Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal - Hatodik fejezet
Szerző:
Gáspár Zsuzsa (szerk)
Sorozatcím:
A kiadás helye:
Budapest
A kiadás éve:
1997
Kiadó:
Korona Nova Kiadó
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
holocaust, társadalomismeret
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:
963 85658 6 4
ISSN:
Raktári jelzet:
E

HATODIK FEJEZET

Alkalmazkodás és engedelmesség
Ha az emberiség hosszú és komor történelmére gondolunk,
azt látjuk, hogy sokkal több förtelmes gyilkosságot követtek el
az engedelmesség, mint a lázadás jegyében.
(C. P. SNOW)

Áttekintés

Az Ötödik fejezet azzal foglalkozott, hogy hogyan vált Németország totalitáriánus állammá. Ez a rész azt vizsgálja, hogy az emberek miért engedték meg e rendszer kialakulását. Az Első és a Második fejezet azt tekintette át, milyen nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy mint egyének milyen helyet foglalunk el különböző csoportokban. Megmutatta, hogy a nácik hogyan használták ki az embereknek azt a vágyát, hogy tartozzanak valahová. Fritz Stern szavaival élve, hogyan használták a „propaganda és terror együttes eszközét" annak érdekében, hogy az embert megpuhítsák és szabadsága feladására kényszerítsék. George Orwell 1984 című regénye, melyben egy, a náci Németországhoz és minden más totalitárius rendszerhez erősen hasonlító ország életét írja le, e folyamat másik oldalát villantja fel.

Már leromboltuk azokat az eszméket, melyek a Forradalom előttről maradtak fenn. Elvágtuk a köteléket gyermek és szülő, férfi és nő között. Nem lesz hűség, csak a párt iránt... Nem lesz szeretet, csak a Nagy Testvér iránt. Nem lesz nevetés, csak a megsemmisített ellenség fölötti diadal kacaja. Nem lesz művészet, irodalom, tudomány. Ha egyszer mindenhatóak vagyunk, nincs szükségünk többé tudományra. Nem lesz különbség szép és rút közt. Az élet folyamán nem lesz semmi érdekes, semmi szórakoztató. Kiirtunk minden versengési kedvet. De mindig... meglesz a hatalom mámora, mely állandóan növekedni fog, egyre kifinomultabbá válik. S mindig, minden pillanatban meglesz a győzelem izgalma, az az érzés, hogy ellenségen taposunk, aki tehetetlen. Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely egy emberi arcon tapos.

Van, aki azt mondja, hogy egy demokratikus társadalom totalitariátussá változtatásának folyamata korántsem volt ilyen egyszerű: „Az élet sokkal bonyolultabb, mint hinnénk. A totalitárius robotnak tűnők csillogó sorfala mögött férfiak és nők állnak, különbözőek és különfélék, összetettek és bonyolultak, néhányan közülük bátrak, néhányan gyávák, néhány már csak úgy tud gondolkodni, ahogyan engedik neki, a másiknak megváltoztathatatlan tulajdonságai vannak. De mindegyikük ember."1

1. OLVASMÁNY

Engedelmesség kérdése?

Hannah Arendt a totalitárius rendszert tanulmányozva felveti: „Hogyan veszíti el emberségét egy átlagos vagy éppenséggel csodálatos ember kényszerítő körülmények között?" A 60-as években Stanley Milgram, a Yale Egyetem professzora elhatározta, hogy önkéntes egyetemi hallgatók segítségével tanulmányozza, „hogyan hat a büntetés a tanulásra". Milgram azt akarta megfigyelni, hogyan viselkedik valaki olyan konkrét és mérlegelhető helyzetben, melyben arra utasítják, hogy a tiltakozó áldozatot növekvő fájdalommal büntesse... Melyik az a pont, amikor a kísérlet alanya már nem engedelmeskedik többé a kísérlet irányítójának?2
Az önkéntesen vállalkozók párban dolgoztak. Milgram kijelölt közülük egy-egy „tanárt" és „tanulót". A „tanár" látta, hogy a „tanulót" egy székbe szíjazták, a csuklóján egy elektródával. Ezután a „tanulóknak" egy teszthez szópárokat kellett megtanulniuk. Figyelmeztették őket, hogy helytelen válasz esetén elektromos sokkot kapnak. A „tanuló" valójában Milgram csoportjának egyik tagja volt. A kísérlet valódi célpontja a „tanár" volt. Mindegyik tanárt egy külön helyiségbe kísérték, és egy áramfejlesztő elé ültették, melynek gombjait feliratozták. Eszerint 150 voltos „enyhe sokktól" a 450 voltos „veszélyes, komoly sokkig" sújtható a tanuló. Minden tanárnak meghagyták, hogy helytelen válasz esetén elektromos sokkal büntessék a „tanulót". A sokkot a „tanuló" minden egyes helytelen válasza után 15 volttal kellett emelniük.
Az önkéntes jelentkező a kísérlet előtt áramütést kapott, hogy legyen elképzelése az áram okozta fájdalomról.
A kísérlet kezdete előtt Milgram előfeltevése az volt, hogy az önkéntesek többsége nem fog 150 voltnál nagyobb áramütést adni. Pszichológusok és pszichiáterek egy csoportja azt jósolta, hogy a vállalkozók egy ezreléke lesz majd hajlandó a 450 voltos áramütésig elmenni. Mindenki nagy meglepetésére 65%-uk alkalmazta a 450 voltot!
A későbbiekben Milgram igyekezett elkülöníteni a kísérletnek azokat a különböző elemeit, amelyek az engedelmességet erősítették. Az egyik változatban a kísérletet egy kevésbé tudományos környezetben ismételte meg. Az engedelmesség 48% alá csökkent, amely azonban még mindig igen magas érték. Egy másik változatban az önkéntes alanyok nem személyesen, hanem telefonon kapták meg az utasításokat. Ellenőrző személy jelenléte nélkül csupán 21% fejezte be a kísérletet. Milgram azt is megjegyezte, ha senki sem volt jelen az arra jogosultak közül, az önkéntes „tanárok" úgy reagáltak a „tanulók" fájdalmára, hogy több, de viszonylag alacsony áramütést adtak egymás után az előírt emelkedő voltok helyett. Milgram szerint ez alkotó jellegű kompromisszum. A teszt harmadik változatában mindegyik önkéntes körül magasabb beosztásúnak vélhető személyek arról vitatkoztak, hogy folytassák-e a kísérletet. Ebben az esetben egyetlen „tanár" sem vitte végig a kísérletet. Egy másik változatban úgy tűnt, hogy három „tanár" egyszerre adott sokkot. Ebből kettő Milgram embere volt. Amikor ők „feladták" a kísérletet, az önkéntes vállalkozóknak csupán 10%-a folytatta azt.
A „tanár" és a „tanuló" közötti távolság ugyancsak befolyásolta a kísérletet. A „tanároknak" csupán 40%-a engedelmeskedett, amikor a „tanulóval" egy helyiségben tartózkodott. Az engedelmesség 30%-ra csökkent, amikor az önkénteseknek a „tanulók" kezét egy fémlapra kellett helyezniük, hogy ilyen módon kapják azok az áramütést. Másrészről, ha a „tanároknak" a kísérletekben kevesebb szerepük volt, 92%-uk végigcsinálta az egészet. A nemek nem befolyásolták a kísérletek eredményeit. A férfiak és a nők hasonló módon reagáltak, habár a nők némileg kevésbé bizonyultak engedelmesnek, illetve több konfliktusba keveredtek e tekintetben. Philip Zimbardo, a Stanford Egyetem pszichológusa a következőket mondta a kísérletekről:

Milgram kutatásai kapcsán nemcsak arra kell választ adnunk, hogy a normális, átlagos kísérleti alanyok miért viselkednek ilyen szánalmasan gonoszul, hanem arra is, hogy mit tett az engedetlen kisebbség, miután visszautasította a nyilvánvalóan szenvedő áldozatok sokkolását. Beavatkoztak-e? Segítséget nyújtottak-e? Feljelentették-e a kutatót? Tiltakoztak-e magasabb szerveknél stb.? Nem, engedetlenségük az „elfogadhatóság" keretein belül maradt, megmaradtak a helyükön, az ő „saját, kijelölt helyükön", és udvariasan, pszichológiailag labilisán arra vártak, hogy a hatalom mikor bocsátja el őket. Amikor Milgram más mércét használt a felsőbbségnek való engedelmességre, hogy kiegészítse „a legmagasabb fokig" jutó áramütéses kísérletét, az engedelmesség totális volt.3

Zimbardo hasonló magatartást tapasztalt 1971-ben végzett kísérleténél. Több jelentkező közül huszonnégy fiatalembert választott ki, akik érett, érzelmileg stabil, normális és intelligens főiskolások voltak. A kísérleti alanyok közül véletlenszerűen válogatta ki a „rabokat" és az „őröket". Az „őrök" megszervezték a börtön életét, szabályokat alakítottak ki. Zimbardo beszámol a történtekről:

Már a hatodik nap után le kellett állítanunk a börtönkísérletet, ugyanis amit láttunk, az félelmetes volt. A kísérleti alanyok többsége számára, de már számunkra sem volt nyilvánvaló, hogy a valóság és a szerepjátszás között hol a határ. A többség ugyanis valójában fogollyá és őrré vált, és a továbbiakban képtelenek voltak elválasztani a szerepet önmaguktól. Drámai változások történtek viselkedésük jóformán minden területén, gondolkodásukban, érzéseikben. Kevesebb mint egy hét alatt a bebörtönzés kísérlete (átmenetileg) romba döntötte az életben addig megtanultakat, felfüggesztette az emberi értékeket, és az emberi természetet legcsúnyább, legalantasabb oldaláról mutatta be. Megrémültünk, mikor azt láttuk, hogy néhány fiú (őr) úgy bánt a többiekkel, mintha azok megvetésre méltó állatok lettek volna. Örömüket lelték a durvaságokban, míg más fiúk (a rabok) dehumanizált robotokká, szolgákká váltak, és csak a menekülés gondolatával, saját életben maradásukkal foglalkoztak, miközben gyűlöletük nőttön-nőtt őrzőik iránt.4

Milgran kutatásai kapcsán nemcsak arra kell választ adnunk, hogy a normális, átlagos kísérleti alanyok miért viselkednek ilyen szánalmasan gonoszul, hanem arra is, hogy mit tett az engedetlen kisebbség, miután visszautasította a nyilvánvalóan szenvedő áldozatok sokkolását. Beavatkoztak-e? Segítséget nyújtottak-e? Feljelentették-e a kutatót? Tiltakoztak-e magasabb szerveknél stb.?

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Milgram úgy határozta meg az engedelmességet, mint azt a pszichológiai folyamatot, amely az egyéni tetteket politikai szándékhoz köti. Te hogyan értelmezed ezt a szót? Mit jelent a vak engedelmesség? Miben különbözik az engedelmesség más formájától? Mi a különbség az engedelmesség és a megegyezés között?
Mi késztet engedelmességre? A félelem vagy a büntetés? A tetszés vágya? Annak a fontossága, hogy egy csoporttal tartsunk? A hatalomban való hit? Jegyezd fel az ehhez kapcsolódó gondolataidat, hogy később visszakereshesd.
Zimbardo azt nyilatkozta: „A börtönkísérletet nem azért hagytam abba, mert a börtönudvaron azt a sok borzalmat láttam, hanem azért, mert rádöbbentem, hogy könnyen helyet cserélhettem volna a legbrutálisabb őrrel, vagy a leggyengébb bebörtönzöttek egyikévé válhattam volna, aki tele van gyűlölettel, aki olyan kiszolgáltatott, hogy a hatalom engedélye nélkül nem ehet, nem alhat, sőt még vécére sem mehet."5 Mit gondolsz, hogyan reagálnál ilyen helyzetben?
Az egyik hallgató, aki Zimbardo süketséget előidéző paranoiakísérletében vett részt, fenntartását fejezte ki Milgram és Zimbardo kísérleteivel szemben. „Egyetértek azokkal, akik azt állítják, hogy helytelen becsapni az embereket. Nem igazságos az emberekkel úgy bánni, mint a kísérleti egerekkel. Abban egyetértek Zimbardo professzorral, hogy süketség- és paranoiakísérletét a kísérleti alanyok becsapása nélkül nem tudta volna elvégezni, mert ha tudták volna, hogy miről van szó, akkor másként reagáltak volna a dolgokra. Én mind a két oldalt megtapasztaltam és láttam. Ez az én dilemmám, és nem hiszem, hogy erre a kérdésre létezik egyszerű válasz. Csak bonyolult válaszok lehetségesek."6 Mit gondolsz a megtévesztésen alapuló kísérletekről? Megengedhetőek az efféle kísérletek?
Ismersz a magyar történelemben olyan esetet, amikor az emberek a börtönkísérlethez hasonló módon viselkedtek? Az iskolában? A munkahelyükön?

2. OLVASMÁNY

Vallás helyett

A nácik a németeknek filozófiát, a világszemlélet egy módját kínálták. Ebben a világnézetben nincs helye a bizonytalanságnak és a kételynek. Némelyek számára ez a gondolkodásmód a vallást pótolta, mely pontosan megegyezett Hitler szándékaival. „Az a legnagyszerűbb mozgalmunkban, hogy félreérthetetlen, a tömegek számára új hitet keres és talál, olyant, amelyben teljes mértékben bízhatnak, amelyre építhetnek, amely ebben a megzavarodott világban nem hagyja cserben őket, hogy találhassanak végre egy olyan helyet, ahol a szívük megpihenhet."
„Kezdjük az alapelemekkel" - írta Hitler a Mein Kampfban. „Minden színházat, mozit, hirdetést egyetlen nagy küldetés eszméinek kell alávetnünk." Ezért hasonlítottak a náci nagygyűlések a vallási összejövetelekhez. Ugyancsak ez okból tanították a gyermekeket a következő hitvallásra:

Hiszek a német anyában, aki nekem életet adott.
Hiszek a német parasztban, aki feltöri a rögöt népe számára.
Hiszek a német munkásban, aki népe számára dolgozik.
Hiszek a halottakban, akik életüket áldozták népükért.
Az én Istenem a népem.
Hiszek Németországban!

A nácik új ünnepeket is létrehoztak hitük megünneplésére. Január 30-a az a nap, amikor Hitlert kancellárrá választották. Április 20-a Hitler születésnapja. A nürnbergi nagygyűlések napja szintén ünnepnap volt. November 9-e ünnepnap - a müncheni puccskísérlet évfordulója. Ez a nap a mozgalom mártírjainak napja néven vált ismertté. Március 21-e a nemzeti megújulás napja. Hitler ezt az ünnepet először 1933-ban tartotta meg. Potsdamban egy templomban arról beszélt, hogy a kétségbeesés napjai elmúltak, csodálatos jövő bontakozik ki számukra. William Sheridan Allén leírja, hogyan ünnepelték ezt a napot egy általa Thalburgnak elnevezett városban. A város ugyan a valóságban nem létezik, az ünnepek azonban pontosan így zajlottak Németország-szerte.

Thalburgban minden iroda egész napra bezárt. A boltokat korán bezárták, de 10.30-tól 1-ig ki sem nyitottak, ugyanis a ceremóniát hallgatták a rádión keresztül. Az iskolákba rádiókészülékeket vittek, a tanulók így hallhatták a potsdami eseményeket, tanáraik pedig elmagyarázták, hogy a „német történelemnek új korszaka kezdődik". A nap hátralévő részében tanítási szünet volt. A házakat és a középületeket horogkeresztes zászlókkal lobogózták fel. Sötétedés után fáklyás fölvonulás kígyózott Thalburgon keresztül. Részt vettek rajta a különböző náci és nacionalista csoportok, katonai jellegű pártok, Thalburg összes klubja, minden iskola, hazafias szövetségek, valamint más különböző csoportok, például kisiparosok, postai hivatalnokok és levélkihordók, az önkéntes tűzoltók egyesülete. A városi zenekar és az SA rezesbandája vezetésével a díszmenet a parkba ért, ahol a náci párt helyi vezetője beszédet mondott. Ebben Németország új egységét magasztalta. „Az egyén semmi. A nép minden. Ha egyszer belsőleg egyesülünk, akkor legyőzzük a külső ellenséget. És akkor Németország mindenek felett áll majd." E végszó után a tömeg elénekelte a Deutschland, Deutschland über allest (Németország mindenek felett - a német himnusz első sora - a szerk.} és szétoszlott.7

A nagygyűlésre este került sor, Hitler figyelmeztetéseit szem előtt tartva: „Soha ne próbáld a saját véleményedet rákényszeríteni a tömegekre nappal. Hasznosabbak a kihunyó fények - különösen az esték, amikor az emberek már fáradtabbak, az ellenállásuk csekély, és könnyen elérhető náluk az érzelmi kapituláció." Az érzelmek fokozására a nácik gyakran használták fel a XIX. századi zeneszerző, Richard Wagner zenéjét. Operái a német legendákon és mítoszokon alapulnak, és olyannak mutatják be a német népet, mint amilyennek Hitler akarta őket bemutatni: hatalmasnak, lelkesedőnek, energikusnak, hazaszeretőnek.
1934-ben William Shirer, aki akkoriban fiatal riporter volt, és Hitlert az évente megrendezett nagygyűlések közül is a legnagyobbon látta először, a következőket írta a naplójába:

Mint egy római császár, úgy vonult be Hitler ebbe a középkori városba [Nürnberg] naplementekor a keskeny utcákat zsúfolásig megtöltő, vadul ünneplő németek sorfala között. Horogkeresztes zászlók tízezrei csúfították el a csodálatos gótikus palotákat, a házak homlokzatát. Az utakat, melyek alig voltak szélesebbek, mint a sikátorok, barna és fekete egyenruhások lepték el...
Ma este 10 óra körül egy tízezres hisztérikus tömegbe botlottam, amely Hitler szállása előtt ezt skandálta: „A Führert akarjuk!" Kissé megütköztem az arcokon, különösen a nőkén, amint megpillantották Hitlert, aki végre egy pár pillanatra megjelent az erkélyen... Úgy néztek fel rá, mintha maga a Messiás lenne, ugyanakkor az arcuk embertelenné vált.8

A következő napon Shirer ezt írta:

Úgy gondolom, kezdem megérteni, mi az oka Hitler bámulatos sikerének. A római egyházat utánozza, megújítja a pogányságot, a miszticizmust és becsempészi a XX. századi németek életébe. Az óriási Luitpold-csarnok reggeli nyitóülése több volt Nürnberg külvárosában, mint színpompás látványosság. Volt benne valami a hatalmas gótikus katedrálisok húsvéti vagy karácsonyi miséinek miszticizmusából és hitbuzgalmából.
A termet színes zászlók borították. Hitler megérkezése drámai jelenet volt. A zenekar elhallgatott. A csarnokba zsúfolódott harmincezer ember között halálos csend honolt. Ekkor a zenekar a Badenweileri induló fülbemászó dallamát kezdte játszani. Ez általában Hitler nagy bevonulásaikor hangzott el. Megjelent Hitler az auditórium bejáratánál segédei [Hermann] Göring, [Joseph] Goebbels, [Rudolf] Hess, [Heinrich] Himmler kíséretében. Lassan, nagyokat lépve haladt a tömeg között szétnyíló széles : folyosón, miközben a karok ezrei üdvözlésre lendültek. Ez egy múltból ; származó, rituális köszöntés, melyet máig használnak.9

Egy másik pártnagygyűlésról egy megfigyelő a következőket írta:

Amikor Adolf Hitler a Zeppelinek leszállóterére lépett, a légierők 150 fényszórója gyulladt ki egyszerre. A fényszórókat a pálya egész területén úgy helyezték el, hogy mikor kigyulladtak, a sötétségben kupolát vontak a tömeg fölé. Egy másodpercig mindenütt csend honol - túl nagy a meglepetés. Ez idáig ehhez hasonlót még senki sem látott. A hatalmas mező óriási, fényből felépített katedrálisra hasonlított. A reflektorok kékes ibolyaszíne között az éjszaka sötét köpenye lebegett. Száznegyvenezer ember - mert legalább ennyi gyűlt most itt össze - nem tud elszakadni a látványtól. Álmodunk? Vagy ez a valóság? Ilyen dolgot elképzelni is lehetetlen. Egy fénykatedrálist!
A tömegnek nincs sok ideje az ilyenfajta gondolatokkal foglalkoznia, új látványosság tárul a szeme elé. Ez talán még csodálatosabb és érdekfeszítőbb azoknak, akiknek az érzékszervei képesek még a befogadásra.
...Huszonötezer zászló, huszonötezer helyi és vidéki, üzemi küldöttség az egész országból. A zászlóvivők közül mindenki készen áll arra, hogy életét adja ezért a zászlóért. Nincs közöttük egy sem, aki számára a zászló ne a végső parancs és a legmélyebb elkötelezettség lenne.10

Még azokat is magával ragadta a gyűlések szelleme, akik nem vettek rajtuk részt. Horst Krüger Eichkampban, Berlin külvárosában élt. Az emberek Hitlerrel szemben itt eleinte szkeptikusak voltak, de sokaknak gyorsan megváltozott a véleményük.

Hirtelen az addig politikamentes oázis felett vihar vonult át, nem politikai vihar, hanem egy tavaszi zápor, a német megújhodás vihara. Ki ne akart volna emellett kiállni?
A germán birodalmi fekete-fehér-vörös zászlókat, melyeket Eichkamp lakosai mindig jobban kedveltek, mint a köztársaság fekete-vörös-arany színű zászlaját, most a náci zászlókkal együtt lobogtatták. Otthon varrták őket, fehér alapon fekete horogkereszttel, amely gyakran fordítva került a zászlókra. De a jó szándék teljesen nyilvánvaló volt.

Krüger szerint „Eichkamp lakosai égtek a vágytól, hogy átadhassák magukat a mámornak és a rajongásnak. Védtelenek voltak. Hirtelen valakik lettek, valakik, egy felsőbb réteg tagjai, akik magasabb szinten élnek: németek. A beavatottság érzése járta át az egész nemzetet."11

Hirtelen valakik lettek, valakik, egy felsőbb réteg tagjai, akik magasabb szintem élnek: németek

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Mi a filozófia? Mi a dogma? Mi a világnézet? Miért akarta Hitler, hogy követői a náci eszméket ne csupán filozófiának, hanem dogmának tekintsék?
Hasonlítsd össze azt az imádságot, amelyet a német gyerekektől elvártak, egy hagyományos imádsággal. Mi a közös bennük? Miben térnek el egymástól a legjobban? Mivel indokolhatnánk ezeket a különbségeket? Milyen szerepet játszanak a vallási vezetők a társadalomban? Mit gondolsz, miért akarta Hitler ezt a szerepet vállalni?
Hogyan tekintett Shirer a nagygyűlésre? Mit gondolt, amikor rituálisnak nevezte? Mi a rituálé? Hogyan tartják össze az embereket a rituálék? Alkalmazkodásra sarkallják őket? A hagyomány érzését hozzák létre?
Hitler a Mein Kampfban elmagyarázza a náci zászló szimbolikáját. „A vörös szín mozgalmunk szociális eszméit jelenti, a fehér a nemzetit, a horogkereszt az árja ember győzelemért vívott harcának a víziója." A zászló színei, a fehér, fekete és vörös azonosak voltak a Német Birodalom zászlójának színeivel. Mit gondolsz, miért választotta Hitler éppen ezeket a színeket? Milyen ereje van egy zászlónak, amely egy nemzetet szimbolizál? Milyen üzenetet hordoz egy zászló a zászlóvivőnek? Azoknak, akik színes zászlótengerben találják magukat? Hogyan használták fel a nácik a zászlót a hűség megerősítésére? Miképpen támad ezáltal az embereknek az az érzése, hogy ők egy hatalmas mozgalom részesei?
Hogy értette Krüger azt, hogy „hirtelen valakik lettek, valakik, egy felsőbb réteg tagjai, akik magasabb szinten élnek: németek". Mennyire fontos „valakinek" lenni?
Ingmar Bergman svéd filmrendező 1934-ben cserediák volt Németországban. Ottléte alatt egy lelkipásztor családjánál lakott. Később visszaemlékezett arra a weimari nagygyűlésre, amelyen részt vett, és a Mein Kampfról szóló vasárnapi iskolákra. Amikor visszatért Svédországba, egy „kis germán fanatikussá" vált. Csak később értette meg, mi is a nácizmus. Abban az időben a náci nagygyűlések eszméi és tanításaiknak világossága ragadta meg őt. Mit gondolsz, mi vonzotta a fiatal svédet a nácikhoz? Miért érezte úgy a filmrendező később, amikor e vonzódására emlékezett, hogy ez számára „szégyen és gyalázat"?
George Sabine olyan vezetőnek írja le Hitlert, aki egy szobrászhoz hasonlóan agyagból formálja az embereket. A következőket jegyezte meg: „Egyetlen trükk sem volt észrevehető: sem az élőbeszéd előnye az írott szöveghez képest; sem a fényhatásoké, a légköré, a szimbólumoké, a tömegé; sem a gyűlések éjszakai időpontjának az előnye, amikor is az ellenállás ereje csekély a hatásokkal szemben."12 Milyen bizonyítékot találsz ebben az olvasmányban Sabine következtetéseinek az alátámasztására? Hogyan segít ez az analízis abban, hogy magyarázatot találjunk arra, miért tartotta Bergman a nácikhoz való vonzódását a későbbiekben szégyellnivalónak? Még a németországi zsidókat is elkapta néha a nemzetiszocializmus heve. A Friedrich című novellában egy fiatal zsidó fiú egy nem zsidó barátját kíséri el a Hitlerjugend-gyűlésre. Ezt mondja a zsidó fiú a barátjának: „Láttalak benneteket, amint a városon zászlókkal vonultatok keresztül, és közben énekeltetek. Ez valóban nagyszerű dolog lehet. Szeretnék én is köztetek lenni, de az apám nem engedi, hogy a Jungvolkhoz csatlakozzam."

3. OLVASMÁNY

Propaganda

A nácik a propaganda eszközét használták arra, hogy uralmuk alatt tartsák az embereket. Joseph Goebbels információs és propagandaügyi miniszternek azt kellett biztosítania, hogy minden létező kifejezési forma - a zenétől a tankönyveken át, az istentiszteletekig - egyazon üzenetet hordozza.
Goebbels ezt írta a naplójába: Jó az a propaganda, amelyik sikerhez vezet, rossz az, amelyik nem éri el az áhított eredményeket, bármennyire intelligens legyen is. A propagandának nem az a feladata, hogy intelligens legyen. Az a feladata, hogy sikeres legyen. Ezért senki sem mondhatja azt, hogy egy propaganda túlságosan durva vagy alantas. Ezek nem azok a kritériumok, melyekkel a propagandát jellemezni lehetne. A propagandának nem kell sem becsületesnek, sem finomnak, sem lágynak, sem szerénynek lennie. A propagandának sikeresnek kell lennie... Nem számít, hogy a propaganda jól nevelt-e. Egy számít csak, hogy elérje célját." Hitler ezért ragaszkodott ahhoz, hogy „nagyon kevés szempontnak kell jelszavakban testet öltenie, de ezeket a jelszavakat addig kell ismételni, amíg a társadalom utolsó tagja is megérti azt, amit általuk tudtára akarunk adni. Amint a jelszót feláldozzuk, és megpróbálunk sokoldalúak lenni, a hatás füstbe megy."
A politikai propagandát nem a nácik találták fel. A szót magát a katolikus egyház teremtette meg, hogy kifejezze törekvését a protestáns tanok elleni küzdelemben a XVII. században. Az idő során majdnem minden nemzet élt a propaganda eszközével, hogy háborús években összekovácsolja az embereket. Az első világháború idején mindkét fél a propaganda eszközéhez folyamodott. Hitler és Goebbels is hasonló módszereket alkalmazott. Megkontrázták ellenfeleik tanításait, át akarták formálni a közvéleményt és megalapozni a hűséget. Hogy mindez sikerüljön, új, szélsőséges módszerekhez folyamodtak.
Goebbels semmit sem bízott a véletlenre. Minden egyes szót, mely a rádióban elhangzott, és minden egyes mondatot, amely újságban vagy folyóiratban megjelent, ellenőrzött. Naponta adta ki utasításait arról, hogy mit és hogyan kell mondani. Max von der Grün a következőket mondta ezekről a változásokról:

A hétköznapi élet minden tevékenysége katonai jellegű lett. Ez a katonai légkör még a nyelvben is megjelent. Munkaközvetítő iroda helyett azt mondták: munkára mozgósító iroda.
Munkás helyett: a munka katonája. Munka helyett: a Führer és a nemzet szolgálata. Gyári ülés helyett: gyári seregszemle. Termelés helyett: termelési harc.
Könnyű belátni, hogyha bármilyen oknál fogva ezeket a szavakat napról napra az emberbe sulykolják, akkor azok hamarosan a nyelv részévé válnak, és az ember nem okvetlenül gondolkodik el azon, hogy ezek a kifejezések honnan származnak, és miért kerültek előtérbe.13

A nácik számára nagyon fontos volt, hogy mindent címkékkel láthassanak el: az eszméket, az eseményeket, a csoportokat és az egyéneket. A címkék aztán megmutatták, ki a hős és ki az ellenség.

A nácik számára nagyon fontos volt, hogy mindent címkékkel láthassanak el: az eszmét, az eseményeket, a csoportokat, és az egyéneket. A címkék aztán megmutatták, ki hős és ki az ellenség.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Mondj egy példát a propagandára! Ezután hasonlítsd össze saját példádat a többiekével! Mi a közös bennük? A válaszok alapján próbáljuk megfogalmazni a propaganda definícióját. Hogyan értelmezik ezt a szót a lexikonok? Mi a különbség aközött, ha a propagandát rákényszerítik valakire, vagy csak hirdetik?
George Orwell a következőket írta: „Ahogy a gondolat elronthatja a nyelvet, a nyelv ugyancsak elronthatja a gondolatot." Mi a véleménye az írónak a propagandisták által használt nyelvről?
Az eufemizmusok szépítő kifejezések, amelyeket a negatív tartalmú vagy durva nyelvi formák helyett használunk. Németországban az eufemizmus az eseményeket álcázta, a zsidókat és más „ellenséget" dehumanizálta, valamint a különleges akciókért való felelősséget zavarossá tette, így a nácik „tisztogatásról" és nem „gyilkosságról" beszéltek. Az ellenséget nem börtönbe vetették, hanem „védőőrizetbe vették". Mi a különbség a kettő között? Sorolj fel a mindennapi életben használatos eufemizmusokat! Hogyan használjuk ezeket? Mi a közös bennük? Miért használnak az emberek eufemizmusokat?
A kormányok vezetői ma nem propagandáról, hanem a „közvélemény kezeléséről" vagy „az események megfelelő felfogásáról" beszélnek. Eufemizmusok ezek a kifejezések? Ha igen, akkor miért van szükségük az embereknek eufemizmusokra a propagandával kapcsolatban? Ha nem, akkor a fenti kifejezések tartalma miben különbözik a propagandától?
1989-ben Václav Havel Csehszlovákiában annak a „bársonyos forradalom"-nak a vezetője volt, amelyik a kommunista rezsimet demokratikus kormánnyal váltotta fel. Havel így ír a totalitárius rendszerrel kapcsolatos tapasztalatairól:

Nincs szó - inkább metaforikus értelemben használom ezt a szót, hogy szó-, amelynek csak annyi lenne az értelme, mint amennyit az etimológiai szótár megad. Minden szó jelentése tükrözi azt a személyt is, aki azt kimondja, azt a helyzetet is, amelyben kimondják, és tükrözi a kimondásának az okát. Ugyanaz a szó az egyik percben nagy reményeket táplálhat, egy másikban halálosan lesújthat. Ugyanaz a szó az egyik pillanatban igaz lehet, a másikban hamis; az egyik pillanatban megvilágító, a másikban megtévesztő.14

Havel ezért az embereket arra ösztönzi, hogy „a hatalmasok szavát óvatosan hallgassák, éberek legyenek, előre figyelmeztessenek a veszélyekre, arra, hogy szörnyű szándékaikkal a hatalmasok milyen gonoszságokat idézhetnek elő". Mely szavak voltak megvilágítóak, ugyanakkor megtévesztőek a totalitárius rendszerben? Hogyan alakítják át a vezetők azokat a szavakat, melyek reményt sugároznak, „halálsugarak"-ká?
Stephen Vincent Benet költő szerint „vannak bizonyos szavak, melyek másokéi, vannak szavak, amelyeket megszoktunk, használunk, hallottunk, örököltünk, elraktároztunk egy hátsó fiókban, egy bezárt táskában, agyunk legcsendesebb zugában". Vannak ilyen szavaid? Milyen képzeteket hívnak elő ezek? Hogy szerepelnek ezek a szavak a propaganda eszköztárában?

4. OLVASMÁNY

Propaganda és sport


A Népstadion 1953-ban készült szobrai

1936-ban az olimpiai játékokat Németországban rendezték. Ez a nemzetközi esemény nagyszerű alkalmat kínált a náciknak, hogy megmutassák az „új Németország" erejét. Németországot korábban nem tekintették komoly vetélytársnak az olimpiai játékokon. Ezúttal a német atléták egymás után nyerték az érmeket, a német napilapok pedig azzal dicsekedtek, hogy a német nemzet egy felsőbbrendű fajt hozott létre. Ennek ellenére a legkiemelkedőbb eredményt az atlétikában ezen az olimpián egy amerikai sportoló érte el. Max von der Grün, aki azon a nyáron tízéves volt, így emlékezett:

Annak ellenére, hogy mindennap azzal tömték a fejünket, hogy aki vagy ami nem német, az értéktelen, példaképünk egy fekete sportoló lett, az amerikai Jesse Owens, aki négy olimpiai érmet nyert. A játszótereken Jesse Owensnek képzeltük magunkat. Aki a legmesszebbre ugrott, leggyorsabban futott, vagy valamilyen tárgyat a legmesszebbre dobott közülünk, az Jesse Owens lett.
Amikor tanáraink meghallották ezt, megtiltották, hogy ilyenfajta játékokat játsszunk, de arra a kérdésünkre, hogy hogyan érte el egy fekete, az alsóbbrendű faj tagja azt, hogy ilyen tökéletes atléta legyen, nem válaszoltak.15

Marion Freyer Wolff azon a nyáron szintén tízéves volt. Berlinben lakó zsidóként keserédes emlékei vannak erről a nyárról.

1936-ban a szabad világ megtisztelte Hitlert azzal, hogy az olimpiai játékokat Berlinben tartották. Hitlernek ez az esemény annyira fontos volt, hogy nagy kompromisszumkészséget mutatott. Az esemény idejére a boltokból és az éttermekből eltávolíttatta a „Zsidókat nem szolgálunk ki!" figyelmeztetéseket. Sőt a zsidó származású atléták is részt vehettek a játékokon. Három zsidó atlétanő, akik vívásban érmet nyertek [az egyik Magyarországot, a másik Németországot, a harmadik Ausztriát képviselte], magától Hitlertől vehették át az érmet!...
A zsidó atléták sikereiről a német sajtó nem szólt. Jesse Owens, a fekete amerikai sprinter négy aranyát azonban senki sem tudta eltitkolni. Kíváncsi lettem volna arra, hogy Hitler, aki egy felsőbbrendű faj tagjának tartotta magát, hogyan viselkedett, amikor ezzel az alantas, nem árjával több ízben is találkozott a győztesek körében. A berlini zsidó gyerekek számára Jesse Owens bálvánnyá és erkölcsi mintává változott.16


Jesse Owens emlékére készítette a Facing Histiry diákja

Hogyan reagált Hitler mindezekre? Amikor sürgették, hogy gratuláljon Owensnek a jó sportbarátság érdekében, a Führer ezt kiáltotta: „Valóban azt gondolják, hogy megengedem magamnak, hogy lefényképezzenek kézfogás közben egy ilyen négerrel?" A közönség nagyobb része nem is vette észre ezt a gyalázkodást. Ehelyett azt látták, amit von der Grün „a Harmadik Birodalom cukormázas homlokzatának" nevezett. A látogatók között ott volt David Lloyd George korábbi brit miniszterelnök is, a versailles-i békeszerződés egyik kidolgozója. Miután találkozott Hitlerrel, a következőket írta:

Akármit gondol az ember a módszereiről, amelyek valóban nem egy parlamentális ország módszerei, kétségtelenül csodálatos átalakítást végzett az emberek gondolkodásában, egymás közti kapcsolatukban, szociális és gazdasági szemléletmódjukban...
Igaz, hogy a kormány nyilvános bírálata minden formában tilos. Ez nem a kritika teljes hiányát jelenti. Hallottam arról, hogy prominens náci szónokok beszédét kritikával illették. De egyetlenegy elítélő szót Hitlerre nem hallottam. Őt éppúgy nem érheti vád, mint egy uralkodót egy királyságban. Ő több mint mások. Ő Németország George Washingtonja. Az az ember, aki megszerezte országa függetlenségét az elnyomókkal szemben.17

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Az amerikai sportolók közül többen bojkottálni akarták az olimpiai játékokat, hogy ezzel jelezzék: nem segítik Hitlert. Mások arra hivatkoztak, hogy néha el kell siklani a rossz felett a jó érdekében. Ez az érv sok embert meggyőzött. Ennek eredményeképpen az Egyesült Államok részt vett a játékokon. A te véleményed és tapasztalataid alapján a rossz felett való napirendre térés elősegítheti a jót? Ez az okfejtés hogyan teszi lehetővé valakinek, hogy elkerülje az állásfoglalást? Azt, hogy vállalja saját felelősségét a „rosszért"?
Mit látsz abban, hogy a német gyerekek Owenst éltették, Hitler pedig visszautasította a vele való kézfogást?
Mit látott Lloyd George, amikor Németországba látogatott? Mit gondolsz, mit szalasztott el, amiért nem érdekelte a demokrácia hiánya?
Mi volt a sport feladata a náci Németországban? Milyen szerepe volt a Szovjetunióban és az uralma alá tartozó országokban? Milyen szerepe van manapság az Egyesült Államokban? Milyen szerepe volt az ötvenes évek Magyarországán? Hallottál az aranycsapatról? Milyen szerepe van ma Magyarországon a sportnak?
Tudod-e, hogy Magyarországról kik vettek részt a berlini olimpián? Nézz utána egy sporttörténeti könyvben, esetleg korabeli újságokban! Tudod-e, hogy kik voltak közülük zsidók? A szüleid tudják-e?
Székely Éva Sírni csak a győztesnek szabad című könyvéből érdekes információkat tudhatsz meg a sportolók életének és a politikának az összefüggéseiről Magyarországon 1944-től a hetvenes évekig!


A magyar kardvállagatott a berlini olimpián. A képen bal szélen a zsidó származású
Petschauer Attila, aki egyéniben ezüstérmet nyert. Koncentrációs táborban halt meg

5. OLVASMÁNY

Művészet és propaganda

A reklámszakemberek már régóta tudják, hogy egy kép felér ezer szóval. Ezért Hitler elhatározta, hogy minden művészeti alkotásnak a nemzetiszocializmust kell tükröznie. Célja elérését az általa degeneráltnak minősített művészek bebörtönzésével vagy száműzetésbe kényszerítésével kezdte, majd a „szófogadó" művészek testületének létrehozásával folytatta. A „szófogadók" csoportját arra kötelezte, hogy fantáziavilágát, melyet beszédeiben írt le és írásaiban rögzített, a művészek a vásznon tegyék halhatatlanná. 1937-ben a nácik három kiállítást támogattak, melyek az általuk megfogalmazott művészeti állásfoglalást hirdették.
Az első kiállításon, melyet 1937 júniusában nyitottak meg Münchenben, csaknem kilencszáz „igazi német" festményt és szobrot állítottak ki. Az „igazi német" művészeten azokat az alkotásokat értették, amelyek a német vidéket, a német múltat, a hőstetteket, az árja gyermekeket és az állatokat dicsőítették. Az ilyen alkotásokat természetesen csak „igazi német művész" teremthette meg. Más művészeket és alkotásaikat vagy „dekadensnek", vagy „elfajzottnak" minősítették. Sybil Milton történész szerint az „elfajzott művészet" minden, „zsidó által alkotott művet magában foglalt. Idetartozott minden zsidó témájú mű, a pacifista művek, valamint az a művészet, amely nem dicsőítette a háborút, a szocialista vagy marxista művek, valamint a politikai ellenfelek művei, olyan művek, melyek eltorzult arcokat és testeket ábrázolnak, azaz minden expresszionista alkotás és minden olyan mű, melyet a náci bürokraták kivetnivalónak tartottak."18
A nácik az „elfajzott" művek kiállítását is megrendezték Münchenben. Egy bizottság 650 leginkább „elrontott" művet válogatott ki abból a 16 000-ből, amelyet 32 német múzeumtól koboztak el. A különösen kiemelt művészek között volt George Grosz, Käthe Kollowitz és Vaszilij Kandinszkij. A nácik a kiállított tárgyakat olyan kategóriákba sorolták, mint A német asszonyiság meggyalázása, A természet, ahogy a beteg agy látja. A festmények alá helyezett feliratokon a kép értékével kapcsolatos megjegyzéseket olvashattak a látogatók. Pl. zsidó, bolsevik hajlam (történetesen a 112 művész közül mindössze hat volt valóban zsidó), kretének, idióták, nyomorékok. Négy év alatt kb. 3 millió ember látta a kiállítást 30 városban. Amikor az akció befejeződött, az alkotásoknak mintegy felét elpusztították. A maradékot elrejtették a kíváncsiskodók elől. Egy részüket azonban eladták külföldi, például svájci múzeumoknak.
A harmadik, Az örök zsidó című kiállítás a zsidókat kommunistáknak, csalóknak és a szex megszállottjainak mutatta be. A nácik számára a kiállítás az antiszemitizmus eszköze volt. A látogatottsága ennek a kiállításnak is magas volt. Három nap alatt kb. 150 ezer ember tekintette meg. Ez a fajta művészet később különböző publikációkban is megjelent, köztük ifjúsági könyvekben is.


ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Felér-e „egy kép ezer szóval"? Milyen hatást fejthet ki egy kép a szó hatásához képest? A kettő közül melyik hat jobban rád?
Az elfajzott szó torzultat, a hibátlantól eltérőt jelent, a dekadens szó pusztulást, rothadást. Mit gondolsz, miért használta Hitler ezeket a szavakat az olyan dolgok leírására, amelyek „nem németek" voltak?
Ne felejtsük el, hogy a művészet mindig szubjektív. Rákényszeríti a szemlélőt, hogy érzékszerveivel koncentráljon, hogy megértse a művészeti alkotás értékét és mondanivalóját.
Nézzetek meg együtt valamilyen közismert reklámot! Írjátok le pontosan, hogy mit láttok a képen vagy a filmen! Figyeld meg a színeket, az érzelmeket, melyeket a reklám kivált belőled.
A második világháború után a németeket legyőző nemzeteknek el kellett dönteniük, hogy mit tegyenek a nácik által dicsőített művészeti alkotásokkal. Te mit tettél volna velük?
1990 után Magyarországon is dönteniük kellett a közösségeknek, hogy mi legyen az országot legyőző és sokáig megszállva tartó szovjet csapatok második világháborús emlékműveivel. Ismersz-e különböző megoldásokat? Egyetértesz-e velük? Te mit tettél volna vagy mit tennél a második világháborús szovjet emlékművekkel? A Népstadion szocreál sportolószobraival? Azok mit fejeztek ki?
Miért találták a nácik az általuk „elfajzottnak" nevezett művészeti alkotásokat veszélyesnek? Milyen az 1933-as könyvégetéshez hasonló kísérleteket tettek e művek elpusztítására? Melyek azok a különbségek, amelyek a legmegrázóbbak?

6. OLVASMÁNY

A film mint propagandaeszköz

A nácik hamar felismerték, milyen lehetőségeket kínál propagandájuk számára az új művészi kifejezési forma: a film. Lehetővé tette számukra a szó és a látvány összekapcsolását, ami egy-két évvel korábban még lehetetlen volt. Minden, a náci Németországban készült filmnek politikai szerepe volt, még a filmkomédiáknak is. A zsidókat minden filmben gazembereknek és bolondoknak ábrázolták. A legfelháborítóbb antiszemita filmek: A Rotschildok, a. Jud Süss és Az örök zsidó (Der Ewige Jude) voltak. Göbbels különleges instrukciókat adott ki azzal kapcsolatban, hogy az említett filmeket milyen módon kell ismertetni. A Rotschildokat és a Jud Süsst például úgy kellett kezelni, mint a történelmi eseményeknek „az eseményekhez hű újra törvénybe iktatását". Ennek okán az egyik publikációban úgy írtak a Rotschildokról, mint olyan zsidókról, akik hasznot húztak Anglia Napóleon feletti győzelméből, miközben „a nemzetek a harcmezőkön véreztek". Napóleon veresége „az arany győzelmét, a Rotschildoknak és Dávid csillagának a győzelmét jelentette".
Az egyik brosúrában például azt írták a Jud Süss című film ismertetéseként, hogy „egy kiborotválkozott és gentlemannek beöltözködött zsidónak, Süss Oppenheimernek sikerült Württemberg herceg gazdasági miniszterévé válnia... Az udvari zsidó és miniszter Süss Oppenheimer, valamint titkára egyaránt árulók voltak, akik a fortélyokban és intrikákban túllicitálták egymást, hogy ilyen módon fizessenek meg Württemberg embereinek. A zsidó Süss Oppenheimer egy bűneinek mélységét feltáró, megbotránkoztató jelenetben megbecsteleníti a szépséges Dorothea Sturmot... El a zsidó kezekkel a német nőktől!"
Annak ellenére, hogy mindkét film eltorzította a történelmi eseményeket, a német filmkritikusok a filmek pontosságát emelték ki. Az egyik riporter a Jud Süsst a részrehajlás teljes hiányáért dicsérte, és azért, mert „világosan mutatott be egy régebbi, méreteiben még kicsiny kísérletet arra, hogy a zsidók előbb egy országot, majd az egész világot leigázzák". Noha a harmadik filmet, Az örök zsidót dokumentumfilmnek nyilvánították, a kísérőszöveg olyan szélsőséges vádemelés volt a zsidók ellen, hogy a külföldön bemutatott változatból e szöveget kihagyták. A hivatalnokok attól tartottak, hogy a film hangneme nem teszi a filmet „hitelessé". Marion Pritchard, aki abban az időben volt végzős tanuló Hollandiában, a következőket mondta a filmről:

Ekkoriban még voltak zsidó tanulók az iskolában, és az évfolyam részben zsidó volt. Elmentünk megnézni a filmet, utána összeültünk, okos megjegyzéseket tettünk a filmre és nevettünk rajta, mivel túlságosan megbotránkoztatónak találtuk. A mozi után az egyik nem zsidó barátom ezt mondta: „Bárcsak sosem láttam volna ezt a filmet. Tisztában vagyok azzal, hogy mindez nevetséges propaganda volt, de életemben először éreztem azt, hogy vannak ők és mi - zsidók és nem zsidók. Mindent megtennék, hogy segítsem őket, és azt kívánom, hogy a moziban átélt érzéseim soha ; többé ne ismétlődjenek meg."19

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

A legtöbb ember számára az egység pozitív fogalom. Az egység azonban „szervezett gyűlölet" is lehet. Hogy lehet ezt Hitler egyesítést és közellenségképet kiépítő erőfeszítéseire vonatkoztatni? Hogyan magyarázható Hitler kijelentése: „Ha a zsidók nem léteznének, ki kellene találnunk őket"? A háború utáni időszak egyik minisztere, aki élt a náci Németországban, a következőket mondta az antiszemitizmusról: „Az antiszemitizmus már eleve jelen volt. Azt nem Goebbels úr fedezte fel. A teljes ideológia és a retorika is megvolt. A nácik csak felhasználták őket és levonták a következtetéseket."20 Miért van az, hogy egyes propagandák sokkal hatásosabbak, mint a többi?
Hitler egyszer azt írta: „Ha egy nagy hazugságot sokáig mondogatunk, akkor az emberek egyszer majd elhiszik." Hogyan alkalmazták ezt az elvet a Harmadik Birodalomban készült filmeknél?
Miért kellett Hitlernek óvatosnak lennie, hogy a hazugság ne legyen túlságosan nagy és megbotránkoztató?
Mit gondolt Marion Pritchard barátja, amikor ezt mondta: „Tisztában vagyok azzal, hogy mindez nevetséges propaganda volt, de életemben először éreztem azt, hogy vannak ők és mi - zsidók és nem zsidók"? Hogyan értelmezed ezt az állítást?
Hogyan formálja a média a véleményünket saját magunkról és másokról?
Az Amerikában élő fekete bőrű lakosság 10%-a a teljes lakosság számának, de a hirdetésekben a pozitív megjelenéseknek csupán 3%-át képezik.
Magyarországon a lakosság hány százaléka lehet szerinted cigány? Van olyan reklám, amelyben pozitív módon jelennek meg? Játékfilm van-e ilyen? Az alkotott kép nem csupán azt befolyásolja, hogy milyen módon látják őket mások, hanem azt is, hogy önmagukra hogyan tekintsenek. Gyűjts össze történeteket, hirdetéseket, újságcikkeket, melyek cigányokra, románokra vonatkoznak! Milyen gyakran ábrázolták pozitív módon őket? És negatívan? A célpont más kisebbségi csoport is lehet: arabok, kínaiak stb., akikből ma már Magyarországon is sokan élnek. Beszéljétek meg, kinek mi a tapasztalata a fenti kérdésekkel kapcsolatban, és hogy milyen módon formálja a véleményünket a média saját magunkról és másokról!

7. OLVASMÁNY

Barbárok iskolája

Hitler azt állította, hogy ő képviseli a történelmet. Kijelentette: „Ha valaki nem ért velem egyet, és azt mondja: nem állok a te oldaladra, én nyugodtan azt mondom: » A gyermeked most már hozzánk tartozik... Te meghalsz. Az utódaid azonban már az új csapatba tartoznak. Rövid időn belül semmi mást nem ismernek, mint ezt az új közösséget. «" Hitler a német fiatalok megnyerését kulcsfontosságúnak tekintette. Minden egyes beszédében kinyilatkoztatta:

Mi idősek, elhasználtak vagyunk. Igen, már azok vagyunk... Gyávák vagyunk és szentimentálisak... De az én elbűvölő ifjaim? Van náluk jobb az egész kerek világon? Nézd ezeket a fiatal férfiakat és fiúkat! Micsoda anyag! Velük egy új világot teremthetek...
Szenvedélyesen tevékeny, vezető szerepet játszó, rettenthetetlen, vad ifjúság - ez az, amit akarok. A fiatalságnak pontosan ilyennek kell lennie. Nem félhetnek a fájdalomtól. Nem szabad gyengének vagy gyengédnek lenniük. Újra látni akarom a szemükben a büszkeség fényét és egy ragadozó állat függetlenségét. Elvárom, hogy a fiatalság kisportolt legyen - ez az első és legfontosabb dolog. Nem fontos az értelem fejlesztése. A tudás tönkreteszi az én fiataljaimat.

1939-ben az árja német gyermekek 90%-a tagja volt a náci ifjúsági csoportok valamelyikének. Hatéves koruktól lehettek tagok. Tízéves korukban a fiatal fiúk a JungVolkba, tizennégy évesen a Hitlerjugendbe léphettek be. A lányok a Jungmädel szervezetébe, majd a BDM-be (Bund Deutscher Mädel), a Német Lányok Ligájába léptek. Ezekben a csoportokban a fiatalok „semmi mást nem tanultak, csak azt, hogyan kell német módra gondolkodni és német módra cselekedni... És soha többé nem lesznek ismét szabadok, soha többé életükben" - mondta Hitler.
Erika Mann, Thomas Mann lánya szembeszállt a nácikkal. A Barbárok iskolája című könyvében elmondja, hogyan akarták a nácik Hitler eszméit megvalósítani.

Minden gyerek naponta 50-150-szer Heil Hitlert köszönt. Megszámlálhatatlanul többször hangzott el ez az üdvözlés, mint a régi, semleges üdvözlés. Törvény határozta meg: ha valaki egy barátjával találkozott iskolába menet, elkezdődött vagy befejeződött a tanítás, Heil Hitler, Heil Hitlerrel köszönt a postás, az autóbusz vezetője, a papírbolti elárusítónő, akitől az ember füzetet vásárolt. Ha a szülők az ebédidőben nem Heil Hitlerrel köszöntek, akkor büntethető cselekedetet követtek el, és fel lehetett őket jelenteni. Heil Hitlert kiabáltak a Jungvolkban és a Hitlerjugendben. Heil Hitlert kiáltottak a lányok a ligában. Az esti imát a Heil Hitlerrel kellett befejezni annak, aki komolyan vette az odaadást.
Hivatalosan, ha a feletteseinek köszönt valaki az iskolában, vagy ha egy csoporttal volt, a köszönést a jobb kar magasba lendítésének kellett követnie. Ha nem hivatalos köszönésről volt szó, egymással azonos társadalmi helyzetben levők között, az üdvözlést a jobb kar laza felemelése kísérhette, az ujjak zártan, előremutattak. Hitler üdvözlése a német köszöntés - ezt ismételgették számtalanszor, reggeltől estig, egész napon át.
A Heil szó üdvöt jelent, Isten és ember viszonylatában használatos. Az ember beszélhet az örök üdvösségről (németül ewiges Heil), és a szent melléknév (heilige) a Heil főnévből származik. De most itt más formában használják...
Ha reggel valaki elmegy otthonról, Heil Hitlert köszön. A tömbház lépcsőin a Blockwarttal találkozunk, aki nagyon fontos és veszélyes személy. Ő az, akit a kormányzat helyezett a házba náci felügyelőnek. Ő az, aki ellenőrzi a házakat, rendszeresen jelentést tesz a rábízott lakosokról, figyelemmel kíséri viselkedésüket. Minden utcát és ablakot piros, lobogó zászlók díszítenek, mindegyiknek a közepén fekete horogkereszt. Senki sem kérdezi meg, hogy miért, nyilván valami nemzeti esemény. Alig múlik el egy hét, hogy a családoknak ne kellene valamilyen oknál fogva a horogkeresztet kifüggeszteniük. Csak a zsidóknak nem kell magukat tartaniuk a szigorú intézkedésekhez. A zsidók nem németek, ők nem tartoznak a nemzethez, így nincs szükségük „nemzeti eseményekre".
Egyenruhásokkal találkozik az ember, ha az iskolába megy: fekete egyenruhás SS-katonákkal, önkéntes munkaszolgálatosokkal, Reichswehr-katonákkal. Ha történetesen egy utcát a városban lezárnak, akkor mindenki tudja, hogy tisztségviselő érkezik a városba. Senki nem tudta, hogy más országokban a magas rangú tisztviselők minden biztonsági intézkedés és útlezárás nélkül haladnak át a városokon.
Nálunk az épülőfélben lévő házon sem dolgozhatnak a munkások a nemzeti ünnep miatt. De az üdvözlő felirat az állványzaton ott van: „Köszönjük Führerünknek, hogy ma itt dolgozunk, Heil Hitler! "Ismerős felirat, mindenhol ott van, a munkahelyen, utakon, bérkaszárnyákban, sportpályákon. Mit jelent ez a te számodra? Lehetséges, hogy van olyan ország, ahol a munkásoknak nem kell megköszönniük egy Vezérnek, hogy dolgozhatnak? Nem, ilyent elképzelni sem lehet - a szentencia olyan mélyen beleivódott a tudatunkba, mint egy régen ismert dallam.
Ahogy továbbhaladunk, a hoteleken, vendéglőkön, uszodákon és iskolákon újabb feliratokat látunk. Zsidóknak tilos!, A zsidók nemkívánatos személyek, Nem zsidók részére. És mit érez ilyenkor az ember? Egyetértést? Örömöt? Undort? Ellenállást? Senki semmit sem érez. Az ember lassan már öt éve nem nézi ezeket a feliratokat. Ez egy szokás, és egészen természetes, hogy zsidóknak tilos. Egy kilencéves gyermek életében négy év kisgyermekkor után öt év: az egész személyiség és a tudatos létezés. A náci utcákon sétál a náci gyermek. Semmi nincs, ami megzavarja, semmi, ami felhívja a figyelmét, vagy bírálatra ingerelné. Az újságosbódék kizárólag náci napilapokat árusítanak, mindegyik német újság náci. A külföldi lapokat betiltották. A gyermekek nem lepődnek meg az újságcikkek vastagbetűs címein: Soha nem hallott erőszakos cselekedet Németország ellen Csehszlovákiában!; Zsidó gengszterek uralják Amerikát!; A pápa támogatja a kommunista terrort Spanyolországban!; További 150 papot lepleztek le, akik szexuális bűnözők!
Hát, ilyen a világ - gondolja a gyermek. - Milyen szerencsénk van, hogy van Führerünk. Ő majd megparancsolja az egész bandának, cseheknek, zsidóknak, amerikaiaknak, kommunistáknak, hogy eddig, és ne tovább!
Nincs kétely vagy gyanakvás a hírügynökségi jelentések hisztérikus hangnemével kapcsolatosan. Nincs utalás arra, hogy ezek nem pontosak, vagy hamisak is lehetnek. Nincs semmi. Ezek részévé váltak a náci világ hétköznapjainak úgy, mint a Blockwart, a horogkereszt, a Zsidóknak tilos feliratok. Ezek a dolgok összegződnek, megmérgezik a szabadnak született embereket.
A német gyermek ezt a mérgező levegőt szívja be. Ahol nácik vannak hatalmon, ott nincs más lehetőség. És itt Németországban mindenhol ők uralkodnak, és ők jelentik a fennhatóságot a német gyermek számára a tanulásban, az evésben, a menetelésben, a lélegzésben. Mindenben.21

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Hitler azt követelte, hogy a nemzet „szenvedélyesen tevékeny, vezető szerepet játszó, rettenthetetlen, brutális fiatalságot hozzon létre". Milyen szerepe van az iskolának az ilyen fiatalok nevelésében? Milyen szerepe van ebben a fiatalok csoportjainak? A médiának, a társadalomnak? Hogyan magyarázod azt, hogy Erika Mann könyvének a Barbárok iskolája címet adta? Milyen társadalmat hoznának létre a Barbárok iskolájának végzősei?
Hitler megfogalmazta, hogy szerinte milyen az ideális ifjúság. Mi a magyar társadalom ideálja? Ismersz valakit, aki megfelel az ideál elvárásainak?
Miért beszélt Hitler a német ifjúságról, mint „német ifjakról"? Miért nem beszélt a fiatal nőkről? Mit gondolt Hitler akkor, amikor azt mondta, hogy a fiatal németek „soha többé nem lesznek ismét szabadok, soha, egész életükben"? Milyen tulajdonságokat tápláltak a fiatalokba az ifjúsági csoportok? Miért viseltek egyenruhát és karszalagot? Miért volt külön üdvözlésük? Miért vettek részt nagygyűléseken és felvonulásokon?
Fogalmazd meg magadnak a besulykolás definícióját! Miben különbözik a neveléstől Hogyan sulykolta Hitler a fiatalokba az eszméit? Miért inkább rájuk figyelt és nem a szüleikre?
Hasonlítsd össze Hitler tanítással kapcsolatos elképzeléseit a hagyományos német elképzeléssel (Harmadik fejezet, 7. olvasmány)! Milyen közös vonásokat fedezel fel? Melyek a legszembetűnőbb különbségek? Milyen nehézségei támadnának egy hagyományos német iskolában dolgozó tanárnak egy náci iskolában?
Milyen hatással volt e tanítás egy gyermekre a náci Németországban? Milyen módon befolyásolta a világnézetét? Az ilyen légkör hogyan válhat gyűlölködő szokássá?
Mit értett Erika Mann azon, hogy a gyermek egy idő után nem érez semmit? Ugyanazon mondanivaló állandó ismétlése ugyanazon hatással van az emberre? Erika Mann könyve vajon szintén propaganda?

8. OLVASMÁNY

Tartozni valahová

Alfons Heck, aki többi osztálytársához hasonlóan nagyon szeretett volna a Hitlerjugendhez csatlakozni, így emlékezett gyerekkorára:

Egyáltalán nem erőltették, hogy belépjünk a Jungvolkba. Én alig bírtam; már a türelmetlenségemmel, és sikerült is már tízéves korom előtt belépnem. Nagyon izgalmas élet volt. Szülői felügyelet nélkül, tele olyan kötelességekkel, melyek merő szórakozásnak tűntek. A menetelést túrázásnak, a táborozást, a szabadban lejátszódó háborús játékokat természetjárásnak éreztük. Egy bizonyos fokig a mi háború előtti játékaink a cserkészcsapatok életéhez hasonlítottak. Nálunk azonban nagyobb hangsúlyt fektettek a fegyelemre és a politika besulykolására. A kellékek, szimbólumok, a pompa és miszticizmus nagyon közel álltak az egyházi szertartások elemeihez. Az egyik legjelentősebb követelmény az un. Mutprobe, azaz a bátorság próbája volt, mely általában hat hónap próbaidő után következett. Az én szakaszomnak, amely 40-50 fiúból állt, egy három méter hosszú ugródeszkáról kb. ugyanilyen mélységbe kellett leugrania az úszómedencébe. Volt néhány piros folt a hasunkon, de megérte a fájdalmat, amikor a 15 éves vezetőnk, a Fahnleinführer [Fahnlein volt egy egység neve, jelentése: kis zászló] 160 hozzám hasonló fiúnak átadta az irigyelt tőrt, ezzel a felirattal: Vér és Becsület. Ettől a perctől fogva befogadtak bennünket.22

Nem mindenkit fogadtak el a náci Németországban. Elizabeth Dopazo és fiútestvére szüleit, akik Jehova tanúi voltak, koncentrációs táborba küldték vallási meggyőződésük miatt. Elizabeth és testvére a nagyszülőknél nevelkedtek. Elizabeth így emlékezett:

Azelőtt egyszer találkoztam a nagyszüleimmel. Nagyon nehezen viseltük el a dolgokat. Én akkor hétéves voltam, a testvérem hat. Délnémet nyelvjárásban beszéltünk, és ezért kinevettek bennünket. De nemcsak azért gúnyoltak bennünket, hanem szüléink hitvallása miatt is. Nagyszüleim is Jehova tanúi voltak, de nem olyan nagy meggyőződéssel. Amikor hozzájuk kerültünk, attól fogva nem jártak a közösségbe, mert attól tartottak, hogy őket is letartóztatják, és akkor mi lesz velünk. Nehezen tartottak el bennünket. Nagyon gyorsan meg kellett változtatnunk a beszédmódunkat, hogy ne lógjunk ki a többiek közül. Ez mindjárt az iskolában kezdődött. Karunkat Heil Hitler köszöntésre kellett lendítenünk naponta többször is. Nagyon ritkán éreztük jól magunkat. Ha leejtettünk egy zsebkendőt, vagy valami egészen kis dolgot vétettünk, azonnal ránk néztek, és azt mondták: „Ó, te valahogy más vagy, új vagy az iskolában." Közelebbről vizsgálgattak bennünket. Volt egy-két gyerek, aki beárult, de ez nem volt jellemző. Ilyenkor a tanár az osztály elé állított minket, és rákérdezett, hogy miért nem Heti Hitlerrel köszöntünk. Remegtünk, mert féltünk attól, ha megmondjuk az igazat, akkor bajba keveredünk. Számunkra a Heil Hitler és egy személy imádása hitünk elleni cselekedet volt. Nem lett volna szabad ezt tennünk, hiszen szavunkat adtuk Istennek. Tiszteltük a kormányt, de nem akartunk semmiféle politikai eseményben részt venni.
Nem akartuk az Istent megbántani. Azt gondoltuk, ha meghalunk, akkor ez nem számít, de ha Istent megbántjuk, akkor mindenestül elveszünk. Ennyit tudtunk, de nem akartunk magyarázkodni, mert attól féltünk, hogy mire hazaérkezünk, a nagyszüleinket nem találjuk, és minket intézetbe dugnak.
Így nem sok megbocsátani való dologra adtunk okot, csak olyan aprókra. Egy idő után aztán már egyáltalán nem mondtunk semmit, mivel túlságosan féltünk.
Ezekről a dolgokról otthon az öcsémmel beszélgettünk. A beszélgetések helye legtöbbször a kis padlásszoba volt. Gyorsan felnőttünk. Valójában sohasem volt gyermekkorunk...
Később, 12-13 éves korunkban beléptünk a Hitlerjugendbe. Valójában ezt nem akartuk, de úgy ahogyan ezt manapság a filmekben látni, megjelentek a gestapós bőrkabátosok az ajtónk előtt, és így szóltak: „Az unokáiknak be kell lépniük a Hitlerjugendbe. Ha ez nem történik meg keddig, akkor keményen lépünk fel." Ezek után nem volt más választásunk. Beléptünk. Nagyszüleink egyetértettek velünk. Mi pedig nagyon gyorsan magunkra öltöttük az egyenruhát...
Ahogy az idő telt, és az öcsém 13-14 éves lett, megingott. Valamiben hinnie kellett. Német tiszt akart lenni, és azt mondta, hogy apánk tévedett, amikor őseink hitét követte. Meghalt az elvei miatt. És íme, velünk mi történt. Nagyon dühös volt. Valójában engem is bántott a dolog, de nem annyira. Küszködtem, mert nem tudtam eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz.
A háború vége felé valóban tartottunk attól, hogy az öcsém feljelent bennünket, hogy rezsimellenesek vagyunk, és nem akarunk együttműködni. A hadseregbe akartam belépni, és nem akartam, hogy a családom legyen előrelépésem akadálya. Már elegem volt ebből. Nem tanulhattunk tovább, mivel a többieket hátráltattuk. Elképzelhetitek, hogy éreztük magunkat, amikor a háború befejeződött. Öcsém teljesen kiábrándult mindenből, és lelkileg összetört.23

Elizabeth Dopazónak nehéz volt a többiekhez tartozni, Franknak viszont, a breslaui [magyarul Boroszló, ma Wrocław] iskolában egyenesen lehetetlen. Ő így emlékezik:

Az emberek mutogattak rám, és büdös zsidónak neveztek. A szünetekben mindig verekedett valamelyikünk. Egyik barátom, aki idősebb volt nálam, egy szünetet sem hagyott ki. Mivel engem is állandóan sértegettek, én is mindig verekedtem...
Igen, csakhogy Németországban minden tanárt köszöntenünk kellett. Ha mi az utcán tanárral találkoztunk, meg kellett tisztelnünk őt. Meg kellett hajolnunk...
Lehetetlen helyzetbe kerültünk, amikor egyszer egy lépcsőn felfelé tartottunk, és egy tanárral találkoztunk szembe. Heil Hitlert köszöntünk. Ő visszafordult és így szólt: „Nem zsidók vagytok? Ti nem köszönhettek Heil Hitlerrel. "Ha nem köszöntünk, akkor azt kérdezték, hogy miért nem. Az ilyent mindig büntetés követte. Nem mindegyik, de néhány tanár kipécézett és megbüntetett bennünket. Sarokba állítottak, vagy valamilyen módon megszégyenítettek...
Ha a zászló előtt haladtunk el, köszöntenünk kellett. A zsidóknak ez tilos volt. Ha nem lendült a kezünk köszönésre, akkor a származásunk nyilvánvaló lett, és ilyen módon teljesen kiszolgáltatottakká váltunk. Akkor meg is gyilkolhattak minket az utcán, és senki sem szólt volna semmit. Olyan, hogy bírósági eljárás, nem volt, hiszen csak zsidókról volt szó. Így aztán tudtuk, hogy állandó veszélyben vagyunk, és akármit teszünk, kiszolgáltatottak vagyunk. Senkinek sem panaszkodhattunk. A zsidóknak nem panaszkodhattunk. Egy bíróságnak sem. Nem panaszkodhattunk a rendőrségnek sem.24

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Mennyire fontos számodra, hogy „megfelelően lásd" a dolgokat? Hogy „megfelelően cselekedj"? Hogy beilleszkedj? Hogyan érzed magad, ha nem tartozol sehová? Milyen hatással van ez az önbecsülésedre? A gyerekek melyik életkorban a legsebezhetőbbek a csoporthoz való tartozás vagy kívülállás dolgában?
Jobban vagy kevésbé sebezhetőek a felnőttek, mint a kisgyerekek?
A nácik olyan világot teremtettek, amelyben a gyerekek „megszabadultak" a szülői ellenőrzéstől. Miért fordult ez a fajta világ különös figyelemmel a kamaszok felé? Milyen problémákat okozott ez a világ olyan gyerekek számára, mint Elisabeth, aki szeretett volna valahová tartozni, ugyanakkor hű akart maradni családja hitéhez és értékeihez is? Kerülhetnek-e gyerekek manapság hasonló helyzetekbe? Ha igen, hogyan birkóznak meg velük?
Milyen helyzetbe került Frank az iskolában? Az utcán? Volt-e egyáltalán olyan hely, ahol biztonságban érezhette magát? El kellett fogadnia Hitler zsidókról alkotott definícióját? Fejtsd ki válaszaidat!

9. OLVASMÁNY

Az engedelmesség mintái

Hede von Nagel most Kaliforniában él, de a náci Németországban nőtt fel. Így ír gyermekkoráról:

Mint a szüleim második lánya, óriási csalódást okoztam apámnak, aki fiúkat szeretett volna adni a Führernek és a nemzetnek - és mivel nemes volt, a családi név továbbvitele miatt is fiúgyerekre vágyott.
Dühöngött amiatt, hogy szemben a világos hajú nővéremmel, aki annyira északi típusú volt, én gesztenyebarna hajjal és sötétbarna szemekkel voltam megverve. Aztán jött egy harmadik gyerek, ez esetben fiú, de sötét szemű és vörös hajú lett, még egy kiábrándulást okozva patrióta apámnak. Csak miután még egy fia született, és az már a hirtelenszőke, kék szemű árja típus mintapéldányának bizonyult, akkor lett apám elégedett. „Végre -mondta -, a gyerek, amelyre vágytam."
Szüléink előbb tanítottak meg bennünket a karlendítésre és a Heil Hitler köszöntésre, mint mielőtt azt mondtuk volna, hogy „mama". Ez a fajta betanítás általános volt. A gyerekek tapasztalták az óvodában, otthon -mindenhol. Úgy nőttek fel, hogy Hitlerről azt hitték, egy mindenható isten, és Németország egy megszentelt ország. Mindenhol német felsőbbrendűségünket sulykolták belénk. Az ország, a faj, a tudomány, művészet, a zene és az irodalom területén egyaránt.
Ugyanakkor a szüléink és tanáraink arra oktattak bennünket, hogy vakon engedelmeskedő segítőtársai legyünk a férfiaknak; mint egyénnek nem volt jogunk önálló véleményalkotásra, sem arra, hogy szót emeljünk valakiért vagy valamiért. Az engedelmesség, a munka és kitartás, a panaszról, a kreativitásról vagy a művészi törekvésekről való örök lemondás mintáinak lettünk szánva.
Valóban veszélyes lehetett volna számunkra bármifajta kezdeményezőkészséget vagy spontaneitást mutatni, és nem is lett volna egy német lányhoz méltó viselkedés a nőies ruhák, a fodrok vagy smink iránti vonzalom.
Ami a szabadságot, a kedvességet vagy a könnybe lábadó szemeket illeti, ezek mind tiltott dolgok voltak, és bármilyen kimutatásuk a kiközösítés veszélyével járt. A legmegsemmisítőbb a kigúnyolás és a nyilvános megszégyenítés volt - mind, mind olyan kegyetlen eszközök, melyeket a nácik mint jó nevelési technikákat alkalmaztak.
Az általunk olvasott könyvek Hitlert dicsőítő történetekkel voltak teli, és a rossz figura rendszerint egy zsidó volt. Személyesen egy zsidót sem ismertem, és így azok a zsidók, akikről olvastam, az ördög megszemélyesítői voltak - túl gonoszak ahhoz, hogy valósak legyenek.25

A Hitlerjugend egy volt tagjának hasonlóak az emlékei.

Különösen könnyű a gyerekeket manipulálni. Ha az ember bele tudja sulykolni a fejükbe azt a képzetet, hogy egy törzsből származnak, egy nagyon értékes fajból. És utána mesélsz nekik valamit a germán törzsekről, hűségükről, csatáikról, arról, ahogy a germán nők kétkerekű harci szekerekbe hagyták fogatni magukat, hogy a rómaiak ellen harcoljanak.
Te ennek a fajnak vagy a gyermeke, egy népé, amely pusztító csapást mért a rómaiakra az időszámítás utáni 9. évben, és ehhez hasonló dolgokat. És persze ott voltak a dalok...
…Amire esküszünk, az meg van írva a csillagokban, aki a csillagokat vezérli, hallani fogja hangunkat...
Mielőtt az idegen ellopja tőled a koronádat, ó, Németország, mi inkább egymás oldalán pusztulunk el.
…Vagy A zászló drágább, mint az életünk... A halál semmiség volt. A zászló, a nép - az volt minden. Te semmi vagy, a néped minden.
Igen, így nevelték fel a gyerekeket, így lehet manipulálni egy gyereket.26

Alfons Heck nem biztos abban, hogy ez csak propaganda volt.

A német emberek hagyományosan szolgalelkűek voltak a hatalommal szemben, és úgy tisztelték vezetőiket, mint fennkölt apafigurákat, akikben bízhatnak, hogy gondoskodni fog róluk.
Az egyik fő oka annak, hogy a weimari köztársaság liberális alkotmánya ellenére nem volt népszerű sok német szemében, az a széles körben elterjedt benyomás volt, hogy senki sem tűnt igazán erős kezűnek a vezetők közül.
A Jungvolkban már a legelső naptól természetes törvényként fogadtuk el - különösen mivel az csupán az iskolában tanultak folytatása volt -, hogy egy vezető utasításainak feltétel nélkül engedelmeskedni kell még akkor is, ha értelmetlennek, bosszúszomjasnak vagy tévesnek tűntek. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a káoszt. A parancsok láncolata legalul kezdődött, és Hitlernél fejeződött be.
Még most is elképedve gondolok vissza arra, hogy vezetőnk egyszer a jéghideg vizű folyóban meneteltetett novemberben mind a 160-unkat az egységből, mert éneklésünk nem tetszett neki. Keservesen szidtuk magunkban, de senki sem tagadta meg a végrehajtást. Az, hogy egy „közvetlen parancsot" megtagadjunk, elképzelhetetlen bűnnek számított. A háború alatt az ilyen jellegű parancsmegtagadást arra is felhasználták - és gyakran meg is tették -, hogy a parancsmegtagadót kivégzőosztag elé állítsák.27

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Az olvasmányban idézett németek mit gondolnak arról, hogyan tettek szert viselkedésformáikra és értékeikre? Mit gondolsz, te hogyan tettél szert a tiéidre? Hasonlítsd össze azt, ahogy téged neveltek, azzal, ahogy őket. Mik a legszembetűnőbb eltérések? Miért fontos az, hogy egy gyereket engedelmességre tanítsanak? Melyik ponton válik az engedelmesség veszélyessé? Mi a különbség az engedelmesség és behódolás között? Milyen érveket sorakoztatnál fel, hogy meggyőzz egy fiatal nácit arról, hogy az engedelmesség nem mindig tartozik a helyes cselekedetek közé?
A német szülők státusszimbólumként vágytak szőke, kék szemű gyermekre, viszont szégyenbélyegnek számított egy beteg gyermek. Milyen értékeket vallanak a szülők és a társadalom általában a gyermek neméről? Külsejéről?
Hazánkban faluhelyen „gyereknek" a fiút nevezik. Arra a kérdésre, hány gyereke van, esetleg azt feleli egy falusi ember: egy meg egy lány. Mit jelez ez szerinted?

10. OLVASMÁNY

Hogyan nevelték az ifjú kommunistákat? Emlékek a NÉKOSZ-ból
(Magyar kiegészítés. Pelle Jánosˆ. Első közlés)

Az ifjúság megnyerése minden rendszer számára fontos, de különösen az a totalitárius, diktatórikus rendszerek számára. Igaz volt ez a háború utáni Magyarországra is, amikor a kommunista rendszer törekedett egyeduralmának kialakítására.
Turbók Gyula népi kollégista, majd elkötelezett kommunista káder volt. A DIMÁVAG munkástanácsa elnökeként vett részt az 1956-os forradalomban, ezért háromévi börtönre ítélték. Szabadulása után különböző helyeken dolgozott, végül a Tiszai Vegyi Kombináttól ment nyugdíjba.

1930-ban születtem Mezőlakon, egy Veszprém megyei kisközségben. Édesapám MÁV-pályamunkás volt. A szülői ágon visszamenőleg mind szegényparaszti, föld nélküli leszármazást bizonyítanak azok az iratok, amelyeket én láttam. Édesanyám 1940-ben tífuszban meghalt, öt gyermeket hagyott maga után. Az akkori rendszer minden zokszó nélkül tudomásul vette, hogy egy ötgyermekes családanya egy gyógyítható betegségben meghalhat. Nem voltak olyan intézmények, amelyek védték volna a sokgyerekes szegény családokat. [...]
1945-ben, éppen negyedikes gimnazista voltam, úgy döntött a család, hogy valami kereső foglalkozás után kell nézni. Ekkor alakult Pápán a népi kollégium, amelyben talpig becsületes emberek voltak. [...] Az osztályfőnököm nem sajnálta a fáradságot, kigyalogolt a faluba - akkor nem volt közlekedés -, és addig nem ment el, amíg meg nem győzte apámat arról, hogy tovább kell tanulnom. Elintézte, hogy a pápai népi kollégiumba kerüljek. Ezzel gyakorlatilag minden gond lekerült a család válláról, még a ruházkodás is, meg az etetés is, minden.
A népi kollégiumban könyvtáros lettem. Tömegével hozzáfértem a könyvekhez, és az időm 90%-át olvasással töltöttem. Egy egész új világ kezdett kitárulni előttem, láttam, hogy lehet másként is élni. A háború utáni állapotot, bármennyire is nem dicsőség ma ezt hangoztatni, felszabadulásként éltem meg. Nekem ez adott lehetőséget arra, hogy továbbtanulhassak, más környezetbe kerülhessek a faluból, hiszen ez korábban nem történhetett volna meg. [...]
A bátyám szintén bekerült a népi kollégiumba, amikor hazakerült a fogságból. Azt hiszem, én kértem meg a tanáromat, hogy segítsen. Bekerült, de egyszerűen nem volt képes beilleszkedni ebbe a társaságba. Az ő egyénisége nem bírta el azt a szellemet, ami ott kialakult. Száz-egynéhányán lehettünk a kollégiumban. Szövetkezetek voltak, megosztottuk a kaját, ha valaki hozott otthonról ennivalót, azt a szövetkezeti szekrénybe tette, és közösen ettük meg. Voltak a kritika-önkritika estek. Volt, aki komolyan vette, volt, aki nem. A gyónással is így van az ember. Van, aki őszintén elmond mindent a papnak, van, aki csak azért mond el bűnöket, mert kell valamit mondani. Ezek a kritika-önkritika estek helyettesítették azt, hogy nem a templomban gyóntunk, hanem egymásnak. Ezt én sem tartottam teljes egészében jónak. Azt helyesnek tartottam, hogy az emberek beszámoljanak tetteikről a közösség előtt, de biztosan nem volt helyes, hogy magánéleti dolgokat is számon kértek. Voltak helytelen dolgok, de az biztos, hogy ez a népi kollégista társaság egészen '88-ig - akkor volt az utolsó összejövetelünk - összetartott, nagyon sűrűn összejöttünk, és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül olyan baráti szellem volt még a legutóbbi időben is köztünk, ami egészen ritkaság. Azóta sem találom azt a magas hőfokú, igazi baráti szeretetet, ami ott köztünk volt. Ezeknek az embereknek egy jó része különféle magasabb állami beosztásba került, de sokan lettek közülünk tanítók, tanárok. [...]
Az ember egy ilyen világban élve, ilyen világból kikerülve elhiszi azt, amit ennek a világnak az ideológusai mondanak. Hiszen mi oka lenne azt hinni, hogy az a Szovjetunió, amit neki dicsőségesnek tüntetnek fel, egy hazugsághalmaz. Képtelenség. Egy fiatal nem hiszi el, hogy a világ képtelenség.
Eljártunk népnevelő munkára, szemináriumokra. Akkor még szokás volt a „sajtófélóra". Minket ,mint tanult embereket bíztak meg azzal, hogy egy bizonyos kör számára felolvassunk cikkeket, amelyeket a vezetők kijelöltek, és magyarázzuk meg azokat. A pápai népi kollégium a legjobbak közé tartozott, és országos első is volt. Mindig elsők voltunk a budapesti fölvonulásokon. Tömegként szolgáltunk, és támogattuk azt a rendszert, amelyikről mi azt hittük, hogy szent és sérthetetlen.
Aztán jött a NÉKOSZ-zűr. A NÉKOSZ maga egy populáris, antikommunista, avantgárd, a párt irányítását el nem fogadó szervezetté lett. Akkor szétrúgtak bennünket, és állami kollégiummá alakítottak. Ez azt jelentette, hogy az önkormányzat gyakorlatilag megszűnt. Az állami kollégiumban kollégiumi titkár lettem, de ez már nem jelentett gyakorlatilag túl sokat. Itt már az önkormányzat formálissá vált. Megszűntek a spontán tevékenységek, unottan csináltuk a dolgokat. A vezetőket leváltották, amit vereségnek éreztünk. Csak azt nem értettük, hogy hol követtük el a hibát. Mi nem éreztük, hogy hibát követtünk volna el. Sem a saját magánéletünkben, sem a nagypolitikában. Ezt végképp nem értettük.
A Rajk-pert az újságokból ismertük, és betű szerint éltük meg. Arról meg voltunk győződve, hogy Rajk áruló. Hallgattuk a per közvetítését a rádióban. El sem tudtuk képzelni, hogy koncepciós per történhet. Nem! Meg voltunk győződve, hogy ez a népi demokratikus társadalmi rend ellen irányuló szervezkedés.
Azért a kétkedés csírája már felütötte bennem a fejét, hogy ez egy képtelenség, hogy végül is azok a nagy vezetők, akiket mi tisztelünk, szeretünk, azok nem csinálják jól a politikát. De nem kaptunk ezekre választ. Csak a hivatalos kommünikét olvasták fel, és a tanáraink nem fűztek hozzá kommentárt. Azt hiszem, senki sem volt elég bátor, és nem is lehetett kommentárt fűzni hozzá, mert az azt jelentette volna, hogy nem igaz. De ezt akkor Magyarországon senki nem merte kimondani. Ezt csak úgy lehetett túlélni, hogy nem gondolkodom róla.

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Ismersz-e valakit, aki népi kollégista volt? Kutass föl ismerőseid között ilyen embert, és készíts vele interjút! Tedd fel neki azokat a kérdéseket, amelyeket fontosnak tartasz, majd beszéljétek meg a többiekkel!
Megérted Turbók Gyula szempontját?
Miért hitt el sok mindent, amit mondtak neki?
Mit nyújtott a népi kollégium a tagjainak?
Miért nem tűrte a kommunista rendszer a „plurális, avantgárd" népi kollégiumokat? Miért kellett megszüntetnie őket?

11. OLVASMÁNY

Születésnapi zsúr

Erika Mann elmeséli, mi történt, amikor egy tizenkét éves fiúnak a szülei zsúrt szerveztek:

A szülők egy szokásos, rendes születésnapra készültek és ilyen civil jellegűek voltak az ajándékok is, vízfesték, kirakós játék és egy új, csillogó bicikli. És meggyújtották a 12 gyertyát a születésnapi tortán. Mennyire várták már az ünneplést! Ami sajnos politikai gyűlésként végződött. Hat fiút hívtak meg, és öt meg is érkezett.
- Ki hiányzik? - kérdezte az anya.
- Hát nem látod? - mondta a fia. - Ő hiányzik, Fritzekarl!
- De kár! - válaszolta az anya. Hogy pont Fritzekarlnak kell lennie. Fritzekarl két évvel volt idősebb a fiánál. Ő volt a Jungvolk vezetője, és részvétele a zsúron nagyon fontos volt. Távolmaradása kegyvesztettséget jelent, és mindent tönkretenne.
A fiúk Hitlerjugend-egyenruhájukban körbeállták a születésnapi asztalt, de nem igazán tudták, hogy mit csináljanak az ajándékokkal. Legjobban a bicikli tetszett a csengőjével (amit felváltva csengettek) és gumiabroncsaival, melyet manapság borzasztó nehéz beszerezni. Apjának minden pártkapcsolatát be kellett vetnie ahhoz, hogy hozzájuthasson a drága biciklihez, folytonosan hangsúlyozva, hogy egy Jungvolk-fiú számára lesz, és nem egy lánynak, aki sose fog háborúba menni.
De sikerült, és a kerékpár most ott állt, használati utasítással és a Német kerékpáros egyik számával, melynek címlapján a következő szöveg volt: „A kerékpározó fiúknak meg kell próbálni emlékezetükbe, vésni a városok, folyók, hegyek, tavak neveit, csakúgy, mint a hidak típusát és felépítésük módját stb. Talán fel tudják majd használni ezt a tudást hazájuk javára."
Megszólalt a csengő, és a fiú odaszaladt a bejárati ajtóhoz.
Egy éles kiáltás hallatszott: Heil Hitler!, és az öt fiú sarkon fordulva egyszerre válaszolt: Heil Hitler! Elöljárójuk náci karlendítéssel viszonozta a köszöntést, melyre öt kar lendült a magasba elszántan, ünnepélyes arccal. Fritzekarl ünnepélyesen átadta születésnapi ajándékát, Baldur von Schirach, a birodalmi ifjúság vezetője saját kezű aláírásával ellátott, bekeretezett fényképét.
A fiú összecsapta bokáját, amikor átvette.
- Beszélni kívánok az apáddal - mondta kurtán Fritzekarl. Az anya kedves hangon válaszolt:
- A férjem most nem ér rá, fent dolgozik.
Fritzekarl éles, fiatal hangján megpróbálta tartani ugyanazt a katonai parancsosztó stílust.
- Ahogy előbb is jeleztem, a férjével kívánok beszélni, asszonyom, egy percre... a fiúk érdekében.
A mód, ahogy kérte, korrekt volt, csak a hangnem volt durva. Miután befejezte mondanivalóját, kissé meghajolt az anya előtt.
- Tizennégy éves csak - gondolta az anya -, de a hatalom gépezete mögötte áll, és ő ezt tudja.
A fia haragjában elvörösödött.
- Az isten szerelmére, hívjad már! Az apa rögtön lejött.
- Heil Hitler! - kiáltott Fritzekarl.
- Heil Hitler! - válaszolt a férfi. - Mit tehetek önért, hadnagy?
- Elnézést - mondta Fritzekarl, aki nem vette a lapot, és változatlan stílusban folytatta -, az ön fia hiányzott az előző gyakorlatozásunkról...
- Igen, tudom - szakította félbe az apa -, náthás volt.
- Az ön tanácsára hiányzott - folytatta Fritzekarl, de hangja megtört és rekedtté vált -, ön írt nekem valami kifogásfélét, hogy kívánságának megfelelően fia otthon maradt.
Az apa egyik lábáról a másikra állt.
- Hát, ami azt illeti, valóban az én kívánságomra maradt itthon a fiam, olyan komoly volt a meghűlése.
- Egyáltalán nem volt komoly meghűlésem akkor! - vágott közbe a fiú, nekidőlve a biciklijének, amiért annyit kellett küzdenie. - Nyugodtan elmehettem volna.
Az apa fiára nézett hosszasan, meglepetéssel és fájdalommal tekintetében.
- Hát... - mondta, és az ajtó felé indult. De Fritzekarl megállította.
- Egy pillanatra, kérem - hangja állhatatos, de udvarias volt. - Az ön fia aznap és a következő nap is elment iskolába. Ebben az esetben nem lehetett olyan beteg, és hadd hívjam fel a figyelmét arra a tényre, hogy a fiának részt kellett volna vennie a gyakorlatokon, a hiányzást pedig nekem jelenteni kell!
- Ó, kérlek - szólalt meg a fiú apja helyett könyörögve -, ne tedd ezt. Ugye, apa, ez soha többé nem fog megtörténni, igazán soha többé. Az apa tiltakozni akart. Érezte magán felesége kétségbeesett tekintetét, és a jelenet gyalázatos, kínos voltát. - Hogy merészelsz velem így beszélni - ismételgette magában. De tudta, milyen következményekkel járna ez magára és a fiára nézve. Még ha a maga oldalára is tudta volna állítani a náci hatóságokat, bizonyítva Fritzekarl szemtelenségét, a fiának a Jungvolkkal kellene szembenéznie, fizetve apja pillanatnyi bátorságáért, így mindössze annyit válaszolt tétován és mereven:
- Nem, természetesen sosem fordul újra elő.
- Köszönöm - válaszolt a hitszegő fiú tizennégy éves felettese. Az apa ezzel el lett bocsátva.
Haragját nem tudta kiadni, mindenhol fülelőkre és besúgókra kellett számítani. A felesége mindent elmond a fiúknak. Nem rossz szokásból, hanem attól a reménytől vezettetve, hogy ezzel használ nekik, és az új cselédlány is olyan valaki, akitől nem árt tartani. Hallgatózik az ajtó mögött, és mindent elolvas, ami a kezébe kerül. Talán még a tömbfelügyelővel is viszonya van. Ő pedig fél kézzel tönkre tud tenni egy családot. A fia biztosan nem jelentené fel, de elég, ha csak elmond valamit a szobalánynak, aki azonnal értesítheti a tömbfelügyelőt. A Gestapo azonnal itt lesz, és a vég nem várat magára. Vagy ha elbocsátaná a cselédet, a bosszú fenyegetése mindig a fejük felett lebegne, ami talán még rosszabb volna.28

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

A történet elolvasása után egy fiú azt mondta: „Ez feje tetejére állított világ - a gyerekek kezében van a hatalom." Egyetértesz ezzel? Tényleg volt hatalom a gyerekek kezében? Ha igen, mi volt hatalmuk forrása?
A fiú anyja abban bízott, hogy jó útra téríti fiát. Miben tévedett? Az apa tiltakozni akart, de félt a következményektől. Mik lehettek volna a következmények? Mire gondolt, amikor úgy vélte, hogy a fiának kell majd fizetnie apja hősködéséért?
Manapság az emberek „a családi értékekről" beszélnek. Mik ezek? Mennyiben vonatkoznak ezek a mindennapi életre a náci Németországban?
Walter K. mint egyedüli zsidó fiú egy német osztályban 1935-ben arról panaszkodik, hogy amikor igazságtalanul bánt vele az egyik tanára, „senkihez sem tudott panasszal fordulni", mert a tanára náci párttag volt, és sem a szülei, sem az igazgató nem tudtak segíteni. Erezted már valaha, hogy segítség nélkül maradtál? Hogy képtelen voltál segítséget szerezni a felnőttektől életed folyamán? Hogyan érezted magad?

12. OLVASMÁNY

Propaganda és oktatás

Az Education for Death (Nevelés a halálra) című könyvében az amerikai pedagógus, Gregor Ziemer bemutatja a náci Németországban folyó oktatást. A következőket írja:

A tanárról nem úgy beszélnek, mint olyan valakiről, aki tanít (Lehrer németül) , hanem mint aki nevel (Erzieher). A kifejezés vasfegyelmet követelő személyt sugall, aki nem oktat, hanem parancsokat osztogat, és aki parancsait szükség esetén erőszakkal is alátámasztja. A szellemmel kapcsolatos dolgokat nyíltan és határozottan becsmérelték. Egy náci tanár szemében csak a testedzés és a cselekvésre nevelés számított értékesnek. Minden más, mind lényegtelen, mellőzhető.
A náci oktatás hivatalból felülmúlta a régimódi pedagógiát. Hitler iskoláiban a tanulás nem egy fokozatos fejlődés eredménye, hanem egy forradalomé. Politikai konfliktusokból és politikai győzelemből ered.
A náci iskolákban nem volt helye a puhányságnak. Magától értetődően minden gyereknek be kellett fejeznie az általános iskolát tízéves kora előtt; ezt követően pedig az iskolák a párt kísérleti terepeként szolgáltak. Azokat, akik bármilyen testi gyengeségről tettek tanúbizonyságot vagy nem rendelkeztek a feltétel nélküli engedelmesség és alárendelt hajlam képességével, ki kellett zárni.
„Azokat a diákokat, akik képtelenek az előírt eredményeket teljesíteni, vagy bármilyen gyengeség jelét mutatják, meg kell fosztani a középiskolába járás lehetőségétől" - közölte a vasminiszter vasakaratú tanáraival vasveretű kézikönyvének első oldalán.
A rendszer nagyon éles különbséget tesz a gyengének született lányok és az erő természetes képviselői, a fiúk között. Szándékaik, életcéljaik alapvetően eltérnek. A fiúk katonák lesznek, a lányokra gyermekek világra hozatala vár. A koedukált iskolák a dekadens demokráciák megnyilvánulásai, ezáltal kerülendő dolgok.
Dr. Bernhard Rust (a náci oktatásügyi miniszter) a náci iskolák legfőbb feladataként a testedzést határozta meg. Ezt követte a német, biológia, egyéb természettudományok, matematika és történelem a fiúknak; fajegészségtan és háztartási ismeretek a lányoknak. Más tantárgyak csak abban az esetben megengedettek, ha azok a náci eszménykép megerősítését szolgálják. A szellemi nevelés teljesen elhanyagolható.29

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Kinek váltaná ki a tetszését az a fajta nevelés, amit Rust leírt? Minden kultúra meghatározza azt a társadalmi szerepet, amelyet a férfiaktól és a nőktől elvár. Hogyan határozzák meg ezeket a szerepeket a hagyományos német társadalomban?
És a náci társadalomban? Hogyan tükröződnek ezek a gondolatok a német iskolákban?
Kérdezz meg felnőtteket, akik Magyarországon a 30-as, 40-es években nőttek fel, hogy hogyan határozták meg a női és férfiszerepeket akkoriban nálunk! Nézz utána, hogyan jelentkeztek ezek a szerepértelmezések az oktatásban! Milyen maradványai találhatók még meg ezen gondolatoknak az iskolákban manapság?
Minek a megtanulását várják el tőled szüleid és tanáraid? Milyen emberré szeretnék, ha válnál? Hasonlítsd össze a magyar oktatásról alkotott képedet osztálytársaidéval! Mennyire nehéz megegyezésre jutni? Lehettek volna egy diáknak ugyanilyen problémái a náci Németországban?

13. OLVASMÁNY

Faji oktatás

Röviddel azután, hogy Hitler magához ragadta a hatalmat, minden iskolában egy új tanfolyamot csatoltak a tantervekhez. A náci oktatási miniszter a következőkben körvonalazta a tanfolyamot:

1. Adjon betekintést a gyereknek az öröklés- és fajtudomány valamennyi alapvető kérdésének összefüggéseiről, okairól, és hatásairól.
2. Értesse meg a gyerekekkel az öröklés- és faj tudomány fontosságát a nemzet jövője és a kormány szándékai szempontjából.
3. Keltse fel a gyermekekben a nemzet iránti felelősségérzetet, mely egyúttal az ősöket és leendő utódaikat is megszemélyesíti; töltse el a diákokat büszkeséggel az a tény, hogy a német nép az északi faj legtekintélyesebb képviselője, és hasson rájuk a német nép teljesen északi típusúvá alakításának támogatása érdekében.
Mindezt pedig elég korán kell végrehajtani ahhoz, hogy egy gyerek se hagyhassa el az iskolát a tiszta vér szükségességére vonatkozó meggyőződés nélkül.

Házi feladatként az új „fajtudománnyal" foglalkozó órákra a gyerekeknek az volt a dolguk,

...hogy gyűjtsék össze képes újságokból és napilapokból olyan nagy tudósok, államférfiak, művészek és más kiemelkedő személyiségek portréját, akik hírnevet szereztek különleges eredményeikkel (például a gazdasági életben, politikában, sportban). Határozzák meg a felsőbbrendű fajt a testi tulajdonságok alapján. Ismételjék meg a feladatot valamennyi nép és korszak nagy embereinek képeivel.
Vizsgálják meg a zsidót: járását, testtartását, gesztusait és a beszéd közbeni mozdulatait.

A faji oktatás persze nem korlátozódott egyetlen tanfolyamra. Minden óra anyagában jelen volt, még a számtanéban is. Egy könyv, melynek címe Németország hanyatlása és felemelkedése - Illusztrációk az általános iskola felső tagozatának számtantanításáról kérdezi a következőket: „A zsidók idegenek Németországban - 1933-ban 66 060 000 lakosa volt a német birodalomnak, akik közül 499 682 volt zsidó. Mekkora az idegenek százalékos aránya?"

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Miben hasonlítanak az olvasmányban leírt feladatok? Mit próbáltak a tanárok diákjaiknak megtanítani? Mit gondolsz, mennyire voltak hatásosak a feladatok? A második világháború után Richard Rogers és Oscar Hammerstein zeneszerzők írtak egy dalt az előítéletekről és a gyűlöletről. A dal szerint a gyerekeknek meg kell tanítani, hogyan gyűlöljenek, és ezt nekik meg kell tanulni, mielőtt hét- vagy nyolcévesek lesznek. Egyetértesz ezzel? Hitler egyetértene?
Frank S., egy német iskola zsidó diákja visszaidézi a náci időkből a „fajtudomány" megalázó óráit. Még mindig emlékszik arra, amikor az osztály elé rángatták, hogy bemutassák rajta „a zsidó vonásokat". Karl, egy árja iskolásfiú, akinek apja a náci párt tagja volt, szintén emlékszik azokra a napokra. Elmeséli, amikor a würzburgi egyetem fajkutatási hivatalának professzora meglátogatta a harmadik osztályosokat, „Meghallgattunk egy előadást arról, hogy milyennek kell lenni egy árjának, majd elküldtek bennünket a faluba, hogy keressük meg őket, és adjunk személyleírást a helyi árjákról." Mit gondolsz, milyen hatással volt egy ilyen óra a zsidó és a nem zsidó diákokra?

14. OLVASMÁNY

Leányiskolák

A német lányok tizennégy éves korukig jártak iskolába. A lányoknak nem voltak tankönyveik, és házi feladatot sem kaptak. Oktatásuk a minimumra korlátozódott, kivéve a gyermekszüléshez és -neveléshez kapcsolódó ismereteket. Egy lányiskolában tett látogatás után a következőket írta Gregor Ziemer:

A tanár szerint a hitleri Németországban, senkiben nem merülhet fel az erkölcsökre vonatkozó kérdés. A Führer minden nőtől és lánytól elvárta, hogy gyerekeket - katonákat - neveljen. A nőnek magának késznek kellett lenni arra, hogy gyereket szüljön, akkor is, ha nem volt férjnél. Az állam majd felneveli és kitanítja.
- Mi, nők mindannyian örömünket lelhetjük abban a pompás érzelmi és lelki élményben, hogy gyermekünk lehet egy egészséges fiatalembertől a házasság régimódi intézményének megkötései nélkül - mondták a nők.
Hitler és az iskolai hatóságok arra ösztökélték a német lányok szervezetének (BDM) tagjait, hogy szüljenek. Azt azonban nem engedték meg, hogy a lányok ugyanazokba az iskolákba járjanak, ahová a fiúk. A lányoknak más nevelésre van szükségük, mint a fiúknak. A fiúiskolákban haditudományt, katonai földrajzot, katonai fogalomrendszert, Hitler imádatát tanulták, míg a lányoknál Hitler katonái leendő élettársainak megfelelő szellemi hozzáállását alapozták meg.
Rust miniszter egyik beosztottja, Becker titkos tanácsos úr megvitatta velem a koedukáció kérdését. Voltak bizonyos ismeretei az amerikai iskolákról. Véleménye szerint az a rendszer, amelyik megpróbálja a nőket a férfiakkal egy szintre hozni, akár a szellem területén is, időpocsékolás. Beismerte, hogy vannak olyan nők, akik ugyanúgy tudnak gondolkodni, mint a férfiak - saját területükön. A német iskoláknak azonban egy céljuk van: minden tanfolyamnak és minden tanórának valamilyen módon Hitler ideológiájához kell hozzájárulnia. Rámutatott arra, hogy a fiúkat, akik a háború kémiájáról tanulnak, nem zavarhatja meg a lányok jelenléte az osztályban. A lányoknak határozott rendeltetésük van. A lányokra a fiúknak a szórakozás pillanataiban van szükségük.
Minden lánynak - mondta - tizenhat éves kora előtt meg kell tanulnia, mik egy anya feladatai, hogy aztán majd gyerekeket szüljön. Miért kéne a lányokat a felsőbb matematikával, a művészetekkel, a színművészettel vagy az irodalommal terhelni? Az effajta tudás nélkül is lehetnek gyermekeik... Becker felhívta a figyelmet arra, hogy Hitler harminc oldalt szánt a fiúk nevelésére a Mein Kampfban, és ezenfelül is gyakran visszatér a témára. A lányokra mindössze két sort szentelt. És ez érzékelteti is a két nem fontosságának relatív voltát.30

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Mit kellett a lányoknak megtanulniuk, tudniuk? Miért? Mennyiben különbözött az ő oktatásuk a fiúkétól? Miben különbözött? Hogyan jelenik meg manapság ez a gondolat?
Az 1900-as évek elején sokan hittek abban, hogy a nem meghatározza az ember képességeit. Milyen szerepet vártak el a nőktől a náci Németországban? A weimari köztársaságban? Magyarországon a 20-as és 30-as években? Milyen szerepet játszanak ma a nők? Milyen hasonlóságokat veszel észre?
Mik a legszembetűnőbb eltérések? Mennyiben hasonlítanak azok a hiedelmek, miszerint a nem meghatározza a viselkedést és a hajlamokat a „fajhoz" és a valláshoz kötődő hiedelmekhez?
Mit gondolsz, mi történt volna egy olyan lánnyal, aki többre vágyik a minimális oktatásnál?

15. OLVASMÁNY

Aktuális kérdések a tanórán

Gregor Ziemer meglátogatott egy földrajzórát egy iskolában. Tapasztalatairól így írt:

A tanár Németországnak a világpolitikában kiérdemelt helyéről beszélt. Az ország gyors felemelkedését Hitler fajtisztasági doktrínájának tulajdonította. Nem büszkélkedhet minden ország tiszta fajjal. Például Csehszlovákia; nem más, mint egy korábban német uralom alatt élő faj maradványának keveréke szlovákkal, zsidókkal és galíciaiakkal. A lengyel nem tekinthető fajnak. Más országok gyorsan elindultak a lejtőn lefelé a faj (tisztaság) lábbal tiprása miatt. Megkérte a fiúkat, hogy nevezzenek meg néhányat. A gyerekek Oroszországot, Angliát és Franciaországot említették. A tanár azonban nem volt elégedett.
- Nos, melyik ország nevezte magát mindig is valamennyi nemzet olvasztótégelyének? Fiúk, ezt tudnotok kell.
- Kórusban válaszoltak: Amerika!
A tanár lehengerlő gyalázkodásba kezdett, röviden elbánt az Egyesült Államokkal, azzal az országgal, amelyik csak azért lépett be az első világháborúba, hogy meggazdagodjék belőle. És egyre jobban belelovalta magát a témába. Azt mesélte, ahogy évszázadok alatt sok-sok nő és férfi nem tudott beilleszkedni Európában. Többségük bűnöző és csaló, semmirekellő és hitehagyott volt. Nemkívánatos elemeknek számítottak. Ha valaki összeütközésbe került a törvényekkel, hajóra szállt, és elment az Egyesült Államokba. Ott pedig összeházasodtak egymással. És a gyerekek - nos, bármelyik intelligens német fiú láthatja, mi lett az eredmény. Ezek a gyerekek pedig zsidókkal és négerekkel keveredtek. Az Egyesült Államok polgárai egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtek.
De még nem fejezte be.
- Még sok más gyarlóság is van, ami a faji tisztaság hiányából következik, folytatta. - A kormányuk korrupt. Alsóbbrendű kormányzati rendszerük van, a demokrácia. Mi is a demokrácia?
Néhányat leírtam a válaszok közül:
- A demokrácia a gazdag zsidók hatalma.
- A demokrácia olyan kormányzati forma, melyben az emberek sok időt pazarolnak el.
- A demokrácia olyan hatalom, melyet a Führer meg fog dönteni.
- Das so wie so - mosolygott a tanár. - Így valahogy.
Kifejezte meggyőződését, hogy a demokratikus kormányzás nem tarthat sokáig egy olyan világban, melyen a nemzetiszocializmus gyorsan úrrá lesz. A demokráciáknak túl sok fogyatékossága van.
- Nézzük csak az Egyesült Államokat - mondta. - A világ leggazdagabb országa. De a legtöbb munkanélkülit is ebben az országban találjuk. Nézzétek meg ezeket a kepéket. Német képes Újságokból kivágott képeket mutatott, melyek járdán fekvő éhező embereket és az amerikai városok dokkjait mutatták.
Sőt, mondta, az Egyesült Államok durván bánik kisebbségeivel. Az amerikai indiánokat szinte teljesen kiirtották, a négereket pedig meglincselik. A munkások többsége különösen rosszul él. Emlékeztette a fiúkat azokra a juttatásokra, melyeket apáik a náci munkafronttól (Arbeitsfront) kapnak, a nyugdíjra, a fizetett szabadságra, földközi-tengeri nyaralásra. Amerikában azonban a tőke és a munka örökös harcban áll egymással, ezért aztán egymást követik a sztrájkok. A többségében kilencéves fiúk nem tudták, hogy mi a sztrájk. Németországban ugyanis egy sem volt 1933 óta. A tanár elmagyarázta, és még több képet mutatott nekik állítólagos amerikai sztrájkokról.
A hatás tisztán olvasható volt a fiúk arcán. Egy országot, ahol ilyen dolgok lehetségesek, sem tisztelni nem kell, sem tartani tőle.
A tanárnak búcsúzóul volt még egy dobása. - És ki az Egyesült Államok elnöke? Kicsoda?
- Roosevelt - mondta valaki.
- A tanár hangja titokzatossá vált. - Rooseveltnek hívja magát. De az igazi neve Rosenfeldt. Mit árul ez el nektek?
- Azt, hogy zsidó! - kiáltotta az osztály.
- A csengő megszólalt. A gyerekeket kiengedték.31


ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Mit mondott a tanár az Egyesült Államokról? Mely állításai voltak igazak? Melyek voltak a hamisak? Mit hangsúlyozott? Mi volt a diákoknak szánt mondanivaló?
Mi a különbség az oktatás és az idomítás között? Ez a tanár tanította a diákjait?
Roosevelt nem volt zsidó. Mondta-e a tanár valójában azt, hogy zsidó volt? Keress az órájában más példákat a hamis állításokra vagy a téves gondolkodásra!

16. OLVASMÁNY

Lázadók

Nem minden fiatal fogadta el a náci eszméket. A 30-as évek végére számos tinédzser kérdőjelezte meg Hitler rendszerét. Közéjük tartoztak az Edelweiss Piraten (Havasigyopár Kalózok) tagjai. A csapat Németország nyugati részén lévő bandák laza szövetsége volt. Olyan bandák tartoztak ide, mint az esseni Roving Dudes (Csavargó Jampecok), az oberhauseni és düsseldorfi Kittelbach Piraten (Kittelbachi Kalózok; nevüket a Düsseldorftól északra található folyóról kapták) vagy a kölni Navajo Wild Boys (Navajo Vad Fiúk). Ezek a csoportok időről időre közös hétvégi kirándulásokat szerveztek. Sátrakat vertek az erdőkben, énekeltek, beszélgettek, és elpáholták a Hitlerjugend őrjáratokat. Egy düsseldorfi náci hivatalnok a következőket mondja róluk:

Edelweiss Piraten. Az említett fiatalok már megint fontoskodnak. Tájékoztatást kaptam arról, hogy e fiatalok gyűlései (egy helyi parkban) egyre gyanúsabbak… Ezek a 12 és 17 év közötti kamaszok késő esténként hangszerekkel és fiatal lányokkal csellengenek. Mivel ez a csőcselék a Hitlerjugenden kívüliekből áll, és ellenséges magatartást tanúsít a szervezet iránt, veszélyt jelent a többi fiatalra. A közelmúltban mutatták ki, hogy a fegyveres erők tagjai is megtalálhatók ezek között a fiatalok között, és ők mint a Wehrmacht katonái kimondottan arrogáns magatartást tanúsítanak. Fennáll a gyanú, hogy ezek a fiatalok irkálták tele az altenbergstrassei gyalogos aluljáró falát Le Hitlerrel!, A hadsereg vezetői hazudnak! Kitüntetések gyilkosságért! Le a náci brutalitással! - és hasonló jelszavakkal. Bármilyen gyakran távolítják is el ezeket a feliratokat, pár napon belül újak kerülnek a falakra. 32

Düsseldorfban 1942 decemberében a Gestapo 739, huszonnyolc különböző csoporthoz tartozó tizenévest tartóztatott le. 1944-ben a nácik nyilvánosan akasztották fel a kölni Edelweiss Piraten vezetőit. A fiatalok mindezek ellenére továbbra is csatlakoztak ezekhez a csoportokhoz.
Nem minden lázadó lépett be ezekbe a bandákba. Sokan kedvenc zenéjükkel azonosították magukat. Swing-Jugendnek, magyarul swing-ifjaknak nevezték magukat.
A történész Detlev J. K. Peukert mondta róluk:

A swing-ifjak politikai értelemben nem voltak antifasiszták, bár viselkedésük valóban határozottan politikaellenes volt. Mind a náci jelszavak, mind a hagyományos nacionalizmus, mélységes közönyt váltott ki belőlük. Ellentétes identitásukat abban keresték, amit ők Anglia és Amerika „lezser" kultúrájában fedeztek fel... Befogadtak csoportjaikba zsidókat és félzsidókat - még egy súlyos sértés a náciknak -, és lelkesen ünnepelték a Belgiumból és Hollandiából idelátogató bandákat. A náciknak készültjelentésekből sugárzó utálat és az, ahogy az eseményeket dramatizálták, jelzi, hogy a náci közigazgatás koncepciójának lényegét, a bürokráciát és az államot érezte megtámadva. Ez az egyetlen lehetséges magyarázat kínálkozik, hogy megértsük Heinrich Himmler reakcióját, aki a swing-mozgalom „főkolomposait" koncentrációs táborokba akarta zárni, legalább két-három éven áttartó verésre, fegyelmező gyakorlatokra és kényszermunkára.33

Milyen viselkedésmód késztette Himmlert arra, hogy a koncentrációs táborba zárást javasolja? Talán egy olyan jelentés, mint amilyen az 1940-es hamburgi swingfesztiválról készült. A fesztiválon 5-600 tizenéves vett részt.

A zene, amire táncoltak, mind angol és amerikai volt. Csak swingeltek és jitterbugot táncoltak. A terem bejáratánál lévő táblán a Tilos a swing! feliratot Kötelező a swing!-re változtatták. Kivétel nélkül minden résztvevő az angol szöveg éneklésével kísérte a táncokat és dalokat. Sőt az est folyamán igyekeztek csak angolul beszélni; és néhány asztalnál még franciául is.
A táncolok visszataszító látványt nyújtottak. Egy pár sem táncolt normálisan; csak swingeltek, de abból is a legrosszabb fajtát. Néha két fiú táncolt egy lánnyal, néha több pár kört formálva egymásba karolt és ugrált, kezeiket összecsapva, sőt még tarkójukat is összedörzsölték. Ezt követően kétrét görnyedtek, felsőtestüket lazán lelógatva, hosszú hajuk az arcukba lógott, úgyszólván a térdükön vonszolták magukat körbe. Amikor a zenekar rumbát játszott, a táncosok vad önkívületbe estek. Mind körbe ugráltak, és angolul motyogták a refrént. A zenekar egyre vadabb és vadabb számokat játszott. Még a zenészek sem ültek le egy pillanatra sem, mindannyian jitterbugoztak a színpadon, mint a vadállatok.34

ÖSSZEFÜGGÉSEK ÉS KÉRDÉSEK

Mit gondolsz, miért vonzódtak a bandákhoz a német fiatalok? Mit kellett ezeknek a csoportoknak nyújtaniuk, amit a Hitlerjugend képtelen volt megadni?
Milyen hasonlóságokat látsz az ebben az olvasmányban leírt csoportok és a környezetedben lévő tizenévesek csoportjai között? Melyek a legnagyobb eltérések?
Mit sejtet a két csoport a náci propaganda sikeréről? Kudarcairól?
Az 50-es években Magyarországon is lázadásnak számított swinget táncolni, „jampeces" ruhákat hordani. A 60-as évek elején a farmer volt a megbotránkoztató viselet, és a rock and roll az üldözött zene - igaz, már nem sokáig. Mit gondolsz, hogyan függ össze a két lázadás és a két rendszer reakciója?

1. Salisburg, Harrison, E.: Forword to Mischling, Second Degree: My Childhood in Nazi Germany by Ilse Koehn. (Előszó Ilse Koehn: Mischling. Gyermekkorom a náci Németországban című művéhez.) Greenwillow, 1977. VIII-IX.
2. Milgram, Stanley: Obedience to Authority. (Engedelmeskedés a tekintélynek.) Harper-Row, 1974. 3-4.
3. Zimbardo, Philip: The Pathology of Imprisonment. (A bebörtönzöttség patológiája.), Societies, 1972. április. 109.
4. I. m.
5. I. m.
6. Idézi Morton Hunt in: Research Through Deception. (Kutatás a becsapás segítségével.) New York Times Magazine.
7. Allen, William Sheridan: The Nazi Seizure of Power. (A nácik hatalomra kerülése.) Quadrangle Books, 1965. 199.
8. Shirer, William: Berlin Diary. (Berlini napló.) Alfred Knopf, 1940. 17-18.
9. Shirer: i. m.
10. Idézet in: The Nazi Years. (A náci évek.) Szerk.: Joachim Remark. 79.
11. Krüger, Horst: A Crack in the Wall. (Repedés a falban.) Fromm International Publishing Corp., 1982. 15-16. ˆ Hoffmann-Campe Verlag. Engedéllyel közölve.
12. Sabine, George: History of Political Theory. (A politikai elmélet története.) 3. kiadás. Holt-Rinehart-Winston, 1965. 904.
13. Grün v. der, Max: Howl With the Wolves.
14. Havel, Václav: Words on Words. (Szavak a szavakról.) New York Review of Books. 1990. január 18. 5.
15. Grün v. der: i. m.
16. Freyer Wolff, Marion: The Shrinking Circle: Memoires of Nazi Berlin, 1933-1939. (A szűkülő kör: Visszaemlékezések a náci Berlinre, 1933-39.) UAHC, 1989. 21.
17. Lloyd George, David: I Talked to Hitler. (Beszéltem Hitlerrel.) London Daily Express, 1936. november 17.
18. Milton, Sybil: Social Responsibility of the Artist. (A művész társadalmi felelőssége.) Videokazetta a Facing History Alapítvány tulajdonában.
19. Idézet in: Courage to Care. (A törődés bátorsága.) Szerk.: Carol Rittner és Sondra Myers. New York University Press, 1986. 28.
20. Barnett, Victoria: For the Soul of the People. 123.
21. Mann, Erika: School for Barbarians. (Barbárok iskolája.) Modern Age, 1938.
22. Heck, Alfons: Diary of a Hitler Youth. (Egy hitlerjugendes fiú naplója.)
23. Dopazo, Elizabeth: Reminiscences. (Visszaemlékezések.) Kiadatlan kézirat a Facing History and Ourselves tulajdonában, 1981.
24. Német zsidók gyermekkori emlékei. Video a Facing History Alapítvány tulajdonában.
25. Nagel v., Mede: The Nazi Legacy. Fearful Silence for Their Children. (A náci örökség. Félelmetes csend a gyermekeikben.) Boston Globe, 1977. október 23.
26. Idézi Dan Bar-On in: Legacy of Silence. (A csend öröksége.) Harvard University Press, 1989. 216.
27. Heck: i. m.
28. Mann: i. m.
29. Ziemer, Gregor: Education for Death. 15-16.
30. I. m. 128-129.
31. I. m. 68-69.
32. Peukert, Detlev J. K.: Inside Nazi Germany. (A náci Németországban.) Yale University Press, 1987.
161. (Adaptálva.)
33. I. m. 168.
34. I. m. 166.

Kiadványok