Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Közösségfejlesztői szerepfelfogások és munkamódok közösségeket érintő radikális mértékű változásokban I.
Szerző:
Kovács Edit
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2017
Szám:
1
Oldalszám:
4
A cikkben lévő
Nevek:
Kovács Edit
Intézmények:
ELTE TáTK Közösségi és Civil Tanulmányok mesterszaka, Közösségfejlesztők Egyesülete
Települések:
Tárgyszavak:
társadalmi beavatkozások hatékonyságának fokozása; krízishelyzetek; társadalmi integráció fokozása/elősegítése; befogadó társadalom; közösségen belüli konfliktussal dolgozni; konzultáció; közösségi mediátorok bevonása; közösségfejlesztői támogatás. Kisebbségben élőkkel dolgozni – szegénység, mélyszegénység; intézményi férőhelykiváltás. Elnyomottakkal, megfosztottakkal dolgozni. Közösségszervezés. Radikális mértékű válságban dolgozni – civilizációs (ipari) katasztrófa. Kívülről érkező konfliktussal dolgozni – migráció.
Megjegyzés:
kategória: elmélet, módszertan
Annotáció:

Közösségfejlesztői szerepfelfogások
és munkamódok közösségeket érintő radikális mértékű változásokban I.

A cím egy kötetnyi terjedelmű szakdolgozaté, melyet a szerző az ELTE TáTK Közösségi és Civil Tanulmányok mesterszakán végzett tanulmányainak zárásaként írt. E munkából most két fejezetet teszünk közzé, a IV. fejezetet most, a VI. fejezetet pedig a Parola következő, 2017/2. számában. A szerk.

”A szakdolgozat során vizsgált kérdéseim az alábbiak – írja Bevezetésében Kovács Edit:
- Fokozható-e a társadalmi beavatkozások hatékonysága a közösségi részvétel eszközeivel krízishelyzetekben?
- Mik a közösségi munka lehetőségei a társadalmi integráció fokozásában/ elősegítésében?
- A befogadó társadalom mint „munkafelület” a társadalmi integráció meghatározó szereplője kiindulási pontja, vagy eredménye a közösségfejlesztői beavatkozásoknak?

IV. KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐI SZEREPÉRTELMEZÉSEK KRITIKUS HELYZETEKBEN
Ebben a fejezetben olyan közösségfejlesztői helyzeteket, ún. speciális eseteket gyűjtöttem össze, melyek az elmúlt években kihívást jelentettek, vagy új szakmai kérdéseket vetettek fel számomra, ill. az általam ismert szakmai közösség Közösségfejlesztők országos, regionális és megyei szakmai szervezetei, valamint helyi közösségfejlesztő egyesületek és csoportok, akikkel az elmúlt években valamilyen formában együttműködtem, legtöbbször a városrehabilitáció, a szegénység, a közösségi felelősségvállalás és szolidaritás, ill. a közösségi tervezés és együttműködés terén. számára, mert nem volt nyilvánvaló, milyen beavatkozás segíti/segítené leginkább a közösséget a megküzdésben, a képessé válásban, a tanulásban, a fenntartható új minőségű megoldás megteremtésében. A kritikus helyzet szemléltetéséhez hozott esetek a teljesség igénye nélkül kerülnek bemutatásra, példaként segítve a jelenségek, a felvetett kérdések közelebbi megragadását (…)

4.1 Közösségen belüli konfliktussal dolgozni
Székelyföldi kollégáink nem a közösségek hiányára, hanem azok szervezettségére, a változásokra való felkészültségére, a megújulás képességére helyezték a hangsúlyt, amikor közösségfejlesztő munkára készültek. A munkát megragadó hármas tagolásuk hamar népszerűvé vált, így szaknyelvünk befogadta a moccantás, a riogatás és az áramoltatás terminológiát. A kezdeti aktivitás okozta lelkesedés és a közösségi munka „kiforrott” állapota között – melyben szabadon áramolhat ötlet, tudás, innováció, konfliktusok –, megtorpanások, viták, nyitott és a változásra nem kész emberek egyaránt vannak. Erre a köztes időre az aggodalmak és az aggályok tereként is lehetne tekinteni, ha elfogadjuk, hogy a csoportérés folyamatában a konfliktus egyfajta határérték. A kockázatok, a feladás mérlegelése elkerülhetetlen része a közösségi fejlesztő folyamatnak, így nem megijedni kell tőle, hanem kalkulálni vele. Ezzel együtt vannak láthatóan könnyen kezelhető és vannak nyilvánvalóan külső segítséget igénylő helyzetek. Hogy melyikkel van dolgunk, az a beavatkozó konfliktuskezelő képességei és gyakorlata mellett, a konfliktus természete és időnként nagyobb társadalmi környezete is meghatározza. (…) A csoportmunka menetében mindenki által ismert kisebb viták kezelése mellett (…) a közösségfejlesztő egy konfliktus látható és határozott karaktere, valamint az országban akkor uralkodó ellenséges közhangulat ismeretében, ún. terelő szerepet vállalhat magára és mediátor szakemberek bekapcsolódását készítheti, segítheti elő, majd kísérheti nyugvópontig a folyamatot.
E szerep szemléltetéséhez a megkeresés 2011-ben érkezett a Közösségfejlesztők Egyesületéhez egy, a megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozó pszichológus közvetítésével, aki egy hármas patthelyzetet tapasztalva ajánlotta helyben közösségfejlesztők bevonását. A félelemkeltésre adott rendőrségi válasz, fokozott jelenlét addigra már mindenkinek terhes volt – a település vezetésének, a helyi lakóknak és a rendőrségnek is. De nem volt, aki a kényes – látszólag békés – egyensúlyt megbontsa.

A megkeresést követően az egyesület szakembere Az ügy közvetítő és követő szakembere én voltam. felvette a kapcsolatot a rendőrségi pszichológussal, a település polgármesterével, majd rajta keresztül, az ő javaslatára, a helyi polgárőr-csoport vezetőjével. A helyzetfeltáró interjúkat követően kirajzolódott, hogy a patthelyzet hátterében egy elmérgesedett települési konfliktus húzódik, amelyet az önkormányzati választásokon alul maradt fél élezett ki, lokalizálva mindehhez a településen élő cigány kisebbséghez tartozókkal szembeni országos feszültséget. A helyzetkép értelmezése kapcsán szervezett ad hoc Értsd: A megszólított Közösségfejlesztők Egyesülete által akkor, az ügy kapcsán elérhető szakembereinek alkalmi, döntés-előkészítő konzultációja. szakmai konzultáció során felmerült, megerősítést kapott, hogy a helyzet:
- szakszerű, tervszerű és kötött szabályok mentén zajló beavatkozást igényel, amelyben jól azonosíthatóak és közvetíthetőek a keretek, s amelynek belátható időn belül konkrét – a közösség számára látható – eredménye lesz (lehet); a probléma észlelése a helyi lakosok között elsősorban érzelmi alapon azonosítható, így megnő a vezetők hozzáállásának súlya, a mérséklő befolyás jelentősége;
- a patthelyzet megszüntetéséhez, több meghatározó szereplő településvezetés, rendőrség, polgárőrség, kisebbségi önkormányzat, meghatározó civil közösségek vezetői, stb. megegyezésén túl, szükséges egyfajta bizalom, hogy annak végrehajtásáért minden szereplő felelősséget vállal, azért kiáll saját közösségében.
A konzultáció gyakori műfaj a közösségi beavatkozások előkészítése, tervezése során is. A véges kapacitások, az összetett, elsőre nehezen értelmezhető helyzetek, a felelős válaszok ritkán engedik meg, hogy egy-egy szakember önállóan döntsön. Ezeken a konzultációkon keresztül egy többdimenziós kép rajzolódik ki a beavatkozó szakemberek előtt, s megszületik egyfajta kollektív felelősség a beavatkozás kísérése mellett. Esetünkben felerősödött további szakemberek bevonásának szükségessége, olyanoké, akik jól értenek a konfliktusokhoz és ismernek a megegyezéshez, a megbékéléshez vezető utakat. A közösségi konfliktuskezelés nem túl elterjedt hazai gyakorlói közül, a közösségfejlesztői megkeresésre a Foresee Kutatócsoport http://www.foresee.hu/ adott pozitív választ, így új szereplő került a képbe. A közösségfejlesztő a település vezetőjével és a rendőrség képviselőjével tartott előkészítés során közösen tervezte meg a helyzet kezeléséhez szükséges következő lépéseket, melyek mellett mindhárom fél elköteleződött:
1. Közösségi mediátorok bevonása, mely legalább 3 fázisból fog állni (egyéni interjúk, közösségi fórum, szerződés a megegyezés érdekében) A mediátorok belépése új kapcsolatot, új kereteket hozott, s a mediátorok, az önkormányzat és a rendőrség között kerületek kialakítása, rögzítése és nyomon követése is e keretek között zajlott. ;
2. A visszanyert „nyugalmi állapotot” követően a közösség szereplőinek megerősítése, a szerződésben vállaltak végrehajtásának közösségfejlesztői támogatása.

Az eredményesnek mondható mediációs munka során a konfliktusban érintett felek szinte kivétel nélkül asztalhoz ültek és részt vettek a helyzet megoldásának kialakításában. Megszületett a megbékéléshez elengedhetetlenül szükséges szerződés, melyben a felek kimondták, hogy elkötelezettek a konfliktus felszámolásában és ezért konkrét erőfeszítéseket is tesznek. Ehhez kapcsolódóan rögzítésre kerültek a konfliktus feloldásához, ill. a kiújulás elkerülése érdekében vállalt feladatok és az abban vállalt felelősségek is, mely dokumentumokat a folyamatban részt vevő felek aláírták és nyilvánosságra hozták. Ezt követően a végrehajtás a helyi szereplőkön múlott, melyben valóban sok eredményt értek el, de ami a leginkább lényeges, a konfliktus nem eszkalálódott, idővel feloldódott. A folyamatot rövid kísérő munka követte, valamint másfél elteltével, interjúformájú visszacsatolás, mely megerősítette, hogy minden fél fontos fordulópontként azonosította a beavatkozást, mely lehetővé tette, hogy visszanyerve a helyzet feletti kontrollt, maguk folytassák a munkát.

A beavatkozás kapcsán felmerült kérdések:A beavatkozás kapcsán felmerülhetett volna még kérdésként:
Mit ajánlhat a közösségfejlesztés egy konfliktusban veszélyeztetett település vezetőjének?Milyen más ajánlatot tehetett volna a közösségfejlesztő a patthelyzetet oldani akaró megkeresőknek?
Ki és milyen kapacitással tud részt venni az eset azonosításában, megértésében, majd a szakmai ajánlat megtételében? Kapacitás híján hova irányíthatta volna a közösségfejlesztő a rendőrségi pszichológust? Intézményesíthetőek-e ezek a felkereső-kapcsolatok?
Ki és milyen felelősséget vállalhat a beavatkozás kapcsán, hogy lehet ebben egyértelmű helyzetet teremteni? Önkéntes, szakmai ambíció táplálta részvétel híján ki finanszírozná a kényes helyzetek megoldását? Mi van, ha a megoldásra fordítható forrás és a konfliktus generátora épp ugyanaz a szereplő?
Milyen intézményekre, szervezetekre építhet, melyekre számíthat a közösségfejlesztő a települési munkában? Értelmezhető-e külön a megbékélés, és az azt követő közösségi megerősítés folyamata? Megelégedhetünk-e a megbékéléssel ilyen, vagy ehhez hasonló esetekben?
A beavatkozás kérdései (konfliktusban álló közösség)

4.2 Kisebbségben, a társadalom perifériáján élőkkel dolgozni
A közösségfejlesztés elemi és általános tapasztalata, hogy lokális közösségi munka megszólításaira nehezen, vagy egyáltalán nem reagálnak a közösség peremén élők. Mindegy, milyen okból kerültek ebbe a helyzetbe – kor, lakóhely, származás, képességek, életvitel, élethelyzet stb. –, a közösség egészét érintő kérdésekre periferikusan reagálnak. Ezt felerősíti, hogy ezeket az embereket gyakran kritizálja, vagy egyenesen kiközösíti közvetlen környezete. Ha közösségfejlesztés szembe akar nézni a társadalmi kirekesztés problémájával helyi szinten, akkor számolnia kell az e helyzet oldásához szükséges plusz energiákkal, melyek legfőképpen az érintett felek differenciált közelítéséhez, majd felkészítéséhez szükségesek. „A közösségi ügyekben való részvétel hatására (…) megdőlhetnek azok a negatív sztereotípiák, amelyeket kívülállók gondolhatnak e közösségekről, és ezzel pozitív folyamat veszi kezdetét”. Henderson, P: A kirekesztettek bevonása. Az európai közösségfejlesztés gyakorlatától a szakmapolitikáig. Parola füzetek. KÖFE, Bp., 2007, p. 25 Ha nem is ilyen egyszerűen, de az előítéletesség lebontásában a legnagyobb szerepet a megismerés játssza, a megismerés leghatékonyabb módszere pedig a közös cselekvés.
A közösségfejlesztés nem első sorban a megkötő (összekötő), hanem inkább az áthidaló és az összekapcsoló társadalmi tőkét akarja erősíteni a peremhelyzetben élők esetében, mert a társadalomhoz tartozás, az integráció csak ezek révén jöhet létre. Ez esetben a munka elengedhetetlen része az elkülönülő, közömbös, vagy esetenként ellenséges társadalmi csoportok közötti kapcsolat elősegítése, mely egymás megismerését, megértését és elfogadását célozza. E nem könnyű és a bukkanóktól, elakadásoktól, konfliktusoktól nem mentes folyamat kitüntetett szakasza, amikor a közösség tagjai a befogadást (elfogadást) közös ügynek tekintik, gondolkodnak, vitatkoznak róla, hogy a megegyezés után közösen dolgozzanak a kívánt kapcsolati állapot elérésén.
A peremhelyzet két aspektusát érintem példáimban, az egyik a szegénységben, mélyszegénységben élőkkel végzett közösségi munkára, a másik a szociális intézményi férőhely-kiváltás első hazai példái kapcsán kialakult helyzet közösségfejlesztői vonatkozásaira reflektál.

Szegénység, mélyszegénység
„A mélyszegénység ügyét a helyi közösség ügyévé kell tenni... Konkrétan nem jelöltünk meg családokat, akiket úgy mond be akartunk vonni a programba, a mi elvi megközelítésünk az, hogy a teljes településsel dolgozunk, ugyanis a fő cél az, hogy a mélyszegénység ügyét a helyi közösség ügyévé kell tenni. A kommunikációt, az együttműködést az egész közösségen belül, tehát azok között is, akik nem élnek mélyszegénységben, és a mélyszegények között egyaránt beindítjuk, persze a mélyszegénységben élőkre fókuszálva.” Kóródi Miklós szakmai vezetőt idézi: Molnár A. [et al.]: Közösségi lehetőségek a mélyszegénység elleni küzdelemben. Önszerveződés és szakmaközi együttműködés. Projekt kiadvány (TÁMOP 5.1.3-09/1-200930002), AA-KÖFE-Lechner-3SZ, Bp. 2014, p. 13
Sok példát lehetne hozni a szegénység és az azt körülvevő társadalmi megítélés és támogatás kérdése kapcsán. A közösségfejlesztés két meghatározó szakmai megközelítése e témában a hazai settlement A settlement egy olyan közösségi szolgáltató intézmény, mely egyszerre több célt valósít meg. Hozzájárul a helyi közösségek fejlődéséhez, fejlesztéséhez, teret nyújt szabadidős tevékenységekhez, segíti a szociális problémák megoldását, információt nyújt és segíti a különböző emberek, csoportok és közösségek közötti kommunikációt. mozgalom és az ennek a szakmai tapasztalatait is integráló „Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért TÁMOP 5.1.3-09/1-200930002 országos, valamint a TÁMOP 5.1.3-09/2-2010-0015 helyi projektek” elnevezésű program. Az első egy komplex szomszédsági segítő intézmény szervezését helyezte a fókuszba, utóbbi egy országos módszertani támogató központ mellett, 25 kistérség települési együttműködését a szegénység mélyülése ellen. Ezek közül egy, az Abaúj-Hegyközi kistérségben, Magyarország észak-keleti részén, 24, mondhatni aprófalvas jellegű települést érintve valósult meg, egy megyei közösségfejlesztő szervezet Dialóg a közösségekért Egyesület, TESZE - Tegyünk Együtt a Szegénységben élőkért (TÁMOP-5.1.3-09/2-2010-0010) generálása révén.
A kezdetekkor kitűzött cél szerint a szükségben és az annak határán élők önsegítő csoportokat alakítanak, majd közösségi szolgáltatásokat szerveznek, kiegészítve a meglévő, ám foghíjas szociális ellátást, mindeközben kreatív, alkotó feladatokat végezve és megerősítő kapcsolatokat építve. Nem burkolt célként megjelölve: a program során a helyi szakemberekkel együttműködő helyi közösségek képessé válnak egy következő forrás lehívására, abból komplex közösségi alapú szakmai program megvalósítására, már külső szereplő nélkül.
Tekintettel az országos és különösen az észak-abaúji társadalmi tendenciákra, az elszigetelődéssel és elszegényedéssel járó társult hátrányokra, meg kellett vizsgálni, hogy mi dolga egy megyei közösségfejlesztő szervezetnek a térség kirívó problémáival? Olyanokkal, mint például az elszegényedés, vagy a szegénység mélyülése; a korai iskolaelhagyás; a piacképtelen szakmájú, vagy képzetlen lakosság; a kisgyermekkori tanulási nehézségek, mindezek halmozódása, majd lefölözése – azaz a mobilis népesség területelhagyása –, a kilátástalanság koncentrálódása stb.
A szegénység ellen kialakított hazai közösségfejlesztői gyakorlatunkról elmondható, hogy nem túl széles skálán mozgunk, különösen alulról szervezett kezdeményezések terén nem. A közösségek fejlesztése során olyan folyamatok indulnak, ahol az emberek helyi szintű igényeire, változást generáló kezdeményezéseire építünk, fejlesztve a cselekvőkészséget. Gyakori, hogy csak az első kezdeményező lépéseket szükséges támogatni, hogy egyáltalán elinduljon valami, vagy csak azt lehet.

Ez a projekt is alapvetően ebből indult ki beavatkozói lépéseinek tervezésekor:
1. Előzetes helyzetfeltárás a közösségi felmérés módszerével, a közösségi alapú fejlesztő munka mellett elkötelezett helyi civil szervezetek közreműködésével.
2. Hangsúlyt kapott a közösségi felmérések során felszínre került szükségletekre, problémákra reagáló konzorcium felállítása, hiszen látható volt, hogy jellemzően hiányoznak a településekről a közösségi szociális szolgáltatások. Így a több éve együttműködő Dialóg Egyesület http://www.dialogegyesulet.hu/ és FÉSZAK FOGADÓ – Észak-Abaúji Közösségfejlesztők Köre Egyesület által biztosított közösségfejlesztési láb mellett az Abaúj–Hegyközi Gyermekjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Körzet intézményeinek szerepvállalásában, szervezetten jelent meg a szociális szakmai tudás.
3. A munka szakmai tervezésekor egyértelmű helyet kapott a települési settlement házak és szolgáltatások, településen belüli és települések közötti közösségfejlesztői műhelyek szervezése; innovációs műhely létrehozása a tehetősek és tenni akarók együttműködésének támogatására; bátorító képzések szervezése laikusoknak, elsősorban szemléletformáló, példabővítő szakmai, valamint ismeretbővítő tartalommal; ezek mellett látó-utak, konferenciák szervezése, informatikai felületek, kiadvány, film létrehozása stb. a láthatóvá és megoszthatóvá tétel érdekében.
4. Meggyőződés volt, hogy minden településen lesznek olyan közösségi cselekvések, produktumok, melyek elmozdíthatóak közösségi vállalkozások irányába, s ehhez két és fél év elegendő idő lesz. Dilemmát kezdetben csak a közösségfejlesztői folyamat vs. foglalkoztatás közösségi vállalkozással nem egyező dinamikája jelentett.
5. Jelentős szakmai kihívásnak látszott a mélyszegénységben élők bevonása, melyre a beavatkozás minden szakaszában külön gondot kell fordítani, erre többrétű és felcserélhető sorrendű stratégia született, és került alkalmazásra.
6. Másik ilyen jelentős hatású és sok figyelmet érdemlő szereplőként a közvetlen helyi környezet került azonosításra, azaz az integrációban befogadóként megjelenő közeg.

A közösségfejlesztő munka egyfajta kölcsönhatás, amelyben az együttműködés során minden szereplőnek adnia és kapnia is kell. Végső célja a helyben élő emberek hatalommal való felruházása, képessé tételük, s az ehhez vezető út gyakran az intézményeken keresztül, vagy az ő aktivizálásuk mentén vezet.
A vívmányok megőrzése, a változások folytatása a közösségi alapú fejlesztési programokban is nagymértékben múlik azon, mennyire lesznek elkötelezettek és főként együttműködők a helyi lakosok, az intézmények és a szakemberek.
Az abaúji példa kapcsán elmondható, hogy ez a valamivel több, mint két és fél éves munka sok tekintetben nem a sztenderdet hozta. A mélyszegénységben élők nyitottsága és aktivitása mellett nem valósult meg maradéktalanul a settlement intézmények és szolgáltatások integritása. A humán szakemberek még a szervezett programokban se voltak igazán megszólíthatóak, azon kívül pedig egyáltalán nem voltak jelen. Ez a változások fenntarthatóságának kockázatát veti fel. Mégpedig annak tekintetében, hogy a külső erőforrások idővel kivonulnak a területről, ami új kihívást jelent a helyi szereplőknek. Megmérettetik, hogy valójában mennyire fejlődtek a helyi kapacitások és ezek mennyire érhetőek el a közösség számára.
A közösségi szintű beavatkozások igazi eredménye időben eltolva (hatásként) azonosítható, eredményei gyakran nem nyilvánvalóan a rendszerből fakadnak, hanem egy rátermett, jó személyiségű vezetőnek köszönhetők, aki jó helyi klímát teremt, de a rendszerszintű eredmények hiányában sokszor csak szigeteket hozhat létre, csekély mértékben hordozva a megismételhetőség esélyét.

Intézményi férőhelykiváltás
A másik közelmúltbeli példát, a peremhelyzetben élők közösségi befogadásának kihívásai kapcsán, a fogyatékkal élők bentlakásos nagyintézményeinek kitagolása adja, pontosabban annak első, kísérleti szakaszának tapasztalatai. A jól felkészített lakókat, a körültekintően kialakított otthonokat és a szemléletformáló szakembereket majd minden esetben rideg, elutasító, esetenként ellenséges települési közeg fogadta. Közmeghallgatások a beköltözés ellen (Bélapátfalva:2012.08.16, Szilvásvárad: 2013.09.09); aláírásgyűjtések, elutasító önkormányzati határozatok (Bélapátfalva: 102/2012.(VIII.24.), testületi közlemények (Szilvásvárad: 2013.09.09) Ezek rendre leküzdhetőek voltak, de sok energiát igényeltek, elterelve a figyelmet a kezdeményezés lényegi kérdéseiről.
Ez a helyzet az építkező, fejlesztő pozícióból védekező szerepbe tolta a kezdeményezőket, a megállapodás és a megbékélés helyett az erő és a jog alkalmazásával. Az ellenállás és az arra adott válaszlépések az ügy konkrét eredménye szempontjából nyertes, de a kapcsolatépítés és befogadás megágyazása szempontjából mindenképpen vesztes helyzetet teremtettek.
Az intézeti gondozást felváltó, közösségbe integrált gondozási forma tárgyalásakor a nemzetközi irányelvek szerint legalább három tényezőt A lakók és a gondozók szemléletformálódási szükséglete, az „intézeti kultúrából” fakadó hibák átörökítésének elkerülése; a közösségi befogadás és részvétel támogatása; érdemes vizsgálni. Témánk szempontjából a közösségi befogadás és részvétel támogatását emelem most ki. Itt gondolni kell az informális módon szerveződött, bizalmi alapú kapcsolati hálóra, mely a települési kapcsolatokból fonható, és vagy támogatja az érintettek önálló életvitelét, vagy tartózkodik attól. A szomszédságban rejlő lehetőségek, a barátságok, az érdekcsoportok kialakítása által, valamint az ezek körében kialakuló önkéntesség és a helyben fellelhető tapasztalati támogatáson keresztül a helyi lakosok nagyon fontos szerepet töltenek be a közösségi befogadás elősegítésében. Az akadályozottság pedig épp az egyének és az őket körülvevő környezeti tényezők kölcsönhatásában keletkezik, melynek nehezítettsége meghatározza a társadalomban való részvétel korlátozottságát. A közösségfejlesztés módszertanából adódóan a férőhelykiváltás középpontjába az akadályozottság ténye kerül, mint az érintett emberek közösségben való részvételének, szerepvállalásának meghatározója. Az akadályok csökkentése (kapcsolat, kommunikáció, védett tér, közös cselekvés stb.) fordított arányban áll a befogadás esélyével, ezt kell tudatosan, szervezetten és szakszerűen támogatni, hiszen „Az intézmény nem független társadalmi környezetétől, s bár fő feladata a törvények betartásával nyújtott szakszerű szolgáltatás, szabad mozgástereit a közegével való rugalmasabb, empatikusabb működés kialakítására, és a többi intézménnyel való rendszeres együttműködésre kellene kitöltenie (…)”. Vercseg Ilona (2011): Közösség és részvétel. A közösségfejlesztés és a közösségi munka gyakorlatának elmélete. Budapest. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület és az ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszéke. 92. o.
Az akadályozottsággal élők települési befogadását segítő, közvetlen hazai közösségfejlesztői tapasztalatokkal még nem rendelkezünk. A szerepvállalás kérdését az első kísérletek lakossági feszülései, valamint a második kör tervezése során felmerült szakmai kérdések vetették fel, melyre szakmaközi és közösségfejlesztői műhelyet is szerveztünk, a helyzet pontosabb megismerése, a lehetséges szakmai támogatások átgondolása, partnerségi és eljárásbeli javaslatok kidolgozása érdekében. És persze szándékaink szerint előkészítve a gyakorlatban való együttműködés lehetőségét.

A beavatkozás kapcsán felmerült kérdések:A beavatkozás kapcsán felmerülhetett volna még kérdésként:
Hogyan fejleszthető a kezdeményező készség szegénységben élők esetében, amikor az alapvető szükségleteik kielégítése sem megoldott, és a nélkülözések során mentálisan is kifáradnak? A befogadó helyi közösség, az integrációs munka szükséges kiindulási pontjának, vagy eredményének tekinthető?
Mennyiben kell a „türelmes” közösségfejlesztés mentén haladva kivárni, hogy a közösség termelje ki a folyamat során magából a fenntartás felé a továbblépés lehetőségeit? Vagy projektszerű sajátosságként eredmény lehet-e, hogy a szakemberek a vezetőkkel a kezdetektől gondolkodnak róla, előkészítve a célcsoport tagjainak bekapcsolódását egy későbbi szakaszban?Mekkora és kikből áll az a kritikus számú résztvevői kör, amely esetén elkerülhetjük az elszigetelődés veszélyét?
Hogyan válhatnak az akadályozottsággal élők ellátottakból állampolgárokká? Mi ebben a közösségfejlesztés szerepe? Milyen akadályozó/segítő tényezők vannak a fogyatékossággal élő személyek közösségi részvételének támogatása terén? Milyen közösségfejlesztői szerepek jelennek meg a befogadás elősegítésében?
Hogyan előzhető meg az idegenséggel szembeni drasztikus előítéletesség, és az azzal párosuló elutasítás? Mi motiválhat egy települést, hogy nyitott legyen tőlük bármiben eltérő új lakók befogadására?
A beavatkozás kérdései (peremhelyzetben élők)

4.3 Elnyomottakkal, megfosztottakkal dolgozni
Elnyomás az egyén, a csoport és a társadalom szintjén is jelentkezhet, azaz érheti közvetlenül az egyént, de gyakorolhatja egyik csoport a másikra, vagy megjelenhet rendszerszerűen, egész társadalmi csoporto(ka)t hátrányosan érintve.
A kétezres évek közepétől hazánkban is egyre inkább erősödnek a társadalom egyes csoportjai közötti életlehetőségek közötti különbségek, nő az olló szegények és gazdagok, lehetőségekkel rendelkezők és ellehetetlenülők között. Ezzel párhuzamosan – szerencsére – nő azon (szak)emberek száma is, akik ez ellen egyre tudatosabban, szervezettebben és felkészültebben fel akarnak lépni. Ezen mozgások és a 2011-ben világméretűvé duzzadó Occupy-mozgalom aktivizáló hatása is hozzájárult a közösségszervezés, mint közösségi alapú beavatkozás hazai újraértelmezéséhez és szakmai jelenlétének megerősödéséhez.
A téma első, magyar nyelvű szöveggyűjteménye „A közösségszervezést a kapcsolatok szervezésének, az ügyek azonosításának, a meghatározott ügyek körüli mozgósításnak és egy hosszú életű demokratikus szervezet felépítésének a folyamataként határozza meg.” Sebály Bernadett bevezetőjében hivatkozza Stall S.-Stoecker R.t. In: Sebály B. [et al]: A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma? A közösségszervezés alapjai. Napvilág Kiadó és tsai, Bp. 2016. p. 15 Ebből következően a közösségszervezőt az ilyen csoportok megalakulását segítő, vagy létezésüket támogató szakembernek definiálja, aki maga is a képviselt értékek és morál szellemében dolgozik. „Ha egy csoport nem valósítja meg a számára fontos társadalmi értékeket „kicsiben”, saját működése során, akkor hiába küzd egy igazságosabb társadalomért, csak a létező egyenlőtlenségeket lesz képes újratermelni” uott, p. 18

A legfontosabb 5 alapelv, mely meghatározza a közösségszervező munkáját: Mit kereshetnek közösségfejlesztők a közösségszervezés körül? c. szakmai képzés anyaga alapján, KÖFE-CKA, Dobogókő, 2016. május 21-22.
1. Egyensúly teremtése. Képessé kell tenni és fel kell hatalmazni az embereket, fel kell készíteni a vezetőket.
2. Szervezetépítés. Össze kell szervezni az egyéni érdekeket a hatékonyabb fellépés érdekében.
3. Meg kell nyerni az ügyet! Fokozatosan, de sikerről-sikerre kell haladni a végső győzelem felé.
4. Változtasson az igazságtalan társadalmi intézményeken.
5. Demokratikus értékeket erősítsen.

Ehhez a témához nem rendeltem esettanulmányt, aminek legfőbb oka, hogy a szakterület a hazai öndefiniálás és identitásalkotás dinamikus időszakát éli, melyben sok még a nyitott kérdés, viszont az ilyen irányú beavatkozás lehetőségének említése mellett se mennék el szó nélkül. Publikált példái még leginkább nemzetközi tapasztalatokat dolgoz fel, de a hazai beavatkozások téma és területválasztásai 2016-17-ben főállású közösségszervezőt foglalkoztató projektek Magyarországon: “Lépjünk, hogy léphessenek!” Egyesület (Érd), A Város Mindenkié (Bp.), A Város Mindenkié Pécs, Életfa Segítő Szolgálat Egyesület (Debrecen), Eleven Emlékmű Szentendre, Kispesti Aranyház (Bp.), Közmunkás Mozgalom a Jövőért (Bp.), Mátészalkaleaks (Mátészalka), Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért (Dunaharaszti), Opera Közhasznú Kulturális Egyesület (Debrecen), Összefogás a Bűdi Romákért Tiszavasvári Egyesület (Tiszavasvári), Szegedi LMBT Közösségért Csoport, Szentistvántelepi Cserkész Alapítvány (Budakalász), Város és Folyó Egyesület / Maradjanak a FÁK a Rómain! (Bp.), XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete (Nyíregyháza), Szilas Szociális Egyesület,(Bódvaszilas) A falu mindenkié, Nők Összefogása Pécsbányáért, Közösségi Akciócsoport Nyírbátor, Magyar Szegénységellenes Alapítvány / Nógrád Megyei Közmunkások Érdekvédelmi Csoportja, Hajdúhadházi Fiatalok, Regina Alapítvány, Dialóg Egyesület (Miskolc), Eleven Emlékmű – Gyál, Parádi Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület, Formáljuk a Jövőt (Careamic) önkéntes csoport, „Verőcei Ötletelők”. Finanszírozók: Ökotárs (12 fő), OSIFE (15 fő), szakmai támogató: Civil Kollégium Alapítvány már mutatják a közösségszervezés hazai talajfogását, szakmai elképzeléseinek körvonalát. Beavatkozási protokolljában erős a kapcsolatorientáltság, a szisztematikusság és a megnyerhetőség szem előtt tartása.
Problémák helyett ügyekre fókuszálnak, azaz az embereket zavaró, nagy, formátlan, kezelhetetlen, állami eszközzel se megragadható negatív helyzetek helyett kisebb, megfoghatóbb, célként kitűzhető pozitív változásokra koncentrál. Nem az egészre kell lőni, de fontos pontokon kell éket ütni, mely visszahat az egészre. Ennek lépéseit három kritikus pontban ragadják meg:
1. Problémákból ügyek!
2. El kell dönteni jó-e az ügy, melyik ügy jó? Azaz melyik megnyerhető? A hazai gyakorlatban alkalmazott „Milyen ügyet választottál?” kontroll kérdéssor
3. Kapacitás (akkora ügyet kell választani, amennyi embert mozgósítani tud) A hazai gyakorlatban alkalmazott „Kampánytervező tábla”

A közösségszervezésnek is kiemelt módszertani eleme az interjú, mely több lépcsős, lehet (i) kapcsolatépítő, (ii) agitációs, vagy (iii) toborzó jellegű, az eredményekből a mozgósításhoz is használható adatbázist épít. Célja egy demokratikus, rugalmasan növelhető kör felépítése az érdeksérelmi ügy(ek) köré.
Végül megragadom annak lehetőségét, hogy pár sor erejéig kitérjek a közösségfejlesztés vs. közösségszervezés napjainkban újra hangsúlyt kapott dichotómiájára. Nem adnék igazolást annak, hogy a szelíd belső erőkre támaszkodó fejlesztő munka, valamint a körülmények megváltoztatására irányuló erő-szervező munka egymástól függetlenül, tisztán létező lehetőségek, de annak se, hogy ezek terepenként, adott időben felcserélhetőek. Azt viszont igazolhatónak látom, hogy egy közösségi alapú fejlesztő szakembernek, vagy épp egy többszereplős teamnek szükséges, hogy mindkét úthoz képessége és felkészültsége legyen, s a beavatkozás tervezésénél nem a kizárólagosságnak, hanem a várható szakmai eredmények mérlegelésének kell döntőnek lennie.

4.4 Radikális mértékű válságban dolgozni
Radikálisnak tekinthetünk egy változást, ha túl gyors, vagy ha túl nagy ahhoz képest, amit az általa érintettek kezelni tudnak. Azaz a veszélyeztető szükségállapot annyira kiterjedt, hogy csak különleges helyi, vagy azon is túlmutató külső segítséggel megvalósuló intézkedésekkel kezelhető. Beállta gyors, lecsengése elnyúló.
Más terminológia szerint ez a katasztrófák területe, melyek forrása többféle lehet – természeti, társadalmi, azon belül is lehet kifejezetten gazdasági jellegű –, s melyek közül, gyakoriságát tekintve, legtöbbször természet erejével találkozunk.
Köztes eseménynek tekinthető a 2010-ben bekövetkezett ún. civilizációs katasztrófa (vagy ipari katasztrófa) az ajkai kistérségben (Kolontár, Devecser, Somlóvásárhely).
A hihetetlen erejű vörösiszap-ár áldozatai annyi segítséget kaptak, amennyit általában az árvizek, a földcsuszamlások által sújtott települések, térségek kapnak, a közösségi részvétel lehetőségeivel itt sem számoltak. Mégis: sokkoló ereje, a megjelenés addig ismeretlen forma, a felocsúdást követően több újszerű kezdeményezést indított, tapasztalatot azonosított, melyekkel közösségi szempontból is érdemes (volt) foglalkozni. A sokk bénít, így sokan információ és kapcsolatok nélkül, gyakran rokonok és szállások elszigeteltségében, a médiaközvetítésre hagyatkozva várták, hogy történjen valami. Az életmentő beavatkozásokat követő protokoll ez esetben sem tért el a bevált gyakorlattól, holott a csapás jellege sok tekintetben hordozott, mindenki számára ismeretlen, új elemet ( a vörösiszap fiziológiai természete; az ipari veszélyeztetettség elhárításának és a rehabilitáció várható menetének bizonytalansága; nagy kiterjedésű, veszélyes anyaggal való bánásmód stb.). A segélyszervezetek és a katasztrófavédelem – tapasztalataik, előképzettségük és szervezettségük okán –, felkészültek a kríziskezelésre, s ennek kiegészítéseként a közösségi segítő szervezeteknek is ezt kell tennie.
A katasztrófák kapcsán majd minden esetben készülnek kárfelmérések és hatásvizsgálatok, melyek a beavatkozások eredményességéről, a helyreállítás ár/érték arányáról és az érintettek elégedettségéről tesznek megállapításokat. E dokumentumok a leggyakrabban nem nyilvánosak. Újszerű és követendő példa, hogy az ajkai zagytározónál történtek és az azt követő beavatkozások társadalmi hatását vizsgáló kutatás eredményei nem csak publikus, de a könyv Bartal A.M.-Ferencz Z.: A vörösiszap-katasztrófa társadalmi hatásai. Argumentum Kiadó Kft, Bp. 2015 formában is megjelenő anyag, s ezzel a helyi közösségek számára is megvitatható testet öltött. Ebben az anyagban teszik a kutatók azt a megállapítást, miszerint a tragédiát követő évek felerősítették a térség lappangó közösségi problémáit, a trauma ráégett az érintett településekre, noha a történet legalább annyira szól az újrakezdésről, mint a tragédiáról.

