Soros Alapítvány Évkönyv 2000
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Roma egészségügyi és rehabilitációs program

17 382 543 Ft

A program az elszegényedett térségek településein, telepszerű elkülönültségben (utca, sor, telep) élő roma népesség egészségügyi ellátásának, közegészségügyi helyzetének és lakókörnyezeti viszonyainakjavítását célozta meg. Előnyben részesültek az olyan pályázati programok, amelyek nem az elkülönítést fenntartó és erősítő, hanem a roma és nem roma népesség együttműködését is előmozdító elképzeléseket tartalmazták.

A Soros Alapítvány a program keretében olyan pályázatokat támogatott, amelyek

1. egy-egy kistérség településeinek összefogásával, megfelelő szakemberek, oktatási intézmények, munkaügyi központok stb. bevonásával a térségben élő roma és nem roma fiatalok számára képzettségüknek megfelelő, rendszeres alkalmazást biztosítottak a szociális és egészségügyi ellátás keretein belül, akár közhasznú foglalkoztatás formájában is. Előnyben részesültek azok a programok, amelyek a telepszerűen elkülönült roma népesség fiataljai közül választották ki a kiképzendő fialatokat

2. Az elkülönültségben élő roma népességen belül olyan egészségügyi bázisokat hoztak létre, amelyek alkalmasak elsősegélynyújtásra, egészségügyi intézményekkel való kapcsolattartásra, telepeken élő közegészségügyi, betegségmegelőző, 111. gyors betegségelhárító tevékenységre és gyógyító-megelőző-felvüá-gosító munkára. Előnyben részesültek azok a programok, amelyek a különböző intézményeket, szervezeteket összefogták, koordinálták az egészségügyi állomások létrehozásában, segítették, és szakmailag irányították az adott állomások tagjait, illetve a velük folyamatosan kapcsolatot tartó egészségügyi intézmények képviselőit, és a roma közösségek keretein belül végezték gyógyító-megelőző-felvilágosító munkájukat. Előnyt élveztek azok, akik a bázisok létrehozásának programjában konkrétanjelölték meg azon személyeket, akik megfelelő képzettséggel rendelkeznek, ilyen irányú átképzési programon részt vettek, és a szociális-egészségügyi ellátási rendszeren belül dolgoznak, vagy megfelelő szakmai segítség mellett a fenti célok megvalósítására alkalmasak. Előnyben részesültek továbbá azok a pályázók, akik a létrehozandó bázisok roma munkatársait folyamatosan foglalkoztatták, illetve a telepszerű körülmények közötti tevékenységen túl bevonták őket az egészségügyi-szociális intézmények hasonló jellegű tevékenységeibe.

3. A telepszerű elkülönültségen élők lakókörnyezeti viszonyainak javítására, tereprendezésére, higiénikus viszonyainak javítására, játszóterek kialakítására, folyamatos tereprendezésre és karbantartására lehetett pályázni. Előnyben részesültek az olyan közhasznú vagy egyéb foglalkoztatásban megvalósuló infrastrukturális (utak, ivóvíz, csatorna) fejlesztési munkák, melyek feloldották és kiegyenlítették az adott településen belüli infrastrukturális különbségeket, különös tekintettel a telepszerű elkülönülésből adódó hátrányokra.

78 pályázat érkezett, amelyből 16 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Fulókércs – Lakások fertőtlenítő meszelése, ajtók-ablakok mázolása, szeméttől történő megtisztítása, egészségügyi tájékoztató filmek vetítése
1 671 000 Ft
Jánd Község Önkormányzata, Jánd – A község roma lakossága életkörülményeinek javítása ivóvízhálózat kiépítésével
535 000 Ft
Jobb Jövőért 2000-től Alapítvány, Nyíradony – Játszótér kialakítása
1 046 400 Ft
Kapuvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Kapuvár – A kapuvári cigányok által építendő lakásokhoz összközműves építési telkek kialakítása, a lakások környékének tereprendezése
1 500 000 Ft
Kisebbségi Közősségi Ház Közhasznú Egyesület, Hajdúhadház – A cigánytelepen 20 db WC építése, járdaépítés, 5 fő közhasznú munkás alkalmazása a munkaügyi központ támogatásával
1 102 100 Ft
Kiskunmajsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Kiskunmaisa – Szabadidőközpont létesítése Kiskunmajsán a Lehet utca és a Szélső utca között elterülő önkormányzati tulajdonban lévő közterületen
1 200 000 Ft
Községi Önkormányzat, Taktaszada – A telepszerűen élő cigányság higiénikus életkörülményeinek javítása
187 200 Ft
Községi Önkormányzat, Tiszarád – A Széchenyi utcasoron a járványszerű betegségek kialakulásának
megelőzésére WC-k felállítása
1 551 000 Ft
Kurityán Község Önkormányzata, Kurityán – A Bányász utca vízvezeték-hálózatának bővítése, a Dózsa György út vízvezeték-hálózatának kiépítése az adott területen élők bevonásával
886 193 Ft
Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nyíregyháza – Egészségügyi bázis létrehozása elsősegélynyújtásra; a Huszár lakótelep lakókörnyezeti viszonyainak javítása, telepszépítés, az Élet napja c. program folytatása
860 000 Ft
Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, Csökmő – Egészségmegőrző központ és szolgáltatóház létrehozása, útépítés, játszótér építése
723 650 Ft
Polgármesteri Hivatal, Hernádnémeti – Két teljesen lepusztult és egy jobb állapotban lévő romatelep
tereprendezése, higiénikus viszonyainak javítása
519 000 Ft
Pusztakovácsiért Közalapítvány, Pusztakovácsi – Roma egészségház létrehozása
1 540 000 Ft
Sex Edukációs Alapítvány, Budapest – Egészségügyi és szociális segítő képzés roma és nem roma fiatalok számára Kecskeméten
1 956 000 Ft
Tiszalúci Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Tiszalúc – Telepszerű elkülönültségben élő kisebbségi családok részére a szilárd kommunális hulladék tárolására, gyűjtésére alkalmas konténerek elhelyezése
500 000 Ft
Városi Önkormányzat Rendelőintézete, Sárospatak – Védőnői asszisztens, egészségőr és elsősegélynyújtó képzése
1 605 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>