Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Süss fel nap - Horváth H. Attila: A Freinet-találkozó mint sajátos önképzési rendszer
Szerző:
Fűzfa Balázs (szerk)
Sorozatcím:
A kiadás helye:
Pilisborosjenő
A kiadás éve:
1999
Kiadó:
Pedagógus-továbbképzési módszertani és információs központ
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
pedagógia, tehetséggondozás
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:
963 9049 24 7
ISSN:
Raktári jelzet:
E


Horváth H. Attila
A Freinet-találkozó mint
sajátos önképzési rendszer

A Freinet-pedagógus-képzés alapja a folyamatos önképzés. Freinet-pedagógussá nem egy diploma, nem egy intézmény kurzusainak elvégzése teszi az érdeklődőt, hanem a különböző találkozások — spontán és szervezett formában - a Freinet-pedagógiában már jártas személyekkel. Ezeknek a találkozásoknak a során szereznek az érdeklődők saját élményeket, ismereteket, tapasztalatokat a Freinet-pedagógiáról, nyernek beavatást ebbe a szemléletbe. A továbbiakban már maguknak kell felmérni, hogy még mennyi „megmártózásra", mennyi olvasásra, beszélgetésre, tanulásra van szükségük ahhoz, hogy maguk is érvényesítsék ezt a szellemiséget munkájukban, alkalmazzák módszereit.
Freinet-pedagógussá tehát folyamatos próbálkozásain keresztül válik valaki, ahogy megpróbálja a saját személyiségét érvényesítve alkalmazni a Freinet-szellemiséget, a különböző Freinet-technikákat; ahogy keresi — egy adott pedagógiai rendszer teljes ismeretében — az adekvát válaszokat az éppen rábízott csoport éppen adódó helyzeteire. Rendszeresen képzi magát, úgy az elméletben, mint a gyakorlatban, teljes önállósággal, de nem magára hagyatva.
Amint talált egy olyan óvónőt, tanítót, aki ezt a pedagógiát gyakorolja, ezen az egy kapcsolaton keresztül máris egy hálózathoz tartozónak érezheti magát. E hálózatban vagy mozgalombai. pedig mindig akad valaki, akitől elleshet technikákat, fogásokat, fortélyokat, akivel együtt elemezhet egy helyzetet, vagy értelmezhet egy pedagógiai elvet, gondolatot. A nemzetközi mozgalmat a FIMEM (Modern Iskolák Mozgalmainak Nemzetközi Szövetsége) fogja át, amelyhez mintegy 40 országból kapcsolódnak szervezetek. A kétévente - mindig más országban — tartott találkozóin (RIDEF - Freinet Nevelők Nemzetközi Találkozója) mind gyakoribb a magyar résztvevő is. A hazai mozgalom egyik összefogója a Magyar Freinet Alapítvány, amely többek között az éves Freinet-találkozók fő szervezője és anyagi támogatója.
A magyarországi Freinet-találkozók 1988 óta abban a szellemben szerveződnek, hogy a résztvevők egyszerre kitalálói és megvalósítói a programnak, együtt és egymástól tanulva dolgoznak ki egy-egy témát. A négyöt napos rendezvényen mindenkinek van lehetősége a számára legizgalmasabb kérdéssel foglalkozni, és akár saját maga is vezethet műhelyt.
A találkozók jellemző létszáma 50 és 80 fő körül mozog. A résztvevők között az újak és a régiek aránya körülbelül megegyezik. A jelenlévők döntő módon pedagógusok, de mindig akadnak nem pedagógus érdeklődők is. A gyerekek aránya az eddigi tapasztalatok szerint a résztvevők egynegyede, egyharmada. A találkozót eleve úgy szervezzük, hogy a jelentkezők a családjukat is magukkal hozhatják. A gyerekeknek és a felnőtt családtagoknak külön programlehetőségeket is kInálunk, és természetesen bekapcsolódhatnak a találkozó munkájába is.
Milyen is egy ilyen találkozó felépítése, szerkezete? Hogyan történik az előkészítése?

A Freinet-találkozók struktúrája
Előkészítés
Kialakult nálunk is az a gyakorlat, ahogy külföldön is működnek ezek a továbbképzések, hogy jelentkezik egy csoport, aki vállalja, hogy előkészíti, megszervezi a találkozót. Kezdetben a Magyar Freinet Alapítvány kurátorai maguk szervezték a táborokat, évek óta már csak segítséget nyújtanak, együttműködnek egy-egy találkozó kitalálásánál, lebonyolításánál. Az előkészítés a tábor tartalmi és formai oldalát egyaránt érinti. Ekkor beszélik meg a továbbképzés központi témáját (ilyenek voltak például: A mindennapok csodái; „Mint egy paradicsomot, befalni a világot" — a holisztikus szemléletről; SzInek varázsa; Vizsgálódó—tapogatózó kísérletezés; A szabad kifejezés technikái; Kommunikáció, metakommunikáció stb.). Tartalmi kérdés még az úgynevezett keretjáték kitalálása, előkészítése.
A formai oldalhoz tartozik a találkozó helyszInének kiválasztása, a műhelyvezetők felkérése, a jelentkezés lebonyolítása, helyi és országos szponzorok keresése. (A helyszIn kiválasztásának fő szempontjai: legyenek megfelelő termek ahhoz, hogy négy—öt műhely 15—20 fővel párhuzamosan tudjon működni; az egyes műhelyek igény szerint a szabadban is folytathassák munkájukat; ugyanezen épületen belül legyen a szállás és az étkezés; 80-90 fő elhelyezésére alkalmas legyen az épület; elfogadható minőség mellett elfogadható ára legyen.)

Keret játék
A megérkezés napjára a szervezők keretjátékot készítenek. Ennek a témája egyfelől teljesen kötetlen, másfelől természetesen kapcsolódik a találkozó központi problémájához. A szervezőkön múlik, hogy mennyire ötletesek, milyen ügyes dolgot tudnak kitalálni. Volt, hogy egy mese kInálta a keretjáték alapját, ebből adódtak az egyes csoportok feladatai (Sün Balázs házának, ruhájának, énekének stb. elkészítése), majd végül egy közös játék, amelyben megjelenítették a mesét eredeti szövegével és saját átiratukban is. Más alkalommal játékos feladatok kapcsán a vendéglátók városának nevezetességeivel ismerkedhettek meg a résztvevők. Itt is véletlenszerűen alakultak a csoportok: minden résztvevő kapott ajándékba egy fehér pólót, amelyen — mint utólag kiderült — volt egy szInes pötty. Az azonos szInűek kerültek egy csapatba. Minden csoport olyan terembe ment, ahol a saját szInéből mindenféle kellékek (zsinórok, szövetek, gyöngyök, papírok, léggömbök stb.) álltak rendelkezésre, és egy órájuk volt arra, hogy feldíszítsék magukat, és egy szabad szöveget alkossanak a szInükről, saját magukról, így keresték fel a város egyik — rejtvényből megfejthető — nevezetességét, ahol előadták alkotásukat és cserébe megvendégelték őket.
A keretjátéknak többféle funkciója van: 1. segíti az ismerkedést: a résztvevők véletlenszerűen kialakított csoportokban dolgoznak együtt; 2. előzetest ad a program jellegéről, a tevékenységekről, a munkamódszerekről, mintegy dióhéjban bemutatja az egészet; 3. megadja az egész találkozó hangulatát vidám feladataival, rögtönzött bematatóival; 4. a vendéglátóknak lehetőséget kInál önmaguk, a lakhelyük, környezetük bemutatására.
Az első esti plénumnak különös jelentősége van. A résztvevők köszöntése, az aktuális szervezési és egyéb kérdések megbeszélése mellett itt ismertetik a műhelyvezetők, hogy milyen témát és milyen módon dolgozhatnak fel azok, akik az ő „hosszú műhelyüket" választják. Az érdeklődőknek másnap reggelig van lehetőségük jelentkezni. Az első alkalommal a plénum, a beszélgetés vezetője általában az egyik szervező. A következő plénumok vezetésére önként vállalkozók jelentkeznek. Ezek a beszélgetések arra hivatottak, hogy az egyes műhelyek ízelítőt adjanak a többieknek, hogy aznap mit végeztek, mi volt érdekes, izgalmas, örömteli vagy éppen problémás a munkájukban. Aktuális kérdések megbeszélése mellett itt nyílik alkalom igények vagy kínálatok bejelentésére. Például valakinek nagyon tetszett az egyik délutáni „kisműhely", vagy nem tudott rajta részt venni, ezért szeretné; ha megismételnék. Van, aki mostanra merített annyi bátorságot, hogy ő is vállalkozik egy kisműhely vezetésére, és azt kInálja stb.

