Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu

Cím:
Néhány gondolat a közösségépítés szabadságáról és a kulturális politika elmúlt évtizedeiről
Szerző:
Dr. Kováts Flórián
Sorozatcím:
Parola
Folyóirat:
Parola
Év:
2009
Szám:
4
Oldalszám:
17
Tárgyszavak:
közösségépítés, kulturális politika, közösségi forradalom, állami szerepvállalás

A húszéves Egyesület (Közösségfejlesztők Egyesülete – A szerk.) egyik alapítójaként korabeli képzeteim és mai tapasztalataim összevetésével igyekszem ennek az ünnepi konferenciának a hasznára lenni.
Azok a várakozások, amelyek a nyolcvanas évek végén, a kilencvenesek elején a politikai rendszerváltás következményeként a kulturális élet átalakításához fűződtek, néhány nagy téma köré csoportosíthatók. A nyolcvanas évek végének álmai és céljai így summázhatók:
− Meg kell teremteni a szellemi élet szabadságát, a szólásszabadság, a közéleti és a szakmai nyilvánosság, valamint a szabad közösségi szerveződések törvényi feltételeit;
− Meg kell szüntetni az állami kulturális monopóliumot, a finanszírozási kiszolgáltatottságot, és biztosítani kell az állami elosztás feletti társadalmi ellenőrzést;
− A kulturális tevékenység minden – alkotó, közvetítő és őrző – ágazatában biztosítani kell az intézményi, a közösségi és a magánkezdeményezések egyenrangúságát;
− Törvényes állami garanciákat kell adni a kulturális értékek gyűjtése, feltárása és védelme érdekében, amihez meg kell újítani a finanszírozási rendszert;
− Minden feltételt biztosítani kell a magyarság szellemi egységének megteremetéséhez, a határon túl élő magyarokkal közös nemzeti történelem átélhetőségéhez és az európai kultúrához való szabad kapcsolódáshoz.
Próbáljuk meg összevetni a vágyakat az átélt két évtized tapasztalataival! (Csak vázlatosan és csak röviden.)
A kulturális életben a rendszerváltást, a valódi fordulatot a szólásszabadsággal, a gyülekezési és az egyesülési joggal összefüggő lépések jelentették. A nyílt vagy a burkolt cenzúra megszűntetése felszabadította a szellemi élet szereplőit, mert ahogy a közéleti és a tudományos közlemények, a művészi tartalmak, úgy a közösségi kezdeményezések is gát nélkül megjelenhettek a nyilvánosságban. (Így az is egyre gyakoribb, hogy gátlástalanul törnek a közönségre a csak üzleti szempontok szerint válogatott tartalmak és az áltudományos vagy kultúra ellenes maszlagok.) Az egyesülési jog újraszabályozása és az alapítványozás joga kiszabadította a közösségi és a kulturális életet az intézményi kötöttségek szorításából.
Az első szabadon választott Országgyűlés idején megtörtént a központosított intézményrendszerek államtalanítása, azaz az intézmények döntő többségének az önkormányzatok tényleges kezelésébe adása. Ez és a magánosítás olyan új helyzetet teremtett, amelyben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szellemi élet nem lehet állami irányítású folyamat.
Kialakult a kulturális tevékenység finanszírozásának sokágú rendszere. Megmaradt azonban az állami költségvetéstől való függés, mert az önkormányzatok, az állami alapok és alapítványok is ettől a forrástól kapják az ellátmány döntő részét. Sokasodtak a magánalapítványok, de nem jöttek létre az államtól független nagy alapítványok, nincs még igazi divatja a gazdagodó rétegek mecénási tevékenységének. (Igaz, a visszaélésekre hivatkozva minden komoly ösztönzést is visszafejlesztett a pénzügyi lobbi.) A vállalkozási rendszerben működő ágazatokban (könyvkiadás, filmforgalmazás, kereskedelmi média stb.) a szétesett állami monopóliumok helyett, a globális piac szabályszerűségei közepette megjelent néhány tőkeerős nagyvállalkozás, akik ma már uralni tudják a hazai játékteret.
Az állandó gazdasági nehézségek közepette nem erősödhetett meg a társadalom fizetőképessége sem; a méltatlanul alacsony szinten fizetett értelmiségiek (pl. a közalkalmazottak vagy az alkotó művészek nagy csoportjai) nem képesek saját szellemi újratermelésük költségeit megfizetni, legfeljebb gyermekeik oktatására szánnak pénzt a sokasodó fizetős iskolákban.
Az államtól vagy a helyi bürokráciától független közösségi, társadalmi öntevékenység elismerése – vagy az ennek a kifejlesztésére irányuló törekvés – csak erőtlen kivételként szerepelt a politikai programokban, a szakmai közéletben pedig csupán mint járulékos elemet kezelték a hivatalban lévő szakértők. Ennek persze az is oka, hogy fejletlen a civil világ érdekérvényesítő képessége.
Vannak azonban olyan törvénykezési kísérletek, amelyek a civil szféra jelentőségét próbálják szavatolni. Ilyennek tekinthető a Nemzeti Kulturális Alap létrehozása és fenntartása, a nonprofit törvény, az szja 2x1%-a feletti állampolgári rendelkezés joga, vagy a túlbürokratizáltan működő Nemzeti Civil Alapprogram létrejötte.
Az állami pénzek elosztása más csatornákon is folyik, ezért a változások kritikusai az „alibi” vagy az „áltársadalmasítás” kifejezéseket használják, mondván, hogy az etatizmus más formában, de továbbra is fennmaradt. Pontosabban, hogy az állam vagy az állami hivatalok azért veszik el a pénzt az emberektől és a vállalkozásoktól, hogy a bevételeket az éppen hatalmon lévők a nekik tetsző módon, a hozzájuk közel álló érdekcsoportok, szellemi, alkotói társulások között oszthassák szét.
A rendszerváltást átszövő, generáló legfontosabb elv: az emberi, közösségi öntevékenységhez való jog érvényesítése, mely a gazdasági életben és a politikában a döntő szempont volt, a közszférában nem vált nyilvánvaló mozgató erővé.
A különböző kormányok programjaiban, majd tetteiben nagyfokú pragmatizmus figyelhető meg. Törvényalkotó munkájuk a gazdálkodási körülmények és a kulturális életben megjelenő jelentős erejű „lobbik” hatása szerint formálódott.*
Az időszerűség diktálta lépések ellenére megfigyelhető azonban, hogy a konzervatív-nemzeti irányultságú kormányok (Antall, Orbán) az értékőrzés, értékteremtés mentén – a levéltári ügyek rendezésével, a kulturális örökségvédelem intézményrendszerének megújításával, a Nemzeti Kulturális Alap és az új nemzeti intézmények létrehozásával –, a szociál-liberális kormányok (Horn, Medgyessy, Gyurcsány) a biztonságot ígérő intézményi működtetéssel és a globalizációs hatások kezelésével – a múzeumi, közművelődési, könyvtári intézményrendszer működésének szabályozásával, a médiatörvény, a filmtörvény előterjesztésével, a nemzeti informatikai és digitális központok létesítésével, végül pedig az előadóművészeti törvény révén – próbálták biztosítani a kulturális élet folyamatosságának feltételeit. Zárójel nélkül érdemes megjegyeznünk, hogy ezeket a törvényeket szinte kivétel nélkül nagy többséggel és nem pártszimpátia szerint szavazta meg az Országgyűlés, vagyis, ha társadalmi egyetértés volt a törvénykezés mögött, akkor azt nem lehetett aktuális csoportérdekek szerint átírni.
*

A vágyott és a létező között, mint látjuk, sok eltérés van. Az élet pedig egyre több új tennivalót jelez, vagyis lesz még bőven mit kívánni és szervezkedni. Ezt azért is mondom, mert azt remélem, hogy nem lesz úrrá rajtunk az elkeseredés, ha most nem is látjuk olyan rózsásnak a helyzetet, mint ahogy szerettük volna.
A magunk ügye, a közösségépítés dolgában – igaz, egyre több adminisztrációs feltételt kell vállalnunk – mégis elmondhatjuk, hogy szabadon cselekedhetünk, de bőven akadnak szakmai, szellemi és anyagi korlátaink. Ezek ledöntésének első lépése a közösségépítés önkéntességének megerősítése. Csak úgy jutunk tovább, ha az emberekben és magunkban feloldjuk a kiszolgáltatottság érzését, ha komolyan vesszük a „civil kurázsi”-t, ha egyre erősebben akarjuk, amit egy-egy közösség megjelenít.
Ez a mi jubileumunk is azt igazolja, hogy nincs miért aggódnunk. Ha van bennünk elszántság, akkor meg tudjuk szerezni a tudást, a pénzt, a házat és minden mást, ami a szabad létezéshez szükséges.
Sokszor halljuk, hogy több támogatásra lenne szükség, ami nem más, mint, hogy több pénzre lenne szükség. Nem vitatva az állami támogatás szükségességét, azt javaslom, hogy ha a civil világ függetlenségét szeretnénk biztosítani, akkor más utakat kutassunk! Szervezkedjünk azért, hogy az adományozók több kedvezményt kapjanak az adókból vagy az adóalapból, igyekezzünk a résztvevők által befizetett összegek arányában részesedést kérni, igyekezzünk valódi közszolgáltatást vállalni, hogy a tevékenységet finanszírozza az erre kötelezett kormányzat… Folytassuk tovább a megoldások keresését, de kerüljük az államtól való kéregetést!
Építsük fel az egyesületi és szakmai szövetségeket, amelyek képesek lehetnek nagyobb akciók, mozgalmak kezelésére, nagyobb támogatói körök megmozdítására, a politikai szféra befolyásolására, és amelyek tanítani és minősíteni is tudják a tagjaikat! Ezen a nyomon persze eljuthatunk a törvénykezés kérdéseihez is, de erről most nem fogok már szólni. Csupán annyit jegyzek meg, hogy a civil világ legfontosabb politikai céljának ma a kétkamarás parlament létrehozását tekintem, mert ez olyan államhatalmi szisztéma, amely a politikai pártok szakmai és civil ellenőrzésére is képes lehet.

*

Mi akadálya lehetne annak, hogy a kijelentsük: az elmúlt húsz évben Magyarországon közösségi forradalom zajlott, hogy ebben nekünk élenjáró szerepünk volt, hogy nem hagyjuk abba a munkálkodást, és azt reméljük, hogy eligazodást segítő jelet hagytunk magunk után? Semmi. Vállaljuk hát büszkén és tegyük továbbra is a dolgunkat!
_____________________________
*A legfontosabb törvények:
1988 – a gazdasági társaságokról
1989 – az egyesülési jogról
– a gyülekezési jogról
1990 – a sajtótörvény módosítása

Választások után
1990 – a helyi önkormányzatokról
– a privatizációs törvények
1991 – a levéltári törvény módosítása (pártiratok állami kezelése)
1992 – a Nemzeti Kulturális Alapról
1993 – a Magyar Tudományos Akadémiáról
1994 – a köz- és magánokiratokról és a közlevéltárakról
1995 – a rádiózásról és televíziózásról
1996 – a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtárakról, a közművelődésről
1998 – a szerzői jogról
2001 – a kulturális örökség védelméről
– a szomszédos államokban élő magyarokról
2002 – a Nemzeti Civil Alapról
2004 – a mozgóképről
2005 – az elektronikus információs szabadságról
2008 – az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályaikról.

Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár