Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu

Cím:
Szomszédsági önkéntesek a Csapókertben
Szerző:
Giczey Péter
Állomány:
Közösség konferencia - 2003
Év:
2004
Szám:
2
Oldalszám:
19-21
Nevek:
Apagyi Györgyné, Hallgató Éva, John Matthews, Marosszéki Emese, Pető Ibolya
Intézmények:
BASSAC-Brit Settlementek Szövetsége, Családsegítő Szolgálat, Csapókerti Közművelődési Egyesület, Csapókerti Közösségi Ház, Gyermekjóléti Szolgálat, Rijnstad, IFS, Settlementek és Szomszédsági Központok Nemzetközi Szövetsége
Települések:
Arnhem, Debrecen, Grace Hill, Hollandia
Tárgyszavak:
BASSAC-Brit Settlementek Szövetsége, Csapókerti Közösségi Ház, Grace Hill-i settlement, önkéntes munka, settlement, Settlementek és Szomszédsági Központok Nemzetközi Szövetsége, szomszédsági önkéntes program

Vissza a tartalomhoz

SZOMSZÉDSÁGI ÖNKÉNTESEK A CSAPÓKERTBEN

Néhány gondolat a Csapókerti Közösségi Házról

A Csapókerti Közösségi Ház szociokulturális, settlement típusú intézmény, mely Debrecen belvárosától nem túl messze, kertes, családi házas városrészben található. Az épület 1962-ben készült el, annak idején Horváth Árpád Művelődési Háznak hívták és a Kölcsey Ferenc Megyei Városi Művelődési Központhoz tartozott. Majd a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek folyamataiban, a csapókerti közösségi, önszerveződési hagyományokra alapozódva, egyre inkább olyan mozgások alakultak ki a helyi társadalomban és a házban, mely előrevetítette, itt előbb-utóbb önálló intézmény jön majd létre. Így is lett, 1989–90 fordulóján vált önállóvá, elődöm, Hallgató Éva kezdeményezésére, és kapta a Csapókerti Közösségi Ház nevet, mely azóta is önkormányzati fenntartású költségvetési intézményként működik.
A szociokulturális, settlement típusú önmeghatározás azt jelzi, a settlement hagyományokat követjük, melynek lényege, hogy három fő funkciót egyesít az intézmény szolgáltatásaiban, tevékenységében: a művelődést, a szórakozást és a segítségnyújtást. Jut eszembe egy kis sztori ezzel kapcsolatban még 1992 tájékáról, mikor Debrecenben megrendezésre került egy nemzetközi önkéntes konferencia, amelyen külföldről is, számos helyről közösségfejlesztő és önkéntes munkával foglalkozó szakember vett részt. Közöttük az azóta már elhunyt John Matthews, a BASSAC, a Brit Settlementek Szövetségének elnöke, aki tájékozódván arról, milyen közösségi kezdeményezések vannak Debrecenben, meghallotta, hogy van a Csapókerti Közösségi Ház, hát ellátogatott hozzánk. Belépett az előtérbe, körbenézett, majd tett egy kört, és felkiáltott: „Oh, this is a settlement!”. Azóta a Csapókerti Közösségi Ház „settlement”. No persze, nem emiatt lettünk azzá, ez a humorosabb része a dolognak, de a settlement hagyományok felé fordulás és hagyományainak felélesztése az, ami alap-, és stratégiai dolog az intézmény életében. Azonban ez a kis példa is mutatja, sokak számára talán már a falakból is sugárzik, mik vagyunk valójában.
Visszatérve a funkciókra, szórakozás alatt azt értjük, hogy alkalmakat teremtünk a szabadidő eltöltésére, családi, baráti, kisközösségi együttlétekre, sőt a Csapókerti Közművelődési Egyesület a régi hagyományokat felelevenítve, immár közel húsz éve, havi rendszerességgel szervez bálokat. Művelődésre is számos lehetőséget találnak nálunk a környékbeliek, akár saját fenntartású csoportjaink révén, akár saját kezdeményezéseik által.
A segítést pedig az intézményen belül működő Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Szolgálat jelenti.
Mindezt, amit idáig elmondtam, keresztbemetszi, körbefonja a közösségfejlesztő munka, illetőleg ennek eredményeképpen létrejövő, jogilag is bejegyzett szervezetek, alapvetően egyesületek tevékenységének a segítése. Munkánk következtében ma 14 egyesület van a házba bejegyezve, illetve akik ott fejtik ki a tevékenységüket. Az egyesületekkel az intézménynek szerződéses viszonya van, mely szerint igénybe vehetik a helyiségeket, a meglévő infrastruktúrát, értve ezalatt a telefont, a faxot, a számítógépeket, a fénymásolót, valamint a magam és a munkatársaim szakmai tevékenységét és segítségét. Természetesen kölcsönösségi alapon mi is igénybe vesszük az egyesületek különféle szolgáltatásait, segítségét, és fizetünk egymásnak ezért.
Animátori munkát is ellátunk az egyesületek vonatkozásában, ami elsősorban pályázatfigyelésben és pályázatírás segítésében jelentkezik.

Szomszédság, önkéntesek a Csapókertben

A szomszédsági önkéntes munka ötlete 1997–98 tájékán fogalmazódott meg egyik oldalról, aminek alapja volt, hogy nyíregyházi főiskolai hallgatókkal készítettünk egy empirikus szociológiai felmérést a Csapókert helyi társadalmáról, illetőleg a Csapókerti Közösségi Ház „renoméjáról”, szolgáltatásaink ismertségéről. A felmérés egyik meglepő eredménye az volt számomra, hogy noha a közösségi házba sokan járnak, népszerű, folyamatosan „dugig” vagyunk, de a csapókertieknek csupán mintegy húsz százaléka tudja, hogy egyáltalán létezik a Csapókerti Közösségi Ház. Szíven ütött ez az adat, valamit itt csinálni kell! Munkatársaimmal a lehetőségek átgondolása közben bukkantunk egy amerikai példára. A Grace Hill-i Settlementben szomszédsági önkénteseket alkalmaztak, akik a szomszédságban mindenféle tevékenységeket végeztek és segítséget nyújtottak az ott élő lakosoknak. Nosza, akkor nekünk is valami ilyesmivel kell próbálkozni!
Másik oldalról régóta izgatott bennünket az önkéntesség kérdése is, kiindulva abból, sok helyen, sok szakember mindig azt hangsúlyozza: „Ó, Magyarország átmeneti társadalom, átmeneti gazdaság. Itt az emberek még ugye, a napi nyolc órán túlmenően, szabadidejükben a létfeltételeikért, a jövedelem, a megélhetést biztosító jövedelem megszerzéséért dolgoznak, így nincs is értelme arról beszélni, van-e talaja egyáltalán az önkéntes munkának, és Magyarországon ilyen, hogy önkéntes munka, szinte elképzelhetetlen.” – szól a summázat. Ezzel én mindig vitatkozni szoktam, elfogadva persze azt, hogy a társadalomban az emberek energiáik nagy részét valóban a jövedelemért, a jövedelemszerzésre fordítják, de az én meglátásom és tapasztalataim szerint sokan, sok önkéntes munkát végeznek. Mindenkinek van valami hobbyja, valami szívügye, amiért árkon-bokron, tűzön-vízen keresztül hajlandó tenni, pénzét, energiáját, szabadidejét beleáldozva, valamit matat, tesz és segít másokon. Csak jelen pillanatban, és az elmúlt időszakban, nem nevezzük, neveztük önkéntes munkának, de már valami hasonló ez, ami elvezet az önkéntes munkához vagy akár sokszor az is. Az el-


Szomszédsági önkénteseink Hollandiában

méleti feltevésem az, valójában Magyarországon az emberek sok önkéntes munkát végeznek, csak nem hívjuk annak, ebből következően igenis van terepe és táptalaja az önkéntes munkának Magyarországon. Nos, akkor próbáljuk meg, nézzük, a Csapókertben vajon működik?
Harmadik oldalról volt egy olyan példánk, ami bátorított bennünket. Ez egy csapókerti példa: valamikor amikor a kilencvenes évek legelején, jelentkezett egy friss nyugdíjas néni, hogy ő társadalmi munkában kapcsolódna családsegítő szolgálatunkhoz, szeretné az időseket körbejárni ott az utcában, a környéken, akiket ismer. Adjunk neki segélykérőlapokat, meg tájékoztatnánk erről-arról, akkor elmondaná az öregeknek, akik egyedül vannak, és nem akarnak bejönni, vagy nem bírnak bejönni a házba, vagy egyáltalán nem is szeretnének intézményesült segítséget kérni. Velük foglalkozna, és rendszeresen meglátogatná őket. Persze, mondtuk, hogyne, örülünk, és azóta Apagyi néni (Apagyi Györgyné) végzi ezt a tevékenységet, rendszeresen jár be hozzánk, a Családsegítőbe és mindig hozza a híreket, hogy most Kovács nénivel ez van, a Nagy nénivel amaz van. Most elköltözött az X néninek a fia, most akkor a másiknak ilyen-olyan baja van. Hogy tüzelő kéne, hogy ilyen kéne, olyan kéne, és akkor ő egy ilyen összekötő kapocs a szolgálat és az idősek egy része között. Tehát Apagyi néni egy önkéntes, aki ezt a tevékenységet a kilencvenes évek eleje óta végzi mind a mai napig.
1997–98 folyamán átgondoltuk, megterveztük a szomszédsági önkéntes programot, elkezdtünk vele házalni, mert némi forrást azért kellett teremteni hozzá. Tagjai vagyunk az IFS-nek, a Settlementek és Szomszédsági Központok Nemzetközi Szövetségének, találkozóira rendszeresen eljárunk, úgyhogy már 1998-ban egy Európa Csoport találkozón az ötletet előadtuk. Segítséget kértünk a projekthez, a munka beindításához, ahol az egyik holland ismerősöm jelentkezett, meg svédek is, hogy nagyon szívesen segítenének, és akkor keressünk közösen pályázati lehetőségeket rá. Keresgéltünk, több helyen is pályáztunk, de nem nyertünk. Végül a 2000-ben a Phare ACCESS mikroprojekt felhívásra beadott programunk nyert, így elindulhatott 2002 folyamán a munka. Holland partnerünkkel felvettük a kapcsolatot, mert hiszen nekünk nem volt tapasztalatunk arról, hogyan is kell az önkéntes munkát szervezni, milyen hozzáállást kíván, ezért szükségünk volt tapasztalatra, konzultációs partnerre, aki segít az önkéntesek képzésében.

A szomszédsági önkéntes program

Első lépésként, tavasz végén megkezdtük az önkéntesek kiválasztását egy szükségletfeltárás keretében, interjú módszer segítségével, mely során felkerestünk általunk ismert csapókerti személyiségeket. Olyan személyeket választottunk ki, akikről tudtuk, a Csapókertben valamilyen köztiszteletnek, ismertségnek örvendenek, egyfajta kulcspozíciójuk van az utcában és környékükön. Tehát, azt a típusú személyiséget, akit az utcabeliek általában meg szoktak kérdezni, ha valami gondjuk-bajuk van, vagy egyáltalán hallgatnak szavukra. Így készítettünk harminc interjút, melynek a főbb elemei a következők voltak: milyen problémákat látnak a Csapókertben, hogyan látják most és régen a csapókerti embereket, hogyan látták az elmúlt évtizedekben a csapókerti helyi társadalmi viszonyokat. Továbbá, szerintük mire lenne szükségük az embereknek, miben látnak hiányt. Elmondtuk azt is, szomszédsági önkéntes programot indítunk, önkénteseket keresünk, és megmagyaráztuk, mit gondolunk feladatának: a szomszédsági önkéntes információnyújtó, egy kis közösségszervező, egy kis segítségnyújtó funkcióval rendelkezik. Az utolsó kérdésünk mindig az volt, ő maga vállalna ilyen önkéntes munkát, illetve kit ajánl? Egy részük azt mondta, hogy nem, és ajánlott egy további embert, akit felkerestünk, a másik részük azt mondta, hogy igen, vállal. Így összejött tíz személy neve, akik önkéntesnek ajánlkoztak.
Az interjúkat elemeztük, amiből összeállt egyfajta kép arról, hogy hol is tart – nyilván ez egyfajta szubjektív kép –, a helyi társadalom a Csapókertben. Érzékelhetővé vált valóban, az embereknek erős igénye van arra, hogy minél több információhoz jussanak hozzá a városban található mindenféle kulturális, közművelődési, szociális, egészségügyi szolgáltatásokról. Látszott az is, az emberek körében van szükséglet arra, hogy jobban összeismerkedjenek, találkozzanak egymással, hiszen a kilencvenes években a Csapókertben lejátszódott egy olyan társadalmi folyamat, hogy az ott élőknek egy része elköltözött, a másik része öreggé vált, illetőleg elhalálozott. Az interjúkból vált egyértelművé számunkra, hogy nemcsak a város más részeiből, hanem a környékbeli falvakból jelentős számú új „belakó” érkezett, ami nagyon érdekes felfedezés volt, hiszen a Csapókert maga is falusias hangulatú környezet, és kiderült, a jobb módú falun élők költöztek be. Nekik van egyfajta falusi társadalmi hagyományuk, és keresik a kapcsolódást egymáshoz, de hát többféle helyi társadalomból jöttek, és még nem találják a helyüket. Hogy ezek a találkozások, és egyáltalán a kommunikáció létrejöjjön a régi csapókertiek, az újonnan beköltözött „városiak” és „falusiak” között, ebben is lehet szerepe a szomszédsági önkéntes programnak – gondoltuk.
Második lépésként partnerünk, a Rijnstad, ifjúsági, közösségi, és szociális tevékenységet folytató szervezet Arnhemben, 2002 októberében egyhetes tapasztalatszerző utazáson fogadott és segített bennünket. Marosszéki Emese, a program szakmai vezetőjével, Pető Ibolya koordinátorral hárman a holland önkéntes munkát és az önkéntesekkel való foglalkozást tanulmányoztuk, majd pedig novemberben elkezdődött az önkéntesek képzése.
Harmadik lépésként novemberben elkezdődött a képzési szakasz – végül kilenc fővel, mert egy az utolsó pillanatban visszalépett –, ami havi egy szombati napon, hat órát igénybe vevő, összesen hat alkalomból állt. Két alkalommal a helyi társadalomról, a közösségről, a közösségfejlesztésről szólt a találkozó. A következő alkalommal részletesen bemutattuk a Csapókerti Közösségi Házat, szolgáltatásainkat, azután a Polgármesteri Hivatalból hívtunk szakembereket, akik elsősorban a szociális szolgáltatások területét ismertették meg az önkéntesekkel, majd pedig volt egy kettős vezetésű kommunikációs tréning, amely az emberekkel való kommunikálásban és az ehhez kapcsolódó technikákban igyekezett segítséget adni. Közben a holland partnerünk is jött, két napot velünk konzultálva és a szomszédsági önkéntesekkel töltött, számukra az attitűdöket, a motiválást átadva.
A képzési program azzal zárult, hogy közösen kidolgoztuk egy szomszédsági nap tervét, amelynek az volt a célja, hogy a szomszédsági önkénteseket megismertesse a csapókertiekkel. Ez egy kora délután kezdődő és este bállal záruló program volt, amelyben maguk a szomszédsági önkéntesek találgatták ki, hogy melyek azok a programok, melyeket ők szeretnének megvalósítani. Nyilván a váz megvolt, mert adott volt, hogy kell lenni bemutatkozásnak, meg egy közös bálozásnak. Az önkéntesek továbbá kitalálták, hogy legyen házi süteményverseny, aztán persze vannak férfiak is az önkéntesek között, akik javasolták, házipálinka-verseny is legyen. Így aztán házipálinka-versenyt is hirdettünk, ahová szintén elég szépszámú versenymunka érkezett, amit az avatott önkéntes zsűri bírált el, ugyanígy a sütemények esetében is. Az egyik szomszédsági önkéntes azt mondta, kertészeti tanácsadást szeretne tartani, és így lett kertészeti tanácsadás, vagy volt, aki a biotermékekben érezte magát jobban elhivatottnak, ő pedig biotáplálkozás-ügyben tartott tájékoztatót a délután folyamán. Családosra terveztük az egész délutánt, tehát gyermek programokat is szerveztünk.
A szomszédsági napra elkészítettünk tízezer szórólapot, amely egyrészt a programokra invitált, másrészt a másik oldalán fényképpel bemutattuk a szomszédsági önkénteseket. Addigra már mindenki ki is alakította, hogy ki, mikor tudja majd fogadni a hozzá betérőket, így a heti két óra fogadóóra is szerepelt, telefonszámmal, pontos címmel.
Mindenkinek készíttettünk egy kis táblát, amit a program indításakor 2003 májusában az önkéntes az ablakába helyezett, vagy kifüggesztette a kerítésére: „Szomszédsági önkéntes vagyok, megkereshető vagyok kedden négytől hatig, telefonszámom ez meg ez.”
A szomszédsági nap, a sajtótájékoztató és a szórólapjaink nyomán önkénteseinket szinte megrohanták, de ők is nagy lelkesedéssel láttak munkához. Május–június folyamán szépszámú megkeresésük volt, sokan fordultak hozzájuk, és nagyon sokan örültek, hogy elindult ez a program.
A nyár többi része uborkaszezon volt, szeptemberben indult el megint a mozgolódás, és most jönnek majd a tapasztalatok arról, hogy mennyire sikerül az önkénteseknek ott a helyi kis szomszédságban, az utcában feladatukat teljesíteni. Az már látszik, önkénteseink lelkesedése nem lankadt, és arról számolnak be, már az utcán mindenféle ügyes bajos dolgokkal megállítják őket, nem a kifüggesztett fogadóórára jönnek az emberek. Mi – a program szakmai vezetői – is kíváncsian várjuk majd a tapasztalatokat.
Következő feladatunk önkénteseinket kivinni Hollandiába, hogy találkozzanak ottani önkéntesekkel, közvetlen élményük legyen más önkéntesek munkájáról, erre valószínűleg 2004 tavaszán kerül majd sor.
Már a projekt során tovább gondoltuk a folyamatot, és a holland partnereinkkel együtt rögvest a nyár elején önkéntes koordinátor-képzést szerveztünk. Hiszen a mi szomszédsági önkénteseinkkel való foglalkozás koordinációs munkát igényel, majdhogynem teljes státuszt, teljes állást jelent, hiszen folyamatosan ellátjuk őket információval, folyamatosan beszélgetünk, támogatjuk őket, kapcsolatot tartunk, motiválunk és megoszthatják problémáikat szakemberrel.
Továbbá szeretnénk városi vagy akár megyei szintre is kiterjeszteni a szomszédsági önkéntességet, hiszen több, különböző szervezet részéről mutatkozott érdeklődés.
Giczey Péter

Vissza a tartalomhoz

Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár