Soros egészségterv hírlevél
Nyomtatóbarát változat
Cím:
A Soros Alapítvány “Községi egészségterv” pályázatokról
Szerző:
Füzesi Zsuzsanna dr., Tistyán László dr.
Szám:
1
A hírlevélben lévő
Nevek:
Füzesi Zsuzsanna dr., Tistyán László dr.
Intézmények:
Fact Alapítvány
Települések:
Tárgyszavak:
községi egészségtervről röviden, policy, fenntarthatóság
Megjegyzés:
Annotáció:

Abban a reményben, hogy ezzel segítjük a későbbiek során pályázó, saját Egészségterveiket elkészíteni kívánó községek munkáját, röviden összefoglaljuk az eddig benyújtott pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatainkat, benyomásainkat, amelyek a pályázatok benyújtását megelőző tréningek, a telefonos konzultációk, illetve a pályázatok olvasása során alakultak ki bennünk.


Előszó - féleként

A bizalom a mai magyar társadalom talán egyik legkomolyabb problémája. Hiányzik a bizalom önmagunkkal, embertársainkkal, illetve azoknak a közösségeknek a tagjaival szemben, amelyben élünk – az a bizalom, melyre támaszkodva, erőfeszítéseink eredményességében bízva kézbe vehetnénk problémáink megoldását. Az egyéni, közösségi “önbizalom” e hiánya lehet talán az egyik oka az oly gyakran áhított autonómia hiányának.

Az önbizalomhiány kialakulása persze érthető. A majd emberöltőnyi ideig tartó paternalista politikai gyakorlat lezárultával – amikor “mindent az államtól kaptunk”,– nehéz rövid idő alatt megváltozni. Különösen így van ez akkor, ha ez a paternalizmus egyfajta kényelmet is jelent. Ha problémáink vannak, még ha magunk is okozzuk azokat, akkor azt várjuk: oldja meg az állam, az önkormányzat, az egészségügyi ellátásért felelős intézmények stb.

Paradox módon a hatóságok, állampolgári csoportok, vagy éppen lelkes egyének segítő szándéka tovább éltetheti a paternalizmus gyakorlatát.

Az ismert közmondást „torzítva”: a “minek neked háló, hisz’ adok én halat” – segítő jószándéka az a bizonyos “pokolba vezető út”, amely akadályozhatja az autonóm közösségek kialakulását.

Hogy mi köze ezeknek a gondolatoknak a “községi egészségterv” pályázatokhoz?

Az egészségterv – policy

Az egészségterv – policy (nem politika, nem község-fejlesztési, nem közösségfejlesztési, nem egészségfejlesztési politika). A policy pedig cselekvő és autonóm egyéneket, közösségeket feltételez – és ezt az autonómiát kiszolgáló államot.

Mi is az a policy

Ahogy mondani szokás, „történelmi okok miatt” ennek az angol szónak nincs magyar megfelelője, ezért nem lehet lefordítani. (Egyesek „közpolitikának” fordítják, ez azonban jelentős félreértések forrása lehet.)


A policy voltaképpen társadalmi (közösségi) problémák menedzselésének egy rendkívül sajátos – demokratikus – gyakorlata. Ez a gyakorlat abban nyilvánul meg, hogy a közösség számára fontos problémák megoldásának minden fázisában egyenrangú félként és aktívan vesz részt a közösség minden tagja. A policy tehát a megoldandó probléma kiválasztásával kezdődik – már ezt is a közösség tagjai határozzák meg.

Majd a megoldási módok közös keresésével folytatódik az „eljárás”, és a vége természetesen az, hogy a közösen kitűzött feladatokat aztán közösen is oldják meg.

Eszerint tehát az a pályázat tekinthető egészségtervnek, amely a gyakorlatát illetően policyt valósít (ne legyünk maximalisták: legalább közelít) meg.
Kedvenc közmondásunkat használva: a jó egészségtervben kevéssé a halakról, inkább a hálóról, a hálókezelés technikájáról esik szó, no meg arról, ki hol fogja, és húzza azt.

Magasan volt a léc?

Nem! Bizonyíték erre, hogy a Soros Alapítvány “Községi egészségterv” pályázatára benyújtott anyagok közül néhány minden kiegészítés, korrekció nélkül megfelelt a kívánalmaknak. És ha ők meg tudták tenni, miért ne tudnák mások is?

Valami más kezdődhet…

Úgy véljük, ez a pályázat alkalmas arra, hogy a hazai települések körében beindítson egy olyan - talán történelmi jelentőségű - folyamatot, melynek eredményeként, ha nem is máról holnapra, de a községek közül egyre többen válnak saját sorsukat tudatosan tervező, autonóm közösséggé is.

A pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatok

A pályázatokat áttekintve a következő általános tapasztalatok fogalmazhatóak meg:

A pályázók többsége számára láthatóan nem okozott semmiféle nehézséget az egészségkép elkészítése – bár a tréningeken emiatt aggódtak a legtöbben.


Az egészségkép adatainak “elemzésére” már kevesebb pályázó vállalkozott. Sokan eleve “tendenciózus” egészségképet készítettek, olyat, amely a leginkább alátámasztotta a kért támogatás jogosságát.

Kevés pályázó gondolta át az egészségkép adataiból következő stratégiát – vagyis kevés pályázó készítette el az adott közösség problématérképét, és még kevesebben mérlegelték azt, hogy a felsorolt problémák közül melyek azok, amelyek a közösség erőforrásaira támaszkodva esetleg már rövid időn belül megoldhatóak.

A tapasztalatok azt sugallják, a pályázókra (legalábbis a pályázatok elkészítése során) még nem eléggé jellemző a “stratégiai gondolkodás”.

Ez bizony nehezen ment

Lényegesen nehezebbnek bizonyult a pályázók számára a kiírásnak megfelelő programok elkészítése.

Tapasztalataink arra utalnak, hogy számos községben nem gondolkodnak (nem mernek?) közösségekben – legfeljebb csoportokban, leginkább azonban intézményekben, illetve ezekhez az intézményekhez rendelt programokban.


Az egyes problémák megoldására vonatkozó “kompetencia” (meg tudjuk oldani magunk is, vagy mindenképpen „városi embert” kell megfizetnünk hozzá?) mérlegelésének hiánya arra utal, amit bevezető gondolataink között már elmondtunk. Úgy tűnik, mintha sokan nem bíznának eléggé sem magukban, sem községük lakosságában. Pedig a szomszéd rétje gyakran csak távolról nézve zöldebb!

Számos pályázat esetében komoly nehézségeket okozott a pályázott programok és a benyújtott költségvetés megfeleltetése. (Több részprogramot tartalmazó pályázat esetében célszerű a költségvetést a részprogramokra külön is megadni!)

A fenntarthatóság

A pályázatok elbírálása során különösen fontos szempont volt a programok fenntarthatóságának biztosítása. Másként fogalmazva: a támogatás megszűnését követően az elkezdett tevékenység „magától” folytatódik-e, vagy pénz hiányában leáll?

A pályázó községek többsége a programok fenntarthatóságára kevés figyelmet fordított. (Erre utal azoknak a pályázatoknak a viszonylag nagy száma is, amelyek fizetett külső szakértők bevonásával valósulnának meg. Kérdés: mi lesz ezekkel a programokkal, ha nincs többé pénz a szakértőket megfizetni?) Nyilvánvaló számunkra, hogy a programok fenntarthatósága elsősorban csak „belső” emberi erőforrásokra támaszkodva valósítható meg.

Ilyen is volt…

A pályázók közül néhányan – a pályázat céljától függetlenül – közösségi egészségfejlesztés címen megpróbáltak pénzt szerezni saját elképzeléseikhez (például rendelő felszerelése, autóvásárlás az orvos számára, kutatási program folytatása, már korábban kidolgozott – és finanszírozott - módszerek megismétlése stb.).
Figyelemre méltó, hogy több pályázatban korábban alkalmazott módszerek hatástalansága fogalmazódott meg, ennek ellenére a pályázók nem léptek tovább ezeken a módszereken. (Jellemző példája ennek a hagyományos, előadásokon nyugvó egészségnevelés.) Néhány esetben az előadók cseréjével, máskor a témák szélesítésével kívántak a pályázók eredményeket elérni, de a módszert nem kérdőjelezték meg.

Az egészségnevelésre irányuló pályázatok másik “csapdája”, hogy leggyakrabban a betegségek oldaláról közelítették meg a problémát. Sokkal inkább betegfelvilágosító előadásoknak lehetne ezeket nevezni, mint egy pozitív egészségkép kialakítására törekvő programnak.

A legfontosabb tapasztalat…

A pályázatok között számos, a kiírásnak és a Soros Alapítvány általános céljainak is teljes mértékben megfelelő program akadt. Ezek mögött a pályázatok mögött egy nagyon fontos dolog sejlik: az, hogy e programok elkészítői képesek voltak szemléletükön változtatni. A szemléletváltást követően pedig “már könnyen megy”.

dr. Füzesi Zsuzsanna dr. Tistyán László
Fact Alapítvány

Soros egészségterv hírlevél