Dokumentumok
Cím:
A hajléktalanságról dióhéjban
Szerző:
Cser Annamária
A kiadás helye:
Budapest
A kiadás éve:
2000
Tárgyszavak:
hajléktalanság
Állomány:
Legalább ennyit a hajléktalanságról
Megjegyzés:
    Az összefoglaló Gyuris Tamás - Oross Jolán: Tények és hátterük. Rövid áttekintés a magyarországi hajléktalan-ellátásról című előadásának kéziratából készült, amely a “Homelessness in Europe” nemzetközi konferencián, Balatonföldváron, 1999. október 28-30-án hangzott el.
Raktári jelzet:
E


A hajléktalanságról dióhéjban

A következő összefoglaló Gyuris Tamás - Oross Jolán: Tények és hátterük. Rövid áttekintés a magyarországi hajléktalan-ellátásról című előadásának kéziratából készült, amely a “Homelessness in Europe” nemzetközi konferencián, Balatonföldváron, 1999. október 28-30-án hangzott el.

A szerzők az elmúlt tíz évben hajléktalanná vált emberek körében végzett felmérések és vizsgálatok eredményeit összegzik vázlatosan.

1. A hajléktalanná válás okai
A hajléktalanná válás okai meglehetősen sokszínűnek mutatkoznak.

Az esetek mintegy kétharmad részében kapcsolati konfliktusok (válás, élettársi kapcsolatok felbomlása, szülőkkel történő összeveszés, nyugdíjas magára maradása stb.) állnak a háttérben. Ehhez társul gyakran problémaként a függőséget kiváltó anyagok használata, a fizikális és mentális egészség romlása, valamint a bűnözés.

Az állami intézményekből való kikerülés (állami nevelés, pszichiátriai intézet, kórház, börtön, szociális otthon) az utóbbi egy-két évben 10-15 százalékban oka a hajléktalanná válásnak. Korábban ez az érték a jelenleginek mintegy fele volt, azonban azóta lezajlott a pszichiátriai ágyak számának drasztikus csökkentése (ez mintegy hatezer embert érintett), valamint a kórházi ágyak csökkentése is, amely elsősorban a főleg szociális okokból kórházban tartott, zömmel szellemileg leépült, fogyatékos vagy családtalan, esetleg idős emberek elbocsátása révén megnövelte a hajléktalan emberek számát.

Növekszik a gazdasági okokból bekövetkező hajléktalanság aránya (munkanélküliség, önálló életkezdés és a lakáshoz jutás nehézségei, tartós szegénység), ez azonban a felmérések szintjén igen nehezen ragadható meg. Mindenképpen ezt igazolja azonban az az állandósult jelenség, hogy a hajléktalan emberek között folyamatosan magas számban találhatóak meg az ország legszegényebb megyéiből származók.

A hajléktalanság bekövetkezésében központi jelentőségű tényező a lakástalanság. A rendszerváltás óta lezajlott lakásprivatizáció következtében megszűntek az állami és önkormányzati “olcsóbb” lakások, albérletek, munkásszállók. Ennek következtében csak a piacon lehet (bér)lakáshoz jutni. E körülmények, valamint a közüzemi díjak folyamatos megemelkedése egyfajta, a hajléktalanság irányába mutató lejtőt képeznek, elsősorban az alacsony jövedelmű, esetleg munkanélküli vagy más okból szociális segítségre szoruló családok vagy egyének számára.

A hajléktalanságot válthat ki az egyén vagy család életében, amikor váratlan krízishelyzet (betegség, életmódváltás, a vállalkozás sikertelensége, betörés, elemi kár stb.) áll elő.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a hajléktalanság egy olyan életforma, gazdasági, társadalmi és egyben személyes viszonyok rendszere, amelynek során az itt felsorolt élethelyzetek és hiányállapotok váltják egymást, illetve ezek együttes hatása van jelen.

2. A hajléktalanok legjellemzőbb csoportjai
Részben a fentebb leírtakra alapozva, a hajléktalan emberek talán legjellemzőbb, legnépesebb csoportjai a következőképpen határozhatók meg:
1. Állami nevelés megszűnése (pl. nagykorúság miatt) vagy családi konfliktus, ritkábban börtönből való szabadulás miatt utcára kerültek csoportja, amely zömmel hátrányos helyzetű, főleg alacsony iskolai végzettségű fiatalokból áll.
2. A lassan lecsúszók csoportja, amely korábban hagyományosan iskolázatlan, szegény, főleg mezőgazdaságból, illetve vidéken élő családok jellemzően ipari szakképzettséget szerző leszármazottaiból áll, akik számára részben mentálisan jelentett túlzott terheket a nagy ugrás, részben az egzisztenciális gondok megoldásához, elviseléséhez hiányzott a stabil kulturális és családi háttér. Az e csoportba tartozók zömmel középkorúak, illetve idősebbek, szakképzettek, illetve elváltak.
3. A rossz mentális állapotúak csoportja, akik pszichiátriai, elmeszociális, szociális otthonból, kórházból kerültek ki vagy értelmi fogyatékosok.
4. A hosszú ideje hajléktalanok csoportja, akik közel tíz éve vagy annál is régebben élnek hajlék nélkül, akik jellemzően legalább középkorúak és alacsony iskolai végzettségűek. 3. A hajléktalan emberek jellemzői
Ma Magyarországon kb. 30-40 ezerre becsülik a hajléktalanok számát, ebből 15-20 ezer hajléktalan ember a fővárosban él. Forrás: Hajléktalan emléktábla. http://index.hu/cikkek/9912/hajlek

A hajléktalan emberek átlagos életkora 38 és 44 év között változik a különböző felmérések szerint, amelyekre a szerzők hivatkoznak. A hajléktalan emberek mintegy háromnegyed része 30 és 60 év közötti (az átlagnépességben e korcsoport aránya mintegy 50 százalék). A hajléktalanok felülreprezentáltsága a 30 és 50 év közötti korcsoportban még magasabb.
A 60 év feletti emberek aránya az átlagnépességben meghaladja a 25 százalékot, míg a hajléktalan emberek körében nem éri el a 10 százalékot. Ennek oka nyilvánvalóan a hajléktalan emberek rövidebb élettartamában keresendő. Itt utalnak a szerzők egy 1999 évi adatra, mely szerint az első félévben az átmeneti szálláshelyeket használók körében 4,4 százalékos volt a halálozási arány, amely 10-szerese az átlagnépességben hasonló idő alatt előforduló haláleseteknek.
Az átmeneti szálláshelyeket használó hajléktalan emberek általában fiatalabbak, mint az utcán élők, így az 50 és 60 év közötti hajléktalanok az intézményekben kisebb, az utcán pedig általában nagyobb arányban találhatóak meg, mint az átlagnépességben.

A nemek arányára vonatkozóan megállapítható, hogy a hajléktalan emberek többsége, nevezetesen 60-80 százalék férfi. Az elmúlt 10 évben azonban megduplázódott, mintegy 25 százalékra növekedett a nők aránya.

A hajléktalan emberek családi állapotára vonatkozó adatok szerint közel 80 százalékuk egyedülálló, ugyanakkor a hajléktalanná váló nők zöme élettársi vagy házastársi kapcsolatban él. Fontos tendencia, hogy az elmúlt tíz évben egyértelműen csökken az elváltak aránya, különösen a férfiak körében.

Az iskolai végzettség szempontjából elmondható, hogy a hajléktalan emberek kevésbé iskolázatlanok, mint az átlagnépesség. Az általános iskola nyolcadik osztályát – amely a középiskolába lépés feltétele – az átlagnépesség mintegy 20 százaléka nem végzi el, ugyanakkor ez az arány a hajléktalan emberek körében jóval alacsonyabb, felmérésenként változó, de 5 és 14 százalék között marad. A nyolc osztályt végzettek és különösen a szakmunkások aránya jelentősen magasabb a hajléktalan népességben, míg az érettségizettek inkább kevesebben vannak, és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentősen kisebb arányban találhatók meg a hajléktalan emberek körében. A szakmunkás végzettségűeket közelebbről megvizsgálva azonban azt látjuk, hogy sokan közülük a rendszerváltás után válságba került ágazatokban dolgoztak.

A hajléktalanná válás óta eltelt évek számát vizsgálva azt látjuk, hogy az egy évnél rövidebb ideje hajléktalanok aránya 17 és 27 százalék közötti értéket mutat. Több mit két éve hajléktalan 81, illetve 56 százalék, több mint öt éve 40, illetve 29 százalék. Tíz évnél is régebben hajléktalanként él 12, illetve 6 százalékuk. Az adatokból megállapítható, hogy jellemzően a 35 és 40 éves kor közötti időszakban válnak hajléktalanná az emberek.
Az eddigi vizsgálatok adatai szerint azonban az emberek nem közvetlenül a hajléktalanná válást követően keresik fel a hajléktalanszállásokat, hanem később. Az évenkénti adatok fél és két év közötti átlagos “késedelmet” mutatnak. Jellemző az alternatív, illetve az időszakos szálláshasználat, valamint a hajléktalanná válást követően a tartalékok felélése és a barátoknál, rokonoknál, ismerősöknél történő szívességi lakáshasználat.
Az itt csatolt tanulmányok bővebb és részletesebb információt adnak a fővárosi hajléktalanok helyzetéről, életútjáról, a hajléktalanná válás okairól és hátteréről valamint a hajléktalan-ellátás magyarországi, 1990 előtti történetéről: Bényei Zoltán – Gurály Zoltán – Győri Péter – Mezei György: Tíz év után. Gyorsjelentés a fővárosi hajléktalanokról, 1999, http://www.matavnet.hu/menhely/general.htm Breitner Péter: A hajléktalanná válás lépcsőfokai, http://www.matavnet.hu/menhely/breitner.htm

Győri Péter: Vannak-e jogaik a hajléktalanoknak?, http://www.matavnet.hu/menhely/hajljog.htm





Dokumentumok