Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A közösségfejlesztés változó meghatározottsága
Szerző:	Vercseg Ilona
Sorozatcím:	Parola
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2009
Szám:	4
Oldalszám:	22
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	közösségfejlesztés, civil társadalom, aktualitás, Közösségfejlesztők Egyesülete jövője
Megjegyzés:
Annotáció:

Az ünnep szellemében leginkább arról kellene elmélkednünk, hogy elértük-e azt, amit akartunk? Vagy legalábbis meddig jutottunk az utunkon? Egymagam erre nem tudok válaszolni, mi mindannyian többet tudunk.
Egyfajta választ kaptok a kérdésre, ha végignézitek tevékenységlistánkat – valóban lenyűgöző. De közben nem felejthetjük el, hogy egy romló korban élünk – én legalábbis most így élem meg –, melyben a dolgok tönkremenetelével párhuzamosan sikertörténetek regisztrálását és terjesztését várják el tőlünk – a rendszer igazolására. Ez az összeállítás nem ilyen célú: magunknak készült, hogy átélhessünk erőnket, hogy ne felejtsünk el fontos dolgokat és képet alkothassunk munkánk nagyságrendjéről.
Az jutott eszembe – Hobót idézve –, hogy amit csinálunk, az különb nálunk és megemel. Bonyolult viszonyrendszerekbe kerülünk, s ezek alakítanak, formálnak bennünket is. S ez a fantasztikus élmény összetart bennünket évtizedek óta, minden nehézség ellenére is.
Hogy hol tartana ma Magyarország, ha mi ezt nem csinálnánk, azt nem tudom, de hiszek az ügyünkben, és bízom benne, hogy általa jobb lesz a világ. Nem mindig könnyű hinni ezt, sok válságos időszakot átéltünk már, és ma is ilyenben vagyunk, de ez megerősít és csak még inkább összetart bennünket.
Szküllák és kharübdiszek közt hajózunk, nálunknál erősebb erők löknek bennünket ide-oda, s nehéz a kormányt megtartani. Azt hiszem, hogy megtartó erőnk a közművelődés és a civil társadalom iránti elkötelezettségünkben rejlik. S ez az erő az európai közösségfejlesztést is inspirálta és létrejöhetett a Budapesti Nyilatkozat, amely mintegy kiváltotta a közösségfejlesztést a szegénység kezelésének reménytelen – mert feltételek nélküli – küzdelméből és új perspektívát mutatott fel Európában.
A múltba nézés és az elemzés fontos, de engem, Tamás tanítványaként, jobban izgat a jelenből fakadó jövő, ezért engedtessék meg nekem a munkánkról általánosabb szinten beszélni, s a jelent és a jövő lehetséges irányait faggatni.

Közösségfejlesztés: a senki földje?

Ha a közösségfejlesztői szakmai beavatkozás alig több mint 100 éves történetét vizsgáljuk, a különbözőségek változatos skáláját fedezhetjük fel mind a beavatkozást életre keltő okok és a beavatkozást igazoló elméletek, mind a beavatkozás eszközeinek vonatkozásában. Időnként és helyenként rendre fellángol a vita: vajon a közösségfejlesztés szakma, szakterület-e, avagy inkább az „anyaszakmák” egyik módszere? Megfigyelhető az is, hogy a beavatkozás történetében rendre jelentős módosulások, változások következnek be a beavatkozás irányultságát, a munka hangsúlyait illetően. Társadalmi-kulturális fejlesztés, közösségi művelődés, a szegénység/kirekesztettség elleni küzdelem, társadalmi/közösségi tervezés, társadalmi akciók, nyomásgyakorlás, közösségi gazdaságfejlesztés, multikulturális mediáció, civil társadalom fejlesztése – széles a skála. A közösségi munkának még a megnevezése is más és más országonként – közösségfejlesztés, közösségszervezés, közösségi szociális munka, közösségi munka, társadalmi-kulturális animáció, sőt, vannak országok, ahol nem is, vagy nem szívesen használják a „közösségi” jelzőt, akár mert egyszerűen nincs erre szavuk (svédek), akár mert a szó jelentéstartalma történelmi okok miatt jelenleg negatív színezetű (németek).
Mit jelent vajon e beavatkozás elaszticitása? Megfoghatatlan diffúziót és a szakmásodást ellehetetlenítő tényezőt-e, vagy épp ellenkezőleg, kimeríthetetlen gazdagságot és erősséget? Tovább bonyolítja és árnyalja a képet az, hogy a közösségfejlesztés egyszerre társadalmi mozgalom és szakma. Erről májusban, Pécsett, a Civil Közösségek Házában már elmondtam, amit tudok, és ez az előadás meg is található a Parola 2009/3. számában. Érvelésemből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az állandósuló változások korában – korunkban – a szakmák sem vizsgálhatók hagyományos módokon, ezért jobb, ha végérvényesen szembenézünk a közösségfejlesztés elméleti és módszertani pluralizmusával, s azzal, hogy mindez a közösségfejlesztés természetéből adódik.

A jelen aktualitása

Szakmánk a kezdetektől, és még tudatosabban a 2004-es Budapesti Nyilatkozat megszületése óta szabad és átfogó mozgásteret, a civil társadalomét jelöli ki a maga számára beavatkozási területként.
A civil társadalom fejlesztése nem könnyebb terep más közösségfejlesztési területeknél, hanem a mai kornak inkább megfelelő, optimálisabb mozgástér. Katalizálja a helyi közösség általi fejlesztést, mert képes magába ötvözni mindazokat a „hagyományos” szakmai beavatkozási módokat, amelyeket a közösségfejlesztés a társadalmi-kulturális fejlesztés, a hátrányos helyzet leküzdése terén már kidolgozott. Ezek továbbra is jelen vannak a közösségfejlesztői munkában, anélkül azonban, hogy a közösségfejlesztés olyan elvárásokat keltene a társadalomirányításban és a közösségben, hogy e problémákat önmaga meg tudja oldani.
A civil társadalom fejlesztése a tudatosság és felelősség megosztását jelenti valamennyi társadalmi szereplő között, mégpedig a rendszeres kommunikáció, a képessé tevő folyamatok és a nyilvánosság folyamatos szervezése révén. A civil társadalom fejlesztéséhez nem óhatatlanul szükséges marginalizált, címkézett embercsoportokat megszólítani, mert a valamilyen szinten már megszerveződött, megoldásokat kereső és fejlődni akaró civil társadalom fogja ezt normál esetben megtenni.
Mégis, számottevő nehézségek is mutatkoznak a közösségfejlesztés érvényesülésében a civil társadalom kontextusában, mert a hazai közösségfejlesztésnek még nem épültek ki azok a struktúrái, irányelvei és mechanizmusai, amelyek biztosítanák a közösségfejlesztés egyenletes fejlődését.
A civil társadalom fejlesztéséért dolgozó Közösségfejlesztők Egyesülete érdekérvényesítése ma még gyenge, egyesületként maga is civil szervezet, s bár komoly csatákat vív létezéséért, fenntarthatóságáért, valamint a meghallgattatásért és álláspontja széleskörű ismertségéért, s a szakpolitikák alakításáért, még nem képes ellensúlyt képezni a döntési folyamatokban – de persze erre törekszik. Ám a Budapesti Nyilatkozat is tanúskodik arról, hogy nem csak Magyarországnak, de az európai közösségfejlesztésnek is még sokat kell tennie ahhoz, hogy a civil társadalom kontextusában jól felkészült legyen és eredményesen működjön.

Mi lehet a közösségfejlesztés kritikus hozzájárulása a civil társadalom fejlesztéséhez?

A közösségfejlesztés a kezdeményezésre és a részvétel fokozására helyezi a hangsúlyt, s ez a civil társadalom fejlődésének, a demokrácia megújulásának záloga is. Mindez összhangban áll a civil társadalom funkcióival is.
A közösségfejlesztés rendelkezik a civil társadalom fejlesztéséhez és az önkéntesekkel való munkához szükséges speciális módszertannal, amit rendszeresen fejleszt.
A közösségfejlesztés olyanokat is bevon a kezdeményezők és cselekvők körébe, akik maguktól nem tudnának kezdeményezni és cselekedni a közjó érdekében.
A közösségfejlesztés által generált közösségi cselekvés önbizalmat épít és társadalmi, közösségi, civil, állampolgári, szervezeti és hálózati tapasztalatokhoz juttat.
A közösségfejlesztésben érvényesülő képessé tétel folyamatában tudatosul az állampolgári lét értelme és mozgástere.
A helyi cselekvés során elősegíti továbbá az állampolgári és civil szerepek tisztázását és viszonyulását a másik két szektorhoz, s közvetíti e szerepek érvényesítésének, az érdekképviselet és az emberi jogok védelmének fontosságát.
A közösségfejlesztés felkészít az adekvát civil cselekvési technikák elsajátítására is.
A közösségfejlesztés önmagában azonban nem képes speciális hozzájárulását érvényesíteni, ha a közösségben és a társadalomban a részvételnek nincs morális támogatottsága!
Sok függ attól, hogy a mindenkori társadalomirányítás e szakmákkal együttműködve, milyen rugalmasan és gyorsan tud válaszokat adni az új kihívásokra, s hogy él-e a megújulást felgyorsító eszközökkel, mint amilyen a közösségfejlesztés is, s befolyását érvényesíti-e morális, jogi, intézményi és anyagi támogatás formájában. Vagyis: képes-e szinkronizálni a közösségek céljait a saját céljaival?

Szükséges elmozdulások a közösségfejlesztésben

A támogató európai és társadalmi környezet mellett a közösségfejlesztési szakmának is szükséges lépéseket tennie a civil társadalom kontextusában: fokoznia érdemes saját rugalmasságát, függetlenségét és a civil társadalommal történő együttműködése során további elméleti kereteket és módszereket lenne hasznos kifejlesztenie – ezek kifejtésére azonban most nincs idő, maradjunk a rugalmasságnál és függetlenségnél!

Rugalmasság és függetlenség a közösségfejlesztésben
A civil társadalom speciális, mozgalmi jellegű mozgástere a lehető legnagyobb rugalmasságot követeli meg a közösségfejlesztő szakemberektől, s megkívánja a szakember iránta való lojalitását is. Azt is mondhatni, hogy a civil társadalmi közeg szinte civil szakemberi hozzáállást követel.
A szakemberek rugalmassága ebben a kontextusban minden korábbinál nagyobb szerepet kap. Miből is áll ez? Gyors alkalmazkodás a strukturált helyi közösség valamennyi szegmenséhez, a meglévő állapotok állandó megkérdőjelezése, a nyitva hagyott helyzetek, befejezetlen, megtorpanó cselekvések elviselése, tűrése, az érlelődési idők kivárása – nincs sürgetés, eredményességre késztetés, de van ezzel egyidejűleg állandó késztetés, inspiráció a további önszerveződésre! Mindez értékrendbeli (elméleti) biztonságot, a közösségfejlesztésbe vetett mély meggyőződést, önismeretet, a módszerek sokaságának ismeretét és kísérletező hajlamot, nyitottabb és közösségibb szakmai tudást kíván meg a közösségfejlesztésről.
A szakemberek függetlenségének mértéke is kulcskérdés, ám ez erőteljesen összefügg a közösségfejlesztést megrendelő és fizető szervezetek céljával és prioritásaival.
A fő kérdés a mi számunkra is az, hogy kivel legyen lojális a közösségfejlesztő? Az állami alkalmazottak esetében ez egyértelműnek látszik. Igaz ugyan, hogy ők a fizetésükön kívül alig rendelkeznek költségvetési keretekkel, s egyre inkább rá vannak szorítva arra, hogy az állami költségvetést pályázati forrásokkal egészítsék ki, tehát a helyzetük egyáltalán nem rózsás – mégis, a „biztos állásnak” két, szinte kivédhetetlen káros következménye is van mind a civil társadalom, mind a szakmai fejlesztés számára: ellenérdekeltség az innovációban (minek, ki várja el?) és lojalitás az alkalmazó-fenntartó önkormányzattal. Az ő esetükben a legproblematikusabb a civil társadalommal folytatott munka, mert bár a közösségfejlesztés, közösségi munka szinte egyáltalán nem rendelkezik még ilyen álláshelyekkel, más segítő szakmákon jól megfigyelhető és elemezhető ez a viszony. A civil társadalom változást akar, az állami szektor megértést és együttműködést kritika nélkül (kiszolgálás, kiszerződött munka). A civil társadalom konfliktusokat gerjeszt – hiszen változást akar –, az állami szektor konfliktus nélküli fejlesztést akar, a civil társadalom beleszólni akar, az állami szektor nem tud mit kezdeni a beleszólással, mert egyedül akar dönteni stb.
A nagy megrendelésekért, projektekért folyó versenyben a pályázóknak alá kell rendelődniük az adományozó céljainak, amely szerencsés esetben közel áll a pályázó céljaihoz, de ha nem, kénytelen eladni magát. Egyértelmű, hogy ezekben az esetekben a közösségfejlesztés lojalitása is erősebb az alkalmazóhoz és az adományozóhoz, mint a közösség tagjaihoz.
A függetlenség szempontjából azok a megoldások tűnnek a legegészségesebbnek, amelyekben a szponzoráló szervezetek (általában a nemzeti és a helyi önkormányzat, az üzleti szektor adományozói és civil adományozó alapok) a helyi közösségi fejlesztésre min. 3, de inkább több évre szóló konzorciális működést szerveznek. A partnerek közül senki nincs meghatározó fölényben, több segítő szakma képviselőit is alkalmazzák a programban, s a döntések közös bölcsesség eredményei.
Ezek az együttműködések, közép és hosszú távra alapított helyi programok másik fontos előnye az, hogy kizárják a gyors és nyersen eredményérdekelt, projekt-szemléletű munkákat is, és helyette folyamat-jellegű, hosszú távon kibontakozó, de meggyökeresedett és fenntartható eredményeket érnek el. Ez az együttműködés elérhető civil kezdeményezésben is, lásd a közösségi alapítványok most kialakuló működési módját!
Fontos lenne, ha a támogató programok arra is lehetőséget adnának, hogy maguk a helyi civil csoportosulások legyenek képesek közösségfejlesztő szakértőket alkalmazni, hiszen ez tudná a számukra teljes mértékben biztosítani a szakemberek lojalitását.
A rugalmasság és a függetlenség előtérbe helyezése és az ilyen szakemberek alkalmazásának keresése másfajta, nem szolgáltató típusú, hanem katalizátori munkára történő kiválasztódást eredményez, s mindez visszahat a szakemberképzésre is.

A Közösségfejlesztők Egyesülete jövője – forgatókönyvek

Milyen utakat látok követhetőnek a jövőben?

Szakmaköziség
Mit tegyünk ezzel a felismerésünkkel? Fontos, hogy a közösségfejlesztés kidolgozza saját interdiszciplináris együttműködés stratégiáját és azt, hogy mit tud ajánlani a szakmák és intézmények társadalmasítása érdekében. A közösségfejlesztő szakma fejlődése és társadalmi pozíciójának megerősödése szempontjából viszont egyformán fontos az is, hogy mindeme beavatkozások és tapasztalataik vissza is térjenek a közösségfejlesztő szakmához, s elemzésük beépüljön annak elméletébe és módszertanába. Ha ez nem történik meg, a közösségfejlesztés egyre parttalanabbá és erőtlenebbé válik, hozzáértése erodálódik és a minőségi szakmai munka védelme sem lesz biztosítható.

A közösségfejlesztés mozgalmi orientációja
A közösségek és civil társadalmuk megerősítésének leghatékonyabb eszköze a közösségi és civil mozgalmak indukálása, mert ezek nélkül a közösségi munka eseti és kis hatást kifejtő tevékenység marad. Tudnunk kell azonban, hogy a mozgalmakat nem a közösségfejlesztőknek, hanem kezdeményezésük hatására az érintetteknek kell szervezniük. Hogy ez sikerülhessen, ahhoz a közösségfejlesztőnek szakmai segítséget kell nyújtania a képessé válás folyamatában (enablement, empowerment). A közösségi, tehát a közjó érdekében generált mozgalmak kérdése mind a nemzeti, mind az európai civil társadalom fejlődésének egyik kulcskérdése, de fontos kérdés a közösségfejlesztő szakma pozíciójának erősítése szempontjából is, mert a mozgalmak ereje és hatása visszahat a közösségfejlesztésre magára is.

Vissza a gyökerekhez
A közművelődés és a felnőttképzés a közösségfejlesztés kialakulásának kezdetei óta jelen vannak a szakmában, bár az utóbbi évtizedekben ennek beépítése a fejlesztési folyamatokba nem tűnik olyan erősnek, mint arra az időközben felépült, közösségfejlesztésen kívüli szakmai közvetítő rendszerek lehetőséget adnának. A felnőttképzéssel, a közművelődéssel és a formális oktatási rendszerrel való együttműködés még sok, eleddig ki nem aknázott lehetőséget rejt magába a közösségek demokratikus és közösségi jellegű szocializációja, a képessé tétel terén.

A közösségfejlesztés függetlenségének biztosítása
A közösségfejlesztés szolgáltatássá degradálódása és üzletesedésének veszélye napi realitás. A szakma erőteljesebb érdekképviselete mellett a nemzeti és európai társadalomfejlesztési politikák befolyásolása is szükséges ahhoz, hogy a közösségfejlesztést igénybe vevők – tehát a megrendelők –, ne elsősorban a kormányzati és üzleti szektorból, hanem a helyi, kistérségi és regionális fejlesztésekben részt vevő közösségekből kerüljenek ki.

Egyensúlyozás művészete
Mindebből tisztán látható, hogy a közösségfejlesztés az egyensúlyozás művészete a társadalmi-közösségi-civil és a szakmai önérdek között. Mindez a szakmán belüli és a szakmák közötti szervezettség és együttműködés kérdését is felveti.
Mindez napjainkban két munkaformában ötvöződik tisztán: a mozgalmi munka generálásában és a projektmunkában. A mozgalmi munka inkább biztosítja a szakmai függetlenséget és rugalmasságot, megmenekít az alkalmazóknak és adományozottaknak való megfeleléstől, s szabadságot biztosít, de egyben folyamatos létbizonytalanságot is jelent. Sokat segítene, ha még tudatosabban használnánk a meglévő szakmák és intézményrendszereik közösségi kapacitását, például a CAL lengyel szervezetéhez hasonló módon. A kapcsolatépítés, az együttműködés, a hálózatok fejlesztése mind-mind hozzájuttathat bennünket forrásokhoz. A mozgalmi munka nagyban hozzájárulhat ahhoz is, hogy a magyar társadalom kevéssé legyen zárt, önmagába forduló, szinte provinciális társadalom, hanem megértse, hogy mi zajlik a világban és megtanulja becsülni amije van és küzdeni azért, amije nincs.
Legutóbbi nemzetközi tapasztalataim egyfelől nagyon lehangolóak, másfelől rendkívül bátorítóak. Több nyugat-európai vezető közösségfejlesztő szervezet áll a csőd szélén, még a gazdag Skandináviában is, Hollandiában pedig mostanában már nem is tekintik önálló szakmának a közösségfejlesztést. Más megmaradt szervezetek pedig a kormányzat kiszolgálóivá, szolgáltatókká váltak, mint pl. a nagyhírű angol CDF. De a jó hír az, hogy ezekben az országokban az állam és a helyi közösségek közötti űr olyan mértékben leszűkült, hogy nem, vagy alig látszik az illesztés köztük. „De hát az állam én vagyok…!” – mondta két hete az e teremben zajló szövetkezetfejlesztési szeminárium egyik svéd résztvevője, értetlenül hallgatva a magyarok állammal, önkormányzatokkal való küzdelmét. Ez a szint tehát elérhető, s akkor persze nem lesz akkora szükség a mai értelmű közösségfejlesztésre sem.

Ennek az állapotnak az elérése jövőnk legfőbb lehetősége!

Parola archívum