Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal

Kiadványok

Cím:	Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal - Harmadik fejezet
Szerző:	Gáspár Zsuzsa (szerk)
Sorozatcím:
A kiadás helye:	Budapest
A kiadás éve:	1997
Kiadó:	Korona Nova Kiadó
Terjedelem:
Nyelv:	magyar
Tárgyszavak:	holocaust, társadalomismeret
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:	963 85658 6 4
ISSN:
Raktári jelzet:	E

HARMADIK FEJEZET

Németország az 1920-as években
Ha megvizsgáljuk a történelem homályos tükréből ránk néző árnyékfigurákat, észrevesszük: végső soron mi magunk vagyunk azok.
(Detlev J. K. Peukert)

Áttekintés

A történelemnek mindössze néhány mozzanata elkerülhetetlen, többségük azonban hús-vér emberek tényleges döntésének eredménye. A maguk idejében talán nem tűnnek fontosnak azok a bizonyos döntések, de egymásra épülve kirajzolják egy történelmi időszak körvonalait, meghatároznak egy kort. A döntések következményei hatással lehetnek az utánuk élő nemzedékekre is. Ez a fejezet azt vizsgálja, hogy az emberek milyen választások elé kerültek az első világháború után. Rávilágít Németország erőfeszítéseire, hogy a megalázó vereség után kiépítse a demokrácia intézményeit, és azokra az értékekre, mítoszokra és félelmekre, melyek veszélyeztették szándékait.
Azokra a döntésekre helyezi a hangsúlyt, melyek a köztársaság szétrombolásához és a nácik felemelkedéséhez vezettek.
Az 1920-as évek a változás időszaka volt az egész világon. A változások nagy része sokkal korábban kezdődött, és a háború előtt felgyorsult, míg más részük tudományos felfedezésekhez kötődött, melyek megváltoztatták sok embernek a világról alkotott képét. Albert Einstein német fizikus 1905-ben publikálta relativitáselméletét, és 1920-ra más tudósok is bizonyították, hogy a tér és az idő valóban relatív, nem abszolút. Az új elmélet meglehetős gyorsasággal vált az egyszerű - bár semmiképp sem műveletlen - emberek világképének részévé is. Ahogy egy történész írta: „A 20-as évek elején kezdett az elmélet először azon az egyszerű, közérthető szinten terjedni, amelyen megértették, hogy nincs többé abszolút idő és tér, abszolút jó és gonosz, abszolút tudás és érték. Sajnos -de ez tulajdonképpen elkerülhetetlen volt - a relativitást összekeverték a relativizmussal."1 Legjobban magát Einsteint zavarta ez a félreértés, így írt egy kollégájának: „Ön azt hiszi, Isten kockajátékos, és bízik egy tökéletes törvényben és világrendszerben, mely objektíven létezik."2
Ahogy Einstein elmélete megváltoztatta az időről és térről alkotott fogalmakat, úgy az osztrák pszichológus, Sigmund Freud az emberi viselkedéssel kapcsolatos nézeteket változtatta meg. Munkája azt sugallta, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek tűnik. Sokan kezdték el azt hinni, hogy akkor „az érzékszervek - melyek tapasztalati észlelései alapján az ember kialakíthatja az időről és térről, a jóról és rosszról, törvényről és igazságosságról alkotott képét, továbbá az emberi viselkedés formáját a társadalomban - sem megbízhatóak".3 Nagyon bizonytalan időkben az emberek gyakran egyszerű magyarázatokat találnak összetett problémákra: „Nem hiszek a szememnek!"
Bár Németország különleges hely volt a 20-as években, a kérdések, melyekkel a németek szembesültek, hasonlóak ahhoz, mint amelyekkel ma kell az embereknek szembenézni: Egyenlő-e minden állampolgár? Hogyan tarthatja fenn egy demokratikus állam a rendet anélkül, hogy szétrombolná a szabadságot? Döntéseik a világ minden nemzetére hatással voltak.

1. OLVASMANY

A totális háború hatása

Amikor 1914 nyarán elkezdődött a háború, Európa fővárosaiban tömegek üdvözölték a hírt örömmel. Különösen a fiatalok reagáltak nagy lelkesedéssel. A háború célt, feladatot kínált nekik, olyan érzést, melyet sokan eddig még nem is éreztek. Claudia Koonz német történész leírása arról, hogy a háború miként hatott a fiatal német nőkre, érvényes más háborúzó nemzetek asszonyaira is.

...A háború a nőket családjukból a közéletbe emelte, olyan meghatározó szerepet kaptak a nemzet életében, melyet közülük a legtöbben nem érezhették korábban. 1914-ben politikai és vallási mozgalmak szervezték meg a nőket, hogy lélekmelegítőket kössenek, betegeket és sebesülteket ápoljanak, hulladékanyagokat gyűjtsenek, jótékonysági alapokat támogassanak. 1916-tól, miután a német tábornokok felismerték, hogy a háború nem fog „villámsebesen" befejeződni, a kormány nőket kezdett „besorozni", hogy átvegyék a férfiak helyét a stratégiailag fontos munkahelyeken. Egyik napról a másikra a nőknek nemhogy engedélyezték a megjelenést a számukra addig zárt munkakörökben, hanem könyörögtek az olyan munkák elvégzéséért, mint a szénbányászat, postai kézbesítés, teherautó- és villamosvezetés, könyvelés és nehézipari munkák, amellett, hogy folytatták a : sebkötözést, a veteránok ápolását és a karitatív tevékenységet. A rendszer, amely 1908-ig még azt is megtiltotta a nőknek, hogy összejöveteleket tartsanak - ahol netán politizálhatnának -, és megakadályozta, hogy egyetemi diplomához jussanak, hirtelen közölte a nőkkel, hogy a nemzet fennmaradása múlik azon, ellátják-e a feladatokat, melyeket korábban férfiak végeztek.4

A harcok elhúzódásával a lelkesedés is lelohadt. Nem dicsőséges háború volt ez, hanem mészárlás. A halottak száma megdöbbentően nagy lett. Összességében a háború mintegy 13 millió katona halálát okozta - ez kétszerese annak, ahányan 1790 és 1914 között estek el a nagyobb háborúkban. 1916-ban a franciaországi Somme-nál egyetlen csatában egyedül Anglia 400 000 embert veszített. Ugyanabban az évben 281 000 német és 315 000 francia katona esett el Verdun falai előtt. A háború végére egyedül Franciaország embervesztesége 1,2 millió katona volt. Winston Churchill, Nagy-Britannia későbbi miniszterelnöke így írt az áldozatokról:

...Minden idők valamennyi borzalma egyszerre működött, és a szenvedés szakadékába nemcsak a hadseregek, hanem az egész népesség belezuhant. A hatalmas, művelt államok is belekeveredtek, megértvén, hogy létezésük forog kockán. Sem a nemzetek, sem vezetőik nem húzták meg azt a határt, ameddig hajlandóak elmenni a győzelemért. Németország szabadjára engedte a pokol borzalmait, az elkeseredett és végül bosszúra vágyó nemzetek azonban lépésről lépésre követték. Az emberiség és a nemzetközi jog ellen elkövetett bűnöket megtorolták, többnyire az elkövetettnél nagyobb mértékben és hosszabb időn keresztül. Se fegyverszünet, se tárgyalások nem enyhítették a hadsereg küzdelmeit. A sebesültek meghaltak a frontvonalak között: a holttestek szétmállottak a talajban. Kereskedelmi, semleges lobogó alatt haladó és kórházként használt hajókat süllyesztettek el a tengereken, legénységüket sorsukra hagyva vagy a tenger vizében legyilkolva. Mindent megtettek, hogy kiéheztetéssel törjenek meg egész nemzeteket, nemre és korra való tekintet nélkül. Városokat és műemlékeket lőttek rommá. Válogatás nélkül hullottak a bombák az égből. Mérges gázok fojtották meg a katonákat, vagy sebesre égették a bőrüket. Lángszórókat irányítottak rájuk. Lángolva zuhantak emberek a levegőben, vagy fulladtak meg lassan a tenger jeges hullámaiban. A hadseregek ütőerejét csak hazájuk férfilakosságának száma korlátozta.
Európa, valamint Ázsia és Afrika nagy része hatalmas harcmezővé változott, ahol egymást követő évek csatáiban nem hadseregek, hanem nemzetek estek szét és menekültek. Amikor minden véget ért, a kínvallatás és a kannibalizmus maradt az egyetlen, amelytől a civilizált, művelt, keresztény államok megtartóztatták magukat, mivel hasznosságuk felől nem voltak biztosak.5

George Mosse történész írta a háború felszabadította gyűlöletről:

...Az ellenség gyűlöletét valahogyan mindig megjelenítették, versekben vagy prózában. De arra kérdésre, hogy „Miért gyűlöljük a franciákat?" -melyet például a poroszok tettek fel a napóleoni háborúkban 1813-ban -, a válasz törvényszerűen a pillanatnyi háborúra koncentrált és nem a francia történelem, a viselkedésmód vagy az egész francia nemzet rágalmazására. Ezzel szemben az első világháborúban - valamely egyetemes küldetéstudattól áthatva - mindkét fél kivetkőztette az ellenséget emberi mivoltából, és feltétel nélküli megadásra szólította fel... Az ellenségből típust alakítottak ki, mely a társadalom számára fontos értékek ellenkezőjét képviselte. Ezt a sablont aztán azonosították mindazokkal, akik eltértek a társadalmi normáktól és létükben látszottak azokat fenyegetni: ilyenek voltak a zsidók, a cigányok és a szexuális devianciák követői... A háború a konformista beilleszkedést jutalmazta, egyben erősítette a sztereotípiát, de nemcsak az ellenségképben, hanem azokkal kapcsolatban is, akiket a határokon belül tekintettek fenyegetésnek a nemzet stabilitására, és akik zavarták a társadalom önmagáról kialakított képét.
A háború kezdetén II. Vilmos császár kijelentette, hogy az osztályok és felekezetek közötti különbségek megszűntek, és hogy ő csak németeket ismer. 1915-re azonban már kevesebb zsidó tiszt volt a hadseregben, mint a háború kezdetén. Még feltűnőbb akció kezdődött, miután 1916. október 11-én a császári hadügyminiszter kimutatást kért arról, hogy hány zsidó teljesített szolgálatot a fronton, hány a front mögött és hányan nem teljesítettek katonai szolgálatot. Hogy ez mit jelentett azon fiatal zsidók számára, akik katonatársaikkal együtt küzdöttek a lövészárkokban, könnyen elképzelhető. Ez az úgynevezett zsidószámlálás egy antiszemita akció eredménye volt, mely tulajdonképpen egy évvel korábban kezdődött, és mivel sosem publikálták a vizsgálat eredményeit, a gyanú, hogy a zsidók kihúzzák magukat a katonai szolgálat terhei alól, változatlanul megmaradt.6

Németország nem állt egyedül azzal, ahogy a „másság" ellen fordult - más nemzetek ugyanezt tették. A legkirívóbb példája ennek az örmény népirtás volt (Második fejezet, 15. olvasmány), de mindenhol történtek incidensek, az Egyesült Államokat, Angliát és Oroszországot is beleértve.

A háború a konformista beilleszkedést jutalmazta.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Hogyan egyesíti a háború a nemzeteket? Milyen szerepet játszanak benne a nők? Milyen veszélyei vannak annak, ha az embereket egy közös ellenséggel szemben egyesítik?
Churchill azt állítja, hogy nem voltak korlátai annak, amit a „civilizált államok" tettek az első világháború alatt. Magyarázd meg a megtorlás kifejezést! Hogyan használták a megtorlást az ellenállás felszámolására? Vannak-e korlátai annak, amit a katonák tehetnek az ellenséggel háború idején? Miért nem tartották be ezeket ebben a háborúban?
Azt mondják: „A gyűlölet a szívben és nem a fejben kezdődik. Nagyon sok esetben nem a tettei miatt gyűlölünk embereket, hanem visszataszítónak tartunk egy bizonyos tettet, mert utáljuk azt, aki elkövette." Mennyiben vonatkozik ez az idézet háborús időszakokra? Mielőtt az Egyesült Államok belépett a háborúba, Woodrow Wilson elnök óva intett mindenkit: „Háborúba vezetjük a nemzetet, és el fogják felejteni, hogy létezett valaha olyasmi, mint tolerancia... Egy nemzet számára lehetetlen feladat egyszerre józannak maradni és minden erőt a háborúra összpontosítani; ez még sosem sikerült." Mennyiben támasztják alá Churchill megjegyzései ezt az álláspontot? Mennyiben Mosse-é?
Mosse szerint „a háború a konformista beilleszkedést jutalmazta". Mennyiben segíti elő a háború a beilleszkedést? Mennyiben erősíti a sztereotípiákat?
Minden nemzet korlátozza a szabadságot a háború alatt. Némelyik felfüggesztette a választásokat. Mások korlátozták a szólás- és sajtószabadságot. Mit gondolsz, miért a demokrácia lesz a háború első áldozatainak egyike? Németországban és Magyarországon is sok fiatal zsidó állt be katonának, ezzel is jelezve hazafiasságát. De bármennyi kitüntetést is kaptak vagy hőstettet hajtottak végre, sokan továbbra sem érezték őket a nemzet teljes szívével benne élő, teljes jogú tagjának. Miért volt erősebb a mítosz a valóságnál?

2. OLVASMÁNY

Háború és forradalom Oroszországban

A háború után forradalmak rázták meg Európa sok országát. Az első 1917 februárjában Oroszországban tört ki, mikor a parancsot megtagadva a fellázadt katonaság a kimerült és éhes tüntetők mellé állt, és megbuktatta a cári rendszert. A rövid demokratikus kísérletnek a novemberi bolsevik hatalomátvétel vetett véget, melynek vezetője Vlagyimir Iljics Uljanov, ismertebb nevén Lenin volt. Lenin az új államot Kari Marx, a XIX. századi német gondolkodó elképzelései alapján építette fel.
Marx az emberiség történetét osztályharcként képzelte el, mely csak a magántulajdon megszűnésével, a közösségi tulajdon kialakulásával érhet véget. Ez a megálmodott rendszer a kommunista jelzőt kapta. Lenin többé-kevésbé osztotta Marx nézeteit. Azonban szerinte a munkásosztály egymaga képtelen a forradalmat győzelemre vinni, ehhez egy élcsapat kell, amely létrehozza a proletárdiktatúrát. Rájuk azért van szükség, mert ők tudják, mi a legjobb az embereknek.
Lenin kénytelen volt különbékét kötni Németországgal, de abban reménykedett, hogy a rövidesen bekövetkező világforradalom majd lángba borítja a világot. Emiatt a volt nyugati szövetségesek egyre veszélyesebbnek tartották. A világforradalom azonban nem következett be, az első világháború pedig, az Egyesült Államok belépésének köszönhetően, egy évvel később Németország leverésével végződött.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

A kommunista szónak országonként más-más jelentése van. 1918-tól azonban elsődlegesen azokra használták, akik szimpatizáltak azzal a politikai és gazdasági rendszerrel, amely Oroszországban működött 1991-ig. A gazdasági egyenlőséget és demokratikus politikai rendszert követelőket szociáldemokratának vagy demokratikus szocialistának nevezik. A kommunistáknak és a szociáldemokratáknak gyakran komoly nézeteltéréseik vannak. Mit gondolsz, mi ennek az oka? A háború utáni évekre a világon politikai és gazdasági káosz volt a jellemző. Sokan gyorsan rátaláltak azokra, akiket az erőszakos cselekményekért vádolni lehet. Mindenkire a kommunista vagy bolsevik jelzőt ragasztották, aki változásokat akart. Oroszország korábbi szövetségesei azért segítettek Lenin ellenfeleinek az 1919-es, az országot megosztó véres polgárháborúban, hogy megállítsák a világméretű kommunista forradalmat. Mit gondolsz, miért féltek az emberek annyira a kommunizmustól és a kommunistáktól? Hogyan használták fel egyes politikai erők ezt a félelmet arra, hogy a közös ellenség ellen egyesítsék az embereket?
Mi késztethet egy katonát parancsmegtagadásra? Mit gondolsz, miért ritkák a lázadások? Készíts magadnak egy definíciót a zendülés szóra! A következő olvasmány elolvasása után egészítsd ki a definíciódat! Magyarázd meg a diktatúra szót! A proletárdiktatúra elnyomó rendszer?

A háború utáni évekre a világon politikai és gazdasági káosz volt a jellemző. Sokan gyorsan rátaláltak azokra, akiket az erőszakos cselekményekért vádolni lehet. Mindenkire a kommunista vagy bolsevik jelzőt ragasztották, aki változásokat akart.

3. OLVASMÁNY

Háború és forradalom Németországban

Nem Oroszország volt az egyetlen állam, melyet forradalom fenyegetett a háború után. 1918 végén Németországban is forradalom előtti helyzet alakult ki, de vezetőit, szemben az oroszokkal, ez nem érte váratlanul. Tisztában voltak azzal, hogy felfordulás lesz, hacsak nem tudják kézben tartani az ellenőrzést, így az események itt más irányt vettek.
Szeptember elején a hadsereg vezetői már jól tudták, hogy Németország veresége elkerülhetetlen. Ezért a tábornokok arra kérték a császárt, hogy kezdjen béketárgyalásokat, melynek II. Vilmos, kelletlenül bár, de eleget tett. Kancellárja, Max von Baden herceg titokban tájékoztatta az amerikaiakat arról, hogy Németország be kívánja fejezni a háborút. A tábornok, a császár és a herceg is zárt ajtók mögött tárgyaltak. Egy szó sem jelent meg a sajtóban a közelgő vereségről. A német polgárok nem is sejtették, hogy rövidesen elveszítik a háborút. Azt hitték el, amit közöltek velük, és a hivatalos nyilatkozatok változatlanul optimisták voltak. Novemberben ez a hit kezdett megrendülni. A kieli matrózok fellázadtak egy, az angol flotta ellen irányuló, általuk öngyilkos akciónak minősített támadás miatt. Ugyanekkor a kommunisták Berlinben és Németország más nagyvárosaiban nyíltan forradalmi szervezkedésbe kezdtek.
Abban a hitben, hogy az amerikaiak inkább rokonszenveznének egy demokratikus kormánnyal, mint a monarchiával, a tábornokok megkérték a szociáldemokratákat, hogy hozzák létre a köztársaságot. Friedrich Ebert, a szociáldemokraták vezetője osztozott a tábornokok törvény és rend iránti igényében. Az átlagos képességű nyeregkészítő mester reformernek tartotta magát, nem hatásos népszónoknak. Ő és a szociáldemokraták tisztelték a tekintélyt, és megpróbálták elkerülni a drasztikus változásokat. Megígérték, hogy az új német kormány megőrzi majd a hagyományokat, és hozzájárul, hogy a tisztek, hivatalnokok, bírák és tanárok megtarthassák állásukat. Az erről folytatott tárgyalások is titokban zajlottak.
A német nép semmit sem sejtett egészen november 9-ig, amikor a császár Hollandiába menekült, és a szociáldemokraták Németországot köztársasággá nyilvánították. Ezen a napon tudták meg a nemzet vezetői, hogy a szövetségesek Németországtól a fegyverzet, ezen belül a flotta átadását kívánják, valamint azt, hogy a Rajnától nyugatra lévő valamennyi katonai erőt vonja vissza. Ha 72 órán belül nem teljesítik a követeléseket, a szövetségesek Németország elözönlésével fenyegetőztek.
Németország új vezetői a hadsereghez fordultak tanácsért. Amikor a katolikus középpárti Matthias Erzberger találkozott Paul von Hindenburggal, a német fegyveres erők parancsnokával, a tábornok könnyes szemmel arra kérte, hogy teljesítse hazafias kötelességét. Ő és a többi katonai vezető meggyőzte a politikusokat, hogy el kell fogadniuk a fegyverszünetet, mivel a német katonák képtelenek tovább kitartani, így tehát 1918. november 11-én, kora reggel az új köztársaság három képviselője Franciaországba utazott, hogy aláírja a fegyverszüneti megállapodást. Egyedül utaztak, ugyanis a tábornokok nem kívántak részt venni a ceremónián.
A megállapodás létrejöttét Európa számos országában örömmel üdvözölték, de Németország nem ünnepelt. Az emberek sokkos állapotban voltak. Hogyan veszíthették el a háborút? Sokan meg voltak győződve arról, hogy a vereség árulók és gyávák műve. Erzberger, aki háborúellenes volt, elég korán dühük céltáblájává vált.
Őt és a többi aláírót később mint „novemberi bűnözők"-et emlegették, akik „hátbadöfték Németországot". A vád igazságtalan volt, de a tábornokok, akik tudták az igazságot, nem cáfolták ezt, sőt bár nem nyíltan, de táplálták azt a tévhitet, hogy a civil politikusok becsapták a hadsereget.
Negyvennyolc órán belül Németország a feje tetejére állt. A megdöbbent nemzet elvesztette uralkodóját, a világbirodalmat és magát a háborút is. Súlyosbította a helyzetet, hogy számos német város utcáin harcok dúltak, ugyanis a kommunisták több helyen úgy ítélték meg, hogy eljött a forradalom győzelmének a pillanata. Berlinben akkora zűrzavar volt, hogy a nemzet új vezetői Weimar városában gyűltek össze, ezért vált az új rendszer weimari köztársaság néven ismertté.
A felfordulás ellenére már a fegyverszünet első napján elkezdődött az új alkotmány megalkotása, mely télre el is készült. Az alkotmány a hatalom megosztásán alapuló demokráciát hozott létre. Csak a bíróságoknál maradt meg a kinevezési rendszer, a hatalom másik két letéteményesét a nép választotta. Az elnök megválasztásánál a német választópolgárok számos jelölt közül dönthettek, de a parlament tagjainak megválasztásánál valamely pártra adták le szavazatukat, nem egy jelöltre. Ha egy párt elnyerte a szavazatok 1%-át, küldhetett egy képviselőt a parlamentbe. Minél több szavazatot kapott egy párt, annál több képviselőt delegálhatott. Például, ha a szociáldemokraták a szavazatok 36%-át kapták meg, akkor a Reichstag helyeinek 36%-ára tarthattak igényt. A képviselő személyéről azonban nem a szavazók, hanem a párttisztviselők döntöttek.
A többségi párt adta a nemzet kancellárját vagy miniszterelnökét. Ha egyetlen párt sem szerezte meg a többséget, kettő vagy több szövetségre lépett, hogy koalíciót alakítson, de egy ilyen koalíciót bármely ellentét felbonthatott. Ilyen esetben a kormány lemondott, és új választásokat írtak ki. Kevesebb mint 14 év alatt a weimari köztársaságnak húsz különböző kormánya volt.
Az új alkotmány gondosan védte az egyéni szabadságot - ezen belül a kisebbségek jogait is. Mintegy 56 cikkely foglalkozott a német állampolgárok „alapvetőjogaival és kötelességeivel". Első ízben garantálták a szólás- és sajtószabadságot, bár a cenzúrát engedélyezték „az obszcén és trágár irodalom elleni harcban csakúgy, mint az ifjúság védelme érdekében nyilvános előadásoknál és látványosságoknál". Az alkotmány garantálta a vallásszabadságot is. Emellett megadta a nőknek a választás és a hivatalviselés jogát. Tulajdonképpen Németország volt az első ipari állam, mely a férfiakkal azonos politikai jogokat biztosított a nőknek.
Bizonyos jelek utaltak az alkotmányozók demokráciával kapcsolatos aggályaira. A jogalkotók nem változtattak meg számos törvényt, bár néhány korlátozta az alkotmányban megígért szabadságjogokat. Például a homoszexuálisokkal és a cigányokkal szembeni diszkriminatív törvények megmaradtak. A 48. cikkely engedélyezte az elnöknek a parlament feloszlatását szükségállapot esetén. A Reichstag, a birodalmi gyűlés pedig magához ragadhatta a hatalmat új választások kiírásával.
Az új német alkotmány, mint minden alkotmány, kompromisszumokra épült. A társadalom egyetlen csoportja sem érte el mindazt, amit akart, de mindegyik kapott valamit - még azok is, akik nem bíztak a demokráciában. Később egy német a következőképpen idézte fel apja reagálását az új kormányra: „Nos, legalább az amerikaiak örülhetnek; tudom, hogy folyton új kormányokat választanak. A franciák szintén rendszeresen váltogatják kormányaikat..., de a királyok mindig visszajönnek és rendet csinálnak. Ez a képtelenség nem fog sokáig tartani..., de talán előnyösebb békét köthetünk. Végül is, a tábornokaink majd ügyelnek rá, nehogy Ebert és proletár barátai valamilyen becstelen egyezményt írjanak alá; a dolgok a mostaninál rosszabbak már nem nagyon lehetnek."7
1919 januárjában szinte minden választó elment a szavazóhelyiségekbe, és többségük a köztársaságot támogató pártokra adta le szavazatát. Később - miután közismertté váltak a versailles-i béke pontjai - a demokráciát támogató pártok már nem szerepeltek ilyen jól. Minden későbbi választáson már csak az ekkor kapott szavazataik felénél kevesebbet szereztek.

Az új német alkotmány, mint minden alkotmány, kompromisszumokra épült. A társadalom egyetlen csoportja sem érte el mindazt, amit akart, de mindegyik kapott valamit -még azok is, akik nem bíztak a demokráciában.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Vilmos császár, Max von Baden (Badeni Miksa) herceg, a tábornokok és a szociáldemokraták zárt ajtók mögött tevékenykedtek. Miért volt számukra fontos, hogy eltitkolják a közelgő vereséget a nyilvánosság elől? Volt-e joguk az embereknek ahhoz, hogy tudják?
Mit gondolsz, a tábornokok miért maradtak csendben, amikor a köztársasági vezetőket azzal vádolták, hogy „hátbadöfték Németországot"? Mennyiben fenyegette hallgatásuk azokat a tradíciókat és értékeket, melyeket megpróbáltak megőrizni? Hogyan tudtak egy hazugságot „történelmi ténnyé" változtatni annyira, hogy aztán diákok nemzedékei így tanulták meg?
Egészítsd ki a forradalom általad adott meghatározását! Átélt Németország 1918-ban egy ilyen forradalmat?
Egy új kormány helyzete meglehetősen nehéz egy olyan népnél, mely éppen elveszített egy háborút. Milyen hátrányai és előnyei származtak ebből Németországnak?
Tételezzük fel, hogy téged kérnek fel egy új ország kormányozására. Milyen irányítást alakítanál ki? Demokratikus lenne?
Anélkül, hogy a terved valamennyi részletére kitérnél, ismertesd azokat az alapelveket, amelyekre az új rendszer épülne! Hogyan terjesztenéd az új kormány eszméit, hogy az emberek támogassák rendszeredet? Ki lehetett Németország állampolgára 1919-ben? Milyen jogaik voltak a német állampolgároknak? Milyen kötelezettségeik?
Mennyire volt fontos Ebért és a többi szociáldemokrata vezetőnek az a döntése, mely lehetővé tette a tiszteknek, hivatalnokoknak, bíráknak és tanároknak, hogy megtartsák állásaikat? Valamennyien hűségesen szolgálták a császárt. Ilyen hűek, lojálisak voltak-e később a köztársasághoz is?

4. OLVASMÁNY

A versailles-i béke

Amikor 1917 áprilisában az Egyesült Államok hadat üzent Németországnak, Woodrow Wilson elnök biztos volt benne, hogy „ez a háború lesz majd az, amely véget vet valamennyi háborúnak". Azt mondta, hogy hiába zajlana ez a háború, ha a világ visszatérne oda, ahol 1914-ben volt. Az elnök céljait egy 1918-as beszédében ismertette, melyben 14 pontban gyűjtötte össze azt, amit a béke eléréséhez szükségesnek tartott. A legfontosabbnak a legutolsó pontot tartotta, mely egy népszövetség megalakítására hívott fel, ahol a nemzetek ellentéteiket tárgyalóasztal mellett vitathatják meg, és nem a harctéren.
Wilson elképzelései arra az alapelvre épültek, hogy „minden nemzetnek és népnek egyformán joga van ahhoz, hogy békében és biztonságban éljen, akár erős, akár gyenge. Amennyiben ez az alapelv nem szilárd, a nemzetközi jog és igazságosság rendszerének egyetlen része sem fog fennmaradni."
Wilson arról is meg volt győződve, hogy a háború okozója a sebzett nemzeti érzés. Ezért szerinte lényegesen kisebb lenne egy újabb háború kitörésének lehetősége, ha minden etnikai csoport saját területtel és kormánnyal rendelkezne Európában. Ezt az elképzelést nevezte önrendelkezésnek. Részben ennek következtében tűnt el az Osztrák-Magyar Monarchia, a német, a török és az orosz birodalom, melyek európai részei önálló államokra estek szét. A győztesek a világ más részeire nem alkalmazták ezt az alapelvet. Amikor a japánok azt kérték, hogy a békeszerződés helyezkedjen szembe a faji diszkriminációval, az ötletet elvetették. Amikor a fiatal vietnami nacionalista, Ho Si Minh beszédet akart intézni a szövetségesekhez, megvonták tőle a szót. Európa térképe újrarajzolható volt, de Ázsiáé és Afrikáé nem. Mindkét kontinens továbbra is európai uralom alatt maradt.
Sok európai fontosabbnak tartotta Németország megbüntetését, mint egy esetleges háború elkerülését. Végül is az Egyesült Államok mindössze egy évet háborúzott, európai szövetségesei pedig több mint négyet. A brit David Lloyd George azt követelte, hogy Németország fizessen a kárért, amit okozott. Az olasz Vittorio Orlando ragaszkodott a német gyarmati területek felosztásához. Végül a francia Georges Clemenceau nemcsak Elzász és Lotaringia visszaadását követelte, hanem garanciát arra, hogy nemzete biztonságban lesz egy esetleges német támadás esetén. Mindezek következtében a szerződés a következő cikkelyeket tartalmazta:

80. Németország tiszteletben tartja Ausztria függetlenségét.
81. Németország elismeri Csehszlovákia teljes függetlenségét.
87. Németország elismeri Lengyelország teljes függetlenségét.
119. Németország lemond minden tengerentúli gyarmati jogáról és címéről.
159. A német haderőt leszerelik, a katonák száma nem haladhatja meg a 100 000 főt.
181. A német haditengerészet nem rendelkezhet több mint 6 hadihajóval, 6 könnyűcirkálóval, 12 rombolóval és 12 torpedónaszáddal. Tengeralattjáróval egyáltalán nem rendelkezhet.
198. A német fegyveres erők kötelékében nem működhet légierő vagy haditengerészeti légierő.
231. Németország és szövetségesei tudomásul veszik, hogy a Szövetséges Hatalmaknak okozott veszteségekért és károkért ők vállalják a felelősséget.
233. Németország jóvátételt fizet a Szövetséges Hatalmak polgárainak a velük szemben elkövetett és a tulajdonukban okozott károkért (az összeget később 33 milliárd dollárban állapították meg).
428. A béke végrehajtásának betartása érdekében a Rajna folyó nyugati partját a szövetséges katonai erők 15 évi időtartamra megszállják.
431. A szövetségi erőket azonnal visszahívják, ha Németország teljesíti a békefeltételeket.

Nem meglepő tehát, hogy a németek becsapva érezték magukat. A Deutsche Zeitung ezt írta: „Azon a helyen, ahol az 1871-es dicsőséges évben a Német Birodalom megszületett, a német méltóság ma sírba szállt. Ezt soha el ne felejtsétek! A német nép megfeszített munkával küzdeni fog, hogy visszaszerezze azt a helyét, ami megilleti a nemzetek között. Akkor jön majd el a bosszú ideje 1919 szégyenéért."8 Ez az álláspont általánossá vált, még a kommunisták is tiltakoztak az egyezmény miatt. Számos nem német megfigyelő és történész is túlzottan keménynek, szigorúnak tartotta a békét. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy nem is volt annyira bosszúálló, mint amit Németország erőltetett Oroszországra egy évvel korábban.
Amikor Wilson megérkezett Párizsba, ünnepelték. A versailles-i béke megkötése után, 1919 májusától népszerűsége hazájában és külföldön is hanyatlott. Sok amerikai úgy vélte, hogy Európa problémáihoz nekik nem sok közük van. Inkább az izolációt, az elszigeteltséget választották, mint hogy részt vegyenek a világ problémáiban. Ezért Wilson kérése ellenére az Egyesült Államok nem csatlakozott a Népszövetséghez. Nem volt tagja kezdetben a Népszövetségnek Németország és Szovjet-Oroszország sem, mivel mindkettő lakóit törvényen kívüli nemzetnek tartották. A nemzetközi béke fenntartására alakult Népszövetségnek tehát három, kulcsszerepet játszó államot kellett nélkülöznie.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Mit jelent a bosszúálló szó? A versailles-i béke bosszúálló volt-e? És a breszt-litovszki?
A háború vége előtt Wilson a következőt jelentette ki: „Meggyőződésem, hogy ha ez a béke nem a jog és az igazságosság alapelvén nyugszik, akkor a világ nemzetei egy emberöltőnél rövidebb időn belül el fogják söpörni." Mi az „igazságos béke"? Miért nehéz ragaszkodni hozzá? A társadalom mely tényezői működnek a békével szemben? Miért volt olyan nehéz megalkotni a békét 1919-ben? És megtartani a békét? Hogyan lehetne ma tartós békét elérni?
Egy demokratikus vezető egyszer azt mondta, hogy lehetetlen vezetni, ha senki sem követ. Mit gondolsz, mit mondott volna a vezetésről a demokráciában? Tételezzük fel, hogy a vezetők félreteszik politikai ellentéteiket, és a békét Wilson 14 pontja alapján alkotják meg. Az emberek elfogadták volna a békét? Woodrow Wilson meg volt győződve arról, hogy a háború okai a „sértett nacionalizmus"-ban keresendők. Véleménye szerint az „önrendelkezés" biztosításával csökkenthetik egy esetleges háború kitörésének veszélyét. Wilson külügyminisztere, Robert Lansing azonban attól tartott, hogy az „önrendelkezés" épp az ellenkező hatást váltaná ki. Egy Wilsonhoz intézett levelében kérdezi: „Nem elégedetlenséget, felfordulást és lázadást vált-e majd ki? A kifejezés ugyanis robbanótöltetet hordoz magában, mivel olyan vágyakat enged szabadjára, melyek sosem valósíthatók meg. Attól félek, hogy ez ezrek életébe fog kerülni. Micsoda csapás, hogy ez a kifejezés egyáltalán szóba jött. Micsoda szenvedéseket fog okozni!"
Mit jelent a sértett, elfojtásra ítélt nacionalizmus? Az önrendelkezés? Tényleg az előbbi volt az okozója az első világháborúnak? Támaszd alá álláspontodat a napi hírekben megjelenő eseményekkel! Tanulmányozd Európa térképét az első világháború előtt és után! Gyújtsd össze az eltéréseket! Hogyan magyarázod a különbségeket? Milyen mértékben tükröződik az önrendelkezés az eltéréseket tartalmazó listádon?
A Balkánon zajló háborúról 1992-ben írta A. M. Rosenthal újságíró: „A bosnyákok, szerbek, horvátok, albánok, macedónok - a mohamedánok éppúgy, mint a keresztények - egy olyan világból jöttek, ahol a fennálló államhoz való több száz éves hűség az elkülönülés fontosságára épült rá. A különálló klánok, törzsek, családok és falvak védelmet adtak. Az egyes csoportok történetei és álmai életük értelmét és összefüggéseit jelentették. Az elkülönülés másoktól való félelmet szült, mely fokozódott, ha az idegen túl közel volt, esetleg a közvetlen szomszédban. A vezetők saját hatalmuk növelésére használták ki a félelmeket. Egykoron a feudális uralkodók tették ezt, ma az egykori kommunista vezetők, mint például Slobodan Milosevič szerb elnök. Új hatalmat kovácsolnak a régi elkülönülésből."9
Igazak ezek a megállapítások az első világháború utáni politikai vezetőkre? Igazak-e a világ más, mai vezetőire? Mit sugallnak, mi legyen egy vezető igazi feladata? Egyetértesz velük?

Meggyőződésem, hogy ha ez a béke nem a jog és az igazságosság alapelvén nyugszik, akkor a világ nemzetei egy emberöltőnél rövidebb időn belül el fogják söpörni.

5. OLVASMÁNY

Düh és megalázás

Tíz évvel a háború után Erich Maria Remarque könyvet írt élményeiről, melyeket a német hadsereg katonájaként tapasztalt. A Nyugaton a helyzet változatlan című regény nemzetközi siker lett. Katonák a világ minden részén azonosultak a hős élményeivel és érzéseivel. A regény egyik leggyakrabban idézett részében Paul, a hős előre látja a háború végét: „Állandóan érzések vesznek körül, melyektől nem tudok szabadulni: az élet kapzsisága, az otthon szeretete, sóvárgás a vér után, a felszabadulás mámora... De semmi cél. Tértünk volna haza 1916-ban a szenvedésből! Élményeink erejével talán szabadjára engedhettük volna a vihart. Most azonban fáradtan, megtörtén, kiégetten, gyökértelenül és reménytelenül térünk haza. Soha többé nem fogjuk a helyünket megtalálni." Röviddel ezen sorok leírása után Pault lelövik, egy olyan napon, amely annyira nyugodt és csendes volt az egész fronton, hogy a katonai jelentésben mindössze a következő mondat állt: „Nyugaton a helyzet változatlan." Bár Paul sosem tért haza, Remarque és a többi katona igen. Néhányuk valóban teljesen kiégett. Mások haraggal és keserűséggel tértek haza - nem a háború, hanem a visszavonulás és az azt követő béke miatt. Johann Herbert egy volt közülük. A fia később így emlékezett rá:

Elveszítette egyik lábát a csatatéren, de nem volt hajlandó még kipróbálni sem a falábat. Ehelyett tolókocsijával gurult körbe a házban, és szórta átkait a „bürokratákra és vérszívókra", akik Németországot szégyenteljes helyzetbe juttatták. Az új polgári kormányt árulónak tartotta, melynek nem tartozunk hűséggel. Amikor hazavittem az új köztársaság feketevörös-arany színű zászlaját (a régi fekete-vörös-fehér színű volt), széttépte, leköpte, majd pofon vágott, és közölte, hogy soha többé ne merjem azt a rongyot behozni a házba.10

Sok más veterán osztozott Herbert dühében. Néhányan közülük félkatonai szervezetekhez csatlakoztak, mint amilyen a Freikorps (Szabadcsapatok) volt. Ezek a csoportok nemcsak a forradalom leverésére szerveződtek, hanem védték is a nemzet határait a lengyelektől és a bolsevikoktól. A tagokat volt katonatisztek toborozták ilyen vagy hasonló hirdetésekkel: Mi a haszna a tanulásnak, mi a jó az üzletben vagy egy hivatásban? Belső és külső ellenségeink felégetik házainkat. Segíts nekünk a bajtársiasság és hűség szellemében, hogy visszaállíthassuk honvédelmünk erejét.
Adolf Hitler egyike volt azon veteránoknak, akik a helyüket keresték 1919-ben. Amikor a harcok elkezdődtek, Hitler korosztályának számos tagjához hasonlóan nagyon lelkesedett a háborúért. Életrajzában, a Mein Kampfban azt írta, hogy miután társaival visszatért az első ütközetből, „még a járásunk is megváltozott. 17 éves fiúk férfiakká váltak." A háború egyfajta küldetéstudat érzetét és a kiemelkedés lehetőségét adta meg ezeknek a fiatalembereknek.
Hitler különösen vágyott a kiemelkedésre. 1889-ben született egy kis ausztriai városban, hatgyermekes családban. Négy testvére még gyermekkorában meghalt. 14 éves volt, amikor meghalt az apja, és pár évvel később elveszítette édesanyját is. Ezután Hitler, valamivel több mint nyolcévi tanulás után, művészi ambíciókat dédelgetve, abbahagyta az iskolát. 1907-ben abban a reményben költözött Bécsbe, hogy bejuthat a Szépművészeti Akadémiára. Sikertelensége összetörte a világról alkotott addigi képét, csakúgy, mint édesanyja halála. A nagy, kifinomult, soknemzetiségű város élete szintén megzavarta. 1913-ban költözött Németországba, Münchenbe, valószínűleg azért, hogy elmeneküljön a katonai szolgálat elől, ami egy soknemzetiségű hadseregben várt volna rá. A Mein Kampfban azt írja, hogy minél tovább élt Bécsben, „annál nagyobb lett a gyűlöletem az idegen embertömegekkel szemben, amelyek a német kultúra egy ősi helyét kezdték szétrágni". München „németebb" város volt a számára.
Amikor a háború elkezdődött, egyike volt azoknak a sodródóknak, akik helyüket keresték a világban. A háború után ez a küzdelem folytatódott, de más célja volt. Az életrajzában így ír erről: „A visszavonulást követő napokban világossá vált számomra a sorsom... Eldöntöttem, hogy a politika porondjára lépek." Ezzel nem volt egyedül. Az 1920-as években sok veterán csatlakozott olyan politikai pártokhoz és klubokhoz, melyek a kormány megdöntésére szerveztek összeesküvést. Tulajdonképpen a hadsereg azért fizette Hitlert, hogy az egyik ilyen csoportról, a Német Munkáspártról szerezzen információt. Ehelyett a párt tagja lett.
Mi vonzotta ehhez a párthoz? Önéletrajzában így magyarázza: „Ez a nevetségesen kicsi bandaféle maroknyi tagságával egy határozott előnnyel rendelkezett: még nem kötötte béklyóba a szervezettség... így korlátlan lehetőségei voltak az egyéni tevékenységnek." Hitlernek az volt a célja, hogy a csoport több legyen, mint a szó hagyományos értelmében egy politikai párt. Megfogadta, hogy kézbe veszi saját sorsának irányítását és Németországét is.
1920 februárjára a törpepárt új nevet és egy 25 pontból álló programot kapott. Az új név Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiter Partei - NSDAP), a megnevezés első szavának első két szótagjából röviden náci (Nazi) párt lett. A pártprogram a következőket követelte:

1. Minden német egyesülését Nagy-Németország létrehozása érdekében,; az emberek önrendelkezési joga alapján.
2. A versailles-i béke eltörlését.
3. Földet és gyarmatokat a megnövekedett népesség számára.
4. A német vér legyen feltétele az állampolgárságnak. Zsidó nem lehet tagja a nemzetnek.
5. A nem állampolgárok csak idegenként élhetnek Németországban, alárendelve magukat az idegenrendészeti törvényeknek.
6. Csak állampolgár szavazhat vagy viselhet hivatalt.
7. Az állam biztosítsa az állampolgárok számára a tisztességes élethez és megélhetéshez szükséges jövedelmet. Ha lehetetlen az élelmiszer biztosítása az egész lakosság részére, akkor az idegeneket ki kell toloncolni.
8. Szűnjék meg a nem németek bevándorlása. Minden nem német, aki 1914. augusztus 2-a után költözött Németországba, azonnal hagyja el az országot.
9. Az oktatási rendszer alapos átalakítása szükséges. Az állampolgárság tudományát a kezdetektől kell oktatni.
10. Minden napilapot német nyelven kell publikálni tulajdonosainak.

A program nem keltett túl nagy feltűnést. A párt csak egyike volt a számos kis politikai tömörülésnek. 1921-re azonban már új tagok ezreit vonzotta Hitler. Egy régi náci párt- és SA-tag (ez volt a párt magánhadserege) így meséli, milyen hatással volt rá Hitler:

Mi, régi nácik nem önző szándékkal léptünk be az SA-ba, érzéseink vezettek Hitlerhez. Szívünket óriási melegség töltötte el, ezt mondatva velünk: „Hitler, te vagy a mi emberünk. Úgy beszélsz, mint egy frontharcos, mint egy férfi. Te ismered a kemény munkát, te magad is dolgozó ember vagy. Te is ott feküdtél a sárban velünk együtt, nem nagyfőnökként, csak egyszerű katonaként. Egész létedet, szíved minden melegét a német nemzetnek adtad, Németország jólétéért harcoltál, és nem a saját személyes sikeredért. Legbenső éned nem engedné, hogy máshogy cselekedj." Senki sem tudott bűvkörétől elszakadni, aki valaha is belenézett a szemébe, vagy hallotta őt beszélni.11

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Készítsd el egy Freikorps-tag identitásábráját! Készítsd el Paulét, a Remarque-könyv hőséét és Hitlerét is! Mennyiben hasonlít a három? Mik a legjelentősebb eltérések? Mennyiben felelne meg Paul a náci pártnak? Miért?
Amerikában filmet készítettek a Nyugaton a helyzet változatlan című regényből. Golo Mann történész, Thomas Mann fia, aki akkor diák volt, visszaemlékezik arra, hogyan reagáltak a nácik Berlinben a film bemutatójára: „A vetítés elkezdése után néhány perccel kézigránátokat dobtak a vászon felé, bűzbombákat robbantottak, tüsszentőpor szállt mindenütt, és fehér egereket engedtek szabadon. Be kellett fejezni a vetítést." Mit gondolsz, miért támadták a nácik ezt a filmet? Mit nem akartak, hogy lássanak az emberek?
Néhány dokumentumot alaposan kell tanulmányozni. A náci program egyike ezeknek. Elemezzétek két-három pontját, kis csoportokban. Majd gondolkozzatok el az alábbi kérdéseken:

· Mi volt az elsődleges célja az adott pontnak? Milyen kulcsszavakból lehet ezt megérteni?
· Kikre lehet hatással az általatok vizsgált pont? Miért?
· Ha a német melléknevet kicseréljük a magyarral, megváltozna bárhol is az álláspontod? Mely pontnál/pontoknál?
· Véleményed szerint elfogadható lenne-e ezek közül a pontok közül valamelyik az emberek számára ma is? Ha igen, melyik vagy melyek?

Az 1920-as években sokan nem tartották szélsőségesnek a náci párt programját. A dokumentum mely részei tekinthetők a legmérsékeltebbnek?
Nézd meg a program első két pontját! Ha a nácik annyira kritikusak voltak a versailles-i békével és Wilsonnal szemben, akkor miért idézték Wilsontól „a népek önrendelkezési jogát"?
Lehetséges elfogadni a náci program elfogadható részeit és figyelmen kívül hagyni az elfogadhatatlan részeket? Melyek ennek az eljárásnak az előnyei? És a kockázatai?
Nem csak a németek csatlakoztak szélsőséges csoportokhoz a XX. században. 1917-ben újraéledt az 1864 után működő Klu-Klux-Klan az Egyesült Államokban. Azzal büszkélkedtek, hogy céljuk az „amerikanizmus megerősítése, a protestáns kereszténység támogatása és a fehér felsőbbrendűség örökös biztosítása". Szemben az eredeti Klánnal, ez az új szervezet nemcsak a fekete bőrű amerikaiak ellen irányult, hanem bevándorlóellenes, antiszemita és antikatolikus is volt.
Hitler „mozgalmat" akart létrehozni. Nem akart egyike lenni azoknak a névtelen millióknak, akik a sors szeszélyének kiszolgáltatva élnek és halnak meg. Mit sugall ez erről az emberről? Látnok volt? Ha igen, mi volt a látomása, és mit gondolsz, hogyan fogadtatta el vízióját másokkal? Dogmatikus volt, tehát azt hitte, hogy egyedül neki van igaza? Ha igen, milyen dogmát hirdetett?

6. OLVASMÁNY

Hangok a sötétben

George Mosse írja: „...túl sokan érezték úgy Európában, mintha az első világháború egyáltalán nem ért volna véget, hanem folytatódott a két háború közötti években. A politikai küzdelmek szókincse, a politikai ellenfél teljes megsemmisítésének vágya és az a mód, ahogyan ellenfeleiket ábrázolták, mind-mind arra mutatott, hogy az első világháború - különböző belső ellenfelekkel szemben -folytatódott."12 A Hessen tartománybeli friedburgi Henry Buxbaum egy utazás közben, a vonaton döbbent rá, hogy háborús veterán mivolta ellenére ő vált „ellenséggé".

A vonaton vaksötét volt. A lámpák nem világítottak, bár ez egyáltalán nem volt szokatlan, ugyanis a háború után a német vasút teljes felújításra szorult, és alig működött valami rendeltetésszerűen... Azon az éjszakán heten vagy nyolcan ültünk egy negyedosztályú fülkében, néma csendben egészen addig, míg valaki bele nem kezdett a szokásos refrénbe: „Azok az átkozott zsidók az okai minden bajnak." Néhányan gyorsan csatlakoztak hozzá. Nem láthattam őket, és elképzelésem sem volt, hogy kik lehettek, de a hangjukról ítélve fiatalemberek voltak. Ugyanazt a litániát ismételték újra és újra, a zsidókat vádolva mindenért, ami Németországban nem működött, és minden másért is, ami baj volt a világban. És ez így ment tovább. Az obszcenitások zavaros árada egyre durvább lett, számomra pedig egyre elviselhetetlenebbé vált hallgatni őket. Végül nem bírtam tovább. Nagyon jól tudtam, hogy bajba kerülök, ha kikezdek velük, és az, hogy válaszoljak nekik, nem volt vágyaim netovábbja, de nem tudtam megállni... Lángoltam a dühtől, és pontosan megmondtam nekik, amit róluk és gonosz szövegelésükről gondoltam. Természetesen azzal kezdtem, hogy „Nos, én zsidó vagyok stb." Erre a jelre vártak. Most aztán tényleg nekem támadtak és veréssel fenyegettek -mivel nem fogtam be a számat, a veszekedés folytatódott. Elkezdtek lökdösni, mígnem az egyik mellettem ülő, aki közel volt az ajtóhoz, valószínűleg inkább a sötétségből merítve bátorságot, mintsem önmagából, azt javasolta, hogy „dobjuk ki a vonatból". Ettől már tényleg megijedtem, és ettől kezdve csendben maradtam. Azt gondoltam, hogy többet ér egy időre csendben maradni, mintsem a vonat kerekei alá kerülni. Az egyikőjük, talán a legagresszívabb, velem együtt szállt le Friedburgban. Amikor megláttam az állomás homályos fényében, rájöttem, hogy jól ismerem a fociklubból. .. Sosem gyanítottam, hogy ebben az emberben ilyen elvakult, antiszemita érzések lakoznak.13

A politikai küzdelmek szókincse, politikai ellenfél teljes megsemmisítésének vágya és az a mód, ahogyan ellenfeleiket ábrázolták, mind-mind arra mutatott, hogy az első világháború - különböző belső ellenfelekkel szemben - folytatódott.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Tételezzük fel, hogy nem alszik ki a villany. Ugyanilyen beszélgetés alakult volna ki a fülkében?
Ha a vonaton lettél volna, mit gondolsz, mondtál vagy tettél volna valamit? Volt-e már neked vagy valamelyik ismerősödnek hasonló élménye? Hogyan érezted magad? Hogyan reagáltál?
Gazdasági fejetlenség, politikai bizonytalanság vagy társadalmi feszültség idején az emberek gyakran érzik úgy, hogy nincs hatalmuk a sorsuk felett, és ez ingerültté teszi őket. Hogyan fordítja néhány vezető ezeket az érzéseket a „kívülállók" vagy „idegenek" ellen?
Az első fejezetben sokan azt mondták, hogy amit gyerekként megtanultak, örök életükben végigkísérte őket. Hogyan változnak át a „mások" iránti negatív érzelmek tettekké és erőszakká válságok idején? Mi a kapcsolat a tolerancia és a félelem között? A megalázás és a gyűlölet között?

7. OLVASMÁNY

Mit tanultál ma az iskolában?

A háború nem változtatta meg a német élet valamennyi területét. Az iskolák például nagyon keveset változtak, ha egyáltalán változtak. Albert Einstein, aki a háború előtti Németországban volt diák, azt mondta, hogy a tanárok sokkal inkább törekedtek „szellemi gépezetek" előállítására, mint emberi lények oktatására. Albert Speer, a későbbi magas rangú náci tisztviselő élményei is mutatják, hogy a köztársaság vezetői hasonlóan vélekedtek: „A forradalom ellenére, ami elhozta nekünk a weimari köztársaságot, emlékezetünkben változatlanul szilárd volt az a meggyőződés, hogy a társadalomban a hatalom megosztása és a hagyományos hatóságok mind-mind az Isten adta rend részei. A 20-as évek világának pezsgése érintetlenül hagyott bennünket. Az iskolában természetesen sosem került napirendre a társadalom kritikája... Sosem merült fel bennünk a dolgok rendjének megkérdőjelezése."14 Egy Klaus nevű honfitársának, aki valamivel fiatalabb volt Speernél, hasonló élményei voltak:

A történelmet tények láncolataként tanították: dátumokat, neveket, helyeket és csatákat kellett megtanulnunk. Azok az időszakok, amikor Németország háborúkat nyert, nagy hangsúlyt kaptak, amelyekben veszített, azt kihagyták. Nagyon keveset hallottunk az első világháborúról, kivéve azt, hogy a versailles-i béke szégyen, melyet valamikor majd, most még bizonytalan módon, helyre fognak hozni.
Az én iskolámban, amelyik az egyik legjobb volt Berlinben, három féléven át tanítottak görög és római történelmet, négy féléven keresztül foglalkoztunk középkori történelemmel, de nem tanultunk állampolgári ismereteket. Ha megpróbáltuk irodalmi vagy történelmi ismereteinket aktuális eseményekhez kötni, a tanár témát váltott. Nem hiszem, hogy szándékosan próbáltak volna kitérni a politika elől, mindössze számukra sokkal fontosabbnak tűnt az, hogy mi történt a görög világban vagy a Római Birodalomban, mint ami Berlin és München utcáin zajlott. Aktuális politikai témák felvetését mellébeszélésnek tartották, melynek célja a figyelem elterelése az el nem készült házi feladatokról.
És a házi feladat mindig nagyon fontos volt az enyémhez hasonló iskolákban, melyek egyetemre készítették fel diákjaikat. Utolsó évünk végén egy nagyon részletes és rendkívül kényes vizsga várt ránk, az érettségi. A vizsgán nyújtott teljesítményünk egész jövőnkre hatással lehetett. Az érettségi, csakúgy mint az iskola, a tények ismeretére koncentrált, nem az egyéni véleményekre és értelmezésekre. Sőt ha most visszaemlékezem, látom, azt sem mérte fel, hogyan tudunk érvelni, következtetéseket levonni, gondolatokat kifejezni.15

Serdülőkorára visszagondolva Klaus úgy emlékezett, hogy az egyéni tevékenységgel szemben a csoportos időtöltéseket erőltették:

Szerettem a Berlin környéki erdőkben barangolni, ezért édesanyám beíratott egy túraklubba. Tapintatosan jeleztem neki, hogy én nem egészen erre gondoltam, ugyanis számomra nem az jelentette a szórakozást, hogy húsz másik fiúval menetgyakorlatozzak vidéken, szentimentális dalokat énekelve. Egymagamban szerettem kószálni... élvezve a csendet és a tájat. Erre anyám azt válaszolta, hogy értsem meg, ez nem férfias... és még kevésbé német tulajdonság.
Életemet és barátaimét is állandó ellenőrzés alatt tartották szüleink és az iskola. De valahogy úgy éreztük, hogy ez az ellenőrzés szükségszerű, és így tehetjük le az érettségit, juthatunk be egy jó egyetemre... és válhatunk szabaddá. A jövőnek éltünk. Nagyon keveset kellett gondolkodnunk, szinte sosem kezdeményeztünk, napjaink be voltak táblázva. Talán furcsának tűnik, de a hétvégi véres utcai harcok, a barna inges csoportok agresszív dalai, melyeket szombat reggelenként a gyakorlótérre menetelve énekeltek, az újságok első lapjait betöltő politikai gyilkosságok nem rémítettek meg bennünket. Semmitől sem féltünk azonban jobban, mint az iskolai balsikerektől.16

A tanárok még akkor sem voltak hajlandók tudomásul venni a mindenhol érezhető változásokat, amikor az már elkerülhetetlen volt. Például amikor 1923-ban a franciák elfoglalták a Rajna-vidéket a jóvátétel zálogaként. A versailles-i békeszerződés feltételeinek kikényszerítésére érkező francia hadseregben afrikai gyarmati katonák is voltak. Egy tanár mesélte erről:

Nap nap után el kellett szenvednem a fekete francia csapatok látványát, amint Diez város egykori laktanyájából az Altendiezben levő gyakorlóterükre meneteltek. [...] Azt tanítottam a rám bízott gyerekeknek, hogy sose nézzenek ezekre a fekete katonákra. Ha véletlenül szünet alatt mentek el az iskola mellett, a tanárok és diákok hátat fordítottak, és sóbálvánnyá meredtek. A németül beszélő francia tisztek és közlegények világosan megértették a német tanárok és diákok néma tiltakozását, és elég gyakran engedték szabadjára dühüket, ocsmányságokat kiabálva.17

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Speer a „dolgok Isten adta rendjének" tanulásáról beszél. Mit jelent ez a kifejezés? Mennyire fontos ezt megtanulni? Te már megtanultad?
Az oktatásban azokra a háborúkra helyezték a hangsúlyt, melyeket Németország megnyert, és nem azokra, amelyeket elveszített. Az első világháború megvitatásának kihagyása óriási mulasztás volt. Az iskolák döntése, hogy mit nem tanítanak, többnyire éppolyan fontos, mint az, hogy mit tanítanak. Mennyiben befolyásolta negatívan a német történelmet az, hogy nem tanították az első világháborút?
A tények és készségek mellett minden iskola értékekre és viselkedésmódokra is tanít. Milyen attitűdöket és értékeket adtak át Klaus tanárai, amikor ellenőrizték azt, amit a diákok tanultak? Amikor nem voltak hajlandók a napi eseményekről beszélgetni? Milyen értékek tükröződtek az érettségiben, abban a vizsgában, amely oly nagy mértékben befolyásolta Klaus életét? Milyen értékeket tanultak meg a gyerekek, amikor arra utasították őket, hogy fordítsanak hátat az afrikai katonáknak?
Hasonlítsd össze az oktatást Magyarországon ma és a 20-as években! Milyen értékeket tanultak a gyerekek a 20-as években? Hogyan készítették fel őket iskoláik egy demokráciában való életre? Milyen értékekre helyezik a hangsúlyt a magyar iskolák, beleértve a tiédet is? Mennyire vagytok ti felkészítve arra, hogy demokráciában éljetek? (Ahhoz, hogy több információd legyen az oktatásról, kérdezd meg szüleidet, tanáraidat, igazgatódat. Talán arra is szükséged lesz, hogy áttekintsd az iskola tantervében szereplő tantárgyaknál megfogalmazott célokat és követelményeket.) Ha módod van rá, vizsgáld meg alternatív iskolák tantervét is.
Nézd át könyvtárban a 20-as években használt társadalomtudományi tankönyveket! Mit tanultak akkor a magyar diákok? Hasonlítsd ezt össze a német oktatással!
Amikor Albert Einstein tanár lett, arra bátorította tanítványait, hogy gondolkodjanak, tegyenek fel kérdéseket, és bírálják az elméleteket. Egy tudósnak munkaeszköze a gondolkodás. Mennyire fontos egy állampolgár számára? Miért? Jegyezd le gondolataidat, hogy később emlékezz rájuk!

8. OLVASMÁNY

Rend és törvény

A német iskolákban a tanárok arra ösztönözték tanítványaikat, hogy fontos legyen számukra az engedelmesség, és tiszteljék a tekintélyt. A bírák hasonló szerepet töltöttek be a bíróságokon. Szemben például az amerikai joggyakorlattal, a német bírák nem nemzetük alkotmányának betartásáért éreztek felelősséget. A rend iránti igényt a jog fölé helyezték. Egy bíró a következőképpen magyarázta ezt: „A hadsereg a határokon túl védi meg Németországot az ellenségtől, a bíróságnak a határokon belül kell megvédenie."
Ez a szellemiség nagyon jól tükröződik abban, ahogy a bírák két politikai megmozdulást kezeltek. Az első Bajorországban történt 1919 áprilisában, amikor a kommunisták átvették az ország irányítását. A felkelés mindössze két hétig tartott, és mielőtt a hadsereg megérkezett volna, hogy rendet csináljon, a szükségállapot véget ért. Ennek ellenére, a katonai csapatok hadbíróságok, illetve rögtönítélő törvényszékek döntései alapján több mint ezer munkást végeztek ki. A kormány pedig felségárulással vádolta a forradalom vezetőit. Egy embert halálra ítéltek, és több mint 2200 személyt ítéltek hosszú börtönbüntetésre.
1920. március 12-én robbant ki a második felkelés. Ekkor egy konzervatív csoport Wolfgang Kapp vezetésével megbuktatta a kormányt, és kivégzett több mint 200 embert. A weimari köztársaság vezetői uralmuk visszaállítása érdekében, az ellentéteket félretéve, sztrájkra, általános munkabeszüntetésre szólították fel az embereket a diktatúra ellen, a köztársaság megőrzéséért. „Az egyetlen esély II. Vilmos hazatérésének megakadályozására az ország gazdaságának megbénítása. Egy kéz se mozduljon, egy ember se segítsen a katonai diktatúrának. Általános sztrájk az országban! Munkások, egyesüljetek!" - hangzott a felhívásuk.
Sokak meglepődésére a németek összefogtak, és a sztrájk megdöbbentő siker volt. Néhány napon belül a puccs megbukott, visszaállt a köztársaság. A legtöbb országban a puccs vezetőit bíróság elé állították volna, de Németországban a résztvevők többségét sosem vonták felelősségre. Csak néhányukat, közöttük Kappot tartóztatták le. A fő szervező azonban meghalt a börtönben a tárgyalás előtt, a bíróság pedig egy kivételével elejtette a vádat a többiekkel szemben. Berlin korábbi rendőrfőnöke bűnösnek találtatott, ám a lehető legkisebb büntetést kapta. Emellett valamennyi állampolgári jogát megtarthatta, még a köz-hivatalviselési jogát is.
Világosan látszik, hogy a bíróságok számára a két felkelés nem volt egyenértékű. A bíróságok más vonatkozásban is elfogultak voltak. 1923-ban a Német Legfelsőbb Bíróság engedélyezte a Zsidó Köztársaság elnevezést a weimari kormány megbélyegzésére, mondván, hogy ezzel csak Németország új jogi és társadalmi rendjére utalnak, melynek létrejöttében nagy szerepet játszottak a németajkú és külföldi zsidók. Ugyanakkor egy munkást letartóztattak az osztályharc élezésének vádjával, mert egy tábla volt nála a következő felirattal: Munkások, törjétek szét láncaitokat! Nem estek egyforma elbírálás alá sem a szavak, sem a gyilkosságok. 1919-22 között 354 politikai gyilkosságért voltak felelősek konzervatív politikai csoportok. Bár ötven gyilkos bevallotta bűnösségét, a vádlottak több mint felét felmentették. A 24 bűnösnek talált ember átlagosan négy hónapot töltött börtönben. Ugyanebben az időben a kommunista csoportok huszonkét politikai gyilkosságért voltak felelősek. A tettesek minden esetben bíróság elé kerültek, közülük tízet kivégeztek. A többi tizenkettő átlagosan tizenöt év börtönbüntetést kapott.
A bírák kezdték azt hinni, hogy „az állam védelme" igazolja a jogtiprásokat... Egy német tudóst elrémített annak a gondolata, hogy szükségállapotban a gyilkosságokat igazolni lehet. „Egy ilyen döntés - írja - óriási károkat okoz a jogrendben, melyet a bírák megvédeni hivatottak. Ez a döntés tönkreteszi a jogrendet."18 A szocdemek ezzel egyetértve 1924-ben arra figyelmeztettek, hogy az igazságszolgáltatás ilyen módja veszélyt jelent a köztársaságra, ugyanis lehetővé teszi felforgató és monarchista szervezetek számára fegyverek felhalmozását, ezzel szemben a társadalom azon részének, amely a demokráciát támogatja, nem biztosít lehetőséget arra, hogy megvédje magát, vagy hogy bízhasson jogrendjében. A bírák és a német nép figyelmen kívül hagyták ezeket a figyelmeztetéseket.

Szemben például az amerikai joggyakorlattal, a német bírák nem nemzetük alkotmányának betartásáért éreztek felelősséget. A rend iránti igényt a jog fölé helyezték.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Mit értett az idézett tudós azon, hogy ha engedélyezzük a gyilkosságoknak „a nemzet védelmére" hivatkozó igazolását, „leromboljuk" azt a jogi rendet, melynek védelmére a bírák hivatottak? Egyetértesz? Ha nem a bírák voltak felelősek az alkotmány betartásáért, akkor kik? Az emberek jogorvoslatért fordulnak a bírósághoz. Hová fordulhatnak, ha a bíróságok nem hajlandók jogaikat védeni?
Nézd át Cári Schurz és Ottó von Bismarck közötti párbeszédet a második fejezet 5. olvasmányában! Melyikük demokráciafelfogását osztották a német bírák a 20-as években? Mit gondolsz, mik lehetnek a következményei annak az álláspontnak?
A német bíráktól nem követelték meg az elfogulatlanságot. Ezzel szemben az amerikai bírák büszkék a pártatlanságukra. A magyar bíróságok számára fontos érték-e a pártatlanság? Magyarországon alkotmánybíróság működik. Az alkotmánybíróságot a hatalmon lévők néha politikai elfogultsággal vádolják. Martha Minow jogtudós azt állítja, hogy „a pártatlanság az az álruha, amit az elfogultság visel azért, hogy elrejtse az egyoldalúságot a leleplezés elől. Elfogulatlannak tűnik azon szabálynak alkalmazása, mely megtagadja a munkanélküli-járandóságot attól, aki nem teljesíti munkatervét, az viszont elfogultságnak számít, ha a munkaterv elkészítésénél csak az egyik vallás pihenőnapját tervezték be, a másikat nem. A szabály egyáltalán nem tűnik elfogulatlannak egy olyan munkavállaló számára, aki egy vallási kisebbséghez tartozik. Egészen addig, amíg nem próbáljuk beleképzelni magunkat egy tőlünk eltérő beállítottságú ember helyzetébe, nem tudunk megszabadulni elfogultságunktól."19 Mennyire nehéz a világot más szemszögéből nézni? Miért hiszi Minow, hogy ez a legjobb módja annak, hogy igazán pártatlanok legyünk?
Nézz utána a magyar alkotmánybíróság valamelyik, utólag a hatalmon lévők. által vitatott döntésének! Vitassátok meg kisebb csoportokban! Jó lenne, ha egy csoport vállalná a kormány szerepét, egy másik az alkotmánybíróságét.
1919-ben Amerikában is sokan féltek attól, hogy a kommunisták vagy „vörösök" átveszik a hatalmat. A közelgő forradalom jelét látták az egy év alatt lezajlott több mint háromezer sztrájkban. Bár a legtöbb sztrájk oka a háború utáni létszám- és bércsökkentés volt, az emberek meg voltak győződve róla, hogy kommunista ügynökök művei. Amikor számos bombarobbanás követte egymást, közülük egy az igazságügyminiszter, A. Mitchell Palmer otthonában, már biztosra vették, hogy a felkelés elkezdődött.
Valójában a robbanószerkezeteket anarchisták és nem kommunisták készítették. Azonban sok amerikai nem akart különbséget tenni az anarchisták, kommunisták és más radikális csoportok között. Számos közösség, önkormányzat és állam fogadott el olyan törvényeket, melyek a radikálisokat korlátozták ideológiájuk hirdetésében. A központi kormány szintén lépéseket tett. Palmer rajtaütéseket szervezett különböző munkásegyesületeken és radikális csoportokon. Decemberben 249 emigránst rakatott egy Oroszország felé tartó hajóra, akik között maroknyi kommunista sem akadt. 1929 januárjában ügynökei több mint hatezer emigránst tartóztattak le radikális tevékenység vádjával. A letartóztatásokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy az újonnan jöttek veszélyesek, és a bevándorlást korlátozó törvény megszavazását sürgették. De néhány amerikai, köztük Louis Post külügyminiszter-helyettes harcolt a radikálisok jogaiért. Erőfeszítéseik hatására a legtöbb letartóztatottat bíróság elé állították és felmentették.
Mi motiválja a cenzorokat? Molly Ivins amerikai író és újságíró szerint a félelem. Ennek alátámasztására egy történetet mesél el két fiúról, akik annyira megrémültek egy siklótól a tyúkólban, hogy ijedtükben jelentős sérüléseket okoztak egymásnak, és összetörték az ólajtót. Amikor az egyik fiút emlékeztették arra, hogy a sikló nem veszélyes, azt mondta, „igen, anyu, de bizonyos dolgok annyira megrémíthetnek, hogy kárt tehetsz magadban". Ivins azt írja, hogy „ebben az országban annyira megrémülünk bizonyos dolgoktól - a kommunistáktól vagy az illegálisan itt tartózkodó idegenektől vagy a bűntől vagy a pornográfiától -, hogy csak egyetlen módot találunk saját magunk megvédésére, ha kurtítunk szabadságunkon... Nos, hát nem az a legbizarrabb gondolat, hogy minél kevésbé vagyunk szabadok, annál nagyobb biztonságban vagyunk?"20
Mennyiben alkalmazhatóak megjegyzései a weimari köztársaság bíráira? A mai, magyarországi helyzetre? A bírói gyakorlatra? A rendőrség magatartására?
Mennyiben igaz ez az állítás ma Magyarország állampolgáraira? A szüléidre? Ők mire vágynak inkább? Biztonságra vagy szabadságra?

9. OLVASMÁNY

A társadalmi kritika

A kritika elnémítására tett lépések ellenére sokan hangot adtak véleményüknek. Mások műveiken keresztül fejezték ki elégedetlenségüket. Minden műalkotásban tükröződik a művész értékrendje és hitvallása. Az 1920-as években számos német művész alkotott olyan műveket, melyek szembeszálltak a hatalommal, illetve arra kényszerítették nézőiket, hogy olyannak lássák a világot, amilyen a valóságban - és nem amilyennek ők akarták. Az egyikőjüket George Grosznak hívták. 1924-ben A berlini utcajelenet című képéért egy bíró a művészt bűnösnek ítélte „közerkölcs ellen elkövetett vétségben", és hatezer - nem inflációs - márka büntetésre ítélte. (Ez akkoriban elképesztően magas összeg volt, a mai német márkának többszöröse.) Nem az első és nem is az utolsó alkalom volt, hogy Grosz bíróság elé került a társadalommal szemben gyakorolt kritikája miatt.

Minden műalkotásban tükröződik a művész értékrendje és hitvallása. Az 1920-as években számos német művész alkotott olyan műveket, melyek szembeszálltak a hatalommal, illetve arra kényszerítették nézőiket, hogy olyannak lássák a világot, amilyen a valóságban - és nem amilyennek ők akarták.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

A szabad önkifejezés a bírálatot jelenti demokratikus társadalomban. Az emberek képekben is kifejezhetik nézeteiket, nemcsak szavakban. Milyen más módon bírálhatja még az egyén társadalmát?
Grosz magyar kortársának, Derkovits Gyulának a festményei hűen tükrözték a gazdasági válság időszakában a világot elárasztó nyomort. Derkovits kapcsolatot tartott az illegális kommunista mozgalommal, de nem ez határozta meg művészetét, a párt támogatott festői ugyanis nem fogadták be maguk közé. Elsősorban művelt polgárok vásároltak képeiből, de a Szépművészeti Múzeum igazgatójának szobájában is Derkovits-kép függött. Politikai nézeteivel támogatói nem értettek egyet, de tudták, hogy a negyvenévesen elhunyt, nyomorgó művész korának legjobbjai közé tartozik.

10. OLVASMÁNY

Infláció teszi tönkre a weimari köztársaságot

Albert Birkie képe

A weimari köztársaság kezdeti időszakát az érzelmi feszültségek mellett a hihetetlenül magasra szökő infláció jellemezte. A pénz értéke rohamosan romlott, az árak pedig az égbe szöktek. Az inflációt az okozta, hogy a háború alatt hatalmas mennyiségű fedezet nélküli papírpénzt bocsátottak ki. A helyzetet tovább rontotta, hogy a franciák 1923-ban a jóvátételi fizetések elmaradása miatt megszállták a Ruhr-vidéket. Németországban általános sztrájk tört ki. Táblázatunk jól mutatja az árak égbeszökését és a márka elértéktelenedését. Emberek tömege ment tönkre. Vásárláshoz hátizsákszámra vitték magukkal a pénzt, mesélik a szemtanúk.

Dátum	Márka	Amerikai dollár
1918	4,2	1
1921	75	1
1922	400	1
1923. január	7000	1
1923. július	160000	1
1923. augusztus	1000000	1
1923. november 1.	1300000000	1
1923. november 15.	1300000000000	1
1923. november 16.	4200000000000	1

A konzervatív Gustav Stresemann kormánya meg tudta állítani az inflációt, természetesen nem egy csapásra.
A válság a kis- és középjövedelműeket sújtotta a legjobban, a társadalom csúcsán lévő gyárosok, bankárok könnyen átvészelték. Az emberek azt kérdezték maguktól: „Hogyan történhet ez meg? Hogyan lehetséges az, hogy a kormány nem tudja megállítani az inflációt, ami a nullával teszi egyenlővé emberek tömegeinek megtakarításait, miközben a nagytőkések sértetlenül kerülnek ki az egészből?"

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Válságok időszakában az emberek gyakran keresnek egyszerű válaszokat. Félelmeik és gyanakvásuk megnő azokkal szemben, akiket „másoknak" tartanak. Mi a véleményed erről? Hogyan fenyegetik ezek a kisebbségeket? És magát a demokráciát?
A számok sok mindent elmondanak. Miről árulkodnak az olvasmányban szereplő számok? Milyen következtetést tudsz levonni belőlük? A számok azonban nem mondják el az egész történetet. A szemtanúk beszámolói alapján mit gondolsz, mennyiben változtatta meg az infláció az emberek egymásról és kormányukról alkotott képét? Kik szenvedtek a legjobban az inflációtól?
A világon valaha lezajlott inflációk között a legnagyobb Magyarországon 1945 után zajlott le, ezt 1946-ban, a forint bevezetésével állította meg az akkori kormányzat.
1990-tól ugyancsak infláció és romló életkörülmények sújtják a magyar lakosságot. (Egyes szomszédos országok lakóit pedig un. hiperinfláció sújtotta.) Szerinted mi következik ebből?
Nézd meg az infláció változásait az elmúlt években! Van benne valamilyen törvényszerűség? Hogyan teszik próbára a gazdasági válságok a demokráciákat? Mennyiben serkentik az ilyen válságok az embereket arra, hogy olyan vezetőkben bízzanak, akik egyszerű megoldásokat javasolnak bonyolult problémákra?
Mit gondolsz, hogyan reagálnak az emberek Oroszországban és a többi volt kommunista irányítású országban az ehhez hasonló mai válságokra? Mennyiben hasonlítanak reakcióik a 20-as évek Németországának polgáraiéhoz? Melyek a legjelentősebb eltérések?

Válságok időszakában az emberek gyakran keresnek egyszerű válaszokat. Félelmeik és gyanakvásuk megnő azokkal szemben, akiket „másoknak" tartanak.

Georg Grosz képe

11. OLVASMÁNY

A müncheni sörpuccs

1923. november 8-ának éjszakáján, az infláció tetőzésével egy idegben, Adolf Hitler és fegyveres követőinek egy csoportja berontott egy müncheni sörözőbe. Hitler belelőtt a plafonba, majd kijelentette, hogy Ebert elnököt és a nemzeti kormányt megfosztotta minden hatalmától. A helyi rendőrség gyorsan leverte a lázadást, két nappal később már le is tartóztatta, majd bíróság elé állította Hitlert.
Az egész bírósági eljárás alatt Hitler és követői nyíltan kimutatták megvetésüket a weimari köztársasággal szemben, „zsidó kormánynak" nevezve azt. A bíró ennek ellenére úgy döntött, hogy a vádlottak „tettüket a legtisztább hazafiúi lélektől és a legnemesebb önzetlenségtől vezérelve követték el". Nem fosztotta meg őket polgári jogaiktól, helyette a törvény adta keretek között a legkevesebbre, öt év börtönre ítélte őket.
Az osztrák Hitler ekkor még nem volt német állampolgár, ezért mint az állam ellen összeesküvő idegent ki kellett volna utasítani. Bár a jog megkövetelte volna a kiutasítást, a bíró úgy döntött, hogy ezt figyelmen kívül hagyja. „Egy olyan ember esetében, akinek ennyire német érzelmei és gondolatai vannak, a bíróság úgy látja, hogy a törvény célja és szándéka szerint nem alkalmazható" - indokolta döntését. Hitler és társai mindössze 9 hónapot töltöttek börtönben, a hátralévő büntetési időt felfüggesztették.
A börtönben Hitler egy munkatársával, Rudolf Hess-szel egy könyvön dolgozott, mely Hitler életét, politikai meggyőződését és a jövőre vonatkozó terveit foglalta magában. Gondolatainak nagy része a háború előtt olvasott antiszemita irodalmon, a lövészárkokban tanultakon és a háborút követő évek megfigyelésein alapult. A. J. P. Taylor angol történész egyszer „az európai gondolkodás görbe tükrének" nevezte ezeket az eszméket. Hitlert olyan embernek tartotta, aki közismert, népszerű gondolatokból indult ki, de a végletekig szélsőségessé tette azokat.
A Mein Kampf (magyarul: „Harcom") 1925-ben jelent meg. Hitler azt állította könyvében, hogy a fajok közötti harc a történelem „katalizátora". Katalizátor - vagyis valami, ami a folyamatokat megindítja, az eseményeket működteti. Hitler véleménye szerint a különböző fajoknak különböző helyük van a társadalomban. Mivel az „árja" fajt mindenek fölöttinek tartotta, az „árja" Németország jogának tekintette, hogy bekebelezze egész Kelet-Európát egy új birodalomba, hogy a nemzet számára megfelelő Lebensraumot (életteret) biztosítson. Kelet-Európa meghódítása azért is kívánatos, mert így győzedelmeskednek azok felett, akik a térség nagy részét ellenőrzésük alatt tartották - a kommunisták felett. Hitler a kommunistákat a német nép ellenségének tartotta. Újra meg újra a zsidókhoz, a nácik ellenségéhez kapcsolta őket, azt állítva, hogy a kommunista párt tanításai mögött a zsidók állnak. A „zsidó bolsevizmus" lett az a kifejezés, amellyel összekötötte a két csoportot.
Hitler szerint a zsidók mindenütt ott voltak, mindent ellenőriztek, és olyan titkosan tevékenykedtek, hogy csak nagyon kevesen tudtak befolyásukra fényt deríteni. Állításai bizonyítékaként gyakran utalt a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvére. Ez a dokumentum állítólag a világ meghódításának terve, melyet a zsidó vezetők nemzetközi testülete készített el. Tulajdonképpen egy közismert koholmányról van szó, melyet az orosz titkosrendőrség készített az 1890-es években azzal a céllal, hogy nyilvánosságra hozva növelje a zsidók elleni gyűlöletet.
Hitlert azonban nem érdekelték a tények. A 20-as években mindössze félmillió zsidó élt egy olyan országban, melynek 60 millió lakosa volt. Hitler kijelentései azonban úgy tüntették fel a helyzetet, mintha Németország több millió zsidó otthona lenne, akik az egész nemzetet ellenőrzésük alatt tartják. A vádak abszurdak voltak, de az állandó ismétlések megtették a kellő hatást azokra, akik hallgatták.
Hitler vádjaiban központi helyet foglalt el az a gondolat, hogy a zsidó vallású németek mások és alacsonyabb rendűek, mint a keresztény vallású németek. Állításának megerősítésére gyakran hangsúlyozta a zsidók és nem zsidók közötti testi eltéréseket. A szőke, kék szemű „árják" tehát felsőbbrendűek a fekete hajú, kreol bőrű zsidóknál, vonta le a következtetést Hitler (aki mellesleg sötét hajú volt). Ezek az állítások valótlanok voltak, de Hitler szentül hitt abban, hogy ha egy hazugságot elég sokszor ismételnek, az emberek idővel elhiszik...
A Mein Kampfban Hitler az emberek csoportjait hierarchikus rendbe állította. A hierarchia legalján a zsidók mellett helyezte el a cigányokat és a feketéket is. Azt állította például, hogy akik egyenlőnek tartják a feketéket másokkal, azok félrevezetés, becsapás áldozatai: „Időről időre képesújságok hívják fel a német emberek figyelmét arra, hogy hol itt, hol ott lesz néger első ízben ügyvéd, tanár, akár még tiszteletes is, sőt igazi hőstenor vagy valami ehhez hasonló... Hát nem dereng még ennek az esztelen világnak, hogy ez bűn a józan ésszel szemben, hogy bűnös őrültség egy félállatot addig képezni, míg ügyvédet nem csinálnak belőle, miközben a legfelül álló fajhoz tartozók milliói maradnak teljesen alávaló helyzetben. A róka mindig róka marad, a lúd lúd, a tigris pedig tigris és így tovább."
Hitler gyakran utalt a „régi szép napokra" beszédeiben. Arra a mitikus időszakra gondolt, amikor az „árják" közössége békésen élt együtt. Felszólította a német népet, hogy állítsa vissza ezt a közösséget, az alsóbbrendű fajok eltávolításával és az általa gyűlölt kommunisták által hangoztatott társadalmi osztályok felszámolásával. Egyik híve, egy bizonyos Anna leírja az ilyen beszédek hatását 1923-ban:

El sem tudod képzelni, milyen csend lett, amikor ez az ember beszélt; úgy tűnt, mintha az ezerfős hallgatóság még levegőt se vett volna. Amikor dühösen megbélyegzi azok tetteit, akik a forradalom óta uralták népét, és akik megakadályozták őt és követőit abban, hogy kiegyenlítsék a számlát a novemberi bűnözőkkel szemben, perceken át éljenzik. Egészen addig nem lesz csend, amíg újra meg újra fel nem emeli a kezét, jelezvén, hogy folytatni kívánja mondandóját... Adolf Hitler olyan szilárdan meg volt győződve nacionalista nézeteinek helyességéről, hogy automatikusan át is adta ezt a meggyőződést hallgatóinak. Isten segíti őt, hogy mint úttörő, mint jobb idők bajnoka mind több és több fajtársat gyűjtsön a horogkeresztjele alá. Végül is minden osztály képviseltette magát: munkások és alacsony rangú köztisztviselők, tisztek és rohamosztagosok, diákok és nyugdíjasok - mind együtt ültek, és mind egyetértettek azzal a nagyszerű programmal, melyet Adolf Hitler alakja személyesített meg. Gyakran mondják, hogy tizenegy német legalább tíz politikai párt tagja. Itt azonban sosem hallottam, hogy Hitlernek ezt vagy azt kellene tennie. Néha szinte úgy tűnt nekem, hogy Hitler mágikus varázserővel rendelkezett, és ezzel nyerte el a fiatalok és öregek feltétel nélküli bizalmát.21

A nácik azt a félelmet gerjesztették az emberekben, hogy az évek múlásával az
"alantas népek" - a rajzon a szlávok és a latin népek - lényegesen többen lesznek,
mint az uralkodásra teremtett "germánok"

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Mi történt volna, ha a bírák, követve a törvény betűjét, kiutasították volna Hitlert az államellenes összeesküvés miatt? Tiltakoztak volna ez ellen az emberek? Vagy Hitler még annyira ismeretlen és jelentéktelen volt ebben az időben, hogy az eset fölött napirendre tértek volna?
Mit értett a bíró azon, hogy Hitler gondolatai és érzelemvilága „német" volt? Mik a „német gondolatok és érzelmek"? Könnyebb lenne a kérdésre a válasz, ha a német szót a magyarral helyettesítenéd?
Egyes zsidók vagy a zsidóság mint csoport volt-e Hitler vádjainak tárgya? Speciális vagy általános gondjai voltak az afrikaiakkal? Mi volt a problémája a cigányokkal? Bizonyítható volt-e ezen vádak közül bármelyik is?
George Mosse azt írja, hogy a félállat kifejezést csak alkalmanként használták a németek a háború előtt. A háború után azonban lényegesen többször. Azt is hozzáteszi, hogy a. fanatikus szó, melynek negatív mellékjelentése volt a háború előtt, mostanra megváltozott: „hősiességet és harckészséget jelentett". Mennyiben befolyásolja az általunk használt nyelv a magunkról és másokról alkotott képet?
Hitler hitt abban, hogy ha egy hazugság elég nagy és elég gyakran hangzik el, az emberek igaznak fogják hinni. Milyen példákat tudsz felhozni saját élményeid alapján az állítás alátámasztására? És megcáfolására?
Milyen képek jelennek meg képzeletedben, ha különböző csoportokról hallasz a mai Magyarországon? Honnét jöttek ezek a képek? Sztereotípiák vagy általánosítások? Mi a különbség? El tudod azt képzelni, hogy válságos időszakokban szomszéd szomszéd ellen forduljon testi jellegzetességei, például a bőre színe miatt?
A karizma fogalmát olyan képességként definiálják, mellyel azok rendelkeznek, akiknek kivételes tehetségük van arra, hogy sok emberre hatást gyakoroljanak.
Milyen képességei tették Hitlert karizmatikus vezetővé? Anna Hitler nézőpontjának világosságáról beszél. A világos, egyszerű nézőpont mennyiben lehetett része annak a hatásnak, melyet híveire gyakorolt? Mennyiben befolyásolta közönségét az, hogy nagyon magabiztos volt? Mennyiben járult hozzá Hitler fajelmélete karizmájához? Melyik mai vezetőt tartod karizmatikusnak?
Anna jellemzése Hitler egyik oldalát mutatta be. Erika Mann, Thomas Mann lánya egy teljesen másik oldalát. Hitlert műveletlennek, testileg puhánynak, gyengének és gyávának tartotta. George Sabine a Mein Kampfról készített elemzésében a szerzőjét „nem tudósnak és nem is teoretikusnak, hanem gyakorlati érzékkel rendelkező pszichológusnak és szervezőnek" írja le. Hasonlítsd össze a három jellemzést! Mit mondanak el erről az emberről? És a megfigyelőkről?
Egy, az 1992-es Los Angeles-i „faji" zavargásokkal kapcsolatos bírósági tárgyaláson egy spanyol ajkú amerikai nő azt mondta, hogy egyszer azért állították meg és rabolták ki feketék, mert nem volt „közülük való". Mit sugall ez a megjegyzés a támadók „másságképéről"? A nő férje fekete bőrű volt. Szerinted ez megváltoztatta volna támadói álláspontját?
Az 1990-es évek a szerb vezetők Nagy-Szerbia létrehozásának szándékával igazolták „etnikai tisztogatásokkal" teletűzdelt brutális háborújukat. Ivo Andrič író azt mondta a szerbekre, hogy olyan emberek, „akik könnyedén találnak ki meséket, és gyorsan elterjesztik azokat". Meséikben „a valóság furcsán és kibogozhatatlanul keveredik és fonódik össze a legendával". Mennyiben vonatkoznak megjegyzései azokra a németekre, akik a 20-as években csatlakoztak szélsőséges csoportokhoz? Mely mai csoportokra alkalmazhatók megjegyzései? Mely vezetőkre?

12. OLVASMÁNY

Ellenségteremtés

Feszült és bizonytalan helyzetekben nagyon könnyű őket, sőt ezeket, a társadalom valamelyik kisebbségi csoportját vádolni a társadalmi problémák miatt. Az emberek kedvezően reagálnak, hiszen az ilyen támadások régi előítéleteket elevenítenek fel, és egyszerű válaszokat kínálnak bonyolult problémákra. De volt-e egy csepp igazság is Hitler és a többi antiszemita vádjaiban? Tényleg a zsidók ellenőrizték Németországot? Donald L. Niewyk történész átvizsgálta az összeírások adatait, hogy válaszolhasson erre a kérdésre. Azt tapasztalta, hogy a zsidók mindössze 3,5%-át adták a kereskedelemben, bank- és pénzügyi életben, az igazságszolgáltatásban és az egészségügyben dolgozóknak, ez pedig elég kevés ahhoz, hogy az egész nemzetet az ellenőrzésük alatt tarthatták volna. Az adatokból az is kiviláglott, hogy nagyon gazdag mindössze egy töredékük volt, a többség nem.
Az 1912 és 1924 közötti 12 évben azoknak a berlini zsidóknak az aránya, akik több mint 5000 márka adóköteles jövedelemmel rendelkeztek, 10,6%-ról 9,8%-ra csökkent, miközben az 1200 márka alatti adóköteles jövedelemmel rendelkező zsidók aránya 73,3%-ról 83,6%-ra emelkedett ugyanezen idő alatt. Azok a jómódú zsidók, akik megtakarításaikból vagy befektetéseikből származó jövedelmükből éltek, teljesen tönkrementek az infláció alatt. 1923-ra a berlini zsidó közösség 19 szükségkonyhát, 7 éjjeli menedékhelyet és egy munkahelyközvetítő-irodát állított fel a város nyomorgó zsidói számára. Más nagyvárosok közössége ugyanezt tette - állapította meg Niewyk.22
A szerző arra is rámutat, hogy az 1924 és 1929 közötti „jó években" a zsidó közösségben is nagy volt a munkanélküliség aránya. A legtöbbet szenvedők azok a Kelet-Európából érkező zsidók voltak, akik a háború előtt vagy közvetlenül utána telepedtek le Németországban, a szülőhazájukban zajló pogromok elől menekülve. Ók szenvedtek a krónikus munkanélküliségtől, a szórványos hivatalos zaklatástól és a zsidó és nem zsidó németek haragjától. Nagyon kevés esélyük volt arra, hogy német állampolgárokká váljanak, és körülményeik ezáltal javuljanak vagy jogaikat védhessék. Ezt ugyanis a kormány majdhogynem lehetetlenné tette számukra.
Victoria Barnett történész a németországi zsidók arányát valamivel többre becsüli 1,5%-nál, valószínűleg azért, mert beleszámítja a zsidó származású keresztényeket is. (Ez az arány ekkor Magyarországon kb. 5-6 %.) Ő is azt tapasztalta, hogy a zsidók sokkal kevésbé voltak befolyásosak, mint amennyire sokan gondolják. „Bár sok német a kormányra nehezedő túl nagy zsidó befolyást okolta a weimari évek bizonytalanságai miatt, az egész weimari korszak 250 minisztere között mindössze 4 volt zsidó." Otto Dibelius berlini egyházi vezető mégis ezt írta 1933 áprilisában: „Németországban az elmúlt 15 évben rendkívüli módon megerősödött a judaizmus befolyása. Szemmel láthatóan megnőtt a befolyásos pozícióban levő zsidó bírók, zsidó politikusok, zsidó köztisztviselők száma. A közvélemény ezt helyteleníti."23
A növekvő antiszemitizmus nagy hatással volt arra, ahogyan a zsidók magukat és másokat láttak. Korábban büszkék voltak arra, hogy németek, és ezt személyiségük szerves részének tartották. Az új helyzet azonban sok zsidót, köztük Sigmund Freudot is, arra kényszerítette, hogy újragondolja identitását. Az osztrák születésű pszichológus a következőket mondta 1926-ban egy interjúban: „Az anyanyelvem német. A kultúrám, tudásom szintén német. Német értelmiséginek tartottam magam egészen addig, amíg nem érzékeltem a növekvő antiszemita előítéletet Németországban és a német Ausztriában. Azóta jobban szeretem zsidónak nevezni magamat." Különösen meggyőző vallomás ez egy olyan embertől, aki soha nem hitt Istenben vagy bármilyen vallásban.
Arnold Schönberg, a világhíres zeneszerző még keményebben fogalmazott. 1923-ban az orosz származású híres festő, Vaszilij Kandinszkij, a weimari Bauhaus igazgatóhelyettese meghívta erre a kiváló belsőépítészeti főiskolára tanítani. A meghívással egy időben megemlítették, hogy általában nem szívesen látnak zsidó professzorokat a Bauhausban, de ebben az esetben kivételt tesznek. Schönberg dühösen így válaszolt:

Ha az utcán sétálok, és mindenki azt nézi, vajon zsidó vagy keresztény vagyok-e, nem tudom minden egyes embernek elmagyarázni, hogy én egyike vagyok azoknak, akivel Kandinszkij és néhány kollégája kivételt tett, bár az a Hitler nevű ember természetesen nem osztja véleményüket. Ez a jóindulatú felfogás még akkor sem segítene, ha mondjuk, vak koldusként nyakamban hordanék egy táblát, hogy mindenki olvassa... Kérdezem én: Miért azonosítják az emberek a zsidókat a zsidó feketézőkkel? Vajon az árjákat is olyannak látják, mint amilyenek közülük a legrosszabbak? Egy árját miért Goethe, Schopenhauer alapján ítélnek meg? Miért nem mondják azt, hogy a zsidók olyanok, mint Mahler, Altenberg vagy épp Schönberg?

Schönberg ezután megkérdezte Kandinszkijt, milyen alapon utasította volna vissza őt mint zsidót. „Ajánlkoztam én valaha is Önöknél? Gondolja, hogy a magamfajta ember hagyja magát elutasítani? Gondolja, hogy egy ember, aki ismeri saját értékeit, feljogosít bárki mást arra, hogy legalapvetőbb tulajdonságát felülbírálja? Egyáltalán ki az, aki ilyen joggal rendelkezik?" Schönberg figyelmeztetéssel zárta levelét: „De hová vezet az antiszemitizmus, ha nem erőszakhoz? Ennyire nehéz ezt elképzelni? Ön valószínűleg beérné azzal, hogy a zsidók elveszítik polgári jogaikat. Akkor természetesen megszabadulnak Einsteintől, Mahlertől, tőlem és másoktól. De egy dolog biztos: nem lesznek képesek kiirtani azokat a sokkal makacsabb elemeket, akiknek kitartása miatt a zsidóság, magára utalva, szinte az egész emberiséggel szemben, húsz évszázadon keresztül fennmaradhatott."24 A nácik a Bauhaust 1933-ban mint „zsidó intézményt" bezárták. Kandinszkijnak emigrálnia kellett, részben azért, mert ő volt a nácik által „elfajzott"-nak tekintett absztrakt festészet megteremtője, részben azért, mert nem tudta beszerezni távoli szibériai szülőhelyéről az igazolást orosz nemesi származásáról, így ő is zsidónak számított.

Német értelmiséginek tartottam magam egészen addig, amíg nem, érzékeltem a növekvő antiszemita előítéleteket. Azóta jobban szeretem zsidónak nevezni magamat.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Nézd át az első fejezet olvasásakor tett megjegyzéseidet! Mit gondoltál arról, hogy az emberek miért keresnek bűnbakokat?
A statisztikák szerint a német lakosságnak kevesebb mint 1 %-a volt zsidó eredetű. Európa más országaiban az arány eltérő volt: a 10-11%-os Lengyelországtól egészen az olyan országokig, mint Svédország, Dánia, Olaszország vagy Jugoszlávia, ahol kevesebb mint fél százalék volt az arány. Bár volt néhány nagyon gazdag közöttük, a többség alig tudta összekaparni a megélhetéshez szükséges jövedelmet. Mégis, Európa-szerte a zsidókat erős és veszélyes népnek tartották. Mit állított az első fejezet a mítoszok és a félrevezetés erejéről? Mennyiben támasztja alá ez az olvasmány azt az álláspontodat? Mit állít annak a hazugságnak az erejéről, amelyik újra és újra elhangzik? A kisebbségek sebezhetőségéről feszültségekkel teli időszakban?
„Az a hevesség, amellyel a zsidókat politikailag bizonytalan időszakokban támadják, mutatja, mennyire mély és irracionális az antiszemitizmus" - állítja Victoria Barnett.25 Mit ért ezalatt? Egyetértesz?
Készíts identitásábrát Sigmund Freudról! Miért tekintette magát zsidónak? Készíts egyet Arnold Schönbergről is! Hitt-e abban, hogy a társadalomnak joga volna az ő identitását meghatározni?
Az egyes emberek többnyire ugyanúgy reagálnak a rasszizmusra, mint a 20-as években. Egy fekete amerikai tinédzser a közelmúltban írt egy verset - nyersfordításban közöljük -, melynek a Megfogják-e érteni valaha címet adta.26 Hogyan reagálna Schönberg a felvetett kérdésre? És te?

Az a hevesség, amellyel a zsidókat politikailag bizonytalan időszakokban támadják, mutatja, mennyire mély és irracionális az antiszemitizmus

Amint szétnézek a környező világban,
Kérdések vágtatnak át az agyamon.
Miért bámulnak rám, ha átmegyek egy termen?
Miért gondolják, hogy elcsórok egy labdát?
Miért gondolják, hogy folyton káromkodom?
Miért gondolják, hogy bűnöző leszek?
Miért gondolják, hogy szeretek verekedni?
Azért mert fekete vagyok, és nem fehér?
Hallom, amint a hátam mögött beszélnek
A bőröm színéről, mert az fekete.
Túl sötét ahhoz, hogy vonzó legyen,
Túl fekete, hogy csinos legyen.
Nem tudják, hogy megszakad a szívem,
Amikor őket hallom, pedig csak viccelődnek.
Megértik-e majd vajon valaha?

A „kívülálló" helyzet mennyiben befolyásolja az önbecsülést? Azt, ahogy valaki magát látja? Mit ért azon Schönberg, hogy „de mihez vezet az antiszemitizmus, ha nem erőszakos cselekményekhez"? Hogyan válaszolnál a kérdésre? Hogyan kötődik össze a fajelmélet az erőszakkal? Jegyezd le válaszaidat a naplóba, hogy később utalhass rájuk!

13. OLVASMÁNY

A sztereotípiákon túl

James Luther Adams, a Harvard Egyetem Teológiai Intézetének végzős hallgatója 1927-ben Németországba utazott, hogy a heidelbergi egyetemen folytasson tanulmányokat. Mikor Nürnbergben járt, rész vett egy náci nagygyűlésen. A következőket írta erről:

Olvastam, hogy a nácik nagygyűlést tartanak, és azt mondták, hogy 150 000 fiatal érkezik csak azért Nürnbergbe, hogy részt vegyen a nagygyűlésen. Itt kerül majd sor a németség erejének megmutatására s annak hangsúlyozására, hogy ők a valódi németek (echte Deutsche). Minden német ifjú kötelessége volt, Németország bármely részén élt is, hogy a nürnbergi konferenciára jöjjön, ahol egy nagygyűlés és egy három-négy órás felvonulás várt rájuk. Vasárnap volt, és az emberek zászlókat lobogtatva, náci dalokat énekelve sűrű tömegben álltak az utcákon. Pont ott álltam, ahol ezek az ifjú nácik meneteltek díszlépésben. Megkérdeztem néhány körülöttem álló embert, előre tudva a választ, hogy „mit is jelent a horogkereszt"? És a srácok a tipikus náci választ adták, a náci faj felsőbbrendűségéről és Németország zsidó vértől való megtisztításának szükségességéről. A beszélgetés közben megkérdeztem tőlük, hogy hová fognak menni a zsidók. „Hát innen kirakjuk őket, aztán majd kitalálhatják, hogy hová akarnak menni." A beszélgetés kezdett egy kicsit hevesebbé válni, és elkezdtük felemelni a hangunkat. Ebben a pillanatban megragadtak hátulról. Én, a tapasztalatlan teológushallgató nem tudtam reagálni a helyzetre, képtelen voltam menekülni. Az idegen mindkét könyökömet megragadva húzott magával. Megpróbáltam elmenekülni, de mivel senki sem figyelt rám, nem is segített senki, ezért nem sikerült. A fickó, aki lefogott, keresztülnyomott a sűrű tömegen, majd le az utcán egy mellékutcába, onnét egy sikátorba, mely zsákutcában végződött... És természetesen nem tudtam, mi fog történni velem. Össze fog verni azért, amit mondtam? Ekkor szembefordított magával, és németül kezdett velem üvölteni: „Te átkozott bolond, hát nem tudód, hogy ma Németországban be kell fognod a szádat, vagy betörik a fejedet?" Na jó, gondoltam, most jön a folytatás, de ekkor megváltozott, elmosolyodott, és az kérdezte: „Tudja, hogy mit csináltam? Megmentettem attól, hogy agyonverjék. Nem vitatkoztak volna tovább magával, hamarosan a járdán feküdt volna összeverve. Láttam, hogy ez következik, ezért kaptam el."
„Nagyon köszönöm" - válaszoltam. - „De miért segített?" „Kereskedelmi hajós voltam, és sokszor jártam New Yorkban" -válaszolta. - „Miközben a hajó a kikötőben állt, sok New York-ival ismerkedtem meg. Csak egyszerű matróz vagyok, de soha életemben nem találkoztam olyan csodás vendégszeretettel, mint ott. Hát tudja, amikor láttam, hogy mekkora bajban van, az jutott eszembe, hogy oly sok vendégszeretetet kaptam az amerikaiaktól, de ezt sosem viszonozhattam. Hát itt a nagy alkalom. Meghívom magát magamhoz vacsorára, hogy lássa, milyen egy tipikus vasárnapi vacsora."
Így aztán elmentem vele egy bérházba, ahol sok más mellett a korlátokra is igazán ráfért volna a javítás. Vendéglátóm munkanélküli munkás volt, egy náciellenes szakszervezetnek a tagja. Négy emeletet másztunk, mire megérkeztünk a sivár albérletbe... Együtt vacsoráztam a munkanélkülivel, aki egy ütött-kopott albérletben élt feleségével és két gyermekével, és tőle kaptam meg a náci filozófia alapvető magyarázatát.27

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Meglepett Adams története? Mit gondoltál, mi fog történni vele, amikor megfogták és elcipelték? Mit gondolsz, miért vett részt egy náciellenes ember egy náci nagygyűlésen?
Kellett ehhez bátorság?
Mit mond neked Adams története a 20-as évek végének politikai légköréről Németországban? Mennyire fontos ez a történet?

14. OLVASMÁNY

A gazdasági világválság eléri Németországot

1928-ra Németország kilábalt a háború utáni gazdasági válságból. Az üzleti élet virágzásnak indult, részben mert a német vezetők meggyőzték a szövetségeseket, hogy csökkentsék a jóvátétel összegét. Ekkor Németország már nem volt „törvényen kívüli", hanem a Népszövetség szívesen látott tagja. Ennek eredményeként egyre kevesebb németet érdekeltek Hitler gondolatai, és az 1928-as választásokon a szavazatoknak mindössze 2%-át érték el. Más konzervatív pártok, például a Néppárt, lényegesen jobban szerepeltek. Jól szerepeltek a kommunisták, a KPD is.
1929-ben azonban világméretű gazdasági válság tört ki. A válság időszakában a gazdasági tevékenység lelassul, vállalatok tömege csökkenti termelését és küldi el munkásait. Németország szinte azonnal megérezte a válság hatását. 1929-ig az amerikai kölcsönök voltak a német talpra állás motorjai, ám a nehéz helyzetbe került amerikai bankok ekkortól elkezdték visszakérni a kölcsönöket. Ennek következtében sok német nagyvállalat arra kényszerült, hogy becsukja kapuit. Mint mindenütt, Németország vezetői is a válságból kivezető utat keresték, de ők sem találták meg. A weimari köztársaság kancellárja 1929-ben a szociáldemokrata Herman Müller volt. Egy év múlva ő is és pártja (SPD) is nehéz helyzetbe került.

Pártok	Parlamenti képviselők
	19281930
SPD	153143
Centrum	6268
KPD	5477
Nácik	12107
Néppárt	4530

Müllert a katolikus centrumpárti Heinrich Brüning váltotta fel a kancellári székben, de ő sem tudta megoldani a gazdasági problémákat. Bár az alkotmányt is felfüggesztette a 48. cikkely segítségével, a válságot nem tudta megállítani. Úgy tűnt, hogy csak a legszélsőségesebb politikai pártok rendelkeznek világos válságkezelő programmal.
A kommunisták azzal szereztek szavazatokat, hogy mindenért a gazdag gyárosokat vádolták. Véleményük szerint ahhoz, hogy véget vessenek a válságnak, Németországnak olyan politikai rendszerrel kellett volna felváltania kormányát, mint amilyen Oroszországban akkor már volt. A nácik a zsidókat, a kommunistákat és a háborús készülődést ellenző pacifistákat vádolták. Csakúgy, mint a kommunistáknak, nekik is nőtt a támogatottságuk. Sokak számára tűntek a nácik a kommunisták és a demokrácia vonzó alternatívájának. Köztük voltak azok a gazdag gyárosok is, akik megijedtek a kommunista párt megerősödésétől. Tetszett nekik a nácik üzenete: hazafias és energikus volt.
1932-ben Hitler indult az elnökválasztáson egy kommunistával és Hindenburggal, a hivatalban lévő elnökkel szemben. Ennek érdekében végül is német állampolgár lett. Meglepően nagy volt az érdeklődés: a szavazópolgárok 84%-a járult az urnákhoz. A választóknak dönteniük kellett, melyik párt kínálja a legjobb megoldást a nemzet problémáira, de a döntés nem volt könnyű. Egy megfigyelő azt írta, hogy mikor a választók szavazni indultak, maguk mögött a háborút látták, „előttük társadalmi összeomlást; balra kommunisták rángatták őket, jobbra a nácik, és az őszinteségnek és ésszerűségnek még csak egy ösvénye sem kínálkozott, és minden jó ösztönük gyűlöletté kezdett torzulni". Ahhoz, hogy érzékeljük a lehetőségeket, hasonlítsuk össze a szociáldemokrata párt (SPD) és a kommunista párt (KPD) programját a nácikéval (5. olvasmány).

A szociáldemokrata párt programja

Elköteleztük magunkat arra, hogy megvédjük a köztársaságot, és olyan politikát folytatunk, mellyel Németország visszaszerzi meghatározó helyét Európa szabad nemzetei között.

1. Támogatni fogjuk a jelenlegi Német Köztársaságot, hogy német honfitársaink szívében tovább élhessen a szabadság, a demokrácia és a jog.
2. Teljesítjük Németország valamennyi politikai és pénzügyi kötelezettségét annak érdekében, hogy Németország megbecsülése és tekintélye ne csökkenjen a világ szemében.
3. További munkahelyek teremtését tervezzük széles körű közmunkaprogram bevezetésével.
4. Hat hónapon keresztül biztosítunk munkanélküli-segélyt.
5. Csökkenteni fogjuk a kormány kiadásait, hogy leszállítsuk az adókat.
6. Hiszünk másoknak abban a jogában, hogy korlátozás nélkül fejezhessék kiírásban vagy szóban a miénkkel ellentétes álláspontjukat.

A kommunista párt programja

Elköteleztük magunkat arra, hogy megbuktatjuk a jelenleg működő elnyomó köztársaságot valamennyi gazdasági és társadalmi intézményével együtt.

Támogatjuk:
1. A magántulajdon megszüntetését.
2. A földreform megvalósítását, melynek keretében a kormány átveszi a földeket, majd a közjó érdekében szétosztja.
3. Valamennyi ipari termelőerő kormánytulajdonba kerülését, hogy ne a tőkések, hanem a nép javára működjenek.
4. Egy olyan külpolitikát, amely szövetségesnek tekinti a Szovjetuniót a kapitalisták elleni harcban.

A német népnek: nyomorotoknak az az oka, hogy a francia, angol és amerikai tőkések kizsákmányolják a német munkásokat azért, hogy ők maguk gazdagabbak legyenek. Egyesüljetek, hogy megszabadulhassatok ettől a borzasztó tehertől!

Melyik párt - az SPD, a KPD vagy a náci - lehetett a legvonzóbb a következő német polgárok számára?28

Hermann Struts

Hermann Struts, a német hadsereg hadnagya bátran harcolt a háborúban. Katonatiszti családból származik, ő is a német katonai akadémián végzett. Struts mindig büszke volt hadserege erőteljes vezérkarára és arra, hogy az mindig képes volt hazáját megvédeni.
Most azonban egy kicsit elkeseredett, mert már tíz éve nem léptették elő. A versailles-i béke drasztikus haderőcsökkentése miatt erre csak nagyon kevés tisztnek volt esélye. A régi hadseregben ennyi szolgálat után már legalább százados, de akár őrnagy is lehetne. A béke, állítja Struts, jóvátehetetlen károkat okozott nemcsak a német méltóságnak, hanem az ő katonai büszkeségének is. Úgy érzi, ha a civil kormány nem írta volna alá a békét, és hagyta volna, hogy a hadsereg tovább harcoljon, ő is és Németország is jobb helyzetben lenne.

