Soros egészségterv hírlevél
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Múltról és jövőről röviden
Szerző:
Szőke Katalin
Szám:
14
A hírlevélben lévő
Nevek:
Intézmények:
„Legyen szebb a mi falunk” Egyesület, Zsáka Jövőjéért Alapítvány, Együtt Egymásért, Somogyudvarhelyért Alapítvány, Együtt Egészségesen Egyesület
Települések:
Tárgyszavak:
községi egészségterv
Megjegyzés:
Annotáció:

Éppen két évvel ezelőtt a Községi Egészségterv Hírlevél első számában olvashattuk az első fecskéket, az első pályázati fordulóban elindult települések listáját. E lista 1998 óta több oldalnyira terebélyesedett.

A települések önkormányzatai mellett pályáztak civil szervezetek, óvodák, iskolák. Több esetben az egészségterv pályázati kiírás hatására alakultak új egyesületek, alapítványok, melyek nevében sokszor kifejeződik az a szándék, amelyet a községben élők megvalósítani kívánnak (pl. „Legyen szebb a mi falunk” Egyesület, Zsáka Jövőjéért Alapítvány, Együtt Egymásért, Somogyudvarhelyért Alapítvány, Együtt Egészségesen Egyesület stb.).

Az első év után a kisvárosok is lehetőséget kaptak pályázatuk benyújtására, így új nevet kapott a program. A pályázati felhívást egyre több település képviselői tekintették kihívásnak, és készítették el a helység állapotleírását, állították össze a cselekvési programokat bevonva a helyi közösséget. Rengeteg jó elképzelést, ötletet foglalnak magukba a pályázatok, számtalan megoldási javaslatot kínálva a közösségekben jelentkező problémákra.
A cselekvési lehetőségek közös megvitatása igen hasznos a pályázatokat összeállító résztvevők számára. Ezt az áprilisban megrendezett Országos Egészségterv Konferencia is igazolta.

A Soros Alapítvány a jövő évben utolsó alkalommal hirdeti meg a Települési Egészségterv pályázati programot. Ez nem azt jelenti, hogy az Alapítvány teljesen elfordul az általa elindított, jelentős szakmai és anyagi támogatással segített programtól.

A Soros Alapítvány regionális illetve kistérségi találkozók szervezésének kezdeményezésével, valamint az egészségtervvel rendelkező települések hálózatba szerveződésének támogatásával kívánja segíteni a mára mozgalommá szélesedett programot, mivel reális esélyt lát arra, hogy a hálózat megerősödik és további segítség nélkül is fennmarad.
Szőke Katalin
Soros Alapítvány
Soros egészségterv hírlevél