Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Külsős szemmel a roma követő programról
Szerző:
Szegedi Tiborné, Szolnoki Ildikó
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Roma program
Év:
2002
Szám:
1
Oldalszám:
8
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Borsodbóta
Tárgyszavak:
roma követő program, önszerveződés
Megjegyzés:
Annotáció:

Tartalom
Külsős szemmel a roma követő programról

A programban mint külső segítő a borsodbótai csoporttal dolgoztam együtt. Nagy szerencsém volt, mert remek embereket ismerhettem meg. Maga a település is – azon túl, hogy gyönyörű környezetben fekszik – példaértékű az emberi kapcsolatok, az együttműködés tekintetében. Természetesen ebben nagy szerepe van annak a kis helyi csoportnak, akik már évek óta mozgatják, szervezik, összetartják Borsodbóta közösségi életét. Julcsi és Lajos (Horváth Lajos és felesége) mellett a helyi általános iskola két pedagógusa Bárdos Károlyné és Czeber László, valamint az óvoda vezetője Varga Sándorné a település közösségi életének „frontharcosai”.
Az első Kunbábonyban töltött hétvégi találkozásunk a félszeg ismerkedés jegyében zajlott. Bátortalan lépésekkel elindultunk egymás felé. Még ők sem tudták, mit akarok én az ő településükön, és én sem tudtam, hogy mit akarhatok. Ami egy csapattá kovácsolt minket, és sikerült „külsősből” kissé „belsővé” válnom, az a közös cél volt, hogy a Borsodbótán élő embereket bevonjuk saját sorsuk irányításába.
Közös munkánk egyik legizgalmasabb „akciója” a közösségi beszélgetés megszervezése volt. Borsodbótán az emberi kapcsolatok hagyományosan jól működnek, de a helyi szervezők nem igazán hittek abban, hogy egy beszélgetés kedvéért összejönnek az emberek. Óvatos, első lépésként a fiatalokat szólították meg, kérték az együttműködésüket, remélve, hogy így könnyebben jutnak el szüleikhez, a felnőttekhez.
A település minden fiatalját meghívták a közösségi beszélgetésre. Nagy izgalommal vártuk, hogy eljönnek-e, hisz ilyen még nem volt Bótán. Az ifjú korosztály azonban már jóval a meghirdetett időpont előtt ott gyülekezett a közösségi ház előtt, közel 30 fős csapattal képviseltették magukat. Julcsi rendkívül jó érzékkel vezette a beszélgetést, és a szokatlan szituáció miatti kezdeti idétlenkedés és zavar után a fiatalok megnyíltak, és sokszor kemény őszinteséggel mondták el véleményüket a településről, a közösségi házról. Sikerült alaposan kibeszélni, hogy mi az, ami jó, mi az, ami rossz a településen, és mit javasolnak megoldásként. Az elhangzott vélemények, ötletek felkerültek a falra rögzített papírlapokra.
Az itt élő fiatalokat először kérdezték meg arról, hogy milyennek látják saját településüket, milyen problémákat észlelnek, és milyen ötleteik, elképzeléseik vannak a jövőt illetően.
A fiatalok önszerveződése azonnal elindult. Már a beszélgetésen megszületett egy ifjúsági klub létrehozásának ötlete, melyet egy hét múlva megalakítottak.
A további találkozások, beszélgetések hamar megoldották azt az örökös közösségfejlesztői dilemmát is, hogy milyen mélységig menjek, avatkozzak bele a helyi közösségi munkába. Látható volt, hogy nem kell és nem is szabad túl mélyen, hisz olyan helyi viszonyokkal találkoztam, amelyek alapvetően jól működnek. Jó képességű, meghatározó egyéniségű kulcsemberek végzik a közösségi munkát. A háttérben kellett és lehetett maradnom. Így nem kellett attól sem félni, hogy túlzott várakozás vagy függőség fog kialakulni velem kapcsolatban.
Az egyéves közös munkánk egyik nagy eredményének tartom a helyi közösségi munkások szemléletében történt változást, amelyet ők fogalmaztak meg: ”Nem az a jó, ha mindent mi találunk ki, és csinálunk meg, mert azt az emberek nem érzik igazán magukénak.”
Úgy látom sikerült egy olyan szemléletmódot és magatartásmintát átadnunk, amely megmutatja, hogyan kell „frontharcosból” „háttérépítővé” válni, hogyan kell magunkat alárendelni a település lakosságának, engedni, hogy vezéreljenek. Mindez persze nem könnyű dolog, Borsodbótán sem megy simán. A könnyebb és gyorsabb megoldás irányába nagy a nyomás, hogy mindent csináljanak azok, akik eddig is tették!
Szerencsére elindult a településen az a folyamat, mely folyamatosan aktivizálja a lakosságot, és igyekszik képessé tenni őket az öntevékenységre. Az állandó és folyamatos kommunikáció az emberekkel előbb-utóbb tenniakarást és tetteket eredményez. Ez persze hosszú folyamat, és sok türelmet, odafigyelést igényel.
A követő programban résztvevők elsajátították, azokat a módszereket és technikákat, amelyek segítségével a helyi közösségfejlesztői folyamatokat kézben tudják tartani. Ismerik és értik az interjúzás, közösségi beszélgetés, a program- és projektkészítés, a kapcsolatépítés, a helyi nyilvánosság fejlesztésének lényegét.
Mekkora öröm volt, amikor Huszerl Józsi értő segítségével kibújt a nyomtatóból közös hírlevelünk, a TOBORZÓ első száma, és láthattuk azt is, hogyan válik főszerkesztővé Balogh Zsolti, Horváthné Julcsi és Kiss Józsi.
Fontosnak tartom, azt a lehetőséget – melyet e program tett lehetővé –, hogy Borsodbóta (és a többi település is) megmutathatta magát, és „tükörbe” nézhettek, megtudhatták hogy mások, külső szemmel milyennek látják őket.
A közös munka eredményének tartom azt is, hogy a résztvevők megismerhették egymás munkáját, kicserélhették tapasztalataikat, ütköztethették véleményeiket.
A sok-sok információ, egy-egy probléma többoldalú megközelítése mindannyiunk tudását bővítette.
Az eltelt egy évnek számomra kellemes hozadéka, hogy új barátokra találtam, és nagyon sokat tanultam. Csodálattal tölt el az a tenniakarás, kitartás, amelyet tapasztaltam. És jó volt látni, hogy ez a roma program egyetlen elemében sem rekesztette ki a nem romákat.
Bár a követő program lezárult, de a helyi folyamatok, csak most indulnak igazán. Jó lenne, ha ez továbbra is közös ügyünk maradna, hisz a külső bátorítás, segítés mindig jól jön…
Szolnoki Ildikó Szegedi Tiborné, közösségi munkás
Tartalom
Parola archívum