Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu

Cím:
Új foglalkozás alakul?: Bemutatom a közösségfejlesztést
Szerző:
Vercseg Ilona
Folyóirat:
Parola
Év:
1993
Szám:
4
Oldalszám:
5. p.
Tárgyszavak:
közösségfejlesztés, foglalkozás, szakma
Annotáció:
A közösségfejlesztő, mint fejlesztő személy és a közösségfejlesztés, mint új foglalkozási formának az értelmezéséről szól a cikk.

ujfoglal.txt

Vercseg Ilona:
Új foglalkozás alakul?
Bemutatom a közösségfejlesztést

(Az alábbi írás egy hosszabb tanulmány része, amelyben a szerző a közösségfejlesztést mint új foglalkozást mutat be egy közeljövőben megjelenő esszékötetben.)

A közösségfejlesztés társadalmi
meghatározottsága

A modern társadalmak működése állandó kezelésre, beavatkozásra, korrekcióra szorul. E szűntelen kezelési folyamat hasonlítható ahhoz, mint amikor egy biológiai rendszer működésébe - pl. a Balaton - szakemberek kénytelenek beavatkozni. Először okkal vagy anélkül megváltoztatjuk a tó természetes létezési módját - beleeresztjük a szennyvizet, napolajosan fürdünk a vízben, a partján lemossuk az autónkat vagy otthagyjuk a szemetünket, majd ezután a szennyeződés megszűntetésén, az ,eredeti" állapot visszaállításán fáradozunk - szakemberek elvágják, majd visszaállítják a Kis-Balaton vizének csatlakoztatását, új rendezési tervek, szennyvíztelepek, rendeletek születnek, a foszfátszennyezés mérséklésére új halfajtát telepítenek be, visszanövesztik a nádast, lebontják a kikövezett partot, stb. Mindezen beavatkozások hatására ismét változások keletkeznek, melyek újabb módosításokat igényelnek, mert pl. az új halfajta megeszi ugyan a foszfátot, de a korábban honos halfajtákat is megtizedeli, stb. Az ,ősi" állapot már nem állítható vissza, a probléma állandósul, a vele való foglalkozás folytonos kezelést, szakértelmet igényel.
Ugyanígy van ez a társadalommal is, amely minden új találmánnyal, eljárással, intézményesített szokással folytonosan változik. Új találmányok, technikák, új termelői-, fogyasztói- és értékesítési rendszerek, új foglalkozások, intézmények, új betegségek és új gyógyszerek, új szellemi élet, szokások, divat, ízlés stb. keletkeznek és tűnnek el vagy épülnek egymásba - folytonosan keverednek a spontán és intézményesült kezdeményezések, melyek új megoldásokat és új problémákat szülnek, s ezek új és új beavatkozásokat, kezelési technikákat vonnak maguk után.
A humán beavatkozó szakmák, vagy másképpen a humán segítő szakmák is a társadalom-keltette feszültségeket igyekeznek enyhíteni, s azon fáradoznak, hogy az egyént képessé vagy képesebbé tegyék társadalmi helyének megkeresésére, lehetőségeinek optimálisabb kihasználására, problémáinak megoldására. A bonyolult intézményi struktúrák, a társadalom meglévő és potenciális lehetőségei egyre átláthatatlanabb szövedékként jelennek meg az egyes ember számára, melyben eligazodni mind megterhelőbb és nehezebb feladat.
Az itthoni humán segítők mára már bizonyára túljutottak azon az évtizedig dúló vitán, hogy ugyanis szabad-e beavatkozni? E kérdés morálisan és szakmailag is felvetődött. Morálisan úgy, hogy jogom van-e változások előidézésére más ember életében, s mi a biztosíték arra, hogy beavatkozásom a kívánt pozitív következményekkel jár, s nem épp ellenkezőleg? Szakmailag úgy, hogy birtokában vagyok-e a szükséges tudásnak ahhoz, hogy mások életében valóban pozitív változtatások érlelődéséhez segítsek? E kérdések természetesen súlyosak és jogosak. Ki ne vágyna az ,egészséges ősállapotra", amelyben minden a helyén van, minden azt jelenti, ami és mindenki tudja a dolgát? Ahol nincs szükség pszichológusra, pszichiáterre, szociális és közösségi munkásra, sőt, tovább megyek, papra, tanárra és költőre sem, mert mindenki meg tudja oldani a saját problémáját és áttételek nélkül el tudja sajátítani azt a tudást, amelyik boldogulásához szükséges, s a közösség alkotja meg a maga művészetét is. Ezek a ,boldog" állapotok - ki tudja, valóban azok voltak-e, ha egyáltalán voltak - már letűntek, s helyettük az egyre bonyolultabbá váló világban kell tájékozódni. Nem megy egyedül. Aki tehát a modern világban vállalja a cselekvés felelősségét, az vállalja a beavatkozás, a ,kéretlen" segítés felelősségét is. Az tudja azt is, hogy nem beavatkozni is lehetetlen, az ember puszta létezésével is tényező, hát még egyéniségével, ízlésével, véleményalkotó személyiségével. Az tudja, hogy a nem-cselekvésnek is megvannak a maga társadalmi hatásai. Nem tudunk tehát mást tenni, mint vállalni a kort, a helyet, ahova születtünk és önmagunkat, s arra törekedni, hogy pozitív erőforrásként működjünk rövid életünk során. A lehetőségek skálája zavarbaejtően széles.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a beavatkozást felvállaló ember, aki egy új, humán segítőszakma képviselője, elragadtatással ismeri fel helyét a változó világban. Mert nem kétségbeejtő-e az a funkció, amit a modern társadalom a humán segítőszakmák képviselőire ró? ,Amit mi elrontunk, azt tegyétek jóvá! Foglalkozzatok a tönkrement, szenvedélyfüggő, elszegényedett emberekkel, a munkanélküliekkel, a lepusztult, félfeudális állapotban élő vidéki településekkel, a romos bérházak világvárosoknyi tömegeivel, a kisebbségiekkel, a perspektíva nélküli fiatalokkal, a szétesett családokkal!" Minden gondolkodó emberben felvetődik a gyanu: ,nem azért találódott-e ki az én szakmám, mert egyszerűbb egy párszáz fős szakembergárdát megfizetni, mint e nyomasztó és széles kört érintő társadalmi problémákat megoldani? Nem ezért prosperálhatnak ma nálunk jobban - korántsem jól - az új humán segítő szakmák, mint régebben?" Nem tudjuk feloldani, megnyugtatóan elutasítani e nyomasztó kérdést. Helyesebb talán, ha beletörődünk e felismerésbe, mégpedig azzal, hogy mi természetesen nem vállalhatjuk e problémák megoldását, csak az őket elszenvedő embereket próbálhatjuk meg helyzetbe hozni, hogy megváltoztassák, saját képükre formálják a társadalmat, helyi társadalmaikat - velünk együtt.


Szövetkezetfejlesztési tanfolyam közösségi munkások számára

Előző, 1993/III. számunkban felhívást tettünk közzé egy angol kollégáinkkal szervezendő tanfolyam részvételi lehetőségére. Akik már jelentkeztek és akik még jelentkezni fognak, azoknak most sajnos csak annyi információval szolgálhatunk, hogy a tanfolyam szervezése megakadt, mert áprilisban megbetegedtem és fél évig betegállományban voltam. Senki sem pótolhatatlan - szokták mondani -, s bár mi valljuk, hogy mindenki pótolhatatlan, most azt is tudjuk, hogy a pályázó-szervező szerepkört más is betölthette volna - elvben. Gyakorlatilag azonban nagyon kevesen vagyunk és nem tudunk még be nem indult ügyeket átvenni egymástól - örülünk, ha a már folyó munkákban kisegíthetjük egymást. Kérjük ezért minden érintett türelmét, a munka beindult, 1994 tavaszán a tanfolyam minden bizonnyal kezdetét veszi.

Vercseg Ilona

Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár