Építő közösségek – közös tudás

Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu

Cím:	Építő közösségek – közös tudás
Szerző:	Molnár Aranka és társai
Sorozatcím:	Parola
Folyóirat:	Parola
Év:	2011
Szám:	3.
Oldalszám:	11
Tárgyszavak:	„Közös tudás” program; sikeres közösségfejlesztés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Molnár Aranka és társai

Építő közösségek – közös tudás (Bakó Gyuláné, Bereczky Béla, Budai Erzsébet, Dolgos Ferenc, Erdei Gábor, H. Petkovics Katalin, Hadobás Pál, Kovács Kitti, Mészáros Zsuzsa, Molnár Aranka, Olter Éva, Sélley Andrea, Pótáné Lázár Mária, Széki Gézáné,Tiszolczki Lászlóné, Tóth Anna Mária és Ureczky Klára Tünde munkáiból összeállította és írta Molnár Aranka és Vercseg Ilona)

1. Bevezetés

Az esettanulmány bemutatja, hogyan sikerült a közösségfejlesztés és a felnőttképzés ötvözésével egy Magyarország északi perifériáján elhelyezkedő, az egyik leghátrányosabb helyzetű, Borsod-Abaúj-Zemplén nevet viselő megyéje 5 kistérségében fokozni a közösségi/civil részvételt, a helyi cselekvéssel kapcsolatos civil/közösségi tudatosságot (knowledge about local citizen participation), növelni a civil szervezettség szintjét és kiépíteni a helyi cselekvés civil intézményeit.
A „Közös tudás” program tervezőinek és kivitelezőinek meggyőződése, hogy megyéjük gazdasági fejlődését nagyban befolyásolja a közösségi/társadalmi viszonyok fejlesztése, a lakosság aktív részvétele a közügyekben. Ebben az egyének közötti kapcsolatok, a különböző közösségek, csoportok, hálózatok és rajtuk keresztül a civil attitűd fejlesztése egyaránt fontos tényezők. Elkötelezett és tudatos, a részvételi demokrácia működtetésére képessé váló (empowered) lakosok jelentős mértékben hozzá tudnak járulni a demokratikus és gazdasági fejlődéshez. A programban dolgozók építettek az ott élők kreativitására, tudására, önszerveződési és együttműködési készségére. A megvalósított programok túlmutattak a települések határain, széles körben tették hozzáférhetővé a különböző képzéseken való részvétel lehetőségét és új együttműködéseket generáltak.

2. A környezet

A megye területét tekintve az országban a második legnagyobb, benne hegyvidékek váltakoznak sík területekkel, határos Szlovákiával és Ukrajnával is. Lakóinak száma 709 634 fő, melyből 408 ezer fő városokban él. A megyében 358 település található, melyből 25 város, a települések 34%-ában pedig 500 fő alatt van a lakosság száma. Jellemzően aprófalvas megyéről van szó, s a falvakban élők életminősége a szolgáltatások elérhetősége, munkahelyek, elöregedés, egészségügyi ellátás, intézmények kiépítettsége terén jelentősen különbözik a nagyobb településektől.
Ha az infrastrukturális fejlettséget nézzük, a településeken víz, villany, telefon, gáz szinte mindenhol van, egyedül a szennyvízhálózat hiányzik több helyről. Az Intercity járatoknak és az autópályának köszönhetően mind vasúton, mind közúton kiváló a közlekedés Budapest és a megyeszékhely Miskolc között, a kistelepülések elérhetősége változó.
A XX. század utolsó évtizede a gazdasági átalakulás kényszerét, egyéni és közösségi problémákat hozott a megyének. A nehézipar – kohászat, bányák, vegyi üzemek, vasmű stb. – túlzott jelenléte és egyik napról a másikra történő összeomlása az emberek által kezelhetetlen problémákat okozott. Ekkor találkoztak először az eladdig ismeretlen munkanélküliséggel. A folyamat strukturális válsághoz vezetett – magas munkanélküliség, a kvalifikált munkaerő kivonulása a megyéből, a kistelepülések részleges vagy teljes kiürülése – intézménybezárások, elöregedés, elvándorlás, egyes területeken gettósodás. A leépülés tartós tendenciája 2003-ig tartott, ekkor megkezdődött egy felzárkózási folyamat, amely 2007-ig folyamatos volt, ám a gazdasági válság hatására a fejlődés megtorpant, sőt, további munkahelybezárások következtek be.
A megyében a 15–74 éves korú népesség körében 50,1% tekinthető gazdaságilag aktívnak, mely arány folyamatosan csökken, miközben a munkanélküliség nő. 49,9% inaktív, vagyis nem tartozik sem a foglalkoztatottak, sem a munkanélküliek körébe. Ennek okai természetesen sokfélék, de jellemző, hogy nagyrészük alacsony iskolai végzettségű, nincs olyan szakma, szaktudás birtokában, melyre a munkáltatóknak szükségük van, illetve sokuk olyan hátrányos helyzetű térségben él, ahol évek óta kevés a munkahely, vagy egyáltalán nem jön létre új, s a távolabbi munkahelyre való bejárás, vagy odaköltözés megoldhatatlan. A magas munkanélküliség ellenére szakemberhiány van, különösen jól képzett mérnökökből és szakmájukat magas szinten művelő szakmunkásokból.
A kistelepüléseken nincsenek szolgáltatások, nem működnek intézmények, vagy nincs elég intézmény (óvoda, iskola, művelődési ház, egészségügyi intézmények, sőt több helyütt posta sem), így megszűntek a találkozások és a beszélgetés lehetőségei is.
A programban szereplő kistérségek adottságai a fentieken belül természetesen eltérőek.

Edelényi kistérség:
A természeti szépségekben gazdag, aprófalvas kistérség gazdaságilag elmaradott, infrastruktúráját tekintve az elmúlt századokban is hátrányos helyzetű volt és ma is az, a forgalom- és információáramlástól, a gazdasági növekedéstől elzárt.
Az itt megfogalmazott jövőkép egy rekreációs üdülő-pihenő zóna kialakítása, s az ehhez vezető fejlesztendő területek között szerepel egyrészről a humánerőforrás fejlesztés, másrészről az idegenforgalom és turizmus fejlesztése.

Hidasnémeti és környéke:
Történelmi hagyományokban, természeti erőforrásokban, kultúrtörténeti értékekben gazdag vidék, mégis a relatív elmaradottság a jellemző, az itt élők életszínvonala jóval a magyarországi átlag alatt van. A népességszám csökkenése folyamatos és erőteljes. A regisztrált munkanélkülieknek az aránya 47,9%, amely több mint háromszorosa a megyei átlagnak.

Mezőcsát kistérsége:
A Tisza-parti települések megélhetésük alapját a kereskedés, s az annak árut biztosító állattenyésztés, valamint a hal, és a vizek más termékei adták. A kistérség teljes területének közel 50 százaléka a Bükki Nemzeti Park oltalma alá tartozik. Gazdasági helyzetét, lehetőségeit meghatározza a közeli városok hatása. A kistérség természeti értékei mellett erősen jelen vannak a közösségben rejlő értékek is: az átöröklött hagyományok, a megteremtett együttműködések, az emberek nyitottsága. Az erős kézműves hagyományok egy részét még ma is ápolják, és ennek a tudatos megtervezése és felépítése sok problémát megoldhatna.

Sajókaza és környéke:
A kistérségek közül a Sajó folyó által összekötött hat településen a legnagyobb az elszegényedés aránya. A település roma lakosságának megfigyelése hosszú éveken keresztül szolgált terepül a Miskolci Egyetem antropológusainak, akik a „Közös tudás” program megbízására ismét visszatértek a településre, s a megfigyelés mellett akciókutatást végeztek.

Bodrogköz (Tiszakarád és környéke):
A Bodrogköz lakói egykor a Bodrog–Latorca–Tisza folyók adta lehetőségekből éltek, a folyószabályozást és ármentesítést követően alakult ki a térség mezőgazdasági kultúrája. A kilencvenes évek elejéig a foglalkoztatás alapját is a mezőgazdaság, állattenyésztés, erdőgazdálkodás biztosította.
1990 óta a mezőgazdasági foglalkoztatottság egytizedére esett vissza, ami már a tájfenntartás szempontjából is elégtelen. A térségben meghatározó gazdasági és ezen keresztül közpolitikai, kulturális szerepet játszó gazdasági szereplők, szervezetek, intézmények nem maradtak. Meghatározó szereplőknek az önkormányzatokat kell tekinteni, mivel meghatározó foglalkoztatók.
A bodrogközi kistérség gazdaságilag a teljes leépülés, társadalmilag a gettóképződés állapotában van, a kilátások javulásának minimális esélyével. Így a közvetlen terület/vidékfejlesztési feladat itt nem valamiféle helyi gazdasági élénkítés, hanem a szociális feszültségek kezelése, illetve a táji és emberi erőforrások további felélését gátló, vagy legalábbis lassító beavatkozások: a szociális foglalkoztatás (pl. földprogram), a környékbeli kisvárosok (munkahelyek) elérhetőségének javítása, a mobilitási lehetőségek fejlesztése, a közösségi élet és a tájfenntartó tevékenységek támogatása lehet.
Részvételi tanulási programunk a 85 településnyi (local community), többségükben falvakat összerendező 5 kistérségben (közigazgatási egység) zajlott.

3. A problémák elemzése

A program a közösségfejlesztés és a felnőttek informális és formális tanulása terén kereste a maga hozzájárulási lehetőségeit a bevont emberek helyzetének részvételi szempontú javításában.
A rendszerváltozást kísérő kulturális változás felgyorsítására e kistérségekben rendkívül nagy szükség van, hiszen inkább a korábbi, számos elemében még hagyományos kultúra elemeinek elévülése, a megszerzett tapasztalatok elértéktelenedése, a leépülés kísérte az átstrukturálódási folyamatokat, mint az új rendszerben való eligazodáshoz szükséges képességek és ismeretek megszerzése, a demokratikus kultúra kiépülése. Az ott élők – egészen a közösségfejlesztő folyamatok beindulásáig – nem érzékelték, hogy ők maguk is tehetnének saját helyzetük javítása érdekében, nem voltak motiváltak sem cselekvésre, sem tanulásra. Az újtól való félelem és a visszahúzódás jellemezte helyzetüket, amelyben a közösségfejlesztők által aktivizált lakosság járható útként a civil részvételének fokozását és vele összhangban új intézmények – civil szervezetek, csoportok, új közösségi szokások – kialakítását/építését azonosította, valamint a meglévő intézmények – s itt, a magyar közösségfejlesztés hagyományaira épülve elsősorban a közművelődési intézmények – közösségszervező és felnőttképző kapacitásának bővítését.
A fiatalok helyben maradása, a kistelepülések lakosságmegtartó erejének javítása összetett kihívás, melyben a közösséghez tartozásnak, a gazdag kapcsolati hálónak, a szervezettségnek, az egymás közötti kölcsönös segítésnek és szolidaritásnak, valamint a külvilág felé nyitásnak is döntő szerepe van. A közösségfejlesztési folyamatok elsősorban e szerint működtek, s hatásukra a településeken és a kistérségekben is több civil szervezet alakult, melynek ténykedése immár nem csak a csoporttagok érdeklődésének kielégítésére, hanem a közjóra, a helyi közösség fejlesztésére irányult.
A további lépéseknek már a közösség önsegítő folyamataiból kellett következniük. A strukturális munkahelyteremtést a közösség általi fejlesztés nem képes kezelni, de a saját eszközeivel hozzájárulhat a közösségi vállalkozások kiépüléséhez és a közösségi gazdaságfejlesztéshez, melynek kiindulópontja a helyi erőforrások fölötti közösségi rendelkezés vagy befolyás növelése, valamint a közösségi erőforrások kihasználására-fejlesztésére irányuló új közösségi szolgáltatások létrehozása – az érintettek által, a szükséges mértékben alkalmazott szakmai segítéssel.
A korszerűtlen vagy annak tartott tudások (pl. hagyományos mesterségek) új kontextusba helyezése, a demokrácia működési módjainak, bennük a szabad szerveződésnek, az állampolgári/civil működés módjainak tanulása jócskán megkésett e térségekben – csakúgy, mint az ország szinte valamennyi vidéki térségében. Ennek oka az, hogy a mindenkori politika csak a deklaráció szintjén tudás- és tanuláspárti, valójában vajmi keveset tett azért, hogy az életük és közösségeik megújítására vállalkozni kényszerülő emberek szabad hozzáférésű tanulási lehetőségeket kapjanak. Felnőttképzési intézmény alig van a megyében, hacsak a megyei pedagógiai és továbbképzési intézetet vagy a munkanélküliek átképzésével foglalkozó szervezetet nem nézzük. A munkahelyeken belül természetesen folynak felnőttképzési kurzusok, ám ezek csak az adott munkakör elvégzésére készítenek fel, s a közösségekben, az életben való eligazodáshoz kevés segítséget nyújtanak. A felnőttképzés legkurrensebb területei ma a jogosítványt vagy nyelvtudást nyújtó piaci képzések. Sajnálatos, hogy a művelődési házak sem tudták a rendszerváltás utáni átalakulási folyamatokat a maguk hasznára fordítani és felnőttképzésre (is) szakosodni – támogató politika és pénzügyi források hiányában. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a megújulás helyett folyamatos regresszióval kell szembenézni – programunk kistérségeiben is.
A megyében a közösségfejlesztési gondolat mintegy tíz évvel ezelőtt fogant meg, amikor a Közösségfejlesztők Egyesülete 2001-től Ózd és Putnok kistérségeiben, valamint Királdon és Héten közösségfejlesztő folyamatot generált. Ekkor néhány megyei népművelő, civil szervezetben dolgozó, társadalomjobbításra szerveződő szakember csatlakozott a munkához, majd a Közösségfejlesztők Egyesületéhez és képzéseihez és a csapat folyamatosan kiépítette a maga hadállásait a megyében. A megyei Közművelődési Intézet egyre nagyobb teret kezdett biztosítani a közösségfejlesztési munka számára, mely mára az intézeti munka szerves részévé vált. Az ott dolgozó munkatársak, összefogva a hasonlóan gondolkodó és a változás közösségi útját kereső megyei szakemberrel, 2002-ben megalakították a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesületet, amely a maga civil eszközeivel a közösségi fejlesztést tűzte zászlajára. A megye közösségfejlesztő szakemberei aktív tagjai az országos közösségfejlesztő hálózatnak is.
A két megyei közösségfejlesztő kulcsintézmény épít a megyei közművelődési intézményhálózatra, amely azért jelentős, mert ez az együttműködés sokhelyütt leépült az országban: a „minden régi rossz” elve alapján. Szerencsére ebben a megyében megőrződtek a kapcsolatok, és az új együttműködések felfrissítik azokat.
A megyei közösségfejlesztők kapcsolatokat ápolnak és együttműködéseket fejlesztenek ki a megyei felsőoktatással, azon belül elsősorban is a közművelődési, andragógia, szociális munka és felnőttképzés intézeteivel, akiket a helyi lakosok aktivizálásába, a kutatásokba, a képzésekbe és az új szolgáltatások szervezésébe is bevonnak. És természetesen együttműködnek a kistérségi intézményekkel (iskolák, családsegítő és gyermekvédelmi szolgálat, egészségügyi és nevelési intézmények), az önkormányzatokkal, a gazdaság szereplőivel, az egyházakkal, a kisebbségi önkormányzatokkal – és mindenek előtt a kistérségek és települések lakóival.
A „Közös tudás” program több korábbi fejlesztési program egyik (most éppen utolsó) állomása, mely nagymértékben épített előző folyamatok eredményeire, szervezeteire, segítő szakembereire.
A korábbi, Hálózatépítés nevet viselő program (2005–2007) a megye hátrányos helyzetű településeinek felzárkóztatása érdekében a következő fő munkamódokat alkalmazta:
– közösségfejlesztési folyamatok szervezése több településen/kistérségben az állampolgári részvétel fokozására,
– megyei közösségfejlesztő találkozók szervezése a látókör szélesítése és az együttműködéshez szükséges kommunikáció és bizalom kialakulása érdekében,
– képzők képzője program szervezése a kistérségekben élő és dolgozó közművelődési szakemberek számára közösségfejlesztési és felnőttképzési ismeretekből, 160 órában,
– részvételi kutatás (action research) a közösségi viszonyok és a képzési szükségletek feltárására, kérdőíves módszerrel és aktivizáló, face to face interjúkkal. A munkát egyetemisták végezték. A kérdőíveken a tanulási motivációkat és a közösségi viszonyokat firtatták (a település értékei, problémái, kapcsolati rendszerek, lehetőségek). Az interjúkészítők 1–1 hetet töltöttek egy kistérségben és mintegy 500 emberrel beszélgettek. A kérdőívek és interjúk eredményeit összefoglalták és kistérségi fórumokon bemutatták a helybelieknek,
– az ekkor már aktivizálódott helyi lakosokat egy ún. Közösségi munkás képzésre hívták meg – 62 fő végezte el a tanfolyamot és kapott alapszintű ‘közösségfejlesztő’ tanúsítványt.

Valamennyi munkaformából, különösen a képzéseken kialakult a „valami közöset kellene cselekedni!” igény.
A program szakmai vezetője, Molnár Aranka úgy érezte, hogy az igény felkeltése megtörtént, de meg kell találni a lehetséges közösségi megoldásokat is a problémák megoldására. Ezért a beindult folyamatokat gondozta, a kistérségben kialakult munkaformákon rendszeresen részt vett, s a csapat azonnal megragadta a következő nagy lehetőséget, a „Közös tudás” program megpályázását.

4. Cselekvés

A most bemutatott „Közös tudás” részvételi-tanulási program (2009. július 1.–2011. június 30.) az „Építő közösségek” támogatási program keretében valósult meg, több megyei és helyi közművelődési intézmény (közösségi ház, könyvtár, módszertani központ, múzeum) és – zömmel a korábbi közösségfejlesztési programok során megalakult – civil szervezet: közösségi munkás, közösségfejlesztő egyesületek együttműködésével.
A programot konzorciumi együttműködésben vezették.
A program főpályázója, amely a koordinációs és szakmai vezetői feladatát ellátta, a megyei Közművelődési Intézet (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet, Miskolc).

Konzorciumi partner: Művelődési Központ, Könyvtár és Szekrényessy Árpád Múzeum – Edelény.

Együttműködő partnerek:
– Művelődési Ház és Könyvtár – Hidasnémeti,
– Általános Művelődési Központ Művelődési Háza – Tiszakarád,
– Radvánszky Béla Kultúrház és Könyvtár – Sajókaza,
– ÁMK Kiss József Közösségi Ház és Könyvtár – Mezőcsát.

A pénzügyi támogatást az EU-forrásokat felhasználó TÁMOP-3.2.3-08/1-2009-0014 programja biztosította.

4.1 Közösségi tervezés (community planning)
A korábbi hálózatépítő program keretében végzett közösségfejlesztési és tanulási folyamatok, valamint a szükségletfeltárás (a közösségi viszonyok és képzési szükségleteket vizsgálata) eredményeit az együttműködő partnerek figyelembe vették az új program tervezésekor.
Az új program tervezésébe kétféle módon vonták be a már aktív helyieket és az általuk mozgósított érintetteket. Egyrészről „A művelődés hete – a tanulás ünnepe” programsorozat során közös tervezésre, a kistérségekben tartott műhelymunkákban való részvételre hívták az ott élőket és civil szervezeteiket, másrészről négy szakmai műhelyben tervezték tovább a programot, melynek résztvevői az öt együttműködő kistérség művelődési házainak munkatársai voltak, akik kiválóan ismerik a helyi viszonyokat.
A tervezőmunka eredményeként a „Közös tudás” program a következőkben felsorolandó tevékenységeken keresztül valósult meg, de nem feltétlenül az alábbi sorrendben – több közülük egymással párhuzamosan, nagyjából egyidejűleg történt.

4.2 A program nyitóeseményei
A programot tervező konzorcium fontosnak tartotta, hogy a kistérségek együttes és szélesebb, közösségi aktivistákat is bevonó nyilvánossága előtt, valamint magukban a kistérségekben is bemutassa a programot. Ezeken a fórumokon megerősítő előadások hangzottak el a közösségfejlesztés, a részvétel fontosságáról, az önképzőkörök jelentőségéről a felnőttképzésben, a helyi tudást feltáró kutatás eredményeiről, az eddig megtartott képzések tartalmáról, ezen kívül a követelmények, elvárások is meghatározásra kerültek. A nyitóesemények megerősítették az érintetteket abban, hogy volt értelme együtt dolgozni és van lehetőség a folytatásra is, mégpedig olyan folytatásra, amelyet ők határoztak meg és maguk is hajtanak végre.

4.3 Felnőttképzési akkreditációs eljárások
Intézményakkreditáció:
Ez két intézményt érintett, a programot vezető megyei Közművelődési Intézetet és az Edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeumot, mert ők vállalták fel, hogy a szükséges szakmai és adminisztrációs hátteret biztosítják az intézményeikben és az együttműködők intézményeiben folyó képzésekhez. Az eljárások sikeresek voltak.
Felnőttképzési programok akkreditációja
Közösségi mentorképzés
A korábbi, Hálózatépítési program során készített, 90 órás „Közösségi tanulás és tanítás” tananyag került most átdolgozására és akkreditálására, Közösségi mentorképzés néven. A program összeállításánál az volt a cél, hogy a képzésben résztvevők megszerezzék azokat a módszertani ismereteket, amelyekkel meg tudják szólítani a helyieket és részvételre tudják kötelezni őket közösségük és a kistérség fejlesztésének folyamatában.
Közösségi vállalkozásra felkészítő képzés
A 90 órás program összeállítói arra törekedtek, hogy a résztvevők megszerezzék azokat a készségeket és ismereteket, amelyek segítségével eljuthatnak a vállalkozási ötlettől a konkrét üzleti terv megírásáig, s egy jól működő vállalkozás beindításáig és fenntartásáig.
Helyi túra- és idegenvezető képzés
Ezt a 90 órás képzést az edelényi Művelődési Központ akkreditáltatta azzal a céllal, hogy a helyben élőket alapvető helyismerettel ruházzák fel és átadják azokat a módszereket, amelyekkel ismereteiket továbbadhatják.

4.4 Felnőttképzési programok lebonyolítása
Akkreditált képzések
A képzési kínálatban a fenti 3 képzés és az akkreditált Falusi vendéglátó képzés szerepelt. A felhívásra 146 fő jelentkezett.
Az alábbi táblázatban a programban megtartott képzések adatait mutatjuk be.

Képzés neve	Képzés helyszíne	Csoportok száma	Résztvevők száma
Közösségi mentorképzés	Miskolc, Cigánd	2	38
Közösségi vállalkozásra felkészítő képzés	Sajókaza, Hidasnémeti, Mezőcsát, Cigánd	4	66
Helyi túra és idegenvezető programot	Edelény	1	25
Falusi vendéglátó képzést	Edelény	1	17

Nonformális képzések
– Mi az, amihez a legjobban ért és amit szívesen megtanítana másoknak is?
– Mi az, ami iránt érdeklődik és amit szívesen megtanulna másoktól?
– Vállalná-e, hogy neve és címe megjelenjen egy helyi név- és címjegyzékben?

E kérdéseket először 1983-ban tették fel egymásnak a helyi közösség aktivizált tagjai, egy másik megyében, az első közösségfejlesztési action research keretében. Azóta vált az önképzőkör a közösségfejlesztés egyik kedvelt módszerévé, egyrészt a helyi lakosság aktivizálására, másrészt a helyi emberekben meglévő tudások feltárására és egymásnak történő átadására.

Népi kismesterség tanulókör – bőrművesség. Hidasnémeti

Az önképzőkörök megalakulását tehát egy helyi mozgalom keretében végzett kutatás előzi meg, mely az ún. tankatalógusban gyűjti össze azt a név, tudás és érdeklődési köri listát, amely alapul szolgál az önképzőkörök kialakulására (a „Közös tanulás” programban négy tankatalógus készült). A svéd tanulókörök és az amerikai párbeszéd-körök ihlette magyar önképzőköri mozgalmak a közügyekben való aktív állampolgári részvételre nevelnek. Az önképzőkör demokratikus kiscsoportban történő párbeszéd, amelyben mindenki aktívan vesz részt. Ez egy szabad ismeretszerzési forma, ahol a résztvevők egyenrangú állampolgárok, akik arra törekednek, hogy megértsék a társadalmi folyamatokat, a körülöttük zajló dolgokat. A formális képzésekkel szemben nagyobb demokrácia, nagyobb tudatosság, megnövekedett önbizalom jellemzi. A résztvevők az önképzőkörön keresztül lehetőséget kapnak a közösség építésében való részvételre. Megtanulják a kommunikációt és az együttműködést, valamint a részvételt a közösségi, társadalmi, kulturális és politikai életben.
A megalakult önképzőkörök szükség szerint, témától függően szerveztek „látó utat” (tanulmányutat), szakértő meghívását, esetleg kisebb eszközök, szakmai könyvek beszerzését, amelyek a hosszabbtávú együttműködéseket is megalapozták, lehetőséget biztosítva a program utáni folytatásra.

Munka a mezőcsáti tanulókörben

Az önképzőköröket 2010 decembere és 2011 márciusa között bonyolították le az öt kistérségben. Kistérségenként 5–5 kör alakult. Fontos szempont volt az önképzőkörök szervezésénél az, hogy az adott kistérségen belül lehetőleg minél több települést vonjanak be, ezért az egyes foglalkozásokat más-más településen bonyolították le. A program lehetővé tette, hogy a résztvevők egyik településről a másikra eljuthassanak, így előfordult, hogy az egyes foglalkozásokon nemcsak az adott településről, de más kistérségi településekről is érkeztek résztvevők.

Az önképzőköröket főként a következő helyi közösségfejlesztő civil szervezetek szervezték:
– Aranygombos Többcélú Közhasznú Egyesület, Telkibánya,
– Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület, Miskolc,
– Gvadányi Kulturális Társaság, Rudabánya,
– Mezőcsáti Kistérségi Közösségi Munkások Egyesülete (Mezőcsát, Tiszavalk, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Ároktő, Tiszakeszi, Tiszatarján, Igrici, Gelej),
– „Fogadó” Észak-Abaúji Közösségfejlesztők Köre Egyesület (Gönc, Telkibánya, Abaújvár, Zsujta, Hidasnémeti, Tornyosnémeti, Pányok),
– Sajómenti Civilek Egyesülete (Sajókaza, Hét, Sajógalgóc, Vadna, Sajóivánka),
– SZIA Club, Gönc,
– Inspi-ráció Egyesület, Nyíregyháza.

Ilyen volt – veterán motor, mielőtt az önképzőkör felújította, Edelény

Ilyen lett – az önképzőkör munkája nyomán

Az alábbi táblázat az egyes önképzőkörök adatait mutatja be.

	Kistérség neve	Képzés témája	Képzés helyszíne	Képzés óraszáma	Résztvevők száma
1	Edelény város és az edelényi kistérség	Kézműves	Edelény	25	25
2		Veterán motorok szerelése	Edelény	25	25
3		A történelmi Torna vármegye helytörténete	Hidvégardó	25	25
4		A történelmi Magyarország hímzései	Edelény	25	25
5		Német nyelv-készségfejlesztés	Edelény	25	25
6	Hidasnémeti település és az észak- abaúji kistérség	Gasztronómia	Gönc, Abaújvár, Telkibánya	25	59
7		Kézimunka	Abaújvár, Zsujta	25	55
8		Informatika	Telki-bánya	25	60
9		Népi kismesterség, néptánc	Hidasnémeti	25	25
10		Mezőgazdaság	Gönc	25	25
11	Mezőcsát és a mezőcsáti kistérség	Számítógépes ismeretek	Mezőcsát	25	35
12		Számítógépes ismeretek	Mezőcsát	25	30
13		Hagyományőrző ételek készítése	Mezőcsát
14		Angol készségfejlesztő nyelvi kurzus	Mezőcsát	25	35
15		Illemtan és társastánc	Tiszakeszi
16	Cigánd település és a Bodrogközi kistérség	Praktikus ismeretek (főzés, kézimunka, számítógép, látóút, egészségnap)	Tiszakarád	25	56
17		Néphagyományőrzés és kézműves önképzőkör	Cigánd	25	35
18		„Ügyes kezek” (kézművesség, szövés)	Karcsa	25	48
19		Népdal	Felsőberecki	25	55
20		Együtt-egymással a helyi nyilvánosságért	Nagyrozvágy	25	61
21	Sajókaza település	Kézműves	Sajókaza	25	61
22		Tájházi foglalkozások	Sajógalgóc	15	51
23		Gyógynövényes ismeretek	Hét	25	150
24		Angol készségfejlesztő nyelvi kurzus	Sajóivánka	40	56
25		Hagyományőrzés a zenében, táncban	Vadna	25	80

Hidasnémeti – néptánc önképzőkör

4.5 filmek
A programról készült két 30 perces film nem csak dokumentálja az eseményeket, hanem a vizualitás nyelvén összefoglalót ad a megvalósított képzésekről, illetve az önképzőkörökről. A filmek anyaga részben a képzési alkalmakon került felvételre, részben a szervezőkkel, oktatókkal, vezetőkkel és a résztvevőkkel készült interjúkat tartalmazzák. A négy formális képzést bemutató film betekintést nyújt az órákba és a vizsgákba; a másik, a nonformális képzésekre, önképzőkörökre fókuszáló film pedig néhány köri foglalkozást elevenít fel a részvevők véleményével elegyítve.

4.6 Fórumok, rendezvények
A program vezetői és kistérségi koordinátorai fontosnak tartották, hogy a térségben élők folyamatos tájékoztatását kapjanak a programokról, ezért helyszínenként (Hidasnémeti, Sajókaza, Cigánd, Mezőcsát, Edelény) 3–3 tájékoztató előadást tartottak a program megvalósulásának aktuális helyzetéről, a következő időszak feladatairól, az elért eredményekről. A találkozók lehetőséget biztosítottak a tapasztalatcserére is, ahol a vélemények nyilvánosságot kaptak, s ennek segítségével alakíthatták, fejleszthették a program további eseményeit.
Helyszínenként 90–90 fő vett részt a fórumokon, összesen tehát 450.
A projekt futamideje alatt 22 rendezvényt szerveztek és több kisebb megbeszélést, sajtótájékoztatót tartottak a megyei és a helyi média képviselőinek.
Az eredményeket bemutató programzáró rendezvény valóságos ünnep volt, hiszen a helyi közösségi folyamatok aktivistái, a képzések hallgatói, az önképzőkörök résztvevői mellett a konzorciumi és együttműködő partnerek, a civil szervezetek, az irányító hatóság képviselői és meghívott vendégek – valamennyien együtt voltak és együtt örülhettek a bemutatott eredményeknek. Ez az alkalom egyben egy visszajelzés is volt arra, hogy a lakossági csoportok és az intézmények egyaránt a közösségi fejlesztési folyamat folytatásában gondolkodnak.

5. Szakmai támogatás

A program szerencsésen elegyítette a megyében együttműködők erőforrásait, a megyei és helyi szintek lehetőségeit, melyek egyike sem volt nélkülözhető a program sikeres megvalósulásában.
A megyeszékhelyi intézmény, a Közművelődési Intézet, nem csak szakmailag volt képes vezetni egy ilyen nagy programot és a konzorciális együttműködést, hanem megfelelő feltételekkel rendelkezik egy nagyobb forrás menedzselésére, az utólagos kifizetés miatti előlegek biztosítására, és arra, hogy lebonyolítsa a kötelező akkreditáció nagy adminisztrációs terhet jelentő feladatát.
A helyszínen dolgozó munkatársak közül a legtöbben már vettek részt közösségfejlesztő képzésen, s kisebb-nagyobb intenzitással végeznek is közösségfejlesztői munkát, de a program során megvalósult széleskörű együttműködés nem csak mozgásterüket és látókörüket szélesítette, hanem ezzel összefüggésben önbizalmukat, jártasságukat a közösségi ügyekben és az emberekkel való együttműködésben és lehetővé tette az egymástól tanulást.
A megyeszékhelyen működő egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszéke és a közösségfejlesztők közötti kapcsolat volt a siker további forrása. A kutatók a konzorciumi partnerek és együttműködők véleményét és tudását figyelembe véve állították össze a kutatás kérdőívét, a lekérdezés – mely egyben további bevonás, aktivizálás is volt –, tehát a módszertan közösségfejlesztési ajánlások alapján valósult meg. E mellett a kutatók a terepen dolgozó közösségi munkások helyi tudására, kapcsolataira is építettek. Ők tettek ajánlásokat a felkeresendő személyekre, részt vettek a kutatók szakmai megbeszélésein, amelyek közvetlen, praktikus hasznukon kívül lehetővé tették a terepen dolgozó embereknek, hogy másképp, más szemüvegén keresztül nézzenek arra a térségre, ahol évtizedek óta élnek és dolgoznak. A kutatást végző hallgatók gyakran olyan dolgokra hívták fel a figyelmüket, amelyekre ők már nem is reagáltak. (A kérdőíveken a tanulási motivációkat és a közösségi viszonyokat firtatták (a település értékei, problémái, kapcsolati rendszerek, lehetőségek).
A kistérségben dolgozó közösségfejlesztők és civil szervezeteik támogatása nélkül e program nem valósulhatott volna meg. Ők a hiteles, mert már bizonyított helyi emberek, akik jól tudják, hogy mi működik a helyi kultúrában és mi nem, milyen nyitások és kimozdulások lehetségesek vagy sem.
Rendszeresen összeültek a közösségi cselekvésben szerepet vállalt aktivistákkal, az ún. aktív maggal, akikkel már évek óta együtt dolgoznak, s a program minden lehetséges lépésébe bevonták őket, a tervezéstől a képzések kivitelezéséig – a tankatalógusban megjelenő eredményeket például közösen elemezték és együtt választották ki az önképzőkörök témáit. S a program folytatásának is ők a kulcsszereplői, hiszen a felkeltett érdeklődést és aktivitást folyamatosan életben kell tartani, s a helyi közösség általi fejlesztést fenntartó programok kidolgozása és források teremtése is elsősorban az ő elkötelezettségüktől, közösségi beágyazottságuktól és hozzáértésüktől függ.
A kistérségi művelődési házak munkatársai ugyancsak minden feladatot megbeszéltek helyi csapatukkal, köztük a közösségfejlesztőkkel. Ők voltak azok, akik saját településükre hazavitték a híreket, a lehetőségeket. Szinte hálózatként működtek, havonta megbeszélték közösen a teendőket, majd annak megfelelően ki-ki a saját településén szervezett.
A közösségfejlesztői szakmai segítés egyrészt a lakosság folyamatos aktivizálásból, másrészt a beinduló cselekvések szakmai segítéséből állt.
Az aktivizálás folyamatának célja a lakosság mozgósítása, bevonása a közösségi folyamatokba, másként fogalmazva a részvétel iránti érdeklődés felkeltése, motiválás a helyi cselekvésre.
Ez a folyamat a helyi opinion leaderek személyes megkeresésével kezdődött. A velük készített interjúk kérdései a következők voltak:
– Mit jelent az Ön számára itt élni?
– Min kellene változtatni és hogyan?
– Ön mivel járulna hozzá a változásokhoz?

Az aktivizálás azzal folytatódott, hogy a közösségfejlesztők és az egyetemi hallgatók összeállították a települések-kistérségek problémalistáit és ezeket – rendszerezve – bemutatták a helyi médiákban. Több alkalommal szerveztek közösségi beszélgetéseket, fórumokat, gyakran a helyi/kistérségi média közvetítésével.
A szakmai segítés többrétű munka volt, egyfelől a helyi mozgástér és látókör kitágítását célzó tanulmányutak, kistérségi és programfórumok szervezését, magát a hálózatépítést jelentette, másfelől a képessé válásra, képessé tételre (empowerment) irányult, a már említett képzéseken keresztül: közösségfejlesztő képzők képzője, Közösségi munkás, Közösségi mentor, Közösségi vállalkozásra felkészítés, Helyi túra és idegenvezetés, Falusi vendéglátó képzések és az önképzőkörök.
Az oktatási-képzési segítség a téma szakértői/tanárai és a közösségfejlesztők közös munkája volt, igazi részvételi munka:
– a tananyagokat a képzők az érintettek szükségleteinek és tudásszintjének megfelelően fejlesztették ki,
– a képzések módszerei a felnőttképzésre jellemző módszerek voltak: építettek a felnőtt emberek munka és élettapasztalataira és minden témát a lehető legszélesebb körű részvétel biztosításával dolgoztak ki.

Ez a megközelítés még új volt ebben a megyében és azt bizonyította, hogy a felnőttképzés nem ördöngősség. A térségben élők – csakúgy, mint másutt az alacsony iskolai végzettségű emberek – féltek ugyanis a felnőttképzéstől, azt gondolták, hogy az nem nekik való és ők nem lennének képesek tanulni, főként nem tanítani, ahhoz nagy tudással rendelkező embereknek kéne lenniük! Nem bíztak magukban és társaikban annyira, hogy az önképzőkörökben ők is adhatnak egymásnak ismereteket. Az önképzőköri munka módosította eddigi tapasztalataikat, s ha ezután az élethosszig tartó tanulásról hallanak, talán elmosolyodnak, mert azokra a jó hangulatú önképzőköri összejövetelekre gondolnak, amelyeknek ők is részesei voltak. Nem véletlen, hogy mindenhol keresik a lehetőséget újabb önképzőköröket szervezésére.

6. Akadályok

Számos ilyenről tudunk, s már egy is közülük kellően indokolná a további közösségfejlesztői beavatkozás szükségességét.

Az első átfogó gond a gyenge települési és térségi identitás.
A saját településhez való kötődés a legtöbbek esetében gyenge és tartalmatlan, inkább a megszokás és a választási lehetőségek nélküliség, semmint az öntudat, a közösségi önismeret és a közösségért vállalt felelősségérzet a helyben lakás fő motívuma (vannak persze kivételek, ők a közösségi munka helyi motorjai!).
Jellemző az is, hogy az ott élők nem gondolkodnak a saját kistérségükben – az közigazgatási egységként, s nem tágabb, természetes és hétköznapi mozgásterükként él gondolkodásukban. Sok oka van ennek, például hogy az önkormányzatok helyben vannak – a jegyzőségek kivételével, azok kistelepülések esetén 5–6 falut látnak el. Az aprófalvas térségben lévő kistérségek, hasonlatosan a településekhez, munkahely és szolgáltatáshiányosak, így nincs is miért egymáshoz utazni – az utazás különben is nagyon drága. A „minden a központban van” hagyománya és jelenbeni gyakorlata a megyeszékhelyt igazolja vissza centrumként. Ahhoz, hogy egymás megismerése és felvállalása, az „együvé tartozunk” érzése kialakuljon, sok találkozási felületet, együttműködési pontot kell teremteni a települések között, amelyek végül közös fejlesztésbe váltanak. Ez minden szereplőnek elemi érdeke lenne, hiszen a kistérség fontos egysége a fejlesztéspolitikának és a támogatási programoknak.
A szűk mozgástér eredménye a zárt gondolkodás, még civil szervezetek esetében is.
A program során megalakuló egyesületek nagyobbrészt települési szervezetek – bár örvendetes, hogy már van néhány kistérségi szintű közösségi fejlesztő szervezet is. Általános, hogy az emberek még nem mernek kimerészkedni a falvak határán kívülre (talán egy most következő érési folyamat eredményeként majd igen.) Előfordult, hogy a közösségi munkás képzésen mutatott aktivitás ellenére sem indultak el településközi, kistérségi együttműködések, holott az ésszerűség ezt kívánta volna. Ez is mutatja, hogy ennyi idő pusztán az elinduláshoz, a mozgások létrehozásához elegendő, de a tudatos tervezéshez és az összefogáson alapuló fejlesztési munkához még hosszabb időre és komoly feltételek érvényesülésére van szükség (lásd commentary!)
Ezek sem kicsiny gondok, de program legnagyobb nehézségének – a fentiekkel persze összefüggésben – azt tartjuk, hogy bár a térségben jelentősen növekedett a civil részvétel és körvonalazódik a civil cselekvés, s az önsegítés és önszerveződés fontosságának felismerése is megkezdődött, még mindig a cselekvés előszobájában toporgunk. Bejutottunk a Demokrácia lakásába, de nem vagyunk képesek belépni a szobába. Élénken bizonyítja ezt, hogy a problémák megoldása még akkor is várat magára, ha a helyi lakosokat immár képzéseken is felkészítették a maguk által meghatározott feladatok megoldására. Jó példa erre a közösségi vállalkozásoké.

A közösségi vállalkozásra elkészült üzleti tervek a következő szolgáltatásokra szerveződnének:
– falusi turizmussal, szálláshelyadással, pihenő park létesítésével foglalkozó közösségi vállalkozások,
– külföldi csoportok túráztatása,
– helyben termelt és felvásárolt uborkát és káposztát savanyító üzem,
– közösségi vállalkozás horgászat, halászat, haltenyésztés témában,
– több vállalkozási terv is született a kézművességre, pl. helyi termékek kézműves boltjának megnyitása felvásárolt helyi termékekből,
– könyvelő vállalkozás,
– masszázs szolgáltatás,
– közösségi kávézó,
– kihasználatlan üdülő hasznosítása,
– gyógynövénygyűjtés és termesztés,
– családi napközi,
– gumiszervíz,
– lovasturizmus,
– állattenyésztő vállalkozás,
– szociális szövetkezet 10 fő foglalkoztatására, hagyományőrző tevékenységek,
– látványméhészet,
– kosárfonó szociális szövetkezet,
– helyi termékbolt nyitása (közel 60 helyi terméket azonosítottak!),
– könyvesbolt bővítése, kulturális információs és találkozóhellyé fejlesztése.

S bár megszülettek az életképes és kidolgozott vállalkozási elképzelések, a kivitelezéshez az érintetteknek még nincs elég merszük, még mindig nem eléggé bátrak és tudatosak ahhoz, hogy ne mástól várják a megoldásokat. Ahhoz, hogy ezek a nagyszerű tervek valósággá váljanak, még további bátorításra és szakmai segítésre van szükség, de ennél még többre, még más feltételek teljesülésére is (lásd commentary!).
A társadalmi és a civil részvétel is messze van még attól, hogy egyensúlyukról lehetne beszélni. Az önképzőkörök választott témái jól tanúskodnak a gazdag kulturális hagyományok jelenkori dominanciájáról. A számítógépes ismereteken és az idegen nyelvvel való barátkozáson kívül nem találni köztük modern, a demokratikus viszonyokat, a cselekvő állampolgáriságot fejlesztő ügyeket. Az önkormányzatokkal való együttműködés, az „igazi” civil cselekvés, pl. a döntéshozatalban való részvétel vagy az érdekvédelmi, nyomásgyakorló munka még távlatosan sem jelenik meg a cselekvési horizonton. Ennek az is oka, hogy a helyi lakosok még mindig keveset tudnak az új, demokratikus világ működéséről, melyek jelenidejűségét a való élet inkább rossz példákon keresztül igazolja vissza, mintsem követhető vagy követendő példákként.
Többen nem tudtak mit kezdeni a nem frontális oktatással, a részvételi alapú képzéssel sem, de kulturális hagyományaink, ezen belül a még mindig merev oktatási rendszerünk miatt ezen nincs is mit csodálkozni – ilyenek a beidegződéseink. De leküzdöttünk valamit, amit folytatni kell és ha ezt megtehetjük, akkor hosszú évek múltán talán lesznek civil témák köré szerveződő körök is.
A bizalmatlanság – a lassan növekvő jó példák, a közösségfejlesztési folyamatokban rendszeressé vált kommunikáció és együttműködések ellenére is tartja magát. A kutatásban megszólítottak például nem adták meg a nevüket és elérhetőségüket, s sokan hozzáértésük ellenére sem vállaltak tevőleges részvételt az önképzőkörökben de a szervezési munka, a mozgósítás már nem volt nehéz.
Nem általános jelenség még az sem, hogy közművelődési intézmények felnőttképzéssel és közösségfejlesztéssel foglalkozzanak, hogy a helyben élők igényeire építsék munkájukat, aktivizálják és bevonják a lakosságot. Mindennek szemléleti és technikai akadályai is vannak, rugalmas munkaidőt követel például, s ez mindenképpen az intézményi keretek kitágítását jelenti. E program során ez meg is történt a bekapcsolódott intézményekben.

7. Eredmények

Az ismertetett program megtette mindazt, amit lehetőségei között megtehetett, s bár eredményei részlegesek, a jövőbeni fejlesztésekben komoly tényezővé, mondhatni alappá válhatnak akkor, ha a térségben a három szektor szereplői megtalálják a nagyobb arányú fejlesztéshez való hozzáférést.
Ez nem könnyű feladat a ma Magyarországán, mert az általános pénzhiány, a fejlesztési források nehéz elérhetősége, bürokratikus jellege, valamint projektszemlélete – rövid időkre adnak támogatást, s nem feltétlenül a helyiek által meghatározott célok teljesítésére –, és a bizonytalan folytatás mind megnehezíti a megalapozott optimizmust. Annyi azonban biztos, hogy ebben a térségben a fejlesztői munkához oly szükséges humán erőforrást fejlesztő szereplők felálltak, felismerték feladatukat és készek a további együttműködésre.
A folyamatos építkezés ezért érvényesült e két program egymásra épülésénél, és ezt a program vezetői egyértelműen szerencsének, s nem a fejlesztői munkához szükséges feltételek magától értetődő meglétének tekintik. A második program nem keltett túlzott elvárásokat, csak a már megkezdett folyamatokra épült. Nagyon jókor jött ez a második program, hisz a korábbi szinten a közösségi munka éppen megrekedt volna. Az egyik település közösségi munkása azt mondta az önképzőkörről, hogy végre konkrét ügyre lehetett hívni az embereket, s nem csak arra buzdítani őket, hogy jöjjenek el közösen gondolkodni.
Rövid távon a program valamennyi tevékenysége sikeresnek bizonyult és alkalmasnak a hosszú távú építkezésre.
A legnagyobb sikere az önképzőköröknek volt. Sok új ember került a már működő közösségfejlesztő csapatok köré, akik az önképzőkörön túl elköteleződtek a kistérségi közösségi munka mellett is.
A Közösségi mentorképzés során megismerkedtek egymással más kistérségből érkezett résztvevők, akik között elkezdődött a kapcsolatépítés, amelynek lesz jövője is a kistérségi kapcsolatokban.
A közösségi vállalkozásokért végzett munkának is lehetnek hosszú távú következményei, mert kellő arányú és megfelelő szintű, további szakmai segítés mellett a benne részt vettek meg fogják teremteni saját megélhetésüket úgy, hogy közben a térségben élők is hozzájutnak többféle új szolgáltatáshoz.
Hosszú távra elegendő sikerélménnyel és tanulsággal szolgál a programban részt vevő intézmények tevékenységének átalakulása, a közösség felé fordulása, a civilekkel és más intézményekkel való együttműködése is.
A program értékelése tevékenységenként zajlott, s valamennyi pozitívan igazolta vissza az aktuális tevékenységet. Oldalakat lehetne idézni a hallgatói és tanári értékelésekből, az intézményi, kistérségi koordinátori jelentésekből – nem tesszük. Az emberek és intézményeik örülnek, ha sokat és jól foglalkoznak velük, igénylik a törődést, mert különben végképp magukra maradottnak éreznék magukat ebben a rohamléptekben változó, egyre idegenebbé váló világban.

8. Végül…

Ez a munka rámutat a vidéki társadalmakban végzett közösségi fejlesztés szinte valamennyi fontos problémájára. Bemutatja, hogy a közügyekben való részvétel és maga a közösségfejlesztés intézménye is új, a mai kultúrába még nem szervesült tartalom. Részleges eredményeivel a program igazolja a modern, demokratikus társadalmak működtetéséhez hiányzó attitűd, készségek és tudás hiányosságait, s utal arra is, hogy a társadalomirányítás vajmi keveset tesz e hiányosságok leküzdésére. A fejlesztéshez szükséges keretek biztosítása helyett civil szervezetek és általuk befolyásolt önkormányzati intézmények folytatnak „heroikus” küzdelmet a változásért, lényegében eszköztelenül.
Mindez végül is azt jelenti, hogy országunkban még nem épültek ki azok a struktúrák, irányelvek és mechanizmusok, amelyek a közösség általi fejlesztés egyenletes fejlődését biztosítanák.
Továbbmenve azt látjuk, hogy a közösségfejlesztés nem pótolhatja a politikának és az államnak országunkban oly annyira hiányzó szintetizáló szerepét, a civil társadalom akarását, morális és gyakorlati támogatását. A civil összefogások iránti hatalmi hozzáállás leegyszerűsítve a következő: az érdeklődési csoportokat, hobbyköröket szereti a hatalom, mert azok nem fejeznek ki ellenvéleményt és a csekély mértékű támogatásáért cserébe mintegy legitimálják is pozícióikat. Ám a változásra irányuló bármely civil szervezkedés, érdekvédelem, vagy a hatalommal való szembeszegülés már nem kívánatos a hatalom számára, ezekhez különféle, de nem együttműködő módon viszonyul. Az aktuális kormánytól függetlenül is leszögezhető, hogy a jó kormányzás az, amelyik az állampolgárok és szervezeteik törekvéseit szinkronba hozza saját törekvéseivel. Enélkül valamennyi próbálkozás, legyen bármilyen nagyszabású is (hisz a most bemutatott program az volt!), sporadikus marad, hatása nem sugárzik ki, nem adódik össze más programokéval és nem hozzák meg kívánt társadalmi fejlődést.
Országunkban a fejlesztés az EU-támogatásból szerveződő fejlesztési terv privilégiuma. Fontosnak tartanánk, hogy a fejlesztés ne csak a EU-célpénzekhez, hanem hazai forrásokhoz is hozzáférjen, pl. a megyei önkormányzatok vagy kistérségi önkormányzati társulások költségvetéséből. Ma nincsenek ilyen források, mondván, hogy az önkormányzatok nehezen tudják még kötelező feladataikat is teljesíteni, intézményeiket fenntartani (ez igaz is, de összefügg az önkormányzati reform késésével), ezért a kistérségi társadalomfejlesztés mások – az EU! – ügyévé válik, s nem a helyieké.
A projektszemléletű támogatási programok sajnos károkat is okoznak, nem csak hasznot hajtanak, pl. ha a 18 hónapos foglalkoztatás után ismét munkanélküliség következik. Ha az aktivizált lakosság nem kapja meg a tervei megvalósításához szükséges eszközöket – például ingyenesen és közel hozzáférhető felnőttképzést, megfizethető közösségfejlesztőket, a vállalkozások induló tőkéjét, a pályázatokhoz szükséges önrészt, a gettók lebontásához vagy a szükséglakások felújításához szükséges szakmunkát, az anyag- és dologi költségeket, s ha mindezeket nem lehet huzamosabb ideig, a most maximális 2–3 év helyett 5–6, sőt, nehezebb terepen 10 évig is végezni, akkor ezek a fejlesztések jobbára csak lelkes emberek szívügyei lesznek.
Az esettanulmány végül rámutat arra is, hogy a közösségfejlesztés hosszan tartó építkezés, folyamat, amely számos eredménye mellett civil társadalomfejlesztő, hálózatépítő szerepet is képes betölteni, az elavult társadalmi tőkét gyarapítandó, fejlesztendő.

Budapest–Miskolc, 2011. július 25.

Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár