Soros Alapítvány Évkönyv 2000
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Közösségi ház program

5 179 000 Ft

A program célja, hogy a közösségi házak váljanak a települések problémamegoldó, közművelődési, társadalmi intézményeivé. A roma közösségi házak vezetőinek és aktivistáinak feladata a roma közösségi élet demokratikus szemléletű, önszerveződésre és önkéntességre építő megszervezése, olyan intézményhálózat kiépítése, amely elősegíti és megteremti a helyi/kistérségi együttműködés feltételeit.

A Soros Alapítvány támogatta a programban részt vevő közösségi házak, illetve ilyen jellegű tevékenységet folytató intézmények, civil szervezetek részére egy megelőző állapotfelmérés (diagnózis) elvégzését, majd a felmérés nyomán nyert tapasztalatok figyelembevételével három hétvégés tréningsorozat lebonyolítását. Az előzetes felmérésben 36 település szerepelt, a közösségfejlesztő tréningre 110-en jelentkeztek (egy-egy település 3-5 fővel képviseltette magát), végül a képzést 66-an végezték el.

Ahhoz, hogy a megkezdett program igazán hatékonnyá válhasson, a képzést un. követő programmal célszerű folytatni, amellyel lehetővé válik, hogy a programban korábban legaktívabban részt vevő helyi közösségi csoportok munkája megerősödjön, és tevékenységük mindjobban beépüljön a helyi közösség és a többségi társadalom életébe. A 2000-ben megkezdett és a következő évben lezáruló követő program lényege, hogy a további együttműködésre hajlandóságot mutató települési közösségek rendszeres közösségfejlesztési közreműködéssel valósíthassák meg elképzeléseiket.
Következő fejezet >>
Tartalom>>