Soros egészségterv hírlevél
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Borsodbóta
Szerző:
Gulyás János
Szám:
2
A hírlevélben lévő
Nevek:
Gulyás János
Intézmények:
Soros Alapítvány
Települések:
Borsodbóta
Tárgyszavak:
prevenciós program, Borsodbóta
Megjegyzés:
Annotáció:

Borsodbóta

Önkormányzatunk Képviselőtestületének nagy örömére szolgált, hogy „Prevenciós programok” tárgyában 1998-ban benyújtott pályázatunkat a Soros Alapítvány 670.000.-Ft összeggel támogatta.

Cselekvési programunk megalkotása során, konszenzusos alapon 10 programot fogadott el az egészségterv elkészítésében közreműködő helyi közösség. Ezek a programok többségében valamilyen szintig előkészített programok voltak, illetve valamilyen mélységig önkormányzati szinten foglalkoztunk korábban is megvalósításukkal. Továbbiakban az elfogadott 10 program megvalósításának jelenlegi állásásról kívánok tájékoztatást adni.

1. Iskolai megelőző program

Sikerült elérnünk az általános iskolai tanulók tanórán kívüli oktatásának megszervezését. Iskolánkban felvilágosító filmeket vetítettünk az általános, gyalogos, kerékpáros közlekedési szabályokról, a drog, az alkohol, a dohányzás káros hatásairól. Bevezettük az iskolába érkezéskor és távozáskor – a gyerekek úttesten történő áthaladásának, illetve az autóbusz megállótól iskoláig történő balesetmentes közlekedésének biztosítása érdekében – a rendszeres forgalomirányítást. Ebben segítségünkre volt a körzeti megbízott rendőr, illetve az Ózd Városi Rendőrkapitányság szakmai tanácsadással, valamint a tárgyi eszközök biztosításával.

Osztályfőnöki órák keretében a védőnő, a körzeti háziorvos, körzeti megbízott, iskolai egészségvédelmi, bűnmegelőzési felvilágosító előadásokat tartottak és tartanak. Az egészségügyi felvilágosító előadások témaköre többek között a kamaszkor problémái, illetve a szexuális felvilágosítás. A tervezett DADA program megvalósítására 1999. évben tudunk sort keríteni. Ugyancsak 1999-ben várható a BAZ Megyei Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Főosztályának szakkönyv megjelentetése is, melyet további programjaink megvalósításához megrendeltünk.
A megszerzett filmeket videokazettára rögzítettük annak érdekében, hogy későbbi időpontban is, minél szélesebb körben megismerhessék tanulóink, lakosaink.

További sikeres általános iskolai tevékenységnek tekinthetjük a környezetvédelmi szakkör, a diáksportkör, az asztalitenisz szakkör, a néptánc szakkör, az úszásoktatás megszervezését, ezek eredményeit. Minden tanuló esetében 1998-ban elvégeztettük a fogászati szűrővizsgálatot.

Gondként jelentkezik programunk megvalósítása során, az általános iskola felszereltségének hiányossága. Különösen az ún. Régi iskolában a megfelelő mosdóhelység és WC kialakítása, melyre anyagi okok miatt eddig nem kerülhetett sor.

2. Egészségügyi ellátást segítő program

A községben végrehajtott állapotfelmérés azt bizonyította, hogy a keringési rendszer betegségei a leggyakrabban előforduló – megyei átlagot is meghaladó – betegségtípus. Kialakulásának megelőzését elsősorban felvilágosító munkával tudjuk kiküszöbölni. Ebben jelentős szerepet kap a háziorvos, aki iskolai, illetve felnőttek körében végzett tevékenységében a fő hangsúlyt arra helyezi, hogy a gyerek rá se szokjon a dohányzásra, az alkoholfogyasztásra, illetve lehetőségeihez képest egészségesen táplálkozzon.

E programunknál a betegség kialakulását a nem megfelelő táplálkozásra, dohányzásra, közvetetten a munkanélküliség miatti szegénységre, stresszhatásra vezettük vissza. Ezeken a területeken látványos eredményt eddig elérni nem tudtunk (a munkanélküliségi mutatók még kedvezőtlenebbül jelentkeznek, mint pályázatunk benyújtásának idején), bármilyen kimutatható javulás csak huzamosabb idejű megelőző munka után várható.

E program sikeres végrehajtása szükségessé tette a 24 órás EKG vizsgálat végzésére alkalmas „Holter” készülék beszerzését önkormányzati saját forrásból, a Szívügy Alapítvány kedvezményeinek igénybevételével. A vizsgálatokat a körzeti háziorvos folyamatosan végzi. Szükséges a programunk megvalósításához a naprakész, minél gyorsabban történő adatok beszerzéséhez az orvosi rendelő számítógépének cseréje. A meglévő számítógépes rendszer alkalmazásához igazodva, megrendeltük a rendszer szükséges elemeit.

* * *

Gulyás János, borsodbótai polgármester a nyíregyházi tréningen
* * *

3. Cigány kisebbséget érintő program

E program céljaként az óvodában, általános iskolában tanuló cigányszármazású gyerekek szakköri képzését kívánjuk megvalósítani, az alapvető étkezési sajátosságok elsajátítása érdekében.

Az általános iskola 5-8. osztályos tanulói részére főző-tanfolyamot szervezünk. A tanfolyam megszervezéséhez szükséges felszerelési tárgyakat (gáztűzhely, edények stb.) a Kisebbségi Önkormányzat pályázati pénzből biztosítja.

Egészséges életmód szakkörök megszervezésére kerül sor, osztályonként. Jelenleg van folyamatban az a rajzpályázat, melyet az egészséges életmóddal kapcsolatosan írtunk ki.

Szakköreink hatékonyságának növelése érdekében időközönként vetélkedők megtartását, díjazásra tisztasági csomagok átadását tervezzük. Tapasztalatunk szerint ez a réteg eddig nem rendelkezett az iskolában használatos tisztasági csomaggal.

A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívása alapján csatlakoztunk az iskolatej akcióhoz, és 30%-os önkormányzati saját erővállalással minden nap az iskola és az óvoda minden tanulója iskolatejet kap.

Nagy gondot fordítottunk a szülők körében végzett felvilágosító munkára. Szülői értekezleten történt ismeretterjesztésünk legnagyobb eredményeként említhetjük, hogy egyre többen – elsősorban a hátrányos helyzetű családok – veszik igénybe a napközi otthonos érkeztetést, így az utóbbi időben már nem tapasztalunk a gyerekek körében éhség miatti rosszullétet.

A cigány kisebbséget érintő programunk és iskolai megelőző programunk nagyon sok területen átfedi egymást, következik ez abból, hogy a helyi iskolások több mint 50%-a a cigány etnikumhoz tartozik, illetve az iskolában és a községben sem teszünk megkülönböztetést az etnikumhoz való tartozás miatt.

4. Kulturális program

Célunk olyan „Közösségi Ház” kialakítása, ahol lehetőség nyílik alkohol és dohánymentes körülmények között a szabadidő hasznos eltöltésére. Ennek érdekében felújításra kerül a rossz állagú önkormányzati kultúrotthon, játékok, nem nyerő automaták, számítástechnikai eszközök beszerzésére kerül sor.

Szolgáltatásainkat úgy szervezzük, hogy azt önköltséges áron, a helyi lakosokon kívül a községünkbe látogató holland turisták is igénybe vehessék. E programunk anyagi kihatása meghaladja az önkormányzat erejét, ezért a Soros Alapítvány támogatásán kívül igénybe vesszük a Holland Királyság Nagykövetségének anyagi támogatását is.

A „Közösségi Ház” átadására 1999. június hónapban kerül sor, ezt követően folyamatos üzemeltetéséről az önkormányzat gondoskodik.

5. Önkéntes Tűzoltó Egyesületi program

A kiemelkedő tűzvédelmi, mentési, megelőzési tevékenységet végző Önkéntes Tűzoltó Egyesület felszereltségének javítását tűztük ki célul, annak érdekében, hogy a tavaszi erdő- és avartüzek esetén javuljon az egyesület tűzvédelmi tevékenysége. Erre a célra támogatást nem kaptunk, azonban a Belügyminisztérium támogatásából és önkormányzati forrásból beszerzésre került a nagynyomású beavatkozó rendszerhez szükséges berendezés. Ennek használatával már 1999-ben jobb hatásfokkal tudjuk a Lázbérci Tájvédelmi Körzetben tevékenységünket folytatni. Jelentős károktól menthetjük meg a természet flóráját, faunáját, illetve tevékenységünk révén csökkenhet az erdőtüzekre jellemző nagymértékű levegőszennyeződés.

6. Általános Iskolai növénytermesztési program

E programunk megvalósításának célja a tanulók felkészítése a növénytermesztés sajátosságaira, a növények felismerésére. Programunkat önkormányzati forrásból kívánjuk megvalósítani, továbbá az általános iskola pályázatot nyújtott be – iskolai konyhakert kialakítása tárgyában – az AUTONÓMIA Alapítványhoz. Támogatás esetén a program megvalósítása 1999-ben elkezdődhet.

Községünkben hagyománya van a növénytermesztésnek. Lakosaink saját konyhakertjeikben saját szükségletre a konyhakerti növényeket megtermelik. Azokat, akik eddig nem művelték konyhakertjüket, a Borsodbótáért Közalapítvány pályázatának támogatása esetén vetőmaggal, növényvédőszerrel, műtrágyával kívánjuk támogatni. Ezzel el kívánjuk érni, hogy lehetőség szerint minél több konyhakert megművelt legyen, teremjen meg minél több család részére a család szükséglete. Ez egészségtervünk újabb eleme, melyet a pályázati kiírás alapján vettünk be megoldandó feladataink közé.

7. Egészséges életmódra nevelő tanfolyamok,
táborok

Örömünkre szolgál, hogy az általános iskolánk 2 pályázatának támogatásával 1999. február hónapban a 3. osztály (17 fő) és 7. osztály (14 fő) részére úszásoktatást tudunk szervezni.

Elkezdődött a nyári tiszacsegei gyerektábor, és a füzérradványi gyerek tűzoltó tábor szervezése. A táborozás költségeinek jelentős hányadát önkormányzati
és egyéb alapítványi támogatásból biztosítjuk, így azok a gyerekek is eljuthatnak ide, akiknek családi körülményei egyébként nem engednék meg.

8. Közterület fenntartási, fásítási program

Közterületeink fenntartását, karbantartását eddig is közhasznú munkavégzők alkalmazásával biztosítottuk. Az esztétikai szempontból is hatékonyabb munka végzése érdekében községünkből – önkormányzati segítséggel – 2 főt beiskoláztunk parkgondozói tanfolyamra, így 1999-től szakemberek irányításával tudjuk ilyen irányú tevékenységünket folytatni.

9. Idősek Klubja felszereltség javítást eredményező
program

Pénzügyi kondícióink miatt az idősek klubja felszereltségének javítására eddig nem kerülhetett sor, azonban terveink közt szerepel a kulturáltabban kialakított idősek klubja, ahol az ellátottak otthonosabban érezhetik magukat.

10. Szelektív hulladékgyűjtés

Önkéntes Tűzoltó Egyesületünk sikeres pályázatot nyújtott be az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz. Ennek alapján 1 fő programvezető irányításával 1999. április 1.-től 6 fő munkanélküli alkalmazására kerül sor, akik megvalósítják a hasznosítható hulladék gyűjtését, értékesítését. A nyertes pályázat biztosítja az alkalmazáshoz szükséges működési és beruházási kiadások fedezetét is. Azon túl, hogy az a programunk környezetvédelmi szempontból igen fontos, lehetőséget ad a munkanélküliség csökkentésére is.

Terveink szerint a program önfenntartóvá válik, és a folyamatos foglalkoztatás biztosított lesz.

A községi egészségtervünkben megfogalmazott programok megvalósítása eddig sikeresnek mondható. Sikeres azért, mert a program megvalósításába bevont személyek hatékonyan együtt tudnak működni, a saját munkaterületén mindenki kiemelkedő teljesítményt nyújt. Sikeres programunk megvalósítása azért is, mert a szűkös saját források és a Soros Alapítvány támogatása mellett megtaláltuk azokat a lehetőségeket, amelyek támogatásával programunk megvalósulhat.

Programunk megvalósítása során már kirajzolódtak azok az új feladatok, amelyek a következő időszak tervei között szerepelhetnek.

Borsodbóta, 1999. február 11.
Gulyás János polgármester
Soros egészségterv hírlevél