Soros egészségterv hírlevél
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Tankonyhát avattunk Röszkén!
Szerző:
Sövényházi Ilona dr.
Szám:
17-18
A hírlevélben lévő
Nevek:
Sövényházi Ilona dr.
Intézmények:
Röszke Község Egészségvédő Egyesület
Települések:
Röszke
Tárgyszavak:
Röszke, tankonyha
Megjegyzés:
Annotáció:

Települési Egészségtervünkről már korábban beszámoltunk a Hírlevél útján, most ennek a folyamatnak egy újabb jelentős állomásáról szeretnénk tudósítani. Egészségtervünk fő célkitűzése egészségkultúránk színvonalának emelése, melyet az Életmód Klub létrehozásával, az általános iskolában pedig az egészséges életmód tananyagának beépítésével kívántunk elősegíteni.

Továbbképzés keretében a Kalocsa-Homokmégyen működő egészségterv programot megismerve úgy találtuk, hogy a tankonyha program mindkét területen illeszkedik céljainkhoz. Az Együtt Egészségesen Egyesület Kalocsán kidolgozta a Tankonyha- tematikát és a megvalósítás módját is, ezért az ő útmutatásuk szerint indultunk el. Kértük az önkormányzat, és a helyi szponzoraink segítségét, valamint az egyesületünk jótékonysági báljának bevételét is erre a célra ajánlottuk fel. Egészségtervünk továbbfejlesztéseképpen újabb pályázatot adtunk be a Soros Alapítványhoz, melyet meg is kaptunk. A Művelődési Ház egy régi épületrészét felújítottuk, új bútorokkal berendeztük, szépítettük. Hangulatában az otthoni körülményekhez hasonló, de egyszerre húsz személy munkálkodására alkalmas helyszínt teremtettünk, külön főzőhelyiség és étkezőhely kialakításával.

Márciusban kis ünnepség keretében avattuk fel a Tankonyhát. Az életmód klub rendszeres havi összejöveteleit itt tartja. A klub tagjaival közösen többféle egészséges ételt készítünk (saláta, húsétel, desszert stb.), különös tekintettel a cukorbetegek igényeire, mert a klubban jelentős a cukorbetegek aránya. Minden alkalommal megbeszélünk valamilyen egészségügyi prevenciós témát is, vagy egy meghívott vendég, vagy a helyi egészségügyi dolgozók segítségével. A nyersanyagok egy részét a klubtagok adják össze abból, ami a ház körül megterem, a többit pedig a klubvezető biztosítja.

A Tankonyha másik fő hasznosítási módja, hogy az általános iskolás tanulók itt sajátíthatják el az egészséges táplálkozási ismereteket mind elméletben, mind gyakorlatban. A tanrendbe beépítve havonta két összevont tankonyhai óra van az elsőtől a nyolcadik osztályig. A nyersanyagok beszerzését főként a Napközi konyhán keresztül bonyolítjuk, az ott nem használt nyersanyagokat – pl. búzacsíra, zöld fűszerek – külön megvesszük. Az új órákat szeptembertől vezettük be, ezért jelenleg még elég sok nehézségünk van a program gyakorlati megvalósítását illetően.

Elég nehéz a tizenkét osztály és a hét pedagógus időbeosztását összehangolni, akik a foglalkozásokat vezetik. Az ételkészítésben az Együtt Egészségesen Egyesület által kiadott tanári kézikönyv módszertani ajánlását próbáljuk követni, mely az országban több helyen akkreditálás alatt van.
Saját tapasztalataink szerint egyes ételeket nem lehet két óra alatt elkészíteni, elfogyasztani és utána a konyhában rendet rakni, elmosogatni. Ha nagyobb csúszás van, az óra utáni egyéb elfoglaltsággal ütközik. Egyelőre még nem tudjuk, hogyan fogjuk ezt a problémát megoldani. Mindenesetre nagyon örülünk annak, hogy a gyerekek élvezik és igénylik a foglalkozásokat. Az alsó tagozatban főleg, az anyukákat is sikerült bevonni, hogy segítsenek az órák lebonyolításában, ez által ők is gyarapíthatják a tudásukat.

Harmadik célkitűzésünk, hogy az új konyha használatával olyan közösségi programokat szervezzünk, melyek az egész település lakosságát megmozgatják (pl. férfiak főző versenye, nagymamák legjobb receptjei, hagyományos ételeink különböző változatai stb.). Ezeket a legnehezebb megszervezni, ezen a téren még sokat kell fejlődnünk, bár nagyon hasznos volt tapasztalatcserénk egy másik tankonyhát működtető településsel, a Települési Egészségterv találkozón. A középkorúak és fiatalok bevonása ily módon lenne lehetséges, mint tettük ezt a családi futóverseny esetében, mikor is egészséges uzsonnát készítettünk a résztvevőknek a tankonyhán.

Hiányossága még tankonyhánknak az önálló vizesblokk (WC, mosdó) hiánya. Reméljük, még ebben idén sikerül megvalósítani pótlásukat. Jövő tavasszal szeretnénk beindítani a biokertészetet, hiszen az ott termelt zöldségeket felhasnálhatnánk a tankonyha foglalkozásain is.

A sok gyakorlati buktató ellenére szívesen valósítjuk meg a tankonyha-programokat. Meggyőződésünk, hogy a közösségfejlesztésben jelentős szerepe van és bízunk abban, hogy a jövőben mérhető eredményeink is lesznek.
Dr. Sövényházi Ilona
Röszke Község Egészségvédő Egyesület Elnöke
Soros egészségterv hírlevél