Otto Hauptmann

Otto Hauptmann egy berlini gyárban dolgozik. Bár szakszervezete keményen harcolt a jobb munkafeltételekért és magasabb fizetésekért, nem sok sikert ért el. Hauptmann a sikertelenség okát az 1923-as inflációban és a jelenlegi válságban látja. Hisz abban, hogy a szakszervezet sikeresebb lenne, ha a gazdaság stabilabb volna. Még mindig a szakszervezetnek köszönhetően van munkája. Amikor sok barátját elbocsátották, szakszervezete rábírta a vállalat tulajdonosait, hogy tartsák meg az idősebb munkásokat. Azokban a gyárakban, ahol gyenge volt a szakszervezet, a vezetők csak a fiatalokat hagyták meg, arra hivatkozva, hogy ők több hasznot hoznak.
Hauptmann aggasztónak tartja néhány munkatársa mostanában hangoztatott nézeteit. Azt állítják, hogy ha a gyárosokat a termelés visszafogására kényszerítik, akkor a következmények a munkásokat sújtják. Ezért szerintük a válságnak csak úgy lehet véget vetni, ha munkások irányítják a gyárakat és a kormányt. Hauptmann ezzel nem ért egyet. Véleménye szerint a munkások érdekei akkor érvényesülnek, ha erős szakszervezeteik vannak. A vállalatok és a kormány vezetését pedig azokra kéne bízni szerinte, akik értenek az ilyen bonyolult dolgokhoz.

Eric von Ronheim

Eric von Ronheimet, a frankfurti textilgyár vezetőjét nagyon aggasztja a válság. Az eladás nagyon alacsony szinten van, a haszonról nem is beszélve; ha nem bántak volna el olyan galádul Németországgal Versailles-ban, sokkal jobb helyzetben lenne ma a nemzet - állítja. Ehelyett a kormányt arra kényszerítették, hogy magas adókat vessen ki a volt ellenségeknek fizetendő jóvátétel miatt. Ennek eredményeként Németország túladóztatott lett, és kevés pénz marad a textil és más fogyasztási cikkek vásárlására. A világméretű gazdasági válság a helyzetet még azzal súlyosbította, hogy tönkretette a német árukat befogadó lehetséges külföldi piacokat.
Még ha túl is lesznek a válságon, Ronheim nem bízik abban, hogy csökkennének az adók, a jóvátétel miatt.
Ronheim a kommunistákat nagyon veszélyes fenyegetésnek tartja Németország számára. Attól fél, hogy ha felállítanak egy, a Szovjetunióéhoz hasonló kormányt, akkor a hozzá hasonló tőkések nem remélhetnek kegyelmet a munkásoktól. Azt is szilárdan hiszi, hogy akkor Németország a volt ellenség, Oroszország szolgája lesz.

Karl Schmidt

Karl Schmidt munkás, a gazdag, acéltermelő Ruhr-vidéken él. Sok más társához hasonlóan ő is elvesztette állását a válság miatt. Az acélművek tulajdonosai azonban még mindig nagy házakban laknak és drága autókban kocsikáznak -jegyzi meg Schmidt. Miért védettek ők a gazdasági válság borzalmaitól, miközben volt munkásaik szenvednek? Bár a kormány folyósít munkanélküli-segélyt, a pénz bajosan elegendő Schmidt, a felesége és két gyermeke számára. Nem is beszélve arról, hogy a kormány jelezte, még ezt sem fogja tudni a továbbiakban biztosítani.
Schmidt úgy gondolja, hogy a kormány jobb helyzetben lenne a nép támogatásához, ha abbahagyná a jóvátétel fizetését. De azt is tudja, hogy egy ilyen helyzetben a franciák elfoglalnák a Ruhr-vidéket, ahogy azt már egyszer megtették 1923-ban. Olyan kormányra van szükség, amely a munkások érdekeit tartja szem előtt, még inkább olyanra, melyet a munkások vezetnek, ahogy néhány barátja hangoztatja. Meg van győződve arról, hogy Németországnak olyan kormányra van szüksége, amely elég erős ahhoz, hogy véget vessen a jóvátétel fizetésének.

Wilhelm Schultz

Wilhelm Schultz az apjával dolgozik a Kelet-Poroszországban levő családi birtokon. A békeszerződés maradandó hatást gyakorolt rá és családjára, ugyanis Kelet-Poroszország egy részét Lengyelországhoz csatolták, így, noha nagybátyja mindössze néhány kilométerre lakik tőle, szülőföldje Lengyelország és nem Németország többé. Schultz nagyapja Danzigban (Gdańsk) lakik. Bár a város Németország része maradt, nem lehet megközelíteni anélkül, hogy keresztül ne utazzanak Lengyelországon. Emiatt családja nem látogathatja meg útlevél és más hivatalos dokumentumok nélkül. Ez Schultz szerint nem helyénvaló. Gyerekként arra tanították, hogy csodálja a német hősöket, akik közül néhányan lengyelek ellen is harcoltak. Ezért nagyon megdöbbentette, hogy a kormány aláírt egy olyan békét, amely sok németet, köztük a nagybátyját is lengyel uralom alá kényszerítette. Aggasztja az a kapzsiság és korrupció is, amelyet a kormány vezetőinél tapasztal. Poroszoknak nem így kellene viselkedni.
Schultz a kommunisták miatt is aggódik. Sem ő, sem az apja nem akar egy olyan rendszert, amelyik megszünteti a magántulajdont. Mindketten büszkék saját földjeikre, és bárkit, aki azt el akarja venni, ellenségnek tekintenek.

Elisabeth von Kohler

Elisabeth von Kohler kiváló jogász, a bonni egyetemen végzett, és nagyon érzékeny a német hagyományokra. Szerinte figyelmen kívül hagyták népe hozzájárulását a nyugati civilizációhoz. Azt is szeretné, ha a köztársaság egy demokratikus Európa vezetője lenne. Helyteleníti azokat a módszereket, melyekkel a weimari köztársaság elnyomja a szélsőséges pártokat, igazságérzetén még nagyobb sebet ütött az, ahogyan a szövetségesek és elsősorban Franciaország Németországra tekintenek. Beszeretné bizonyítani a világnak, hogy a német igenis nagyszerű emberfajta. Büszke arra, hogy jogász és német nő a weimari köztársaságban.

Gerda München

Gerda München egy kis vegyesbolt tulajdonosa Münchenben, a boltot szülei alapították. A szülei négy éven át spóroltak arra, hogy egyetemre küldjék. Gerda azonban úgy döntött, hogy nem megy egyetemre, így a pénz a bankban maradt. 1923-ban határozta el, hogy a pénzt gyermekei oktatására fogja fordítani. Ebben az évben lódult meg az infláció Németországban. Éppen azelőtt, hogy a legidősebb lánya egyetemre ment volna, a bank tájékoztatta a családot, hogy megtakarításaik elvesztették értéküket. Ez óriási csapás volt Gerdának, de talán még nagyobb a lányának, akinek a jövője még nem dőlt el.
Gerda nem hiszi, hogy valaha is visszaszerezheti megtakarított pénzét. Ilyen sok munkanélküli mellett csökken a forgalom, Gerda kis vegyesboltja is nagyon nehéz időket él át a nagy áruházláncokkal folytatott harcban. Sokkal alacsonyabbak az áraik. Ő és gyermekei megkérdőjelezik azt a rendszert, amely ilyen nehézzé tette az életet a keményen dolgozó emberek számára.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Sikeres volt-e a weimari köztársaság 1928-ban? Ha igen, kiknek a szempontjai szerint? Hogyan mérik az emberek egy nemzet sikereit? A kormányét?
Mit jelent az, ha valakinek „minden jó hajlama gyűlöletté torzul"? Ez hogy történhet meg?
Alkoss egy gyakorlatias meghatározást a gazdasági válságról Történészek kimutatták, hogy a gazdasági válság vagy gazdasági bizonytalanság idején megnő a gyűlölködő csoportok száma, és csökken a tolerancia. Hogyan indokolod a tolerancia csökkenését? A gyűlöletkeltő és gyűlölködő csoportok számának növekedését? Igaz ez a megállapítás ma is? Mi volt a lényege a 48. cikkely felfüggesztésének? Miért volt vonzó a náci üzenet a gyárosoknak? Miért féltek sokan közülük a kommunistáktól? Mennyiben segít a válaszod annak magyarázatában, hogy miért keresnek az emberek gyakran túl egyszerű válaszokat bonyolult kérdésekre? Miért tartják ijesztőnek a bizonytalanságot? Jegyezd le gondolataidat, hogy később hivatkozhass rájuk!
Alakítsatok kisebb csoportokat, és vizsgáljátok meg a különböző életutakat bemutató szemelvényeket! Mielőtt eldöntenétek, hogy a csoportotok által választott ember kire szavazna, hasonlítsátok össze a náci programot (5. olvasmány) az olvasmányban ismertetett két pártprogrammal! Ne feledd választásodat megindokolni az egyes sérelmek pontos azonosításával, és annak megmagyarázásával, ahogy az egyes pártok helyrehozzák azokat a sérelmeket! Gondolj más tényezőkre is, amelyek befolyásolnák a választókat, hogy melyik pártra szavazzanak! Milyen hatása lehet az olyan érzelmeknek, mint a büszkeség vagy a félelem a választók döntésénél?

Történészek kimutatták, hogy a gazdasági válság vagy gazdasági válság vagy gazdasági bizonytalanság idején megnő a gyűlölködő csoportok száma, és csökken a tolerancia.

15. OLVASMÁNY

Hitler hatalomra kerül

1932 júliusában a 84 éves Paul von Hindenburgot újra elnökké választották. Azonnal új kancellárt jelölt, ugyanis az ország még mindig a német alkotmány 48. cikkelye alapján működött. Hindenburg egy közeli barátját, Franz von Papent nevezte ki. Az év hátralévő részében Papen vezette a kormányt. Amikor ő sem tudott véget vetni a gazdasági válságnak, Hindenburg egy másik barátja, Kurt von Schleicher vette át az irányítást. Ó sem volt képes javítani a helyzeten.
Schleicher, Papen és Hindenburg többi tanácsadója is mindannyian konzervatívak voltak, a gazdag földbirtokosokat, gyárosokat, illetve más hatalmi tényezőket képviselték. Társadalmi támogatottságuk kicsi volt, így 1933 januárjában úgy döntöttek, hogy üzletet kötnek Hitlerrel. Neki megvolt a nekik hiányzó népszerűség, és nekik megvolt az a hatalom, amire Hitler vágyott.
Hindenburg tanácsadói azzal áltatták magukat, hogy képesek lesznek Hitler irányítására. Azt hitték, hogy kevésbé lesz „vad", ha majd egyszer hatalomra kerül. Nem bíztak abban, hogy képes lesz véget vetni a válságnak. Biztosak voltak benne, hogy ha majd ő elbukik, újra színre lépnek ők, hogy megmentsék a nemzetet. Hitler és a konzervatív vezetők több dologban egyetértettek, például abban, hogy kommunistaellenesek voltak, erős vezetést szerettek volna az állam élén látni, illetve vissza akarták állítani Németország nagyhatalmi helyzetét. Utóbbit azonban másként képzelték el. A konzervatív vezetők a békeszerződés revízióját akarták, ami az elvett területek visszaszerzését, esetleg az Ausztriával való egyesülést, valamint a fegyverkezési egyenjogúságot jelentette, tehát azt, hogy ne szabják meg az ország hadseregének a méretét és a felállítható fegyvernemeket. Hitler ezzel szemben, mint azt a Mein Kampfban leírta, életteret, Lebensraumot akart, ami egyet jelentett a Szovjetunió elleni háborúval és a keleti irányú hódítással. Ezt azonban nem nagyon hangoztatta, ő is a békerendszer revíziójáról beszélt, és a németek önrendelkezését követelte. Ezzel sokakat meg tudott téveszteni, hiszen a Mein Kampfban leírtakat kevesen vették komolyan, ha egyáltalán alaposan elolvasták a könyvet.
Talán meglepő, de sok kommunista is támogatta ezt a lépést. Szemben a konzervatívokkal, ők nem várták Hitlertől, hogy felelősségteljesebbé válik. Sőt abban bíztak, hogy romba dönti Németországot, ami jó lépés lett volna az ő szempontjukból. Akkor veheti kezdetét az igazi forradalom, és képesek lesznek a hatalomátvételre. Hitler azonban túljárt az eszükön.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

A táblázat az 1928 és 1932 novembere közötti választások eredményeit mutatja. Mely pártok voltak a
győztesek? Miért? Mit gondolsz, hogyan reagáltak Hitler hatalomra jutására a 14. olvasmányon szereplő emberek? Magyarázd meg!

Párt	1928.	1930.	1932. július	1932. nov.
SPD	153	143	133	121
Centrum	62	68	75	70
KPD	54	77	89	100
Nácik	12	107	230	196
Néppárt	45	30	7	11

Mit gondolsz, miért becsülték alá sokan Hitler erejét? Miért nem látták benne a veszélyt?

1. Johnson, Paul: Modern Times. The World from the Twenties to the Eighties. (Modem idők. A világ az 1920-as évektől az 1980-as évekig.) Harper-Row, 1983. 4.)
2. Johnson: i. m. 4.
3. Johnson: i. m. 4.
4. Koonz, Claudia: Mothers in the Fatherland. (Anyák a Szülőföldön.) St. Martin Press, 1987. 25.
5. Johnson: i. m. 13-14.
6. Mosse, George: Fallen Soldiers. (Elesett katonák.) Oxford University Press, 1990. 173-75.
7. Switzer, Ellen: How Democracy Failed? (Hogyan bukott meg a demokrácia?) Athenaeum, 1977. 12.
8. Idézi Koppel Pinson in: Modern Germany. (A modem Németország.) Macmillan, 1954. 398.
9. Rosenthal, A. M. The New York Times Company. Engedéllyel közölve.
10. Switzer, Ellen: i. m. 20.
11. Abel, Theodore: Why Hitler Came to Power. 132.
12. Mosse: i. m. 160.
13. Buxbaum, Henry: „Recollections". ln: Jewish Life in Germany; Memoirs from Three Centuries. („Visszaemlékezések. " In: Zsidók Németországban. Három évszázad visszaemlékezései.) Indiana University Press,1991. 303-304.
14. Speer, Albert: Spandau. Macmillan, 1976.
15. Switzer: i. m. 62.
16. Switzer: i. m. 63
17. Abel: i. m. 47-48.
18. Müller, Ingo: Hitler’s Justice. The Courts of the Third Reich. (Hitler igazságszolgáltatása. A Harmadik Birodalom törvényszékei.) Harvard University Press, 1991. 23.
19. Minow, Martha: Making All the Difference.
20. Idézet: The Sex Panic: Women, Censorship and ’Pornography’. ( A szexpánik. A nők, a cenzúra és a ’pornográfia’.) National Coalition Against Censorship, 1993. 20-21
21. Idézet in: Hitler: Great Lives Observed. (Hitler: Kiemelkedő életpályák.) Szerk.: George H. Stein. Prentice-Hall, 1968. 97-98.
22. Niewyk, Donald L.: The Jews in Weimar Germany. (Zsidók a weimari Németországban.) Louisiana State University Press, 1980. 18
23. Barnett, Victoria: For the Soul of the People. (Az emberek lelkéért.) Oxford University Press, 1992.
24. Idézi Frederic V. Grünfeld in: Prophets Without Honour. A Background to Freud, Kafka, Einstein and Their World. (Meg nem becsült próféták. Freud, Kafka és Einstein világa.) Holt-Rinehart-Winston,1979. 175-176.
25. Barnett: i. m. 124.
26. Myron Magcanas. Whilliker. California.
27. Adams, James Luther: Interjú. No Authority But From God. (Csak isteni felhatalmazással.) James Luther Adams Foundation, video.
28. Az itt olvasható leírások valós német emberek életén alapulnak.

Kiadványok