harmada kül- és belpolitika, illetve sport és gazdasági híreket tartalmaz. A további felületen a meteorológiai helyzetről, az útviszonyokról szóló jelentések, a tv- és rádióműsor, színházi és koncert programok, piaci információk stb. foglalják el.
Tudomásunk van ugyanakkor arról is, hogy a Képújság fejlesztési elképzeléseiben szerepel a tárolható információ mennyiség megsokszorozása. Ennek megvalósulása esetén a Képújság felületének egy részét fizetett közlemények, hirdetések, reklámok tölthetnék ki. Magyarán: a Képújság reklámeszközként is funkcionálna. Az erre való felkészülést is jól szolgálhatják azok az információk, amelyet 1986-ban tettek közzé a Tömegkommunikációs Kutatóközpont munkatársai a dekóderes tv-készülékek tulajdonosai körében végzett vizsgálatuk során. (Mint az alábbiakból látható, a Képújság nemcsak azért érdemel figyelmet a reklámszakemberektől, mert a közeljövő egyik lehetséges médiája, hanem azért is, mert puszta létével átalakítja a hagyományos eszközök - tv, rádió, napilapok - használatát. Ez utóbbi hatással annál inkább számolnunk kell, minél több dekóderes készülék talál gazdára.) Készülék-ellátottság A teletext tömeges elterjedésének igazi akadálya egyrészt az ipari háttér igen szűkös kapacitása, másrészt a készülékek meglehetősen magas ára. Bár már 1982-ben, az adások indításakor mind a Videoton, mind pedig az Orion kidolgozta saját dekóderes készülékének prototípusát, ezek forgalomba kerülése igen lassú volt. A Videoton 1983 karácsonyára ígérte az első ötezer darab piacra dobását, ez azonban nem valósult meg, és 1984-ben is csak ezt a mennyiséget szállították le az üzletekbe. Az Orion 1984-ben kezdte meg a Mór típusú dekóderes készülékek sorozatgyártását, de az évben mindössze 2000 darabot adott át a kereskedelemnek. Bár mindkét gyár szakértői állítják, hogy nagy szériában történ sorozatgyártás esetén a dekóder 10-15 százalékkal növeli meg a készülékek árát, jelenleg a Videoton legolcsóbb dekóderes készüléke 34500,-Ft, míg ugyanez a típus a dekóder nélkül 22500,-Ft. Végül is - becsléssel a külföldről behozott dekóderes tv-készülékeket is ideszámítva - 1986-ban
b. 40000 a Képújság vételére is alkalmas készülék működött az országban.
A dekóderes készülékek tömeges elterjedése hazánkban csak a távoli jövőben képzelhető el. A jelenlegi termelési feltételek és árviszonyok mellett, a teletext használata napjainkban és a közeljövőben is csupán egy igen szűk társadalmi réteg privilégiuma. Hogy mégis érdemes alaposabban megismernünk a Képújsággal rendelkezők véleményét, használati szokásait, ezt az indokolja, hogy így a kezdetektől nyomon követhetjük e technika elterjedésének és használatának sajátosságait, illetve a jelen tendenciából következtethetünk a jövőben várható helyzetre. Kinek van? Amint az várható volt, a dekóderes tévékészülékekkel rendelkezők társadalmi-demográfiai jellemzői erősen különböznek a felnőtt lakosság átlagát jellemző mutatószámoktól.
A legélesebb eltéréseket az iskolai végzettség és ennek megfelelően a foglalkozás és az egy főre jutó jövedelem esetén tapasztalhatjuk. Az egy főre jutó jövedelem alakulása jövedelmadó-kategóriánként Országos átlag Dekóderes
a vizsgálat készülékkel
idején rendelkezők
2100 forint
alatt 21 6
2100-3099 Ft 37 29
3100-4099 Ft 23 25
4100-5099 Ft 11 18
5100 forint
felett 7 19
Nem válaszolt
adathiány 1 4
Az összehasonlításból az a kézenfekvő tendencia derül ki, hogy az egy főre jutó jövedelem növekedésével párhuzamosan tolódnak el az arányok. Ugyanakkor nyugodtan megkérdőjelezhetjük az adatok valódiságát a 3000 forint egy főre jutó jövedelemnél kevesebbet beírók esetében. A tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság mértéke és színvonala adalékul szolgálhat a dekóderes készülékkel rendelkezők valós anyagi helyzetének becsüléséhez. A felnőtt lakosság és a dekóderes készülékkel rendelkezők ellátottsága egyes tartós fogyasztási cikkekkel (százalékban) A felnőtt A dekóderes
lakósság készülékkel
rendelkezők
nincs 50 7
van,
Magnetof. mono 33 31
van,
sztereo 17 58
nincs 60 21
van,
Lemezj. mono 19 20
van,
sztereo 21 51
Személy nincs 65 19
gépkocsi van, 34 77
Az ellátottsági szintben mutatkozó különbségek már erőteljesebben körvonalazzák a dekóderes készülékkel rendelkezők anyagi helyzetének távolságát a felnőtt lakosság átlagától.
Ezt a képet tovább színezi, hogy míg országosan a lakosság 20 %-ának van kettő (vagy több) tv-készüléke, addig a vizsgált mintában ez 70(!) százalék. Az országosan jellemző 1-1,5 %-nyi videó-tulajdonossal szemben e mintában 10 %-nak van képmagnója.
A dekóderes készülékkel rendelkezők iskolai végzettség szerinti megoszlása is ellentétes tendenciát mutat azzal, amit általában tapasztalhatunk a felnőtt népesség körében. Elenyésző, 1 %-os a nyolc általánosnál kevesebbet végzettek aránya (országosan 26 %), és igen alacsony a nyolc általánost végzettek részesedése is, 17 % (országosan 45 %).A döntő többséget a közép-, illetve felsőfokú végzettségűek alkotják. A válaszolók 36 %-a végzett középiskolát (országosan 21 %) és 44 %-a főiskolát, illetve egyetemet (országosan 8 %).
A mintánkba kerültek foglalkozási csoportok szerinti megoszlását is körvonalazza már az iskolai végzettség, amely a szellemi foglalkozásúak és ezen belül is az értelmiségiek túlsúlyát. A mintába került értelmiségiek 42 %-a műszaki mérnök, 17 %-a orvos, 12 %-a közgazdász, 6 %-a mezőgazdasági mérnök és állatorvos, 3-3 %-a természettudományos végzettségű, illetve jogász és 2 %-a művész. Más megközelítésben, ha beosztás szerint vesszük számba az értelmiségi foglalkozásúakat, azt látjuk, hogy 35 százalékuk dolgozik vezető beosztásban.
Az életkor szerinti bontásban azt tapasztalhatjuk, hogy míg a 30-49 éves középgeneráció mintánkban az országos átlaghoz képest felülreprezentált, az ennél idősebb korosztályok részaránya alacsonyabb. A 29 év alatti korosztály részesedése a két mintában megegyezik.
Ami a lakóhely szerinti megoszlást illeti, mintánkban túlsúlyban vannak a városlakók és ezen belül is a fővárosiak.
A fenti összehasonlítás után érdemes azt is szemügyre venni, hogy vajon ennek a populációnak különböznek-e, (és ha igen, miként) az eszközhasználati, tájékozódási szokásai a lakosság más rétegeinek szokásaitól.
Az elektronikus tömegkommunikációs eszközök használata terén alig-alig találhatunk említésre méltó különbséget a két minta között, a naponta rádiózók, tévézők aránya közel azonos a dekóderes készülékkel rendelkezők és általában a felnőtt lakosság körében.
Figyelemre méltóak viszont az eltérések a két minta között a nyomtatott sajtóhoz, illetve a könyvolvasáshoz való viszonyban. Míg a napilapot naponta olvasók aránya a teljes felnőtt lakosság körében 67 %-os, addig ebben a mintában 74 %-os, ugyanakkor a napilapot soha nem olvasók aránya az előbbi minta 18 %-os arányával szemben jelen esetben csak 2 %-os. Hetilapot a felnőtt lakosság 19 százaléka nem olvas, a dekóderes készülékkel rendelkezők körében ugyanez az arány 7 %-os. A folyóiratok esetében az egyáltalán nem olvasók 48 %-os országos részesedésével szemben ebben a mintában csak 22 % azok aránya, akik soha nem olvasnak sajtóterméket.
Ami a könyvállomány nagyságát illeti, az eltérések illusztrálására szolgál az az adat, hogy amíg általában a felnőtt lakosság körében a 300 könyvnél nagyobb állománnyal rendelkezők aránya 19 %, addig ebben a mintában 61 %. A könyvolvasás gyakoriságánál a legnagyobb eltérés szintén a könyvet egyáltalán nem olvasók esetében tapasztalható, akiknek országos aránya 23 %, jelen esetben viszont nem éri el a 2 %-ot sem.
A nyomtatott sajtóhoz és a könyvolvasáshoz való eltérő viszony magyarázata kézenfekvő, ha figyelembe vesszük az iskolai végzettség és foglalkozás szerinti eltéréseket a két mintában. A dekóderes készülékkel rendelkezők saját társadalmi-demográfiai csoportjukon belül nem tűnnek ki az átlagosnál aktívabb médiumhasználati szokásaikkal.
Az is sokat árul el a dekóderes tv-készülékek tulajdonosairól, hogy 56 %-uk úgy vásárolta meg ezt a típusú készüléket, hogy korábban soha nem látott még ilyet működésben. Az igen magas ár, és az, hogy az árkülönbözet mögött kizárólag a Képújság lapozható oldalainak lehetősége rejlik, azt jelzi, hogy van egy olyan réteg, amelynek vásárlási szokásai alapvetően eltérnek az átlagtól: mivel még ilyen volumenű beruházásai sem igényelnek hosszabb takarékoskodást, döntéseit kevésbé körültekintően hozza meg. Azt is megengedheti magának, hogy nem meglévő szükségletét elégíti ki, hanem fordítva: a megvásárolt
eszköz hozza létre a szükségletet.