Soros Alapítvány Évkönyv 2000
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Települési egészségterv

23 970 648 Ft

Az egészségterv az életminőséggel és az egészséggel kapcsolatos helyi adatok és igények összegyűjtésén, feldolgozásán, valamint értékelésén alapuló cselekvési program, amely a közösség legfontosabb problémáira kíván reálisan megvalósítható megoldásokat adni, ezzel javítva a közösség tagjainak életminőségét és egészségi állapotát. A cselekvési programoknak elsősorban a helyi erőforrásokra támaszkodva kell a közösség életminőségét javítaniuk.
Pályázati feltétel volt hogy mind a tervezés, mind a programok megvalósítása a helyi társadalom – önkormányzati intézmények, civil szervezetek, vállalkozók – széles körű összefogásán és együttműködésén alapuljon, valamint hogy a programok az egyszeri támogatás megszűnése után is folytathatók legyenek. A Soros Alapítvány az egészségterv elkészítését és a pályázó által legfontosabbnak tartott – egy év alatt megvalósítható – programját támogatta.

A pályázókat módszertani útmutató, regionális tréningek és telefonos konzultációs lehetőség segítette a pályázat elkészítésében.

132 pályázat érkezett amelyből 64 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

3 Patak Kisrégió Falufejlesztő Közhasznú Társaság, Dabrony – A kistérségi összetartozás erősítése, közösségi önszerveződő folyamatok elindítása
1 220 000 Ft
A Harmadik Évezredben Ramocsaházáért Alapítvány, Ramocsaháza – Játszóudvar építése, nyugdíjas klub beindítása
853 000 Ft
Ártánd Község Önkormányzata, Artánd – Közösségi programokkal az egészséges közösségért
57 000 Ft
Balatonrendes Község Önkormányzata, Balatonrendes – Játszótér és szabadidöpark létrehozása
500 000 Ft
Bessenyei György Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda, Bakonszeg – A lakóhelyhez való kötődés erősítése, elvándorlás megakadályozása, egészséges életmód kialakítása
442 600 Ft
Bicsérd Község Önkormányzata, Bicsérd – Szemléletalakítás az egészségért, a közösségek megerősítése, helyi környezetvédelmi feladatok
151 000 Ft
Biharkeresztes Polgármesteri Hivatala, Biharkeresztes – A települési környezeti kultúrájának és egészségvédelmi feladatainak rendszerbe foglalása
110 000 Ft
Bocföldéért Közalapítvány, Bocfölde – Játszótér kialakítása fajátékokkal, hintával, homokozóval
157 000 Ft
Borsodbóta Községi Önkormányzat, Borsodbóta – Gyermekvédelemmel, hátrányos helyzetűekkel, közterület szépítésével, munkahelyteremtést szolgáló egyházi élettel kapcsolatos programok
200 000 Ft
Csanádapácáért Közalapítvány, Csanádapáca – Óvodáskorú gyermekek segítése, közösségi programok szervezése, az óvoda szépítése
51 060 Ft
Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének Szerencsi Szervezete, Szerencs – Két keréken, játékkal az egészségért, egészségesebb lakosságot 2000-re
675 000 Ft
Egyesület Győrsövényházért, Győrsövényház – A lakosság életminőségének és egészségi állapotának javítása a falu népességmegtartó erejének növelésével, a közösségi tudat erősítésével
475 000 Ft
Erdőkertes Községi Önkormányzat Gyermekjóléti Szolgálata, Erdőkertes – Ifjúsági Központ további működtetése
240 000 Ft
Fact Alapítvány, Pécs – Egészségtervet készítő települések támogatása a tervezés és megvalósítás során
4 195 600 Ft
Földeák Község Önkormányzata Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, Földeák – Az egészségügyi központ udvarának szépítése; az Idősek Klubjában pihenőudvar kialakítása
293 000 Ft
Gönyű Község Önkormányzata, Gönyű – Esztétikus falukép kialakítása, környezetvédelmi akciók, életminőséget javító programok, rendezvények
100 000 Ft
Hagyományőrző Nemzetiségi Egyesület, Szakadat – A község lakosságának hasznos időtöltéséhez, az ifjúság sportolásához, az egészséges életmódra neveléshez szükséges feltételek megteremtése
350 000 Ft
Házi Családsegítő, Gondozó és Ellátó Szolgálat, Körösszegapáti – Szabadidőközpont keretén belül: filmklub, idősek klubja, baba-mama klub, zsibongó
610 000 Ft
Hollóháza Község Polgármesteri Hivatala, Hollóháza – Meglévő aktív csoportok támogatása, új csoportok létrehozása; a rendszeres
233 900 Ft
Inárcs Községi Önkormányzat, Inárcs – Nagycsaládosok családi egészségnapja, játszótér építése, parlagfűgyűjtési akció,
436 800 Ft
Ipolytölgyesi Baráti Társaság, Ipolytölgyes – Művelődjünk és mozogjunk, hogy egészségesek maradhassunk!
168 000 Ft
Jászárokszállás Város Önkormányzata, Jászárokszállás – Ép testben ép lélek program
106 700 Ft
József Attila Művelődési Ház, Zsombo – A község közterületeinek, utcafrontjainak, erdeinek szépítése
60 000 Ft
Jövőnk Reménységei Alapítvány, Nyíracsád – Községi összefogás az ishamiás betegségek, gerincferdülés, menopausalis ostheoporosis prevenciója és rehabilitációja érdekében
100 000 FI
Kajárpécért Egyesület, Kajárpéc – A község megismerése, a falu szellemi és környezeti értékeinek védelme a lakosság összefogásával
245 000 Ft
Kecel Időseiért Közalapítvány, Kecel – Életminőség javítása a felnövekvő generációtól az időskorig
254 000 Ft
Kéleshalom Község Önkormányzata, Kéleshalom – Klubterem kialakítása, leiszerelése, fiatalok és nyugdíjasok részére programok
396 000 Ft
Kismarosi Teleház Alapítvány, Kismaros – A falu egészségprogramjának kidolgozása, életmód program összeállítása
128 000 Ft
Kocsola Községi Önkormányzat, Kocsola – A községben kibontakozóban lévő közösségi élet színterének megteremtése, az egészséges életmódhoz kapcsolódó programok támogatása
74 500 Ft
Községi Önkormányzat, Balajt – Balajti Kkisközségi egészségterv címen állapotfelmérés
202 000 Ft
Községi Önkormányzat, Baracs – Egészségterv megvalósításával a lakóközősség életminőségének javítása
200 000 Ft
Községi Önkormányzat, Bordány – Egészségesebb utókorért program a 14-25 éves korosztály alkohol-, dohányzás- és drogmentes életre nevelésére
193 400 Ft
Községi Önkormányzat, Felsögagy – Alsógagy, Felsögagy, Csenyéte – óvodás és iskolás korú gyermekek ellátásának (iskolatej), valamint az orvosi ellátás minőségének javítása
454 500 Ft
Községi Önkormányzat, Gemzse – Szabadidős, egészségmegőrző, környezetvédő programok
300 000 Ft
Községi Önkormányzat, Hajdúbagos – Komplex életmódprogram, amely átfogja a település teljes lakosságát
330 000 Ft
Községi Önkormányzat, Mikebuda – Faluszépítö program
195 000 Ft
Községi Önkormányzat, Patak – Az egészséges életmódra neveléshez szükséges feltételek megteremtése
170 000 Ft
Községi Önkormányzat, Pusztafalu – Idősebbek tornaklubja, röplabda-, kosárlabda álya építése, pingpong klub létrehozása
248 500 Ft
Községi Önkormányzat, Sajóvelezd – A Művelődési Ház működésének visszaállítása
930 000 Ft
Községi Önkormányzat, Sármellék – A kisgyermekkori mozgásszervi bajok megelőzése és testedzéshez szoktatás a családok közős programjaival, a fiatalkori drog- és alkoholfogyasztás megelőzése
631 700 Ft
Községi Önkormányzat, Sóshartyán – A gyermekek és a fiatal korosztály szabadidős tevékenységének szervezése, az idős lakosság egészségvédelmét szolgáló kezdeményezések
176 000 Ft
Községi Önkormányzat, Várong – Egészségmegőrzés, egészséges életmód kialakítása
450 000 Ft
Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, Foktő – Pihenőpark, játszótér, kosárlabdapálya kialakítása, valamint a község utcafrontjának folyamatos parkosítása
500 000 Ft
Külsővat Község Önkormányzata, Külsövat – Egészséges életmódra való nevelés
546 000 Ft
Mezőcsokonya Község Önkormányzatának Kistérségi Gondozási Központja, Mezőcsokonya – Tömegsportrendezvény szervezése, az egészséges táplálkozás alapelveinek megismertetése
70 000 Ft
Nagyközségi Önkormányzat, Levelek – Kistérségi települési egészségterv-találkozó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
470 000 Ft
Okány Község Önkormányzata, Okány – Egészséges életmódra nevelés, szabadidő hasznos eltöltése
250 000 Ft
Önkormányzat, Karakószörcsök – A község ifjúsága és felnőtt lakossága részére aktív mozgásra, rendszeres sportolásra szervezett programok, felvilágosító előadások
150 000 Ft
Patca Község Önkormányzata, Pálca – Pihenőpark és játszótér létesítése
300 000 R
Polgármesteri Hivatal, Bátor – Nyugdíjas közhasznú társaság létrehozása, működtetése
430 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Gesztely – Egészségmegőrzés sok sporttal, játékkal, az ifjúság egészségére káros életmód megelőzése
320 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Szátok – A község fiataljainak egészséges életmódra nevelése, a szabadidő hasznos eltöltése
587 688 Ft
Polgármesteri Hivatal, Szentpéterszeg – A lakosság testi-lelki állapotának és szociális helyzetének fejlesztése
200 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Valkonya – Az egész lakosságot érintő és segítő programok megvalósítása, eszközök beszerzése
36 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Művelődési Ház, Tereske – A kastélypark felszerelése természetes anyagból készült mozgásfejlesztő játékokkal, közös munkával a tervezéstől az építésig
500 000 Ft
Röszke Község Egészségvédő Egyesülete, Röszke – A sikeresen működő települési egészségterv pozitív tapasztalatainak átadása és kiterjesztése az együttműködő községek lakosságának
242 000 Ft
Röszke Község Egészségvédő Egyesülete, Röszke – Délalföldi regionális találkozó szervezése és lebonyolítása a Települési egészségterv program pályázati nyertesei számára a program folytatásának elősegítésére
402 000 Ft
Sántos Község Önkormányzata, Sántos – Egészségterv az igényes környezet kialakításáért, a közösségi élet megteremtéséért, a lelki egészségért
217 200 Ft
Sé Község Önkormányzata, Sé – A faluban működő társadalmi szervezetek és a lakosság közös összefogásán alapuló tevékenységek terve az egészséges közösségi létért
90 000 Ft
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata, Szigetszentmiklós – Több mozgással, egészséges étkezéssel, szervezett közösségi programokkal az egészséges életmód kialakítása
465 000 Ft
Települési Önkormányzat, Sümegprága – Egészséges életmódra nevelés, szabadidő hasznos eltöltése a kisgyermek kortól a nyugdíjas korig
54 000 Ft
Települési Önkormányzat, Zalagyörnörő – Az egészséges életmód, a környezeti higiénia, a mozgás és sportműveltség megismertetése, fejlesztése
370 000 Ft
Varsádért Ifjúsági Klub, Varsád – A településen élők életminőségének javítása
201 500 Ft
Zákány Község Önkormányzata, Zákány – A lakosság egészségszemléletén való változtatás
205 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>