Soros Alapítvány Évkönyv 2000
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Önfejlesztő középiskolai kollégiumok

8 000 000 Ft

A program célja segítséget nyújtani azoknak a középiskolai kollégiumoknak, amelyek vállalkoznak egy önálló szakmai program készítése során arra, hogy felülvizsgálják s ha kell, megújítsak eddigi programjukat, szervezetüket és eredményeiket mások számára is hozzáférhetővé tegyék. Másrészt támogattuk a helyi középiskolai kollégiumi program- és szervezetfejlesztési tapasztalatok összegyűjtését és közzétételét, valamint a kollégiumi nevelők továbbképzését és a kollégiumi vezetőképzést segítő önfejlesztő modellhálózat kiépítését a legjobb programokat készítő kollégiumok részvételével, esetleg a hálózatban részt vevő kollégiumok továbbképzési központtá alakításával.

A középiskolás korosztályt befogadó kollégiumok háromfős csoportokkal pályázhattak, amelyek tagjai a pályázó kollégium vezetője, egy kollégiumi nevelő/pedagógus és egy kollégista diák volt. A pályázat elbírálása során előnyt jelentett, ha a fenntartó önkormányzat egy képviselőjét a képzés második szakaszában bevonták a csoportba.

A háromfős csoportoknak el kellett kötelezniük magukat arra, hogy:

· a kétszer ötnapos programban végig részt vesznek;
· folyamatosan tartják a kapcsolatot a program szervezőivel;
· vállalják, hogy a képzés során és annak eredmé-nyeként részletes program- és szervezetfejlesztési tervet dolgoznak ki;
· a program lezárása után részt vesznek a modellhálózat kialakításában, és megosztják tapasztalataikat más kollégiumi intézményekkel.

A nyertes pályázóknak vállalniuk kellett, hogy a kedvező elbírálást közlő értesítővel kiküldésre kerülő segédanyag alapján az első tréning alkalmára elkészítik intézményük diagnózisát.


12 pályázat érkezett, amelyből 9 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

Bocskai István Gimnázium, Szakiskola és Diákotthon, Biharkeresztes – Nyitott kollégium - négy középiskolai kollégium együttműködése, majd a tapasztalatok terjesztése a bihari régióban
1 000 000 Ft
Collégium Martineum Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium, Mánfa – Önfejlesztő kollégiumi képzési modell - 2x4 napos intenzív képzés megvalósítása
1 500 000 Ft
Dráva Völgye Középiskola Kollégiuma, Barcs – Nyitott kollégium - diákköri tevékenységek (kiemelten a honismereti, környezetvédő és természetjáró) fejlesztése, báziskollégiumi működés a régióban
600 000 Ft
Hunyadi János Középiskolai Kollégium, Kalocsa – Nyitott kollégium - szakmai együttműködés az önfejlesztő kollégiumokkal, megyei és országos szakmai szervezetekkel
500 000 Ft
József Attila Középiskolai Kollégium, Székesfehérvár – Nyitott kollégium - olyan közősségi, kulturális és szakmai programok megvalósítása, mely segíti a báziskollégiumként való működést
1 000 000 Ft
Káldor Miklós Kollégium, Budapest – Nyitott kollégium - kollégiumi információs és szolgáltató központ beindítása
1 000 000 Ft
Németh László Középiskolai Kollégium, Békés – Diákközpontú kollégium - diák panaszlánc és kollégiumi panaszkezelés
700 000 Ft
Teleki Blanka Szakképző Iskola és Kollégium, Szombathely – Önfejlesztő kollégiumi képzési modell - mentálhigiénére épülő komplex személyiségfejlesztő program
700 000 Ft
Városi Kollégium, Szolnok – Önfejlesztő kollégiumok információs bázisának kiépítése
1 000 000 Ft

Következő fejezet >>
Tartalom>>