Soros Alapítvány Évkönyv 1996
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Független Ökológiai Központ

8 275 850 Ft

A FŐK a Kelet-Európai Független Környezetvédelmi Alapítvány titkársága, amelyet 1989-ben alapított a Soros Foundation-Hungary (New York) és a Közművelődési Információs Vállalat. Célkitűzése független szakemberek és környezetvédelmi szervezetek támogatása, a természet- és társadalomtudományi szakemberek közötti kommunikáció segítése, új, nem önkormányzati környezetvédelmi intézmények életrehívása, erősítése, a környezetvédelem új stratégiáinak előmozdítása, a környezeti tudatosság és nevelés fejlesztése.

Részvétel a környezetpolitika alakításában

A FÖK-nek az Alkotmánybírósághoz intézett, a kárpótlási földalapokba kijelölt védett területek privatizálása ügyében küldött megkeresése, mint ismeretes, eredményes volt 1994-ben: a lépést az Alkotmánybíróság jogtalannak és visszamenőleges hatállyal érvénytelennek minősítette. Ennek hatására 1996-ra törvény született e jogtalanul privatizált területek visszavásárlásáról, e tárgyban kormánybiztost neveztek ki, és a visszavásárlások méltányos áron folyamatban vannak. Az 1996 júniusában elfogadott területfejlesztési kerettörvény elsietett bevezetése számos problémát okozott az önkormányzatok és a településszövetségek számára. A FŐK Fenntartható Közösségek programja, valamint a közösségi környezetvédelmi akciótervek megvalósítását segítő tréningje kapcsán találkozott e kérdésekkel: a környezetgazdálkodást, a fenntarthatóságot segítő gondolkodás hiányával, a társadalmi részvétel, a nyilvánosság és a szubszidiaritás - a helyénvaló döntések - elvének mellőzésével. A FŐK a Környezettudományi Intézettel közösen - 1997. január elején - vitafórumot készített elő, terepbejárásai során vázlatos esettanulmányokat gyűjtött az önkormányzatok körében, valamint elemezte a törvény szövegét.

Fenntartható közösségek program

Közösségi képzés Debrecenben

Az 1995 végén Mályiban tartott Közösségi környezetvédelmi akcióterv megvalósítása c. tréning igen sikeres volt: a követéses vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a résztvevő hat településszövetség, ül. település közül öt megvalósította a tréning során kialakított akciótervét. Az eredmények a képzésen használt kézikönyv javított kiadásában lettek leírva (megjelenés alatt).
A tréning 1996-ban a Magyar Humánökológiái Társaság Tiszántúli Tagozata meghívására Debrecenben került megrendezésre. A tréning két és fél napja során összesen 38 fő kapcsolódott be a munkába, többek között a helyi parlamenti képviselő, a környezetvédelmi bizottság elnöke és a város szinte valamennyi jeles civil környezetvédő szervezete. A helyi sajtó is bőségesen foglalkozott a tréning során közösen kialakított akciótervvel - a városkép fejlesztésének különféle vetületeivel. Az 1990-94 közötti ciklusban az önkormányzat és a civil környezetvédelem példaértékű együttműködése nem folytatódott - a tréning volt több év után az első esemény, amikor a különféle szektorok között a dialógus újra elkezdődhetett. - A tréning követéses vizsgálata 1997-ben lesz.

A Dörögdi-medence organikus fejlesztési programja

A program a természetvédelem, a biogazdálkodás, az ökotu-rizmus és a közösségfejlesztés összekapcsolásával működik. A Természetvédelmi Világszövetség Európai Programjának (IUCN) figyelmét és támogatását sikerült a programra irányítani, ezért Magyarországi Irodája is támogatta a pataktisztító napokat, fasorültetést, kiállítást, népfőiskolai hétvégét, valamint megjelentették az Örökségünk: Hogyan védjük meg a Dörögdi medence természeti értékeit? c. könyvecskét. - A Dörögdi Medencéért Alapítvány (Zürich) támogatásával egész éven át folytatódott a biogazdasági tanácsadás. A polgármesteri kollégium visszajelezte a falufórumok eredményeit: az ott lakók méltányolták a kézzelfogható eredményeket.

Ültess fát utódaidnakl

1996-ban a FŐK Budapesten, a Szőlő utcai panelsor előtti zöldterületen szervezett faültetést.
1996-ban is meghirdetésre került az Angyalátta komposzt c. akció, melynek eredményeként a Közterületfenntartó Vállalat vállalta a karácsonyfák külön gyűjtésének és komposzttelepre szállításának költségeit.

Környezeti nevelés

A program tárgya a témahét mint a környezeti nevelés egyik módszere. Ehhez a tanulásszervezési formához projektszerű tanítás tartozik, az ismeretek megszerzése valamilyen produktum létrehozásába ágyazódik, a kreativitás, a cselekvés kerül előtérbe. A négy egész napos foglalkozás kb. 50 pedagógus számára a FÖK-ben, ill. a Dunakanyar iskoláiban került megrendezésre.

Környezetvédők kisebbségben

A program célja a határon túli kisebbségi helyzetben dolgozó környezetvédő csoportok anyagi, technikai és szakmai támogatása, információval való ellátása, civil társadalmi készségeik fejlesztése, az etnikai kapcsolatok építése. E célokat tréningek, képzések formájában valósította meg a program (Sepsiszentgyörgy, Parajd, Szováta, Zilah stb). 1996-ban a FŐK másodízben rendezte meg a Határok nélkül c. természetvédelmi vetélkedőt, amelyben 52 erdélyi, 20 Szabolcs megyei és 4 kárpátaljai csapat jutott el a döntőig. Folytatódott a szakirodalom határon túli terítése, valamint a DM és a Csornád-Büdös Kisrégió együttműködése, tapasztalatcseréje.
A FŐK honlapja az Interneten magyar, angol, szlovák és román nyelven jelenik meg. (Isd. http://www.rec. hu/fok/ fok.htm)

Ökologikus Építés Adatbázis

A program célja termékorientált adatbázis felállítása a fenn-tarthatóbb, az egészséges környezet, a természeti értékek szempontjából felelősségteli építés elemeinek összegyűjtésére, rendszerezésére és terjesztésére. 1996-ban befejeződött az adatbázis fő témaköreinek kiválasztása és a fő partnerek meghívása.

Naturexpo

1996 elején a Naturexpo a FÖK-öt kérte meg, hogy a civil zöld szervezetek részvételét segítsen koordinálni. A FŐK igyekezett, hogy minél több szervezet megjelenhessen KTM támogatással. A látogatók és a sajtó a Szelíd Technológia Alapítvány által felállított Autonóm házat emelte ki, amelyben a Magyarországon kapható, alternatív energiaforrásokat hasznosító berendezéseket, rendszereket lehetett megtekinteni.

Ökokarácsony

A FŐK a Környezeti Nevelési Egyesülettel közösen az ELTE Tanárképző Főiskolán tartott karácsonyi rendezvényt: kézműves foglalkozásokat, organikus anyagokból készült ajándékok kisvásárát, karácsonyi bábszínházat, valamint előadásokat.

A Soros Alapítvány programirodája - a civil környezetvédelem támogatására

8 275 850 Ft

Az 1996-ban a civil környezetvédelem és a közösségi faültetés támogatását folytatta a kuratórium.

5 772 200 Ft

A környezetvédelem támogatására kiírt pályázatra 158 pályázat érkezett, ebből 74 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

3. sz. Napköziotthonos Óvoda, Berettyóújfalu
Természetvédő nevelés az óvodában
36 000 Ft
16. sz. Általános Iskola, Nyíregyháza
Helyi természeti értékek feltárása, megismerése és megvédése
50 000 Ft
153. sz. Dr. Dornyay Béla Cserkészcsapat, Salgótarján
Környezetvédelmi felmérési munkák a Csalános tónál és a Nagy-Dobodén tónál
86 000 Ft
Általános Iskola, Csányoszró
„Pályázat a Csányoszró gólyáiért"
50 000 Ft
Általános Iskola, Fót
A fóti Somlyó védelmére ismeretterjesztő táblák készítése
20 000 Ft
Általános Iskola, Drégelypalánk
„Környezetvédelmi" szakkör szervezése
30 000 Ft
Általános Iskola és Szakiskola, Hajdúnánás
Környezeti nevelés lehetősége az enyhén fogyatékos gyermekek iskolájában
50 000 Ft
Altalános Iskola/Túrázó Barátok Csoport, Szentes
Zöld Iskola
50 000 Ft
Általános Iskola/Túrázó Hangya Csoport, Szentes
Erdei Iskola
60 000 Ft
AMŐBA ÖKO Központ, Gyergyószentmiklós
Környezeti nevelési képzés pedagógusoknak
80 000 Ft
Angyalföld téri Általános Iskola, Debrecen
Környezeti tudatformálás az általános iskola felső tagozatában
40 000 Ft
Apáczai Csere János SZKI és Kollégium, Dombóvár
Természetrajzi értékek, tanösvény és hozzá kapcsolódó kiadvány szerkesztése
40 000 Ft
Arany János Általános Iskola, Ináncs
A Hernád-folyó természeti értékei gyerekszemmel
40 000 Ft
Bagolyvédők Baráti Köre, Túrkeve
Bagolytani kutatások, bagolyvédelmi akciók
20 000 Ft
Bihari Múzeum Baráti Köre, Berettyóújfalu
Megismerő-, elemző-, kutatómunka, a Sebes-Kőrös élővilágának megfigyelése
30 000 Ft
Buella Mónika, Budapest
A növényzet mint az urbánökológiai hatások tükörképe
150 000 Ft
Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület, Csíkszereda
A Csornád-kisrégió komplex fejlesztési stratégiája
200 000 Ft
Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Zöld Klubja, Debrecen
Az egyhajúvirág megmentéséért project Csokonai Vitéz Mihály Német
100 000 Ft
Tagozatos Általános Iskola, Budapest
Lakossági környezetvédő csoport működtetése hulladék témakörben
50 000 Ft
Damjanich János Gimnázium és Kertészeti SZKI, Nagykáta
Környezetvédelmi és biokertészeti gyűjtemény bővítése, iskolaújság különszámának kiadása
20 000 Ft
Dél-Zselici Települések Szövetsége, Mozsgó
Az Almás-patak monitoring rendszerének kialakítása Egészséges Gyermekekért,
200 000 Ft
Egészséges Környezetért Alapítvány, Debrecen
Környezetünk védelméért, szeretetéért az óvodában Életfa Környezetvédő Szövetség
12 000 Ft
Denevérvédelmi Kutatócsoport, Eger
Denevérvédelem, denevérkutatás
95 000 Ft
Értékeinkért Alapítvány, Zalaegerszeg
Kis-Balaton Tájvédelmi Körzetben természetvédelmi tábor
100 000 Ft
Független ÖKO Klub, Székelyudvarhely
„Pitypang" Hírlevél szerkesztése, kiadása, sokszorosítása, terjesztése
120 000 Ft
Gödöllői Agrártudományi Egyetem Zöld Klub, Gödöllő
Gödöllő város hulladéktérképének elkészítése
150 000 Ft
Gulner Gyula Általános Iskola, Budapest
Budapest folyóvizeinek környezetvédelméért
80 000 Ft
Gyermekváros Miskolc/Környezetvédő Csoport, Miskolc
A vízparti madárvilág összehasonlító vizsgálata az emberi zavarás és vízszennyezés függvényében
80 000 Ft
Hálózat az Élővizekért, Vác
1996. június 5-8. között tartandó braliai regionális találkozó megszervezése
100 000 Ft
Hátizsák Öntevékeny Csoport, Debrecen
A Miklapusztai szikes tavak vízellátását biztosító árok javítása, építése
100 000 Ft
Hermán Ottó Természet- és Környezetvédő Kör, Budapest
Egy lakótelep lakhatóbbá tételének feltételei és lehetőségei
43 000 Ft
Hermán Ottó Természetvédő Kör, Túrkeve
Rovartani feltárás, természetvédelmi oktatóközpont létrehozása
33 000 Ft
Hever Tibor, Budapest
Gyakorlati szelektív hulladékgyűjtési rendszer fenntartása, ill. ismeretnyújtás
175 000 Ft
Ifjúsági Természetvédő Kör, Hajdúböszörmény
Javaslatok a város környezetvédelmi koncepciójához
100 000 Ft
Jászkun Természetvédelmi Szervezet, Szolnok
Élőhelykutatás a Monor-lrsai dombság löszvölgyeiben és a Tiszazug vizes élőhelyein
100 000 Ft
Jávor András, Visnyeszéplak
A Somogy-Zala megyei falugondnoki szolgálatok összefogása
72 000 Ft
Kaán Károly Ökoklub, Sopron
Környezeti nevelés és tudatformálás, aktív környezetvédelmi tevékenység
45 000 Ft
Kék Forrás Környezet- és Természetvédelmi Egyesület, Budapest
A Pilis - Visegrádi hegység forráskatasztere
20 000 Ft
Keresztessy Katalin, Budapest
Halfaunisztikai és ökológiai kutatások a Pilis-hegységben
80 000 Ft
„Két Kerékkel Kevesebb" Egyesület, Vác
Beruházási program készítése az Ipoly-völgyi kerékpárút- hálózatra
80 000 Ft
Kiss Ferenc CSEMETE, Szeged
A biológiai céltozatosság megőrzésének igénye
200 000 Ft
Kossuth Lajos Tudományegyetem „OH Csoport", Debrecen
Környezetvédelmi gólyatábor szervezése, környezet és természetvédelmi előadásokkal
15 000 Ft
Környezetvédelmi Oktatóközpont, Encs
Környezetvédelmi konferencia megrendezése
50 000 Ft
Községszépítő és Környezetvédő Egyesület, Beregsurány
Környezetvédelmi felnőtt- és gyereknevelés
40 000 Ft
Lakossági Hulladékhasznosítási Egyesület, Budapest
Mit tehetünk a hulladékok csökentéséért? című kiadvány kiadása
100 000 Ft
Lungo Orom Ináncsi Szervezete, Ináncs
Korszerű szemétszállítás bevezetéséhez tárolóedény beszerzése, szemétszállítási díj
50 000 Ft
Mácsai Sándor Művelődési Ház, Kába
Környezet és természetvédelmi rendezvények
15 000 Ft
Magyar Biokultúra Egyesület, Budapest
Ellenőrzött biogazd. átállítási időszakának támogatási rendszereit feldolgozó tanulmány elkészítése
150 000 Ft
Magyar Humánökológus Társaság Tiszántúl! Képviselete, Debrecen
Zöld Kamera c. televíziós környezetvédelmi magazin
100 000 Ft
Magyar Madártani Egyesület Zalai Hely) Csoport, Keszthely
Odutelepítési program több madárfaj és denevérek megtelepedésének elősegítésére
100 000 Ft
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoport, Szokolya
A község fecskeállományának felmérése és védelme
35 000 Ft
Magyar Természetvédők Szövetsége, Budapest
A riói dokumentumok magyarországi megvalósításának elemzése
200 000 Ft
Miskolci Egyetem Kémiai Intézete, Miskolc
CERECO '97 nemzetközi környezetvédelmi konferencia
100 000 Ft
MMIK Környezet- és Természetvédelmi Okt. Központ és Szelíd Energia Egyesület, Szombathely
A Vas megyét átfogó környezetvédelmi diákmozgalom elindítása
70 000 Ft
Móricz Zsigmond Általános Iskola, Máromfa
A település gondjainak és természeti értékeinek feltárása, megoldása
49 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Kengyel
A természet megszerettetése a gyerekekkel
14 000 Ft
NATURLAND Alapítvány, Gyergyószentmiklós
A fehér gólya fészkelő helyeinek biztonságossá tétele
100 000 Ft
Neszmély Barátainak Köre, Neszmély
A község természeti értékeinek bemutatása
100 000 Ft
„Nimfea" Természetvédelmi Egyesület, Szarvas
Halfaunisztikai vizsgálat
70 000 Ft
Ócsai Madárvárta Egyesület / ELTE Állatszervezettani TSZ., Budapest
Az Ócsai Madárvárta 1996-os tevékenysége
100 000 Ft
Ökometeorológiai Állomás és Bemutatókert, Szentendre
Helyi és kihelyezett iskolai csoportfoglalkozások tartása, működési költségek
200 000 Ft
Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület, Pénzesgyőr
Komposzt W. C. építése, aprítógép beszerzése és a módszer terjesztése
100 000 Ft
Sokoró Ökológiai Park Alapítvány, Győr
Talajerózióval veszélyeztetett terűletek felmérése a Sokoró térségben
200 000 Ft
Talentum Nyolcosztályos Gimnázium Képességfejlesztés 1991-1908 Alapítvány, Tata
Közreműködés a tatai Öreg-tó ökológiai rehabilitációs programjában
80 000 Ft
Települési Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat, Tűrje
Környezetvédelmi térkép elkészítése
40 000 Ft
Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi SZKI, Cegléd
Környezetvédelmi laboratórium létesítése
100 000 Ft
Varangy Akciócsoport Egyesület, Budapest
Jubileumi Kétéltű és Hüllő Napok megszervezése, varangymentés
70 000 Ft
Városi Önkormányzat II. sz. Óvoda, Szeghalom
A természetre odafigyelés-megszerettetés alapozása óvodáskorban
20 000 Ft
Wessely Gábor, Tolna
LOMB (Lakható Országért Munkálkodók Béketábora) működési költségei
10 000 Ft
Whlte Club, Békéscsaba
White Club az Élővíz-Csatornáért
62 000 Ft
Zöld Pont Környezetvédelmi Egyesület, Kishegyes
Környezetvédelmi kérdések átfogó rendezése
30 000 Ft
Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom, Pomáz
„Lepke Lapok" sorozat támogatása
100 000 Ft
Zrínyi Napköziotthonos Óvoda, Dorog
Biokerti munka az óvodában
35 000 Ft
Zsombék Természetkutató Egyesület, Veszprém
Rekonstrukciós és kezelési terv az öcsi Nagy-tóra
80 000 Ft
2 503 650 Ft
A faültetés támogatására kiírt programra 244 pályázat érkezett, melyből 79 kapott támogatást.
Támogatott pályázatok
1. sz. Általános Iskola, Edelény
40 000 Ft
1. sz. Általános Iskola, Pomáz
40 000 Ft
1. sz. Óvoda, Tiszafüred
35 000 Ft
II. sz. Napközis Óvoda, Nádudvar
40 000 Ft
24. sz. Napköziotthonos Óvoda, Dunaújváros
50 000 Ft
212. sz. Bornemissza Gergely Cserkészcsapat, Eger
40 000 Ft
Ady Endre Általános Iskola, Gyál
30 000 Ft
Általános Iskola, Budapest, IV., Szigeti J. u.
25 000 Ft
Általános Iskola, Dunaföldvár, Templom u.
28 000 Ft
Általános Iskola, Geresdlak
30 000 Ft
Általános Iskola, Iváncsa
80 000 Ft
Általános Iskola, Ságújfalu
15 000 Ft
Általános Iskola, Zánka
20 000 Ft
Általános Iskola és Diákotthon, Vaja
26 000 Ft
Általános Iskola Zöld Szívek Csoportja, Pilisborosjenő
30 000 Ft
ÁMK Általános Iskolája, Kunszállás
20 000 Ft
Angol-Német Tagozatos Általános Iskola, Budapest, III., Fodros u.
6 000 Ft
„Árpád" Kistérségfejlesztő Önkormányzati Egy., Szentes
40 000 Ft
Bolyai János Gimnázium, Kecskemét
13 000 Ft
Csobád Kisebbségi Önkormányzat, Csobád
30 000 Ft
Csott-Dűlő Egyesület, Budakalász
20 000 Ft
Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi Egyesület, Bocskaikert
30 000 Ft
Dézsa György Napköziotthonos Óvoda, Dorog
15 000 Ft
Eperföldi Általános Iskola, Kalocsa
15 000 Ft
Faluszépítő Egyesület, Nágocs
20 000 Ft
Farkaslyuki Általános Iskola, Ózd
30 000 Ft
Fejér megyei Természetbarátok Turista Egyesülete, Székesfehérvár
20 000 Ft
Gróf Batthyány Lajos Általános Iskola, Szabadbattyán
60 000 Ft
Jerney János Altalános Iskola, Szeged-Kiskund
40 000 Ft
József Attila Általános Iskola, Berettyóújfalu
35 000 Ft
Kaffka Margit Általános Iskola, Budapest
50 000 Ft
Kandó téri Altalános Iskola, Budapest
25 000 Ft
Kelemen László Emlékéért Kulturális Alapítvány, Csanádpalota
80 000 Ft
Kereskedelmi, Vendéglátóipari SZKI, Veszprém
30 000 Ft
Keresztény Óvoda és Általános Iskola, Baja
50 000 Ft
Körzeti Általános Iskola, Kalló
15 000 Ft
Községi Önkormányzat, Csesznek
20 000 Ft
Községi Önkormányzat, Mezőnyárád
45 000 Ft
Községi Önkormányzat, Nagyvisnyó
30 000 Ft
Községi Önkormányzat, Palkonya
60 000 Ft
Községi Önkormányzat, Úszód
10 000 Ft
Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont, Pécs
20 000 Ft
Maróthy György Kollégium, Debrecen
5 000 Ft
MMTE 2. Helyi Csoport, Gyula
48 000 Ft
Mórahalmi 4H Klub, Mórahalom
22 500 Ft
Muharay Elemér Népművészeti Egyesület, Bag
30 000 Ft
Nagykovácsi Polgári Egylet, Nagykovácsi
40 000 Ft
Nagyközségi Önkormányzat Környezetvédelmi Biz., Harta
30 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Budapest, IV., Deák F. u.
20 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Kengyel
8 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Miskolc
12 000 Ft
Önkormányzat, Bakonybél
40 000 Ft
Önkormányzat, Marok
50 000 Ft
Önkormányzati Hivatal Környezeti Nevelési Csoport, Tiszadob
30 000 Ft
Önkormányzati Képviselő Testület Körny.-véd. Biz., Iklad
40 000 Ft
Petőfi Sándor Általános Iskola, Dorog
30 000 Ft
Petőfi Sándor Napköziotthonos Óvoda, Dorog
15 000 Ft
Pilisvölgyi Cserkészkörzet, Pilisszentiván
30 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Esztergom
40 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Lajoskomárom
30 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Mikófalva
30 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Szilvásvárad
30 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Tiszaszalka
20 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Túra
30 150 Ft
Pomázi Művelődési Ház és Könyvtár, Pomáz
20 000 Ft
Rockenbauer Pál Természetvédő és Sportegyesület, Pécs
50 000 Ft
Smaragd Környezetvédelmi Egyesület, Budapest
30 000 Ft
Szalamandra Egyesület, Szentendre
40 000 Ft
Széchenyi téri Lakótelep Társasház Közösségei, Bugyi
80 000 Ft
Szederkényi Anna Általános Iskola, Mezőnyárád
40 000 Ft
Szent Imre Általános Iskola, Mezőkövesd
40 000 Ft
Tavirózsa Egyesület - Iskolaszék, Veresegyház
30 000 Ft
Testnevelés-Olasz Tagozatos Általános Iskola, Budapest, XI., Bogdánfy u.
10 000 Ft
Thuolt István Általános Iskola és Óvoda, Monostorpályi
30 000 Ft
UTE Atlétikai Szakosztály Alapítványa, Budapest
25 000 Ft
Városi Önkormányzat, Szécsény
30 000 Ft
Városszépítő és Védő Egyesület, Dunaújváros
40 000 Ft
Zöldháromszög Szabadidős Sport Egyesület, Hajdúböszörmény
50 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>