Soros Alapítvány Évkönyv 2000
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Közhasznú foglalkoztatás támogatása a kistelepüléseken

23 375 251 Ft

Az 1999-ben, első ízben meghirdetett program az egész ország területére, míg a 2000-ben az ország keleti részére és Somogy megyére terjedt ki, és a 3500 lakosnál kisebb lélekszámú települések önkormányzatai vagy általuk alapított szervezetek, illetve közhasznú foglalkoztatásra jogosult civil szervezetek számára szólt. A pályázati felhívás célja az volt, hogy a pályázó szervezetek a helyi, rászoruló idős lakosság ellátását, gondozását, házuk, kertjük rendben tartását, házimunkák elvégzését a közhasznú foglalkoztatás révén össze tudják kötni a helyi munkanélküliség csökkentésével.

321 pályázat érkezett, amelyből 80 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

Apostag Község Polgármesteri Hivatala, Apostag – Tartós munkanélküliek foglalkoztatása
774 280 Ft
Berzence Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Berzence – A közhasznú foglalkoztatás bővítéséhez szükséges eszközfejlesztés
148 800 Ft
Csanytelek Község Önkormányzata Egyesített Szociális és Népjóléti Intézmény, Csanytelek – Munkanélküliek foglalkoztatása
308 300 Ft
Csokvaomány Községi Önkormányzat, Csokvaomány – A településen élő idős emberek segítése közhasznúak foglalkoztatásával
330 000 Ft
Csurgónagymarton Község Önkormányzata, Csurgónagymarton – Az idős rászoruló lakosság gondjainak megoldása, házuk, kertjük rendben tartása, ezáltal a település képének javftása
302 040 Ft
Döbörhegy Község Önkormányzata, Döbörhegy – A faluban adódó szociális, kommunális feladatok elvégzése a település munkanélkülijeiből választott közhasznú munkások foglalkoztatásával
396 000 Ft
Dőrgicse Község Önkormányzata, Dörgicse – Közhasznú foglalkoztatás az idős lakosság megsegítésére
91 000 Ft
Dunaszentbenedek Község Önkormányzata, Dunaszentbenedek – Közhasznú foglalkoztatás keretében való gondoskodás a rászoruló lakosság ellátásához, házuk, kertjük rendben tartásához
93 000 Ft
Értény Község Önkormányzata, Értény – Közhasznú foglalkoztatással az idősek életkörülményeinek javítása
256 900 Ft
Felsőmocsolád Község Önkormányzata, Felsőmocsolád – Közhasznú foglalkozatáshoz eszközök beszerzése; az idős, rászoruló lakosok ellátása
142 500 Ft
Hejce Község Önkormányzata, Hejce – Közhasznú foglalkoztatáshoz eszközbeszerzés támogatása
148 400 Ft
Helyi Jóléti Szolgálat Alapítvány, Beszterec – Arborétum létesítése és fenntartása a műemléki védettségű honfoglalás kori Besztereci Földvár 10 hektáros területén
200 000 Ft
Idősek Klubja, Dédestapolcsány – Az idős lakosság gondjainak minél szélesebb körű megoldása a helyi munkanélküliség enyhítésével
116 000 Ft
Jenő Község Önkormányzata, Jenő – A községben ravatalozó építése, valamint a belvíz elleni védekezés érdekében árkok építése, karbantartása, közterület-rendezés, időskorúak segítése
368 285 Ft
Koppányszántó Község Önkormányzata, Koppányszántó – Közhasznú foglalkoztatás keretében időseket és rászorulókat hosszabb távon segítő szolgáltatáshoz eszközök beszerzése
124 300 Ft
Községi Ökormányzat, Szalapa – Az idős lakosság házának, kertjének rendbetétele közhasznú foglalkoztatás keretén belül, kisgépek, eszközök beszerzése
138 000 Ft
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Tiszacsermely – Közhasznú foglalkoztatás keretén belül a helyi rászoruló idős lakosság ellátása, az iskola és óvoda környezetének rendben tartása
219 500 Ft
Községi Önkormányzat, Alsótold – Az idős, rászoruló lakosság gondjainak megoldása, összekötve a helyi munkanélküliség enyhítésével
125 000 Ft
Községi Önkormányzat, Bánréve – A településen élő idős, rászoruló lakosság lakásának, udvarának és kertjének kitisztítása, folyamatos rendben tartása
280 000 Ft
Községi Önkormányzat, Baskó – Munkaeszközök vásárlása az idős, mozgáskorlátozott lakosság segítésére
278 103 Ft
Községi Önkormányzat, Bércei – A községben élő idős, beteg emberek gondozása, életkörülményeik javítása munkanélküliek foglalkoztatásával
199 870 Ft
Községi Önkormányzat, Bózsva – A szociálisan rászoruló lakosság életminőségének javítása egy motoros láncfűrész és egy motoros fűkasza beszerzésével
148 000 Ft
Községi Önkormányzat, Dunaegyháza – Az idős, rászoruló lakosság házának, kertjének rendbetétele
323 000 Ft
Községi Önkormányzat, Egerszög – Az önkormányzati ingatlanok, közterületek tisztántartása, az egyedülállók és időskorúak részére segítségnyújtás a kert és a porta rendben tartásához
344 926 Ft
Községi Önkormányzat, Galvács – Idős korúak, egyedülállók támogatása: ház körüli teendők, betakarítás, kertművelés, takarítás elvégzése
350 680 Ft
Községi Önkormányzat, Görgeteg – Két fő 180 napon túli foglalkoztatása közhasznú munkavégzésre, az időskorú emberek szociális ellátásának fejlesztése érdekében
613 640 Ft
Községi Önkormányzat, Herencsény – A településen egyedül élő, rászoruló idős lakosság ellátása, gondozása, a munkák elvégzését biztosító szolgálat létrehozása közmunkások alkalmazásával
235 184 Ft
Községi Önkormányzat, Irota – Az idős és rászoruló lakosság megsegítése közhasznú foglalkoztatás keretében, eszközök vásárlásával
254 000 Ft
Községi Önkormányzat, Karancslapujtő – Rászoruló időskorúak megsegítése, kertek, udvarok, sáncok ápolása, rendezése, ingatlanuk környékének tisztántartása
183 000 Ft
Községi Önkormányzat, Kisberény – Hozzájárulás a közhasznú foglalkoztatás bér- és járulékos költségeinek önrészéhez
260 415 Ft
Községi Önkormányzat, Körősnagyharsány – A községben élő, rászoruló lakosság ellátása, gondozása, a velük való mindennapi kapcsolattartás
763 190 Ft
Községi Önkormányzat, Nagysáp – 8 fő közhasznú munkás foglalkoztatása bér- és járulékos költségeinek fedezése
208 342 Ft
Községi Önkormányzat, Pusztafalu – A településen élő idős, nyugdíjas lakosság gondjainak, problémáinak enyhítése eszközök beszerzésével
525 184 Ft
Községi Önkormányzat, Sajtoskál – Kommunális és szociális gondoskodás biztosítása a községben közhasznú foglalkoztatással
200 000 Ft
Községi Önkormányzat, Sarud – A közhasznú foglalkoztatás igénybevételével az idősek életkörülményének javítása, környezetének rendben tartása
336 000 Ft
Községi Önkormányzat, Sóshartyán – Magányos, idős emberek életviteli problémáinak kezelése, munkanélküliek foglalkoztatása révén anyagi és megélhetési nehézségek kezelése
473 562 Ft
Községi Önkormányzat, Szakácsi – Az idős, rászoruló lakosság megsegítése közhasznú foglalkoztatás keretében, ehhez eszközök vásárlása
254 000 Ft
Községi Önkormányzat, Tiszanána – Az idős lakosság életfeltételeinek javítása, környezetük gondozása a közhasznú foglalkoztatás kereteiben
255 000 Ft
Községi Önkormányzat, Tiszarád – A községben meglévő rossz környezeti hatások megszüntetése, a környezeti arculat változtatása
352 630 Ft
Községi Önkormányzat, Zádorfalva – Rászoruló idős lakosság megsegítése
620 950 Ft
Községi Polgármesteri Hivatal, Fülesd – A szociális gondozók mindennapi munkájának segítése egy Robi típusú kisgép vásárlásával
280 000 Ft
Kunbaja Község Önkormányzata, Kunbaja – A többletfoglalkoztatással járó eszközigény kielégítése, közhasznú munkabér és járulékos költségekhez való hozzájárulás
324 100 Ft
Kurityán Község Önkormányzata, Kurityán – A községben élő, gondozásra szoruló idős lakosok szociális ellátása, gondozása, a lakókörnyezetük rendbetétele közhasznú munkavégzés keretein belül
345 900 Ft
Levél Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, Levél – A település zöldterületeinek, kommunális létesítményeinek fenntartása, az időskorú lakosok életkörülményeinek, életfeltételeinek segítése
350 000 Ft
Máza Község Önkormányzata, Máza – A település időskorú lakóinak segítése, lakóházuk és környékének rendbetétele, fűnyírás, a téli időszakban a lakóház előtti járdaszakasz hótól való mentesítése
300 000 Ft
Meszes Község Önkormányzata, Meszes – Közfeladat ellátása az idős lakosság gondozása, házimunkák elvégzése, kertgondozás, művelés, favágás, udvar, előkert rendben tartása
317 300 Ft
Mogyoróska Község Önkormányzata, Mogyoróska – Közhasznú foglalkoztatáshoz eszközbeszerzés támogatása
190 000 Ft
Murony Község Önkormányzata, Murony – Idős, egyedülálló lakosok részére végzendő ház körüli munkákhoz eszközök beszerzése
100 000 Ft
Nagygyimót Község Önkormányzata, Nagygyimót – A szervezett szemétszállítás és az évi kétszeri lomtalanítás megoldásához utánfutó vásárlása
150 000 Ft
Nagyközségi Önkormányzat, Izsófalva – Szociálisan rászoruló idős nyugdíjasok és egyedül élők segítése közhasznú munkásokkal
271 827 Ft
Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Bugac – 3 fő munkanélküli közhasznú foglalkoztatása
250 000 Ft
Nőtincs Község Önkormányzata, Nőtincs – Közhasznú foglalkoztatás technikai működési feltételeinek javítása
350 000 Ft
Nyírjákó Község Önkormányzata, Nyírjákó – A település rászoruló idős lakosságának ellátása, gondozása közhasznú foglalkoztatás keretében
146 000 Ft
Önkormányzat, Belecska – Szociális szolgáltatás a rászoruló nyugdíjas lakosság részére
206 000 Ft
Önkormányzat, Borsosberény – Közhasznú munkások részére eszközök, szerszámok vásárlása
300 000 Ft
Önkormányzat, Kapolcs – A településen élő, rászoruló idős lakosság házának, kertjének rendben tartásához eszközbeszerzés
150 000 Ft
Önkormányzat, Tereske – Az idős, rászoruló lakosság gondjainak megoldása a helyi munkanélküliség enyhítésével (180, ill. 210 napos foglalkoztatás a helyi munkanélküliek számára)
243 355 Ft
Patapoklosi Községi Önkormányzat, Patapoklosi – A községben élő és rászoruló idős, egyedülálló, beteg emberek gondozása, szociális étkeztetése, házuk, kertjük rendben tartása
212 610 Ft
Piliny Község Önkormányzata, Piliny – A helybeli rászoruló idős lakosság ellátása, házuk, kertjük, járda, árok rendben tartása, házimunkák elvégzése közhasznú munkavégzés keretében
347 220 Ft
Polgármesteri Hivatal, Arnót – Eszközök beszerzése közhasznú munkában foglalkoztatottak munkájának hatékonyabbá tételéhez
400 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Bátor – A kialakítandó nyugdíjas otthon konyhájának üzemeltetése közhasznú foglalkoztatás keretében
223 720 Ft
Polgármesteri Hivatal, Bernecebaráti – Időskorú, egyedülálló emberek ház körüli munkáinak segítése érdekében eszközök beszerzése, közhasznú munkabérhez hozzájárulás
209 500 Ft
Polgármesteri Hivatal, Mátételke – A munkanélküliség enyhítésére közcélú szociális program
924 700 Ft
Polgármesteri Hivatal, Németkér – A helyi idős, rászoruló lakosság segítése közhasznú foglalkoztatás keretében
255 460 Ft
Polgármesteri Hivatal, Szátok – Az idős, rászoruló lakosság gondjainak megoldása a helyi munkanélküliség enyhítése
565 680 Ft
Poroszló Községi Önkormányzat Idősek Otthona, Poroszló – Rászoruló, idős emberek házi gondozása és a ház körüli fizikai munka elvégzése munkanélküli ellátásban részesülők igénybevételével
357 000 Ft
Pörböly Község Önkormányzata, Pőrbőly – Nyugdíjasok szociális támogatási programja közhasznú foglalkoztatott személlyel
111 500 Ft
Pusztamérges Község Önkormányzata, Pusztamérges – Az idős, rászoruló embereknek segítségnyújtás
360 000 Ft
Rakaca Község Önkormányzata, Rakaca – A rászoruló, nyugdíjas lakosság gondjainak megoldása a helyi munkanélküliség enyhítésével
324 288 Ft
Rum Község Önkormányzata, Rum – Közhasznú dolgozók foglalkoztatásával időskorúak lakókörnyezetének gondozása, téli tüzelőjük felfűrészelése
240 000 Ft
Sántos Község Önkormányzata, Sántos – Az Önkormányzat új feladatként szeretné megjelentetni az idősek és a rászorulók segítését közhasznúak foglalkoztatásával
489 000 Ft
Somogyszob Községi Önkormányzat, Somogyszob – Olyan segítségforma beindítása, mellyel támogatást tudnak nyújtani az egyedül élő, időskorú lakosság részére
280 000 Ft
Szakmar Község Önkormányzata, Szakmar – A községben élő idősek és mozgáskorlátozottak megsegítésére közhasznú munkások foglalkoztatása, a működtetés technikai feltételeinek biztosítása
290 200 Ft
Szentliszló Község Önkormányzata, Szentliszló – A falún élő idős emberek életkörülményeinek javítása közhasznú foglalkoztatás segítségével
252 000 Ft
Szerecseny Község Önkormányzata, Szerecseny – A község idős, rászoruló lakosainak segítése, napi feladatok megoldása, a munkák átvállalása
160 000 Ft
Tarhos Község Önkormányzata, Tarhos – A község kül- és belterületén élő idős lakosság segítése
142 260 Ft
Tiszabecs Nagyközség Önkormányzata, Tiszabecs – A településen élő idős, egyedül élő emberek ellátásával, gondozásával, otthonuk rendben tartásával kapcsolatos feladatok elvégzése
484 350 Ft
Várdomb Község Önkormányzata, Várdomb – A község időskorú, nyugdíjas lakosainak szociális támogatási programja közhasznú státusban foglalkoztatott személlyel
90 500 Ft
Zsadány Község Önkormányzata, Zsadány – Idős, egyedül élő emberek segítése, lakásuk, szűk környezetük rendben tartása, ebédhordás, gyógyszerek felíratása
460 800 Ft
Zsáka Nagyközségi Önkormányzat, Zsáka – Munkanélküliek közhasznú foglalkoztatásával a település idős, rászoruló lakosságának szociális segítése, házigondozás megszervezése
178 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>