Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu

Cím:
A Világbank Társadalmi tőke kezdeményezés c. kiadványából két könyvismertető
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Társadalmi tőke
Év:
2004
Szám:
3
Oldalszám:
6
Nevek:
Gergely Attila, James S. Coleman, Mancur Olson, Varga Tamás
Települések:
Nyugat-Németország, Nagy-Britannia, Japán
Tárgyszavak:
társadalomelmélet, társadalmi tőke, társadalmi csere, tömeges viselkedésminták, társadalmi normák, gazdaságelmélet, csoportviselkedés
KÖNYVISMERTETŐ

Az alábbi két könyvismertetőt a Világbank Társadalmi tőke kezdeményezés c. anyagának 5. munkaanyagából válogatta Gergely Attila, fordította Varga Tamás.
(In: World Bank, Social Capital Initiative, Working Paper No. 5. (Social Capital: Conceptual Frameworks and Empirical Evidence, An Annotated Bibliography).

James S. Coleman. 1990. A társadalomelmélet alapjai. Cambridge, Mass: Harvard University Press
James Coleman írása az egyéni, szervezeti és társadalmi viselkedés összekapcsolásához biztosít elméleti alapot. Teszi ezt azáltal, hogy a racionális választás gazdasági elméletét alkalmazza a szociológia hagyományos kérdésköreinek (pl. társadalmi struktúra és társadalmi választás) vizsgálatára. A mű túlnyomó részében Coleman a társadalmi tőke hálózatainak elemzését használja fel a társadalmi viselkedés magyarázatára. Magát az elképzelést egy különálló fejezetben tárgyalja a szerző: először összehasonlítja a társadalmi tőkét és a humán tőkét, majd pedig a társadalmi tőke különböző formáit, mennyiségi vonatkozásait, valamint azon jellemzőjét tárgyalja, hogy a köz javát szolgálja. Végül pedig, Coleman a társadalmi tőke megteremtését, fenntartását és elpusztítását vizsgálja.

A könyv öt különálló részre oszlik. Az első részben az elmélet alapvető építőelemei kerülnek bemutatásra – szereplők, erőforrások, érdekek, személyiségjogok, tekintély, bizalmi viszonyok. A második rész a „mikróból makróvá való átalakulásra” összpontosít: a racionális egyéni viselkedés elméletét alkalmazza az első részben kialakított egységekre, kikövetkeztetendő a rendszerek szereplőinek lehetséges viselkedését. A főbb témák: társadalmi csere, tömeges viselkedésminták, a társadalmi normák kialakulása. A harmadik rész egy olyan elméletet körvonalaz, amelyben a főszereplő inkább a szervezet, semmint az egyén. Coleman elsősorban arra kíván magyarázattal szolgálni, hogy az egyének miért és miként bíznak meg formális intézményeket azzal, hogy a nevükben cselekedjenek – azokon az eszközökön túl, amelyek az effajta hatalmat hatálytalaníthatják. A negyedik részben Coleman a korábban körvonalazott elméletek segítségével illusztrálja a mai kor társadalmi és gazdasági életének fejleményeit. Az utolsó, ötödik fejezetben a szerző matematikai keretbe foglalja a korábban megfogalmazott elméletek jó részét, tükrözve a társadalmi rendszerekben lezajló ügyletek szervezésének különböző módjait.Ezen struktúrák alapját mindig a szereplők és az események alkotják, mint a cselekvés rendszerének két alapeleme, amelyeket az erőforrások és események szereplők általi irányítása, valamint a szereplők erőforrásbeli érdekeltsége és az azokhoz kapcsolódó események következményei kapcsolnak össze egymással (667. o.)

A társadalmi tőkéről szóló fejezetben Coleman kijelenti, hogy a társadalmi tőkét annak funkciója határozza meg. „A tőke más fajtáihoz hasonlóan a társadalmi tőke is produktív, és olyan célok elérését teszi lehetővé, melyek nélküle elérhetetlenek lennének. A fizikai és humán tőkéhez hasonlóan a társadalmi tőke nem helyettesíthető teljes mértékben, néhány specifikus tevékenység tekintetében azonban igen. A társadalmi tőke egy adott formája bizonyos tevékenységeknél értékes lehet, ám más tevékenységek szempontjából kifejezetten haszontalan, sőt káros is lehet. A tőke más formáitól eltérően a társadalmi tőke a személyek közti viszonyrendszerben lakozik. Nem egyes személyek sajátja, és nem jellemzi a termelés fizikai eszközeit sem” (302. o.).

A szélesebb körű vizsgálódások mellett Coleman különbséget tesz a racionális választásról vallott saját elképzelése és a közgazdászok által nagy általánosságban vallott elképzelések között. Az egyik legfontosabb különbség szerinte a cserék közvetítőinek különböző módon való kezelése. „A pénz hiánya az az alapvető különbség, mely nyomán nem gazdasági jellegű cserék indulnak ki a gazdasági jellegű cserékből” (119. o.). Amikor a piacgazdaságokon belül kialakult az árucsere, a pénz megjelenése nagymértékben szükségtelenné tette azt a valamit, amit Coleman a „vágyak kettős egybeesésének” hív, miszerint az adott ügyletben részt vevő minden egyes személynek akarnia kellett egy, a másik tulajdonában lévő dolgot, túl azon, hogy kész volt feladni saját tulajdonát, hogy megkaphassa a másikét. Coleman szerint, minthogy a társadalmi csere során sem alkalmazunk egy adott pénznemet, ez a kényszer továbbra is meghatározó marad. Az ilyen cserék során tehát a kettős egybeesés vágya csak indirekt módon küszöbölhető ki – a társadalmi tőke segítségével. Ezen túlmenően Coleman kijelenti, hogy amennyiben a társadalmi környezetből hiányoznak a társadalmi tőke hálózatai, a társadalmi csere általában ugyanolyan módon lesz hatástalan, mint ahogy a barter-gazdaságok a javak nem megfelelő elosztását eredményezik.

Mancur Olson. 1982. A nemzetek felemelkedése és bukása: Gazdasági növekedés, stagfláció és társadalmi merevségek. New Haven: Yale University Press.
Mancur Olson a hagyományos gazdaságelmélet interdiszciplináris, szakterületeket áthidaló kiterjesztését javasolja annak érdekében, hogy jobban megérthessük azokat a kollektív mechanizmusokat, amelyek a gazdasági növekedés és stagflációA stagfláció az infláció és a szokatlanul magas munkanélküliség kombinációja. történelmi értelemben csökkenő tendenciáit meghatározzák. Olson a történelem különböző időszakaiból és a világ különböző pontjairól vett példákkal támasztja alá a megközelítést, a brit osztályrendszertől és az indiai kasztrendszertől, a számos fejlődő országban tapasztalható egyenlőtlen hatalom- és bevételmegoszlásig.

Olson a közös cselekvés logikájának korábbi elemzéseire alapozza mondandóját, miközben főként a csoportviselkedés következő paradoxonára támaszkodik: amennyiben egy csoport racionális egyénekből áll, azok nem mindig fognak a csoport érdekének megfelelően cselekedni.Egy korábbi könyvében, a Közös cselekvés logikájában, Olson részletesebben is kifejti ezt a paradoxont. Szerinte „ha a többi tényező egyenlő, akkor minél nagyobb azoknak az egyéneknek vagy cégeknek a száma, akik a közös haszonból részesülnek, annál kisebb mértékű lesz a csoport érdekében végzett tevékenységből származó egy főre, illetve cégre eső haszon” (31. o.). Ezért a kisebb csoportok nagyobb eséllyel köteleződnek el a közös cselekvés iránt, mint a nagyobbak, míg azok a csoportok, amelyeknek hozzáférése van különböző végrehajtó mechanizmusokhoz, inkább választják azért a közösségi cselekvést, hogy a közjót szolgálják, mint azok, akiknek nincs ilyen hozzáférésük.

A könyv alaptézise három fő tételre épül. Elsőként, azokban a stabil társadalmakban, amelyeket nem zavartak meg különféle megszállások, forradalmak vagy jelentős határmódosítások, megfigyelhető az a tendencia, hogy fokozatosan jövedelemorientált, egymással összejátszó szervezeteket halmoznak fel. Másodszor, ezek az „elosztási szövetségek” általában csökkentik a hatékonyságot, felhalmozzák a bevételt, és nagyobb fokú megosztottságot teremtenek irányelvi szempontból. Végső soron pedig az a tény, hogy ezek a szövetségek lassabban hoznak döntéseket, mint az egyének vagy a cégek, lelassítja a változáshoz való alkalmazkodást és csökkentik a gazdasági növekedés ütemét. Más szóval, amennyiben egy társadalom hosszabb időn át politikai stabilitást élvez, nagyobb valószínűséggel fog olyan erős, különleges érdekcsoportokat kifejleszteni, amelyek viszont gazdasági szempontból csökkentik a társadalom hatékonyságát. A három alaptétel kiegészítéseként elmondható, hogy azok a szervezetek, amelyek nagyobb sikerrel menedzselik saját kollektív cselekvési folyamataikat, hozzájárulhatnak ugyan a csoport halmazati jólétének fokozásához, a társadalmi jólét szempontjából mégis romboló hatásúak, amit feltehetően a sikeres kollektív önszerveződés egyik káros jellemzőjének is tekinthetünk.

Olson szerint elmélete magyarázattal szolgál a háború utáni Nyugat-Németország és Japán gyors gazdasági növekedésére, Nagy-Britannia lassú növekedésére és ún. kormányozhatatlanságára a könyv megjelenését megelőző években, valamint az ország korábbi történelmét jellemző gyors növekedésre is.Olson olyan történelmi esetek tárgyalásánál használja a kormányozhatatlanság kifejezést, amikor úgy tűnt, hogy egyes országok kormányai nem kormányozzák vagy irányítják olyan jól társadalmaikat, mint azt megelőzően (8. o.). Arra is felhívja a figyelmet, hogy a nem kívánt munkanélküliség és a stagfláció az elosztási szövetségek kartellszerű cselekvéseinek eredménye, függetlenül attól, hogy azokat munkások vagy cégek alkotják.

Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár