Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu

Cím:
A részvétel mint közösségfejlesztési alapelv
Szerző:
Vercseg Ilona
Folyóirat:
Parola
Év:
2005
Szám:
3-4
Oldalszám:
23
Tárgyszavak:
részvétel, bevonás, közösségfejlesztés
A részvétel mint közösségfejlesztési alapelv

A közösségfejlesztés szakmai alapelvei között az első helyen a részvétel / bevonás áll. Mint minden szakmának, a közösségfejlesztésnek is tisztán és félreérthetetlenül meg kell tudni fogalmaznia saját szakmai értékekeit, a gyakorlat alapelveit, az általa megkívánt, különböző szintű szakmai hozzáértést és szerepeket, a szakmai minősítés feltételeit, hogy mindezek útmutatóként szolgáljanak a közösségfejlesztőknek és a közösségi munkásoknak és referenciapontot jelentsenek a jó gyakorlat számára.

A Parola 2005/1-es számában „Alapelvek, kompetenciák, indikátorok a közösségi munkában” c. írásunkban (17–18. o.) már leírtuk, hogy melyek azok az alapelvek, amelyeket meghatározónak tartunk szakmai beavatkozásunk szempontjából. A „Közösségi kezdeményezéseket támogató hálózat” Országos Fejlesztési Műhelye a következőket sorolta a legfőbb közösségfejlesztési gyakorlati alapelvek és értékek körébe: részvétel; közösség – civil társadalom; cselekvő állampolgáriság; a közjó szolgálata; együttműködés; hozzáférhetőség (nem kirekeszt, hanem bevon; minden társadalmi csoport számára nyitott; informál – tisztán és világosan, mindenki számára érthetően; barátságos). Paul Henderson minap megjelent munkájában a következő alapelveket sorolja fel: egyenlőség, tolerancia, sokféleség; partnerség, együttműködés, szolidaritás; részvétel; kreatív és innovatív szervezetek; mérhető változások (Including the Excluded, 2005, kiadja a CEBSD).

Emeljük ki a fentiek közül a részvétel és a bevonás alapelveit!

A részvétel. A közösségfejlesztés célja a helyi közösséghez és a társadalomhoz tartozás elősegítése. A végső cél, hogy mindenki tartozzon valahová és valakikhez, közösségi-társadalmi beágyazottságban éljen, s legyen esélye-lehetősége saját életfeltételeinek javítására és a pozitív változásokra irányuló közös cselekvésben való részvételre.

A valahová tartozás nem csak esélyt, lehetőséget és cselekvési teret jelent, de emberi méltóságot is. Azt jelenti, hogy nem alávetettként, hanem partnerként; nem fogyasztóként, hanem önállóan gondolkodó emberként; nem passzív, beletörődő, izolált lakosként, hanem cselekvő állampolgárként; nem áldozatként, hanem alkotóként, egyenrangú partnerként tételezzük a közösség tagjait a közösségi általi fejlesztés folyamatában. Olyanokként, akik kölcsönhatásban állnak egymással, akiknek kapcsolataik, viszonyaik vannak, akik együttműködnek, segítenek egymásnak, vagy elfogadnak egymástól segítséget, megoldanak helyi ügyeket, párbeszédben állnak az intézményekkel és a külvilággal – akik tehát közösséget alkotnak. A helyi közösségi viszonyaiba beágyazott ember rendelkezik egy természetes segítő hálózattal, olyan kapcsolatokkal, amelyekben egyszer ad, másszor kap, s saját maga választhatja meg, mindenféle segítői beavatkozás (ellátás!) nélkül, hogy kitől fogad el segítséget és kinek áll rendelkezésre. A közösségfejlesztés elismeri az adni tudás örömét és jogát és támogatja azt, felismerve, hogy nem csak a hivatásos segítők önértékelését és önbizalmát fokozza az adás képessége és gyakorlata, hanem mindenkiét! A valahová tartozás a részvételt magát is jelenti: részt veszek annak a helyi közösségnek az életében, ahová tartozom, mert felelősnek érzem magam érte, s alakítom viszonyait, tevékenységét, céljait.

A részvétel több a politikai döntésekben való részvételnél, az az élet teljességére kiterjedő megnyilvánulás és létforma.

Általános értelemben a részvétel az egyén és a közösség szintjén jelentkezik.

Az egyén szintjén arról szól, hogy az egyén maga is részt vesz saját életének irányításában, azaz felelősséget vállal önmagáért. A sodródás helyett az önirányításra vállalkozik, megalkotja mintegy a maga életét, értékeket fogalmaz meg a maga számára és annak megfelelő célokat tűz ki, s társakat választva küzd e célok megvalósulásáért.

A közösség szintjén a részvétel már az egymás és a közösség ismeretét és azon belüli kapcsolatait is jelenti. Jelenti továbbá az egymás iránti bizalmat, a kölcsönös támogatást és szolidaritást, a közös normákat és a viszonosságot, mint azt a társadalmi tőke koncepcióját vizsgálva is megismertük (lásd a Parola 2004/3. tematikus számát a társadalmi tőkéről!).

Az emberek különféle módokon vesznek részt a közösségeikben, a relatíve alacsony kapocstól (mint amilyen pl. egy közösségi összejövetelen való megjelenés, vagy a horgászegyesületben való részvétel), egészen a nagyon aktívig (mint amilyen pl. az iskolán kívüli tevékenységek vezetése, vagy a civil tanács munkájában való részvétel). A részvétel magas aránya jó indikátora az egészséges, jól működő közösségeknek.

Politikai megközelítésben a részvétel a döntési folyamatok különböző szintjein való részvételt jelenti. Ez az a szint, ahol a leginkább beszélhetünk a részvételi demokrácia érvényesüléséről. A részvétel itt ugyanis azt jelenti, hogy az állampolgári akarat közvetlenül – s nem képviselők útján – érvényesül. Az állampolgárok és szervezeteik részt vesznek a közösségi-társadalmi tervezési és döntési folyamatokban. A tervezés a szükségletek, hozzáállások, attitűdök, igények közösségi felmérésével kezdődik, majd a változásra kiszemelt területek azonosításával folytatódik, s a konkrét programok és tervek készítésével és kimunkálásával zárul. A tervezés együttműködési folyamat, amelynek több pontján is sor kerül döntésekre. A döntés, mint tudjuk, hatalmi tényező, hiszen elsősorban a közösségi erőforrások feletti rendelkezésre vonatkozik. A döntés előkészítésében és meghozatalában való részvétel egy sor készséget igényel
– tájékozottságot/informáltságot, az eldöntendő kérdés szélesebb kontextusban való értelmezését, a közösség kapacitásának/erőforrásainak ismeretét, a döntés hatását mérlegelni tudását stb. De a döntési folyamatban való részvétel nem ér véget magával a döntés aktusával. A döntések végrehajtásának ellenőrzése, tehát a nyomonkövetésre és a korrekció(k)ra való képesség is ide tartozik. A döntésben való részvétel magas szintű állampolgári tudatosságot és hosszú távon is érvényesülő ráhatni tudást, vagyis a civil cselekvési technikák ismeretét és alkalmazni tudását is megköveteli.

A bevonás mint a priori közösségfejlesztési tevékenység a fentiek egészében érvényesülhet, de a részvétel megvalósulhat önmagától, szakemberi beavatkozás nélkül is. Hogy mikor és milyen mértékben van rásegítésre szükség, azt a közösség érettsége – tanultsága, szervezettsége és állampolgári kultúrája, fegyelme – határozza meg. A bevonás szükségességéről a leggyakrabban akkor beszélünk, amikor az adott közösség és tagjai alacsony részvételi aktivitást mutatnak a közösség/társadalom interakciós és intézményi folyamataiban. Akkor tehát, amikor az egymás iránti bizalom és szolidaritás gyenge; a kölcsönös segítés, a cselekvő viszonyok száma csekély; a lakosok nem ismerik jogaikat, kötelességeiket, lehetőségeiket és az intézmények elvben értük, gyakorlatilag azonban nélkülük működnek; s a döntési/ellenőrzési folyamatokban résztvevők száma alacsony. Nyugaton elsősorban az ún. társadalmilag kirekesztett csoportok, közösségek (excluded) esetén beszélnek a bevonás, a társadalomba foglalás (inclusion) szükségességéről. Fiatal demokráciáknál a századok során felhalmozott, nem demokratikus történelmi tapasztalatok befolyásolják döntően a bevonás kiterjesztésének szükségességét – az állam és intézményei által kizárólagosan birtokolt felelősség/részvétel megosztása ezekben a társadalmakban szinte mindenkit érint.

Végezetül arról is szólni kell, hogy a részvétel/bevonás csak látszólag pusztán morális cél, valójában – és egyre inkább – a gazdasági megfontolások is mozgatják szorgalmazását és terjedését. A jóléti rendszer válsága, a kormányzatról (government) a kormányzásra (governance) való áttérés szükségességének felismerése, az állampolgárok és szervezeteik bevonása a legszélesebb értelmű szociális szolgáltatásokba mind azt célozzák, hogy az állampolgárok és közösségeik ellátottság iránti igénye csökkenjen – saját maguk oldják meg az életüket, minél kevesebb támogatással! –, vagyis valósuljon meg az önsegítés (self-help) és a passzivitás helyett aktivitás jöjjön létre. Mindez persze kedvez a közösségfejlesztés intézményesülésének, ám a szakembereknek mindig felül kell bírálniuk a megbízók törekvéseit és csak olyan folyamatokat szabad elősegíteniük, amelyek megfelelnek a közösségfejlesztés más alapelveinek is. Leginkább az egyenlőség és szolidaritás, a közösségiség és a civilség, az állampolgári cselekvés és a közjó szolgálata elveire gondolunk. Olyan folyamatokat szerencsés csak támogatnunk, amelyek nem szabnak gátat a civil/közösségi cselekvés lényegének, a szabadságnak és függetlenségnek, a kritikai attitűd érvényesülésének, hanem ellenkezőleg, éppen hogy erősítik azokat.

Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár