Települési egészségtervek
A tervkészítő adatai Nyomtatóbarát változat
Témája:
Amit együtt tehetünk az egyén és a közösség életminőségének javításáért
A kiadás helye:
Máriakéménd
A kiadás éve:
2001
Kiadó:
Máriakéménd Község Önkormányzata
Információt ad:
Rott Ferenc
Tárgyszavak:
emelkedő lakosságszám, alkoholizmus, kevés munkalehetőség
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
Megvalósításra váró feladatok:
1./ Szennyvízhálózat megépítése
2./ Pincesorba vezető út megépítése és a Pincesor villamosítása
3./ Közterületek parkosítása (A szemet gyönyörködtető, szép környezet minden esetben kihat jó közérzetünkre, lelki egyensúlyunkra. A fákkal, virágokkal beültetett közterületek látványa erősíti a lakóhely iránti elkötelezettséget. A parkosított közterületek rendben tartása a lakosság összefogását, közösségi felelősségérzetét erősíti, fizikai erőfeszítést, rendszeres mozgást igényel, mely közvetve egészségi állapotunkra is kihat.)
4./ Törökvári kirándulóhely kialakítása (Szükséges lenne néhány tűzrakó hely kialakítása, olyan tetők felállítása, ahol esős időben tartózkodni és hálózsákban aludni is lehet, valamint padokat, asztalokat, turistajelzéseket, védelmi táblákat, szeméttárolókat, sátor utakat stb. is fel kell állítani. Szükség lenne továbbá sátrakra, hálózsákokra, gázfőzőkre, ezek birtokában a térség kis falvai részére is meghirdetnék a kirándulási lehetőséget.)
5./ Önkormányzati pincében oktatási helyiség és bormúzeum kialakítása (Illetve egy olyan bemutató-oktató helyiség kialakítása, mely alkalmas arra, hogy a község szőlőgazdái bemutathassák az általános iskola tanulóinak és idelátogató csoportoknak a szőlő feldolgozásának és a bor kezelésének műveleteit.)
6./ Óvoda udvarán játszótér kialakítása (A jelenleg ott található fémből készült mászókákat, hintákat és a csúnya autógumikat eltávolítanák és a helyükbe fából készült, korszerű, szép játékok kerülnének.)
7./ Kézműves foglalkozások időseknek (Az Idősek Klubjában kialakítanának egy „kézműves sarkot”, ahol szövőszékkel, varrógéppel lehetne dolgozni, rongyszőnyegeket, szőtteseket, játékokat, foltvarrással készült kézimunkákat lehet készíteni.)
8./ Szabadidőcentrum kialakítása (Átgondolt és tervszerű kertépítéssel csodálatos környezetet lehet varázsolni a sportoló fiatalok és felnőttek, a játszó gyerekek és a pihenő idősebbek részére. A pihenőpark egyik részében közlekedési parkot alakítanának ki, ahol a gyerekek megtanulnák a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait.)
9./ IFJÚSÁGI Klub berendezése. (A helyiség jelenlegi formájában nem alkalmas vitafórumok, előadások rendezésére, asztalok hiányában nem lehet olyan tevékenységet űzni, mint pl. a társasjáték, kártyajáték stb., a fiatalok otthonról visznek magukkal magnót, hogy zenét tudjanak hallgatni.)
10./ Mezőgazdasági ingatlanok művelésének elősegítése
11./ Gyümölcsfák telepítése, üvegház építése

Máriak~1.docMÁRIAK~1.exe

Települési egészségtervek