Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu

Cím:
Közösségfejlesztés az Avason. Esettanulmány
Szerző:
Sélley Andrea
Sorozatcím:
Parola
Folyóirat:
Parola
Év:
2011
Szám:
4
Oldalszám:
17
Tárgyszavak:
Avasi közösségek

Sélley Andrea

Közösségfejlesztés az Avason. Esettanulmány (A fejlesztői folyamatban több tevékenységet végzünk egymással párhuzamosan. Néhány közülük e tanulmányban kevésbé került kibontásra, szinte csak érintettük a teljes kép kialakítása érdekében, s vannak olyan szálak, amelyek mélyebben kerülnek elemzésre, és megoldási utakat mutatnak be. A programot hosszú előkészítő munka előzte meg, s nagyon sok előzménye volt annak, hogy ma igazán azt érezhetjük: elindult egy komplex fejlesztő munka.)

A Dialóg Egyesület belépőjét az Avasra egy 2009 év eleji meghívás jelentette a Jezsuita Gimnázium akkori igazgatójától,
Forrai Tamástól, Beke Pali* kollégánkon keresztül. Tamás atya abban gondolkodott, hogy az Avas lakótelepen működő
Jezsuita Gimnázium és Kollégium zárt falait nyitottabbá teszi az ott élők felé. Egy akkori fejlesztési tervük kapcsán
ennek a módját kereste.
Mi pedig azt gondoltuk, hogy a Dialóg Egyesületnek ez jó lehetőség lesz arra, hogy városi terepen is kipróbáljuk
magunkat. Ketten tudtuk szabaddá tenni magunkat erre a munkára (ellenszolgáltatás nélkül is), Molnár Aranka és én, s
érdeklődéssel mentünk bele egy akkor még csak néhány ötlet mentén induló párbeszédbe, mely egyre inkább folyamattá
kerekedett. Ekkor még nem volt világos, hogy egy megbízásban van-e részünk, nem voltak tisztázottak a szerepek sem.
Nyugodtan mondhatom, hogy ez nem okozott nekünk fejtörést, inkább belevetettük magunkat az ötletelésbe, felismerve
az óriási szakmai kihívást.
Terepbejárások és sok gyakorlati tapasztalat mellett világos volt, hogy az itt élő emberek megszólítása csakis
fokozatosan, többféle megközelítéssel érhető el. Az is látszott, hogy a legszerencsésebb több szálon elindulni, lassan
közelítve az itt élők felé. Az is biztos volt, hogy ennek az eszköztelen, maroknyi csapatnak a helyi erőforrások irányába
kell elindulnia, aktív bázisokat kiépítve maga mellett.

Az Avas és az ott élők
Az Avas Miskolc „hegye”, a város fölé magasodó domb, melynek tetején a város jelképe, az avasi kilátó áll. Az Avas
északi, belváros felé eső részén található a gótikus avasi templom, valamint hangulatos utcácskák és borospincék,
déli-délkeleti lejtőin pedig az 1973 és 1985 között épült hatalmas, Eger-méretű lakótelep. A gyors ütemű építkezéssel a
fojtogató lakáshiányt sikerült megoldani, de a lakótelep számos, később jelentkező társadalmi probléma melegágya is
lett. A terület erősen lecsökkent zöldterületét az avasi arborétum, illetve egyéb, többé-kevésbé összefüggően megmaradt fás részek nem igazán tudták pótolni.

*Beke Pál a közösségfejlesztés egyik alapítója a KÖFE első embere volt, 2009. halt meg. (A szerk.)

Az Avas-délen a város népességének közel 20%-a lakik. A lakótelep új építési technológiával (szovjet mintájú panel) épült a munkásosztály számára. Egyaránt épültek itt tíz és négyemeletes pontházak, sorházak. A lakótelep elsősorban az alsó-középosztálybeli rétegeknek és a közös életüket kezdő fiatal családosoknak adott otthont. A lakások többnyire tanácsi bérlakások voltak, melyeket a rendszerváltás után nagyrészt megvásároltak a bennük lakók.
Meglehetősen nagy a kontraszt az Avas I-es, II-es és III-as üteme között (ez a felosztás az építés éveit jelzi, s ma is ez alapján osztják három részre a területet). A III-as ütemben láthatóan rendezettebbek a közterek, jobb állagúak a lépcsőházak (a legutoljára épült ütemről van szó), összességében rendezettebb képet mutat az I-es és II-es ütemben épült részeknél, melyekben a lépcsőházak nagy része lelakott, korszerűtlenek a gépészeti berendezések, a folyosóvilágítás sok helyen nem működik, a liftek elavultak, több lépcsőházban szinte már életveszélyesek. A játszóterek nagy része nem EU-konform – bár az utóbbi években javult az arány –, nincsenek kialakított sétányok, közparkok, kevés a sportpálya. A járdák és a belső utak kátyúsak, töredezettek.
Az Avason nincs közösségi tér. Ez az egyik legnagyobb hiányosság. Az Avasi Gimnázium bővítése kapcsán 2001-ben megépült az Avasi Színházterem, de nem tudott a civilek, illetve a helyi lakosok által is használható közösségi térré válni, hiszen mindössze egy nagy színházterem, és egy kisebb könyvtár működik benne.
Az utóbbi években egy hangsúlyos probléma is megjelent, amely nagyban befolyásolja a lakótelepi életminőséget. A Fészekrakó Program a Miskolcon élők számára elsősorban a program keretein belül elkövetett csalássorozatot jelenti, amely Diósgyőrben és az Avas-városrészben közel 450 lakást/családot érint. A program során ügyvédek, banki ügyintézők juttattak lakáshoz leginkább több gyermekes családokat jogosulatlanul felvett állami támogatások igénybevételével. A családok általános jellemzői, hogy alacsony komfortfokozatú lakásokból költöztek összkomfortos panelba, minimális jövedelemmel rendelkezve, elsősorban szociális, családtámogatási ellátásokból élve. A megszerzett ingatlan hitelének banki törlesztő részletét, a lakhatás során keletkező közüzemi díjakat nem tudják fizetni, így egyenes út vezetett a kilakoltatásokig. A kilakoltatott családok egy része maradt az Avason – szívességi lakáshasználóként ismerősnél, családtagnál –, egy része elköltözik vidékre, Lyukóvölgybe vagy más peremkerületbe. A lakhatás elvesztésének fenyegető problémája mellett további súlyos gond, hogy ezek a családok nem éltek korábban lakótelepi környezetben, nem ismerik a lakóközösségek írott és íratlan szabályait, alapvető beilleszkedést segítő normáit. A régi lakosokkal folyamatosak a konfliktusok, korábbi jó lakóközösségek bomlanak fel a be- és elköltözések miatt. A kialakult konfliktushelyzetet súlyosbítja, hogy nagy számban roma származású családokról van szó, így az előítéletek is dolgoznak a helyzet kezelhetetlenné válásában.

Az avasi Ifi-csapat
A program iskolai kezdeményezésre indult a fiatalok fejlesztésének irányába. A Jezsuita Gimnáziumban folytatott néhány egyeztetés után arra jutottunk, hogy az iskolában indítsunk el egy ifjúsági közösségi munkás képzést, amely különböző területeken dolgozó ifjúsági aktivisták együttműködésének megalapozását célozta. Néhány fiatallal, akik az első műhely alkalmával a közös munka kapcsán már megfogalmazták az elvárásaikat, 2009 májusában elindultunk az ifjúsági közösségi munka útján. Terveik szerint először kipróbálják magukat az iskola falain belül és apró lépésekben haladnak kifelé, az Avas felé. Kezdetben egy-egy program megszervezése volt a céljuk, a legelső még a Jezsuita iskola falain belül, társaiknak szerveződött, egy Nyárköszöntő nap keretében. Megfogalmazódott bennük, hogy szeptembertől a csapat, amely összejött erre a képzésre, folytatja a munkát, s folyamatos képzést szeretnének havi rendszerességgel.
Fokozatosan váltak képessé akciók megszervezésére, különböző rendezvényekbe segítettek be, felmérések készítésébe vontuk be őket, s kialakult a Jezsuita Gimnázium tanulói köréből és az Avason élő fiatalokból egy olyan műhely, amelynek későbbi célja – amellett, hogy a fiatalokban kialakuljon a közösségi attitűd –, hogy majdan egy közösen működtetett közösségi teret tudjanak önkéntesek bevonásával működtetni.
Tamás atyával folytatott beszélgetések során egy íratlan, nonformális együttműködés alakult ki a Jezsuita Gimnázium és a Dialóg Egyesület között az Avasi lakótelep közösségi életének elindítására.

Avasi Közösségek
Az ifjúsági munkával szinte egyidejűleg indultak az avasi intézmények, egyházak, civilek vezetőinek részvételével, havi rendszerességgel megszervezésre kerülő fórumok, amelyek mára már munkaformaként működnek, és amelyet egyesületünk koordinál. Ezeken a fórumokon az Avas városrész közösségi alapú fejlesztési lehetőségeit tervezzük. A második éve működő intézményközi, szakmaközi együttműködés felvette az Avasi Közösségek nevet, s elindult egy közös honlap is: http://avasikozossegek.tk/

Szomszédsági munka
Harmadik szálként 2010 decemberében több évre tervezett közösségfejlesztési folyamatot indítottunk. A szomszédság lehatárolása és kiválasztása hosszas tervezési folyamat eredményeként alakult ki. 104 interjút készítettünk egyetemi hallgatók bevonásával, ahol első lépésként felmértük a helyi értékeket, problémákat és lehetőségeket. E felmérésre alapozva közösségi beszélgetéseket szerettünk volna beindítani, melyeknek során, egy közösségi folyamat keretében, kiválasztásra kerülhetnének azok a problémák és lehetőségek, amelyekre fejlesztések indulhatnának a helyi lakosok saját erőforrásaira támaszkodva.
Több alkalommal hirdettük meg a beszélgetéseket, hírlevelet, szórólapot, plakátot terjesztettünk, személyes meghívásokkal éltünk, de nagyon kevesen jöttek el. Ezért úgy döntöttünk, hogy mi megyünk a szomszéd-
ságba beszélgetni az ott élőkkel, 3–4 hetente. Erre a tavasz nyújtott alkalmat, hiszen a szomszédságban lévő házak egy olyan belső udvart fognak közre, amely alkalmas egy intim szféra kialakítására, s ezt szerettük volna kihasználni. Többször beszélgettünk egyenként az ott élőkkel, s gyűjtöttük az információkat arról, hogy ezt a belső udvart hogyan lehetne élhetőbbé, szebbé tenni. Szépen gyűltek az ötletek, többen is sorolták a beszélgetéseken, hogy egy kis virágültetés, udvarszépítés, járda-, útsziget- és esőelvezető-renoválás, néhány pad milyen hangulatossá tenné az udvart. Meghirdettünk egy szépítő akciót tervező alkalmat. Örömmel fogadtuk a fél órával korábban érkező cigány család női tagját, aki odajött, s érdeklődött a folyamat iránt, s még néhányan csatlakoztak, de csak messziről, éppen munkából hazajövet. Célzottan pedig senki nem jött a cigányasszonyon kívül, pedig a már kialakult helyi kapcsolatokon keresztül előtte mozgósítottuk a lakókat. Az egyik ott élő nyugdíjassal, Józsi bácsival közvetlen kapcsolatunk alakult ki, gyakran beszélgettem vele telefonon is, s az említett délután estéjén felhívott, s közölte: az emberek hívogatják, hogy „márpedig itt padok nem lesznek”. A lakók nagy része tudott a találkozóról, mégsem jött el, mivel – mint utólag kiderült – konfliktusban állnak azzal a cigány családdal, amelynek asszony-tagja lejött hozzánk. Az a probléma a lakók szerint, hogy ha elkészítik a padokat és az asztalokat, akkor a cigány család az ismerőseikkel késő estig a szabad téren fog tartózkodni, és előreláthatólag zavarni fogják a lakók nyugalmát, mint ahogy ez már most is gyakori. A cigány családdal a lakóközösség többi tagja szerint állandó a konfliktus, mivel velük, a lakók szerint, „nem lehet kijönni”. Távozásunk után többen, mintegy 15-en, akik nem jöttek el a beszélgetésre, „letámadták” Józsi bácsit, élesen ellenezve a padok létesítését. Ezek szerint „áthallották” a beszélgetést a vékony panelfalon.
Ekkor jöttünk rá, hogy a konkrét munka elkezdését gátolják a közösségben rejlő konfliktusok. A nyáron tettünk még néhány kísérletet: játszó-teasarok, beszélgetések szervezésével, s kérdőívezéssel a „Szomszédok egymásért” témában, de éreztük, hogy elakadtunk.
Gyakorta előfordult, hogy amikor bementünk a házak közötti kis udvarra, ahol pár cigány középkorú ember beszélgetett az átlagnál jóval hangosabban, rövid idő után felmentek, eltűntek, mintha a mi megjelenésünk visszafogta volna őket. A többiek pedig arról beszéltek nekünk, hogy hiába kérik őket, hogy csendesebben legyenek, mindig elutasító válaszok érkeznek. A cigány emberek szerint nem lehet megtiltani, hogy beszélgessenek, és ők nem csinálnak semmi rosszat, visszajelzéseik dühödtek: „Nekik nem parancsolhat senki!”
Több anyuka mesélte, hogy a játszótereken nehéz a helyzet, mert ugyan több új játszótér is van a környéken, de tele van cigánnyal, és akkor ők már oda nem is mennek. Olyannyira el vannak a cigányoktól keseredve, hogy hosszan mesélték, mennyire rossz a helyzet a környék óvodáiban, iskoláiban. Egy anyuka elmesélte, hogy a nagyobbik gyerekeket már nem bolygatja iskolaváltással, de a kisebb, 5 éves fiát a belvárosba viszi iskolába. Kérdeztem a véleményét, hogy őszerinte hogyan lehetne változtatni ezen a helyzeten? Mire egyértelműen azt válaszolta, hogy „Ki kell őket az Avasról rakni”.
A cigányproblémára sokan a rendőrség kihívását látják megoldásnak. Ez az egyetlen lehetőség van a fe-
jekben az együttélés szabályainak betartatására. Faggatva őket, hogy vajon milyen más megoldás lenne lehetséges, az egyikük azt mondta, hogy helyi, önkormányzati rendeletet kell alkotni az együttélés szabályaira, s ezeket a rendeleteket úgy lehetne betartatni, hogy a rendelet végrehajtását ellenőrizni kell, s ennek az ellenőrzésére a helyi emberek hívhatják a rendőrséget, a közterület-felügyeletet. Kérdeztem, hogy vajon csak a rendőrség jöhet-e szóba? Nem, a házfelügyelő is. Hozzuk vissza a házfelügyelőséget, be se lehessen költözni a házfelügyelőségnél való bejelentkezés nélkül. A házfelügyelőség jelzi az Önkormányzatnak a lakossági bejelentéseket, s az Önkormányzat eljárást indíthat vagy kiküldi a rendőrséget, vagy a közterület felügyelőséget. Nem jutottak ennél tovább.
A legfontosabb időközönként meghallgatni a lakókat. Ez a részönkormányzati képviselők és a helyi képviselő feladata kellene, hogy legyen. Egyelőre ott járunk, hogy a helyi emberek tőlünk kérik, hogy ezek az információk jussanak el az Önkormányzathoz. Magukat kevésnek érzik a cigányprobléma megoldásához.
Összességében az volt a benyomásunk, hogy a szomszédságban a korábbi lakók és a beköltöző roma családok elzárkóznak egymástól, nem beszélnek egymással. A probléma úgy jelenik meg, hogy a roma családok nem akarnak beilleszkedni a kialakult lakóközösségbe, míg a beilleszkedni kívánó roma családok nehézségekbe ütköznek. Felerősödik az előítéletesség és a bűnbakkeresés. Rá kellett jönnünk, hogy a jelen kapacitásunk mellett a belefektetett energiánk nem tud eredményt produkálni. Nagy a feladat, minden ponton belefutunk a Fészekrakó problémába, nem mehetünk el mellette.
Ennek érdekében további szakmai partnereket kerestünk, és úgy találtuk, hogy először a kapacitás bővítésére kell koncentrálnunk. Két irányban kezdtünk kutakodni. Az egyik a roma-nem roma konfliktus enyhítését célozta, amelyhez amellett, hogy partnereket kerestünk, eszközök, módszerek gyűjtését is megkezdtük. Egyre inkább azt láttuk a szomszédsági munkában és a megszervezett akciókon is, hogy vélt és valós sérelmek, hírek, médiamegjelenések olyan információkat áramoltatnak, amelyek nagyon sokat ártanak az együttélésnek. A másik irányban pedig a helyi erőforrások kiaknázását, a lakosok képessé tételét tűztük ki célul, amely helyi kapacitást jelent majd.
Ezért a következő időszakban főként a kapacitásbővítéssel foglalkoztunk, két olyan továbblépési lehetőséget dolgozva ki, amelyekben megoldásokat láttunk a meglévő problémák feloldására, s amelyekhez már komoly forrást biztosító projektek szükségesek.

Az első lehetőség:
A szolidaritás és felelősség érzetét erősítő program, melyben központi szerepet kap a nyilvánosság bevonása, amelyen keresztül kampány zajlik e képességek megerősítésére.
Cél, hogy kampányokkal és különböző tevékenységekkel érzékenyítsünk a romák iránti negatív hozzáállás feloldására.
A 2011. novemberben induló programnak három alappillére van: további kutatás, közösségi aktivizálás, mentor program és információs-kommunikációs kampány.
Kutatást annak megértése érdekében folytatunk, hogy mi a célközönség elérésének legjobb módszere. Ebben az Avason élő szociális munkatársak segítenek majd, akik közül az egyik egy londoni egyetem PhD hallgatója szociálantropológus-kutatóként a cigány és nem cigány emberek együttélését kutatja, a másikuk pedig roma származású, aki évek óta roma mentorként dolgozik. A kutatás a politikai, társadalmi és szociális változásokra, valamint az emberek interakcióira és interetnikai konfliktusaira helyezi a hangsúlyt.
Ezzel párhuzamosan aktivizálás is történik, mely a falfestés módszerével szólítja meg a helyben élőket, akikkel az akciók után fókuszcsoportok kialakítására kerül sor. Most, első körben, két tízemeletes lakóház került kiválasztásra, ahol magas a „fészekrakók” aránya.
A mentor programban gimnazista diákok segítenek általános iskolás roma gyerekeket. A cél az idősebbekben enyhíteni a romákkal szembeni idegenellenességet, és elősegíteni egymás megismerését. Ehhez egyik eszközként a kép-hang módszert használjuk.
A kampány során videok, fotók, interjúk, klippek segítségével mutatják be egymás mindennapjait a mentorprogramban résztvevő diákok, amelyeket ők készítenek egymásról.

A második lehetőség:
A Miskolci Egyetem Szociológia Tanszéke által végzett kutatásbólAz Egyetem Miskolc Megyei Jogú Város megbízásából készített idén ősszel egy olyan Szociális Térképet, amely során szociológiai elemzést készítettek Miskolc város lakosainak szociális helyzetéről globálisan és városrészenként. származó adatok alapján a szívességszolgálat elindításának lehetőségét vizsgáltuk.
A felmérésben rákérdeztek arra, hogy „Az elmúlt egy évben milyen szervezetek vagy személyek segítségét vették igénybe?” Az eredmények mutatják, hogy az emberek zöme elsősorban informális csatornákat vesz igénybe, baj esetén a rendelkezésre álló intézmények látogatottsága Miskolcon alacsonyabb, mint más városokban.
Az Avas városrészen elsősorban családon belül kérnek segítséget. Magas arányban választottak (34,2%-ban) barátot, ismerőst, és szintén relatíve magas százalékban válaszolták a szomszédtól történő segítségkérést.
Az említett kutatás, valamint a saját interjúk, beszélgetések, kérdőívezések alapján tervet dolgoztunk ki a családi közösségek támogatására. A konkrét cél, hogy az Avason élő családokat képessé tegyük olyan önsegítő, önkéntes mozgalomba való bekapcsolódásra, amelyen keresztül bizonyos társadalmi feladatok, helyi problémák megoldásra kerülnek. A projektben felépített tevékenységekkel a helyi közösségi munkát alapozzuk meg.
Említettük már, hogy a közösségi terek hiányoznak az Avason. A projekt helyszíne biztosított ugyan a Jezsuita rend közösségi termében, amely most ősszel (2011-ben) került átadásra, de az avasi közösségfejlesztési program hosszú távú tevékenységéhez állandó, stabil, nyitott ház szükséges majd. Ennek megteremtéséhez az avasi emberek, családok és a városi döntéshozók együttműködése szükséges, és ezt a célt tűztük ki magunk elé.

A városmegújítás csírái egy városrészben
Mi magunk is tanuljuk, keressük a közösségi városmegújítás lehetőségeit. A városfejlődési, városfejlesztési folyamatokat az érintett lakosság bevonásával szeretnénk befolyásolni, hogy javuljon társadalmi, pszichés és fizikai közérzetük. Ez a folyamat is éppen kísérleti fázisban van. Első lépéseként 2010 májusában szerveztünk „Tervezz bátran!” rendezvényt a Közösségfejlesztők Egyesületének támogatásával. Második lépésként 2011 szeptemberében 3 napos műhellyel alapoztuk meg egy kisebb városmegújító munkacsoport együttműködését, amelynek tagjai az Avas fejlesztései kapcsán együtt tudnak tervezni és dolgozni. A munkacsoport résztvevői körébe bevontunk építészeket, önkormányzati dolgozókat és civileket is, méghozzá az Avasi Közösségek azon tagjait, akiket ez a tevékenység érdekel, s akik az ott élőket mozgósítani tudják.
Célunk, hogy közösségi tervezéssel újítsuk meg, formáljuk, s hozzunk létre közösségi tereket. Jelenleg az Avason két új létesítmény megépítése van napirenden, s ezek tervezése közösségi módon történik majd. Az egyik a Miskolc Avas-Dél Lakótelepi Református Missziói Egyházközség által építendő közösségi ház, a másik a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium fejlesztési terve egy sportközpontra és egy közparkra.

Szerepek
Az elmúlt közel 3 év alatt bennünk is sokszor keveredett a szereplők egymáshoz való viszonya, folyamatban elfoglalt helye és a felelőssége. Sok-sok beszélgetés és elemzés során mostanára már sikerült kibogoznunk a szálakat.

Az AK
Az Avasi Közösségeket (intézményközi együttműködés) az az igény keltette életre, hogy az Avason működő számos intézmény között semmilyen párbeszéd nem volt. Az együttműködés célja, hogy legyen egy együtt gondolkodó, a változásokat közös erővel életre segítő fórum. Az IVS (Integrált Városfejlesztési Stratégia) apropójaként összehívott kör fejlesztési ajánlásokat akart megfogalmazni az Önkormányzat felé. Később abba az irányba mutatott a folyamat, hogy az AK formalizálódjon, mivel összeadva az intézmények, szervezetek, egyházak erőit, már tudnák vállalni egy közösségi tér működtetését. Most ott tartanak, hogy havonta találkoznak azért, hogy tudjanak egymásról, a helyi problémákról, a lehetőségekről, s kapcsolódhassanak egymáshoz, segíthessék egymást konkrét helyzetekben.

Az Ifi-csapat
Az avasi Ifi-csapat az évek alatt önállóvá vált, teszi a dolgát. Önállóan keresik az utat saját csapatuk bővítésére, s önállóan pályáztak saját maguk továbbfejlesztésére. Épp ebben az időszakban zajlanak a képzések, amelyekben ők maguk tutorok és képzők melletti hospitálók is. Amellett, hogy akciókat szerveznek, a nyilvánosság eszközrendszerének szélesítését is felvállalták egyik feladatukként. Az Avasi Hírlevél gondolata formálódik, weboldalt működtetnek, s ők a közösségi akciók szervezőinek bástyái.

A Dialóg Egyesület
Egyértelmű, hogy az Avasi Közösségek körében a Dialóg Egyesület nem pusztán az egyik tag, hanem a kapcsolattartást támogató külső segítők, az alkalmak generálói, a napirendek témáinak ajánlói, az Ifi-csapatban pedig az ifjúsági munkát támogatók.
A szomszédsági munka kapcsán eljutottunk oda, hogy felismerjük: itt nem csak fejlesztői szerepünk van! A szomszédsági munka olyannyira elakadt, hogy fel kellett mérni a következő lépéseinket. Ahhoz, hogy az itt élők körében közösségi élet szerveződjön vagy közösségi munkásként kellene (szinte állandóan) jelen lennünk a helyszínen, s ez esetben mi magunk lennénk a kezdeményezők és a szervezők is, vagy pedig más utat kell választanunk.
Mi fejlesztői szerepben akartunk maradni, ezért annak a lehetőségét kezdtük boncolgatni, hogy hogyan nevelhetnénk ki helyi közösségi munkásokat.
Szakmailag el kellett döntenünk, hogy felvállalunk-e olyan közösségi szolgáltatásokat is (mint klubfoglalkozások, tanácsadások, rendezvények szervezése), amelyek a helyi igényekre épülve elindítanak egy jórészt önmagát generáló folyamatot. Arra jutottunk, hogy kezdetben felvállaljuk, a beindulást segítjük, a működést jó ideig koordináljuk, addig, amíg a helyi humánszolgáltatók ki nem nevelődnek. (Lásd A családi közösségek támogatása program kidolgozása a 2. lehetőség ismertetésénél!)
Szakmai dilemmát okoz egy közösségi szolgáltató ház működtetésének bevállalása, mert annak ellenére, hogy egy ilyen közösségi ház beindítása sok tekintetben hiánypótló lenne, szerintünk ennek a működtetését egy helyi közösségeknek, civil szervezetnek kell majd felvállalnia. Most ezirányban folyamatos a lobbitevékenység, de tudjuk, hogy ennek a fenntartása kizárólag civil erőből megoldhatatlan, ezért igyekszünk egy későbbiekben megerősített helyi közösségnek már most megdolgozni a talajt.
Fontos tudni, hogy avasi közösségfejlesztő programunkat több kis forrás finanszírozza, nincs mögötte nagy anyagi forrás. Az Avasi Közösségekkel karöltve zajlik egy közösségi tervezési folyamat, s egy-egy tevékenységhez innen tudunk beemelni forrásokat. Egyesületünk olyan stratégia felállítására törekszik, amely több évre, akár évtizedekre szóló programhoz tud fokozatosan forrást teremteni, hogy a fejlesztői munka ne akadjon meg forráshiány miatt. Felelősséggel kezeljük a felismerést, hogy a jelenlegi viszonyok között az eddigieknél erősebb lobbitevékenységet kell végeznünk, s a források megteremtésébe több kapacitást kell fektetnünk annak érdekében, hogy a társadalmi innovációs folyamatok kiegyensúlyozottak lehessenek.
Azt is jól tudjuk, hogy a közel 3 év alatt csupán elkezdtünk építkezni és még nagyon az elején tartunk a folyamatnak. Sok év munkája szükséges még ahhoz, hogy az eredmények kézzelfoghatóak legyenek.

sali@foldalattikhe.hu

Miskolc, 2011. november 12.

Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár