Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu

Cím:
Miért éppen Istenkút?
Szerző:
Peták Péter
Folyóirat:
Parola
Év:
2003
Szám:
1-2
Oldalszám:
9-12
Nevek:
B. Erdős Márta, Sziberth Róbert
Intézmények:
Általános Művelődési Központ, Istenkúti Hírlevél, Istenkúti Közösségért Egyesület, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Sziberth-KAPTÁR Istenkúti Közösségi Ház
Települések:
Istenkút, Magyarürög, Pécs
Tárgyszavak:
iskolabezárás, Istenkút, Istenkúti Hírlevél, Istenkúti Közösségért Egyesület, közösségi identitás, közvetlen demokrácia, összefogás

Az egyéni szabadság csak közösségben bontakoztatható ki, saját szabadságunk és méltóságunk csak együttes fellépéssel őrizhető meg.
Akik a közösség szót, mint értéktelített kifejezést ideális, vágyott emberi viszonyainkra vagy hétköznapi, széleskörűen alkalmazott fogalomként alkalmazzuk, akik közösségért és ugyanakkor közösségben dolgozunk, mindig szembetalálkozunk egy kérdéssel:
– Vajon közösségi értékeink csak egy viszonylagos elzártságból, eddig szerencsésnek mondható előzményekből származtathatóak, és létük maga anakronizmus egy olyan társadalomban, amelyben a közösségek széthullása természetes, avagy a közvetlen közösségek iránti igények ismételt és nyomatékos megfogalmazásában veszünk részt közösségeink lé tének állítása és közösségeink megteremtése és fenntartása során?
Érdemes most átsiklanunk azon a figyelemre méltó tényen, hogy a fenti kérdés a konkrét dátumtól függetlenül legalább egy évszázada lényegét tekintve hasonlóképpen volt megfogalmazható. A fenti kérdés nemcsak a múlt és a jelen függvényében, hanem ember- és társa dalomkép szempontjából is vizsgálható. Az ember, aki egyszerre törekszik függetlenségre és ugyanakkor a többi emberrel viselt közös felelősség alapján a kölcsönös együttműködésre, természetes módon szerveződik közösségbe. Ezzel az optimista emberképpel áll szemben az erőszak megfékezésére hivatkozva erőszakot alkalmazó állam, amely a függetlenséget és felelősséget magához vonja az emberektől, és vagy direkt módon veri szét közösségeit, vagy azáltal, hogy kisajátítja azokat. A közösségek létéhez tehát egyfajta bátorság szükségeltetik, az állam ereje pedig az emberek félelméből fakad.
Ez a sarkított és sematikus megfogalmazás csak bevezetése az alább következő istenkúti történetnek, amelyben közelebbről és konkrétabban vizsgálhatjuk a közösség és a hatalom konfliktusát, a közösség szétverésére és megerősítésére irányuló törekvéseket.

(Szövegemben felhasználom B. Erdős Márta: Istenkút immateriális erőforrásai – Problémamegoldó kapacitás, közösségi identitás és közösségi válság /Istenkúti Erőforrástérkép, 1999/ című tanulmányának állításait, mely tanulmányban egyébként a bevezetőben föltett kérdés Istenkútra vonatkoztatva már megfogalmazódott. Ugyancsak jelöletlenül, sajátomként alkalmazom a magyar közösségfejlesztés terminológiáját, amelynek legteljesebb összefoglalása Varga A. Tamás és Vercseg Ilona: Közösségfejlesztés /1999/ című munkája.)

Istenkút Pécs északnyugati, a Mecsekre felkúszó csücske, jelenleg kb. 1500 lakossal. Az egy kis-vízgyűjtőn elhelyezkedő öt párhuzamos völgy és az őket elválasztó gerincek útjai a terület centrumában fakadó Is-

tenkút nevű forrásnál és a mellette 1925-ben alapított iskolánál találkoznak. A folyamatosan növekvő népességű terület korábban az azóta Pécs városába olvadt Magyarürög szőlőhegye volt. Istenkút a terület egészére alkalmazott földrajzi névként nem hivatalos, azonban az amúgy ivóvízhiányos terület központjában található bővizű forrás nevét előbb az iskola, majd a környék megnevezéseként is használni kezdték.


Önállóság és egymásrautaltság

Individuális és közösségi szinten is az autonómia felé mozdítja a helyieket a területnek az életformára gyakorolt hatása. A száz éve még alig lakott szőlőhegyet saját döntésük alapján vették birtokba az itt letelepülő és házakat építő családok, így fontos és eredendő értékké vált az újonnan érkezők által tapasztalt nyitottság és segítőkészség. Földrajzi meghatározottságából fakadóan a terület szerkezetileg önálló és a többitől elszigetelt szomszédságokra bomlik. A völgyekben és a gerinceken hosszan végigfutó, házakkal szegélyezett, erdőbe vezető utak mentén a szomszédsági kapcsolatok az egyutcás zsákfalvakra emlékeztetően alakulnak. A helyi személyes kapcsolatok intenzitását és a kölcsönös szívességek rendszerének működését szükségszerűvé teszik (A megyeszékhely belterületéhez tartozó peremkerület sajátos, köztes, se nem város, se nem falu jellegét már egy, a hetvenes évekből származó tanulmány is leírja.)
A „hegyi” birtokukon, saját maguk által épített vagy bővítgetett házukban élő családok, naponta kapnak „leckét” cselekvőképességből és tetterőből létszükségletük és napi komfortjuk biztosítása érdekében (például, amikor naponta többször tesznek meg kilométeres távolságokat a gyerekükért, a boltig vagy a buszmegállóhoz). Több, és főképp elemibb dolgot kell önállóan megoldaniuk, mint egy urbanizáltabb lakóhelyen – és ezt a helyzetet nem „örökölték”, hanem bek öltözésükkel vállalták a letelepülők.


A közösség centruma

Az 1925-ben a terület természetes központjában alapított iskola a helyi közösség egyetlen intézménye, a tágabb közösségi kapcsolatok centruma, a földrajzilag elkülönült szomszédságok közötti kommunikáció katalizátora. Az iskola már alapításában is magában hordozza a közösség iránti felelősségvállalást, ugyanis azt egy pécsi polgár, Szieberth Róbert népiskolai tanfelügyelő saját magánvagyonának felhasználásával hozta létre. Az oktatási funkción túl tehát az egyetlen, a helyi közösséget megjelenítő intézmény, története során egyaránt kifejezte a lakosság közügyek iránti áldozatvállalását és a helyi hatalom (Pécs városa) viszonyát az istenkúti közösséghez. A városrész írott története az iskola alapításával veszi kezdetét, az itt szövődött ismeretségek révén a szűkebb szomszédsági kapcsolatok egy szélesebb körű civil hálózattá alakultak. Az iskolához fűződő viszony, a csak az itt nevelkedéssel kialakítható, helyi, személyes ismeretségen alapuló társadalmi beágyazódás alakította ki az „őslakos” státuszát.
Az istenkúti iskola, utolsó, máig emlékezetes fénykorát a hetvenes évek közepétől élte meg a helyi közösség apraja nagyja, ekkor új épületszárny épült, dinamikus és innovatív, közösségi szemléletű vezetés működött, itt jött létre az iskola, az óvoda és a művelődési ház összevonásával az ország első Általános Művelődési Központja. A lakosság a korábbi hagyományoknak megfelelően igen jelentős értékű önkéntes munkával járult hozzá a fejlesztésekhez – ezt az akkori városvezetés oklevélben is elismerte.


A válság

A 89-es magyar rendszerváltás következményei a közösségi tapasztalat szintjén 1995-ben érték el Istenkutat. Addig, a pécsi munkahelyek tömeges megszűnésével a privát problémák kerültek előtérbe, az iskola bezárásának szándéka azonban fölélesztette a szunnyadó szolidaritást. (Országszerte megfigyelhető volt, hogy az iskolabezárások szervezettebb tiltakozást váltottak ki, mint a munkahelyi elbocsátások.) A közösségi értékek közül első a gyermekek biztonsága, jövője: az istenkútiak is rendkívül harciasan reagáltak az önkormányzati szándékra. Felhasználták, kipróbálták, megtanulták a demokratikus érdekérvényesítés teljes eszközrendszerét , és sikerrel használták fel harcuk során az ilyen helyzetekben és általában a jogállamiságban akkor még járatlan Önkormányzat összes taktikai és eljárásbeli hibáját.
Az istenkúti Általános Művelődési Központ iskolaszékének vezetősége a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének közreműködésével jogi ismeretekre és politikusi képességekre tett szert. Az olyan demokratikus alapelvek, mint az, hogy döntés előtt az érintettek véleményét hivatalosan is be kell szerezni, függetlenül attól, hogy figyelembe veszik-e, esetünkben leginkább az időhúzás hatékony eszköze lett, de az Önkormányzatnak így sikerült a gyakorlatba is átültetnie a jogszabályokban már létező intézményesített egyeztetést. Merőben új elemként jelent meg a helyi közigazgatás irányítóinak az a társadalmi kontroll szerepe is – amit az iskola védői gyakoroltak –, hogy a törvényesség nemcsak „felülről”, hanem „alulról” is számonkérhető, sőt az elszánt érdekvédők az Önkormányzat saját belső eljárásrendjét, működési szabályainak betartását is megkövetelik. A városvezetés végül 1999-ben zárta be az iskolát, és hogy ne hagyjon kétséget teljes győzelme felől, sietve az ingatlanát is elidegenítette. (Az alapítványi fenntartású közösségi iskola létrehozására irányuló, az érintettek által kidolgozott hasznosítási koncepciót egy pillanatig sem vették komolyan.)
A gazdasági megfontolásból hozott „népszerűtlen intézkedés” egyszerre veszélyeztetett pénzben ki nem fejezhető értékeket és rótt anyagi terhet a családokra, az Önkormányzat számára pedig nemcsak politikailag, hanem anyagilag is súlyos következményekkel járt.
A közösség egyetlen intézményének elveszítése és a megóvásáért folytatott küzdelem:
– Egyrészt a váratlanul megjelenő külső ellenség összerántotta a helyieket, akik így megmutatták és átélték az összefogás, a szervezett fellépés erejét. Bátorságukkal, az általuk gyermek- és közösségellenesnek bélyegzett önkormányzattal szemben városi szintű szolidaritást ébresztettek. Érvelésükben bebizonyították az egyetlen helyi közintézmény közoktatási funkción túlmutató közösségi szerepét. Megtanulták eredményesen betölteni a demokráciában számukra adott mozgásteret. A közösség aktív magja az együtt átélt történések során olyan – az egymás iránti bizalomból táplálkozó – önbizalomra tett szert, amely minden további válságos helyzetet átvészelő erővé vált.
– Ugyanakkor az elhúzódó és r adikalizálódó ellenállás során eredményes lett a városvezetés megosztó és kifárasztó taktikája. A közösségen belüli rejtett feszültségek felerősödtek, az egyre kiélezettebb küzdelem során felőrlődtek a belső tartalékok. Ellentétek támadtak a szülők és a tanárok, az „őslakosok” és az iskolához nem kötődő bevándorlók között, az érdekérvényesítés zászlóvivői mögül kihátrált a lakosság. A médiából tájékozódó városi közönségnek elege lett az istenkúti „hőzöngőkből”. Az iskola bezárásával megdönthetetlen bizonyítást nyert, hogy minden, a közösség érdekében mozgósított energia hiábavaló. A helyiek vezéregyéniségei veszítettek személyes hitelükből. A központjától megfosztott közösség felbomlott, a szomszédsági viszonyok szintjére korlátozódtak a személyes kapcsolatok.
Az iskola bezárása sértette az istenkúti gyermekek jogait, aránytalan teherrel sújtotta a családokat. A kirekesztő lépés elsődleges kárvallottjai a nagycsaládosok lettek – nem véletlen, hogy közülük kerültek ki a mozgalom vezetői is. A legitim hatalom egyoldalú lépésével jóvátehetetlennek tűnő csapást mért a helyi közösségi identitásra. A városvezetés nem szembesült tettének ilyen következményével, az ő nézőpontjukból ez kizárólag az ellenállás, számukra irracionálisan túlzó mértékében jelent meg.

A közösségi identitás megerősítése

Az iskola elveszítése után az 1997-ben alapított Istenkúti Közösségért Egyesületben koncentrálódott minden, ami a közösségi erőforrásokból még megmaradt: a harc során felhalmozódott erkölcsi, szakmai és kapcsolati tőke, a te rület jövője iránti felelősségvállalás. E szervezet képes volt a megfelelő pillanatban szakmailag kellően megalapozott programmal a helyi közcélok finanszírozásától elzárkózó önkormányzat helyett külső támogatókat bevonni, a közösségi élet romjain újra fölépíteni az együvétartozás érzését.
Az Egyesület aktív magja – az alulról építkező, újrakezdést célzó – közösségi beavatkozása sikerét tudományos igényű kutató-felmérő értékelő tevékenységének és személyes elkötelezettségéből fakadó „jó érzékének” tulajdonítja. Az eredmények fényében alapvetően négy fő tényezőt, beavatkozási pontot érdemes kiemelni: az iskola bezárásáig eleve adott nyilvánosság helyett A fentieken túl fontos hangsúlyozni a külső partnerek anyagi támogatásának és szakmai segítségének szerepét, a helyi médiában az istenkúti közösség nimbuszának fennmaradását az újabb és újabb rendezvények, akciók és programok kapcsán, valamint az Önkormányzat szerepét abban, hogy helyiség biztosításával lehetővé tette a cselekvést.
Az első igazán fontos és széles körben érzékelhető áttörést egyértelműen a 2000 nyarán a Millennium alkalmából színpadra állított Forrás című misztériumjáték jelentette: az is tenkúti eredetlegendát az Egyesület egyik tagja formálta színpadi művé, és a közösség apraja-nagyja együtt dolgozott bemutatásán. Az egy éve üres iskolaépület mögötti hegyoldalban bemutatott zenés szabadtéri előadás mind hatásában, mind létrehozásában közösségi volt. A tatárjárás korából származó történet és a színpadra állítása érdekében megmozgatott energia együttes üzenete, aktuális, konkrét és közérthető jelentése volt, hogy a veszedelem elmúltával a túlélő közösségnek egy új élet forrása Istenkút.


Önkormányzatiság
és közvetlen demokrácia

A képviseleti demokráciával kapcsolatos rendszerváltó illúziók egycsapásra szertefoszlottak, amint az istenkúti közakarattal szemben a terület képviselője összvárosi érdekre hivatkozva következetesen a frakciójával szavazott, így biztosítva az egy fős többséget az iskola bezárásához. A városvezetés és ellenzéke közötti jól dramatizált és hatásos közgyűlési összecsapásokhoz kiváló és kimeríthetetlen témát adott az istenkúti konfliktus, de a helyi ügyek előremozdítása szempontjából a konszenzusos cselekvésben megnyilvánuló bázisdemokrata szemlélet hatékonyabbnak és a megjelenített értékeket tekintve etikusabbnak is bizonyult. Az istenkúti konfliktus radikalizálódása odáig vezetett, hogy mind az istenkúti közösség nevében fellépők, mind a város önkormányzata kölcsönösen kétségbe vonta egymás legitimitását. Egyrészről: kellemetlen alakok, nincs mögöttük tömeg, nincs felhatalmazásuk a lakosságra hivatkozni, másrészről: ez nem a mi önkormányzatunk, saját hatalmi érdekeit kép viseli a választókkal szemben.
Jellemző és jelentésteli epizód, hogy az istenkútiak 1997-ben az Istenkúti Közösségért Egyesület megalapításával egyidőben nyilvános fórumon Pécs városáról történő leválás előkészítésére bizottságot hoztak létre. A városi nyilvánosságban ismét vezető hírré váló lépést a városvezetés minden alapot nélkülöző, üres, bár kényelmetlen fenyegetőzésként értelmezte, pedig ez a gesztus, a „függetlenség kikiáltása”, az önirányítás szándéka, az iskola megvédésén túlmutató helyi szerepvállalás deklarálása volt. Szellemében az önkormányzatiság elevenségét hordozta, és radikális „nem”-et jelentett arra a kiszolgáltatottságra, amelyet a távoli, külső vagy „fölül lévő” hatalom a konfliktus során megjelenített.
A saját önkormányzat létrehozásának szándéka végletesen megosztotta a helyieket („azt is elvehetik tőlünk, ami még megmaradt”), megbontotta a már amúgy is gyengülő egységes akaratot, stratégiai célból ezért elkeseredett taktikai lépéssé minősült vissza. A minden helyi közügyre kiterjedő érdekérvényesítés szándéka az ún. harmadik szektorban talált magának teret, ahol a legitimitást az önkéntesség, a kompetenciát pedig a tevékenységek szakmai-társadalmi megalapozottsága biztosíthatja. A végletes szembenállás, a közösségi kapcsolatokat blokkoló vereség idején a helyi civil szervezet intenzív információgyűjtő, felmérő-elemző és fejlesztési programot alkotó munkába kezdett. Az Istenkúti Erőforrástérkép, majd a Környezetvédelmi Program elkészültével megkérdőjelezhetetlen ténnyé vált, hogy a hel yi ügyekről a helyiek tudnak a legtöbbet, hogy minden állításuk, minden tervük megalapozott, alátámasztható és hogy minden – korábban hiába hangoztatott – érvük kétségbevonhatatlan érvényességű, míg a hivatalos helyeken birtokolt adatok és információk olyan csekély mennyiségűek, és annyira sok kézben szétaprózottak, hogy felelős döntéshozatalt nem tesznek lehetővé.
A közhasznú információk közösségi használatba kerülése érdekében a helyi egyesület a lakossági felmérésben feltárt és rangsorolt minden helyi közügyben nyilvános minikonferenciát szervezett önkéntes érdeklődők és szakemberek bevonásával ,és minden ilyen témát az Istenkúti Hírlevélben is közreadott. Ezek az ügyek minden nyilvános, „szabadidősnek” minősülő rendezvényen a régi és új ismerősök közötti beszélgetések témáiba is bekerültek, nagyban hozzájárulva a lakosság újraaktiválásához és a cselekvő állampolgáriság megéléséhez.


Összegzés

A cselekvő állampolgáriság a személyes érintettségen múlik: A saját életünkről van szó. Nem egy iskolaügyről, hanem a mi iskolánkról, a mi lakóhelyünkről, társainkról, városunkról, önkormányzatunkról és, igen, a mi egyesületünkről, amelyen keresztül a helyi közösségi élet egy új minőségben született újjá. – Az istenkútiak körében a személyes kapcsolatok mélysége és a polgári öntudat biztosan átlagon felüli. Ez a belülről vezérelt istenkúti közösségi fejlesztőmunka legfontosabb eredménye, de egyben a válságos időszakokban megmutatkozó belső motivációban az egész folyamat alapfeltételeként is megjelenik.
Az iskola hi ányát nyilvánvalóan nem sikerült pótolni, de az Istenkúti Közösségért Egyesület egy sokfunkciós intézményt hozott létre (Szieberth-KAPTÁR Istenkúti Közösségi Ház) a volt önkormányzati művelődési ház épületében, és közép távú megállapodást kötött az Önkormányzattal. A lelkes és ugyanakkor tudatos helyi fejlesztőmunka, a belső elszántságból fakadó önkéntes lendület hatására széles tevékenységi körrel, információs központtal, foglalkoztatási, szociális, ifjúsági, kulturális, családi funkciókkal bíró közösségi intézmény jött létre, amelyet heti rendszerességgel 100–150 ember használ, de egyes kiemelkedő rendezvények akár 150–200 fő részvételével zajlanak. A helyi egyesület jól képzett, professzionális menedzsmenttel rendelkezik, amelyet már az Önkormányzat is tárgyalópartnernek tekint.
Ha nem az iskola szempontjából (itt nyilvánvalóan csak kudarcról, súlyos vereségről beszélhetünk), hanem egy jól körülhatárolt városrész közösségi erőforrásainak felszabadítása és kiaknázása szempontjából tekintünk az istenkúti történetre, akkor sikerről beszélhetünk. Miben nyilvánul meg ez a siker? Ami ma számszerűen is kifejezhető eredmény, az néhány éve még magától értetődő, természetes adottság volt. Az iskola működésének idején száz család napi kapcsolatban volt. Mégis alapvető különbség, hogy a gyerekek iskoláztatása kapcsán létrejött találkozásokban és az iskola által szervezett ünnepekben és programokban mindig tetten érhető egyfajta kötelező jelleg. Az önkormányzati intézmény, mint keret eleve külső forrásoknak kiszolgálta tott – erre bizonyíték volt maga a bezárás ténye (például az adományozott eszközök is önkormányzati leltárba kerültek, s mint ilyenek ezek is elvehetőnek bizonyultak).
Az iskola bezárása után megkezdett új közösségépítő tevékenység egyrészt folyamatosan merített a meglévő közösségi hagyományból (pl. tapaszatalatokon alapuló intelligens konfliktuskezelés), másrészt viszont teljesen új, elsőrangúan fontos szerepet kapott a tevékenységek önkéntessége, a felélesztett igény és akarat, a teljesen saját, belső, el nem vehető pozitív hozzáállás, amely a sértettségben kiérlelt büszkeséggel párosulva a függetlenség örömét is hordozza.


Kihívások

Az eddig elért eredmények, valamint a közösség és szervezete igényei és céljai szempontjából a további folyamatos innováció, az újabb és újabb eredmények és impulzusok, még több helyi ember bevonása célravezetőbb, bár kockázatosabb, mint a már kialakított tevékenységek ismétlése és hatékony működtetése. Az alábbi kihívások körvonalazódnak 2003-ban:



Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár