Soros egészségterv hírlevél
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Ipolytölgyes
Szerző:
Szám:
6
A hírlevélben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Ipolytölgyes
Tárgyszavak:
Ipolytölgyes
Megjegyzés:
Annotáció:

Ha ott kezdenénk, hogy felcsigázott minket a pályázati kiírás és nekiláttunk a munkának, akkor nem szólnánk a gyökerekről, pedig azok is voltak.

Tehát mielőtt még tudtunk volna a pályázatról, már azelőtt megszerveződött egy aktív csapat, mert részben hiányérzet volt bennünk a közös rendezvények, programok iránt, részben közös céllá vált, hogy a korábbi néhány autógumi és az egy darab szakadt hinta helyére olyan játszóteret varázsoljunk, ahová szívesen megyünk ki gyermekeinkkel.

Összefogással, segítséggel és sok munkával sikerült terveinket megvalósítani, de közben új tervek is napvilágot láttak… és ezek megvalósításához kapóra jött a lehetőség, melyről a Soros Alapítvány tájékoztatott bennünket.

Szüreti felvonulásra készülve…
(Ipolytölgyes)

A felkészítő tréning időpontjáig gyűjtögettük az ötleteinket, de aktív munkához csak ezután kezdtünk, így igyekeznünk kellett, hogy a határidőt be tudjuk tartani.

Sűrűn tartottunk megbeszélést, dobtuk össze gondolatainkat, adta hozzá a részét, aki úgy érezte, tud még hozzá tenni. (Megjegyzem, szerencsésen időzítettük télre ezt az időszakot, mert máskor a kerti munkák miatt kevésbé sikerült volna bevonni ekkora számban a társaságot.)

A pályázat döntő súlya Baráti Társaságunk vállán nyugszik, ezért gondoltuk, hogy a pályázatot saját nevünkben nyújtjuk be, de elhúzódott a bejegyzés előkészítése, nehezen boldogultunk a jogi útvesztőben és mivel az elbíráláskor még nem volt saját számlaszámunk, ezért az önkormányzat elkülönített számlájára kértük a megnyert összeg átutalását. Ennek körültekintő végrehajtása hoszszabb időt vett igénybe, de mikor megtörtént, akkor hittük el csak igazán, hogy megkaptuk… és „jaj de jó”.

Közben az élet nem állt meg, újabb helyzetek elé állított bennünket, van, amiben „fölé teljesítettünk” eredeti terveinknek, van, amivel így félidőben időarányosan el tudunk számolni, és sajnos van, amiben mostanában alul maradunk.

Néhány példát mindegyik esetre felsorolnánk:
A gondolat csírája - hogy megoldjuk iskolás gyermekeink délutáni elhelyezését itt helyben (mert a szomszéd faluba járnak iskolába) – részben az Egészségterv elkészítését követő sikerélményből fakad, részben a játszóházak visszhangjából.

Egy újabb pályázat elnyerése is segítette, de lehetségessé azért vált, mert az önkormányzat nem áll szemben a kezdeményezésekkel, hanem segíti, pártfogolja és támogatja azokat. Különben nem is sikerülhetnének, hisz egymásra vagyunk utalva. Tehát a játszóházi használatra szánt játékokat nem kéthetente veszik elő a gyerekek, hanem hetente többször is.

Pünkösdre az elszármazottakat terveztük összehívni, de úgy gondoltuk, hogy az elhamarkodott lépések helyett ezt inkább egy későbbi időpontban tesszük meg és körültekintően, alaposan készítjük elő.

Azért nem maradtunk program nélkül: ekkor van falunkban búcsú, sokan visszalátogatnak ilyenkor. Szerveztünk egy kiállítást, ahol régi fényképek nagyított, színes másolatai mellett helybeli asszonyok kézimunkáit és régi szép kosarakat lehetett megtekinteni.

Lányok egy csoportja pedig még szombaton körbejárta a falut és pünkösdöléssel köszöntötték lakóit. Gyönyörű régi viseleteket kaptak néhányan kölcsön, s amikor így meglátták őket az idősek, sokuknak kipottyant a könny a szeméből. A lányok meg legalább két kilót híztak fejenként a sok finom sütitől, amit adományba kaptak.

Pünkösdölés
(Ipolytölgyes)

Egész falunkat megmozgató rendezvényeinket minden évben valami újjal is színesítjük. Idei majálisunkon tűzoltó bemutatót láthattak a résztvevők, valamint újabb ügyességi feladatokkal kellett megbirkózniuk a családoknak és a gyermekeknek. Utóbbiaknál az öltözködő verseny aratta a legnagyobb sikert.

Augusztus 21-én a falunapkor színvonalas, zenés műsorral emlékeztünk meg az ünnepről, majd több műsorszámot követően a fiúk körében a legnépszerűbbek az ügyességi versenyszámok voltak (ugráló labdázás, gólyalábon járás) és a biciklis közlekedési szabályok elméleti és gyakorlati próbája.

A cserebere akciók is sikerrel lezajlottak, először bátortalanul jöttek, azok is, akik hoztak és azok is, akik kerestek, de minden alkalommal bővült a kínálat. Folyamatban van az Öregek Otthonának felszereltségét javító berendezések beüzemelése is: a mosógép már üzemel és a szövőszék is rendelkezésre áll már. Hátra van még a videó készülék és a magnó használatba állítása, de ezek tárolása még nem megoldott. Szeretnénk először biztonságilag jobban megoldani az épületben értékeink védelmét.

Szalka – Ipolytölgyes – a női csapatok mérkőzése

Amiben elakadtunk: a rendszeres női torna. Jó lenne, szükséges lenne, csak a vezető elfoglaltsága és az érdeklődés hullámzása miatt ezzel egy kicsit zátonyra futottunk. Megpróbálunk majd új tüzet éleszteni az asszonyok és a lányok körében, hogy folytatódjanak ezek az alkalmak is.

A megszaporodott programok miatt vált leginkább szükségessé a „Hírmondó” c. helyi lap indítása. Így szükségszerűen átgondoltabbá vált a tervezés és mindenkihez eljutnak az információk.

Külön fejezetet képviselt pályázatunkban a falu szépítése szempontjából fontos pihenőpark kialakítása, mely talán a legjobban embert próbáló feladat volt.

Sajnos kicsit alulterveztük költségeit, nem számoltunk az árak emelkedésével, így aztán nagyon kellett törni a fejünket, hogy az elnyert támogatásból úgy gazdálkodjunk, hogy mindenre jusson, amit elterveztünk.

Most már a munkálatok végéhez közeledve megnyugvással tapasztaljuk, hogy jól sáfárkodtunk a nekünk nyújtott támogatással. Külön öröm volt látni azt az elszánt lelkesedést, ahogy községünk lakói a munkához álltak. Volt olyan nap, amikor az időjárás nem volt kegyes hozzánk, de a rossz idő ellenére az emberek késő délutánig kitartottak és az aznapra tervezett munkát maradéktalanul el tudtuk végezni.

Mi minden alkalommal, amikor sok embert megmozgató munkába kezdünk, elővesszük a nagy bográcsot, és egy ízletes gulyással jutalmazzuk a munkában résztvevőket.

Ezt a közös ebédet azért tartjuk fontosnak, mert így még közelebb kerülnek az emberek egymáshoz, és az ebéd közben megbeszélhetjük az addig elvégzett munkát és a még előttünk álló teendőket.
Ilyenkor nagyon jó ötletek jönnek elő, és még melegében meg tudjuk vitatni a felvetéseket. Tehát az a tapasztalatunk, hogy a közös munka öröme és eredménye egyre jobban összekovácsolja ezt a közösséget. A szomszéd községekben lakók is elismerően nyilatkoznak az elkészült parkról, bár még az elkövetkező években is lesz mit szépíteni rajta.

Céljaink, elképzeléseink valóra válnak, de úgy gondoljuk, hogy soha nem lehetünk egészen elégedettek az elvégzett feladatokkal, mindig újabb és újabb célokat kell kitűznünk magunk elé.
Ipolytölgyesi Baráti Társaság
Soros egészségterv hírlevél