Soros Alapítvány Évkönyv 2002
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Települési egészségterv
9 660 000 Ft

Az egészségterv az életminőséggel és az egészséggel kapcsolatos helyi adatok és igények összegyűjtésén, feldolgozásán, valamint értékelésén alapuló cselekvési program, amely a közösség legfontosabb problémáira kíván reálisan megvalósítható megoldásokat adni, ezzel javítva a közösség tagjainak életminőségét és egészségi állapotát. A cselekvési programoknak elsősorban a helyi erőforrásokra támaszkodva kell a közösség életminőségét javítaniuk. Pályázati feltétel volt, hogy mind a tervezés, mind a programok megvalósítása a helyi társadalom – önkormányzati intézmények, civil szervezetek, vállalkozók – széles körű összefogásán és együttműködésén alapuljon, valamint hogy a programok az egyszeri támogatás megszűnése után is folytathatóak legyenek. A Soros Alapítvány 1998 és 2001 között az egészségterv elkészítését és a pályázó által legfontosabbnak tartott – egy év alatt megvalósítható – programját támogatta.

Az Alapítvány 2002-ben a program továbbélését segítő és a települések együttműködését, hálózatok kialakulását ösztönző projekteket támogatta.

11 pályázat érkezett, amelyből 5 részesült támogatásban.

Támogatott pályázatok

Borsodbóta Községi Önkormányzat, Borsodbóta
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egészségterv Tanács megalakítása, működtetése, a megyében eredményesen pályázó szervezetek közötti együttműködés folytatása
770 000 Ft
Dél-alföldi Régió Települési Egészségterv Egyesülete, Röszke
Az egészségterv hálózaton belüli kapcsolatok erősítése
540 000 Ft
Dél-alföldi Régió Települési Egészségterv Egyesülete, Röszke
Kistérségi egészségterv kidolgozása, elindítása, az adminisztratív munkák elvégzésére állandó személy alkalmazása.
2 880 000 Ft
Fact Alapítvány, Pécs
Szakmai segítés a kistérségi egészségterv programok kidolgozásában. Hírlevél szerkesztés, kiadás.
2 016 000 Ft
Közösségi Kapcsolat Alapítvány, Budapest
A települési egészségterv program alapján már tevékenykedő szervezetek támogatása.
1 100000 Ft
Közösségi Kapcsolat Alapítvány, Budapest
Adatállomány bővítés, a honlap népszerűsítése, szemináriumok szervezése települési szakértők számára.
2 894 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>