Műhelyek
A hosszú műhelyek klasszikusan a reggeli és az ebédidő között működnek három—négy napon át. Ezek a foglalkozások jelentik a továbbképzés gerincét, hiszen 12-16 órát tölt el így egy csoport. Sőt gyakori, hogy ezek a csoportok a délutáni, esti idő egy részét is arra fordítják, hogy folytassák munkájukat. Ez az idő elegendőnek tűnik ahhoz, hogy az adott témát mélyebben megvizsgálják a résztvevők. Az első plénumon nyomatékosan hangsúlyozunk két szervezési szabályt a hosszú műhellyel kapcsolatban: 1. csak annyi fő jelentkezését fogadja el a műhelyvezető, amennyi belefér az előre megszabott létszámba; 2. az elfogadott jelentkezést megállapodásnak tekintjük arra vonatkozóan, hogy az illető mindvégig abban a csoportban fog dolgozni. Ennek ellenére minden alkalommal felvetődik a kérdés: lehet-e vándorolni a műhelyek között? Erre kategorikus nem a válasz. Mindegyik műhelyre jellemző, hogy a cselekvés, a résztvevők együttműködése, a közös tevékenység a domináns, és az elméleti vonatkozások is a tevékenységbe ágyazottan kerülnek elő. Formáját, módszerét tekintve a hosszú műhely lehet szemináriumszerű, projektként működő vagy alkotóműhely. Az elsőnél a műhelyvezető a közös munka során megőrzi irányító szerepét, a másodiknál a beindított projekt belső logikája szabályoz, a harmadiknál ismét határozottabb irányítószerep jut a műhelyvezetőnek, de inkább szempontokat ad, újabb ötleteket, segítő biztatást, ízelítőül néhány téma: Közös mesealkotás; Bábkés zítés a gyerekekkel; Arnyjáték az óvodában; Kooperatív játékok; Projektmódszer; Együttjátszó színház.
A kisműhely ékben délutánonként 1-4 órás időtartamban folyik a munka. Itt egy-egy fogást, egy-egy technikát mutatnak be a „kInálók", próbálhatnak ki a részvevők: ez a forma nyújt alkalmat egy-egy szakmai kérdésben a tapasztalatcserére, vagy az „ így csinálom én, így csináljuk mi" típusú bemutatókra. (A bemutató is aktív részvételt igényel a részvevőktől, hiszen nem szemlélik, hanem maguk is végigcsinálják a folyamatot.) Ilyen kisműhelyeken ismerkedhettek meg a pedagógusok a kosárfonással, a textilfestéssel; a papírékszer-készítéssel vagy az egyik óvodai csoport tervezési módszerével, egy másik bábozási technikájával, egy tanító írás-olvasástanításhoz alkalmazott eszközcsaládjával stb.
Minden találkozó elengedhetetlen része a kiállítás. A résztvevők magukkal hozzák csoportjuk élet-könyvét, egy-egy fontos eseményről, projektről készült külön tablókat, bábokat, bórtárgyakat, textilképeket; cikkeket, munkakártyákat, gyerekrajzokat és más munkákat. A „tárlat" egész nap látogatható. Ha valaki valamit alaposabban meg akar nézni, el akar olvasni stb., azt éjszakára „kikölcsönözheti".
A kiállításhoz szorosan kapcsolódik az élménybeszámoló. Ennek gyakori témája egy-egy külföldi továbbképzésen vagy iskola-, óvodalátogatáson tapasztaltak felelevenítése, megosztása a többiekkel. Ilyen beszámolókból kaptunk élményeket a kétévenként szervezett nemzetközi Freinet-találkozókról. Olyan típusú beszámolók is vannak, amelyek az óvodai/iskolai csoportok hétköznapjairól, ünnepekői adnak ízelítőt: bemutatnak egy jólsikerült projektet; egy, a csoport által készített szabad szöveg drámatikus előadását; hogyan készítenek gyümölcssalátát a gyerekek stb. Az élménybeszámolókhoz dia-, videó-, illetve hangfelvételek kapcsolódnak.
A résztvevők tájékoztatása folyamatosan szóban és írásban történik. A szervezési szokásokhoz tartozik, hogy a fontos információk nagy transzparenseken (csomagolópapíron) központi helyen ki vannak téve. Ilyen csomagolópapírokon szerepelnek (külön-külön) a hosszú műhelyek témával, műhelyvezetővel és annyi sorszámmal, ahány jelentkezőt fogadnak. Külön lapon lehet megadni azt, hogy ki milyen délutáni műhelyt kInál. Ennek a témája megküldhető előre a szervezőknek, de van arra is mód, hogy valaki a helyszInen hirdessen egy ilyen programot. A szervezők dolga, hogy úgy csoportosítsák a kInálatot, hogy ne legyenek torlódások, hogy egy délutánon több műhelyben is részt lehessen venni, és figyelembe vegyék a jelenlévők pillanatnyi igényeit is.

Színes est
A hosszú műhelyben végzett munkáról a szInes esten számolnak be egymásnak a csoportok. Ez a beszámoló valójában valamiféle műsor, amivel a többieket lepik az egyes műhelyek. Ez a műsor nem adja vissza a maga teljességében mindazt, ami egy ilyen műhelyben három—négy nap alatt történt, de mégis élményszerű és lényegi képet nyújt az adott tevékenységről. Ha valaki például természetes anyagokból készít hangszereket, hangkeltő eszközöket, beavatja a többieket, hogyan is működik ez az ő óvodai vagy iskolai csoportjában. Miként választja ki a dióhéjat, a bodzaágat, a mákgubót, lopótököt stb., és készít belőlük csattogót, sípot, zörgőt, dudát stb. Egy dolog az eszközök elkészítése, ami azért önmagában is izgalmas, de azzal teljes, hogy közös zenélésbe torkollik. A háttérben az a zenei felfogás húzódik meg, hogy a zenei érzéket fejleszti a ritmus felfedezése, az önálló ntmuskeltés, a közös ritmusalkotás, zenélés. Ennek a ritmusalko-tásnak, zenélésnek nemcsak hangszerek lehetnek az eszközei, hanem mindenféle zaj, zörej, hangkeltő eszközök, így a ritmuskeltés — ha tetszik — ősi formájához nyúlnak vissza a gyerekek-felnőttek, átélik az alkotás folyamatát, hiszen a ritmust és annak eszközeit is maguk hozzák létre. Átélik, hogy a környezetűkből hogyan nyerhetnek segítséget ritmusok előcsalo-gatásához. A folyamathoz szorosan hozzátartozik, hogy ráéreznek arra, ők maguk is — a kezükkel, lábukkal, hangjukkal — válhatnak zenei instrumentummá.
Általában azzal az érzéssel zárulnak a találkozók, hogy milyen jó lett volna a másik, a harmadik, a negyedik csoport munkájában is részt venni, igaz, hogy a mi csoportunk is nagyon jó volt. Ilyenkor többekben születnek elhatározások arról, hogy jövőre melyik csoportban próbálják pótolni az el-/lemaradásukat.
A résztvevők rengeteg élményt kapnak ezeken a nyári rendezvényeken. Ügy találkoznak az ismeretekkel, ahogy ez az irányzat az óvodában és az iskolában a gyerekeknek is nyújtja ugyanezt: élmény formájában.
A Freinet-pedagógiában fontos szerepet tölt be az élmény. Hiszen az élmény az, amely arra készteti a gyerekeket, felnőtteket, hogy továbbadják, megosszák azt másokkal, hogy kifejezzék az azzal kapcsolatos érzéseiket, gondolataikat. A Freinet-pedagógia ezért élményt és a szabad kifejezés technikáit adó tevékenységeket kInál, amelyek közül választhatnak a résztvevők, hogy sokféle módon tudják megjeleníteni, továbbadni az élményeiket. Mindezek során elsajátítanak, gyakorolnak egy ismeretszerzési technikát, a vizsgálódó-tapogatózó kísérletezést, amely egész (élethosszig tartó) tanulási folyamatuk meghatározó eleme lesz.
A szerző az Országos Közoktatási Intézet tudományos főmunkatársa
Az intézet címe: 1051 Budapest, Dorottya u. 8.; telefon: (1) 318-6213

ISKOLÁK

Kiadványok