1997-1999
Kunszentmiklós és térségének bemutatása
A térségi közösségfejlesztési folyamat lépései
Közösségfejlesztés a térség két kistelepülésén
Kunbábony
Miért éppen a Felső-Kiskunságban? A térség bemutatása
Ezt a kérdést gyakran teszik fel a Közösségfejlesztők Egyesületének, ezért célszerű esettanulmányunkat ennek a kérdésnek a megválaszolásával kezdeni.
Azért, mert mi is Felső-Kiskunsági kötődésűek lettünk. A Közösségfejlesztők Egyesülete partnerszervezete, a Civil Kollégium Alapítvány ugyanis itt nyitotta meg első bentlakásos képzési központját, Kunbábonyban. Ez a kis település Kunszentmiklós közigazgatási területén található, lényegében egy, a várostól 9 km-re lévő tanyabokor, ahol a ‘70-es évek körzetesítési lázában megszűnt az iskola, s az iskolaépület használatlanul sorsára maradt. Az épület megvásárlásával, felújításával, korszerűsítésével hozta itt létre a Civil Kollégium Alapítvány első bentlakásos intézményét. A Civil Kollégium célja többek között civil szervezetek tagjainak, vezetőinek képzése, amelyhez a jó példák, a mintaértékű fejlesztési munkák elengedhetetlenek. A Közösségfejlesztők Egyesülete tehát magára vállalta, hogy a Felső-Kiskunságban - Kunszentmiklóson és környékén - térségi közösségfejlesztési munkát kezdeményez és a folyamatot addig gondozza, ameddig az a térség lakói számára szükséges, ugyanakkor tanítható mintát is teremt.
A Felső-Kiskunság és Duna-mellék Településeinek Szövetségében szerves részt képez Kunszentmiklós és környéke, amely Bács-Kiskun megye északi részén helyezkedik el. A városkörnyéknek tekinthető négy település: Kunadacs, Kunpeszér,
Szalkszentmárton és Tass. Az összetartozásra részben a földrajzi összetartozás, részben a korábbi közigazgatási viszonyok, de leginkább a hasonló gazdasági helyzet és adottságok adnak alapot.
E kisebb térség gazdasági és foglalkoztatási szempontból is hátrányos helyzetűnek tekinthető. Az alapvetően mezőgazdaságból élő lakosság nagy részének meg kellett szenvednie a tsz-ek átalakulását, az iparban dolgozóknak a privatizálást, illetve az idetelepült leányvállalatok megszüntetését. Ez ahhoz vezetett, hogy a munkanélküliségi ráta tartósan meghaladja a 20%-ot, komolyan veszélyeztetve a családok létbiztonságát, az önkormányzatok teherbíró képességét.
A városkörnyék nem rendelkezett a lakosságot és a vállalkozókat megfelelő szinten ellátó infrastruktúrával, s ez bizony nem kedvezett munkahelyteremtő beruházásoknak, ill. nem jelentett vonzást a külső befektetők számára sem. Ennek kiküszöbölésére már történtek kezdeményezések, és folyamatban vannak beruházások (pl.: telefonhálózat bővítése, ipari park létrehozása). Sajnos azonban az is elmondható, hogy még a mai napig sem alakult ki közös, a helyi erőforrásokon nyugvó gazdaságpolitika.
A térségi fejlesztési tervek középpontjában a turizmus áll, azonban ennek lehetőségei gyakorlatilag kiaknázatlanok, pedig való igaz: a Kiskunsági Nemzeti Park és szomszédsága, a tanyavilág, illetve a Duna-parti üdülőterület számos lehetőséget adna turizmus fejlesztésére.
A térséggel való ismeretségünk során azt láttuk, hogy kevés a civil szervezet, az emberek beletörődtek sorsukba, nehezen hajlanak a változtatásra, s különösen nem külső segítség vagy ösztönzés nélkül. A településszövetség önkormányzatai elsősorban infrastrukturális
ügyekben működnek együtt, s a lakossággal való rendszeresebb együttműködésre, az őket érintő közös ügyekbe történő bevonásukra azonban nem gondolnak.
E tényezők felismerése ösztönzött bennünket arra, hogy közösségfejlesztési folyamatot kezdeményezzünk. Célunk, hogy településenként és a térségben is szülessenek olyan megoldások, amelynek a helyi lakosok, az intézmények, az önkormányzatok részesei, aktív megvalósítói, s amelyek javítják az életminőséget. Szándékunk szerint minden településen legalább egy közösségi munkás dolgozik, aki a legjobban ismeri a helyi ügyeket, s aki a helyi kezdeményezéseket gondozni, segíteni tudja a közösségfejlesztők kivonulása után is.
· Ismerkedés, kapcsolatteremtés
A térséggel való ismerkedésünk közel egy évig tartott. Ez idő alatt találkoztunk az öt település polgármesterével, hivatalukban és meghívásunkra Kunbábonyban is. Megismerkedtünk a Munkaügyi Központ Kirendeltségének vezetőjével és munkatársaival, a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kirendeltségének vezetőjével, polgármesteri hivatalok alkalmazottaival, néhány civil szervezet vezetőjével, vállalkozókkal, képviselőkkel, oktatási és közművelődési intézmények vezetőivel. Áttekintettünk azokat a térségi, megyei fejlesztési koncepciókat, amelyek az elmúlt években készültek.
Kunbábonyban eközben a legtermészetesebb módon (mivel itt voltunk sokkal gyakrabban, mint más településeken) a helyiek elkezdték életre kelteni a közösségi életet, kezdeményeztek és bennünket is kértek az együttműködésre. Erről részletesebben később számolunk be.
Többféle lehetőséget is láttunk, amerre mozdulni lehetne, de a helyi polgárok bevonása nélkül ezt nem tartottuk elképzelhetőnek, ezért mind az öt településre kiterjedő feltáró-ismerkedő terepmunkát szerveztünk. Ekkor már több szálon is futottak az események.
· Terepmunka
1998. májusában meghívtuk az országban különböző helyein dolgozó közösségfejlesztő kollégáinkat, valamint a közösségfejlesztést, közösségi szociális munkát tanuló egyetemistákat, főiskolásokat egy közös terepmunkára. Mindegyik település gondozásával egy-egy vezető közösségfejlesztőt - aki majd a terepmunka után is folytatja az aktivizálást - és 4-5 segítőt bíztunk meg. Péntektől vasárnapig tartott a településeken a lakosokkal történi egyéni beszélgetés, amely nem mindenhol váltott ki lelkesedést a polgármesterekből, de elfogadták a közeledésünket. Közel 200 családot kerestünk meg. Tapasztalatainkat összegeztük és településenként meghatároztuk azokat a főbb problémákat, amelyekkel a közösségi beszélgetéseken foglalkozni kell. Vasárnap és azután egy héttel később mindegyik településen lezajlott az első közösségi beszélgetés, amelyet még több követett a következő hónapokban.
A továbbiakban a két legkisebb településen történtekről számolunk be. E kettő kiválasztását az indokolja, hogy itt gyorsultak fel leginkább a folyamatok a közösségfejlesztők megjelenését követően.
Nagyon sok tanulsággal szolgálna a Kunszentmiklóson rengeteg lendülettel, megtorpanással, visszafordulással zajló ifjúsági ház programnak az elemzése, vagy a tassi fiatalok kezdeményezésének leírása, vagy a szalkszentmártoni kezdeményezők visszariadásának ismertetése. Ezek azonban még nem tisztultak le annyira, hogy írni lehessen róluk.
A majd három éves intenzív közösségfejlesztő munka után sem lehet elmondani, hogy a térség fejlődésében látványos előrelépést történt volna. A faluhatárokon kívüli, kistérségi kapcsolatok megteremtésében nagyon kicsi eredményeket értünk el. Eredménynek tekintjük azonban azt, hogy minden településen találtunk egy-egy, a közösségi munkára alkalmas személyt, akiket azután kiképeztünk közösségi munkássá, s akik egyesületet is alakítottak. Ez a lépésünk abból a felismerésből származik, hogy a helyi infrastruktúra kiépítése nélkül nem lehet biztosítani a közösségi munka feltételeit. Az, hogy az alábbi 2 településen beindult a közösségi folyamat, annak is köszönhető, hogy mindkét esetben sikerült megtalálni a megfelelő helyi közösségi vezetőt, akik a külső közösségfejlesztők általi kezdeményezést át tudták venni és életben tudták tartani a közösségi kedvet.
Kunbábony sosem volt önálló település, mindig Kunszentmiklós közigazgatási területéhez tartozott. A tanyabokorban kb. 200-an élnek, központjában van a bolt, a kocsma és a játszótér. A tanyákon elszórtan kb. még százan laknak. A ‘70-es évek nagy tanya-ellenes légkörében, a tanyák egy részének lebontása, a tsz és az iskola megszűnése után - érthetően - egyre fogyott a lakosság száma. A kunbábonyiak mindig összetartóak voltak, különösen az iskola meglétének idején. Még önálló kultúrház is működött itt. Voltak közösségi rendezvényeik, de a közösségi élet odaérkezésünk idejére már teljesen elhalt.
Munkát mindössze egy helyi vállalkozó ad, aki halcsali gyártással foglalkozik. Néhányan nagyobb földterületen gazdálkodnak, náluk alkalmi idénymunka adódik. Többen kisebb földterületet művelnek, újabban fűszerpaprika termesztéssel foglalkoznak. Mindebből nagyos szűkös megélhetésre futja csak.
Az első közösségi összejövetelt a helyiek kezdeményezték. Az iskola újjáépítése mindenkit foglalkoztatott, s megtapasztalták, hogy szívesen fogadjuk őket. Bíztatásunkra megszervezetek egy találkozót az iskola volt diákjai és volt tanárai számára, “Emlékezés a régi iskolára” címmel. Ez a találkozó nagyon jól sikerült, megalapozta a Civil Kollégium helybeli elfogadását, s ismét összehozta a már régóta nem összejáró közösséget. Mindez arra ösztönözte a szervezőket, hogy később is szervezzenek hasonló összejöveteleket. Újra volt hely összejárni - bálozásra, falugyűlésre, anyák napjára, ballagásra, nemzeti ünnepekre. Egymást követték a rendezvények, még némi kis pénz is összegyűlt, amit a játszótér felújítására fordítottak. Már 1997 áprilisában megszületett bennük a gondolat, hogy egyesületet kellene alapítani. Meg is alakult a Kunbábonyért Egyesület, először 13 taggal, majd ez a szám pár hónap alatt 80 főre gyarapodott. Elkezdődött a játszótér felújítása, tovább folytatódtak a kulturális rendezvények, egy pályázaton is nyertek, s az önkormányzat és a helyi vállalkozó is támogatták törekvéseiket. Újabb célt tűztek ki: buszmegállók készítését, amelyek ’98 őszére el is készültek.
Az egyesület vezetője résztvevőket szervezett az első közösségi vállalkozásra felkészítő tanfolyamra, 16 kunbábonyi lakost, aki közül 9-en munkanélküliek voltak. Ezt a képzést a Munkaügyi Központ támogatásával a Civil Kollégium Alapítvány szervezte, Mészáros Zsuzsa vezette 1997. decemberében és 1998. januárjában. Ez a tanfolyam jelentette az alapját a később megalakuló Kunbábonyi Szövetkezetnek.
Az egyesület 1997-ben elnyert egy pályázatot az Autonómia Alapítványtól, amely 3/4 részben vissza nem térítendő támogatást nyújtott hátrányos helyzetű családok számára vetőmag, növényvédőszerek vásárlására, szaktanácsadás igénybevételére. A fennmaradó 1/4 részt 6 hónapos törlesztéssel kellett visszafizetni. Az egyesület több tagjának önkéntes munkájával sikerült ezt a 30 családra kiterjedő programot lebonyolítani. Az őszi betakarítás után sikeres terménybemutatót tartottak, értékelték a programot. Sajnos a következő évben nem sikerült erre a célra támogatást elnyerni, de akkor már az egyesület is egyre nehezebben birkózott meg a felmerült problémákkal. Ez a lehetőség ugyanis megosztotta az egyesületi tagságot, melynek egy része felelősséget akart vállalni - és vállalt is - a nehéz sorban élők iránt, tekintet nélkül arra, hogy tagjai-e az egyesületnek, vagy sem. A tagság másik része viszont úgy gondolta, hogy aki nem tag, az ne részesüljön az egyesület által megszerzett erőforrásokból. Érlelődni kezdett tehát egy helyi konfliktus, amelynek kibontakozásához hozzájárult még az újság kérdése is.
A Civil Kollégium felajánlotta a kunbábonyiaknak, hogy minden képzésén részt vehetnek. Az egyik, a helyi újságot szerkesztők számára szervezett képzésén a kunbábonyiaknak annyira megtetszett ez a lehetőség, hogy rögtön hozzá is fogtak egy saját lap első számának megszerkesztéséhez. Kollégáink segítségével több, mint tízen szerkesztőbizottságot alakítottak és az egyesület égisze alatt megalapították a Bábonyi Krónikát. Havi rendszerességgel jelentették meg az újságot, aminek nagy sikere volt a településen. A szemfüles szerkesztők hamarosan égető problémára akadtak - a közmunkások magáncélra történő felhasználása -, amit az újságban meg is írtak, s amelyből bírósági ügy keletkezett. Nem maradt el az egyesületen belüli vita sem. Volt, aki az ügy nyilvánossága, volt aki a konfliktus kerülése mellett állt ki. Az ügy végül is lezárult, az egyesületen belül azonban tovább fokozódtak az ellentétek.
Az egyesület elnöke egyre inkább magához vonta az irányítást, miközben folyton panasszal élt, hogy egyedül kell végeznie minden munkát. Néhányan szívesen továbbléptek volna és újabb feladatokat vállaltak volna fel, de az elnök ettől elzárkózott. Viták sorozata következett, az elnök többször lemondott, majd a közgyűlés újraválasztotta.
Az újság kiadásának és szerkesztésének leválása az egyesületről többszöri téma volt, mígnem a szerkesztők (akik száma a viták miatt rohamosan csökkent) új egyesület megalapítását határozták el. 1998. decemberében megalakult a Közösen Bábonyért Egyesület, a Bábonyi Krónika kiadására és a település szociális problémáinak közösségi kezelésére. Az új egyesület tagjai továbbra is tagjai maradtak a korábban alakult egyesületnek. A személyi konfliktusok azonban ezzel nem oldódtak fel. Az újságra előfizetőket gyűjtöttek, továbbra is rendszeresen kiadják.
Az új egyesület kezdeményezett egy falugyűlést a vezetékes víz kiépítésének megvitatására, mozgósította is erre az embereket, de az önkormányzat ígérete ellenére elhalasztotta az ivóvíz bevezetését Kunbábonyra. Néhány rendezvényt is szervezetek, pályáztak, de a működésük alapját elsősorban az újság szerkesztése és kiadása jelenti. Próbálkoztak a helyi kocsma és sportöltöző megvásárlásával a tsz-től, közösségi célokra szerették volna használni, amelyre támogatót is találtak, de a tsz elállt az eladástól.
A Kunbábonyi Termeltető,Beszerző és Értékesítő Szövetkezet 1999. januárjában alakult meg hivatalosan. Előzményének a már említett vállalkozásra felkészítő és fejlesztő képzés tekinthető, amelyen a több leendő szövetkezeti tag is részt vett 1997. év végén. Akkor még úgy gondolták, hogy megpróbálnak továbbra is egyedül gazdálkodni (de már a tanfolyamon kidolgozott elképzelések szerint), s ha ez nem megy így, akkor szövetkeznek. A fűszerpaprika vetőmag beszerzésében, elvetésében együttműködtek, de az értékesítést önállóan akarták megszervezni. Szerződés híján azonban ez nagyon nehézkes volt. Ekkor határozták el, hogy a következő gazdasági évet már együtt kezdik meg. A szövetkezet szervezése sok időt vett igénybe. 1998. őszén néhányan (Mészáros Zsuzsa szövetkezetfejlesztő segítségével) megtervezték az alapszabályt, a működés alapvető feltételeit, majd a leendő szövetkezeti tagok 3 hosszú estén tárgyalták meg és pontosították a szabályokat. A bejegyzésre 1999. januárjában került sor, mert számítottak az állami támogatás igénybevételére. Mire a bejegyzés megtörtént, az szövetkezetek alapítására szánt állami forrás elapadt. Ez meglehetősen megnehezítette a szövetkezet anyagi helyzetét, mert kispénzű, kisgazdaságot vezető emberek szövetkeztek és a bejegyzésnek viszonylag magasak a költségei. Jó szerződéseket sikerült azonban kötniük a fűszerpaprika értékesítésére, ami reményt ad arra, hogy jó gazdasági évet fognak zárni. A szövetkezetnek 15 tagja van, aki közül majd mindannyian elvégezték a vállalkozásra felkészítő képzést.
A szövetkezet kísérletet tett közvetlen termelői-vásárlói kapcsolat kialakítására a Kőbányai Szülők Egyesületével.
Az erre vonatkozó nyílt levelüket mellékeljük.
Kunpeszér
Kunpeszér 700 lakosú kistelepülés, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában, fő közlekedési útvonalaktól távol, elzártan. 50 évvel ezelőtt még Kunadaccsal közös igazgatás alatt, majd Kunszentmiklóshoz tartozva működött. A ‘70-es években önállósult.
Többszöri kezdeményezésünkre a polgármester nem jött el a találkozókra és egy év alatt egy alkalommal fogadott bennünket. Ennek ellenére beleegyezett, hogy a településen beszélgessünk az emberekkel. Sokat nem tudtunk előzetesen Kunpeszérről, amikor 1998. májusában először készítettünk interjúkat a település lakóival.
Az interjúk összegzése után az első közösségi beszélgetésre a következő problémalistával készültünk fel:
Helyszín: Kunpeszér, Dominó presszó
Ideje: 1998. Május 8. Péntek, 19 óra
Meghívás: személyesen történt a beszélgetések során, ill.
Említett pozitívumok:
Hamarosan megalakult az Együtt Kunpeszérért Egyesület. Sorozatosan szervezték a kulturális rendezvényeket, felújították az óvoda játszókertjét, kerítését, videot ajándékoztak az iskolának. Felvállalták a Kultúrház fűtését, fűtőanyagot szereztek és naponta váltva egymást fűtik, takarítják a házat. Ennek fejében megkapták a presszó részt, amit alkalmanként üzemeltetnek is, a hivatalos engedélyekkel is rendelkezve.
Az Egyesület egyre jelentősebb szerepet tölt be a település életében. Lelkes tagjai megalakulásuk után pár héttel részt vettek a Civil Kollégium által a térség aktivistái számára szervezett képzésén. Pályázatokat írtak és nyertek el.
1998. novemberében a helyi választásokon ugyan nem indítottak sem polgármestert, sem képviselőt, de maguk az egyesületi tagok jelöltették magukat erre. Az egyesület megalakulása előtt senki nem gondolta volna, hogy a faluban 6 polgármester jelölt lesz. Az utolsó pillanatban négyen visszaléptek annak érdekében, hogy az egyesület tagjai és a falu többsége által támogatott polgármester kerüljön az élre. Váltás történt tehát. Új polgármester, jórészt megújult testület, akik majd mindegyike tagja az egyesületnek is. Ez okozott és okoz a mai napig is némi nehézséget, hiszen hol civilként, hol a hatalom képviselőjeként kell gondolkodniuk. A várt nyilvánosság az önkormányzat kicserélődésével sem született meg.
A helyi közélet egyik problémája az iskola fenntartásának kérdése. Ebben a 700 fős faluban még felső tagozat is működik, a tanárok Kunszentmiklósról járnak ide órákat tartani. Mondani sem kell, hogy az iskola fenntartása meghaladja az önkormányzat erőit. Az iskola kérdéséről azonban információ hiányában nem lehetett érdemben beszélgetni a közösségi összejöveteleken. Arra vártunk, hogy majd a falugyűlésen szó lesz erről. A testületen belül is javasolták az iskola ügyének nyilvánosság elé vitelét, de nem így történt. Az iskola maradt felső tagozatával együtt, de egy épületbe költözött a korábbi kettő helyett. Ma is megoszlanak a vélemények erről a döntésről, de csak szóbeszéd tárgya, nyilvánosan nem tárgyalták.
A munkahely-teremtés ügyében még kevesebb az előrelépés. A Nemzeti Park igazgatóját ’98 júniusában meghívtuk egy nyilvános beszélgetésre. Ott megegyeztek a helyi gazdákkal, hogy egy képviselőjükön keresztül tárgyalnak a jövő évi tervekről. Későbbi közösségi beszélgetés e témában nem történt.
Néhány asszony felvetette, hogy falukonyhát kellene létrehozni, mert a közétkeztetést helyben is meg lehetne oldani - jelenleg Kunszentmiklósról hordják az ebédet az iskolába, óvodába és az időseknek. Ha helyben lenne ez, akkor a helyi nyersanyagot: zöldséget, húst, tojást fel lehetne vásárolni, s ezzel kiegészítő jövedelemhez lehetne juttatni a kert tulajdonosokat, ill. néhány munkanélkülinek munkahelyet lehetne teremteni. Az üdülő tulajdonosok (ami lassan több, mint a falu lakossága) nyáron fellendítenék a konyha forgalmát. Az ötlet ugyan nincs elvetve, de a faluban egyetlen szabad, erre a célra használható önkormányzati épület nem volt szabad a tervezés időszakában.
A közösségi beszélgetések sora oda vezetett, hogy tavasszal megterveztük a közösségi felmérés kérdőívét. “Kultúra”, “falukonyha”, “szolgáltatások bővítése” témák köré csoportosultak a kérdések. Egyre kevesebben vettek részt a kérdőív tervezésében. A kihordására is kevesen vállalkoztak. Az Egyesület nem vállalta fel ezt a tevékenységet. Sokan ellenezték is, a megmaradt szervező csapat azonban nem állt el a tervtől és minden házba eljuttatták a kérdőívet, majd összeszedték. 131 db került vissza kitöltve. A feldolgozásra egy tanyatulajdonos budapesti házaspár vállalkozott, akik értenek a számítógéphez. Szeptemberben lett kész a teljes értékelés. A közösségi felmérés helyi szervezője, a közösségi munkás ugyanis sajnos nem merte felvállalni, hogy a helyiekkel - esetleg több nehézség árán - dolgozzák fel a kérdőíveket, majd közösen értékeljék, s hozzák nyilvánosságra és vigyék tovább az ebből fakadó ügyeket. Az önkormányzat is úgy vélekedett, hogy a hozzáértők, vagyis a számítógéphez értők dolgozzák fel a kérdőíveket, mert hát az sokkal kevesebb gonddal jár mindenki részéről.
Kevés véleményformáló, hangadó ember volt a feldolgozásra vállalkozók között. A közösségi munkás eleve bukott ügynek ítélte, ha ők vállalják a közösségi felmérés továbbvitelét. Így most született egy anyag, ami az önkormányzathoz is odakerült, de további sorsáról nem lehet tudni. Vajon kíváncsiak lennének-e a kunpeszériek, hogy hány embernek volt hasonló véleménye? Hányan szeretnének tenni a településükért?
Most úgy tűnik, hogy a kunpeszériek, legalább is a hangadók, nem kívánják, hogy a közösségfejlesztők közreműködjenek a település közösségeinek fejlesztésében. Tiszteletben tartjuk ezt.
Végezetül: A fenti munka kistérség-fejlesztésnek indult és ezt az igényét a mai napig is fenntartja, holott egyelőre jól láthatóan csak településenkénti fejlesztésről lehet beszélni.
A közösségfejlesztés egy olyan vidéken folyik itt, amelyet számos tekintetben a legnehezebb terepként lehet értelmezni. Nem csak arról van szó, hogy mezőgazdasági múltú, de rossz adottságú területről van szó, amely mindig is csekély ipari lehetőségekkel bírt, s hogy a rendszerváltás óta is inkább csak a régi struktúrák leépüléséről, mint újak felépüléséről beszélhetünk. A mentális problémák - amik persze mind az előzőek következményei - jószerivel megakadályozzák a tisztánlátást és az együttműködést. A túlzott óvatoskodás, a “ne szólj szám, nem fáj fejem” mentalitás, a konfliktuskerülés, a bizalmatlanság, a lelassult időérzék mind-mind azt jelzik, hogy e térségben az emberek a rendszerváltással bajba kerültek, s még ma sem értik igazán, hogy mi történik velük. Számos esetben voltunk tanui kétségbeesett védekezésüknek, amikor kikerülhetetlenné vált számukra a felismerés: nekik is tenni kéne valamit. Mozdulni kellene. de nem megy. S miközben a térség egyik fő erőforrását képező Civil Kollégiumot elismerik, s együttműködnek vele, aközben a “háta mögött” megmorogják, s találgatják: mit akarhatnak ezek? Az új szerepek - önkormányzati képviselő, civil szervezeti vezető - mind újak az itt élők számára, de új az is, hogy ezekre a szerepekre fel is lehet készülni, tanulni is kell. A “csak úgy”, bizonyítvány nélküli tanulás idegen még az itt élő emberek mentalitásától, s bár érzik saját felkészülés-beli hiányaikat, inkább az óvakodva működés megszokott, bár legtöbbször eredménytelen útját vállalják. Mindez a világban történő kezelési és megoldási módok nem ismeréséről árulkodik.
Nem tudjuk, mikor érnek meg a Felső-Kiskunsági időkerék mélyén a változások, mi azonban továbbra is azon vagyunk, hogy ezek a felismerések felgyorsuljanak.
Közösségfejlesztők: Huszerl József-Káloziné Csősz Erzsébet-Mészáros Zsuzsa-Németh Gáborné-Péterfi Ferenc-Varga A. Tamás-Varsányi Lajos-Vercseg Ilona
Az esettanulmányt írta: Mészáros Zsuzsa