Nemzetközi konferencia, Moszkva, 2002. október 16-19.

„Nem minden megszámlálható, ami számít, és nem minden számít, ami megszámlálható”. (Albert Einstein)

1. Miért is kell mérhetővé tenni a közösségfejlesztést?

A (relatíve) új, alacsony társadalmi elfogadottságú szakmák küzdenek

• a legitimitásukért,
• szélesebb körben való ismertségükért, és
• saját maguk is érintettek a szolgáltatásuk iránti igények felkeltésében.

• értelmezhetővé, világosan megfogalmazhatóvá tegyük a közösségfejlesztést és
• folyamatosan megrendeléseket kapjunk, amelyek
• stabilitást, szakmai fejlődést és egzisztenciális biztonságot nyújtanak.

2. A mérhetőség problémái

A mérés lényegében a változás mibenlétének megragadása.

Ha mérhetővé akarjuk tenni a közösségfejlesztést, számos problémával találjuk magunkat szembe:

a. Az üzleti logika szerint bizonyítani a közösségfejlesztés hasznosságát bajos és veszélyes

Bajos: a számokban kifejezett fejlődés nem fedi a közösségfejlesztés valódi hatását, sőt, a tám ogatókban azt az érzést is keltheti, hogy a befektetés mértékéhez képest a megtérülés csekély.

Különösen igaz ez akkor, amikor egy helyi közösség nagyon lassan és fokozatosan, kis lépésekben mozdul el a holtpontról, márpedig ez a deprivált közösségekre nagyon jellemző.

Veszélyes : látszateredmények elérésére vagy kimutatására ösztönzi a közösségfejlesztőket – statisztika hamisítása, szépítés.

b. A legfontosabb probléma azonban a közösségfejlesztői munkában érvényesülő, ún. láthatatlan tényezők prioritása.

Tudnunk kell, hogy a változás (fejlődés?) nem mindig látható, nyilvánvaló, mérhető. Mint ahogyan a növény is a felszín alatt kezd növekedni, a közösségfejlesztési munka hatása is sokáig láthatatlan. Ebből következik, hogy a statisztika nem képes a maga teljességében megragadni és kifejezni a közösségfejlesztés hatásának lényegét. Mert miben is áll ez a lényeg? Csak néhány a hosszú távon érvényesülő, láthatatlan tényezőkből: boldogabbá, kevéssé magányossá, cselekvőbbé válnak emberek; jobban beágyazódnak a társadalomba, nagyobb biztonságot és védettséget élveznek, a közösség támogatásával bírnak; megtapasztalják erejüket, élni tudnak a jogaikkal és a lehetőségeikkel, kialakul bennük a civil kurázsi; mobilizációs lehetőségek nyílnak meg előttük: tanulás, szakmaváltás, stb.

Gyakorlati példa:

Az 1994-96-ig 20 magyarországi településen folytatott közösségfejlesztési módszerfejlesztő kísérlet eredményeit 2 csoportra osztottuk: mérhető és nem mérhető eredmények.

A mérhető eredmények:

• Helyi fejlesztési tervek készültek a lakosok széleskörű részvételével,
• Új intézmények alakultak a helyi közösségekben:
• egyeztető fórumok jöttek létre a 3 szektor képviselő között, lakossági terveket vitattak meg az önkormányzati bizottságokban és a képviselőtestületekkel, gyermekönkormányzatok alakultak, stb.
• Megindult az önszerveződés és új helyi szervezetek alakultak:
• bizottságok alakultak valamely probléma megoldásának előkészítésére;
• egyesületek jöttek létre;
• korosztályi csoportok alakultak;
• önsegítő csoportok szerveződtek pl. a szenvedélybetegeknek, mozgássérülteknek;
• szociális szolgáltatások szerveződtek (pl. házi gondozói hálózat);
• gazdálkodással kapcsolatos önszervező csoportok jöttek létre (gazdakör, hegyközség a borászoknak, gyógynövényekkel, turizmussal foglalkozó csoportok, stb.);
• természet- és környezetvédelmi csoportok,
• faluszépítő egyesületek alakultak.
• Fejlődött a helyi nyilvánosság,
• helyi lapok alakultak,
• kábeltévén helyi adások szerveződtek,
• hirdetőtáblák, szórólapok, plakátok kerültek alkalmazásra.
• Rendezvények, események, találkozók, tapasztalatcserék, jótékonysági akciók szerveződtek;
• Faluszépítő akciók és stabil helyi intézmények születtek;
• Képzések szerveződtek a környezetvédelem, a falusi turizmus, a közösségi munka, a számítógép-használat, újságkészítés terén;
• Ezekből továbbtanulás fejlődött ki – az iskolarendszerű oktatás befejezése, szaktanfolyamok elvégzése;
• A helyi csoportok támogatásokat szerveztek;
• A helyi lakosok önkéntes munkával megoldottak néhány „nagy helyi ügyet”: tó felélesztése, műemléki templom felújítása, kisvasút megmentése, a helyi iskola megtartása, közösségi ház létrehozása, üzemeltetése egyesületi keretek között, imaház építése, stb.
• Fejlődött a helyi identitás: helytörténeti munka, emléktáblák, néprajzi gyűjtések történtek.

– Változásra, fejlődésre, cselekvésre inspiráló légkör jön létre a helyi közösségekben;

– Változások következnek be a helyi cselekvés szereplőinek állampolgári attitűdjében;

– tanulási folyamat indul be az önkormányzati és a civil szerepekről;

– látens konfliktusok, feszültségek alakulnak ki, demokrácia-ellenes reflexek indulnak be, gyakran éppen a helyi cselekvés sikerének következményeként - hatalomféltés, rivalizálás, bizalmatlanság.

Mindez a közösségfejlesztés és a hatalom viszonyához vezet.

3. Fontosak-e a közösségfejlesztés eredményei a hatalomnak?

Cinikus válasz: nem, illetve csak akkor, ha azok a hatalmon lévők hatalmát erősítik. Igen ám, de törekvéseink szerint a közösségfejlesztés politikamentes!

Az okos hatalom felismeri a közösségi munkában rejlő erőt és többféle módon is előnyére fordíthatja: élére állhat például a közösségi kezdeményezéseknek (ez egyébként nem mindig tesz jót e kezdeményezéseknek), együttműködik az alakuló közösségi szervezetekkel, támogatva munkájukat. Ez a hatalom azért okos, mert megérti, hogy demokráciában a helyi cselekvés többszereplős játszma, s ez azt is jelenti, hogy nem csak a választott képviselők lehetnek cselekvési helyzetben. Megérti, hogy más helyzetből, más feltételekkel és más módszerekkel dolgoznak a kormányzati emberek és a civilek, ám e kétféle cselekvés nem gyengíti, hanem éppen hogy erősíti egymást, hiszen mindkét szektor szereplői azt tehetik, ami a dolguk, amihez a legjobban értenek, s amihez a feltételeik a leginkább adottak, s mindez megnöveli egymás erejét és a helyi közjót gyarapítja.

Több tapasztalatunk is szól e felismerés hiányáról, sőt arról is, hogy a közösségfejlesztés által kifejlesztett helyi civil cselekvés még nem kívánatossá is válhat a hatalom szemében. A közösségfejlesztés fokozza a lakossági részvételt, új elképzeléseket fejleszt ki, amelyeket új, széles körben támogatott emberek képviselnek, új döntések meghozatalát szorgalmazva. Mindez a civil kritikai reflexió és kurázsi erősödéséhez és a hatalomban való szélesebb körű részvételhez, végső soron pedig a hatalom megosztásához vagy leváltásához is vezethet. Általános, de nyíltan nem vállalt az a vélekedés, hogy mindez a meglévő establishment érdekeit sérti.

Ez pedig nem feltétlenül kívánatos a politika számára. Mert ha nem kényszerül a hatalom megosztani a hatalmát, miért is tenné? A kényszerek persze sokfélék lehetnek, s nem csak az ún. „alulról” kifejlődő megmozdulások hozhatják létre. Jöhetnek azok „felülről”, sőt, kívülről is. Közvetíthetik például az uniós értékek. A nekik megfelelni kényszerülés is létrehozhatja az igényt a hatalomban saját demokratikus imázsának kialakítására. A civilekkel történő együttműködés feltételévé válhat az EU-támogatás megszerzésének, stb. Ezek az általunk jónak, szükségesnek ítélt kényszerek is segíthetnek persze a demokratikus intézmények szélesebb körűvé válásában, de korántsem olyan hatékonyan, belülről kiérlelődő folyamatok. Ezek nyomán alakulhat ki ugyanis egy demokratikus meggyőződés, annak megértése, hogy a civil aktivitás kiegészítheti, gazdagíthatja, hatékonyabbá teheti a helyi hatalom működését, optimálissá teheti a helyi erőforrások kiaknázását. Demokráciáink éretlenségére érzem jellemzőn ek azt, hogy a hatalmon lévők általában nem támogatják a helyi közösségfejlesztési folyamatokat, mert fenyegetettséget, riválisok kiemelkedését és megerősödésüket érzik benne (már ha egyáltalán ismerik e folyamat természetét).

