Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu

Cím:
Kulturális és szociális fejlesztés - közös nevezők és helyi alapok
Szerző:
Gergely Attila
Folyóirat:
Parola
Év:
2005
Szám:
2
Oldalszám:
16
Tárgyszavak:
kultúrális fejlesztés, szociális fejlesztés, Gergely Attila

Vissza a tartalomhoz
Kulturális és szociális fejlesztés - közös nevezők és helyi alapok

Gergely Attila vitaindítóját összefoglalta Kovács Edit és Péterfi Ferenc

A „fejlesztés” kérdésének megkerülhetetlensége a korunkat jellemző változások természetéből is adódik - fejtette ki a bevezetőben az előadó. Napjainkat bizonyos értelemben a változás állandósulása jellemzi (lásd. Kultúraváltás - korszakváltás című tanulmányrészlet). Arról beszélt, hogy ebben a helyzetben már a változás hiánya a szembeötlő. A változás gyakran tudatosan tervezett „fejlesztési programok”, „stratégiák” eredménye. Ám az ilyen folyamatok általában nemcsak a szándékolt következményekkel járnak, szembe kell néznünk azzal, hogy a fejlesztésnek - egyebek között a változások „felgyorsulásában” - mindig meghatározott „ára” is van. A „fejlesztő beavatkozás” valamilyen „rendezetlen” állapotnak a „rendezettebbé” alakítását célozza, de ezt általában nem érheti el anélkül, hogy közben újabb „rendezetlenségeket” is ne idézzen elő (amelyek rendezése, kezelése újabb „fejlesztési programok” célja lehet …).
Ezekben a folyamatokban nem ritkán „társadalom” és „közösség” kettőssége is nyomon követhető: a „fejlesztés” tipikusan társadalmilag szervezett tevékenység, amelynek sokszor előre nem látott, vagy fel nem mért közösségi ára van. Közösség és társadalom többnyire nagyon eltérő összefüggésekben működnek. Az utóbbi funkcionálisan meghatározott teljesítmény-kritériumok szerint, már ezzel is a változást részesíti előnyben, a közösség esetében maga a fennállás a cél, ami az állandóságot, a stabilitást helyezi előtérbe. A korszerű „közösség-fejlesztésre” egyfajta kölcsönhatás jellemző: az érettebbé váló társadalom észreveszi a részben éppen „fejlesztési beavatkozásai” által előidézett vagy növelt „közösségi deficitet”, amely egy ponton túl társadalomként való fenntarthatóságát is veszélyeztetheti, és sajátos eszközeivel mintegy „utánanyúl” közösségeinek, megerősíti azokat; ugyanakkor a közösségek felismerik, hogy fennmaradásukhoz a társadalom nyújtotta különféle eszközöket és lehetőségeket, így akár (társadalmilag szervezett) „fejlesztési programokat” is igénybe kell venniük. A (hagyományos) közösségek és vezetőik számára ez nem utolsó sorban egy új „sebességfokozatra” való átállás követelményét is jelenti. Egy ilyen kölcsönhatásban a közösségek belső világában is sok minden gyorsabban elavul, mint korábban. A helyi fejlesztő egyik sajátos feladata e dialektika szálainak összefogása, egyfelől a közösségi szükségletek társadalmi megjelenítése, képviselete, a közösségi problémák megoldásához társadalmi erőforrások mozgósítása, alkalmazása, másfelől a közösségek hagyományos „komfort-zónáikból” való kimozdulásának elősegítése.
Az így felfogott közösség-fejlesztésben a „szociális” és a „kulturális” egymással is és a „helyivel” is egységet alkot. Az, ha emberek megfagynak az utcán egy adott községben, vagy kerületben, vajon „kulturális” vagy „szociális” ügy-e? - tette fel a kérdést az előadó. Társadalmi igazságosság nélkül nincs igazi kultúra, és művelődés nélkül nem kezelhetők a szociális problémák (megelőzésükről, vagy „felszámolásukról” nem is szólva). Ha valaki megfagy a téli utcán (egyetlen megyében több mint 30 ilyen eset fordult elő az elmúlt télen), az első hallásra talán „csak” szociális kérdésnek tűnik, de ha jobban belegondolunk, következménye lehet az áldozatok és környezetük műveltségi állapotának is (bizonyára nem véletlen, hogy a statisztika az egyik, gazdaságilag és kulturálisan egyaránt leghátrányosabb országrészből való). A kulturális állapotba az alacsony iskolai végzettség, a piacképtelenné vált szaktudás, a segítő felelősségvállalás, szakismeret, a szükséges társadalmi erőforrások (pl. önkormányzati, vagy civil szervezeti pályázatok útján való) elérésének, az önkéntesség kultúrájának stb. a problémái, ill. hiányosságai is beletartoznak. Lehet és kell ezeket a kérdéseket társadalmilag átfogóbb szinteken is kezelni, de mindig kitüntetett jelentősége marad annak a, szükségszerűen közösségi és helyi színtérnek, ahol a problémák közvetlenül megjelennek: a leglátványosabbnak tűnő „beavatkozás” is csak annyit ér, amennyire a közvetlen helyszíneken és személyközi viszonylatokban célba ér. Egy román közmondás úgy tartja, nem a hely az embert, hanem „az ember szenteli meg a helyet”. Ugyanakkor a műveltség szociális kérdés is: szabad, egyben független, szuverén módon felhasználható időt is feltételez. Így a kulturális és szociális fejlettség egymás mércéi is. Nem elég, hogy adunk (ha úgy tetszik, ez „szociális” vonatkozás), legalább ilyen lényeges, hogyan adunk.
Korunkban a szociális problémák gyakran a „fejlődés” „melléktermékei”, nem egyszer „fejlesztési politikák” áraként, vagy azok fonákjaként jelennek meg. Kérdés, visszaépít-, visszaépíthet-e a fejlesztés a társadalmi és közösségi feltételekből, erkölcsi erőforrásokból annyit, amennyit felhasznál; egyáltalán: mi a folyamat mérlege? Ez a fejlődés belső, alanyi ismérveire, a kultúra erkölcsi dimenzióira is vonatkozik (miképpen maga a „kultúra” eredetileg a „lélek kultúráját”, a cultura agri-n túl a cultura animi-t jelentette). A fejlesztési erőfeszítések mérlege csak úgy lehet pozitív, ha hiány, szükség, fogyatékosság valamiképpen lehetőséggé, többletté válik. A teljes mérlegben, mint minden emberi tevékenység esetében, benne van az is, hogy közben maga a „fejlesztő”, a „beavatkozó” milyenné lesz. a.gergely.mki@ns.tla.hu.

Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár