Az első nap fő témája: Közösségi alapú tervezés (miért?) volt. Magyarországon is előírás, hogy minden településnek legyen településfejlesztési koncepciója. Ez nem fedi teljesen azt a helyi fejlesztési stratégiát, amely nálunk van. Azt mondhatjuk, hogy a nálunk is megkívánt helyi fejlesztési stratégia a magyarországi településfejlesztési terv első részének, a településfejlesztési koncepciónak felel meg. Ezek elkészülésében a helyi közösség aktív szerepvállalására volna szükség, hiszen a helyi közösség jövőjének az irányvonalai fogalmazódnak meg benne. És a megvalósításban nem nélkülözhető maga a közösség. Érdekes beszélgetések alakultak ki arról, hogy ezek a munkák mennyire vonják be a közösséget, avagy mennyire készülnek az irodában, az építész és a polgármester közös munkájából.

Szó esett a LEADER programról is, mely a regionális fejlesztési stratégiák elkészülésére alapoz, a közösségek ebben való részvételére.

Sokszor hallhatták a részvevők, hogy a közösségi munka a kultúra irányából tudja belendíteni a közösséget. És csak akkor beszélhetünk közösségi előremozdulásról, ha a közösség maga képes közösen/együtt gondolkodni.

A második nap munkálatai a következő központi téma köré csoportosultak: Közösségi alapú tervezés (hogyan?). Pataki György közgazdász előadásában a közösségi tervezés érdekes példáit mutatta be. Nagyon fontos a közösségi tervezés folyamatában részt vevő szakemberek és döntéshozók kompetenciája, illetőleg, hogy vállaljanak felelősséget ebben a folyamatban. Harmonizálni kell a különböző csoportok érdekeit. És az sem mellékes, hogy egy alkotói folyamatról beszélünk. Az a fontos, hogy a közösségi tervezés folyamatában odáig tudjunk hatni, hogy az emberek higgyék el, hogy az, amit mondanak, az valóban fontos. Érdekes kérdésfelvetés volt, hogyha az önkormányzat maga sem autonóm, akkor a megvalósításra mi a garancia? Talán nem ártana ezen nekünk is elgondolkodni. Illetőleg azon is, hogy a közösségeink fejlődése mennyire függ az önkormányzattól? A felvezető előadást és az azt követő érdekes vitát követően az érdeklődők szakmai műhelybeszélgetések keretében folytathatták a beszélgetést. Párhuzamosan három műhely szerveződött a következő témákban: vidékfejlesztés közösségi alapon; városmegújítás közösségi alapon; alternatív közösségi szolgáltatások.

Délután a Szövetkezzünk! De hogyan? témakörben az új szövetkezeti törvényről, a szociális szövetkezetekről és a nonprofit gazdaságról esett szó. Ezt követően az érdeklődők két műhelyben hallgatózhattak és beszélgethettek: egyrészt a Településfejlesztési koncepció készítése lakossági részvétellel témában, ahol Nádasd község esete került részletes bemutatásra. Itt a polgármester úgy döntött, hogy közösségi részvétellel alakítja ki a településfejlesztési koncepciót; továbbá a Hogyan alapítsunk szociális szövetkezetet? Miért? Kikkel? Mennyiből? témakörben alakultak ki beszélgetések.

A harmadik nap különleges volt. Ekkor ünnepelte ugyanis a Civil Kollégium a 10 éves születésnapját. A nap szakmai munkája a Szakmaközi együttműködés a társadalmi szocializációért téma köré csoportosult. Szó esett arról, hogy Hogyan segíthetjük a kistréségi identitás kialakulását? továbbá arról, hogy Hogyan valósulhat meg a közösségi szocializáció generációkon keresztül?

A születésnapi ünnepséget követően, melyen az ünneplő társaság az udvaron lévő kemencében sült mákos, diós és ízes kalácsot is megkóstolhatta, délután tovább folyt a szakmai munka. A műhelymunkákban a következők kerültek napirendre: Életre nevelés oktatási intézményekben; A közösségfejlesztés lehetőségei a TÁMOP-ban (Társadalmi Megújulás Operatív Program).

A negyedik, záró napon a Közösségi részvétel a gyakorlatban volt a fő téma. A műhelybeszélgetések pedig a következőket részletezték: Egymásra utalva, beszélgetés az 1000 fő alatti települések jövőjéről: közösségi intézmények, szolgáltatások és közösségi vállalkozások lehetőségei: falugondnokokról, közösségi munkásokról és közösségi munkások hálózatáról, közösségi vállalkozások a gyakorlatban; Közösségi akaratképzés városi ügyekben – utcavédő közösségi akciók, lakótelepi design stb. A délutáni beszélgetések témája igen érdekes megközelítést kínált: Ünnepek, rítusok, művészeti akciók – Hogyan avatkozik bele egy független művészcsoport a helyi társadalom életébe azzal, hogy közösségi interakciókat végez? Francia vendégek mutatták be a saját példájukat, és a székelyföldi közösségfejlesztők térhettek ki részletesebben a szerves közösségfejlesztés fogalmának a bemutatására, visszatérve azokhoz az alapfogalmakhoz, ahhoz a magyar nyelvben kódolt hatalmi viszonyrendszerhez, amely meghatározza a közösségi életformát. A falusi közösségi forma, a székely rendtartó falu mint még ma is működő közösség példája sokakban érdeklődést keltett. Ugyanakkor nagyon szépen fogalmazta meg Kovács Edit, a nyári egyetem főszervezője azt, hogy azok, akik városon születnek, ugyanolyan igénnyel szomjazhatják és valósíthatják, élhetik meg a közösségi életformát. A cselekvő, a közvetlen közösségéért tenni akaró ember, amely közös környezetben él egy embercsoporttal, és közös célok vezérlik, ugyanúgy képes az ősibb közösségi életformára, mint a falun élő ember. A társadalom fejlődése maga után von bizonyos életformákat, változásokat, amelyek közepette meg kell találni az élő közösségi életvitel módját. Számomra, aki szintén városon, panellakásban nőtt fel, ez a gondolat nagyon fontos volt. Hogy csak egy példával éljek, a számítógép és az Internet elidegeníti többnyire az embereket, de ugyanakkor lehetőség is lehet arra, hogy távoli barátainkkal is kapcsolatot tartsunk. Az értékek bennünk vannak, és nekünk kell tudatosabban arra figyelnünk, hogy a hétköznapjainkban helye legyen a személyes találkozásoknak, a közös cselekvésnek, amelyben nem csak élvezői (nézői, hallgatói) vagyunk az eseményeknek, hanem alakítói, cselekvői is.

A közösségfogalmakat taglaló műhelymunka mellett helyet kapott a Szakmai hálózatok a közösségi összefogásért témájú műhelymunka is.

Az eseményt este egy kiértékelő, záróbeszélgetés koronázta meg, aztán asztaltársaságokban örvendeztek tovább a jelenlevők egymásnak.

A szervezőknek gondjuk volt arra, hogy esténként is kedves programba kapcsolódhassanak be azok, akikben még volt kedv és erő erre. Így gitározás és éneklés, moldvai csángó népzene és néptánc, továbbá filmvetítés tette színesebbé az estéket. A meleg nappalokban pedig a nagyobb gyermekek napilapot szerkesztettek, és azt árulták a felnőtteknek, így gyűjtve össze a napi fagyihoz, nyalókához, ropogtatnivalóhoz a zsebpénzt.

A 120–140 személyt megmozgató esemény minden nap alkalmat adott az egészséges fejtörésre, érdekes

beszélgetésekre, vitákra, kapcsolatalakításra. És nem lehetett magányos, magába roskadó embereket látni.

Én ezúton is köszönöm a szervezőknek és a résztvevőknek, hogy megajándékoztak ezekkel az élményekkel, és csak megerősítették bennem az elköteleződést a közösségi munka iránt. Mert természetes, hogy vannak buktatók, hogy vannak nehéz idők, hogy olykor-olykor hátat szeretnénk fordítani a „civilkedésnek”, de ugyanolyan természetes az is, hogy mégsem fordulunk el, ha ezt elkötelezettséggel és felelősséget érezve végeztük, és tanulni próbálunk a megélt élményeinkből, és keressük a hasonszőrű embereket, hogy erőt, ötletet merítsünk a továbblépéshez.

Találkozzunk jövőre is!