Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Süss fel nap - Váczi Mária: An-tan-té-nusz, SZÓRAKATÉNUSZ
Szerző:
Fűzfa Balázs (szerk)
Sorozatcím:
A kiadás helye:
Pilisborosjenő
A kiadás éve:
1999
Kiadó:
Pedagógus-továbbképzési módszertani és információs központ
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
pedagógia, tehetséggondozás
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:
963 9049 24 7
ISSN:
Raktári jelzet:
E


Váczi Mária
An-tan-té-nusz,
SZÓRAKATÉNUSZ

Személyes érintettségünk okán talán a fenti kiszámoló segítségével köny-nyebben tudnánk kiválasztani a SZÓRAKATÉNUSZ csaknem két évtizedes működését leginkább meghatározó műhelymódszertani sajátosságokat.
A dolgozat végén található táblázat tartalmazza azokat a kísérleti csoportokat, melyek 1981-től léteztek, illetve a még ma is működőket. Arra nincs mód, hogy valamennyit értékeljük abból a szempontból, hogy a bennük folyó munka (játék) mivel gazdagította a ,,Szóraka"-képet; de kiemelünk néhány olyan programot, amelyek módszereikben újak voltak a korabeli óvodai és kisiskoláskori pedagógiai gyakorlathoz viszonyítva, és meghatározták a későbbi intézményi karaktert. A SZÓRAKATÉNUSZ rövid bemutatása mellett szólunk a környezetről, amely fogadja a hozzánk érkezőt, tesszük ezt azért, mert tudjuk, hogy a legjobb pedagógiai módszer és gyakorlat is „meghal" egy — építészetileg — lelketlen közegben. A dolgozat következő fejezete a műhelyfoglalkozásokról szól. Visszanyúlunk a szellemi és alapítói gyökerekhez. Részletesebben mutatjuk be a játékkészítés és kézművesség módszertani lehetőségeit kutató programot, kiemelve belőle a SZÓRAKATÉNUSZ műhelyére leginkább jellemző foglalkozási formát: a nemezelést. Számvetésünk az aprók tánca bemutatásával, valamint az összegzéssel zárul.
A kultúrateremtő, -őrző és -közvetítő műhelyek lételeme az útkereső próbálkozás. Ennek jegyében, a magyarországi múzeumi hálózat új modelljeként született meg a SZÓRAKATÉNUSZ Játékmúzeum és Műhely 1981. december 4-én, Kerényi József Kossuth-díjas építész tervei nyomán.


A kezdeményező Bánszky Pál művészettörténész két feladatot ellátó intézményre gondolt. Az egyik azt a hiányt igyekezett pótolni, hogy Magyarországon korábban nem volt önálló játékgyűjtemény; míg a másik a játékhoz szorosan kapcsolható kreativitás szükségességét fogalmazta meg. „Ennek az új típusú intézménynek valójában nemcsak alkotóműhelynek, nemcsak értékeket közvetítő művelődési intézménynek és nem is csupán múzeumnak kell lennie, hanem mindezek sajátos ötvözetének."( Váczi Mária: A SZORAKATENUSZ naplójából (1981-1'991). 3. o.)
A SZORAKATENUSZ egyik alapfeladata a magyar és az egyetemes játékkultúra értékeinek (tárgyi és szellemi) gyűjtése, tudományos feldolgozása. A gyűjtemény jelenleg több mint 15 ezer tárgyból és értékes könyvből áll. Meghatározó fejlesztési szempont a teljes magyar játékkultúrát reprezentáló tárgyak, dokumentumok gyűjtése. Az eltelt közel tizenhét esztendő alatt több mint háromszáz kiállítást rendeztünk itthon és külföldön. Az intézményi látogatók száma meghaladta a hétszázezer főt.
A SZORAKATENUSZ alapvető jellemzője az élő tevékenység szervezése, amely elsősorban a játékkés zítő és kézműves műhely programjain keresztül valósul meg. A főként hagyományokra, kismesterségekre, kézművességre épülő foglalkozásokon a gyerekek megismerkednek a természetes anyagokkal.
A játék — alkotás - öröm teljességét kívánjuk adni!
Erre törekszünk a hétvégi „nyitott há zas" napokon — amikor egyénileg érdeklődő gyerekek, szülők, nagyszülők és bejelentett csoportok jönnek a foglalkozásokra —, valamint a kisgyermekkori fejlesztést: programokban résztvevők esetében is. (1981 és 1997 között több ezer játékkészítő és kézműves foglalkozást szerveztünk mintegy 270 ezer gyermek és felnőtt részvételével.)
„Szóbeszéd tárgya — írta a helyi lap - a Kecskeméten létesülő gyermekjátékház. Milyen lesz, hol épül, mibe kerül, s egyáltalán mi szükség van erre? Folynak a találgatások, s ez érthető, mint minden más esetben is, ha valamiféle eddig még nem volt új dologról van szó. Van olyan vélemény is, hogy már megint kitaláltak valamit, csakhogy elkölthessék a milliókat."( „Milyen lesz a kecskeméti gyermekjátszóház és múzeum?" = Petőfi Népe, 1979. no vember 29.)
Reméljük, hogy a több mint másfél évtized eredményei igazolták az új intézményi modellben bízó szakemberek, valamint a múzeumi látogatók várakozásait, és meggyőzték a kétkedőket is!
A műhelymunka-bemutatás előtt szólnunk kell a környezetről, amely fogadja a hozzánk érkezőt.
„Az ember alakítja a teret, és a tér visszahat — alakítja, befolyásolja az embert" - állítja Sir Winston Churchill, akinek igazát átélhetik mindazok, akik rövidebb-hosszabb időt töltenek a SZÓRAKATÉNUSZ játékmúzeum és Műhely falai között. Ami csaknem minden látogatóra hatással van: a térélmény.
A gyerekek természetes vágya, hogy egyidejűleg tudjanak jelen lenni és elrejtőzni a világban. A körterem változó magasságú szintjei, lépcsői, kuckói, ablakmélyedései - majdnem, mint egy „igazi" kert - nyújtják ezt a varázst számukra. A fehér felületek, faburkolatok, a falakon és a galérián látható nemezszőnyegek meghitté teszik a belső tereket; a kupola üvegsüvegén át pedig elképzelhető a Végtelen. Az építészeti környezet és a kiállított játéktárgyak harmóniája még teljesebbé teszi a tér nyújtotta élményt. Az emeleten a Kalmár Ágnes művészettörténész által rendezett állandó kiállítás — „Évszázadok játékai mesterkezekből" —; míg a körgalérián az időszaki tárlat fogadja a múzeumba látogatókat és a műhelybe érkező gyerekeket, akik szívesen játszanak a természetes alapanyagú játékokkal; így a fából készült guruló kismozdonnyal, lovacskákkal és építőkockákkal.
A SZÓRAKATÉNUSZ-ban folyó műhelymunka gyökerei visszanyúlnak a hetvenes évek „nomád nemzedékéhez” (Nomád nemzedék. (Szerk.: Bodor Ferenc) Budapest, 1981.), melynek tagjai — korábban a Fiatalok Népművészeti Stúdiójának alapítói — felkeltették a társadalom érdeklődését a hagyományok (zene, tánc, kézművesség, kismesterségek), valamint a belőlük fakadó játék- és tárgykultúra kánt. A SZORAKATENUSZ lassan két évtizede valóságos és szellemi találkozóhelye e nemzedék tagjainak, és működése arra is bizonyíték, hogy nem múló divatról, de értékteremtő folyamatról volt szó.
Az 1978-ban született elvi alapvetés a műhelymunka fontosságát — többek között — így hangsúlyozta: ,,A nyitottabb és sokoldalúbb alkotóember kinevelését — mindenekelőtt önismeretre, saját képességének a felmérésére való ösztönzéssel, továbbá a fizikai és a szellemi munka harmóniájának a megteremtésével — gyermekkorban szükséges megalapozni. S ebben a programban megkülönböztetett helyet kell biztosítani a tevékenységnek, az alkotás átélhető folyamatának, mely közben a gyermek önálló felismerésekre, felfedezésekre juthat. ... Ha ez a tevékenység esetleg nem nő túl a szabadidő tartalmas kitöltésén, már akkor is fontos hivatást tölt be. Egyszerűen gátat vet a világszerte terjedő jelenségnek, mely szerint megszokott látvánnyá válik az unatkozó, tétlen gyermek.
A gyermek korosztályi igényéhez és a tevékenység komplex jellegéhez igazodva kiemelkedő szerepet kell juttatni a játéknak és a játékkészítésnek. Ami a felnőttnél munka vagy művészet, az a gyermeknél a játékban nyilvánul meg. A játék közel hozza a valóságot; tapinthatja és alakíthatja a különböző anyagokat, közben állandóan működteti teremtő képzeletét, és érzékletesen átéli az alkotás folyamatát, melynek aktív részese. A játékkészítés során a gyermek belenevelődhet a hagyományokba, de kapcsolódhat a legújabb technikai vívmányokhoz is. .. ."( Váczi Mária: A SZORAKATENUSZ naplójából (1981-1991). 3. o.)
A kisgyermekkori fejlesztési programok megvalósítására elsősorban a kísérleti csoportokban van lehetőség. (1981 óta működött és ma is aktív közösségeinket a mellékelt táblázatban foglaltuk össze.) A foglalkozások vezetői iparművészek (a Magyar Alkotóművészek Szövetségének tagjai); népi iparművészek („Népművészet Mestere", „Népművészet Ifjú Mestere", „Gránátalma" és „Király Zsiga"-díjas alkotók); képzőművészek; pedagógusok (óvónők, tanítók, művésztanárok); közművelődési szakemberek. A csoportvezetőknek lehetőségük van arra, hogy - minél tágabban értelmezve a kreativitás fogaknát — összetett, a gyerekek egész személyiségére ható programot állítsanak össze; azzal a céllal, hogy összegezzék tapasztalataikat, melyek műhelymódszertani füzetek formájában jutnak el mindazokhoz, akik gyerekekkel foglalkoznak.
A játékkészítés és kézművesség módszertani lehetőségeit (Kardos Mária — NAGY Mari: Játékkészítés óvodásokkal. Az óvodai ábrázolás lehetőségei (Szórakaténusz Módszertani Kiadványai I.) Kecskemét, 1985.)kutatta két iparművész: Kardos Mária keramikus és Nagy Mária nemezkészítő. Az általuk kidolgozott szakmai programok (1982) mintát jelentettek a későbbi játékkészítő és kézműves köröknek, ezért is indokolt, hogy csoportjaikon keresztül mutassuk be az úgynevezett ,,Szóraka"-modellt.
Az óvodás (és későbbi kisiskolás) csoportokban mindig kézművességgel kezdődött a foglalkozás, amelyet - természetesen - kisgyerekekkel nem lehet több órán át folytatni. Életkori sajátosságaikhoz igazodva tánc-, ének-, vers- és mondókatanulás, valamint mesehallgatás egészítette ki a gyakorlatot. Az irányított munka nem jelentett kényszert a gyerekeknek. Általában három „sarok" várta a kicsiket: a napi foglalkozás, a szabad játék és a babaszoba szInterei. Az anyagok és a különböző technikák ismerete biztonságos alapot adott a gyerekeknek mindenféle feladat elvégzéséhez anélkül, hogy egyforma, sematikus munkák születtek volna. Aktív részesei voltak a különböző munkafolyamatoknak, miközben átélték az alkotás, a „kéz" örömét. Az egyszerűbb ismereteket kívánó feladatból haladtak a bonyolultabb felé, azaz „garantált" volt a siker.
A gyerekek, valamint az őket kísérő pedagógusok olyan anyagokat vehettek kézbe (gyapjú, nyomdafesték, gipsz, gyékény, nád, káka, szalma...), melyekkel addig csak elvétve találkozhattak. Számos új technikával ismerkedtek meg a műhelymunka során, melyek korábban ismeretiének voltak az óvodai és általános iskolai gyakorlatban. A továbbiakban néhány gyakorlati példával szeretnénk teljesebbé tenni az eddig kottákat; de abban is reménykedünk, hogy lesznek, akik szintén kedvet kapnak, és kipróbálják az alábbi technikákat.

Nyomhagyás agyagba
Eszközök: agyag, náddarabok, kagylók, növények, falevelek, hurkapálca. A környezetünkben található különböző tárgyakkal, hurkapálcákkal, félbevágott náddarabbal (ujjbeggyel és tenyérrel) készítettek nyomatokat a puha agyagba kiscsoportosaink. Nagyon szép nyomot hagytak a csigák, kagylók, növények és falevelek.

Nyomhagyás festékkel
Eszközök: dugó, krumpli, kés, náddarabok, festékek, ujjbegy (tempera vagy Hnocolor, háztartási boltban kapható tubusos festék, papírok, fehér vászon szalagok). A nyomhagyást síkban, papíron is eljátszották a kiscsoportosok. Először a papírra csöppentettünk, majd a papírt félbehajtottuk, a kezünkkel simítottuk. Nyomhagyást játszottunk előre elkészített „pe-csételők"-kel is. A pecsét lehet félbevágott, megfaragott krumpli, félbevágott nád vagy megfaragott parafa dugó és radír. Ezekekkel a pecsételőkkel díszes vászonszalagokat készítettek a kiscsoportosok, s a hajukba és a homlokukra kötötték. A vékony, pecsételéssel díszített szalagokat használtuk fel a pólyásbabák kötözésénél is. A pólyásnak nemcsak a szalagja készült pecsételéssel, hanem az arca is. Nagyméretű, kerek parafa dugóba faragtuk az arcot, ezzel pecsételték a gyerekek a baba-arcokat. A két baba négyzetes, zsebkendő nagyságú vászondarabból készük, amelynek szélét a gyerekek pecsételték körbe. A közepét gyapjúval tömtük ki, a nyaknál elkötöztük. Néhány öltéssel a fejére tűztük a hajnak való gyapjút.

Növényi nyomatok
Eszközök: növények, Irnocolor festék, műanyag lap, két festékeshenger, papírok. A növényi nyomatokkal az anyák napjára készült ünnepélymeghívókat díszítettük, s karácsonyi, újévi, húsvéti üdvözlőlapokat is készítettünk. Fehér vászonra nyomtatva ajándéktartó zacskókat, térítőket varrtunk, mélynyomó festékkel trikóra, ruhára is készítettünk nyomatot. (A festék szIntartó a mosásban!) A tubusból kinyomott festéket egy műanyag lapon az egyik festékeshengerrel (vagy boltban kapható fotóhengerrel) szétterítettük. Ha már egyenletes volt a festékréteg a gumihengeren, akkor a növényt a festékeshengerrel befestékeztük. A befestékezett növényt tiszta papírlapok (vagy vászon) közé tettük, és kézzel vagy tiszta gumihengerrel lenyomtattuk.

Papírhajtogatás
Eszközök: nagy rajzlap, nád, krepp-papír, olló, ragasztó, tűzőgép, festék, ecset. Nagycsoportos óvodások géppapírból hajtogatták a hápogó csőrformát, és hurkapálcát szúrtak bele. Párbeszédes, madaras játékokat játszottunk ezekkel a papírbábukkal. Kiscsoportos óvodások félíves rajzlapból előre meghajtott „csőröket" kaptak, festékkel, ragasztóval, szInes papírokkal lábuk közé kapható nádparipákat készítettek.

Terménybáb készítése
Eszközök: termények, kés, kötözőanyag. A terményekből, virágokból, levelekből, botokból készült bábok anyagát részben magunk gyűjtöttük.

Gyékénybábuk készítése
Anyag: beáztatott gyékény. A szétszedett, felhasogatott és beáztatott gyékényből hajlítással, tekeréssel, kötözéssel, hármas fonat alkalmazásával készült az egyszerű báb.

Rongybaba készítése
Anyagok: különböző mintájú vászonanyagok, fagallyak, erős fonál, apró kásagyöngy. A babák vázát két, egymáson keresztbe tett, összekötözött fagally adta. A hosszabbik lett a törzs, a rövidebb pedig a kar. SzInes vászonba öltöztették fel a gyerekek a babákat. Szemük két gyöngyszem, de volt, aki filctollal rajzolta meg az arcot.

Batikolás
Eszközök: - a tervezéshez: karton, ecset, tempera, víz; — a kivitelezéshez: vászon, rezsó, lábas, fanyelű ecsetek, textilfesték, méh- vagy gyertyaviasz, vasaló, újságpapírok (a piros tojásfestéket előre megfőzzük). A batlkolást kis- és nagycsoporttal egyaránt végigcsináltuk. Először mindkét csoporttal papíron húsvéti tojást terveztünk. A megolvasztott viasszal mintát festettek a gyerekek a kartonból kivágott tojásformákra, majd a viasz megder-medése után az egészet bevonták piros ruhafestékkel. Ezután került sor az igazi tojás megfestésére. A batikolt babákat is papíron tervezték meg előbb az óvodások. A gyerekeknek az előre kivágott papírformákon a babák elejét és hátoldalát kellett megfesteni temperával. A kiscsoportosok egyszerűbb, „se keze, se lába" párnababákat kaptak, a nagycsoportosok bonyolultabb, kézzel és lábbal ellátott babakivágásokat. A nagycsoportosok ezen kívül egy háromszögletű papírdarabon kendőt is terveztek a babának. A tervek alapján az előre szabott vásznon meleg viasszal megrajzolták a mintát, majd ecsettel, ruhafestékkel lefestették az egész felületet. A viaszt meleg vasalóval a felnőttek itatták fel az anyagról újságpapírral. Varrógéppel körbevarrtuk a következő foglalkozásra az így elkészült eleje-és háta-lapokat, majd a gyerekek gyapjúval kitömték a babákat. A nagycsoportosok gyöngyfűzéssel díszítették babáikat.

Gyöngyfűzés
Anyagok: fagolyó és cipőfűző, nagyobb kásagyöngy és hajlékony drót, apró kása- és szalmagyöngy, vékony damil. Gyöngyfűzést kiscsoportosokkal és nagyokkal egyaránt játszottunk. Első alkalommal a kicsik cipőfűzővel és fagolyókkal próbálkoztak, később nagyobb kásagyöngyöt és drótot kaptak a fűzéshez. A drótra fűzés nemcsak azért vált be, mert elég merev volt a drót a lyuk megcélzásához, hanem azért is, mert erről nehezebben szaladtak le a szemek, mint a damilról. A nagycsoportosokkal kétágú gyöngyfűzést készítettünk. A félbehajtott damilra két, mondjuk azonos szInű gyöngyszemet fűztünk. Egyet a jobb, egyet pedig a baloldali damilágra. Ezután más szInű gyöngy következett, amelybe a jobboldali ággal jobbról, a baloldalival bakói fűztük be a damilt. A gyöngy belsejében tehát szembement a két szál egymással. Ezután megint egy jobbra, egy baka és újra a keresztezős gyöngy következett. Ezt a kétágú gyöngyfűzést apró kásagyönggyel, vékony, hosszúkás szalmagyönggyel is elkészítettük. Nagyon sok új fűzést találtak ki a nagycsoportosok a gyöngyök szInének, számának variálásával.

Munkák agyagból. Agyag és természetes anyagok összeépítése (Állat- és emberfigurák, meseillusztráció készítése agyagfigurákkal)
Anyagok: agyag, természetes anyagok (dióhéj, gesztenyeburok, csigaház, magvak, gallyak, tollak). Különböző, nem kiégethető figurákat készítettek a kiscsoportosok agyag és más természetes anyagok összeépítésével. Például: madarak agyagból és tollból, csigák agyagból és csigaházból, sünök agyagból és gesztenyeburokból, teknocök agyagból és dióhéjból készültek. Ily módon összerakott figurákból meseillusztrációkat is készítettek.

Ember- és állatalakok készítése mozgatható végtagokkal
Anyagok: agyag, hurkapálcák. A figurák végtagjait nem dolgoztuk össze a törzzsel, csak egy darab hurkapálcával átszúrva a test mellé illesztettük. Égetés után fonalat, vékony bőrszíjat fűztünk át a lyukakon, és csomókat kötöttünk a végükre.

Edénykészítés kikaparással
Eszközök: agyag, kaparó-szerszámok. Narancs nagyságú tömör agyaggolyóból kikaparással készítették a nagycsoportos óvodások az edénykéket úgy, mintha egy kiskanállal kaparták volna ki a sárgadinnye belsejét. A bábufejek is ezzel a kikaparásos technikával készültek. A gyermekek először tömör agyagból elkészítették az állatfejeket, majd egy darab damillal félbevágták a fejet. Kikaparták a két fél belsejét, a nyakánál nyílást hagytak, majd a két felet újra összedolgozták, összeillesztették. Erre egyrészt azért volt szükség, mert tömören túlságosan nehéz lett volna ez a bábufej, másrészt azért, mert így ki lehetett égetni.

Hengeres pecsételő készítése agyagból, vastag gyertyából
Eszközök: vastag viaszgyertyák, kés, szögek, agyag. A vastag viaszgyertyákat kb. 3—4 cm-es darabokra vágtuk. Hegyes szöggel a henger oldalára mintákat karcoltunk. Ha ezt a puha agyagon végighengerítettük, akkor domború mintát terített a gyertyadarab az agyag felületére. Készítettünk ilyen hengeres pecsételőt úgy is, hogy egy agyaggolyót valamilyen érdes felületen végighengerítettünk. A golyót persze enyhén nyomni kellett a felületre, hogy az anyag textúráját az oldalára felszedje. Száradás után a hengeressé vált, megkeményedett agyagpecsételő puha agyaglapon végig-hengefl'tve domború mintát terített a felületre.

Zacskóedények készítése
Anyagok: száraz homok, kicsi műanyag zacskók, spárga, agyag, sodrófa. Ujságlapra helyeztük az agyagot, s nagyjából szétdöngöltük laposra, majd sodrófával vékonyra nyújtjuk. A kinyújtott agyaglap közepére tettük a száraz homokkal megtömött, bekötött szájú műanyag zacskót, majd a zacskót szabályosan „becsomagoltuk" az agyaglappal. Egészen szűkszájú, zárt formát is készíthettünk, mert a végén a csomót kioldottuk, az edényt szájával lefelé fordítottuk, és a homokot óvatosan rázogatva kiszórtuk a zacskóedény belsejéből. Végül az üres, összetöppedt zacskót a kicsi lyukon kihúztuk. Óvatosan talpára állítottuk az edényt.

Házikó tervezése papírból
Eszközök: papír, olló, cellux-ragasztó, szInes ceruza. A nagycsoportosok kivágták a kereszt alakú szabásmintát a rajzlapból. (Ilyet használtunk az agyagdoboz készítésénél is.) Mielőtt az oldalakat összeragasztották volna, megrajzolták, mi kerül a szoba oldalára, padlójára, mennyezetére, s papírkarton csíkból háztetőt is ragasztottak a doboz-házikóra.( KARDOS Mária — NAGY Mari: Játékkészítés óvodásokkal. A z óvodai ábrázolás /ehetőségei. (A Szórakaténusz Módszertani Kiadványai I.) Kecskemét, 1985.)
Milyen tapasztalattal szolgáltak ezek a foglalkozások? Bebizonyosodott, hogy a gyerekek legtöbbet abból tanulnak, ha maguk is aktív részesei a munkafolyamatoknak; lehetőséget kell teremteni számukra, hogy merjenek kezdeményezők, kísérletezők lenni, így Bemard Leach angol keramikussal együtt remélhetjük azt is, hogy az ilyen gyerek „soha nem lesz kijátszható mai fogyasztói világunk értékrendjétől". Láttuk, nincsenek életkorhoz kötött technikák. Kellő előkészítés, figyelem után biztonsággal batikol, nyomtat, nemezei.. .az óvodás kisgyerek is.
Ha csak egyeden kézműves foglalkozást jelölhetnénk meg, mint a SZORAKATENUSZ műhelyét leginkább jellemzőt, ez a nemesíts lenne.
E különleges technika kortársi reneszánsza mintegy húsz éve tart. „1976-ban a svédországi Umea városkában megjelent egy könyv, s az lett az ősi mesterség észak-európai újrafölfedezésének nyitánya. Akkor Svédországban már csak egy-két olyan asszony akadt, aki az évszázados hagyományok szerint nemezeit harisnyákat, kesztyűket készített otthon magának és családtagjainak. A könyv nyomán divat lett ez a munka. Tanfolyamok indultak. Három évvel később egy angol kisvárosban — Kenda/ban - kiállítás is nyílt eredeti ázsiai nemezmunkákból, s megjelent egy százoldalas szInes katalógus. Ez a kiállítás bejárta E s zak-Am erikát, ott meghódította a textilművészeket és a kézműveseket, s 1981-ben New Yorkban megjelent az ottani munkák első szép összefoglalása is. E két példa hatott Nyugat-Európára: megjelentek a német, a holland, a dán munkák is."( Nagy Mária — Vidák István: A. nemez. — Élet és Tudomány, Budapest, 1984. 623. o.) Nagy Mari és Vidák István elhivatottságának köszönhető, hogy Magyarországon is ráirányult a figyelem erre a csaknem feledésbe merült mesterségre. Tanulmánykötetük (Nagy Mari — Vidák István: Nemezkészítés. (Jelenlévő Múlt) Planétás Kiadó, Budapest, 1997.), módszertani füzetük (Nagy Mari — Vidák István: Nemezjátékok. (A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely Módszertani Kiadványai III.) Rajzolta: Burka Beáta. 1996. 3. o.) jelent meg, melyet elsősorban pedagógusok figyelmébe ajánlanak, kiemelve a nemezelés egyszerű, vidám, társas munka jellegét. A gyerekek nagyon szeretik, tanítása már öt— hat éves kortól javasolt.

A játékkészítő és kézműves kör tagjai általában 10-12 éves kisdiákok. Szívesen foglalkoznak bármilyen kismesterséggel és nagy népszerűségnek örvend körükben a nemezelés. A SZÓRAKATÉNUSZ műhelyében található és az adott foglalkozáshoz asztaka készített natúr és festett, kártolt és kártoladan gyapjúig igen hosszú az út. Ezt járták végig a gyerekek és Nagy Mari, a csoportot vezető művésztanár. Az előkészítés (nyírás, válogatás, mosás, szárítás) igen hosszadalmas és nehéz munka, de élménydús tanyai kirándulással kárpótolta a gyerekeket. „Valamikor a nyírást úsztatás előzte meg. Belehajtották a folyóba, tóba a juhokat, hogy bundájuk tiszta legyen. Száradás után nyírták. Ennek szokásos ideje a tavasz. Hagyományos szerszáma a kézi juhnyíró olló... A lenyírt gyapjút először szét kell válogatni. A nagyon piszkos, szemetes, bogáncsos vagy összetapadt részeket különválógatjuk. A növényi anyagokat kiszedegetjük... Ha tehetjük, mossuk a gyapjút élő vízben. Patakban, tóban, holtág szélében. A természetes vizek általában lágyabbak, így nem szükséges mosószert használni... Tegyük kosárba kimosandó gyapjúnkat és áztassuk egy-két órán keresztül... Aszalás, más néven szárítás: a gyapjút nem szabad vizesen egy csomóban hagyni. Kosárba téve csöpögtessük ki, majd terítsük ki száradni. A napon gyorsan és szépen szárad." (Nagy Mari - Vidák István: Neme zkés zítéi gyerekekkel. Rajzolta: Burka Beáta. Kézirat. 20. o.) A szárítást követő növényi festés lekötötte a gyerekek figyelmét. Kipróbálták a vöröshagyma héjjal, dióval, csalánnal, feketebodzával, fagyallal való festést. A mosott, festett gyapjú még nem alkalmas a felhasználásra, szükség van a fésülésre, melynek egyik eszköze a kézifésű. Megtanulták annak használatát, mely két alapvető lépésből áll: a tépésből és a fordításból. E két mozzanatot addig ismételték váltakozva, míg a gyapjú szép, egyenletesen fésültté vált. Csak ezután következhetett maga a játék, például a szőrlabdakészítés, a nemez-zsinór gyúrása-sodrása, a pólyásbaba, karkötő és mintás terítő, tarsoly, kesztyű... tervezése-készítése.
Képes Géza fordításában ismerjük az alábbi mongol népköltést, melyet az asszonyok mondogattak nemezkészítés előtt; őket idézve mi is e néhány sorral kezdjük a munkát:

Joggal merül fel a kérdés, „Mi szükség van erre a 21. század küszöbén?” A kisgyerekben még meglévő tárgyakhoz való hűséget és ragaszkodást szeretnénk minél tovább őrizni; csakúgy, mint a tisztességgel végzett munka becsületét. Tesszük ezt annak ellenére, hogy „...e hűségről korunk kissé leszoktatott bennünket - írja Lukovszky Ilona. - Részben olyan termékeivel, melyekhez nem érdemes hűnek lenni, s csak jobb híján vásárolunk meg; részben az olyanokkal, melyekhez nem is lehet, mert — mire megszoknánk, megszeretnénk — szétesik, kilyukad, elporlad; részben pedig rendíthetetlen haladásával, melynek eredményeként folyton-folyvást csábítanak a kirakatok 'reklám áron', 'csak nálunk kapható', 'most érkezett' legújabbnál is újabb újdonságai. Ha túl sokat gondolkodunk, még elkapkodják! Rohanunk hát. Nincs időnk magunk megismerésére, nincs idő elgondolkodni azon: mi a fontos, mi nem. Sokszor rosszul vásárolunk, és a csorbát ú)abb vásárlással köszörüljük ki. Ember a talpán, aki e bűvös körnek ellenáll!" (Lukovszky Ilona: Bőrmívesség. (Kaptár) Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1988. 6. o.)
Nem véletlen, hogy egy bőrmívességgel magas szinten foglalkozó ember gondolatát idéztük e helyen, ugyanis a két mesterség sok hasonlóságot mutat, és a két anyag: nemez és bőr együtteséből gyönyörű, időtálló használati tárgyak születhetnek gyermek és felnőtt örömére egyaránt. A megmunkálandó anyag iránti tiszteletre is neveljük a gyapjúval dolgozó gyerekeket; arra, hogy a mongol fohász a bárányokért éppen úgy szól, mint a tartós, soha el nem koptatható nemezszőnyegért. Amikor pedig bőrt vesznek a kezükbe, és a szabásához készülődnek, együtt olvassuk el Lukovszky Ilona kérését: „Ha emeljük a kést, ollót, gondoljunk kicsit a sárban röfögő boldog disznóval [...], a mélán kérődző tehénkével [...] és remegő lábú kisborjával [...]. A szép futású vagy szekér előtt beletörődötten bólogató lovakkal [...], a legelők szelíd birkanyájaival [...] és szopós báránykáival [...], a még itt-ott árokparton mekegő kecskékkel [...] és gidáikkal [...], a jobb sorsra érdemes kivert kutyákkal […]."( Lukovszky Ilona: Eőrmívesség. (Kaptár) Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1988. 7. o.)
Hogyan építsük fel a foglalkozásokat?
„Akár tanórában, akár kötetlen játszóházi foglalkozás keretében készítünk nemezt a gyerekekkel, az soha ne legyen csak pancsolás, szappano-zás, és esetleg a félkész tárgy kidobása! A nemez varázslatos anyag, varázslatos technika. Az is, ahogy létrejön, és az a történelmi múlt is, amely mögötte áll. Minden foglalkozás egy lehetőség arra, hogy ebből valamit szintén átadjunk. Természetesen az életkornak megfelelő szinten.
Segítségül hívhatjuk a népzenét, körjátékokat, mondókákat, találós kérdéseket, meséket. ... Soha ne fogjunk a saját magunk és a gyerekek erejét meghaladó munkába! Mindig próbáljuk jó minőségben befejezni, amit elkezdtünk! Az elkészült tárgyak éljenek tovább! Azért készítettük, hogy használjuk őket. A gyerekek maguk vagy mások. Nagyon fontos, hogy lássák, munkájuknak értelme, értéke van."( Nagy Mari - Vidák István: Neme zkés zítésgyerekekkel. Rajzolta: Burka Beáta. Kézirat. 45. o.)
Ev múlik évet ér,
nást hajtja négy testvér
Víg tavasz virághintő,
Koszorús nyár kalászdöntő,
AZ ős zgyümölcs érlelő
A tél havat terelő.
Egyházaskozári asszonyok

A SZÓRAKATÉNUSZ legkomplexebb és a helyi családok által igen kedvelt programja a kéthetenkénti, szombat délutáni aprók tánca. Az éves jeles napok tárgyi és szellemi hagyományaiból építkező összejövetelek háziasszonya vezeti a kézműves foglalkozásokat, a tánc- és énektanulás élő zenei kísérettel történik, melynek hangulatát nem tudja pótolni a legjobb elektronikus felvétel sem.
Célunk, hogy a kisgyermekek által legkönnyebben elsajátítható hagyományos ének-, tánc- és tárgykultúra segítségével megismerjék az ünnepkörök (őszi, téli, tavaszi, nyári) szokásait és azok mai életünkbe beépíthető elemeit.
Az ősz a gyümölcsérés, a betakarítás és a vidám szüreti mulatságok ideje. Ennek jegyében telnek az októberi és novemberi délutánok. A szüreti dalok, versek tanulása mellett kedveltek a különféle szerepjátékok, így a gyermeklagzi, ahol minden résztvevő aktív cselekvővé válik. A téli ünnepkör legszebb hónapja a december. A Mikulás-várás és a karácsonyi készülődés mellett megismerkednek a Luca-naphoz és a betlehemezéshez kötődő szokásokkal is. Ilyenkor mézeskalácsot sütünk, gyertyát öntünk, ajándékokat készítünk. Rendszerint meghívunk egy-egy hagyományőrző idős zenészt, mesemondót és énekest vagy gyermekcsoportot, hogy meghittebbé tegyük az ünnepet. Januárban újévköszöntőket tanulunk, és napbabát hajtogatunk gyékényből, mivel nagyon várjuk már a tavaszt; miközben folyamatosan készülünk a farsangi baka, alakoskodó figurákat és maszkokat tervezünk. Mígnem megérkezik február és vele a farsang! Tavasszal felöltöztetjük a kiszebábut, kivisszük az udvarra, és elégetjük, jelezve, hogy elég volt a télből, és jöjjön végre a jó idő. A húsvéti készülődés legfontosabb mozzanata a lányok számára a tojásírás, míg a fiúkra a lo-csolkodó versek tanulása vár. A pünkösdi király- és királyné-választást szintén eljátsszak a gyerekek. Volt nagy meglepetés és öröm, amikor egyik alkalommal Kecskemét polgármestere „hivatalában fogadta a királyt és a királynét, hogy tájékoztassa őket a város ügyeiről". A májusfakészítés, -díszítés és -állítás újabb keletű szokás az aprók tánca programjain.
Nagyon fontos, hogy a felnőttek, kisebb és nagyobb testvérek együtt vannak ezeken a délutánokon. A fiatal szülők számára szintén öröm rátalálni az ünnepek eredeti üzenetére. A közösen átélt rítusok a család ünnepi szokásává válhatnak, és ez mai világunkban nem kevés; főleg, ha eszünkbe jutnak Riesman szavai: „Az ajándékozások és a meglepetés-készítések miatt ünnepeink sok ember számára munkává váltak. S ahhoz nem vagyunk elég szellemesek, hogy örüljünk ennek, sem pedig elég bátrak, hogy vissza merjük utasítani."( Riesman, D.: A magányos tömeg. Budapest, 1973. 377. o.)

Összegzés
Ki segíthet ilyenkor a számvetőnek, ha nem egy nyolcéves, Fenyvesi Gábor nevű kisfiú?
„Az a jó, hogy a játékházban nem olyan, mint az iskolában. Lehet mindig játszani meg beszélgetni is. Én már tudok sakkozni is, és malmozni is, és egyszer papírsárkányt is csináltunk. És egy kicsit repült is, amikor felengedtük."
Minden további fejtegetés - Pilinszky János után szabadon — csak tol-dozgatás és foltozgatás lenne, s miután a krónikás felnőtt, hát próbálkozik... A SZÓRAKATÉNUSZ megszületése kívánt ugyan némi taktikai és stratégiai előtanulmányokat az ötletgazdák részéről, de sokunk örömére a partit az újjal rokonszenvezők csapata nyerte! Hogy „repülés" volt-e a múlóban lévő két évtized? Próbálkoztunk! A minősítés nem feladatunk!
Talán nem szerénytelenség, ha megállapítjuk, a SZÓRAKATÉNUSZ hatásának is köszönhető, hogy az utóbbi évtizedben elterjedt és általánossá vált a szellemi és tárgyi hagyományokból építkező óvodai, általános iskolai pedagógiai gyakorlat. Bár a jelen dolgozatnak közvetlenül nem volt tárgya az intézmény képzésben, továbbképzésben betöltött szerepének bemutatása, itt néhány mondat erejéig kitérnénk erre is. A helyi tanítóképző főiskola hallgatói az első évektől rendszeresen járnak a játékkészítő és kézműves speciálkollégium elméleti és gyakorlati óráira., így általuk a legfiatalabb pedagógus-generáció tagjai építik be saját tanmenetükbe az itt tanultakat. A felsőfokú közművelődési szakemberképzés keretében folyó játszóház-vezetői szak hallgatói — akik könyvtárakban, művelődési házakban, óvodákban dolgoznak — szintén az általunk összeállított és vezett tematika alapján folytatják tanulmányaikat.
Alapvetően mindig csak egy vágyunk volt — függetlenül attól, gyermek-e vagy felnőtt az érkező vendég —, hogy aki belép a házba, jól érezze magát! Gyönyörködjön a kiállítások játéktárgyaiban, köztük járva emlékezzen vissza a közeli vagy távoli gyermekkora, és ha a látottak alkotásra ösztönzik — tegye azt bátran. A műhelyben sem kötelező bekapcsolódni az agya-gozó, szövő, kosárfonó, hangszerkészítő, papírhajtó, bábkészítő, batikoló, gyöngyfűző, gyertyaöntő, mézeskalács-sütő, mesemondó foglalkozásokba; nem kényszer a tánc- és énektanulás sem; feltéve, ha ellen tudunk állni, a közösen végzett munka látható örömének és a már bentlévőkről sugárzó jókedvnek...
Végül is milyen a SZÓRAKA... ?
„Valójában ez egy furcsa ház: nem az építészeti kialakítása miatt szép, hanem attól, hogy gyerekek népesítik be, hogy énekelnek, verset mondanak, mesét játszanak, megszépül tőle maga a ház is..." (Kerényi József építész)

A Szórakaténusz kísérleti csoportjai 1981-től

ÓVODA
ÁLTALÁNOS ISKOLA
KÖZÉPISKOLA
FŐISKOLA
Tér, mozgás, zene

Fekete Klára
Nyelvi, zenei foglalkozás

Szögi Ágnes
Önismeretet és szocializációt fejlesztő foglalkozás
Dr. Kolozsváry Judit
Pedagógus -személyiséget fotmáló foglalkozás
Dr. Kolozsváry Judit
Az óvodai ábrázolás lehetőségei

Nagy Mária
Önismeret és szocializációt
fejlesztő foglalkozás
Dr. Kolozsváry Judit
Családi életre nevelés

Dr. Kolozsváry Judit
Játékkészítő és kézműves speciálkollégium
Nagy Mária
Játék és zene

Szepesi Andrea
Logopédiai csoport
Nagy Mária Szepesi Andrea, Burka Bea, Kása Ilona, Oláh Edit
Szövő szakkör

Rácz Rozália










Népművészeti speciálkollégium

Nagy Mária










Differenciált finommozgást fejlesztő foglalkozás
B. Sántha Magdolna, Szappanos István, Benda Tivadarné









Mozgás és zene


Kokas Klára
Komplex művészeti nevelés a napköziben
Rajz Istvánné
Rajz és játék
Hegyi Füstös László
Játékkészítő és kézműves kör (kisegítő általános iskolába járó gyerekeknek)
Nagy Lilla
Mozgásos és ügyességi játékok
Tassy Lilla
Agyagozó kör
Dugár János
Kihelyezett gyermek foglalkozások a megyei kórházban
Nagy Mária és főiskolai hallgatók
Szín— játék Kör
Bajovics Rózsa
Gyermek sakkor
Pál Imre
„Zsolnay-s" csoport
Nagy Mária, Burka Bea,
V. Oláh Edit
RODOLFO Bűvészkör
Csongrádi Béla
Agyagozó csoport
Kardos Mára
Szövő szakkör
Barcsik Tercsi Ibolya
Aprók tánca (kéthetente)
Közreműködnek, kézmvesek, táncosok, zenészek
Origami – kör
Kricskovics Zsuzsa és Király Gabriella
Nemezelő-kör
Vidák István
Animációs - kör
Horráth Marin, Tora Annamária
játékkészítő és kézműves kör
Nagy Mária
A szerző a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely munkatársa
A múzeum címe: 6000 Kecskemét, Gáspár András u. 11.
Telefon: (76) 481-469
Kiadványok