Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal
Szerző:
Sorozatcím:
A kiadás helye:
Budapest
A kiadás éve:
1997
Kiadó:
Korona Nova
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
holocaust, társadalomismereti szöveggyűjtemény, oktatás, Tolerancia program, II. világháború
Állomány:
Megjegyzés:
Gáspár Zsuzsa szerk.
Annotáció:
ISBN:
963 85658 6 4
ISSN:
Raktári jelzet:
E

A Holocaust és az emberi természet
SZEMTőL SZEMBEN A TÖRTÉNELEMMEL ÉS ÖNMAGUNKKAL

Társadalomismereti szöveggyűjtemény középiskolások számára



Korona Nova Kiadó, Budapest, 1997



Copyright ˆ Facing History and Ourselves National Foundation, Inc., 1994.

Copyright ˆ Berkes Tímea, Beró László, Földényi László, Gáspár Zsuzsa, Kovács Katalin, Pelle János, Zolnay János (magyar szöveg)

A képek közlési jogának engedélyezéséért a kiadók az alábbiaknak fejezik ki köszönetüket:
Collection of Marvin and Janet Fischman, Milwaukee,
Collection of the Library Congress, Atlas of Holocaust, William Morrow, USA,
New York, Arnold Kramer, United States Holocaust Memorial Museum,

FAYFOTO.

Budapest Történeti Múzeum, Budapest, Nemzeti Múzeum Legújabbkori Gyűjtemény, Budapest, Zsidó Múzeum, Budapest, Révész Tamás fotóművész

A borítón Sámuel Bak Elements of Time című festménye. A művész szíves engedélyével közölve

Megkülönböztetett köszönetünket fejezzük ki Ember Máriának, Kertész Imrének és Székely Magdának, amiért hozzájárultak műveik, illetve a belőlük kiemelt részletek közléséhez.

Készült a Soros Alapítvány Tolerancia programjának keretében.

A szöveggyűjtemény magyar változatát ˆ Gáspár Zsuzsa szerkesztette

A magyar változatot kiegészítő képeket Rappai Zsuzsa válogatta
Tipográfia: Faragó István




ISBN 963 85658 6 4


Kiadja a Soros Alapítvány megbízásából a Korona Nova Kiadó Kft.
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Tel./Fax: 185-1941
Felelős kiadó: Sz. Kuncze Magdolna ügyvezető igazgató
A kiadvány a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados
hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Rt.-ben készült az 1997. évben
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató
A nyomdai megrendelés törzsszáma: 1912.66-16-2



Tartalomjegyzék


Előszó. Részletek a könyv amerikai kiadásának bevezetőjéből
Bevezetés
A program módszere
A könyv szerkezetéről
A magyar kiadásról

I. fejezet - Egyén és társadalom
1. Medve, aki nem volt az
2. „Skatulyák"*
3. „Rassz" és tudomány
4. Sztereotípiák
5. Örökség, hagyomány
6. Félelem
7. A saját csoport
8. Konformitás és identitás
9. Mit fejez ki a név?
10. A vallással kapcsolatos sztereotípiák
11. A hátrányos megkülönböztetés egy változata: antijudaizmus
12. A tolerancia elve

II. fejezet - Mi és ők
1. Az első találkozások
2. Rabszolgaság és szabadság
3. A nemzethez tartozás Magyarországon
4. A cigányság Magyarországon
5. Nacionalizmus, hatalom és identitás Európában
6. Nemzetépítés Németországban
7. Változó világ
8. A fajelmélet kialakulása
9. Antiszemitizmus
10. Zsidó válaszok
11. Az állampolgárság és az afroamerikaiak
12. "Faj" és identitás Franciaországban
13. Nacionalizmus, „faj" és a birodalmak
14. A világháború előestéjén
15. Az állam kinevezett ellenségei: az örmények

III. fejezet - Németország az 1920-as években
1. A totális háború hatása
2. Háború és forradalom Oroszországban
3. Háború és forradalom Németországban
4. A versailles-i béke
5. Düh és megalázás
6. Hangok a sötétben
7. Mit tanultál ma az iskolában?
8. Rend és törvény
9. A társadalmi kritika
10. Infláció teszi tönkre a weimari köztársaságot
11. A müncheni sörpuccs
12. Ellenségteremtés
13. A sztereotípiákon túl
14. A gazdasági világválság eléri Németországot
15. Hitler hatalomra kerül

IV. fejezet - Magyarország a két világháború között
1. Az első világháborút lezáró békerendszer - Trianon
2. Forradalmak Magyarországon és Olaszországban
3. Tanácsköztársaság és fehérterror
4. Numerus clausus
5. A Horthy-rendszer és az első zsidótörvények
6. A zsidó fogalmának meghatározása
7. Szellemi viták

V. fejezet - A nácik magukhoz ragadják a hatalmat
1. A demokrata és a diktátor
2. A demokráciát fenyegető veszélyek
3. Célpont: a kommunisták
4. Célpont: a zsidók
5. A rasszizmus törvényesítése
6. A demokrácia szétrombolása
7. Mindenki mindenki ellen
8. Az egyetemek elfoglalása
9. Változások az iskolában
10. Megleckéztetés
11. Kivégzett gondolatok
12. Ketten, hárman összegyűlnek
13. Az új német faj kitenyésztése
14. „Egy nemzet! Egy Isten! Egy birodalom! Egy egyház!"
15. Sodródó emberek, sodródó társadalom
16. A kompromisszum elutasítása
17. Az ellenzék megsemmisítése
18. A homoszexuálisok elkülönítése
19. Az engedelmesség elfogadása
20. Leteszed az esküt?
21. Ki zsidó?
22. Az emberek felelőssége
23. A Hóhér
24. Szabó bácsi

VI. fejezet - Alkalmazkodás és engedelmesség
1. Engedelmesség kérdése?
2. Vallás helyett
3. Propaganda
4. Propaganda és sport
5. Művészet és propaganda
6. A film, mint propagandaeszköz
7. Barbárok iskolája
8. Tartozni valahová
9. Az engedelmesség mintái
10. Hogyan nevelték az ifjú kommunistákat? Emlékek a NÉKOSZ-ból
11. Születésnapi zsúr
12. Propaganda és oktatás
13. Faji oktatás
14. Leányiskolák
15. Aktuális kérdések a tanórán
16. Lázadók

VII. fejezet - A fokozódó erőszak
1. Hitler „szombati meglepetései"
2. Ausztria elfoglalása: az Anschluss
3. Hontalan emberek
4. Megbékíthető-e Hitler?
5. A pogrom éjszakája
6. Állást foglalni
7. A világ reagálása
8. A szűkülő kör
9. Halálos fenyegetések és megszegett ígéretek
10. Megtagadott segítség
11. Az ellenségek szövetségessé válnak
12. Akik az életre méltatlannak találtattak
13. Ellenállás az „eutanáziával" szemben
14. Cél: a cigányok
15. Cél: Lengyelország
16. A Kelet meghódítása
17. Vissza a gettóba
18. Vissza a hagyományokhoz?
19. Hódítások Nyugaton
20. Oroszország lerohanása
21. Kamenyec-Podolszk
22. Az Egyesült Államok belép a háborúba
23. A nyulak a bűnösök

VIII. fejezet - A holocaust
1. Fedőnevek, fedőszavak
2. Háború a háborúban
3. A 101-es tartalék rendőrzászlóalj
4. Gépesített halál
5. A „végső megoldás" kidolgozása
6. A parancsok teljesítése
7. A „végső megoldás" felgyorsul
8. A Zsidó Tanácsok - a magyar zsidó tanács
9. A gettók kiürítése
10. Csalódás, terror és ellenállás
11. Felkelés a varsói gettóban
12. Bujkálás
13. A „mintaszerű" koncentrációs tábor
14. Szenvedés
15. Auschwitz
16. „A pokolnak nincs feneke"
17. Választás - választási lehetőségek nélkül
18. A parancsnok véleménye
19. A népirtás racionalizálása
20. Ellenállás a haláltáborokban
21. Halljad, Izrael...

IX. fejezet - Akik csak nézték, és akik cselekedtek
1. Mit tudtak az emberek?
2. Tolvajok
3. Elég-e tudni róla?
4. Mauthausen városának lakói
5. Bátorság kérdése
6. A szemtanúságtól a vértanúságig
7. Lázadás a Rosenstrassén
8. Végzetes döntések
9. Egy konzervatív magyar úr
10. Akik a mentést választották
11. Egyetlen láncszem
12. Le Chambon bátorsága
13. A rejtélyes őrnagy
14. Schindler listája
15. „Magyar királyi hadnagy úr"
16. Egy nemzet összefog
17. A protestáns egyházak szerepe
18. A katolikus egyház szerepe
19. A magyarországi egyházi mentőakciók a nyilas uralom alatt
20. A szövetségesek válasza
21. Kellett volna-e Auschwitzot bombázni?
22. Egy ember, akinek küldetése van
23. Amikor a háború véget ért

X. fejezet - ítélkezés
1. A dogma engedelmes bábokat teremt
2. A háború szabályai
3. „Az emberiesség akar itt igazságot tenni"
4. Parancsra tettem...
5. A szavak embere
6. A gyermekek elárulása
7. „Nem volt feladatunk a gondolkodás"
8. A megsemmisítés tudósai
9. Még csak nem is rabszolgák
10. Nemzetközi törvénykönyv
11. Jóvátétel"
12. Levi és Mertens
13. Egy tárgyalás
14. Az elkerült igazságszolgáltatás
15. Eichmann Jeruzsálemben
16. Az Egyesült Nemzetek Szervezete és a népirtás
17. Választási lehetőségek
18. A múlt tanulsága
19. Mi a jó és mi a rossz?
20. Népbíróságok
21. Egy másik kárpótlás

XI. fejezet - Történelmi örökségek
1. Túlélők
2. A gonoszság bizonyítékainak megőrzése
3. Amnézia
4. Amnézia Magyarországon
5. Családi örökség
6. A németek szembesülnek a múlttal
7. A felelősség vállalása
8. Az oktatás és az emlékezés
9. A holocaust tagadása és a nemzeti amnézia
10. És az én történetem?
11. A múlt elismerése
12. Emlékhelyek és emlékművek
13. Nekropolisz
14. Az oktatás és a jövő

XII. fejezet - A részvétel választása
1. Harc az erőszak és a terror ellen
2. Politikai ellenzék mint civil életforma
3. Autonómia
4. Maradni vagy kiszállni — döntés kétpercenként
5. Az erőszak alternatívái
6. Nem lehet nézni
7. Érdekvédelem
8. A politikából a jogvédelembe
9. A világ lelkiismerete
10. Súlytalanság
Könyvajánló



Előszó

(Részletek a könyv amerikai kiadásának bevezetőjéből)

[...] Ez a program segíteni szeretne a diákoknak abban, hogy meg tudják vizsgálni érzéseiket és gondolataikat, hogy fel tudják venni a harcot a bennük rejtőző passzivitással és cinkossággal, s hogy fel tudják fedezni magukban a bátorságot és rugalmasságot is. Meg kell tanítanunk őket arra, hogy értéknek tekintsék állampolgári jogaikat, és hogy tetteikért vállalják a felelősséget. S mindezek miatt nem foglalkozhatunk csak a történelem dicső fejezeteivel, hanem meg kell ismertetni őket a kudarcok, a tragédiák, a megaláztatások történelmével is.
Miért szükséges az elmúlt idők gonosztetteivel foglalkoznunk, ha a cél a jelenkor szabadságeszményének megismertetése, a másság értékelése, a mai igazságok keresése? Hannah Arendt filozófus foglalkozott ezzel a kérdéssel. Szerinte a múlt gonosztetteinek tanulmányozása csak akkor szolgálhatja a jobb jövőt, ha a realitásokkal való szembenézést tanuljuk meg belőle. „A történelmi igazság keresésének módszere - írja - nem olyan, mint egy ügyészi vizsgálat, és azok az emberek, akik a tényeket próbálják meg feltárni, nem feltétlenül illetékes érdekcsoportok tisztviselői, hanem riporterek, történészek és persze a költők." A tényeket, legyenek bármily szörnyűek is, fel kell tárni, fel kell jegyezni, „nehogy elfelejtsük őket", s hogy azok alapján tudjunk ítéletet alkotni.
Joseph Brodsky Nobel-díjas költő hasonlóan gondolkozik. Szerinte a gonoszság nem valami tőlünk független és rajtunk kívüli torzulás, hanem tükör, „önmagunk tükörképe: az emberben rejlő negatívum megnyilvánulása". S mindaddig nem is tudunk szembeszállni a gonosszal, a rosszal, folytatja Brodsky, amíg pontosan számba nem vesszük természetünk negatív és pozitív vonásait. A történelem más szempontból is fontos. Segít nagyobb távlatból látni, megtanít kritikusan gondolkodni és igazságosan ítélkezni. Diákjainknak meg kell tanulniuk, hogy a világ, melyben élnek, nem véletlenül olyan, amilyen: megszámlálhatatlan csoport, illetve egyes ember döntéseinek eredményeként alakult ilyenné. És még a legjelentéktelenebb egyéni döntés is igen nagy hatást gyakorolhat a jó vagy a rossz alakulására. Bili Moyers újságírót büszkévé tette az a felismerés, hogy az iskolákat, amelyekbe járt, „tégláról téglára, dollárról dollárra, osztályról osztályra, könyvről könyvre" olyan emberek építették és hagyták örökül, akikkel soha nem találkozhatott, akik közül sokan már meg is haltak. Ugyanezt a gondolatot Lerone Bennett Jr. Before the Mayflower (A Mayflower érkezése előtt) című könyvében annak érzékeltetésére használja, hogyan különültek el egymástól a nemzet közösségei, hogyan folyt a nagy szegregációs építkezés: „egyik tégla a másikra, egyik számla benyújtása a másik után, egyik félelemből a másikba". Hasonló folyamatról írt egy német professzor a második világháború után:

„Ha a náci rezsim utolsó és legszörnyűbb tette rögtön a legelső és legkisebb lépés után következett volna, ezrek, sőt milliók döbbentek volna meg... De hát persze ez nem így történik. A legelső és a legutolsó között számtalan kis lépésre kerül sor, némelyik alig érzékelhető, s mégis, mindegyik kis lépés felkészít a következőre, apránként segít eloszlatni a sokkhatást. Ha a C lépés nem sokkal rosszabb, mint a B, és ha már a B-nél sem tiltakoztál, miért tennéd ezt a C-nél? És így tovább, egészen a D lépésig."

A Szemtől szemben, tananyaga segítségével a tanulók végigkövethetik ezeket a kis lépéseket. Közben ráébredhetnek, hogy elkerülhetetlennek tűnő történelmi eseményeknek nem kell feltétlenül bekövetkezniük. Az is ki fog derülni, hogy nehéz jó válaszokat találni a rasszizmus, az antiszemitizmus, az erőszak által felvetett kérdésekre. Nem könnyű helyrehozni a szociális igazságtalanságokat, és nem könnyű megoldást találni erkölcsi dilemmákra. Az értelmes változtatásokhoz rengeteg türelemre és nagy elkötelezettségre van szükség. Mégis, miként egy diák megfogalmazta: „Minél többet tanulunk arról, hogy hogyan és miért viselkednek az emberek egy bizonyos módon, annál nagyobb az esélyünk, hogy bekapcsolódjunk a fontos folyamatokba, és saját döntéseket tudjunk hozni." Egy másik tanuló, aki elvégezte a Szemtől szemben tanfolyamot, így nyilatkozott:

„Ezelőtt az élet olyan egyszerűnek tűnt. Mindenre volt kész válasz, mindennek megvolt a helye. Felkeltem hétkor, iskolába mentem nyolckor, hazaértem délután négykor, este nyolctól tanultam, tizenegykor lefeküdtem aludni. Ilyen szoros napirend mellett nem volt időm gondolkodni. Az elmúlt négy hónapban arra kényszerültem, hogy gondolkodjam. Hát, nem volt valami könnyű hozzászokni."

Igaza van, tényleg nem könnyű. Számomra a Szemtől szemben 1976-ban kezdődött, amikor egyszerre tanítottam és tanultam. Délelőttönként Boston egyik külvárosi középiskolájában tanítottam angolt és történelmet, délután pedig fejlődéslélektant hallgattam a Harvard Egyetemen. Azon a tavaszon részt vettem egy továbbképzésen, melynek témája a holocaust volt, és a történelemnek egy olyan fejezetével ismerkedtem meg, amelyről korábban semmit nem tudtam. Ahogy hallgattam az előadókat és elgondolkodtam a felvetett kérdéseken, rossz érzés fogott el saját tudatlanságom és tanítványaim hiányos neveltetése miatt. Ekkor került a kezembe egy levél, amelyet egy iskola igazgatója a tanév első napján minden tanárának odaad:

Tisztelt kolléga!
Azok közé tartozom, akik túlélték a koncentrációs tábort. Olyasmit láttam a saját szememmel, amit senkinek sem volna szabad látnia: Tanult mérnökök által épített gázkamrákat. Tanult orvosok által megmérgezett kisgyerekeket. Tanult ápolónők által megölt csecsemőket.
Középiskolai és felsőfokú végzettséggel rendelkező emberek által agyonlőtt és elégetett nőket és gyermekeket.
Mindezek miatt az oktatás gyanakvással tölt el. Az a kérésem, segítsék tanítványaikat emberséges emberré válni. Erőfeszítéseik ne tanult szörnyetegeket, ügyes pszichopatákat, művelt Eichmannokat eredményezzenek. Az írás, az olvasás, a számolás csak akkor fontos készségek, ha gyermekeinket ahhoz segítik hozzá, hogy emberségesebb emberré váljanak.

Ez a levél késztetett arra, hogy a saját történelmemet is szemügyre vegyem. Felidéztem gyermekkorom feledésbe merült emlékeit. Tennessee állam Memphis városában nőttem fel, egy olyan időszakban, amikor az „elkülönült" soha nem jelentett „egyenlőt". Egy olyan városban, ahol a „színes" ivókút nem azt jelentette, amit egy gyerek a név hallatán elképzel, hanem a rasszizmus miatt szétválasztott közönséget. Olyan városban nőttem fel, ahol a fekete gyerekek csak csütörtöki napokon mehettek az állatkertbe, s ahol az „ő" könyvtáraikba a „mieinkből" kiselejtezett könyvek kerültek. Abban a tudatban nőttem fel, hogy mindig lesz elég ülőhely a busz elején a hozzám hasonló fehér kislányoknak, míg a nem fehér bőrűeknek a busz zsúfolt hátsó felében kell utazniuk.
Jellemző volt az iskolai neveltetésemre, hogy teljességgel hiányzott belőle a történelem vagy az emberi magatartás erkölcsi kérdéseinek megvitatása. A tanáraink nem háborgattak bennünket a történelem nehéz, összetett problémáival, a dogmákat sokkal könnyebb volt megtanítaniuk. Azért egyszer-kétszer találkoztunk olyan kezdeményező kedvű tanárral, aki bátorította a vitát, a több szempontú megközelítést, vagy rámutatott az ellentmondásokra. De még velük sem beszéltünk a „színes" ivókutakról, az állatkerti nyitva tartás sajátosságairól, a külön könyvtárakról vagy a buszokon érvényes utazási szabályokról.
Amit azonban a tanáraink nem tanítottak meg nekünk, vagy elhallgattak előlünk, azt megtanultam otthon. Neveltetésem fontos elemeit a családomtól kaptam. A szüleim megtanítottak arra, mi a hit, mit jelent a társadalmi igazságosság, s hogy milyen fontos a részvétel a demokrácia politikai intézményeiben. Ezek az otthoni leckék segítették fejlődésemet, ezektől kaptam az indíttatást. Később, amikor dolgozni kezdtem, igyekeztem nem úgy tanítani, ahogy az én tanáraim tették. Hangsúlyoztam, hogy a történelmi események nagyrészt emberi döntések miatt következnek be úgy, ahogyan bekövetkeznek, hogy bizonyos fejleményeket el lehet kerülni, s hogy az oktatásban, ha eredményesebbnek akarjuk tudni, nagy hangsúlyt kell kapniuk az erkölcs kérdéseinek.
A Szemtől szemben ez utóbbi elvekre épít. Az is meggyőződésünk, amit Alexis de Tocqueville mondott: „Az oktatás a szabadság gyakornoki időszaka." Igen, azokat a magatartási módokat, értékeket és készségeket, amelyek az emberi szabadság előfeltételei, az oktatásnak kell kifejlesztenie
Benjamin R. Barber politológus írja az Amerika elblicceli az iskolát című cikkében:

Az Egyesült Államokat annak a gondolatnak a szellemében alapították, hogy minden ember szabadnak születik. Ez az állítás a legjobb esetben is költői túlzás. A valóságban, amint azt minden szülő jól tudja, amikor az; ember megszületik, sérülékeny, kiszolgáltatott, tudatlan, kialakulatlan, gyenge, buta és másoktól függ. Vagyis láncokkal születik. A szabadságot; legfeljebb idővel érhetjük el, ha egyáltalán sikerül. Családdal, klánnal, közösséggel, nemzettel körbevéve meg kell tanulnunk szabadnak lenni. Születhetünk önimádóknak vagy fogyasztóknak, de állampolgárrá fejlődnünk kell.

Barber és mások a „civil készségeket" a következőképpen határozták meg: „Polgár voltunk tulajdonképpen képzelőerőnk működtetését jelenti. Mindössze egy kis képzelőerőre van ugyanis szükség ahhoz, hogy mások felé is kellő tisztelettel és toleranciával forduljunk, még ha nem is mindig szeretjük őket." Václav Havel a civil társadalom felépítését a kor legnagyobb kihívásának nevezte. A Szemtől szemben azzal az idő által igazolt felfogással szeretne ennek a kihívásnak megfelelni, mely szerint a történelem az erkölcsfilozófia egy ága, és olyan tanulságokat kínál, amelyek a fegyelmezett gondolkodást és az erkölcsös viselkedést szolgálják. A Szemtől szemben munkatársai és tananyagai révén a tanárok és diákok tanulmányozhatják a vallási, faji és etnikai gyűlölködés gyökereit és ezek következményeit. Ráébredhetnek, hogy „a történelem homályos tükrében megpillantott árnyalakok - végeredményben - mi magunk vagyunk". A Szemtől szemben azért tisztítja meg „a történelem homályos tükrét", hogy a diákok elemezhessék azokat az eseményeket, amelyek az emberi történelem egyik leggyilkosabb századában a demokráciát veszélyeztették. Ez a XX. század, amelyben a nácik megkísérelték az európai zsidóság teljes kiirtását, kizárólag a származásuk alapján. A tragédia, akárcsak maga a történelem, egyetemes is és egyedi is. Mint Éva Fleischer írja: „Csak az egyedin keresztül érhetjük el az egyetemest, a teljes kép részekből áll össze. Minél többet tudunk a holocaustról, a hozzá vezető útról, a végrehajtásáról stb., annál nagyobb a valószínűsége, hogy érzékennyé válunk az embertelenség és a szenvedés minden megnyilvánulására, bárhol forduljanak is elő." Éva Fleischer ezért a holocausthoz vezető eseményeket nem az „ők", hanem a „mi" történelmünknek tekinti, amely mindannyiunkat érint még ma is.
A holocaust mellett számos más eseményt is szemügyre vehetnénk, amely népirtáshoz vezetett: az örmények kiirtását az első világháború idején, a néger rabszolgák történetét, az amerikai indiánok kiirtását az amerikai kontinens gyarmatosítása során, a második világháborús tömeggyilkosságokat Nanking-ban és a Szovjetunióban, majd az újabbakat és újabbakat Kambodzsában, Laoszban, Tibetben, Ruandában vagy Boszniában és Csecsenföldön.
Ennek a könyvnek a középpontjában több okból is a holocaust áll. A legfontosabb közülük talán az, hogy a legújabb kori történelemről van szó, melynek segítségével a diákok jobban megérthetik saját világukat és ezen keresztül önmagukat. Nincs még egy olyan totalitáriánus, népirtáshoz vezető történelmi időszak amely ilyyen alaposan dokumentálható lenne, nemcsak az áldozatok hanem az elkövetők és a külső szemlélők szemszögéből is. Ez egy olyan korszak, melyben világosan tetten érhetők a feldolgozatlan előítéletek, a felszínre nem hozott félelmek és a meg nem kérdőjelezett hazugságok végzetes következményei. Világos példákat szolgáltat ez a történelmi lecke arra is, hogyan tudják karizmatikus vezetők manipulálni a tömegeket - köztük a fiatalokat is - azzal, ahogy kihasználják az előítéleteket, a félelmet és a tudatlanságot. Nem akarunk még egy fiatal generációt látni, amely a propaganda bűvöletében elvakultan masíroz a katonai parádékon.
A holocaust - ahogy Ronnie Landau írja The Nazi Holocaust című könyvében - olyan fejezete a történelemnek, amely alapjaiban rengette meg „azt az Európa-centrikus, liberális álmot, mely szerint a nyugati gondolkodás ráció- és kultúraeszménye érzékenyebbé és emberségesebbé tesz bennünket, s a másság iránti őszinte toleranciához vezet. Az az egyébként is gyenge lábakon álló hitünk is végleg megdőlt, hogy a tudomány és a technika kellőképpen meg van zabolázva, s csak az emberiség javát szolgálhatja, hiszen tudósok, politikusok, bürokraták és katonatisztek találták nagyon is csábítónak a tudomány lehetőségeit, és vágyaik, döntéseik egyre pusztítóbb kifejezésére használták fel őket."
Landau szerint a holocaust „részben identitásproblémák - az elidegenedés és az elszigetelődés - következménye volt, ugyanis a modern tömegtársadalmakban az egyén elveszítheti személyiségét, és konformistává válhat".

A nácizmus az emberek összetartozás-érzésére, a közösségi lojalitásra épített egy olyan hatalmas, modern, centralizált társadalomban, amelyben ezek a szükségletek többnyire kielégítetlenek maradnak. Azt a lelkiállapotot használta ki, melyben az egyes ember könnyen beleolvad egy hatalmas bürokratikus gépezet működésébe. A bürokrácia olyan emberi találmány, mely leigázza feltalálóját, aláássa az emberi lelkiismeretet, és felmenti az egyént a morális felelősségérzet alól.

Így a holocausthoz vezető események mély és zavarba ejtő kérdéseket vetnek fel cselekedeteinkkel és meggyőződéseinkkel kapcsolatban: hogyan tudja az egyes ember a jót a rossztól, a helyest a helytelentől megkülönböztetni? Ezért, bár a holocaust egyedi esemény, egyetemes kérdések felvetésére késztet. Ezek a kérdések arról szólnak, hogy mi, mint egyes emberek és mint bizonyos csoportok tagjai hogyan határozzuk meg - Helen Fein kifejezésével - „kötelezettségeink világát", „az embereknek azt a körét, amelyre a kötelezettségek és a jogok vonatkoznak, s amelynek sérelmeit a közösség köteles orvosolni".
Ez a történelmi esemény azt is megvilágítja, milyen következményekkel jár, ha bizonyos emberek kívül kerülnek „a kötelezettségek világán". Richard Rubinstein A történelem ravaszsága című könyvében ezeket az embereket „feleslegeseknek" nevezi. Mint írja, „a politikai jogok nem Istentől származnak és nem elidegeníthetetlenek. A németek rájöttek, hogy egy embernek akkor vannak jogai, ha azokat egy, a jogok védelméhez szükséges hatalommal rendelkező szervezett közösség garantálja". Az 1930-as, 40-es években nem volt olyan közösség, mély hajlandó lett volna a zsidók vagy a cigányok jogait megvédeni, azokét, akiket a nácik nem tartottak embernek.
A rasszizmus, amely áthatotta a náci Németországot, egyáltalán nem volt elszigetelt jelenség. Rubinstein szerint Auschwitz - egyebek mellett - kapcsolatba hozható a rabszolgaság intézményével, mely „visszanyúlik nemcsak az afrikai rabszolga-kereskedelemre, hanem az ókori Görögországra és Rómára is. Ha elfeledkezünk erről a kapcsolatról, akkor a jövőnket komolyan fenyegetve megfeledkezünk arról a vírusról, amely civilizációnk vérkeringésében lappang."
Az ilyen történelmi vonulatok, kapcsolódási pontok tanulmányozása nem könnyű feladat. Mint egyik diákunk megjegyezte: „Ezt a történelmi fejezetet sokkal könnyebb lenne megtanulni, ha nem lenne igaz." Brutális és fájdalmas eseményekről van szó, de muszáj velük foglalkoznunk, mert agyunkba vésik, milyen erővel rendelkezhetnek az eszmék, még a téveszmék is, és mert segítenek gondolatainkat, ítélőképességünket, végső soron a cselekedeteinket formálni. Albert Camus sokat foglalkozott a gondolatok és a cselekedetek összefüggéseivel: „Úgy tűnik, a történelem nagy tragédiái, a közelgő szörnyűségek szinte elkápráztatják az embereket. Bénultan várják a fejleményeket, nem tudják eldönteni, mit tegyenek, csak várnak. S várnak egészen addig, amíg az örvény elnyeli őket. De szeretném meggyőzni az embereket arról, hogy a varázslatot meg lehet törni, a tehetetlenség érzése csak illúzió. A szív ereje, az értelem és a bátorság elegendőek a fátum megállításához, sőt néha még a megfordításához is."
Ezt a fajta varázslatot próbálta megtörni a tudós Jacob Bronowski nem sokkal azután, hogy az Egyesült Államok két atombombát dobott Japánra a második világháború végén. Azon az estén, amikor Bronowski látta, mi maradt Nagaszakiból, „egyetemes pillanatot" élt át: „Azon az 1945-ös estén a magunk módján valamennyien átéltük a pillanatot, amelyben fantáziánk óriása törpévé zsugorodott. Körülnéztünk, és láthattuk azt az erőt, amelyre oly büszkék voltunk, s amely most Nagaszaki romjaival iszonyú árnyékot vetett ránk." Az élmény hatására Bronowski azt javasolta, hogy minden fegyvercsökkentési és le-szerelési tárgyalást „Nagaszaki megtekintése után, intő példája ismeretében kell folytatni, hogy az államférfiak valóban ráébredjenek, milyen horderejű kérdésekről tárgyalnak a nevünkben". Bronowski javaslatát azonban sem a diplomaták, sem a tudósok nem támogatták; úgy érezték, a tárgyaló politikusok „kényelmetlenül" éreznék magukat Nagaszakiban.
A rasszizmus és az antiszemitizmus történetét megismerni is nagyon „kényelmetlen". De ha nem adjuk meg ezt a lehetőséget tanítványainknak, akkor azt sem ismerjük el, hogy képesek szembenézni és megbirkózni ezzel a történettel, s hogy képesek változni és változtatni most és a jövőben is. Mint egy diákunk írta: „Lehet, hogy egyszer ez a történelmi tanfolyam befolyásolni fogja, hogyan érvelek, hogyan cselekszem, sőt még azt is, mi lesz belőlem, mivel foglalkozom." Egy másik tanuló arra is rámutatott, hogy „aki egyszer megismerte ennek a kurzusnak az anyagát, az többé nem tud a maga és a mások emberségéről a régi módon gondolkozni".

Bevezetés

A Szemtől, szemben tanfolyam a közöny veszélyeiről szól, a civil társadalom értékeire tanít, s olyan anyagot ad az iskolák kezébe, amellyel a történelem összetett vizsgálatán keresztül a kritikus és kreatív gondolkodás fejlődését segíthetik elő, azt, hogy a diákok szembe tudjanak nézni korunk kihívásaival, és felismerjék a pozitív irányú változtatások lehetőségeit. A Szemtől szemben program nem egy a sok rövid kurzus közül, amely szép csomagolásban érkezik, hamar feldolgozható és hamar el is felejthető. A Szemtől szemben dinamikus, hosszú távú program, melynek célja az, hogy maradandó nyomot hagyjon az iskola életében.

A PROGRAM MÓDSZERE

A Szemtől szemben programokban részt vevő tanárok az alapítvány munkatársai és vendégelőadói segítségével továbbképzéseken vehetnek részt, amelyeken a humán tárgyak oktatásának módszertani eszközeiről, a vizsgálódás, elemzés, értelmezés alkalmazásáról tanulhatnak, melyekkel kiegészíthetik és gazdagíthatják az anyag feldolgozását. A továbbképzéseken azoknak a tanároknak ajánljuk fel kiegészítő anyagainkat, akik törekednek tanítványaik kreatív gondolkodásának fejlesztésére, egyéni véleményük kialakításának segítésére, és jól építenek a csoportos megbeszélésekre.
A serdülőkor olyan időszak, amikor a fiatalok a függetlenség, a bizalom, a szabadság és a felelősség fogalmainak értelmezésével küszködnek. Egyszersmind ez az az időszak, amikor a kortárs csoportok és a kölcsönös emberi kapcsolatok felfedezése nagy hatást gyakorol rájuk. A Facing History Alapítvány által ajánlott olvasmányok és filmek abban segítik a fiatalokat, hogy saját identitásukról és a társadalomhoz való viszonyukról elgondolkodjanak. Az anyag gyakran mutat be különböző nézőpontokat, egymással vetélkedő felfogásokat, hiszen nemcsak saját magunkat, hanem embertársainkat is meg kell tanulnunk megérteni. Olyan gondolati és érzelmi keretek között mozoghatnak a fiatalok, melyek számukra is fontosak. A Facing History segíti őket a tanulás jelentőségének felismerésében és olyan technikák elsajátításában, melyekkel pozitív irányba változtathatják életüket.
A serdülőkorban a személyiség jelentős mértékben fejlődik. A diákoknak a saját gondolkodásmódjukról is el kell gondolkodniuk, hogy nyomon tudják követni morális fejlődésüket. Egyik diákunk így látta ezt: „A tanfolyam idején tudatára ébredtem nemcsak annak, hogy mi történt a múltban, hanem annak is, hogy mi zajlik manapság körülöttem és saját magamban." A Facing History a gondolkodás fejlődését és a történelem iránti fogékonyságot azzal is növeli, hogy konfliktushelyzeteket mutat fel, s újra meg újra szembesíti a diákok egyszerű válaszait a történelmi kérdések komplexitásával. A tankönyv olvasmányai, feladatai azt segítik, hogy a diákok minden kérdést több szemszögből vegyenek szemügyre, hogy beleéljék magukat mások helyzetébe, és hogy szabadon fejezzék ki gondolataikat. Végiggondolhatják, milyen egyéni választási lehetőségeik vannak abban a társadalomban, melyben élnek, és választásaiknak milyen következményei lehetnek.
Napjainkban, amikor egyre többen hangoztatják, hogy a fiataloknak meg kell tanulniuk kritikusan gondolkodni, de azt nem fejtik ki, hogy tulajdonképpen miről, a Faring History Alapítvány rendkívül nagy gondot fordít a tartalomra. Ez a program nem menekül a kényelmes relativizmusba, hanem nagyon is elkötelezett. Határozottan elkötelezett a demokratikus értékek és meggyőződés iránt, és hisz a megelőzés lehetőségében is. Hiszünk abban, hogy az előítéletek, a mítoszok, a rosszul informáltság veszélyeztetik a nemzetet és a nemzet jövőjét. A veszélyeknek csak egyik jele az egyre növekvő bűnözés. Diákjainkat mindezek miatt meg kell tanítanunk kritikusan látni, hallgatni, olvasni és gondolkodni. Válaszaikat, megoldási javaslataikat állandóan ütköztetni kell a problémák komplexitásával, hogy gondolkodási technikájuk árnyaltabbá váljék. Számos olvasmányt éppen ezzel a céllal válogattunk be a tananyagunkba. Közülük néhány az egyes emberek előtt álló választási lehetőségeket mutatja be. Mások a társadalom vagy az egyéni viselkedés olyan megnyilvánulásaira hívják fel a figyelmet, melyek befolyásolják a döntéshozók vagy akár egész nemzetek lépéseit. Az olvasmányok azt a felismerést segítik, hogy „az élet majdnem mindig komplikáltabb, mint gondolnánk. A totalitarianizmus csillogó vezérei mögött nők és férfiak állnak, különbözőek, összetett jelleműek. Vannak köztűk bátrak és gyávák, agymosottak és mániákusok, s mégis mindegyikük nagyon emberi."
Amikor a diákok a gondolkodásról való gondolkodással foglalkoznak, egyidejűleg olyan szókincsre tesznek szert, mely a döntéshozatalhoz, az ítélkezéshez szükséges, s melyet felhasználhatnak érveléskor. És miközben azzal birkóznak, hogy milyen választási lehetőséggel rendelkeztek az egyes emberek a náci uralmat megelőző évtizedekben, a diákok egyre kevésbé találják kielégítőnek a szimpla válaszokat arra, hogy miért bukott el a demokrácia Németországban. Lassan kezdik meglátni az összefüggéseket a múlt és a jelen között. És elkezdenek kérdéseket feltenni. Egy dél-afrikai diákunk a következőket írta a naplójába: „Olyasmiket tanultunk, amiket nem lehet tankönyvben megtalálni. A történetek és a megbeszéléseink tökéletesen elkápráztattak. Olyan az agyam most, mint egy űrszonda, mást is tudok már kérdezni, mint hogy »ki«, »hol«, »mennyi«. Meg tudom kérdezni, hogy »miért« és »hogyan tehette«". Még egy kis idő, és ez a diákunk azt is meg tudja fogalmazni, hogy mit lehet és mit kell tenni.
A Szemtől szemben tananyaga nagyon jelentős mértékben támaszkodik Hannah Arendt munkásságára. Arendt pontosan dokumentálta saját gondolatait és reakcióit az Eichmann-per során, annak a náci tisztnek a perén, aki a zsidók deportálásáért és megsemmisítéséért volt felelős. Arendt azt remélte, a per során kiderül, hogy Eichmann ideológiai meggyőződésből, gonosz szándékból vagy korlátoltságból tette, amit tett. De úgy tűnt, hogy Eichmann sohasem gondolkodott különösképpen tettein. Sőt a klisék, a rutin és az állandó megfelelési vágy kifejezetten akadályozták a gondolkodásban. Arendt ezek után tette fel azt a kérdést: „Lehet, hogy a gondolkodás mint olyan, a vizsgálódás szokása ... az egyik feltétele annak, hogy az ember megtartóztassa magát a gonosz cselekedetektől vagy még a gondolatuktól is?" Arendt végül is arra a következtetésre jutott, hogy a gondolkodás ugyan segít lebontani a beidegződéseket, de önmagában nem vezet cselekvéshez. A gondolat és a cselekedet közötti hidat az információkra támaszkodó ítélet szolgáltatja. Az ítéletet így nem egyszerűen egy szabály vagy egy törvény mechanikus alkalmazásának tekintette, hanem olyan megnyilvánulásnak, amely választás eredménye.
Jacob Bronowskinak a gondolkodásról, ítélkezésről és cselekvésről szóló nézeteire is nagymértékben támaszkodtunk. „Nincs olyan információcsere, mely nem követeli meg az ítéletalkotást - írja. - Az emberek közötti minden információ és minden tudás átadásához a tolerancia játékszabályaira van szükség. Függetlenül attól, hogy a tudomány, az irodalom, a vallás vagy a politika területén zajlik az átadás, s még akkor is, ha az üzenet formailag nagyon közel áll a dogmához." Bronowski szerint ugyanis az eltérő nézeteket toleráló képességében különbözik az ember minden más teremtménytől.
A Szemtől szemben anyagában úgy használjuk fel mind Arendt, mind Bronowski nézeteit, hogy a diákokat különböző nézőpontokkal ismertetjük meg, hogy észrevegyék a különbségeket, illetve az ellentmondásokat, mielőtt saját maguk ítéletet alkotnának. Mint egyik tanárunk írta, „ez egy olyan program, mely tiszteli a kettősséget: folyamat és eredmény, ész és szív, történelem és etika egyforma súllyal szerepelnek".
Annak fontosságát, hogy diákjainkat önálló ítéletalkotásra késztessük, Betty Bardige és Carol Gilligan professzor közös tanulmánya fogalmazza meg, amelyre nagyban építünk. Azt hangsúlyozzák, hogy ha diákjainkat nem késztetjük morális ítéletalkotásra, beleragadnak saját gondolatvilágukba, következésképpen nem tudnak majd az igazságtalanságra megfelelően reagálni. Nagyon fontos, hogy a diákok megtanulják a cselekedetek következményeit és okait is elemezni.
A mi megközelítési módunkban jelen van ez utóbbi kettősség. Ezzel tudják tanáraink elvezetni diákjaikat a gondolattól az ítélkezésig, az ítélkezéstől a cselekedetig. A feldolgozási folyamat során a tanárok és a diákok közösséget alkotnak, melyben gondolkodni tanulnak. Mint Hannah Arendt rámutatott, a gondolkodás belső folyamat, vagyis egy önmagunkban folytatott diskurzus, melynek során morális elveinket kialakítjuk. Az ítéletalkotáshoz azonban a másokkal folytatott dialógusra van szükség. Arendt ennek a tevékenységnek a jelentőségét hangsúlyozza:

A világ nem attól lesz humánus, hogy emberek alakítják, emberek hangjával van tele, hanem attól, hogy emberek közötti dialógus tárgya. Bármennyire is hatnak ránk a világ eseményei, bármennyire is felzaklatnak vagy stimulálnak is bennünket, emberivé akkor válnak, ha megbeszéljük őket embertársainkkal... Azzal humanizáljuk a világban és a magunkban zajló folyamatokat, hogy beszélünk róluk, és a róluk folytatott beszélgetés során tanulunk meg embernek lenni.

A Szemtől szemben anyagának feldolgozásakor a tanárok és a diákok naplót vezetnek. A napló segítségével először önmagukról tanulnak: megvizsgálják céljaikat, értékeiket, meggyőződéseiket. A reflexióik feljegyzése után jönnek össze csoportokban, hogy megosszák a többiekkel gondolataikat, és közösen próbáljanak megoldási javaslatokat megfogalmazni egy-egy kérdésre. Ehhez a közös tevékenységhez bizalomra és kölcsönös tiszteletre van szükség. Az ilyen légkör kialakításához komoly munkára és újfajta tanár-diák viszonyra van szükség. Legtöbb tanárunk külön megállapodást köt diákjaival, hogy ennek az új alapokon álló viszonynak a fontosságát hangsúlyozza. Egy tanár így írt erről:

Megmondtam az osztálynak, hogy az új tananyag számos olyan dolgot tartalmaz, mely fájó pontjainkon érinthet mindannyiunkat, ha nem figyelünk eléggé egymás érzéseire. Elmondtam, hogy számomra kényelmetlen lesz a foglalkozások megszervezése, ha nem tudunk bizalmas légkört kialakítani.
Megállapodtunk tehát, hogy mindenki szabadon beszélhet az érzéseiről, és senki sem fog a másikon gúnyolódni.

A szöveggyűjtemény anyagait úgy válogattuk, hogy megbeszélésre ösztönözzenek, s megerősítsék, hogy a tanulás közös erőfeszítés eredménye, mely a tanulási folyamatban résztvevők mindegyike számára hasznos. A könyv mind a tanárokat, mind a diákokat szolgálja, mert:

 olyan oktatási modellel szolgál, mely segít a gondolkodástól az ítéletalkotásig, ettől pedig a cselekvésig eljutni olyan problémák kapcsán, melyek kikerülhetetlenek az erőszak, a rasszizmus, az antiszemitizmus és a bigottéria tanulmányozása során;
 a történelem egyetemes jelenségeit tárja fel egy adott korszak tüzetes vizsgálatán keresztül;
 növeli a serdülőkornak elkötelezettségét a társadalom erkölcsi kérdései iránt, segíti őket a „civil társadalom" építésében, hiszen megérthetik, hogy a szomszéd szembefordítása a szomszédjával erőszakhoz vezet.

A Szemtói szembeni a tantervbe beépítő tanárok műhelyfoglalkozásokon, továbbképzéseken, speciális programokon ismerkedhetnek meg módszereinkkel, ahol szakértőkkel közösen gondolkodhatnak és tanulhatnak etikáról, történelemről és új tanítási módszerekről. Mint egyik programszervezőnk megjegyezte: „a tananyag olyan jelentős és olyan erőteljes, hogy alaposan át kell gondolnunk, miért és hogyan tanítunk. A legjobb tanári technikák birtokában kell lennünk, fontos problémákat mesterien kell tudnunk felvezetni, és bonyolultabbá kell tennünk azok gondolkodását, akik megelégednének az egyszerű megoldásokkal."
A Szemtől szemben munkatársai - miközben módszereinket bemutatják - segítenek a tanároknak elsajátítani azokat a technikákat, melyekkel a diákjaikat újfajta gondolkodásra ösztönözhetik. A felkészítés után munkatársaink segítenek a tanároknak pontosan megtervezni az osztályaik számára legmegfelelőbb programot.
Az alapítvány munkatársai mintegy két évtizede pontosan fel is jegyzik az alapítvány tevékenységeit és eredményeit. Az értékelő tanulmányok szerint a programok elérik céljukat. A diákok igenis képesek e nehéz problémakörrel foglalkozni és legjobb gondolkodási képességüket latba vetni. Tudnak párhuzamot vonni a múlt eseményei és a saját életük között. S jóllehet minden diákra egy kicsit másképp hat a program, mindegyikük felfedezi a saját környezetével vonható párhuzamokat: az előítéletekről, a diszkriminációról vagy az erőszakról szóló beszélgetések óhatatlanul arra késztetik a diákokat, hogy a saját iskolájuk vagy lakóhelyük hasonló jelenségeiről is szóljanak. Henry Zabierek, a brookline-i központ társadalomtudományi igazgatója fogalmazta meg a programnak ezt az aspektusát a Facing Histoty megalakításakor:

Ez a program nemcsak a holocaustról szól. A népirtás ábécéjét és aritmetikáját taglalja, de más alapkészségeket is tanít, mint amilyenek az átgondolás, az elmélkedés és az érvelés. Szól az előítéletekről, a diszkriminációról és a bűnbakképzésről, de az emberi méltóságról, morálról, törvényről és állampolgári létről is. Szól a felejtésről és a kibújásról, de a civil kurázsiról és az igazságról is. A „vissza az alapokhoz" e mai világában ez a tananyag i hangsúlyozza, hogy az alapkészségek mellett van egy még fontosabb, még alapvetőbb: az emberi élet szentsége.

Az alapítvány - minden valószínűség szerint - nem fog véget vetni az előítéletek, a diszkrimináció vagy a bűnbakkeresés jelenségeinek, de még csak a játszótéri verekedéseknek sem. De a programban részt vevő tanárok és diákok sokkal érzékenyebbé válnak e jelenségek okaira és következményeire. A program közvetlen hatása néha szerény, például azt említik meg a diákok, hogy másként ítélik meg a sztereotípiákat vagy a rasszista mocskolódást. Egy diák ezt írta: „Ez a program azt mutatta meg nekem, hogy nem csak az én népem, a feketék szenvedtek... Mindannyian emberek vagyunk... Magamba néztem, s elismerem, én is gondoltam más embercsoportok tagjaira előítélettel. Minden ember hajlamos ilyesmire, de valamennyiünkben van együttműködési készség, béke és szeretet is." Az ilyen tudatosodás önmagában is nagyszerű eredmény.
A szülőktől is kaptunk pozitív visszajelzéseket. Egyikük például ezt írta: „Semmilyen más tanfolyam nem vetett fel ennyire reális problémákat. A lányomnak mozgósítania kellett az összes lelki, morális és intellektuális képességét, hogy meg tudjon birkózni a kérdésekkel. Semelyik más tanfolyam nem volt ennyire fontos számára, s meg volt győződve arról, hogy a felelősségteljes felnőtté válásban segítik."
Számos levél tanúskodik arról, hogy a diákok mellett a tanárok is úgy érzik, hogy a program jelentős befolyást gyakorolt rájuk: nemcsak a munkájukra, de viselkedésükre és tanítási módszereikre is.

A KÖNYV SZERKEZETÉRŐL

A szöveggyűjtemény nem hagyományos tankönyv, különálló fejezetekkel és nevelési célokkal. Anyaga rugalmasan kezelhető, komplex események és eszmék sok szempontú bemutatását adja. Arra bátorítja a diákokat, hogy eredeti és átgondolt válaszokat adjanak a felvetett nehéz kérdésekre. Segít párhuzamot vonni a múlt eseményei és a jelenkor között. Nemcsak történelem, hanem irodalmi, művészeti és természettudományi órákon is feldolgozható. Az olvasmányokat egy Összefüggések és kérdések című rész követi, melyben kiegészítő idézetek és kérdések, feladatok találhatók.
A szöveggyűjtemény első két fejezete arra ösztönzi a diákokat, hogy gondolkozzanak el az emberi viselkedésmódokról, és bevezeti őket a döntéshozás elveibe. Egyben segíti a diákokat abban is, hogy kialakítsák erkölcstanuk alapszókincsét. Az első fejezet például megmutatja a diákoknak, hogyan kapcsolódik egymáshoz az egyén és az őt környező társadalom. Maguk ismerhetik fel, miért állítja Martha Minow: „ha valamit úgy azonosítunk, hogy valamihez hasonlónak minősítjük, nem csupán osztályozzuk a világot; hanem szabatos osztályozást is teremthetünk ennek minden konzekvenciájával, és a magunk helyét is megtalálhatjuk mindezen dolgok viszonylatában. Ha viszont azáltal határozunk meg valamit, hogy az mennyiben tér el a többi dologtól, akkor széttagoljuk a világot; a nyelvet kirekesztésre, megkülönböztetésre - azaz diszkriminálásra használjuk fel."
Az első fejezet tehát a programban tárgyalt legfontosabb kérdések jelentős részének feltárásával kezdődik:
 Hogyan alakul ki identitásunk?
 Hogyan befolyásolják viselkedésmódjaink és hiedelmeink gondolkodásunkat? Miként hatnak vissza cselekedeteink gondolkodásunkra?
 Hogyan maradhatunk egyéniségek akkor is, ha egy csoport tagjává leszünk?
 Miként befolyásolja cselekedeteinket és viselkedésünket az a hajlandóságunk, hogy magunkat egyéniségnek, a többieket pedig egy csoport tagjainak lássuk?
A második fejezet azt vázolja fel, miként határozzák meg önazonosságukat a különböző nemzetek. Egyben segíti a diákokat abban, hogy megértsék e meghatározás jelentőségét. Végül is azok, akik meghatároznak egy nemzetet, azt is megmondják, ki lehet része a „kötelezettségek összességének", amit egy nemzet léte jelent. A fejezet elején azzal a három fogalommal foglalkozunk, amelyek mindegyike a maga módján formálta e meghatározást a XIX. században és a XX. század elején: a demokráciával, a fajjal és a nacionalizmussal. E három kérdésre adott válasz óriási hatást gyakorolt a világ összes népeire. A „fajról" kialakult hamis eszmék adott alkalommal etnocentrizmussá és sovinizmussá fokozták a nacionalizmust, vagyis - eredeti jelentésében véve - a nemzeti érzületet. Ugyanakkor számos demokrata összetévesztette az egyenlőséget az egyformasággal. Egyesek viszont azt vonták le a különbözőségekből, hogy „azok" kevésbé számítanak embernek, mint a „magunkfajta".
Az ezt követő néhány fejezet azokkal a lépésekkel foglalkozik, amelyek végül is a holocausthoz vezettek, és ezeket a döntéseket kapcsolatba hozza a diákok mai életének fontos dolgaival - különösképp a fajgyűlölet, az antiszemitizmus, az erőszak, a megalkuvás és a hatalom kérdéseivel. A III-TV. fejezet Európa és az Egyesült Államok népeinek, és különösképpen Németország és Magyarország népének választási lehetőségeit vizsgálja az első világháború utáni időszakban. A III. fejezet arra összpontosít, miként próbáltak a németek demokratikus viszonyokat kiépíteni a megalázó vereség után, és megmutatja azokat az értékeket, mítoszokat és félelmeket, amelyek e törekvéseket meghiúsították (a IV.-ről részletesebben lásd A magyar kiadásról című részben). Az V-IX. fejezet azt vizsgálja, hogyan változtatták a nácik Németországot totális állammá, egymás ellen fordítva a szomszédokat, hogy megtörjék a polgárság erkölcsi tartását, és a németek végül is miért engedték, hogy ez megtörténjék velük. A diákok elgondolkozhatnak azon, hogy az egyének és a nemzetek miként fogták fel „kötelezettségeik körét" a harmincas és negyvenes években, és mi volt a következménye ezeknek az elhatározásoknak. A fent jelzett fejezeteknél a diákok elgondolkozhatnak azon, hogy ők maguk mit tettek volna az adott időszakban. A diákok itt fedezhetnek fel kapcsolódási pontokat saját világukkal, és ekkor kezdik megérteni Cynthia Ozick figyelmeztetését: „Ha az egész lakosság a félreállást választja, az áldozatok szövetségesek nélkül maradnak, a figyelő tekintetektől megszabadult bűnözők erősebbnek érzik magukat - és ekkor jön el az az idő, amikor már hősökről kell beszélnünk. Ha egy mező elejétől végéig birkákkal van tele, a szarvas kiemelkedik közülük. Ha egy földrészen az egyik parttól a másikig csupa megalkuvó lakik, megtudhatjuk, mi az a heroizmus."
Amikor ezt a fejezetet olvassák, sok diák és tanár a bátorság példáira helyezi a hangsúlyt, hiszen ezek újraélesztik az emberiségbe vetett reményt. Ha azonban csak a hőstetteket tanulmányozzuk, és csupán az emberi méltóságról beszélünk, az eltorzíthatja a képet, elfedve e történet szomorú valóságát. Ha elgondolkozunk az áldozatokon és a tömeggyilkosok tettein, létre kell hoznunk az emberirtás új kifejezésrendszerét. A „válaszutak nélküli választás" a példátlan emberi viselkedésmódok e történetében nem kínálja fel a jó és rossz lehetőségeit, csupán az abnormális lépések egyik vagy másik formáját.
Az utolsó három fejezet során juthatnak el a diákok a gondolattól az ítéletalkotásig, majd a cselekvésig. Amikor a diákok az ítéletalkotást erkölcsi vagy jogi értelemben fogják fel, az alábbi kérdéseket szokták figyelembe venni:
 Mi a különbség az emberiség, illetve emberiesség elleni bűntett és a háborús helyzetben történő emberölés között?
 Mi az ítélkezés célja? A rossz cselekedet megtorlása vagy figyelmeztetés a jövendő tettesei részére?
 Felelősségre vonható-e az egyes ember olyan bűnökért, amelyeket hazája érvényben levő törvényeinek engedelmeskedve követett el? Vagy vannak azoknál magasabb rendű törvények is?
 Hogyan határozzuk meg a büntetés mértékét? Mindenki egyaránt felelős? Vagy egyeseknek nagyobb a bűnük, mint másoknak? Lehet-e bűnös egy egész nemzet?
A XI. és XII. fejezet a megelőzésről, az emberek önvédelmi lehetőségeiről szól, visszatérve a könyv első két fejezetében tárgyalt témákra. A XI. fejezet azt kutatja, miként emlékezünk a múltra, és hogyan alakítják ezek az emlékek a jelenünket. Bemutatja, hogy a nemzetek és egyének miként igyekeznek megkerülni, felülvizsgálni, letagadni vagy újrafogalmazni a maguk történelmét. Judith Miller újságíró szavaival élve, „a történelmi és egyéni gonoszságok és gyengeségek megismerése és emlékezetünkbe idézése nem akadályozza meg a népirtás megismétlődését. Ám a történelmi tények lebecsülése és az emlékek elfojtása lerombolja azt a tökéletlen, de mégiscsak legbiztosabb gátat, amelyet az ilyen iszonyatos mértékű kegyetlenség és az iránta való közömbösség ellen emelhetünk." Mi táplálja hát az emlékezetet? Miller szerint az emlékezet olyan valami, ami a múltat hitelesebbé teszi, és növeli az együttérzést és az egymással való törődést. A fejezet egyik részében a diákok megvizsgálják, hogyan idézzük fel a múltat az emlékművek, a múzeumok és az oktatás segítségével.
A XII. fejezet azzal foglalkozik, mit tehetnek az emberek, hogyan lehet megelőzni a tévutakat, mi teszi az embert jó polgárrá. A fejezet a körül a gondolatsor körül épül fel, hogy „az embereket a helyes cselekedetek teszik derék emberré. Az ember könyörületes tettei által lesz jószívűvé. A jó polgár úgy válik azzá, hogy jó polgárhoz illő tetteket visz végbe." A fejezetben bemutatott néhány személyiség segít megérteni, mi élteti a demokráciát, hogyan kapcsolódik az egyén a többiekhez a közös munkában való részvétellel, a közösséget szolgáló cselekedetekkel.

Felépítés és szerkezet

A szöveggyűjtemény fejezetei hasonló szerkezetűek. Mindegyik egy áttekintéssel kezdődik, amely felvázolja a kulcsfontosságú elképzeléseket és témákat. Az ezt követő olvasmányok lehetővé teszik, hogy a diákok maguk kutassák fel ezeket az alapgondolatokat és témákat, minél mélyebbre hatolva bennük. Számos elsődleges forrást használunk, lehetővé téve, hogy a diákok az eszméket, a feltételezéseket és megfigyeléseket egy adott történelmi kor szereplőinek szemén át nézzék. Ahogy Jacob Bronowski írta egy helyen, az ilyen források segítségünkre vannak abban, hogy „következtessünk a láthatóból a láthatatlanra" és „felismerjük önmagunkat a múltban, követve a jelenig vezető lépcsőfokokat". Az olvasmányokból kibontható alapgondolatokra a kiemelt szövegek figyelmeztetnek.
Az olvasmányok végén a diákok feladatokat, idézeteket és kérdéseket találnak. Ezeknek az a céljuk, hogy felkeltsék az érdeklődést, kialakítsák a kutató szellemet, megajándékozzanak a kritikus gondolkodás adományával, és segítsék a különböző gondolatok és koncepciók kapcsolatainak megértését.
Az Összefüggések és kérdések csak kiindulópontot kínálnak ahhoz, hogyan segítsük a diákok konfrontálódását a múlttal és önmagukkal. A tanároknak mindig ki kell választaniuk, melyik feladat az, amelyik a leghatékonyabban kapcsolja össze a történelmet az adott diákok életével, de maga is feltehet szükség esetén kérdéseket, vagy adhat feladatokat.

Köszönetnyilvánítás

A tanulás mindig olyan, együttműködést igénylő tevékenység, amely elhalványítja a tanárt és a diákot egymástól elválasztó vonalat. Egyben olyan folyamat is, amelynek nincs lezárása. Ennek a szöveggyűjteménynek a készítése is igazi tanulási folyamat, oktatási tapasztalatszerzés volt; a szó legjobb értelmében vett kollégák igyekeztek együttműködni a program alakításában.
Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki részt vett ebben a folyamatban, különösképp annak a sok tanárnak, hallgatónak és diáknak, aki információkat nyújtott számunkra. Meghallgattuk őket, és hatottak ránk kutatás, írás, szerkesztés, lektorálás és újraírás közben. Mindegyiküknek igen nagy hálával tartozunk. Különösen az szerzett örömet, mikor felfedeztük, hogy egyes volt diákjaink maguk is pedagógusok lettek, és most újabb nemzedékek számára közvetítik a Szemtói szemben a történelemmel... tanulságait.
Szeretném egyben kifejezni meleg érzelmeimet a Szemtől szemben a történelemmel munkatársainak is. Mikor egyénileg vagy csoportban a szöveggyűjteményen dolgoztunk, megosztották velem tudásukat és tapasztalatukat, kimutatták törődésüket és elkötelezettségüket, törekvésüket egyrészt a nevelők közvetlen szolgálatára, másrészt a diákokkal való közös tevékenység támogatására az osztályteremben éppúgy, mint a tanulókörökben, az oktató szándékú kiállítások, konferenciák vagy jótékony célú rendezvények előkészítésénél. Különösképp szeretném megköszönni szerkesztőnk, Phyllis Goldstein közreműködését, aki megrövidítette az olvasókönyv szövegét, és velem együtt készítette el a végleges változatot. Rendkívül élveztem a közös munkát, ahogy eszmét cseréltünk, és aztán láthattam, hogyan öltenek formát a gondolatok magában a könyvben. Nagyon sokra becsüljük segítségét, türelmét és barátságát. Külön köszönet jár Steven Cohennak, akinek kutatásai lehetővé tették az első kritikus lektorálást, illetve Mary Johnsonnak, Alan Stoskopfnak és Marc Skvirskynek, akik szövegeikkel, ötleteikkel, támogatásukkal segítették a lektorálást. Nélkülük a könyv nem valósulhatott volna meg. Elismerés illeti Tracy O'Brine hozzájárulását is, aki a kutatómunkától az engedélyek beszerzéséig mindent lelkesen és ötletesen intézett, és Cathy McCarneyt, aki az eredeti kézirat nagy részét gépelte. Külön fejezetet jelentett a történetben Joe Wiellette csöndes és baráti háttértámogatása és odaadása a Szemtől szemben a történelemmel... eszményei iránt.
Szeretném megköszönni a segítségét annak a sok tudósnak is, akik intézetekben, szemináriumokon, tudományos tanácskozásokon végzett műhelymunkájukat engedték át. Különösen nagy jelentőségű volt Philip Johnson és Benjámin Ferencz közreműködése, akik felvázolták az első fejezeteket, bővítve gondolatainkat, és Carol Gilligané, aki ötleteit, tanácsait és speciális ismereteit adta át. Rendkívül hálás vagyok azért, hogy Betty Bardige pedagógiai tanácsadóként gondosan átnézte írásainkat; valamint hálával tartozom Michael Berenbaumnak, az Egyesült Államok Holocaust Memóriái múzeuma, kutatási osztálya igazgatójának, valamint Paul Bookbindernek, a University of Massachusetts történész professzorának.
Szeretnék köszönetet mondani az alább felsorolt személyeknek és csoportoknak is, akik segítettek a Facing History tevékenységének irányításában: Marc Skvirskynek, Bonnie Meltzernek, Joe Wiellette-nek, Terry Tollersonnak, Chris Stokesnak, Alan Stoskopfnak és Ted Scottnak. Az ő vezetői munkájuk nélkül az alapítvány nem növekedhetett volna az Egyesült Államokban és külföldön is. Ők testesítik meg számomra a Facing History legigazibb értékeit.
Robert Bullock atyának, a Facing History vezetősége korábbi elnökének és a felügyelő-bizottság jelenlegi elnökének, jóságáért, bölcsességéért, hitéért és tudós tanácsaiért, valamint kitartó támogatásáért. Az ő jövőbelátása alapítása óta kíséri a Facing Historyt, és biztosítja számunkra a virágzást és növekedést. Ó volt a mi legfontosabb mesterünk.
Richard A. Smithnek, a Harcourt General Incorporation és a Facing History and Ourselves elnökének, kezdettől fogva való elkötelezettségéért az alapítvány eszményei iránt, és azért a készségességért, amellyel munkánk fejlődését támogatta. Ó testesíti meg mindazt a ritka odaadást, amelyet az igazgatótanács érez a Facing History és nemzetünk diákjai, tanárai iránt. Vezetői alakja és emberszeretete mindannyiunk számára példakép, akik egy nem haszonelvű szervezet igazgatótanácsában működünk.
Sandra és Philip Gordonnak, akik megadták a Facing Historynak a kellő támogatást ahhoz, hogy megnyissa első helyi irodáját, és folyamatosan támogatják országos munkatársi gárdánkat.
Patrícia Caesarnak, a konzultáns igazgatótanácsi tagnak és jó barátnak, aki megértette, milyen fontos a Facing History, és segített irányítani fejlődését.
A Harcourt General Incorporationnek számos szolgáltatásáért, többek közt a végleges kéziratpéldány technikai előkészítéséért, a könyv külalakjának megteremtéséért és a kinyomtatás és a kötés biztosításáért.
Sam Baknek a borító gondolatébresztő festményéért, valamint az Elements of Time és a Choosing to Participate című kötetek borítójának megtervezéséért.
Hadassah Baskinnek nagylelkű adományáért, amelyet kaptunk tőle, hogy teljessé tegyük a segédkönyvet férjére, Samuel Baskinre emlékezve; fiának, Sheldon Baskinnek és menyének, Judith Wise-nak, akik nélkül aligha nyithattuk volna meg chicagói irodánkat.
Az AARTPACK cégnek a tervezői munkában és a műszaki szerkesztésben való segítségükért és tanácsaikért, külön említve azokat az ajánló szavakat, melyek lehetővé tették a könyv különösen szoros határidejű megjelenését.
Annak a sok személynek és csoportnak, akiknek ötletei és gondolatai gazdagították az eredeti szövegkönyvet. Különösen köszönjük az alábbi munkatársaknak, akik részt vettek az olvasókönyv első kiadásában: William S. Parsonsnak, továbbá Henry Zabiereknek, Barbara Halleynek, Judy Botsfordnak, Róbert Sperbernek, Margaret Drew-nak, Barbara Perrynek, Lisa Coltnak, Zezette Larsennek és Sonia Weitznek.
A National Diffusion Networknek, amely felismerte a Facing History and Owreete jelentőségét mint olyan programét, amely „megérdemli, hogy az egész nemzet megismerje". Minden államban vannak olyan NDN-szervezetek, amelyeknek az a szerepük, hogy tanácsokkal és más módon támogassák azokat a nevelőket, akik érdeklődnek a program iránt. Nagyon méltányoljuk és értékeljük azt a vezetői szemléletet, amely a National Dissemination Association ügyvezető igazgatóját, Max McConkeyt jellemzi.
Köszönetet kell mondanom első Facing History-osztályomnak is a Runkk Schoohan, továbbá azoknak a kollégáimnak, akik segítettek létrehozni a Facing History programját. Diákjaim tudták, hogy fontos munka résztvevői. Munkanaplóik valóban útmutatóként szolgáltak számomra. Bár ezeknek a korai osztályoknak az utazásai bele vannak építve ebbe a segédkönyvbe, az utazás élménye maga lényegében változatlan maradt: a Facing History ezután is arra szolgál, hogy megértsük a világot, melyben élünk, és ha tudunk, jobbítsunk rajta.
Szeretném külön megemlíteni bátyámat, Gerald Sternt, és nővéremet, Paula Sternt, ezt a két embert, akik a gyakorlatba ültették át, amit szüléinktől, Fantól és Lloydtól tanultunk: azt, hogy a dolgok megváltozhatnak és meg is kell változzanak. Bátorságuk, hűségük, becsületességük és minőségtiszteletük igazolják szüléink belénk vetett reményeit. Gerald korai tevékenysége az Igazságügyi Minisztérium polgári jogi osztályán kiterjesztette ismereteimet a társadalmi igazságosság vonatkozásában, egyben bátorítva is, Paula írásai a nőknek a világban betöltött helyéről, előmenetele a kormányhivatalokban és testületekben pedig utat mutatott mind nekem, mind sok más asszonynak.
Végül pedig szeretnék köszönetet mondani férjemnek, Terry Stromnak, aki osztozik velem a tanulás szeretetében, és akinek tanácsait és támogatását személyes és szakmai fejlődésem minden területén érezhettem. Gondos és megértő tanár, tudós és szülő ő. Ádám fiunk feleségével, Sandyvel, és Rachel lányunk kimutatták, hogy büszkék ránk és bíznak bennünk. Mindegyikük tanulmányozta a Facing Historyl, és egyedülálló gondolatokat sugalltak, hogyan kell a témát tanítani és megérteni. Igazán kivételes előny volt számomra, hogy ebben a családban bontakozhattam ki; gyermekeim a legjobbat hozták ki belőlem, és mint általában bármely iskola tanulói, ők a leghitelesebb morálfilozófusok.

Margót Stern Strom
ügyvezető igazgató

A magyar programról

1994 nyarán ismertük meg a Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal programját. Akkor határoztuk el, hogy mind a tananyagot, mind a módszert elhozzuk Magyarországra. Boldogok vagyunk, hogy három év elteltével elkészült a tankönyv magyar változata, és máris sok tanár ismeri a programot szerte az országban.
Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik munkájukkal, együttműködésükkel lehetővé tették, hogy a könyv megszülessen. Különösen hálásak vagyunk Margót Stern Stormnak, a Faring History and Ourselves alapítvány igazgatójának és munkatársainak: Marc Skvirskynek, Phyllis Goldsteinnek és Tracy O'Briennek, hogy rendelkezésünkre bocsátották az anyagot, valamint bizalmukért, tanácsaikért és segítségükért. Igen sokat köszönhetünk Bev Meyer Zemónak és August L. Zemónak, akik első perctől fogva mellettünk álltak és segítették munkánkat. Megkülönböztetett hálával tartozunk a Soros Alapítvány Közoktatás Fejlesztési Programjának, és személyesen Szira Juditnak és Horn Gábornak bizalmukért és kitartó támogatásukért.
Kovács Mónika, Beró László, Kovács Katalin, Nyíri András

A magyar kiadásról

A holocaust és az emberi természet című társadalomismereti szöveggyűjtemény magyar kiadása szellemében és szerkezetében egyaránt hűen követi az amerikai alapítvány munkáját, de talán akkor sem esünk túlzásba, ha azt mondjuk: művét. Mégis, ez a magyar nyelvű változat nem egyszerűen fordítása az eredeti könyvnek, inkább nevezhetnénk fordításnak és adaptációnak. Éppen azért, hogy hűek maradhassunk az olvasókönyv szelleméhez, számos változtatást is végeztünk rajta. Ennek egyaránt voltak elvi és gyakorlati okai.
Az eredeti szöveggyűjtemény számos olyan - népek, népcsoportok, vallások vagy felekezetek, rasszok között fellépő - negatív indulattal vagy kirekesztéssel foglalkozik, amelyeket Magyarországon - az adott csoport hiánya vagy a történelem eltérései miatt - legfeljebb intellektuálisan lehet megközelíteni és megérteni, de átélni vagy érezni az adott csoporthoz kötődő indulatokat nem lehet. Ezért bizonyos olvasmányokat kicseréltünk, és helyükre a magyar olvasót közelebbről érintő írásokat tettünk. Ugyancsak igyekeztünk az új olvasmányok kiválasztásánál vagy egyes idézetek kicserélésénél arra, hogy jelezzük, milyen problémák származnak Magyarországon a térség elkésett nemzetállami fejlődéséből, a Kárpát-medence különleges etnikai és történelmi sajátságaiból. Az amerikai könyv kitűnő első és második világháborús történeti áttekintését közép-európai és magyar tényekkel és adatokkal egészítettük ki. Jelentősen meg kellett növelnünk ezáltal a második világháborút megelőző évtizedek történetét tárgyaló részt, ezért új fejezetet iktattunk be. Ebben az általunk beillesztett IV. fejezetben bemutatjuk azt a komplikált szellemi-történelmi helyzetet, amely Magyarországot Németország tartózkodó, de mégis kitartó szövetségesévé tette, és jelezni próbáljuk azt az utat, amelyet Magyarország a trianoni békétől a német megszállásig és a nyilas hatalomátvételig megtett. Igyekeztünk a hétköznapokra vonatkozó kérdéseket is mai és magyar helyzetekre vonatkoztatni, és ahol erőltetés nélkül lehetséges volt, próbáltunk a magyar történelem közelmúltjára, 1956-ra, a forradalom leverésére és annak a következményeire, valamint az 1989-ben elkezdődött rendszerváltás példáira is hivatkozni. Szinte teljes egészében új olvasmányokból áll a könyv utolsó fejezete, hiszen a demokrácia hétköznapjai, a civil helytállás és érdekérvényesítés lehetőségei és mintái különböznek értelemszerűen a leginkább két olyannyira különböző társadalomban, mint amilyen az Egyesült Államoké és Magyarországé. Megőriztük az eredeti jegyzetelési rendszert, de a könyv végén az olvasó kiegészítő listát talál a kérdéskörről magyar nyelven olvasható fontosabb és az érdeklődőknek javasolt könyvekről. Ugyancsak követtük az eredeti tördelésnek azt a sajátosságát, hogy a fontos idézeteket, történeteket idézőjel nélkül, függőleges léniával hangsúlyozzák.
Munkánkat abban a reményben ajánljuk a magyar pedagógusok és diákok figyelmébe, hogy az olvasókönyv belőlük is hasonló gondolatokat vált ki, mint amerikai társaikból. Várjuk véleményüket és megjegyzéseiket is, hogy egy remélhetőleg szükséges következő kiadás már a magyarországi iskolai tapasztalatokat is hasznosíthassa.
Gáspár Zsuzsa
szerkesztő
Kiadványok