Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Süss fel nap - Földesi Lajosné, Nagy Csabáné: Beszélgetőkör—ahogy mi csináljuk
Szerző:
Fűzfa Balázs (szerk)
Sorozatcím:
A kiadás helye:
Pilisborosjenő
A kiadás éve:
1999
Kiadó:
Pedagógus-továbbképzési módszertani és információs központ
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
pedagógia, tehetséggondozás
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:
963 9049 24 7
ISSN:
Raktári jelzet:
E


Földesi Lajosné
Nagy Csabáné
Beszélgetőkör
—ahogy mi csináljuk
Amikor én még kicsi voltam
a kuckóba is bebújtam.
Fenyőfából tüzet raktam,
kukoricát pattogtattam."


Juhász Anett vagyok, és már elmúltam hatéves. Nemsokára kezdődik az iskola, amelyre nagyon izgatottan készülök. Vajon milyen lesz? Jól fogom-e érezni magam ott, lesznek-e barátaim? Olyan jó lenne, ha valaki válaszolna most ezekre a kérdésekre. Ugyan kit kérdezzek meg? Talán a Nagymamámat? Igen, ő biztosan mindegyikre felelni fog, hiszen ő mindent tud. Hamarosan találkozni fogunk, mert Anyukám megígérte, hogy ezt a nyarát nála tölthetem. Én ezt egy csöppet sem bánom, mert a Nagyi bármilyen kívánságomat teljesíti, és mindig játszik velem.
Megérkeztünk a Nagymamához! Anyukám és Apukám elbúcsúztak, és én végre kettesben maradtam a Nagyival.
Csoda jól telnek a napjaim. Már barangoltunk a ház környékén, és „beszélgettem" az állatokkal, amelyek olyan aranyosak. Egy idő után azonban már nem tudtam, mit játszhatnék még.
Eszembe jutott, milyen jó volt az óvodában. Ide kellene varázsolni az ovit, de hogyan? Mondtam a Nagymamának, hogy az óvodában a legjobban a beszélgetőkört szerettem, és jó lenne most is ilyet „játszani".
—Nagyon szívesen - válaszolta -, de nem tudom mi az a beszélgető kör.
—Ülj le mellém, és én elmesélem Neked a beszélgetőkört, ahogyan mi csináljuk.
Tudod, amikor még kiscsoportos voltam, az első napokban ezt egy furcsa dolognak tartottam. Van a csoportszobánkban egy sarok, amely olyan gyönyörű áüátszó függönnyel van elkerítve, mint a tiéd itt az ablakon. A padlót szőnyeg borítja, amelyre a gyerekek és az óvó néni körbe le tudnak ülni. Azért ülnek körben, mert így mindenki jól látja egymást.


De érdekes, amiről beszélgettek! Odaüljek vagy ne?

Az óvó néni minden reggel meggyújtja a kör közepén lévő gyertyát.
Én eleinte úgy gondoltam, nem ülök oda, de azért nagyon kíváncsi voltam, mit csinálhatnak ott. Óvó néni hagyta, hogy kukucskáljak. De hogyne kíváncsiskodtam volna, mikor olyan érdekes dolgokról beszélgettek. Ha láttad volna, mennyire akart mindenki mesélni, s ráadásul egyszerre! Óvó néni nem győzte magyarázni, hogy egymást illik türelmesen végighallgatni, hiszen mindenkinek fontos, amit mondani szeretne. Bizony, ezt nehezen értettük meg.
A legizgalmasabb kérdés az volt, hogy mi történt otthon, mi az az élmény, amit szívesen megosztanál a többiekkel.
Ez a pillanat volt az, amikor már nagyon vágytam arra, hogy ne csak nézhessem, hanem részt is vehessek ezeken a csoda jó „beszédpartikon". Hiszen most nekem feltétlenül el kell mesélnem, hogy a hétvégét itt töltöttem a Te aranyos kis tanyádon, és disznóvágás volt nálad!
Jaj, de hogy menjek oda?
Óvó néni mellett volt egy picike hely. Ödasomfordáltam, és betelepedtem az ölébe. Itt olyan biztonságos volt. Félénken jelezem, hogy szeretnék mesélni. Azt látnod kellett volna, hogyan hallgatta mindenki a történetet a disznótorról. '
Ekkor óvó néni egy izgalmas dolgot ajánlott nekünk. Azt kérdezte, szeretnénk-e kolbászt készíteni itt, az óvodában. Természetesen ujjongva fogadtuk az ötletet. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, hiszen a kolbásztöltés nehéz dolog. A hozzávaló alapanyagokat - ki mit vállal hozni — megbeszéltük, összegyűjtöttük. Ha tudnád, hogy az Apukám is milyen izgatott volt reggel, amikor átadtuk az óvó néninek a pirospaprikát és a fokhagymát, amit én vállaltam vinni. Hát még ha azt is láttad volna, milyen büszke volt ránk, amikor megmutattuk a rúdon a gyönyörű kolbászokat. Örömében még azt is elvállalta, hogy elviszi megfüstöltetni.
Jaj, de sokat dolgoztunk! Én a belet tisztítottam és a fokhagymát. Sohasem hittem volna, hogy ez ilyen nehéz munka.
Biztosan emlékszel Nagymama, amikor meghívtad a csoportunkat ide a tanyára, mi hoztuk a bográcsos paprikás krumpliba a saját készítésű kolbászunkat.
— Emlékszem bizony, hogy megtelt a tanya udvara zsibongó gyerekkel. Nézd meg, még most is őrzöm a fényképet, amit óvó nénitől kaptunk ajándékba. És képzeld el, még anyák napjára is ebből készítettünk szendvicseket!
Szóval most már egyetlen beszélgetőkör sem múlhat el nélkülem, hiszen ez egy csoda klassz dolog. Szinte minden nap megkérdezte óvó néni: mit álmodtunk?
— Nagymama, ha Te azt tudnád, hogy ezek a gyerekek mi mindent álmodnak! Ha eljössz hozzánk, megmutatom az én álmaimat, mert ezeket mindig lerajzoltuk, lefestettük, és még mesét is írtunk róluk. Saját meséim, mesekönyveim is vannak!
Majd mind megmutatom, jó?
Tudod, hogy szeretek halandzsázni, ami Apának nem igazán tetszik, de óvó néninek annál inkább. Ezeket mind leírja, és felolvassa a beszélgetőkörben a gyerekeknek, akik ezért meg is tapsolnak.
Aztán ahogy nőttünk, egyre komolyabb dolgokról beszélgettünk.
Amikor középsős lettem, az is tetszett még, hogy óvó néni elmondta, miket lehet majd csinálni délelőtt. Rengeteg lehetőségünk volt, hogy jól érezzük magunkat: festés, rajzolás, barkácsolás, sütés-főzés stb. Mindig annyi volt, hogy mindenki megtalálhatta a neki legjobban tetszőt. Ebben az volt a legjobb, hogy amit aznap csináltunk, azt egymásnak megmutathattuk a „nagy" beszélgetökörben. Olyan jó érzés volt, hogy elmondhattam a társaimnak, mit „dolgoztam" egész délelőtt.
A mese! Az volt még csak igazán érdekes!
Ültünk a beszélgetőkörben, és közösen eldöntöttük, hogy milyen járművön utazzunk el Meseországba (hajón, kocsin, vonaton, repülőn), ahol a Mesetündér már várt bennünket. Ehhez óvó néni olyan dalt, zenét keresett, hogy úgy éreztem, igazi járművön ülök. a Mesetündér a legszebb mesékkel várt bennünket, és ez nagyon tetszett nekem.
Amikor nagycsoportos lettem, otthon szinte már hiányzott a beszélgetőkör, ezért minden reggel nagyon igyekeztem az óvodába. Nem szerettem volna elkésni, hogy valamiből is kimaradjak.
Tudod Te, milyen érdekes dolgok vetődnek fel a gondolatainkban? Például: hogyan keletkezik a szivárvány? Miért hasznos állat a bagoly? Élet a tojásban. Mit tudunk a hegyekről, völgyekről, folyókról, tavakról és a bolygókról?
Itt már óvó néni nem mondott el mindent, hanem kérte, hogy Apukánk, Anyukánk segítsen választ találni ezekre az izgalmas kérdésekre. Láttad volna Anyut és Aput a könyvespolcnál! Előkerültek a könyvek, lexikonok. Apukám még rajzot is készített, hogy jól megértsünk mindent.
Óvó néni felolvasta, megmutatta s ha még mindig volt kérdés, tovább búvárkodtunk. Mennyi minden volt azokban a tudományos könyvekben!
Jaj, csak egyszer tudjak olvasni, akkor ezt mind magam nézhetem, olvashatom.
Aztán még nem meséltem arról, hogy mennyit játszottunk a szavakkal. Ugyanazt a szót megpróbáltuk másképp mondani. Érdekes kérdéseket vetettünk fel és tárgyaltunk ki. Óvó néninek is volt egy kérdésgyűjteménye. Néha vitatkoztunk, s - képzeld, Nagyi! - napok teltek el, mire kiderült az igazság. Persze azért óvó néni is segített ebben.
Jaj, már majd' elfelejtettem egy kedves emlékemet! Tudod, itt nálunk úgy van, hogy minden évszak elején a beszélgetőkörbe óvó néni behoz egy hatalmas nagy papírt, amelyre megtervezzük az életünket, kívánságainkat. Nagyon jó érzés, hogy óvó néni minden óhajunkat felírja.
Amikor nagycsoportosok lettünk, az egészet közösen rajzoltuk meg, majd feltettük a fahra, hogy mindenki jól láthassa, és semmit se felejtsünk el.


Újra eljöttünk hovgád, Te kedves, öregfal

Akkor ősszel támadt az az ötletünk, hogy menjünk a Ligetbe kirándulni. Szomorú látvány fogadott bennünket. Egy nagyon nagy öreg fának csak a törzse és egy ága maradt, a többi mind leégett. Napokon át tanácskoztunk a beszélgetőkörben, hogy mit tegyünk. Megtisztítottuk az égett részektől s óvtuk, féltettük a mi öreg fánkat.
Keletkezett ebből a történetből egy mesénk, amelyet közösen írtunk. Sok helyre elbarangoltunk képzeletben, de az egyik szereplő mindig ez az öreg fa maradt. Azóta a mi kedves, szeretett fánk kihajtott, él. Biztosan azért, mert tudta, hogy mi számítunk rá, és nagyon szeretjük.
Ha eljössz hozzánk, Téged is elviszlek a Ligetbe, hogy lásd „Őt". Már most tudom, hogy Te is úgy fogod szeretni, mint mi. Arról még nem is meséltem Neked, hogy az ünnepeinket is mindig a beszélgetőkörben tervezzük meg: a Mikulásvárást, a karácsonyt, a farsangi bolond hetünket és ünnepségünket, az anyák napját, az évzárót. Itt ünnepeljük közösen a születésnapokat és névnapokat, melyek előtt mindig megtervezzük titokban, hogy az ünnepelt gyerek mit kapjon, mi illik hozzá a legjobban, mivel tudnánk neki a legnagyobb örömet szerezni.
—Ha nem vagy még fáradt és van még időd, szívesen mesélnék még az újságunk születéséről.
—Rád mindig van időm, kicsim, és az újság az izgalmas dolog.
—Szóval, ha hiszed, ha nem, mi még újságot is készítettünk. A
beszélgetőkörben napokig terveztük, mi legyen a tartalma. Ezt meglepe
tésnek szántuk az Anyukáknak és az Apukáknak. Hosszas vitázás után
végre eldöntöttük az újság címét: „Törphírek".
Az újságban szüléink, testvéreink olvashattak:
 apró-cseprő dolgainkról,
 meséinket, verseinket, a játékainkról,
 kirándulásainkról, barangolásainkról,
 sütés-főzésről, receptjeinket, a aranymondásainkat,
 rajzainkat, munkáinkat.
Úgy emlékszem, ennek az újságnak annyira örült Anyukám és Apukám, hogy Neked is megmutatták, emlékszel?
—Emlékszem bizony, és képzeld, az újságot is őrzöm féltett emlékeim között.
— Nagymama! Tudod, a beszélgetőkörben ülve többször is fogtuk egymás kezét. Ilyenkor néha úgy éreztem, a tenyeremből melegség sugárzik, de nem tudom mi ez, mitől lehet ez az érzés...?
—Én úgy gondolom, hogy Ti nagyon megszerettétek egymást az óvodában három év alatt, s amit Te ereztél, az a szeretet érzése, a szeretet melege.
—Igen, nagyon sok barátom és barátnőm lett az óvodában. Nem haragszol meg Nagyi, ha mondok valami őszintét?
—Nem, kicsim, mondd!
—Nagyon szeretlek, és jó itt nálad, de az ovis társaim is hiányoznak.
—Nem haragszom, dehogy haragszom, kicsim, hiszen gyereknek gyerek a játszótársa. De bizony mindjárt itt van az ősz, szeptember l-jé, és ha jól tudom, sok ovis társaddal fogtok együtt járni az iskolába.
—Igen, minden barátnőm 1.a-s lesz, és képzeld, mi már ismerjük is a tanító néninket, mert járt hozzánk az oviba.
Te Nagyi, mit gondolsz, ha én elmesélem Vali tanító néninek, hogy mennyire szerettem az óvodai beszélgetőköröket, és azt is elmondom, miért is szerettem ezeket, talán lehetnének az iskolában is ilyenek? Már nagyobbak vagyunk, így még érdekesebb dolgokat tudnánk megbeszélni, megvitatni.
— Én azt gondolom, hogy ez tetszeni fog a tanító néninek, és remélem az iskolában is a sok munka, tanulás mellett lesz időtök egy kis beszélgetésre, arra, hogy egymásra tudjatok figyelni, és kívánom, hogy sokáig tart
son össze benneteket az az érzés, amelyről meséltél.
A szeretet és a barátság.
Robert Fulghum

Vágyaink, álmaink, titkaink. — Milyenjeiméit oltsunk a farsangi bálunkra?

Szabad szövegek

DlA: Nagy dörgölés dörgent ki. Pont arra lattyogott és elrügozött a bálnájával. Ok voltak, akik levizelték szurokbabát. Úgy megszőrítette, és akkor úgy letartóztatták, hogy többé nem fogják látni!

VIKI:

    Kisszöveg, nagyszöveg,
    Tányértalpú gyerek.
    Lufi, gyere hozzám,
    Tudhatod, hogy mit csinálj,
    Gyere, gyere hozzám,
    Méghozzá, hogy tudhattam.
    Jöjjél, jöjjél
    Ezzel aztán elfelejtettem,
    vár a lány,
    Hogy tudtam ezt tenni,
    tudod Te ezt
    ki kell ezt már venni.
    szoknyácskám.
ÉLET A TOJÁSBAN - EGY GYERMEK MESÉJE
A kispipi kezdett kikelni a tojásból, és érezte, hogy nagyon jó neki, mert nemsokára ki fog kelni. Az anyukája ment ennivalót keresni.
Sütött a nap, mikor hazajött az anyukája. Borús volt az ég, vihar közeledett, és ott repültek a másik madarak, kinyíltak a virágok. Jól érzi magát, mert tudja, hogy az anyukája hoz ennivalót. Megszületett a többi kiscsibe, és az egyik nagyon éhes volt, meg fázott. A másik kiscsibének nagyon melege volt, és ráesett egy esőcsepp, utána megfázott, odament az anyukája, és felmelegítette. Az apukája meg a másik kispipit melegítette, mert az is fázott. A pillangók repkedtek, a fák virágoztak.

„Köszöntünk hát Téged, ha már így együtt vagyunk... "

A CSODA KINCS - KÖZÖS MESE
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy titkos kincset rejtő térkép, amit egy gonosz kezű tolvaj ellopott. A térkép gazdájának volt egy kutyája, akit úgy hívtak, hogy Lessie. Lessie egy okos, jó szimatú kutya volt, aki addig-addig szimatolt, amíg meg nem találta az egyik nagy fa tövébe elásva a térképet. Kiásta, és hazavitte a gazdájának.
A gonosz kezű tolvaj csak hűlt helyét találta a térképnek, mérgében beugrott a ladikjába, és a lakatlan szigetre evezett.
Lessie és a gazdája a titkos térkép segítségével megtalálta a csodálatos kincset rejtő ládát, ami teli volt ezüsttel, arannyal, gyémánttal. A gonosz kezű tolvaj a parton ült, amikor megpillantott egy üveget, amit a hullámok feléje sodortak. Az üvegben egy papír volt, amire ez volt írva: „Megállj, te gonosz tolvaj, elkaplak, és börtönbe csukatlak!"
Lessie és gazdíja a csodálatos kinccsel hajóra szállt, és messzire utazott. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
A szerzők a mezőberényi Kinizsi úti Óvodapedagógusai
Az óvoda címe: 5650 Mezőberény, Kinizsi út 13.
Telefon: (66) 352-577
Kiadványok