Soros egészségterv hírlevél
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Rendhagyó munkával… - Ahogy a közösségfejlesztő szakemberek látták a konferenciát…
Szerző:
Kovács Edit
Szám:
10-11
A hírlevélben lévő
Nevek:
Vercseg Ilona
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Közösségfejlesztők Egyesülete, konferencia
Megjegyzés:
Annotáció:

Rendhagyó munkával…

pontosabban szólva, rendhagyó módszerek alkalmazásával kezdődött a konferencia munkája. A megnyitó előadások után ugyanis szólásra emelkedett Vercseg Ilona – aki közösségfejlesztő szakember.


Az első meglepetés után világossá vált a résztvevők számára, hogy a délután folyamán kiscsoportokban végzett munka más lesz, mint ahogy az a konferenciákon általában szokás.

A délutánt a résztvevők nyolc munkacsoportban folytatták, melynek eredményeit a következő nap reggelén egy plenáris ülésen ismertették.


Mivel a közösségfejlesztők úgy vélték, hogy a már ismert Soros-munkatársak, kurátorok, szakértők jelenléte gátolná a hatékony munkát, így magunk a folyosón ücsörögve feszülten vártuk az „eredményeket” – mire jutnak a munkacsoportok. Miután a munka befejeződött, és a résztvevők „szabadidős programjaikon” regenerálódtak, az Alapítvány munkatársai, a kurátorok, a közösségfejlesztők és a szakértők egy majd’ éjfélig tartó megbeszélésen tekintették át az első benyomásokat.
A közösségfejlesztők tapasztalataikat írásban is összefoglalták. Íme, így látták ők…

Ahogy a közösségfejlesztő szakemberek látták a konferenciát…



I. A csoportmunka jellemzése

Eleinte feszengő, de később oldódó, s végül is közlékeny emberekkel találkoztunk a konferencián, akik hamar felfedezték, hogy sok tanulság van a mások történeteiben is. Felismerték, milyen sokrétű lehetőséget ad az, hogy részt vehetnek ezen a tapasztalatcserén, és egyre fontosabbnak tartották, hogy alaposan, részletekbe menően is meghallgassák egymás beszámolóit.

A résztvevők közlésvágyát a konferencia kielégítette – ehhez nagyban hozzájárultak a plenáris ülések biztosította megszólalási lehetőségek is, s a résztvevők jelentős mértékben gazdagodtak új információkkal és kapcsolatokkal.

A saját példákból egyértelműen érezhető volt, hogy megmozdultak a közösségek, s újra/végre történt valami a településen. Maradandó értékek és jó együttműködések születtek, a kisebb-nagyobb közösségek is elindultak a változás útján (“segítő közösség alakult ki”, “az egymással rivalizálók összefogtak”, “lelkesíti az embereket, ami történik”, “folyamatot indított el a pályázat”, “együttgondolkodás kezdődött” stb.).

Már a program előtt is ismertek voltak számukra településük jellemzőbb problémái, mégis, az egészségkép elkészítésénél tapasztalt eredmények még a készítőket is megdöbbentették – ilyen egységben és ebben az összefüggésben még sohasem látták saját településüket.

A tervezők viszonylag könnyen vállalták fel a program megvalósítását, még akkor is, ha nehézségekkel találták szembe magukat. A gyors és látványos sikert adó első akciókon azonban csak kevesen léptek túl és a településen igazán feszültséget okozó kérdésekkel nem foglalkoztak. Ehhez már nagyobb módszerbeli tudásra, a helyi cselekvésből kimaradtak iránti nagyobb felelősségérzetre és szolidaritásra, több elkötelezettségre lett volna szükség. Megjegyezzük, hogy ezek kialakulása felé a konferencia egy nagy lépést tett előre.

A valamilyen szempontból kirekesztődők problémáit őszintén meg lehetett beszélni a csoportokban és bár a szokásos sztereotípiák is elhangzottak, pozitívumként könyvelhető el, hogy nem hárítottak minden áron, sőt, néhányan kifejtették, hogy fontos lenne tájékozódni, tanulni is ahhoz, hogy e nehéz kérdéseket helyben kezelni tudják.


II. A csoportmunkában megismert előzmények

A résztvevők az Egészségtervet a településekhez “arányos”, adekvát ötletként kezelték - nem állította a pályázókat sem túlságosan nehéz, sem túlságosan könnyű feladat elé, ezért is mondhatjuk azt, hogy a Települési Egészségterv jó közösségfejlesztői programnak (is) bizonyult.

Kevesen voltak azok, akik már az első pillanatban is felismerték a programban rejlő lehetőségeket, sokan a “lelkesítő” tréning után kezdték el latolgatni a feladatot és csak lassan jutottak el a cselekvésig. A helyi kezdeményezést, származott bár önkormányzattól, vagy civil szervezettől, szinte kivétel nélkül a civilek valósították meg. Gyakrabban közösségi ötlet alapján, közös munkával készült a program, de kialakulhatott egyetlen ember kezdeményezése alapján is, igaz, ők később másokat is igyekeztek bevonni a pályázat elkészítésébe. (Ennek egyik szép példája: összehívták az érdeklődő lakosokat és arra kérték őket, írják le, mitől lennének boldogabb polgárai a településnek? A program e vélemények alapján született.)

Határozott különbséget lehetett érzékelni időnként a civil és az önkormányzati pályázók beszámolói között. Az utóbbiak nem mindegyike tudott kilépni szerepe formalitásaiból és hajlamosabbak voltak “felülről” szemlélni a történteket. Érdekes volt néhány bevont szakember (pl. orvos) szerepe a programban: a feltáró szakaszban segítették a munkát, de a gyakorlati megvalósítás folyamatában már nemigen vettek részt. Ennek oka persze sokrétű, s nem feltétlenül jelent elzárkózást, hiszen a közösségi elgondolástól a közösségi cselekvésig vezető út - az esetek többségében - a “hogyan?” kérdését veti fel.

Fontosnak tartjuk kiemelni az előzmények között a “tréningek” és a “Hírlevél” szerepét, illetve az állandóan rendelkezésre álló telefonos kapcsolatot. A tréningek nélkül nem egy esetben nem is született volna helyi program, tehát fontos aktivizáló és megerősítő szerepük volt. A Hírlevelet mindenki olvasta-forgatta, de még nem tekintik sajátjuknak. Később, amikor a kapcsolattartás további lehetőségeit vettük számba, szinte minden csoportban előkerült egy hírlevél gondolata, “amely olyasmi, mint a Fact Alapítványé”, de saját maguk készítik. Úgy is mondhatjuk tehát, hogy a Hírlevél is betöltötte a maga kezdeményező szerepét. Különösen hasznosnak tekintették a “Módszertani útmutatót”.



III. A program megvalósítása és értékelése a csoporttagok által

Egyértelművé vált, hogy a “Települési Egészségterv” egy olyan elgondolás, amely képes aktivizálni, cselekvésre késztetni a közösségeket. Igen, határozott sikerként könyvelték el a résztvevők a pályázati együttműködést. Olyan erős szellemi indíttatást kaptak, hogy mellette még az anyagi részesedés jelentősége is eltörpült: sok helyütt a pályázat azon részeit is megvalósítják, amelyekre ebben a fordulóban nem kaptak pénzt.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy ez a program színt hozott a településük életébe, sok embert megmozgatott, kimozdított a tv elől és a már megszokott otthoni programokból. Egyetértettek abban is, hogy a passzív megfigyelők száma is jelentősen megnőtt. Határozott igény fogalmazódott meg a saját program és a vele elért eredmények terjesztésére is, nem csak a közvetlen szomszédságban, hanem annak határain, sőt, határokon túl is. Az Internet – egyelőre még kihasználatlan - kommunikációs lehetőségei is felvetődtek.

A program hatására új civil szervezetek is alakultak. Néhányan igényelnék, hogy a Soros Alapítvány segítse őket, “mutasson ezeknek utat”. Inspiráló a program résztvevői számára, hogy másutt is dolgoznak hasonló ügyekben, nem szabad abbahagyniuk tehát nekik sem! Úgy érzik, a program során szorosabb kapcsolat alakult ki a három szektor között és ezeket a kapcsolatokat a hétköznapok során is tudják kamatoztatni. Helyi példa született az önkormányzat és a civil szféra közötti együttműködésre, erősödött a helyi integráció, a helyi vállalkozók és egyéb gazdasági szereplők partnerszerepei is körvonalazódtak a korábbi, pusztán adományozói szerepkör mellett.

A programnak voltak objektiválódott eredményei is (játszótér, konditerem, fásítás stb.), amelyek a helyi öntudat megerősítésének fontos eszközeivé váltak.

A közösen feltárt adatokra mindenkinek szüksége van, ezek és az elért eredmények további helyi projektekhez és új források bevonásához vezethetnek.

A program célcsoportjai az első körben azok voltak, akiket minden nagyobb erőfeszítés és szaktudás nélkül lehetett aktivizálni: kisgyerekek és szüleik, idősek. Szinte teljesen kimaradtak a programból az aktív felnőttek, a kisebbség tagjai, a munkanélküliek. Arra a kérdésünkre, hogy kiket lehetne még a program segítségével bevonni a közösségi munkába, minden csoportban megnevezték a marginális csoportokat is, de a tervezett települési programokban sajnos már nem szerepeltek. Ez nem jelent azonban elzárkózást – megint csak ismeretbeli/tudásbeli hiányosságokat tételezünk.

A program elméleti (feltáró) szakaszában mindenki nagyobb biztonságban érezte magát és az eredmények is egyértelműek voltak. A program gyakorlati megvalósítása már nem volt ennyire “egyszerű” feladat, úgy érzik, ehhez kevesebb segítséget kaptak. Itt emelték ki, hogy milyen nagy szükség van a visszajelzésekre, - mint amilyen a mostani konferencia is volt - amikor egymástól és szakemberektől is kaphattak véleményeket. Úgy láttuk, hogy a verbalitás szintjén jónak, alkalmazhatónak, sőt szükségesnek tartják a nyitott gondolkodást, ám a javaslatok, a vállalások megfogalmazásakor kiderült számunkra, hogy még az út kezdetén vannak, s még nem képesek részleteiben is annak megfelelően gondolkodni a környezetükről, s benne saját szerepükről. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a résztvevők többsége az első jelentős lépéseket teszi a helyi demokrácia kiépítésében.

Ami a csoportmunka eredményét illeti, fontosnak tartjuk, hogy igény fogalmazódott meg:

n További, átfogó, helyi stratégiai tervek készítésére;
n A közösségiség fokozására, további civil szerveződések alakulására;
n A roma kisebbséggel való együttműködésre;
n Kivétel nélkül minden csoportban megjelent a belső fejlesztés igénye, mert rájöttek, “olyan ütemben halad a karaván, amilyenben a leglassúbb teve”;
n A csoporttagok a helyi értékek nagyobb társadalmi elismerése mellett törtek lándzsát – nekik is nagyon hiányzik az elismerés, vágynak néhány jó szóra. Ennek eredményeként születtek azok az elképzelések, mint az emlékplakett, az “Egészségterv-kalendárium”, a “Települési (regionális) Egészségévkönyv” stb.

A legnehezebb feladatnak a lakosság aktivizálását, új önkéntesek bevonását tartják. Minden településen van néhány “kulcsember”, akiknek elvesztése a program végét is eredményezhetné. Ez amellett, hogy nagy felelősséget és terhet is jelent, nem is megoldás, hiszen a cél a közösségért aktívan munkálkodó helyi lakosság.

IV. A folytatás

Konkrét javaslatok az együttműködésre:
n További találkozások szervezése (pl. térségi szintű találkozók támogatása);
n A folyamatos kapcsolattartás lehetőségének megteremtése (legcélravezetőbb: hálózati kapcsolat, hírlevél, látogatások, cserék stb.);
n Térségi közös pályázati lehetőségek megfontolása;
n Térségi szerveződés (alulról építkező országos szervezet) támogatása;
n További tréningek szervezése (közösségi aktivizáló módszerek átadása, tervezés stb.);
n További felmérések készítése, s azok nyilvánosságra hozatalának segítése;
n Az önként ajánlkozó kistérségi szervezők segítése, munkájuk figyelemmel kísérése, a vállalt feladatukat segítő képzés(ek) indítása;
n Az Interneten való megjelenés fontossága: “mindenki minden tapasztalattal legyen jelen ott”;
n A lehetséges kistérségi szerveződések számára “beavató” képzési programok szervezése (az együttműködés szükségességére és hogyanjára ráébresztő feladatokkal). Ez esetleg összevonható a tervezett kistérségi konferenciákkal;
n A települések közötti együttműködés kialakításánál kezdetben közös kulturális programok szervezése, mert a közös munka és siker meghozza a nehézségekben való gyakorlatiasabb együttműködést is, s a személyes ismeretség talán legyőzheti a ma még nagyon erős rivalizációt a települések között, amelyet a résztvevők a mostani elzárkózás fő okaként jelöltek meg;
n Ahol még nincs önkormányzati társulás, ott azok létrehozása is indokolt lenne;
n Jó lenne néhány Egészségterv-programot továbbfejleszteni mintaprojektté. Ezek később mások által is látogatható terepei lehetnének az eltérő nagyságrendű, feltételrendszerű és mélységű helyi cselekvésnek;
n Továbblépésként egy újabb és helyenként alaposabb felmérés szükségessége is megfogalmazódott, mely azon túl, hogy mérhetővé teszi a változásokat, további irányokat jelölhetne meg a települések számára, s ezek lehetővé tennék egy átfogóbb település-, közösségfejlesztési koncepció elkészítését.

A konferencia résztvevői nyitottak az újra, szívesen tanulnának, vennének részt képzéseken, vagy kapnának/adnának rendszeresen információt a munkájukhoz. Ezt személyes találkozásokon keresztül is fontosnak tartják, de el tudják képzelni az írott és az elektronikus kapcsolattartást is, s ebben többen is kezdeményezőnek bizonyultak. Itt merült fel az ún. “Teleház”-ötlet. A résztvevők javasolták egymásnak, hogy a már működő teleházak terjesszék ki a szomszédos községekre is szolgáltatásaikat, valamint, hogy a program során “kiképződött” helyi “szakemberek” adják át tudásukat az érdeklődő települések lakosainak.



A résztvevők visszaigazolták a Soros- és a Fact Alapítvány munkáját, és segítségüket a továbbiakban is élvezni szeretnék. Nagyon fontos eredményének tartjuk a programnak azt, hogy már nem elsősorban pénzbeli támogatásban gondolkodtak az emberek, hanem szakmai jellegűben: képzésekben, szakemberekkel való találkozásokban, konzultációkban és saját kezdeményezésű kapcsolatszervező munkájuk támogatásában.

Az ezzel kapcsolatosan elhangzott konkrét javaslatok:
n A Soros Alapítvány támogassa a kistérségi összefogást és kapcsolattartást;
n Fogja össze a programban résztvevőket, illetve támogassa az ilyen irányú öntevékenységet (Internet, hírlevél stb.);
n Támogassa a programban résztvevők képzéseit;
n Segítse a civil társadalomban való eligazodást, a demokratikus működési keretek elsajátítását, az együttműködés kialakulását a térségen, országon belül, illetve nemzetközi szinten.

Budapest, 2000. április 25.

Az összefoglalót a közösségfejlesztők beszámolói alapján készítette: Kovács Edit

Soros egészségterv hírlevél