Ha a hatalom e korai demokratikus állapotokban mégis támogatná a közösségfejlesztést, akkor sajnos gyanakodnunk szükséges, hogy eszközként használja azt saját céljai elérésére vagy villámhárítónak valamely veszélyhelyzet tartós kezelhetősége érdekében, a robbanásveszélyt elkerülendő.

Ez a helyzet számos tekintetben negatívan hat a közösségfejlesztés fejlődésére, s így a mérhetőségre is.

4. Tervezhetőség és értékelés, mint a mérhetőség két fő feltétele

Ahhoz, hogy szakmánk fejlesztésében a tervezhetőségig eljussunk, számos külső (társadalmi) és belső (szakmai) feltételnek kell teljesülnie. Vegyük sorba az általam legfontosabbnak felismert feltételeket!

Külső feltételek:

• stabil társadalmi környezet;
• A demokrácia és annak tág értelmű, tehát az erkölcsi támogatást is biztosító stabilitása, társadalmi törekvés a létező közösségi struktúrák megerősítésére és újak kialakítása;
• létező, a továbblépést segítő szellemi infrastruktúra
• ingyenes és hozzáférhető felnőttképzés;
• támogatott önkéntesség, szervezett és támogatott társadalmi mozgalmak;
• közösségi terek közösségi használatban - művelődési-, közösségi, faluházak, szomszédsági klubok, specializált szabadidős intézmények;
• mozgósítható további szellemi erőforrások (lehetőségek a helyi szellemi infrastruktúra fejlesztésére, új szolgáltatások létrehozására);
• bevonható anyagi erőforrások – folyamatos működtetési költségek, tevékenység-támogatások, tőkebefektetési- és kedvezményes hitel-lehetőségek;
• szakmai támogatás elérhetősége a helyi közösség számára (megfizethető szakértői, tanácsadó, információs munka, állandó segítők – pl. közösségfejlesztők, közösségi munkások – alkalmazása);

• Tisztázott értelmezés a beavatkozás elvi, módszertani és etikai összefüggéseiről;
• Alkalmas elméleti keretek az önreflexió számára;
• Kidolgozott, hatékony módszertan;
• Előrelátás – fejlődési irányok ismerete és a szakszerű beavatkozás hatásainak előre leírható, hipotetikus képe;
• a közösségfejlesztés társadalmi ismertsége
• létező, képzett és megfizetett közösségfejlesztői hálózat;
• eredményeket felmutató és népszerűsítő munka.

5. Mit kellene megtanultunk a szakmatörténetből (társadalomfejlődésből)?

Ha visszatekintek a közösségfejlesztésben töltött 21 évemre, úgy látom, hogy munkánk egyszerre irányult a külső és belső feltételek megteremtésére és javítására, ám valójában inkább csak a belső feltételeken, a szakmafejlesztés terén sikerült eredményeket elérnünk.

Éppen ezért érzek mostanában belső kényszert a szakmatörténet külföldi irodalmának tanulmányozására – mi az oka, társadalmi feltétele annak, hogy másutt – régebbi demokráciákban - többszáz-többezer fős foglalkoztatási csoportok alakultak ki?

A következő főbb kérdések fogalmazódtak meg bennem:

– a civil társadalom szervezetei és a civil mozgalmak a kezdetektől mennyiben voltak spontán, alulról szerveződő mozgalmak?

– milyen „rásegítés” érkezett a (helyi, központi) társadalomirányítás felől e szerveződések hatékonyabbá tételére?

– Miért? Milyen érdek mozgatta ezt a „rásegítést”?

– Hogyan váltak a civil szakértők szakemberekké? Hogyan történt alkalmazásuk?

– Milyen képzések és milyen szervezett és ösztönzött társadalmi tapasztalatszerzés segíti egy országban a népesség demokratikus attitűdjének kialakulását és megerősödését? Az iskolarendszeren belül és kívül egyaránt.

Örülnék, ha az ezen a konferencián folyó eszmecsere segítene tisztábban látni ezekben a kérdésekben.