Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu


Cím:
Örökségünk őrei: Ifjúsági mozgalom a műemlékvédelemért
Szerző:
Ghyczy Gabriella
Folyóirat:
Parola
Év:
1992
Szám:
2
Oldalszám:
7. p.
Intézmények:
Országos Műemléki Felügyelőség
Települések:
Budapest
Tárgyszavak:
Örökségünk őrei, műemlékvédelem, ifjúsági mozgalom


Parol87

Örökségünk őrei
Ifjúsági mozgalom a műemlékvédelemért

A történet 1988-ban kezdődött, amikor az Országos Műemléki Felügyelőség és még jó néhány szervezet vetélkedőt hirdetett középiskolás tanulók számára. Akkor kb. 3000 diák dolgozott lelkesen egy éven át. A feladatok arra irányultak, hogy az ifjú résztvevők műemlékállományunk megismerésén túl felfedezzék épített örökségünk értékeit, szépségét, vegyék számba környezetükben azokat az értékeket, melyek nem állnak hivatalos védelem alatt, s olyan feladatokat végezzenek el, melyekkel segítséget nyújthatnak a hivatásos műemlékvédőknek is. A legjobb húsz csapat tagjai országjáráson és olvasótáborban vettek részt, melyben tovább gyarapították tudásukat, s még inkább elköteleződtek a műemlékvédelem ügye iránt. Már a tábor végén felmerült a gondolata egy hosszabb tevékenységnek, erre azonban akkor még nem teremtődtek meg a feltételek.
Három évet kellett várni, míg 1989. novemberében az Országos Műemléki Felügyelőség főigazgatója megalakította az Örökségünk Őrei műemlékvédő ifjúsági szervezetet. Alapítótagjai azok az azóta már felnőtt diákok voltak, akik annak idején részt vettek az olvasótáborban. Hozzájuk csatlakoztak néhányan - elsősorban - a személyes ismeretségi körből. Körükhöz bárki csatlakozhat, aki elfogadja a célkitűzéseket és a működési rendet.
A tagság alapvető feltétele a folyamatosan végzett hasznos tevékenység. Magát zárja ki az, aki - méltányolható indok nélkül - hosszabb időn át semmilyen hasznos tevékenységet nem végez az épített örökség védelmében. Ennek ellentételeként a szervezet vezetése és a műemléki hivatal mindenkor köteles gondoskodni értelmes, hasznos és elvégezhető feladatokról.
Egyelőre azonban akadozik a megvalósítás. Anyagi nehézségek miatt a nagyívű program csak részeiben valósulhat meg. A tagok mégis úgy döntöttek, hogy addig is nekilátnak, nem várnak, hiszen épületeink most is veszélyben vannak, a megmentésükhöz már most össze kell fogni, nehogy késő legyen elindulni. Ezért egyelőre azt teszik, amit tehetnek, s ez sem kevés.
A végvárakba - így nevezik a helyi csoportokat-tömörülés nem oldható
meg mindenhol, mert kevesen vannak, de egyénileg is elvégezhetik a feladatokat, legfeljebb egy kicsit lassabban megy. Naponta figyelemmel kísérik szűkebb környezetük műemlékeit, értékes - ám nem védett - épületeit, s ha valahol veszélyt tapasztalnak, azt azonnal elhárítják, illetve jelzik az illetékes helyen. Ezzel gyakran milliós károkat előznek meg, mert van szem, mely észreveszi, ha kilyukadt az esőcsatorna, hogy elmozdult egy cserép, vagy vandálok szaggatják fel a padlót. Kirándulásaik, sétáik során fényképezőgéppel járva-kelve megörökítenek néhány értékes épületet, építményt, felkutatják annak múltját, beszélnek azokkal, akik ismerik történetüket, esetleg elindítják a védetté nyilvánítási eljárást. És nem utolsó sorban - pusztán tevékenységükkel - felhívják társadalmi környezetük figyelmét "hobbijukra", így a jövőben, ha védeni nem is, de tönkretenni mindenképpen kevesebben fogják a műemlékeket.
Tavaly nyáron megalakult négy céh is, mely a régi, veretes céhkereteket szeretné újrateremteni azzal a céllal, hogy minél több kézműves szakmát sikerüljön megmenteni a kihalástól. Ezek ugyanis nélkülözhetetlenek a műemléki helyreállítások során. de alig van már ismerőjük. (A zsindelykészítő mestert például Erdélyből kellett meghívni.) A mesterek vezetésévei sajátítják el az inasok a szakmai alapokat, s amikor úgy ítélik meg, hogy elegendő tudás birtokába jutottak, legényvizsgát tehetnek, majd - az egyre tökéletesendő tudásnak megfelelően - mesterré, nagymesterré válhatnak. A bizonyítványok és minősítések tudásfedezetét az Országos Műemlékvédelmi Hivatal szavatolja. Az új mesterek így alkalmassá válnak arra, hogy ők is tanítsanak, ezzel biztosítva a folyamatos utánpótlást.
Szép terv a kéz ügyesítése mellett az agyak csiszolása. Ezért határozták el az ún. akadémiák létrehozását a műemlékekkel kapcsolatos ismeretek egy-egy meghatározott részterületének tanulmányozására, ahol a nebulókból a teljesítménynek megfelelően válhat majd famulus, tudor illetve magister. Idén nyáron-ősszel meg is alakulhat már az első két akadémia. Addig azonban - reményeink szerint - hátra van egy nyári céhes tábor Komlódtótfaluban, Szatmár megye egy eldugott csücskében. S hogy miért pont ott? Mert ott még megvan az alkotáshoz szükséges csend és béke, nem háborítják a vidéket a nagyhangú turisták, az ott lakók olyan szeretettel várják, fogadják örökségünk őreit, hogy érdemes évről évre visszatérni, s ebben az érintetlen kultúrájú tájban csöndes csodákat átélni. Ezenkívül van ott egy romos, elhagyatott épület, melynek már csak a falai állnak, akármikor összedűlhet, de még így is gyönyörű, s első osztályú műemlék lévén megmentendő. A helyreállítás tenger sok pénzbe kerül, de ha sikerül összegyűjteni - ki tudja hány év alatt - a rávalót, reményeink szerint ez a kis társaság kapja majd meg, hogy kiépítse benne "főhadiszállását", s tavasztól őszig itt készüljön fel a. következő évek nagy munkáira. A fiatalok úgy képzelik, jó hely lesz ez arra is, hogy családos emberként, majd nagyszülőként itt pihenjenek meg nyaranta. tanítgatva az akkori ifjakat, s hogy gyerekeik ebben a miliőben nőjenek fel. Hosszú idő telik még el addig. de a Komlódtótfalun élő lakosság - akiknek átlagéletkora hatvanöt év körül mozoghat - bízik abban, hogy újra teljes pompájában látja még "kastélyát". Miért ne bíznának benne a most huszonévesek is?
Addig azonban teszik, ami tehető, keresik a szervezet céljaival szimpatizálókat (nemcsak a leendő tagokat, de bárkit, akivel összefoghatnak), és derűsen tervezik a jövőt...

Ghyczy Gabriella

Az Örökségünk Őrei mozgalomról részletes információkkal szolgálnak az alábbi címen: Országos Műemléki Felügyelőség, Budapest !. ker. Táncsics M. u. 1. Tel.:1569-722 Ghyczy Gabriella



Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár