Mit ér egy meg nem nyert pályázat?

Soros egészségterv hírlevél

Cím:	Mit ér egy meg nem nyert pályázat? - Kartali gondolatok
Szerző:	Tóth Ilkó Mihályné
Szám:	16
A hírlevélben lévő
Nevek:	Füzesi Zsuzsanna, Tóth Ilkó Mihályné
Intézmények:	Kartal Ifjúságáért Alapítvány, Soros Alapítvány
Települések:	Kartal
Tárgyszavak:	Kartal, települési egészségterv
Megjegyzés:
Annotáció:

Kedves Olvasó!

2000. november 29-én Budapesten találkoztam Tóth Ilkó Mihálynéval, Erzsivel, aki részt vett a Soros Alapítvány által szervezett tréningprogramon. Erzsi – bár először vett részt ilyen tréningen – nem volt kezdő a Települési Egészségterv programban. Településük, Kartal, többek között az ő irányításával pályázott – és nem nyert!

Mások ilyenkor – vérmérsékletük szerint – elkeserednek vagy dühöngnek, s feladják. Lehet, hogy az ő első reakciójuk is ez volt, de végül is nem adták fel! Amit külső támogatás nélkül is meg tudtak valósítani a programjaikból, azt meg is valósították!

Egy, a faluját, a munkatársait, a barátait, a program segítőit és önmagát becsülő, a közösség erejét megtapasztaló asszony beszámolója engem meggyőzött. Kár, hogy Önök nem hallották személyesen Erzsit, de így leírva sem érdektelen e történet.

Füzesi Zsuzsanna

Tóth Ilkó Mihályné óvodavezető vagyok. Községünk viszonylag jó infrastruktúrával rendelkező 5716 fős település. Óvoda, iskola, könyvtár, művelődési ház, egészségügyi hálózat, közigazgatás, a maga területén mind teszi a dolgát, mondhatni jól működik. A településen önszerveződő csoportok is alakultak. Külön érdem, hogy egy 60 fős Polgárőrség működik önzetlenül a közrend érdekében. Legrégebben meg-alakult civil szervezetünk a Kartal Ifjúságáért Alapítvány. Legfiatalabb önszerveződő csoportunk a Tenisz Klub. Vezetője egy nagyon odaadó, gyermek- és mozgás centrikus fiatalember, „jól menő” vállalkozó, akinek a fejéből pattant ki a klub megszervezése, működtetése. A tagság létszáma jelenleg 50 fő, de belépési szándékukat többen jelezték. Ők ötvenen saját anyagi forrásaikat és fizikai lehetőségeiket mozgósítva létesítettek nemcsak maguk számára, hanem a község számára is két nemzetközi méretű teniszpályát.

Óvodánknak 38 fővel – a szakmai munkán túl – olyan hagyományok létrehozásában sikerült közreműködnie, amelyek kellemes élményekben részesítették a résztvevőket. Immár 10. alkalommal készülünk óvónő-bálra, mely nekünk is, vendégeinknek is óriási esemény. Szívesen idézzük fel emlékeinkből a műsor-számokat. Ezek a sikerek erős közösségformáló erőként hatnak. Olyan „csapat” alakult ki nálunk, ahol az újabb feladatok felvetésekor a kollégák máris a továbbfejlesztendő ötleteket sorolják. A mi rendezvényünk példájára ma már a Polgárőrség, a Menyecske kórus, az Asszonykórus és az Iskola is – maguk által előadott – műsoros összejöveteleket szervez. A Községi Majálist évek során, közös erővel sikerült kifejleszteni a kezdeti 300 fős résztvevői körből, a mai 5000 főt meghaladó egész napos programmá.

Értékelve az intézmények működését, a költségvetéshez mérten mindegyik megpróbál részese lenni a község életének. Beszélgetések, felmérések során rendszeresen felvetődik az igény a közösségi életre, a mozgásra. Hiányolják az emberek a szórakozási lehetőségeket, a programokat. Más oldalról viszont pontosan az érdektelenség mutatkozik meg! Üres művelődési házi előadások, a szülők egy részének teljes passzivitása, kapcsolatok hiánya a szervezetek között és a gyermekek, az ifjúság távolmaradása a nekik szervezett programokról.

A Tenisz klub vezetőjét közelebbről megismerve, s a klubtagok aktivitását, lelkesedését látva felajánlottam, hogy a Pályázati Figyelő és az Internet segítségével folyamatosan keresni fogom számukra a pályázati kiírásokat. Rászolgáltak a segítségre, nem beszélve arról, hogy a község is további lehetőségekkel gazdagodhat. A pályázatok között örömmel fedeztem fel a „Települési Egészségterv kialakítása” címűt, ahol civil szervezetek pályázatait várták. Tudtam, hogy a Soros-pályázatok igényesek, magas színvonalú munkát igényelnek, az elbírálás pedig nagyon szigorú. Személy szerint eddig még nem mertem pályázni az Alapítványhoz, éppen a fent említett okok miatt. Jelen esetben annyira szerettem volna pénzhez juttatni ezt a lelkes csapatot, hogy felajánlottam a pályázat elkészítését. Miután lekértem a segédanyagokat a Fact Alapítványtól, akkor döbbentem rá, hogy most nem „csak” egy jó pályázat megírásáról van szó, hanem nagyon komoly összefogásról, közös megvalósításról kell döntenünk. Ekkor indult el a gépezet.
„Erzsi, nem az a fontos, hogy pénzhez jusson a klub, az a fontos, hogy a gyerekeknek teremtsük meg a mozgás lehetőségét, ne lézengjenek, legyen hová menniük. Itt a sok fiatal a faluban, semmit sem csinálnak, ezen változtassunk! Mindenben segítünk, csak fogd össze, szervezd!” – lelkesedett a klub vezetője, s a tagok úgyszintén.
Mivel minden intézményvezetővel jó a kapcsolat, úgy határoztunk, hogy a civil szervezetek vezetőivel közösen alakítunk egy „Életminőség” koordinációs bizottságot és belevágunk! A Polgárőrség vezetősége is teljes támogatásáról biztosított minket.

Az állapotleíráshoz és a község egészségképének a kidolgozásához újból és újból áttanulmányoztuk a segédanyagot. Újból és újból megrémültünk az előttünk álló feladattól. Többszöri nekifutásra mégis elkezdtük a feltáró munkát. Ezzel kapcsolatban nem is bocsátkoznék részletekbe, hiszen aki a pályázatot megírta, az megtapasztalta a munka nehézségeit. Inkább a hozzáállás meglepetéseit, a segítségnyújtás bőségét, az ötletek felhalmozódását érdemes kiemelni. Hihetetlen, hogy a felmérések, a kérdőívek kidolgozása, az alkalmi beszélgetések során mennyi probléma, ötlet, lehetőség vetődött fel. Menet közben kulcsembereket találtunk! Nem is akármilyeneket! Akikről eddig fogalmunk sem volt. Akikről eddig nem tudtuk, hogy csak egy szavunkba kerül, és segítenek. Akiknek újabb, jobb ötleteik vannak a mieinknél és lelkesek. Kiderült, hogy sokan akarunk egyet! A felajánlott korlátlan segítség innen is, onnan is táplálta az együttműködés reményét. Polgárőrök, pedagógusok, védőnők, orvosok és más „civilek” kapcsolódtak be folyamatosan, a kör egyre tágult.

A pályázatot megírtuk. Elsősorban mozgásprogramot terveztünk, hiszen az előzetes tájékozódás egyértelművé tette, hogy ezen a vonalon tudunk első lépésben közös sikereket elérni. Ezen kívül a tájékoztatás, felvilágosító tevékenység látszott még reálisan kivitelezhetőnek. A programunkban terveztünk Duci klub működtetését, nyári sporttábort, egészségnapok szervezését, nyitott tornaterem beindítását, házi versenyek szervezését, asztalitenisz és tenisz oktatását kedvező feltételekkel, koordináló, felvilágosító tevékenységeket. Mivel egy óriási szabad tér programmal való betöltését terveztük, szükségesnek látszott szociális helyiség kialakítása is. Ehhez csak az építőanyag árát pályáztuk meg, az építést a Tenisz Klub vállalkozói végezték volna el. A pályázatot a Tenisz Klub égisze alatt adtuk be több oknál fogva. Egy nagyon nyitott és nem utolsósorban adakozó vállalkozó rétegről van szó; minden szervezett programot az általuk kialakított pályán és a mellette fekvő nagy kiterjedésű szabad területen szerettünk volna megvalósítani. A pályázati kiírásból továbbá úgy éreztük, a civil szervezetek előnyt élvezhetnének. Emellett a klubnak sokan tagjai a Polgárőrségből, az intézményekből, tehát úgy láttuk, a kapcsolat még szorosabbá tehető, és az iskolások és óvodások is rendszeresen kijártak a körbekerített, mozgásra, labdajátékokra alkalmas pályára.

Idézet a szakértői véleményből: „A profi módon összeállított pályázatnak egyetlen súlyos hiányossága van, nevezetesen, hogy nem felel meg a Soros Alapítvány Települési Egészségterv pályázata alapvető kritériumainak. Azaz nem támaszkodik megvalósítása során a közösségre, nem érint valóban széles lakossági csoportokat és nem fenntartható. Ezek közül a vállalt (s még nem kidolgozott) programok csupán beruházásnak, illetve kezdeti ötletnek (bár kétségkívül jó ötletnek) tekinthetőek.”

Mindenki átélte azt a fajta csalódást, amikor úgy érezte, hogy a maximumot hozta ki magából, ráadásul őszintén, reálisan tervezett, ennek ellenére a szakértőket nem tudta írásával meggyőzni. Első letargiánkból ocsúdva először is azt kerestük, hogy hol rontottuk el? Azután a kritikán akadtunk fel, miszerint az ötletek jók, de nem kivitelezhetőek.
Egyre inkább eluralkodott rajtunk a „csak azért is” érzése. Ha már úgyis végiggondoltuk előre a programokat, amelyek egy része csak kis költséggel jár, s a lakosok körében igény van rá, magunknak is bebizonyítjuk, hogy képesek vagyunk a megvalósításra. Egy folyamatot erősített fel a pályázat.

A folyamatban egyik lehetőség követi a másikat. Ha megfelelő érzékkel, korrektséggel, céltudatossággal, az egyenrangúság megtartásával, pozitív értelemben vett rafináltsággal, és elsősorban kitartással tudjuk kezelni a dolgokat, van remény a község közösséggé válására. Hosszú távon pedig a tudatformálásra is, szűkebb-tágabb környezetünk alakításában. Feladat van bőven!

Tóth Ilkó Mihályné, óvodavezető
Az „Életminőség” koordinációs bizottság tagja

Soros egészségterv hírlevél