Cím: | Süss fel nap - Alpár Zsuzsa, Ingusz Iván: Alternatív pszíchoterápia |
Szerző: | Fűzfa Balázs (szerk) |
Sorozatcím: | |
A kiadás helye: | Pilisborosjenő |
A kiadás éve: | 1999 |
Kiadó: | Pedagógus-továbbképzési módszertani és információs központ |
Terjedelem: | |
Nyelv: | magyar |
Tárgyszavak: | pedagógia, tehetséggondozás |
Állomány: | |
Megjegyzés: |  |
Annotáció: | |
ISBN: | 963 9049 24 7 |
ISSN: | |
Raktári jelzet: | E |
Alpár Zsuzsa
Ingusz Iván
Alternatív pszíchoterápia Eredményeink az anya—csecsemő
konzultáció gyakorlatában
és próbálkozásaink a konzultációs
szemlélet fejlesztésében
Az anya-csecsemő konzultáció rövid múltra tekint vissza; az Ego Klinikán (Az Ego Klinikát 1991-ben négy analitikus alapította: dr. Alpár Zsuzsa, Halász Anna, dr. Ingusz Iván és Jakab Katalin. Az alapítók három célt tűztek maguk elé, amely kijelölte a klinika tevékenységi kőrét:
analitikusan orientált pszichoterápiás rendelés gyerekek és fiatalok számára, valamint anya-csecsemő konzultáció;
végzett pszichológusok szakpszichológusi és pszichoterapeuta posztgraduális képzése; ezen többéves kurzusok tananyagát maguk dolgozták ki, amely hamarosan tankönyv formában megjelenik; az anya—csecsemő konzultációt pszichológusok és határterületek szakemberei számára tanfolyamon oktatták, valamint e téma alapján szemléletformáló tanfolyamot tartottak budapesti és vidéki védőnők számára;
nem sokkal az alapítás után kialakult egy kutatási terület is: a modern csecsemőkutatások és a Nyugaton már több helyen alkalmazott anya-csecsemő konzultáció alapján, hazai viszonyokra adaptálták az anya—csecsemő konzultációs módszert; e
témakörből kongresszusi előadásokat tartottak és több fordítást megjelentettek, illetve mások megjelenés előtt állnak.
Az anya—csecsemő konzultációs programot a Soros Alapítvány támogatta, valamint lehetővé tette, hogy tanfolyamainkat a hallgatók számára térítésmentesen rendezhessük.)
mi adaptáltuk hazai viszonyokra. Olyan csecsemőknél és kisgyerekeknél lehet alkalmazni, ahol a leggondosabb orvosi vizsgálattal sem de-ríthetőek ki az organikus elváltozások okai (például: alvászavar, evészavar, hasmenés, hányás, fokozott nyugtalanság, vagy akár érthetetlen lázas állapotok). Tapasztalataink szerint ezekben az esetekben a még nem beszélő csecsemő, illetve a beszédfejlődés kezdetén járó kisgyerek — más közlési lehetőség híján — funkcionális tünetén keresztül igyekszik az anya tudomására hozni valamit. Az anyát azonban ennek megértésében megakadályozzák múltbeli és/vagy jelenlegi konfliktusai, melyek a gyerekre vetülnek. A pszichológus - mintegy tolmácsként — megkísérli lefordítani az anya számára a csecsemő „szavait", azaz a tünetét. A gyerekkel való kapcsolat élményén keresztül belátást kíván előidézni a saját lelki konfliktusai és a csecsemő eddig meg nem értett kívánságai, esetleg félelmei közé.
A konzultáció során heti rendszerességgel mintegy 6—10 alkalommal fogadjuk az anyát a csecsemővel együtt. Természetesen az apákat is szívesen látjuk, akik közül számosan aktívan részt vesznek a konzultációkon.
A konzultációs üléseket — a szülők írásos beleegyezésével — videofelvételen rögzítjük, és a kazettákat archiváljuk. Ennek három oka van:
Az Ego Klinika munkatársai rendszeres esetmegbeszélő csoport keretében megnézik és megbeszélik az adott ülés anyagát. A konzultációt vezető kolléga számára számos olyan új szempontot vethetnek fel a többiek, amelyet ő, lévén a helyzetbe bevonódva, talán nem vett észre. Ezeket a következő üléseken általában haszonnal alkalmazhatja.
A szülőnek bemutathatok olyan jelenetek, amelyek segítséget jelentenek számára a gyerekkel kapcsolatos probléma jobb megértésében, hiszen így mintegy kívülről láthatja önmagát és kapcsolatát a gyerekkel. Ezeket a jeleneteket szintén az esetmegbeszélő csoport választja ki.
A kazetták archiválásával távlati célunk, hogy ha kellő számban összegyűlnek, többszempontú tartalomelemzésnek vetjük alá az így nyert anyagot. Az oktatásban már eddig is jó hasznát láttuk az ülésekről készült felvételeknek.
A konzultáció egyfajta sajátos tanácsadási forma, amely azonban néhány ponton különbözik a szülőknek adott pedagógiai tanácsadástól. Míg az anya—csecsemő konzultáció során a tanácsadás rejtett és indirekt formában történik, addig a pedagógiai munkában a tanácsok teljesen nyíltan, direkt formában hangzanak el. Ennek következtében gyakran tapasztalható, hogy a tanácskérő szülőt - bár az eszével teljesen elfogadja a tanácsot — valami megakadályozza, hogy képes legyen a tanácsnak megfelelően változtatni. Számos példa ismeretes az ellenkezőjére is: amikor olyan szolgai-an, mereven, szinte betű szerint követik a tanácsot, hogy annak éppen a szelleme sikkad el, több kárt okozva, mint hasznot. Mindkét esetben feltehető, hogy belső, pszichés tényezők váltják ki az ellenállást, ami miatt olykor még a legszakszerűbb tanácsok is félresiklanak. A konzultációs módszer ezt a buktatót kívánja elkerülni a maga „tanácsadási" módszerével.
A konzultációt az anyai fantáziák szerepén keresztül kíséreljük meg bemutatni. Ennek kapcsán remélhetőleg megjelenik az is, hogy milyen az indirekt tanácsadás. Ezt megelőzően azonban az anyai szorongásról és fantáziáról kell beszélnünk.
Terhes anyák fantáziáinak alakulását figyelve a kutatók arra az érdekes tényre bukkantak, hogy a terhesség 7. hónapjáig a fantáziák mennyisége folyamatosan nő, ettől kezdve azonban hirtelen csökkenni kezdenek. Arra a következtetésre jutottak, hogy miután a terhes anya fantáziái segítettek a teste mellett a leikébe is befogadni jövendő gyerekét, most a fantáziák hirtelen csökkentésével arra teremt lehetőséget, hogy a születendő gyerek olyan lehessen, amilyen az anya fantáziáitól függetlenül, valójában lesz.
Az anya belső konfliktusa és szorongása nyomán azonban fennmaradhatnak olyan betolakodó fantáziák, amelyek rávetülnek az újszülöttre. Előfordul, hogy az anyát az újszülött saját elhárított, elnyomott, szorongató érzéseke emlékezteti. Ilyenkor a gyerek keltette érzésekre ugyanúgy reagál, mint ahogyan azt önmagán belül teszi: vagy egyszerűen észre sem veszi azokat, vakfoltja lesz a gyerek bizonyos jelzéseire, vagy felveszi a küzdelmet ellenük. Előfordul például, hogy amikor az anya saját agresszív érzéseivel küzd, és ezeket igyekszik valahogyan eltüntetni önmagán belül, akkor a gyerek motoros aktivitását, mozgékonyságát vagy akár sírását agresz-szív követelésként éli át, és ennek megfelelően viszonyul hozzá. Olykor az anyák egyenesen betolakodónak is érezhetik gyereküket, és nem várt idegenként fogadhatják. Talán érthetőbbé válik ez a helyzet, ha a túl korán érkező kistestvér esetét idézzük fel, amikor az anya még nem képes eléggé leválni elsőszülöttjéről ahhoz, hogy az újonnan érkezőhöz kellőképp kötődni kezdjen. Ennek az ellenkezője is megfigyelhető: .a szülőkben olyan erős ideál él arról, hogy milyennek kell lennie a csecsemőnek, hogy szinte egy „képzelt" gyereket hoznak létre. Azokban az esetekben gyakori ez, amikor egy közeli hozzátartozó elvesztését nem sikerült elfogadni, és az újszülöttben, mintegy vigaszként - tudattalanul — a halott újjászületését remélik.
A fenti példák így, kiragadottan, talán túl drámainak tűnnek, de nem hatnak úgy, ha elfogadjuk, hogy a fantázia jelenléte nagyon is természetes a mindennapi anya—csecsemő kapcsolatban, és nem vezet feltétlenül patologikus következményekhez. Minden anya egy valódi csecsemőt tart a karjában, és egy elképzelt gyereket a lelkében. Éneikül talán nem is beszélhetnénk nevelésről. Ahol a szorongások és a fantáziák nem átütő erejűek, ott nem lesz semmi baj, hiszen a csecsemő és anyja közt kölcsönös kapcsolat van, amelyben az interakciók egybecsiszolják a realitást a fantáziával. Más szavakkal: nemcsak az anya neveli a gyerekét, de a gyerek is segít szüleinek szülővé válni. A nagyon erős szorongásoknak és fantáziáknak azonban mindenképpen az a következményük, hogy az anya kevésbé válik érzékennyé a valódi gyerek jelzéseinek felfogására, vagy csak azokat fogja fel megfelelően, amelyek megegyeznek a fantáziájában létező gyerekével.
Az anyai fantáziák és szorongások nem valamilyen misztikus úton hatnak a csecsemőre, hanem meghatározzák az anyai viselkedést, és így a csecsemő körüli gondozási helyzetekben nyilvánulnak meg, és megfigyelhető módon alakítják az anya-csecsemő kapcsolatot. D. Stern (Stern, D. (1995) The Motherhood Constellation. Basic Books, New York) példája jól megvilágítja, miként érthető ez:
Egy anya, aki a terhessége idején tudta, hogy ikrei lesznek, felfigyelt arra, hogy az egyik gyereke aktívabban rúg, míg a másik kicsit lustább, kevésbé élénk. O maga élénk, energikus nő volt, és ezt a tulajdonságát szerette is magában. Az aktívabb gyereket, Marcot önmagával azonosította magában. A lassúbb, másik gyereket, Fredet, nem tudatos módon, fantáziájában a férjéhez kötötte, akit önmagával szemben letargikusabbnak, flegmatikusabbnak érzett. Ez az előzetes fantázia úgy hatott, hogy Marchoz több pozitív érzéssel kezdett kötődni, mint Fredhez. Közben az apa és az anya közt egy nehéz helyzet alakult ki, amelyben az anya neheztelt a férjére. Ellenségességét azonban nem a férje felé közvetítette, hanem az ikrekkel való kapcsolatában jelenítette meg. Ügy érezte, Marc-kal köny-nyebb, boldogabb a kapcsolata, míg Fred nehézséget és sok gondot okozott számára. Ugyanakkor az anya egyáltalán nem értette, hogyan alakult ez ki. Háromhónapos korukban videóra vették azokat az ötperceket, amikor reggelente az anya szemtől szemben játszott a gyerekeivel. Megfigyelték, ahogyan az anya, attól függően, hogy melyik gyerekről volt szó, különbözőképpen fogadta azt, ha a gyerekek meg akarták szakítani a szemkontaktust. Ha Marc fordította el az arcát, az anya ezt átmeneti kikapcsolásként fogadta, és elnézett vagy csendben maradt. Amikor Fred fordította el az arcát, az anya bizonytalanná vált a gyerek szándékát illetően, és ezért közelebb hajolt hozzá, hogy egy teljesebb kontaktust erőszakoljon ki tőle. Ezzel azonban csupán még nagyobb ellenállást váltott ki Fredből. Az anya kontrolláló és egyben túlingerlő viselkedésének következtében Fred kétéves korára sokkal több problémát okozott, mint Marc. Félénk lett, ugyanakkor úgy rohant el az anyától, hogy vissza se nézett rá.
Az általunk végzett konzultációk során éppen azért fogadjuk együttesen az anyákat és csecsemőjüket, hogy megfigyelhessük a visszatérő interakciókat, amelyek az anyák beszámolójával együtt segítenek kibontani, hogy milyen szorongások és fantáziák jelennek meg az anya—csecsemő kapcsolatban. Ehhez azonban a mi saját fantáziáinkra is szükségünk van. Igyekszünk belül regisztrálni, hogyan hatnak ránk az anya és gyereke között zajló események, milyen érzéseket, fantáziákat ébresztenek bennünk, akár a saját életünkkel kapcsolatban is, mert az a tapasztalatunk, ha sikerül megtalálnunk az összekötő szálat saját fantáziánk és az ő életük között, az segíti kapcsolatuk megértését. Az a feladatunk, hogy az anyákkal együtt dolgozva igyekezzünk feltárni, melyek azok a nem-tudatos elemek, amelyek eltorzítják az érzékelést, és így az anya nem képes a gyerek valódi igényeké kellően ráhangolódni. Felismeréseink egy részét nem mondjuk ki az anyáknak, hiszen nem akarunk sem bűntudatot, sem szorongást kelteni, hanem inkább azon igyekszünk, hogy a konzultációs szobában történteket felismeréseink mentén megvilágítsuk, és így érjük el a kapcsolat változását. Tulajdonképpen nem teszünk mást, mint egy cselekvésben zajló folyamatot szavakban fogalmazunk meg. Valójában ezt értjük indirekt tanácsadás kifejezésén. Munkánkat segíti, hogy a minket felkereső anyák motivációja igen nagy, hiszen a számukra megoldhatatlan probléma és a vele járó szorongás olyan feszültséget teremt, hogy emiatt külső segítséget keresnek. Ugyanakkor a csecsemőjével együtt lélegző anya — feltételezésünk szerint — valamennyit felidéz saját anyjához fűtődő kapcsolatából is, ami a jelenlegi életkoránál koraibb, gyerekkori élményekhez vezeti őt vissza. Hiszen csak a saját élményein keresztül értheti meg gyerekét. Sőt, ezeknek az élményeknek egy része arra az életkorra nyúlik vissza, amikor még nem tudtunk beszélni, tehát a fogalmi gondolkodás számára nem megragad-hatóak. Ennek az élményanyagnak a megelevenedése teszi az anyákat olyan fogékonnyá a lelki magyarázatok, értelmezések befogadására, azaz ezen a ponton hatékony a tanácsadás.
Az alábbiakban, az elmondottak megvilágítására, röviden ismertetjük Ingusz Iván egyik konzultációs esetét. Az eset jól példázza az anyák nyitottságát, tehát azt, hogy amikor felkeresnek bennünket, gyakran már készen állnak a változásra, csak a még nem kellően érett, belső lelki erők akadályozzák meg ebben.
Ebben a konzultációban a probléma három ülésben megoldódott. Egy értelmiségi foglalkozású anya keresett fel tizenöt és fél hónapos kisfia, Gabi (A dolgozatban nem az eredeti nevek szerepelnek. (A szerkesztő)) alvásproblémájával. Az anya csinos, nagyon gondozott nő, láthatóan erősen szorong. Lassan, kissé vontatottan beszél, mint aki ezzel a szabatos beszédstílussal igyekszik összetartani magát. Pedig nagyon is jól tudja, hogyan kell anamnézist mondani. Az idő haladtával megérzem, hogy a fáradságtól és a rátörő érzelmektől az összeomlás határán áll. Magam is átvettem valamit ezekből az érzésekből, mert az óra után ólmos fáradtságot éreztem, és a beszélgetésről alig készítettem írásos feljegyzést. Gabi fejlett, egészséges gyerek benyomását kelti, nem látszik rajta, hogy alig alszik, vidám és élénk. Kellően tartózkodó velem, de szobám tárgyait már az első órán gyorsan birtokba veszi, és amíg anyjával beszélgetek, folyamatosan hordja hozzá a tárgyakat.
Gabi ikerként jött a világra, 1600 grammal; testvére, Gyuri 1410 grammal. Császármetszéssel születtek. A harmadik napon Clepsiella-fertőzést kaptak, ami belső vérzéseket okoz. Gyuri az ötödik napon elvérzett. Gabi egy hétig volt, életveszélyes állapotban, 1200 grammra fogyott le. Életét apja vére mentette meg. Az anya hat héten át reggeltől estig mellette volt, és éjjel-nappal fejt. Most is van teje, és most is szoptat. Hat hét után Gabi teljesen egészségesen jött ki a kórházból 1900 grammal. Hathónapos koráig kizárólag szopott, azután kapott kiegészítést. Napközben az anya mellett nem volt hajlandó aludni, szopni akart. Amikor mégis elalszik, maximum egy órát alszik, de közben egyszer akkor is felébred. Még sohasem aludta végig az éjszakát. Éjjelente nyolcszor—tízszer felébred és úgy sír, mintha szüksége lenne az anyjára. Már volt olyan időszak, amikor két héten át nem szopott éjszaka, de az anya feladta. A férjével felváltva kelnek fel, de a férje dolgozik, úgyhogy nem lehet fenn egész éjjel. Amikor az anya Gabi ikertestvérének, Gyurinak a haláláról beszél, megtörik távolságtartása, hangja remegni kezd, gyásza kiheverhetetlennek érződik számomra. Ugyanakkor meglepődik, mert Gabi ekkor nyújt felém először egy tárgyat, méghozzá az akkor felfedezett játék-cumisüveget. Előzőleg fél szemmel láttam, hogy az anyja háta mögött felfedezi, egymásra is néztünk egy pillanatra. Gyuri halálának témája és közben Gabi első felém tett gesztusa valamilyen halvány fantáziát indított meg bennem, mintha a szoptatás és a vérátömlesztés valamiképpen hasonlóak lennének. Közeledik az óra vége. Az anyát láthatóan megnyugtatja, hogy újból gyerekével foglalkozhat, felöltöztetheti, karjába veheti, és a kocsit kitolva elbúcsúzunk. Gabi derűsen néz vissza rám anyja karjából. Megbeszéljük, hogy legközelebb az apával együtt jönnek.
Az apa megfontolt, kiegyensúlyozott embernek tűnik. Láthatóan nagyon aggódik feleségéért, és mindenben segítségére van. Ez a második házassága, tíz év van köztük. Előző házasságából nincs gyereke. Gabira láthatóan nagyon büszke, és gyengéd vele. Az óra elején az anya kissé szégyenkezve elmeséli, a múlt óra végén nem mert úgy elindulni, hogy előzőleg ne szoptatta volna meg Gabit. Bezárkóztak a váróba, ahová szerencsére addig senki sem jött, amíg Gabi szopott. Kiderül, hogy az anya még autóval sem közlekedik szívesen egyedül Gabival, mert fél, hogy nyűgös lesz, és szopni akar, amit a volán mögött mégsem tehet meg. Ez végül is az óra fő témájához vezet. Az apa hozza szóba, hogy szeretnék, ha lenne még egy gyerekük, de amíg az anya szoptat, nem lehet. Magamban azon töröm a fejem, vajon nem azért sürgeti-e az apa a gyereket, hogy feleségét kihozza a gyászból, és szexuálisan visszakapja. Ahogy azonban az óra előrehalad, egyre inkább meggyőződöm arról, hogy valójában az anya maga is szeretne gyereket, talán Gyuri elvesztésének kárpótlásaként is. Azonban Gabival kapcsolatos szorongása - amit az állandó szoptatás és felébredés mutat - még nem enged helyet a lelkében a másik gyerek számára. Mindez le is játszódik előttem, mert ahogy az anya a következő gyerek lehetőségéről kezd beszélni, ölébe veszi Gabit, mintha már a testvér gondolatának felmerüléséért is meg kellene vigasztalnia. Az óra vége felé egyszercsak rájövök, lehet, hogy Gabiban a halott ikertestvér Gyurit is tovább élteti.
A harmadik ülésre az apa nem tud eljönni, így ismét kettejüket fogadom. Noha az anya olykor hangoztatta, nem érti, miként állhat be változás a beszélgetéseinktől, mégis egyre nagyobb bizalommal fordul felém. Láthatóan jóval oldottabban érzi magát, és miközben életéről kezd mesélni, újra meg újra megcsillantja humorát és öniróniáját. Ezalatt felváltva próbáljuk megmenteni Gabitói a telefonzsinórt, akit teljesen leköt a telefon birtokbavétele. Elmeséli, hogyan ismerkedtek össze, és szerettek egymásba a férjével. Saját családjával most is nagyon szoros kapcsolatban él. Anyjának mindenről beszámol, nővérével pedig talán még szorosabb az összefonódása — „elválaszthatatlanok" —, mondja. Kölcsönösen bevásárolnak egymásnak, szinte minden idejüket együtt töltik, együtt meg nyaralni a két család, és a férjek is jóban vannak egymással. Majd hogy mindez érthetővé váljon, azt is elmondja, hogy közösen építettek ikerházat, abban élnek egymás mellett. Az „iker" szó szöget üt a fejemben. Hiszen a két nővér úgy él, mintha ikrek lennének. Noha nem tudhatom, hogyan alakult az anya lelki fejlődése, ami miatt ilyen erős kötődésben kell élnie nővérével, arra azonban gondolhatunk, hogy a Gyuri halála feletti gyászában ott bujkálhat az a rejtett érzés is, hogy nemcsak a gyereke, de egy testvér is meghalt. Tudjuk ugyanis, hogy nemcsak a gyerekek azonosulnak szüleikkel, de fordítva is megtörténhet az azonosulás, főként, ha a helyzet párhuzamossága szinte felkInálja ezt a lehetőséget. Aztán rátér az elmúlt éjszakára. Rettenetesen fáradt. Ügy fekszik le, hogy már előre szorong, mikor kell Gabihoz felkelnie. Visszaemlékszik a kórházban töltött időkre: Gabit éjszakánként fürdettek, mert csak akkor volt idejük a nővéreknek. Talán itt szokott rá arra, hogy éjjel ne aludjon — mondja. Azon gondolkodom, amit az első órán mondott: „Gabi úgy sír, mintha szüksége lenne rám", talán amikor éjjel nem tudhatott a gyerekéről, a csend volt a legijesztőbb, hogy nem hallhatta Gabi életet jelző sírását. Tudom, hogy elképesztően hangozhat, de mégis elmondom neki, amit most megértettem. Utalok arra, amit az első órán mondott, és hozzáteszem, hogy Gabi megteszi azt a szívességet, hogy sírásával minden éjjel jelzi, hogy él, és hogy segítséget tud kérni, ha valami baja van. Az asszony egy kicsit elcsodálkozik, de láthatóan tökéletesen érti. Aztán rámutatok Gabira, és azt mondom, makkegészségesnek kell lennie ennek a gyereknek, ha ilyen kevés alvás mellett is ilyen vidám és aktív. Az asszony arcán mosoly ömlik szét. Összeszedjük a játékokat, és elbúcsúzunk.
A negyedik ülésre boldogan érkezik. Arról számol be, hogy valahogy megkönnyebbült, miután elment tőlem, és egészen komolyan elgondolkozott azon, hogy abbahagyja a szoptatást, hogy lehessen még egy kisbabája. Gabi éjszakai felébredései és sírása rohamosan csökkentek, úgy érzi, ezzel már maguk is meg tudnak birkózni. Abban maradunk, értesít, hogyan alakul az életük. Körülbelül egy hónap múlva telefonál, elmondja, hogy jól vannak, Gabi végigalussza az éjszakát. Fél év múlva ismét telefonált, és boldogan közölte — terhes.
Ez az esetismertetés - reményeink szerint - valamennyire illusztrálja, hogy mi is történik a konzultáció néhány órája alatt, hogyan zajlik az úgynevezett „indirekt tanácsadás", de nem ajándékozza meg az olvasót azzal a sajátos légkörrel, egy ilyen ülésen kialakul. Ez valamelyest pótolható, ha videofelvétel készül az ülésen, bár az itt és most élményegyüttes sokszor még a képernyőről sem „jön le". Mindezek ismeretében, az esetillusztrációra támaszkodva, kísérletet teszünk a pszichoterápia és a konzultáció ősz-szehasonlítására, azaz írásunk címének magyarázatára: miért tekintjük alternatív pszichoterápiának azi anya—csecsemő konzultációt.
Az Ego Klinikán a nem csecsemő korú páciensekkel pszichoanalitiku-san orientált pszichoterápiát folytatunk. A konzultáció ettől formai és tartalmi szempontok szerint is különbözik.
Formai különbségnek tekinthető:
a konzultációs üléseken két munkatárs van jelen: egyikük a konzultációt vezeti, míg a másik a videokamera mögött áll; a gyerekterápiának nem szerves része a videó-rögzítés, így csak elvétve fordulhat elő, hogy ezzel a lehetőséggel él a terapeuta;
a gyerekterápiában a gyerek egyedül jön be a rendelőbe; kisgyerekeknél, akik rnég nagyon szorosan kötődnek anyjukhoz, a terápia egyik első célja, hogy ezt elérje. Ezzel szemben a konzultációban anya és gyereke együtt vesznek részt, némely esetben az apa is jelen van;
egyes esetekben előfordul, hogy a gyerek-pszichoterápia gyorsan célt ér, és néhány ülés elegendőnek bizonyul, ez azonban — a konzultációval ellentétben — a módszernek nem szerves része.
Az alternativitás tartalmi vonatkozásokban is tetten érhető:
a terápiával ellentétben a konzultációban pszichésen egészséges szereplőkkel dolgozunk egy adott, jól körülhatárolt problémán. A beszélgetések során kiderülhet, hogy a probléma az anya pszichopa-tológiájában gyökerezik, ilyen esetben igyekszünk az anyát felnőttterápiába küldeni;
az analitikusan orientált pszichoterápiában a gyerek fantáziáin keresztül közelítjük meg az anya-gyerek kapcsolatot, míg a konzultáció során - noha itt is a gyerek hordozza a tünetet - az anya fantáziáin keresztül értjük meg a gyerek tüneti reakcióit (lásd: Gabi alvászavara);
akárcsak a többi rövid-terápiás módszernek, úgy a konzultációnak is elengedhetetlen, szerves része a rendszeres időközökben történő csoportos megbeszélés. Ennek során nemcsak az előző órák videofelvételeit tekintjük meg, hanem a csoport tagjai új szempontokkal gazdagítják az eset megértését, lévén ők kívülállók, jobban ráláthatnak e sokszereplős játék kapcsolati vonatkozásaira.
Amikot a konzultációs módszer terjesztését vállaltuk, nem volt célunk magának a konzultációnak az oktatása, hiszen ezt - akárcsak a többi rövidterápiát - csak nagy gyakorlattal rendelkező pszichoterapeuták végezhetik. Szemléletformáló tanfolyamaink hallgatói családban élő csecsemőkkel foglalkozó védőnők voltak Budapest—Ferencvárosból és Szolnokról.
A két tanfolyam annyiban különbözött egymástól, hogy a ferencvárosiaknak volt pszichológiai szempontok szerint vezetett esetmegbeszélő szemináriumuk, így csak elméleti előadásokát hallgattak, míg Szolnokon az elméleti előadásokat esetmegbeszélő csoport követte. Az elméleti előadásokat saját eseteink videofelvételeivel, illetve a londoni Tavistock Klinika hospitalizációról szóló filmjével illusztráltuk. Ügy tapasztaltuk, hogy mindkét csoportban heves vitát váltott ki a jólismert problémák (alvás, etetés—szoptatás, ápolási szokások stb.) számukra újszerű, pszichológiai megközelítése.
Ezek a viták az esetmegbeszélő csoportokon folytatódtak. Arra kértük hallgatóinkat, hogy saját praxisukból meséljenek el egy-egy helyzetet, esetet. Ezek megbeszélése során igyekeztünk a pszichológiai szempontot érvényesíteni, például elkülöníteni a szoptatási gyakorlatlanságot a szoptatás nem tudatos elutasításától.
A beszélgetésekben nehézséget jelentett, és természetesen nem is sikerült a szakmai szocializáció korlátait lebontani. Nem várt hozadéka volt az esetmegbeszéléseknek, hogy segítettünk a hallgatóknak a kulturális különbségek (ez mindkét terepen igen markáns!) felismerésében és bizonyos mértékű elfogadásában. Reméljük, a hallgatók számára kiderült, hogy ezek mélyén is közös emberi vonások körvonalazódnak, és feltárásuk közvetve tompította a hallgatók etnikai előítéleteit.
A szerzők az Ego Klinika munkatársai
Az intézmény címe: 1093 Budapest,
Lónyai u. 24. III. 38.
Telefon: (1)21 60-1 23