Cím: | Süss fel nap - Komaság Margit, Pólya Zoltán: Projektek a csenyétei iskolában |
Szerző: | Fűzfa Balázs (szerk) |
Sorozatcím: | |
A kiadás helye: | Pilisborosjenő |
A kiadás éve: | 1999 |
Kiadó: | Pedagógus-továbbképzési módszertani és információs központ |
Terjedelem: | |
Nyelv: | magyar |
Tárgyszavak: | pedagógia, tehetséggondozás |
Állomány: | |
Megjegyzés: |  |
Annotáció: | |
ISBN: | 963 9049 24 7 |
ISSN: | |
Raktári jelzet: | E |
Komaság Margit
Pólya Zoltán
Projektek
a csenyétei iskolában
(Részletek)
A faluról
Ez a Cserehát dombjai között megbújó kistelepülés, mely napjainkban már szinte csak cigányok által lakott, évszázados múltra tekint vissza (Bővebben lásd: Csenyéte — antológia (szerk. Kereszt)' Zsuzsa és Pólya Zoltán): BAR Könyvek, Szombathely, 1998.). Gazdaságilag lassabban fejlődött ugyan a szomszédos falvaknál, de hagyományát jobban őrizte az itt szolgáló lelkészeknek és tanítóknak köszönhetően. Az önellátó gazdaságok virágzása, a református lakosság ösz-szefogásának megszűnése egészen a TSZ-korszak kezdetéig tartott.
A csenyétei cigányok rangját és hírnevét a zenélés, a dalolás alapozta meg. Több muzsikus-dinasztia is élt a falubán, akik keresztelőn, lakodalomban és temetésen szolgálták a cserehátiakat.
A falu pusztulása a '70-es, '80-as években már megállíthatatlanná vált. A megüresedett portákat a telepről beköltöző cigányok foglalták el, akik képtelenek a meglévő gazdaságok fenntartására, így váltak — méltatlanul — egy több évtizedes pusztuló folyamat beteljesítőivé, mely mögött nem csak a szocializmus hibás falupolitikája húzódik meg, hanem a szűkebb társadalmi környezet megvetése, előítélete is.
Az iskoláról
A körzetesített iskolát 1990-ben több alapítvány segítségével nyitják meg ismét. Az alsó tagozatos intézményben a nevelés és oktatás nem hagyományos keretek között folyik. A többszörös szociális és kulturális hátrányban élő gyerekeknek helyi programot kellett kidolgozni. Ez mindenekelőtt lehetőséget biztosít alapvető szokások (tisztálkodás, öltözködés, étkezés) kialakítására és viselkedési formák megtanulására.
Hangsúlyos helyet kap a művészeti nevelés, dramatikus játék. A gyermek beszédkészsége, gondolkodása, a csoporthoz való viszonya alkotó munka és játék közben fejlődik a legjobban. A rendezvényeken és ünnepeken a falubeliek is jelen vannak.
A tanítók régóta tervezik a négyosztályos iskola kibővítését hatosztályos iskolára. Erre a feltételek sajnos jelenleg nem adottak. Elsődleges cél az, hogy sikerrel fejezzék be a nyolc osztályt, és mehessenek középiskolába a csenyétei gyerekek.
Gizi (Kicsi), Eszter (Pici), Ivett (Dadus)
Fa
A Csenyétét körülvevő dombok szinte kopaszak, csak imitt-amott látni egy-egy facsoportot; a rét mellett, ahol a focipálya is van - egy nyárfás (to-polyás), a volt zsidótemető fölött egy fenyves — pár éve még egy tavaszi tűz is megtépázta -, a temető körül egy elvadult akácos. A faluban van néhány szép gesztenyefa, szomorúfűz, az iskola udvarán hatalmas fenyő. Gyümölcsfa csak elvétve akad a kertekben - a téli nagy hidegben a kerti fák vannak a legközelebb, hogy meleget adjanak. Nemcsak Csenyétén bánnak mostohán a fákkal...
Az első foglalkozáson mindent felírtunk egy lapra, ami a gyerekeknek a fáról eszükbe jutott. Aztán megkerestük a fák és a cserjék helyét az élőlények között. Az így készült ábrát kiragasztottuk a falra.
Ezt a témát késő ősszel dolgoztuk fel, nem volt nehéz megkülönböztetni a lombhullató és örökzöld fákat, s azokat, amelyek számunkra fogyasztható gyümölcsöt teremnek.
Móczó Csilla rajza (2. oszt.)
Örökzöld fákat kerestünk a faluban, és kis ágakat vittünk róluk a terembe. Miközben a Fák című könyv és Kis növényhatározó segítségével azonosítani igyekeztünk a közönséges lucfenyőt és a keleti életfát, Zsuzsi megkérdezte: „Ezek a kis tüskék a fenyőn levelek?" Aztán rajzokat, feljegyzéseket készítettünk a környezetismeret füzetbe mindarról, amit a sétán és a teremben megfigyeltünk, tapasztaltunk.
A faluban föllelhető jellegzetes fákról - az iskola előtti fenyőről, az óvoda aknafájarol, a rét fűzfájáról, a hídnál és a temetőben található gesztenyefákról — a gyerekek rajzokat készítettek, körbevágtuk és fölragasztottuk őket a falutérképre. (A falu térképet lásd az Építés című fejezetnél!)
Az egyik beszélgetőkörben felolvastam, a Szalonnafa című cigány népmesét a gyerekeknek. (Görög Veronika gyűjtötte és rendezte az azonos című kötetbe. - Akadémiai Kiadó, Bp. 1992.)
Kerestük a történetben a párhuzamokat, hasonló vagy azonos meseelemeket az Argyélus királyfi és Tündérszép Ilona című mesével. Fölmerült a kérdés, melyiket dramatizáljuk. A gyerekek végül az Argyélus királyfi és Tündérszép Ilonát választották. (Két évvel korábban ezt már látták tanítói előadásban, talán ez befolyásolta őket.)
Mese dramati zálása a 2. osztályban
Szépi — élénk eszű, szép arcú kislány — az előző két tanévben rendkívül ritkán látogatta az iskolát. Az idén rendszeresen jár, minden mese drama-tizálásában részt vesz. Amikor az Argyélus... szereposztásáról kezdtünk tanakodni, Szépi felkiáltott: „Én leszek a boszorkány!" Mindennap kérdezte, fogunk-e próbálni — a szülőknek adtuk elő ezt a mesét később nagy sikerrel —, s mindig lelkesen szerepelt. (Lelkesedése okát kutatva gondoltam át a tanév elmúlt időszakát, amikor egyik mese „bemutatója" után kezdtük az újabbak próbáját, s Szépi mindegyikben fontos szerepet vállalt. Talán neki is sikerült valami vonzót találnia az iskolában.)
Elkezdtük hát a díszletek, jelmezek tervezését, elkészítését, a próbákat.
Közben dalokat énekeltünk, népi játékokat játszottunk (Körtefa, Hajlik a meggyfa). Ismeretterjesztő szövegeket olvastunk különböző fákról, a lényeg kiemelésével kis könyv készült a fáról.
Ismerkedtünk a fák, az erdő lakóival; odúban, fészekben, kéreg alatt lakó állatokkal. Egy széles és magas polcon berendeztünk papírból egy erdei életközösséget, s termünk falát festményekkel díszítettük fel.
A 2. és 3. osztályosok festménye az erdőről
Az egyik matematika-feladat során azt kértem a gyerekektől, mérjék meg az iskola udvarán lévő fa kerületét deciméterben. Volt az asztalon fonal, mérőszalag, deciméteres rúd, olló. Volt, aki egy rudat fogott a kezébe, és elindult a fához, volt, aki több rúddal próbálkozott egyszerre. Néhány sikertelen próbálkozás után fölfedezték, hogy a probléma megoldásához jól használható a fonal és az olló.
Egy zúzmarás téli reggelen elmentünk a falu határában lévő vadrózsa és kökényszilva bokrokból álló cserjesorhoz. Megfigyeltük ezt az életközösséget is. Láthattuk azokat a madarakat, amelyek - mint egy szabadtéri fagyasztószekrényhez — idejárnak „csemegézni" (meggyvágó, tengelic, feketerigó, szarka).
A szomszéd faluban, Felsőgagyban van egy ,,kastély", és tartozik hozzá egy szép fákkal teli park. Vittünk ceruzákat és kicsi papírdarabokat - any-nyit, ahány gyerek volt -, mindegyiken egy melléknév (kedves, vidám, bús, szomorú, büszke, kevély, ölelő...). Azt kértem, válasszanak a fák közül egyet, amelyik számukra ilyen, és rajzolják le azt a lapocska hátuljára. A teremben aztán más méretű lapokat vettünk elő, ceruzát, zsírkrétát, festéket, és mindenki újra megalkothatta a fáját.
Mindez egy téli napon történt. Mégis sok fa lett zöldellő levelű, virágzó vagy termő, sőt egy feldíszített karácsonyfa is született. (A parkban készült rajzok mindegyike tükrözte a fák valóságos téli állapotát.)
Végül megpróbáltuk a melléknevekhez rendelni a festményeket, rajzokat. (Szabály volt, hogy a magáét senki sem teheti a helyére.) Nagyon izgalmas játék volt.
Iskolások és tanítóik 1998 tavaszán
Víz
Mit szeretnétek tudni a vízről?
Hogyan lesz az eső? Honnan jön a patak? Betörtem a jeget a pocsolyán. Mekkora a cápa? Milyen állatok élnek a vízben? Vannak még kalózok? Sok kincsük van? Csináljunk hajót!
Kiderült, hogy a gyerekeket sok mindent tudnak arról, hogyan, mire használjuk a vizet, és legizgalmasabbnak a hajózás és a vízben élő állatok témája tűnik. Lehet, hogy legközelebb kisebb, konkrétabb témát kell megadni.
Festettünk egy nagy papírhajót, amire „felült" minden gyerek a csoportból. Egy kivételével minden fiú kalóz lett, a fedélzeten állnak szerepeiknek megfelelően. A lányok és a „kalózkodni" nem akaró fiú, elrabolt utasok — többnyire királyi vérből valók - egy-egy kerek hajóablakon néznek ki.
Ez a játék és egy folytatásokban megjelenő tengerésztörténet végigkísérte a téma feldolgozásának teljes idejét.
A papírkalózok és utasok hamarosan mondatokat kaptak egy-egy „gondolatfelhőbe"; a kapitány parancsai, a kalózok felkiáltásai, a lányok kívánságai stb.
Lassan kezdett rend teremtődni a mondatfajták között, természetesen segített sok más jellegű tapasztalatszerzés is.
Azt könnyű volt belátni, hogy az embereknek és állatoknak szükségük van a vízre. De hogyan van ez a növényekkel? Mindenki látta már, hogy hervadoznak, például a virágok, ha nincs eső, vagy ha nem locsoljuk őket a teremben. Tudták, hogy a gyökerükkel szívják fel a nedvességet. És a vágott virág? (Kora tavasztól késő őszig mindig hatalmas virágcsokrok állnak a teremben üvegben, vázában, pohárban.) Volt, aki úgy gondolta a vágott virág is szív fel vizet, volt, aki úgy gondolta, az nem. Azt kértem, találjanak ki olyan vizsgálatot, kísérletet, amelyben saját állításukat igazolhatják.
— Két vázába tegyünk virágot. Az egyikben legyen víz, a másikban nem.
— Egy üvegbe virágot teszünk, és másnap megnézzük, hogy kevesebb víz van az üvegben.
— Egy üvegbe virágot teszünk, és másnap megnézzük a vizet, mennyi van.
A kalóz hajó
Természetesen kipróbáltuk a vizsgálatokat, s lejegyeztük a tapasztalatokat.
Közben egy polcon a tenger egy részletét rendeztük be papírból. Halak, tengeri csillag, búvár, elsüllyedt hajó, tengeralattjáró, csikóhal és cápa került a „tengerbe".
Egy napos tavaszi délelőtt elindultunk megkeresni a Vasonca patak eredését. A fiúk úgy indultak el a jól ismert terepen — gyakran járnak a felnőtt férfiakkal a közeli erdőcskébe —, mintha egzotikus felfedező útra indulnánk. „Margó néni! Ott van!" „Megtaláltam!" Végül mindig tovább kellett mennünk, mert csak messziről tűnt úgy. hogy ott kezdődik a patak. A falun kívül találtunk néhány forrást - csörgőt -, amelyek jól láthatóan a patakba ömlőitek. Néhol még kisebb-nagyobb csövek is segítették ezt. „Nálunk is van a kertben ilyen csorgó!" „És hova folyik a vize?" „Egy árokba. Az meg patakba vezet."
„Margó néni! Tessék jönni gyorsan!" Madi és Csilla kiabálja ezt ujjongva, egy sűrű bozótos aljából. A gyerekek útját követem egy szűk és alacsony csapáson - mint később látom, valami állat járhatta ki. (Később az is kiderült, a bozótos elég könnyen kikerülhető lett volna egy felnőttnek.) Az izgalom érthető, egy szép, kicsi „vízesés" tárul a szemünk elé. A kislányok már meg is szerették a helyet, nehezen szakadnak el onnan, hogy tovább keressük a patak eredését. Nem is igazán tartanak velünk lépést, folyamatosan „pusmognak", úgy látszik, valamit terveznek.
Közben a fiúk egy kiterjedt nádashoz érnek. Itt már nem látszik sehol a patak, csak egy nedves terület. A térképen is jelölve volt a nádas, de jól látszott a Vasonca kék vonala. A valóságban csak a nádas látható. Kicsit csalódottak a gyerekek, főleg a fiúk, de jókedvűen indulunk hazafelé. A két lány megkér, hogy előre futhassanak.
Mikor mi is — a csapat nagyobb része — a kis „vízesés" közelébe érünk, hívjuk Csillit és Madit. Kicsit várnunk kell rájuk. Mikor végre előkerülnek, nevetve mesélik nagy tervüket? „Azt gondoltuk, hogy Margó néniék elfelejtik, hogy itt vagyunk, és hazamennek nélkülünk. Mi meg itt maradtunk volna, itt fürödtünk, főztünk volna." „Miért akartatok itt maradni?" „Mert itt minden olyan szép."
Az állatokról különböző tudományos ismeretterjesztő könyvekből olvastunk. Kis feljegyzéseket, rajzokat készítettünk az olvasottakról. Később ez is és minden más a témában szerzett ismeret egy közösen alkotott könyvbe került.
Melléklet
A folytatásokban megjelenő Tengerésztörténet, s néhány befejezés, amelyeket a gyerekek írtak.
(1.)
Tudjátok, fiaim én már vén tengeri medve vagyok a matrózok között. Sokféle kaland megtörtént velem. Hogy megismerjétek a tengerészek nehéz életét, elmesélem egy régi kalandomat.
Még fiatal matróz koromban történt. Egy kereskedőhajón szolgáltam. Finom kelméket, fűszereket, gyönyörű, edényeket szállítottunk. Egyedül a mi hajónk úszott a vízen. Egyszer a közeli sziget felől feltűnt egy hajó. Egyenesen felénk tartott.
— Kalózok! - kiabálta az őr. Mindannyian a korláthoz rohantunk. A fegyvereinkért indultunk, amikor a hajót óriási dörrenés rázta meg.
(2.)
A dörrenést egy ágyúgolyó okozta, amely úgy megrongálta a hajót, hogy nyomban süllyedni kezdett. Mindenki a meneküléssel volt elfoglalva. Ledobáltuk a mentőcsónakokat a vízre. Közben a kalózok fólugráltak a hajónkra, és hordták le a sok drága árut. A. barátom és én megpróbáltunk szembeszállni a betolakodókkal, de ők sokan voltak. A barátomat vízbe dobta az egyik kalóz, engem pedig hárman megkötöztek, és átvittek a kalózhajóra. Közben a süllyedő hajó árboca és vitorlája lángba borult, eldőlt és elmerült a tengerben. A. rajta lévő árunak csak kis részét tudták a kalózpk átrakni saját hajójukra, a többi az enyészeté lett, vagy most is a tenger mélyén pihen.
Engem egy sötét kabinba dobtak, időnként kétszersültet és vizet adtak.
Egyik éjszaka a szomszédos kabinból szűrődő izgatott beszélgetésre lettem figyelmes.
(3.)
Emlékeztek, mennyit mesélt el a z öreg tengeri medve a kalandjaiból? Kihallgatta, miről beszélnek a szomszéd kabinban.
Ej, fiam, hegyeztem a fülemet, mert nagyon érdekes dolgokat hallottam!
— Te — szólt az egyik kalóz —, a kapitány nagyon beteg. Ha meghal, meg sem találjuk a KINCSES SZIGET-et.
— Igazad van! - mondta a másik is. Meg kellene tudni, hol tartja a térképet, hiszen minden vagyonunk ezen a szigeten van!
— Én úgy hallottam — kecelte megint a z első —, hogy valami palackba zárta. Az üveget pedig a szobájában tartja.
Éppen azon gondolkodtam, mennyi csodálatos kincset gyűjtöttek már össze ezek a haramiák a KINCSES SZIGET-en, amikor nagy zavar támadt a hajón. Futkosást, kiabálást hallottam. Valaki hirtelen kinyitotta a kabin ajtaját. Rémület volt az arcán.
—Menekülj te is! — kiáltotta. — Süllyed a hajó!
Döbbenten láttam, hogy tódul be a víz a kabinba. Fölszaladtam a fedélzetre, akkor már minden kalóz a vízben volt, a mentőcsónakokban.
A hajó egyre süllyedt, hatalmas roppanásokat hallatva. A vízbe ugrottam. A hajó elmerült a vízben. Egy deszkadarabhoz úsztam, hogy ha elfáradok, segítsen a vízen maradni.
Engem két nap múlva talált meg egy hajó legénysége. Már alig volt bennem élet.
A kalózok kapitánya a hajóval együtt elsüllyedt. Magával vitte a palackba zárt térképet is.
Hát így történt, fiaim. Sosem fogom már megtudni, ki volt az a kalóz, aki megmentette az életemet!' Azért meséltem ezt el most, mert épp ezen a tájon történt.
(4.)
A hajó fiatal matrózai ánmlva hallgatták a vén tengeri medve kalandjait a kalapokkal. Kicsit elábrándoztak a zon, mit is csinálnának a zal a sok kinccsel, amit a kalózok összeraboltak. Föleg azon gondolkodtak, mit ennének, mert már napok óta éheztek. Fogytán volt az élelmiszerkészletük, mert egy óriási vihar elsodorta őket a tervezett iránytól, így nem tudtak a tervezett időben kikötni. Néha 2—3 tengerész csónakba ült, kissé eltávolodott a hajótól, és halászott.
Egyik halászás alkalmával furcsa tárgyat pillantottak meg. Közelebb eveitek. Akkor látták, hogy a vízben egy alaposan lezárt palackot dobálnak a hullámok.
A palackot kiemelték a vízből, és nyomban visszaeveztek a hajóhoz. A többi matróz jelenlétében végre felbontották a palackot. Egy fölcsavart papírt vettek ki belőle.
— Mi lehet ez? - kérdették egymástól a tengerészek.
(5.)
Végre, a ti segítségetekkel sikerült a matrózoknak megfejteni, hogy a titkosírás A KINCSES SZIGET TÉRKÉPÉ-t jelenti.
Az esti pihenő ideje alatt a fiatal matrózok újra körülvették a vén tengeri medvét, s kérték, mesélje el újra kalandját a kalózokkal. Ó örömmel tett eleget] a kérésnek.
Azon ábrándoztak, mennyi kincs lehet azon a szigeten. Elgondolták, ki mit is csinálna a rá jutó résszel. Végül jót nevettek a terve-vetésen, hiszen tudták, szinte semmi esélyük arra, hogy a végtelennek tűnő óceánon rátaláljanak a KINCSES SZIGET-re. A. másnap reggel ugyanúgy kezdődött, mint a többi. A matrózok többsége éppen sovány reggelijét fogyasztotta, amikor az árbockosárban álló őr elkiáltotta magát:
—Füstöt látok egy közeli szigeten!
Mindenki a hajó korlátjához z szaladt; ott meresztették a szemüket, hátha ők is meglátják.
Kössünk ki a partjánál, hátha van ott élelem! - kiáltotta a legfiatalabb tengerész, akinek ez volt az első hajóútja.
Ej, fiam - szólt a kapitány —, látszik, hogy nem sokat hajóztál még. A sziget partjához nem lehet közel hajózni! A sziget olyan, mint egy víz alatti hegy, aminek csak a csúcsa látszik ki a vízből. Nézd ezt a térképet, ezen jól láthatod!
Akkor mit tehetünk? — kérdette döbbenten az ifjú hajós.
Mindenképpen a szigetre kell jutnunk — szólt a kapitány —, hátha szüksége van az ott lévő embernek ránk. Lehorgonyozzuk a hajót, és a csónakkal fogunk odamenni.
(6.)
Emlékeitek még, kedves olvasóim, tengerészbarátainkra? Eljutottak egy szigetre, ahol ember lehetett, és a kezükbe akadt a KINCSES SZIGET térképe is. A kapitánytól azt is megtudtuk, hogy csak csónakkal lehet a szigetet megközelíteni, mert a sziget egy tenger alatti ..., aminek csak a teteje van kint a vízből. Veszélyes hajóval a közelébe menni.
így a mi barátaink is csónakkal mentek oda, a hajót pedig biztonságos távolban lehorgonyozták. A parton már várta őket a sziget egyetlen lakója, boldogan kiabálta: „15 éve várok erre a pillanatra!"
A szigetlakó elmesélte, hogy 15 éve egy kalózhajón volt potyautas. A hajó süllyedni kezdett. Ő a nagy kavarodásban előmerészkedett rejtekhelyéről — egy hordóból —, elengedett egy foglyot, akit megkötőbe tartottak. Utána a vízbe zuhant, és ennek a szigetnek a partján tért magához- Azóta itt él, és próbálja észrevétetni magát a hajósokkal.
Az elbeszélés végén a vén tengeri medve felkiáltott:
—Te mentettél meg engem! Én voltam az a fogoly!
Megszorította a tengerlakó kezét, és így szólt:
— Köszönöm! Elővette a térképet is, amit a palackban találtak. Amikor a szigetlakó meglátta, döbbenten kiáltotta:
—Hiszen ez az a szigeti Ismerem ezt a vízesést! Sosem mentem még be alá!"
— Gyerünk! Nézük meg! — kiabáltak a tengerészek. Együtt mentek a vízeséshez. A vízesés alatt egy hatalmas sziklában megtalálták a bejáratot is. Könnyen bejutottak az ócska ajtón.
Ahogy a nyitott ajtón beáramlott a fény, meglátták a rengeteg arany-, ezüst- és gyémánt ékszert, pénzt és egyéb tárgyakat.
Egy darabig csodálattal nézték a sok kincset.
Találj ki befejezést a történethez!
Megtalálták a kincset, és nagyon örültek a kincsnek. Utána elvitték a szigetükre a kincset. Utána eltették a kincset.
Építés
A falu lakóinak viszonya a házhoz ellentmondásos. (A nem lakott részek bontása, a fából készült elérnek eltüzelése, a javítás elhanyagolása, annak ellenére, hogy például a most álló házakhoz a vályogot a mai cigány lakosság ősei készítették.)
Sétálni indultunk a gyerekekkel a falu fölötti dombra. Figyeltük az őszi növényeket, beszélgettünk az őszi időjárásról, így került sor az esőről, székől szóló beszélgetésre. Fölmerült a kérdés, mit tennénk, ha hirtelen megeredne az eső. Hamar eljutottunk a menedékkeresés gondolatához. Gyorsan kialakult egy bunker terve ágakból, levelekből, zsákokból.
Ezt a tervet, a tervezés körülményeit másnap közösen leírtuk. Néhány nap múlva a szomszéd falu (Felsőgagy) „kastélyának" szép parkjába kirándultunk. Kis baráti csapatok alakultak, és bunkernek való helyeket kerestek.
Könyveket nézegettünk az afrikai levélkunyhókról — amelyek kívülről hasonlítanak a gyerekek által tervezett „bunkerekhez" — majd négy—öt fős csoportokban munkához láttunk. A feladat az volt, hogy készítsenek kis levélkunyhókat. Agyaglapokból készült a kunyhó alapja. Nagy igyekezettel mérték a vesszőket. Beszurkáltuk az agyaglapocskákba, fölül összekötöttük — kész is volt a kunyhó váza. Csak be kellett borítani levelekkel. Később közösen leírtuk a munkafolyamatot.
Tovább ismerkedtünk a sátrakkal, hangsúlyosabban a cigánysátorral. Mesét olvastunk, amelyben a szegényes cigánysátorból fényes palota lett. (Az erdő anyja című mese — Bari Károly gyűjtése.) Olvastuk a házépítésről szóló A három kismalac című mesét, dramatizáltuk, majd elkészítettük a malackák házainak a makettjét.
Különböző népek építési szokásaitól, építőanyagokról olvastunk. Megfigyeltük a csenyétei házak anyagát, beszélgettünk arról, kinek a szülei, nagyszülei foglalkoztak vályogvetéssel. Meghívtunk idősebb felnőtteket, hogy meséljenek erről a munkáról.
Három—négy fős baráti csoportok papírdobozból készítettek házat. Ajtó, ablakokat vágtunk rá. A fiúk azon igyekeztek, hogy a ház szerkezete jól látható legyen, a lányok belükől csinosították a házakat, szInes papírból kivágott ruhákat „terítettek ki" száradni az erkélyre.
Egy séta után megrajzoltuk a falu térképét, és mindenki ráragasztotta egy papírból hajtogatott kis házat oda, ahol az ő házuk van.
Csenyéte térképe
Meghívtuk, és a meghívást elfogadta Meggyesi Katalin, az Ybl Miklós Műszaki Főiskola tanára és négy diákja. Velük közösen agyagtéglákból házmakettet készítettünk és az iskola udvarán babaház építését kezdtük el.
A házikó építését követő héten egy magyarul jól beszélő holland kolléga, Hans Stenberger vendégeskedett a csoportban. Kedvező alkalomnak tűnt ez arra, hogy a gyerekekkel megéreztessem a választott mértékegységek mellett a szabvány mértékegységek szükségességét:
A tanulási idő során az egyik asztalon ez a feladat várta a gyerekeket: Hans szeretné ezt a házat Hollandiában megépíteni. Tudnia kell a méreteit. Menj és mérd meg hány lépés egy oldala a házikónak!
Leültünk a szőnyegre, és megkérdeztem „Hány lépés a házikó hossza?"
Gyerekek:
— 2 lépés.
— 2 lépés és egy fél.
— Nekem 4 lépés volt.
Megkértem Hanst, mérje le ő is. Megtette, és jött a hírrel: Egy és fél lépés.
Igyekeztem tanácstalanul nézni a gyerekekre: Most mi legyen? Hogyan fogja tudni Hans, hány lépés is valójában a házikó?
Gyerekek: Mérjük meg mással? Mondjuk építőkockával?
Hanshoz fordultam: Van neked otthon ilyen építőkockád?
Hans: Nincsen.
Gyerekek: Akkor vigyél el egyet!
Hans: Nem hiszem, hogy egy kőműves vállalná, hogy ezt a kockát sokszor egymás mellé illessze, és úgy mérjen. Túl sokáig tartana.
Gyerekek: Margó néni! Van mérőszalagunk!
Teátrálisan Hanshoz fordultam: Van Hollandiában ilyen mérőszalag?
Hans: Bizony van! Minden kőműves hord magával ilyet.
Végül is kiállítást rendeztünk a téma feldolgozása során készült munkákból.
Eta
Hétszínvkág
A gyerekekről Anna Richárd (Ricsi)
Évi Iván
Ivett (Dadus) B. Richárd (Ricsi)
Gizi (Kicsi) Zoli
Tündi
Eszter (Piri)
Az előző tanévben új csoportot kaptam. A gyerekek közül már valamennyit ismertem óvodából (óvodásként) és a faluból. Nem volt gond tehát azzal, hogy elfogadjuk egymást. Lelkesen és örömmel kezdtük el a tanévet. Persze szó se lehetett itt még projektről a kezdetek kezdetén. Igyekeztem minél pontosabb képet kapni róluk, a gyerek egész személyiségét illetően, de mindenekelőtt hagyni, hogy mindenki megtalálja, keresse a helyét a csoportban.
A tantermünk valójában csak egy szobácska volt. Nekem természetesnek tűnt, hogy az első hetekben igen hangosak. Szűk, kis helyen amúgy is mozgékonyabbak és hangosabbak a gyerekek. Idő kell ahhoz, hogy megismerjük egymást, és belakjuk azt a teret, ahol élünk. Anna és B. Ricsi kivételével valamennyien csenyétei gyerekek. Anna Kázsmárkról érkezett hozzánk, Ricsi Hernádkakról. Az év végén vissza is költöztek. A célom kettős: minél inkább úgy tanítani őket, hogy ebben valamennyi gyermek egyénisége érvényesüljön. Sokféle helyzetet kell ennek érdekében megélnünk közösen, a legnagyobb fokú szabadságtól kezdve az elmélyült tanulásig. Nem lehetek állandóan felkészült és tudatos, bármennyire is ez a szándék. Sokszor van, hogy képtelen vagyok őket helyes mederbe terelni. Ennek következménye a rendetlenség, a verekedés, a parancsolgatás. (Bár azt gondolom, hogy a gyerekeknek azt is át kell élni, milyen az, ha a tanító nem képes a gyerekcsoportot irányítani, ezt ők is negatívan élik meg, és a jövőben kerülni fogják ezeket a helyzeteket.)
Sokféle lehetőséget, játékot, beszélgetést, mesekönyv-nézegetést, betűtanulást, matekozást, mesélést kipróbálok a gyerekek formálása érdekében. Gyakran mondják, hogy csak játszunk, és mikor tanulunk? Én mégis úgy érzem, minden perc a tanulásé. Igyekszem egy-két héten belül kialakítani napi és heti ritmust. Hamar megérzik, mi az, ami fontos nekem. Reggeli köszönés, beszélgetés, tájékozódás, milyen állapotban, hangulatban vannak. A rövid séta a kisebbik iskolához, ahol tantermünk van, jó lehetőséget ad erre. Ezután foglalkozás, vezetésemmel, amely sokszor testnevelés, énekes-játék. A tornát a lányaim hamarabb befejezik. Leülnek egy sarokba, rajzolnak vagy festenek. Kis szünet után kezdjük el a napi tananyagot. Jó, ha van meglepetés, vers, mese vagy ének. A meglepetés, mutatvány leköti figyelmüket.
Meglepetés: Mi van a zsákomban? Mit hoztam nektek? Gyakran tettem
föl ezt a kérdést, amire persze boldogan találgatni kezdtek.
— Tíz alma. — Tíz ceruza.
— Tíz csoki. — Tíz sütemény.
— Tíz képeslap. — Tíz maci.
A feszültséget fokozom, hogy segítek nekik. Lehet ez igen-nem játék, vagy megmondom a magánhangzókat.
A meglepetésjátékokat olyannyira megszerették, hogy alkalmanként, ha kedvük van hozzá, kiküldenek a teremből. Most ők készítenek számomra meglepetést. Tudják, mennyire fontos nekem a terem tisztasága, rendje. Kitakarítanak. Letörlik a táblát, asztalokat. Fölsöpörgetnek és felmosnak. Évi csokor mezei virágot hoz. Ragyog a szeme és az arca.
— Számoljuk meg, hányféle virágot hozott Évi! Tegyük ki az asztaka! —fordulok elsőseimhez.
— Ki melyik virágot ismeri föl?
— Ez a sárgicska — szól Anna.
— Az, mert Csenyétén így hívják. Más néven gyermekláncfű. A többi virágot biztosan láttátok már, csak a nevét nem ismeritek. Ez a cickafark, ez a boglárka, ez itt egy katángkóró, margaréta és egy kakukkszegfű.
— Melyik milyen szInű? Ricsi, Mata Ricsi, melyik virágnak milyen színe van?
— A kakukkszegfű rózsaszIn, a cickafark fehér, a sárgicska sárga, a katángkóró kék, a boglárka sárga, a margaréta fehér.
— Hány vázát kell hoznom? Hány virágcsokrunk van?
Poharakba és befőttes üvegekbe kerülnek a virágcsokrok. Polcra, asztalra és fatüzelésű kályhánk tetejére tesszük az alkalmi vázákat.
—Tambá, Tambá! — kiáltozik Piri. — Tessék adni filcet meg színes ceruzát! Le akarom rajzolni a virágot!
Nemsokára egymás mellé kerültek a mezei csokrok és gyermekeim festett, rajzolt virágai.
Horváth Gizella rajza (1. oszt.)
Kotai Iván filctoll munkája (1. oszt.)
A csenyétei rétek és dombok tavasztól őszig vkágoznak. Alig van olyan nap, hogy ne játszanánk a réten, vagy ne sétálnánk. A virágszedés, a virágcsokor-készítés főként a kislányok „tudománya". Azért a fiúk is - Iván és Mata Ricsi - meg szoktak lepni virágcsokorral engem és a tanító néniket. Virágszedés közben beszélgetünk, énekelünk vagy mesélek nekik.
Legjobban azt szeretik, ha fejből mesélek, esetleg dramatizálok hozzá. A s zálláskérő róka, A, juhász, aki elvesztette bárányait, A kis gyufaárus lány és a Hétszínvirág voltak a legemlékezetesebbek. A legnehezebb mindezek után átváltani a tanulásra. Gyakran mondogatják: „Nem csinálom, nem akarom, nem tanulok!" Mégis meg kell őket győznöm a tanulás fontosságáról. Csak a kezdet nehéz sokszor, az első feladat elvégzése. Állandóan éreztettem velük, hogy látod, már la tudod olvasni ezeket a szavakat, el tudsz számolni tízig, és milyen jó, hogy már tudod ezeket. Nehéz meghatározni, mi a tanulás, mivel minden gyerek másképp halad és tanul. Mikor tanul a gyerek? Séta közben? Énekléskor? Vagy nevelői irányítás nélkül, önállóan?
Természetes módon alakulnak a baráti kapcsolatok. Májusban kétszer is átsétáltunk Felsőgagyba, a szomszédos faluba. A dombok gyönyörű sárgák a gyermekláncfűtől, vagy ahogy a csenyéteik mondják, sárgicskától.
Iván, Gizi (Kicsi), Ivett (Dadus), Évi és Tündi
Ilyenkor már virágzik a kakukkfű is.
— Hogyan találjátok meg a kakukkfüvet?
— Miről ismered meg könnyen?
Szaladunk lefelé a dombon. A kakukkfű bokrok mellett elhaladva édes illat csapja meg az orrunkat. A bokrok lehetnek öt-tíz méterenként, de vannak olyan részek, ahol sűrűbben is találhatók.
—Szakíts le egy kakukkfüvet! Miért szeretik az emberek? Mit lehet belőle készíteni?
Néhány lány áll körülöttem. A fiúk már lenn járnak a keresztnél. Egy egész kakukkfűbokorral szaladnak lefelé.
— Biztosan teát készítenek belőle.
— Úgy van! Amikor megfázunk és köhögünk, akkor nagyon jó inni a teáját. Használják szappan vagy fürdőszer illatosítására is.
— A hangyák is szeretik a kakukkfüvet? - kérdezi Évi.
— Mennyi hangya! — csodálkozik Tündi is.
Lehajolunk és nézzük, hogyan építik a növény szálai közé homokvárukat. Megfigyeljük a hangyatojásokat is.
—A hangya, amikor megcsíp, hangyasavat, maró anyagot enged a bőrödre. Egyébként nagyon erős és hasznos állat.
A fiúk már várnak bennünket a teremben.
— Mi voltunk az elsők!
— Tambá, a kakukkfüvet ebbe a dobozba tettük.
— Jó — válaszolok —, holnap iszunk is teát belőle.
(A tanító nagy pillanata következik. Azt gondolom, ez az egyik legnehezebb feladat: megerősíteni a gyerekek élményét. Éreztetni velük, hogy nagyon fontos, amit láttak, de most ezeket valamilyen módon rendszerezni kell, valamilyen egységbe, rendbe kell őket foglalni, a tudás, az értelem fejlesztése érdekében.)
— Tessék rám figyelni! - szólok hozzájuk, és a táblához megyek. — Milyen virágra gondolok, amikor fölírom ezeket a betűket? . A . U . . . Ű (a táblán)
—Mondjuk hangosan is!
— A U Ű ! A U Ű !
— A játék lényegéhez tartozik, hogy nem kiabáljátok be a választ, hanem aki tudja, az kijön a táblához, és a pontok helyére beírja a hiányzó betűket.
— No, lássuk Ivánt! Ő jelentkezett elsőnek!
— Tanító bácsi, megsúghatom?
— Természetesen.
— Sárgicska — súgja a fülembe.
— Ez sajnos nem jó. Ivánka sárgicskára gondolt.
— Ricsi, megpróbálod? Súgd te is a fülembe előbb.
— Kakukkfű — súgja boldogan.
— Igen, ez jó! A kakukkfűre gondoltam.
— Ricsi, fölírod a hiányzó betűket?
— Néz rám csodálkozva. Látom rajta, hogy ezt nem akarja.
— Ricsi helyett ki vállalkozik?
— Kicsi gyere ki! O le tudja írni a becenevét. Tudja, hogyan írjuk a K betűt.
írja a táblára: KAKUKFŰ
—Már majdnem jó! Valami hiányzik. Ha így olvasom, akkor más az értelme. Olvassuk együtt hangosan.
— KAKUKFŰ
— Kakukfű vagy kakukkfű? Mint ahogy a madárra se azt mondom, hogy kakuk, hanem azt, hogy kakukk. Hosszan mondom, kettőzöm a „K" hangot. Ezért a harmadik K mellé még egyet írok. Ki javítja ki, ki írja be a
hiányzó K betűt?
Ivett jön a táblához, ír a táblán (Gyorsan letörlöm, majd a helyére írom az F betűt.)
KAKUKKFŰ
A játék folytatódik. A következő virágnevek mássalhangzóit, illetve magánhangzóit írom föl a táblára:
MARGARÉTA, CICKAFARK, PIPACS
M.R.G.R.T . .I.A.A.. P.P.CS
Ezután néhány szavas mondatolvasási feladat következett:
ÉVI VIRÁGOT SZED.
— Ó, DE SOK VIRÁG!
— EZEK MIND SÁRGÁK - VÁLASZOL IVÁN.
— CSINÁLUNK KOSZORÚT?
— ÉN NEM - FELELI IVÁN. - ÉN MÁST TUDOK! - LETÉP
— EGY SÁRGICSKÁT. BELEFÚJ A SZÁ-RÁ-BA.
— EZ EGY DUDA! - MUTATJA ÉVINEK.
Évi és Iván
A mesére, a Hétszínvírágra (V. Katajev: Hétstynvirág. Móra Kiadó, Budapest, 1988.) véletlenül találtam rá. Néhányszor elolvastam. Már ekkor tudtam, hogy a virág témakörhöz nagyon jól kapcsolható és fölhasználhatom drámajátékként csoportalakításhoz. Azért nem árt a megfontoltság, és megvárni a kedvező alkalmat, hogy mikor vihetem a mesét elsőseimnek. Ügy mesélek majd, hogy közben játszom velük. Tehát mindenképp bevonom őket, hiszen így sokkal érdekesebb a dolog, mert többet megtudunk egymásról. A játékhoz használhatjuk Hollandiából kapott szőrmebabáinkat.
Az év elején mindenkinek adtam egyet. (Három medve, egy oroszlán, egy kutya, egy kacsa, egy varjú, egy pepita tigris és két kislány.)
Így a szereposztással se lesz nagy gond. Bár a főszereplő kérdéses még számomra, az majd a játék során dől el, hogy ki lesz.
Néhány napig még vártam. Töprengtem, gyűjtöttem magamban a gondolatokat. Mi lesz a hatása a mesének? Értelmeztem, hogy miről szól.
1. Annuska hét pereccel igyekszik haza. A pereceket megeszi egy kutya. Addig kergeti a tolvajt, míg el nem téved. Találkozik egy anyókával, aki a HétszInvirággal ajándékozza meg. A csodás virágtól hétszer kívánhat bármit, csak mindig egy szirmot kell letépnie, és elmondani hozzá azt a verset, amit anyóka tanított.
2. Első kívánság: Otthon lenni a perecekkel.
3. Második kívánság: Az eltörött váza legyen ép, amibe a virágot akarta belerakni, s közben eltört.
4. Harmadik kívánság: Legyen az Északi-sarkon, mert a fiúk nem akarják bevenni játékukba.
5. Negyedik kívánság: Otthon lenni, mert az Északi-sarkon hideg van, és félelmetesek a jegesmedvék.
6. Ötödik kívánság: A világ összes babája legyen az övé, mert az óvodások játszhatnak, neki nincs egy babája se.
7. Hatodik kívánság: Menjenek vissza a boltba a babák, mert ilyen sokkal nem tud mit kezdeni.
8. Hetedik kívánság: Gyógyuljon meg a kisfiú lába, hogy tudjanak fogócskázni.
9. A kisfiú után boldogan szalad Annuska.
A játék napján termünket szabaddá tettem. Körberaktam a székeket, és valamennyi gyermekem babáját, állatát a saját székére tettem, csak Annuskáét húztam a kezemre, mert az kesztyűs báb volt. Bejöttek, leültek a helyükre, kezükbe vették a puha állatokat. Én jártam a körön kívül, és meséltem.
„Élt egyszer egy kislány, úgy hívták, hogy Annuska. Felment a piacra, vett hét perecet. Kettő köménymagosat apának, két mákosat anyának, két cukrosat saját magának és egy kis rózsaszínűt testvérének, Öcsinek. Megy, mendegél. Egyszercsak varjak repülnek el fölötte. "
Ricsi a varjú fölállt a székére, magasra emelte varjúját, és körzött vele.
„Arra jött egy kutya, meglátta a fölfűzött pereceket, s ahogy a kislány bámészkodott a varjak után, a ronda eb megette a pereceit. "
Nagyfülű vizslánk gazdája, Zoli nem vállalta a szerepet. Ült a helyén. Balogh Ricsi játszott helyette.
„Annuskahiába kergette a tolvajt, nem érte utol. Ráadásul még el is tévedt. A nagy házak helyett kis viskók vették körül. Keservesen sírt. Hát ahogy sírdogál, ott terem egy anyóka, és megkérdezte, hogy mi történt vele. az anyóka megsajnálta, és ezt mondta neki: Neked adom a HétszInvirágot, az majd segít rajtad. "
Évi fölugrott a helyéről. Hozzám szaladt.
— Én leszek Annuska, Én leszek Annuska! - kiabálta.
— Ki lesz az anyóka? - kérdeztem.
— Majd Ivett - felelte Évi.
A játék így már izgalmasabb és érdekesebb is lett a gyerekek számára. Évi jó szInész. Hamar fölismeri, hogy mit hogyan játsszon el. Kitalálta, hogy énekelheti is a verset, amit anyóka mondott:
„Szívem szirma szeretlek,
Szállj nyugatról keletnek,
északról meg dél fele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érs z kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem szépen kérlek!"
Hogy lehet úgy eljátszatni valamit, amit nem tud a gyerek? Ez nekem is gondom volt. A játék ettől nem is gördülékeny. Ez nem is cél. Persze elmondom nekik, hogy itt ez és ez van, de ettől játszhatnak egészen mást. Előjöhet egy érdekes momentum, elhangozhat egy érdekes mondat, vagy láthatok egy természetes mozdulatot. Hogyan cselekszik, és mit csinál egy-egy helyzetben a gyerek, ez az elsődleges számomra.
Íme, az utasítás:
— Semmi esetre sem szabad megengednetek, hogy Anna játsszon veletek Északi-sarkosat — fordulok a fiúkhoz a játszótéri jelenetnél. — Legyetek rá dühösek, és zavarjátok el:
És a következő:
—Évi — fordulok hozzá -, most nagyon nehéz helyzetbe kerül Anna. Hideg lesz és sötét. Fázni fogsz. A sötétben nagy jegesmedvék villogó szemét látod meg.
Az is hamar kiderült, hogy nem csak én adhatok utasításokat a játék során. Az ötödik kívánságnál a játék hevében már ők találták ki azt, hogy hogyan lehet még félelmetesebbé tenni Annuska számára a rengeteg sok baba közeledését. Évit beültették középre, s egymás után rakták köré babáikat, majd a könyveket és mindenféle más iskolai dolgokat.
A székek lettek a tankok, azok dübörögve, félelmetes zajt csapva szorongatták Annust, akinek segítsége megint a Hétszíhvirág volt. A fenyegető játéksereg ugyan elment, de a kislány szomorúan nézett az utolsó, égszInkék sziromra.
— Mit kívánnátok Ti? — fordultam mindenkihez. — Annuskának egy szirma maradt. Már csak egy kívánsága van. Mit kívánnál, ha Te lennél Annuska?
— Hogy én legyek a legerősebb a világon — felelte gyorsan Balogh Ricsi.
— Megvernék mindenkit.
— Nekem egy autó kellene, olyan mint a Kitt (Knight Rider amerikai filmsorozat a tévében. A főhős autója Kitt.). Az, az igazi autó!
— Sok csoki, meg torta, meg cukor. Az volna jó — mondja mosolyogva Ivett.
— Hát az neked nagyon rossz volna, mert akkor még jobban elromlanának a fogaid — válaszoltam Dadusnak.
— Én azt kívánnám, hogy Apukám itthon legyen. Rossz nélküle (Évi apukája börtönben van) — válaszol Évi.
— Én egy házat szeretnék - mondja Kicsi.
— Nekünk lesz is, most építik - válaszol rá Eszter -, megyünk el Csenyétéről.
—Iván, te mit szeretnél? Te mit kívánnál, ha Annuska lennél? — kérdeztem tőle.
Gondolkodik és néz rám.
— Anyunak jó volna egy mosógép, mindig sokat kell mosnia, mert sok a gyerek. Azért még más is jó volna. Télire sok fa, hogy tudjunk tüzelni, meg egy meleg kabát.
— Azt már nem lehet, mert csak egyet kívánhatsz — szól rá Kicsi.
— Mata Ricsi, te mit szeretnél? - kérdezem tőle.
— Előbb mondja meg Tambá! Majd akkor megmondom én is!
— Én azt szeretném, hogy egyszer Balázsnak meg Verának (A tanító gyerekei) legyen egy kistestve — válaszolom.
— Az jó, az nagyon jó! — helyeslik többen is.
— Én tornászbajnok szeretnék lenni. Ez a kívánságom.
— Mit gondoltok, mit kívánt Annuska? Azt találtam ki, hogy ezt majd a réten játsszuk el. Mielőtt kimegyünk, egy fiúra lesz szükségem
Iván jelentkezik elsőnek, így ő velem marad, a többiek már szaladnak is kifelé. — Annuska - mesélem neki — találkozik hazafelé menet egy kisfiúval, hát ahogy meglátta, az jutott eszébe, hogy milyen jó volna vele fo-gócskázni. Kéri is a fiút, jöjjön vele játszani, de az bizony nem tud, mert sánta, alig bír járni.
— Kisfiú, gyere velem játszani! - kezdi kint a fűzfa mellett szerepét Évi.
— Mennék én, de nem tudok, mert beteg mind a két lábam.
— Én úgy szeretnék veled játszani!
— Sajnos, nem lehet.
Évi várt és gondolkodott egy kicsit, majd így szólt hozzám: — Tambá, hozhatok egy virágot? El is szaladt. Visszajött egy margarétával, aminek már csak egy szirma maradt.
A kisfiú elé állt, letépte az utolsó szirmot, elmondta a verset, majd azt kívánta, hogy Iván lába gyógyuljon meg.
Szaladunk föl valamennyien a domboldalon. A kislányok már készítik is termünkbe az újabb virágcsokrot. Már valami egészen másra gondolok, nem a mesére, a Héts zInmrágaz. A rét, a virágok szIne és illata beleivódik a gyermeki arcba, az itt élők arcába, és láthataüanul is nyomot hagy rajta.
Horváth Gizella (Kicsi) édesanyjával és testvéreivel (1998)
Irodalom
1. 777 magyar népmese. Budapest, Videopont Kiadó, 1995.
2. Ádám J. — Kodály Z.: Énekes könyv — 1.oszt. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997.
3. Karlóczai Mariann: Komámasszony, hol az olló? Budapest, MOVE, 1992.
4. Rókavigasztaló. Szerk.: T. Aszódi Éva. Budapest, Móra Kiadó, 1973.
5. Simon Tibor - Csapody Vera: Kis növényhatározó. Budapest, Tankönyvkiadó, 1969.
6. V. Katajev: Hétszínvirág. Budapest, Móra Kiadó, 1988.
7. Varga Zoltán: Allatismeret. Budapest, Tankönyvkiadó, 1991.
A szerzők a Csenyéte Általános Iskola pedagógusai
Az iskola címe: 3837 Csenyéte, Rákóczi u. 9.
Telefon: (46) 442—108; e-mail: zpoíya@jreemail.c3.hu