Lemezújság archívum

Cím:	A self-help mozgalomról: Uj irányt vesz az egészségügyi ellátás
Szerző:	Kickbusch; Ilona, Hatch; Stephen
Folyóirat:	PC Lemezújság
Állomány:
Év:	1989
Szám:	13.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Nevek:	Csató Zsuzsa
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	self-help, önsegítő csoport, egészségügyi ellátás, egészségügy, önkéntes gondozás
Megjegyzés:
Annotáció:

A SELF-HELP MOZGALOMROL
Ilona Kickbusch és Stephen Hatch:
Uj irányt vesz az egészségügyi ellátás?
Fordította: Csató Zsuzsa
A 80-as évek elejére egyre inkább világossá vált, hogy az egészség nem csupán a beteg és az orvos közötti ügy, az emberek pedig nem csupán az egészségügy fogyasztói, hanem olyan tevékenységek széles skáláján keresztül ápolják egészségüket és betegségüket, amely mindezideig elkerülte a politikusok, a szakemberek és a kutatók figyelmét... A self-help kifejezés rámutat egyrészt a gondoskodás egy új szervezeti formájára, az önsegítő csoportokra, másrészt újra fedezi föl az ápolásnak azt a formáját, amely mindvégig jelen volt csak éppen nem keltette föl a figyelmünket, úgy, ahogyan a családi élet keretében is természetesen ott van a beteg ápolása. Magában foglal egy "csendes" és egy "zajos" forradalmat: olyan emberek csoportjait, akik egymást kölcsönösen segítve néznek szembe megoldandó közös problémáikkal gyakran anélkül, hogy tudatosan kívánnának változtatni a jelenlegi ellátás rendszerén, és ugyanakkor olyan jelszavaik vannak, amelyek világosan mutatják a hivatalos egészségüggyel való szembenállásunkat.
Egyetlen ország sem lehet élenjáró példa a self-help mozgalomban, és egyetlen self-help típus sem lehet az igazi: mindenki tanulhat a többiektől. Mind az országokon belül, mind az országok között a self-help képviselői - a különféle támogatások, szolgáltatások olyan hálózatát építették ki, amely hozzájárul az egészségügybe kerülő emberek mostani újraértékeléséhez...
Mialatt az önsegítés aktivistái arról vitakoznak, hogy az egészség területén kiterjesszék a mozgalmat, a szakemberek viszont egyre inkább úgy tekintik az önsegítést, mint az egészségügyi ellátáshoz csatlakozó további rendszert, sőt, a saját visszajelző rendszerük részének tekintik, olyan orvosok részvételével, akik ezt a gondoskodást és a tartalmát finomítják, és értékelik a mozgalom sikereit.
Itt találkozunk az önsegítő mozgalom körüli alapvető félreértések egyikének gyökerével: azzal, hogy hivatalos az orvosi egészségügyi ellátáshoz kapcsolódóként tekintik és elemzik, így pedig az orvosi központú egészségügy további lehetőségeként tartják számon(!). Amit ily módon nem hangsúlyoznak az az, hogy az önsegítés szociális és nem orvosi jelenség, az önsegítésnek az egészségügyben lévő összes szociális források között kell megmutatkoznia...
Az önsegítésben részt vevő egyének vagy csoportok más és más módon, de osztják a fenti nézetek többségét. Megkérdőjelezik az egészség és betegség orvosi meghatározását és a számos stigmát (pl. alkoholizmus, kövérség, rák). A normális élet olyan szféráit célozzák meg, amelyet eddig orvosinak tekintettek (pl. terhesség). Kiállnak az egészségügyi problémák holisztikus felfogásáért (pl. a beteget emberi egésznek tekintsék és ne egy vesének a 202-es szobából), és céljuk a betegek jogainak meghatározása, elfogadtatása (pl. a kezelés választása) azaz a választások kiszélesítése. De kifejezik egy újfajta szociális gondoskodás iránti igényüket is, amelyet a természetes segítő rendszerek (pl. család) szolgáltatnak.
Az önsegítés ügyvédjei és aktivistái által képviselt elvek gátolják, hogy az orvoslás szerepét újra föl- és túlbecsüljék. Ahogyan ezt Thomas McKeown, Rene Dubos és Ivan Illich kifejtette. Ezek akadályozzák az orvoslás egészséghez való hozzájárulásának túlbecsülését, szerintünk a környezeti és szociális változásoknak és az életkörülmények jobbításának messze nagyobb hatása van az emberiség egészségére, mint az orvosi szolgáltatásoknak. Illich ennél is tovább megy, és a radikálisabb önsegítő csoportokkal egyetértésben azt állítja, hogy az orvostudomány a betegek számára még ártalmas is lehet, ha iatrogén hatásait számításba vesszük. Végül, az utolsó tíz évben, a holisztikus egészség, az alternatív orvoslás és a gyógyítás új lehetőségeinek írott anyaga oly hatalmasra halmozódott fel, amely már megköveteli az egészség ökológia modelljének felépítését, beleértve, hogy a holisztikus ember és környezetének kölcsönhatásában tekintsék az ember egészét (mind testi, mind szociális mivoltát), és az egyéni szinten lejátszódó testi, szellemi és lelki egészség kölcsönhatását. Ez a fejlődés részben párhuzamosan fut az önsegítő self-help mozgalommal, részben mind elméletileg, mind a gyakorlatban egymással kölcsönhatásban vannak.
Az utolsó évszázadban a betegápolásnak mind a szakmai, mind a laikus rendszere jelentős változásokon ment keresztül. Az erősen iparosodott országokban a szociális hálózat és szociális rendszerek egy része elpusztult. Noha a család, a szomszédság és a batárok ma is az egészség- ügyi ellátás sokféle alapvető formáját biztosítják, mégis az egészségügy és a szociális ellátás széles rétegei orvostudomány hatókörébe kerültek, és szakmává váltak. Ez azt is magával hozta, hogy a szociális tanulás lehetőségei lecsökkentek, különösen bizonyos egészségügyi viszonyok között az önellátás, ápolás, gondozás, ehhez való tudás terén. Ugyanakkor az iparosodott országokban a betegségeloszlás a krónikus betegségek felé tolódott el. Ez azt eredményezte, hogy a krónikus betegséggel - pl. melleltávolítás - való együttélésre jobb utakat kellett keresniük a mindennapi életben.
Az egészségügyben megjelenő új szociális formák, így az önsegítés is, nem csupán az orvoslás rendszerével való elégedetlenséget jelzendő fejlődtek ki, hanem alkotó-megoldó válaszként, olyan problémáknál, amelyekre a család és a barátságok hálózata már nem tudott megfelelni. Az önsegítés tehát a szociális tanulásnak és együttélésnek egy új formája, amelyet nem annyira a szociális támogatás és hálózat összefüggésében elemezhetünk, hanem tisztességesebben a társadalomorvostan vagy az egészségügyi ellátás kutatásának kapcsolatában. Az új önsegítő csoportok szociális szükségleteket elégítenek ki az emberek támogatás segítésével és a szaktudás terjesztésével, önmaguk pedig a szociális gépezet meg- újulásának egyik útját jelentik. Az önsegítésnek a szociális gondolkodással és támogatással való kapcsolatáról jóval kevesebbet írtak, mint a szakember-segítőkhöz fűződő viszonyáról. Ehhez járul még, hogy az egészségügyi ellátásnak ez az új forrása másoknak is adhat támogatást. A családtagokban, különösen a nőkben "eltemetett" gondoskodás újra föl- szabadulhat, ha a csoportokban több újfajta önbecsülésre tesznek szert, ha a családtagoknak segíthetnek, ha megbeszélhetik az ápolás, gondoskodás nehézségeit (pl. az alkoholisták rokonai, vagy a fogyatékos gyermekek szülei) és a szociális kapcsolatokban hozzájuk került tudás újraéled, pl. a szoptatás, a szülés, az elsősegély.
Számbavéve ezeket az összefüggéseket, a WHO Regionális Irodájának egészségnevelési programja a laikus egészségügyi ellátás rendszerében a következő meghatározásokra s egyben egységekre alapozta munkáját:
- A "laikus gondozás" (lay care) kifejezés minden olyan egészségügyi ápolást takar, amelyet laikusok látnak el természetes vagy szervezett egységekben akár egymás számára, akár önmaguk számára. Gyakran nem-szakmai ellátásként említik, de ez a kifejezés túlságosan közel viszi a jelenséget a szakmai szolgáltatásokhoz. Anélkül, hogy erről külön szó esne, a "laikus" szót itt nem használják lebecsülő értelemben, hanem éppen ellenkezőleg, elismerik, hogy az egészségügyben hatalmas olyan területek vannak, amelyek kívülesnek a szakmai ellátás kompetenciáján. Ámbár mostanáig a laikus ápolást jelentősen alábecsülték, mostanra vi- szont a teljes betegellátás 60-90%-át laikusoknak tulajdonítják. (Idler és Levin 1981).
Időnként az "informális egészségügy" kifejezést is használják a laikus ellátásra gondolva. Ugy gondoljuk, ez a kifejezés túlságosan nyilvánvalóan céloz arra, hogy a laikus ellátás nincsen megszervezve és nincsen intézményes szerkezete. Ez természetesen nincsen így: ahogyan ez a család és az önsegítés szerkezetének elemzésekor is kiderült.
- Az önápolás (self-care) kifejezés azokra a szervezetlen, egészséggel kapcsolatos tevékenységekre és döntésekre vonatkozik, amelyek az egyes emberekhez, a családokhoz, a szomszédokhoz, a barátokhoz, a munkatársakhoz kötődnek. Ebbe értik az ön-gyógyszerezést, az önkezelést, a betegek szociális segítését, a természetes egység "elsősegélyét", azaz az emberek mindennapi életének megszokott emberi kapcsolatait. Az önápolás egyértelműen az egészségügy elsődleges "egészségforrása". Az önsegítésről megkülönböztető legfontosabb sajátossága az, hogy nem célirányos szervezett és gyakran alkalomszerűen, véletlenül, intim szférában játszódik.
- Önkéntes gondozás (voluntary care) olyan laikus segítség, amelyet a közösség szervezett tagjai nyújtanak, például az egyház, az önkéntes, a karitatív intézmények stb., szóval ahol már a gondozás terén ősi tradíciók vannak. Egyes európai országokban az önkéntes szervezetek szorosan kötődnek az állami szolgáltatásokhoz (subsidiary), másutt függetlenebbek és rugalmasabbak. Az önkéntes gondozás különbözik az alternatív gondoskodás új formáitól. Másképpen viszonyul a változásokhoz; nem veszi számba a régi és az új típusú önkéntesek közötti kapcsolatok tényét.
- Önsegítés (self-help) az egészségügyi gondozásban azokra az intézményes és célszerűen szervezett csoportokra, azaz azokra a mesterséges szociális egységekre utal, amelyek találtak egy, ha széles értelemben is vett, de közös célt, és amelyek az egészségügyi gondozásban a gonddal együttélés, a laikus önállóság és az emberiesség új szociális formái felé irányulnak. Magába foglalja az önsegítő csoportokat, az önsegítő szervezeteket és az alternatív ápolást. Mindezek az önsegítő mozgalomnak nevezett jelenség részei. Az "önsegítés" meghatározása sokkal tágabb értelemben használatos, mint a "kölcsönös segítségnyújtás" (mutual aid), mégis az utóbbi pontosabban fejezi ki a mozgalom lényegét, miszerint ez kölcsönösségen és nem önös érdeken alapszik.
- Önsegítő csoportokról (self-help groups) leggyakrabban használt definíciót 1976-ban megjelent könyvükben Katz és Bender állította fel. (Az erő bennünk van.) Ez az, amit most itt is megismétlünk: "Az önsegítő csoportok egy bizonyos cél teljesítésére létrejött, kölcsönös segítséget nyújtó, valódi önkéntesekből álló, kis létszámú csoportok." Általában olyan emberek hozzák létre, akik azért gyűltek össze, hogy kölcsönös segítséggel közös igényeiket kielégítsék, közös hátrányukat, életromboló gondjaikat leküzdjék, a kívánt szociális és egyéni változásokat elérjék. Ezeknek a csoportoknak a kulcsemberei és tagjai felismerik, hogy a meglévő szociális intézményrendszer nem teljesíti, nem képes teljesíteni az igényeiket. Az önsegítő csoportok fontosnak tartják az emberközeli kapcsolatokat, és a tagok személyes felelősségének elfogadását. Gyakran anyagi, kézzelfogható segítséget, máskor érzelmi támogatást is adnak; sokszor célirányosak és olyan elveket, értékeket állítanak előtérbe, amelyeken keresztül a csoport tagjai "átérzik" az egyéni felelősségüket.
Egy egyszerűbb és tágabb meghatározás Richardsontól és Goodmantól származik (1983): "Olyan emberek csoportja, akik érzik, hogy közösek a gondjaik és egymáshoz csatlakoznak, hogy tegyenek valamit a megoldásért. Katz és Bender azért, hogy megkülönböztessék az önsegítő csoportokat más érdekű csoportoktól, bevezették azt a fontos jellemzőt, hogy indulásukkor tehetetlennek, a problémával szemben önmagukban eszköztelennek érzik magukat, s ezt remélik legyőzni mind a szociális rendszeren belül, mind az orvosi ellátásban. A nők csoportjai például megkérdőjelezik saját családbeli gondozói szerepüket és tiltakoznak az ellen a mód ellen, ahogyan őket az orvosi intézményrendszerben kezelik.
- Alternatív szolgáltatások (alternativ service) gyakran éppen az önsegítő csoportokhoz vagy szervezetekhez kapcsoltan fejlődtek ki. Például a nők egészség mozgalmában a kölcsönös segítség kiterjedt egyrészt az alternatív ellátásra, mivel bizonyos csoportok számára a szolgáltatások nem voltak elérhetőek, másrészt az olyan szolgáltatásokra, amelyek a hivatalos egészségügy általi kezelésektől, eljárásoktól eltérő formákat ajánlanak fel. Az, hogy valójában mit fed az "alternatív szolgáltatás" meghatározás, függ az egyes országok körülményeitől, néhány esetben jelenthet a régi kezelésekhez való visszatérést, másutt éppen az új eljárások segítését.
- Önsegítést támogató rendszerek (self-help support system) terminusa az önsegítő közösségek szervezett támogatórendszerére utal, különösen a már egész Európában elterjedt az önsegítő nyilvántartó és tájékoztató központokra, egészségboltokra és egészségközpontokra. Többé-kevésbé intézményszerűek, de nincs szükségképpen fizetett emberük. Fő feladatuk: hálózat kiépítése az önsegítő csoportok és azt kezdeményezők számára. Ezen kívül bizonyos szolgáltatások, például terem, telefon stb. biztosítása, szervezési segítség, a csoportok érdekeinek védelme, új csoportok létrehozása, indításának segítése és hasonlók...
- Önsegítő szervezetek, befolyásos önsegítő érdekvédelmi csoportok (self-help organisation, self-help pressure groups). Ezek a méretükben és színvonalukban igen változatos szervezetek az egészségügyi ellátás, esetleg az egészségmegőrzés (pl. női egészség csoportok), vagy a betegségmegelőzés (pl. gazdasági okok) valamelyik többé vagy kevésbé általános problémája köré szerveződnek (pl. gyermekszületés), és céljuk, hogy az egészségügyi ellátásban vagy még szélesebben a társadalomban érjenek el változásokat. Arra összpontosítanak, hogy politikai nyomást gyakorolva változtatásokat érjenek el. Emiatt gyakran ez az önsegítés legnyilvánvalóbb, legtevékenyebb része, mivel a maguk nagyobb szervezetében megpróbálják az önsegítés és a kölcsönösség elveit megtartani. Az önsegítő szervezet vezethet sajátos célú önsegítő csoportokat (pl. a La Leche Liga), vagy lehet az önsegítő csoportok általános szövetsége (pl. Német Önsegítő Csoportok Központja).
A laikus ellátásnak ez a változatossága az önsegítés lehetőségeit teszi folytonossá egészen az egyéni egészségügyi ellátásbeli részvételtől az önsegítő szervezetek széles skálájú tevékenységéig.

Lemezújság archívum

Közösségfejlesztés