Közép-Kelet-európai virtuális esettanulmány
Egy kis 1800 fős faluban élünk, ahol az utóbbi tíz évben minden megváltozott és úgy tűnik, hogy mindenki elfelejtett bennünket – beszél a falujáról Bálint bácsi.
Pedig egykor jobb napokat láttunk … Valamikor régen, a 40-es években még működött itt egy Erdőgazdálkodási Társaság, az itt élő gazdák közösen intézték az erdők dolgát, a telepítést, a vágást, az eladást. Nekünk még szerencsénk volt, mert itt van az erdő – sok helyütt nincs más lehetőség, csak a föld. De nálunk ki lehetett egészíteni a mezőgazdaságból szerzett jövedelmet mészégetéssel, szénégetéssel, fafeldolgozással.
Aztán jött a szovjet, elvették az erdőt, a földeket, megalakult a kolhoz-típusú szövetkezet, növénytermesztési, állattenyésztési és erdészeti részleggel. Megszűntek a korábbi kapcsolatok, megszűnt a környéken kialakult kereskedelem is. Önálló gazdából mindenki alkalmazottá vált. Nem volt könnyű, de beleszoktunk, mi mást tehettünk volna? Igaz, akkoriban mindenkinek volt munkája és jövedelme, nem úgy, mint most. Volt valami fejlődés is, a ’70-es években hozták ide a vasutat a fakitermelés miatt, bútorüzem is létesült, új tanácsi lakótelep is épült panelből, meg egy büntetés-végrehajtási intézetet is telepítettek ide. Eleinte morgolódott a falu, senki sem örült a jövevényeknek, de aztán megszoktuk. Ez is adott munkát néhány helyi embernek – mosni, főzni, takarítani innen jártak be az emberek.
Most aztán megint a magunk urai lehetünk …! Csak az a baj, hogy az emberek már megszokták, hogy parancsolnak nekik. Most meg ismét gondolkodni kéne… Dönteni! Meg ezt az egész csődtömeget a nyakunkba venni. Mert megszűnt itt minden. A szövetkezet csődbe ment, az embereket szélnek eresztették. Visszakaptuk a földet, az erdőt, de minek? Nem lehet már a parasztságot feltámasztani. Egy ismerősöm azt mondta: „Öcsém, akit egyszer koporsóba tesznek, nehéz azt már versenyt futtatni!” Igaza is van. Az új tulajdonosok otthagyják parlagon a földet, hadd nőjön a gyom - hát ez senkinek se fáj? Akkor sem, ha a fél ország allergiás lett? Mibe kerül azoknak a gyógyítása?
A fiatalok már nem értenek a mezőgazdasághoz, az erdőhöz. Nincsenek gépek, nincs pénz, senki nem ért az új technológiákhoz, nincsenek piaci kapcsolatok. Megszűnt a régi felvásárlási rendszer is – mindenki érvényesüljön, ahogy tud! A kereskedelmet is tönkretette az állam. Mindent magának akart. Most meg már visszaadja, mert rájött, hogy nem jól sikerültek a dolgok. Leteszi a gondot, az adót meg kiveti. Úgy kupán vágtak minket az adóval, hogy csak úgy szédelgünk …!
A vasútállomáson még ott büszkélkedik a kiírás: Kijárat a faluba! Most bezzeg senki sem jön arról, az utolsó utast 1995-ben láttuk. Akkoriban zárt be a vasút, minden alkalmazottnak felmondtak. Megy itt tönkre minden. A folyón is beszakadt a híd, aztán hónapok óta úgy van, senki nem csináltatja meg, mindenki a másikra vár…
Azokat is sokan irigylik, akiket reggel busszal visznek be a környékbeli shopping centerekbe dolgozni. „Visznek minket, mint Kinte-Kuntát!” – mondta az egyik asszony. Mint azt a rabszolgát a szappanoperában, tudja …? 80 km-es körzetben szedik össze az embereket, éhbérért! Szinte kivétel nélkül a minimálbérért dolgoznak, amiből köztudott, hogy nem lehet megélni ebben a drágaságban. És ezért napi 10 órát távol vannak a családjuktól, a gyerekektől! És ott erősen kordában tartják ám őket! Minden órában 5 perc szünetük van, az ebédidejük 20 perc. Aki lazít, azt először fölszólítják, másodszor megbüntetik, harmadszor kiadják az útját. Dehogyis mernének zúgolódni! Akkor elveszítenék az állásukat. A mi falunkból 41 ember jár el ilyen munkára.
Még az a néhány asszony jár a legjobban, aki takarítani jár a városba magánházakhoz, gazdagokhoz. Cselédkednek, mint régen, de őket legalább rendesen megfizetik, igaz, feketén, a nyugdíj-járulékot, az egészségbiztosítást meg nem fizetik be utánuk.
Az az érdekes, hogy munkalehetőség kéne, de alig van munkára kapható ember – sokan inkább a kocsmában isznak ... És nincs egy cipész, egy fodrász sem a faluban, a boltban is csak a legszükségesebbet lehet kapni, mindenért utazni kell... Na és a közlekedés! Drága és kevés a járat. Igaz, régen még ennyi sem volt, de hát megváltoztak az igények is.
A cigányokkal is egyre több a gond, pedig itt élnek már évszázadok óta és a szocialista rendszerben még mindegyik dolgozott. Most meg nem kapnak munkát. Cigányt általában nem alkalmaznak a helyi vállalkozók, a fiatalokat meg nem engedik be a szórakozóhelyekre ... Kétségtelen, hogy megnőtt a bűnözés, de azért nem lehet csak őket okolni, hiszen a többség náluk is rendes, ha szegény is... Nem tudom, mi lesz így velük ...?
A munkanélküliek meg lődörögnek a panelházak körül, vagy sorban állnak segélyért a polgármesteri hivatal előtt. Néhányan közülük azért egész jól megélnek, akad, aki idénymunkára jár valamelyik EU országba, külföldi használt kocsikkal kereskedik. De azok, akiknek nincs munkájuk, néha még a villanyszámlát sem tudják kifizetni. Már volt egy kilakoltatás is a falunkban – ezt a szégyent …!
Az is baj, hogy szakad szét a falu, régen összetartóbb volt - mindenki segített egymásnak, ha tudott, és tisztelték egymást az emberek. Most megint a vagyoni helyzetük osztályozza az embereket. Nagyon irigyek lettek egymásra az emberek. Nem is érdemes már elmenni falugyűlésre, ott is mindig csak a veszekedés van. Most mindenki meg akarja menteni a süllyedő hajót. Van itt két tábor, azok harcolnak egymás ellen - mindegy nekik, mi a téma, csak az a lényeg, hogy a másiknak ne legyen igaza. Mintha nem is ugyanabban a faluban élnének, nem ugyanaz lenne az érdekük! Mindegyik vezető akar lenni, ki akarja szorítani a másikát, a faluval meg egyik sem törődik.
Hiszen lenne itt értelmes ember, nem is egy, az erdész is próbálgatja a népeket összetartani ... Igyekszik a polgármester is, de lennének itt mások is ... De azok meg úgy vannak vele, hogy "miért pont én? ki hálálja meg nekem a ráfordított estéimet? Még inkább megszólnak, hogy ez meg minek nyüzsög annyira?" Mert olyanok ám a népek, hogy megszólják, aki különb valamiben ... Ne legyen különb! Van itt néhány ügyes ember, egész jól megy a vállalkozásuk - mindenki azon töri a fejét, hogy honnan szerzik a pénzt, de hogy ők is utána menjenek és ugyanúgy dolgozzanak, azt már nem! Ha meg valaki csinál valamit társadalmi munkában, hát nem elkezdi lenézni a többit, mert azok nem csinálnak semmit?
Van azért még néhány ember a faluban, akik minden társadalmi munkában benne vannak, de a lakosság többi része általában csak passzívan figyeli őket. Nem akar itt gyülekezni, egyesületet csinálni senki sem. Igaz, nincs itt egy hely sem, ahol kulturáltan össze lehetne jönni. A kultúrházat az önkormányzat eladta egy vállalkozónak, most a kocsmában tartják a falugyűléseket. Lehetne az iskolában is, de ott délután nincs fűtés. Spórolnak a tüzelővel.
Még az a szerencse, hogy az önkéntes tűzoltó egyesület új vezetőt választott, az aztán kézbe vette a dolgokat! Renoválták a tűzoltóságot, megjavították a tűzoltókocsit. Minden júliusban nagy ünnepséget tartanak, tombolával, ez már hagyománnyá vált itt a faluban.
A fiataloknak nemigen van más szórakozási lehetőségük, csak a diszkó. Az is a kocsmában van. Nincs előttük semmi helyi perspektíva. Ebbe a helyzetbe nőnek bele – vagy megszoknak, vagy megszöknek, elmennek valamelyik városba tanulni, vagy dolgozni. Mert itt helyben csak a kisiskolások tudnak tanulni, nagyon szerény körülmények között. Az iskola a folyóparton van, egészen felnedvesedtek a falai, szinte életveszélyes. De hát nincs pénz a megcsináltatásra. Mikortól a gyerekek középiskolások lesznek, csak enni meg aludni járnak haza, vagy még úgy sem, csak hétvégeken, s ha felnőnek, elköltöznek. A szüleik meg itt maradnak, öregen, egyedül, senki se visel rájuk gondot.
Pedig szép ez a mi falunk – hegyek, erdők között élünk, a völgyben, a folyóparton legeltet, akinek újra van tehene. Télen a hó elzár minket a világtól. A legközelebbi város 40 km-re van, oda kell bejárnunk mindenért, még orvoshoz is. Télen itt mindenki magától gyógyul meg.
Annyit emlegetik a turizmust is, de hát ki jönne ide? Nemigen van itt látnivaló, a falu sem olyan tiszta, mint régen volt. Az utak, a házak elhanyagoltak, piszkosak .. . Igaz, van itt egy romos kastély, azt rendbe lehetne tenni és ott lehetne vendégeket látni, de hát kinek van arra pénze? Van azért egy ember, aki kiadja a házát fizető vendégeknek. Valami pályázaton, vagy min nyert, abból újította fel. Csak úgy odaadtak neki egy nagy csomó pénzt, ingyen. Ki érti ezt a világot? Itt valami nincs rendben.
A mi sorsunk senkit sem érdekel. Senki nem kérdez tőlünk semmit, nem mond nekünk semmit. Mi már beletörődtünk ebbe, de mi lesz a gyerekeinkkel, az unokákkal?
Jól van, azért megy a kerék, forog. Mi lenne, ha minden olyan jól menne? Akkor min zúgolódna a nép …? |