A kutatás fókuszában hat, Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, Katolikus Karitász, Máltai Szeretetszolgálat, Ökumenikus Segélyszervezet, Református Szeretetszolgálat, Vöröskereszt a terepi munkában valamilyen módon jelent volt segélyszervezet vizsgálata állt a következő kérdésekben:
- Miként alakult az egyes segélyszervezetek közötti koordináció; mennyiben jelentett ez számukra tanulási folyamatot; hogyan hatott rájuk a kiemelt médiafigyelem által is generált verseny?
- Az adománygyűjtésben és a károsultak megsegítésében hogyan alakították ki az együttműködést; a bajbajutott lakosság számára milyen adekvát segítségnyújtási módszereket alkalmaztak; illetve milyen kritériumok alapján határozták meg a segítségnyújtás célcsoportjait?
- A katasztrófamenedzsment ciklusai szerint milyen programokat végeztek a szervezetek, s ezekhez milyen forrásokat használtak fel? Bartal Anna Mária: A magyar segélyszervezetek vörösiszap-katasztrófa idején végzett humanitárius tevékenységének hatásvizsgálata. In: Civil Szemle 2013/4, p. 81-82 alapján

A kutatók megállapításai szerint a történtek olyan komplex helyzetet teremtettek, mely a beavatkozás minden szereplőjének új kérdéseket, kihívásokat jelentett. A segélyszervezeteknek elsősorban elosztási, ütemezési, logisztikai és együttműködési kérdéseket, míg a kárelhárításban dolgozóknak első sorban kommunikációs és koordinációs kihívásokat. Az időbeliség kapcsán pedzegetett problémákat a kutatók is azonosították és fontosnak tartották kiemelni, „… hogy a segélyszervezetek „túl hamar” vonultak le, és magukra hagyták a károsult településeket azokkal a gondjaikkal, amelyeket igazán jól kidolgozott fejlesztési programokkal lehetett volna orvosolni.” uott, p. 102
A kutatás ténye is jól hatott a helyi közösségre, szívesen és jelentős számban vettek részt a csoportos beszélgetésekben, az egyéni interjúkban. Fizikailag már nyoma sincs a katasztrófának, sőt infrastrukturálisan több nyeresége is lett a településeknek – aminek megítélése, szükségessége stb. szintén vitatott –, hiszen a megkérdezettek döntő többsége elégedett a fizikai megújulással, de úgy véli, hogy a település egészét érintő fizikai beruházások (közműhálózat, intézményfejlesztés, közútfejlesztés stb.) elvonták a forrást a rehabilitáció további egyéni és közösségi szükségletei elől (mint például: rendszeres szűrővizsgálatok, veszélyeztetettségi ellenőrzések, mentális közösségi feldolgozás, közösségfejlesztés, munkahelyteremtés, fejlesztési programok összehangolás stb.).
A társadalmilag fennmaradt feladatokról a kutatók így írnak tanulmányukban: „Az általunk is feltárt problémák – az elvándorlás, a munkanélküliség, a cigány-magyar együttélés, a meggyengült helyi közösségek – korábban is megvoltak, csak a vörösiszap-katasztrófával „szétfröccsentek”, sok pici katasztrófát okozva. Eredményeink alapján azt hangsúlyoztuk, hogy ezeken a konfliktusokon célzott közösségfejlesztéssel sokat lehetne enyhíteni, és ennek tudatában vannak az ott élők is, de ezt már saját erőből tudják csak megoldani, mert ezekkel magukra maradtak.” Bartal A.M-Ferencz Z.: A vörösiszap-katasztrófa társadalmi hatásai. Argumentum Kiadó Kft, Bp. 2015, p. 229

5.5 Kívülről érkező konfliktussal dolgozni
Ha előítéletességről beszélünk, a legtöbbször negatív, romboló, kirekesztő nézetekre gondolunk. Az előítéletek fokozatokban jelentkeznek, gyakori előfordulásai szóbeli megnyilvánulások, ezt követi az elkerülés, a negatív diszkrimináció, a fizikai bántalmazás, s végső, visszafordíthatatlan esetben, a kiirtás. Allport G. W.: Az előítélet, Budapest, Gondolat, 1977
A hétköznapi életben a faji és etnikai különbségekhez képest sokkal gyakrabban találkozunk kulturális különbségekkel. Minden idegenként feltűnő csoport, eszme előítéletet vált ki. A hiányzó információkat leggyakrabban korábbi tapasztalatainkból, előzetes ismereteinkből egészítjük ki, ítéletet alkotva a megismerés előtt: mennyire lehet veszélyes ez az idegen ránk nézve. Az előítéletes viselkedés okai változatosak, eredhetnek a lelki beállítódásunkból (lenézés, felsőbbrendűség, szorongás stb.), megjelenhet csoportjellemzőként (a mi tudat védése, versengés, frusztráció, normakövetés stb.), társadalmi, gazdasági hatásokra adott reakcióként (agresszió, hatalomféltés, kizsákmányolás stb.). A beállítódások végletes leegyszerűsítésével születnek a sztereotípiák, a stigmák, melyek Campbell szerint: az előítélet csontvázai, azaz a tárgyakat, az embereket, az eszméket és a hozzájuk fűzött érzelmeinket sematikusan csoportokba rendezzük, s ezek alapján viszonyulunk hozzájuk. Barcy Magdolna: Konfliktusok és előítéletek — A vonzások és taszítások világa, ELTE-TáTK, Bp., 2010 távoktatási anyagát felhasználva
A közelmúlt máig ható erőpróbáját a jelentős mértékű külső hatások kezelésére a 2015-ben hazánkat is elérő menekülthullám kezelése és következményei adták. A dolgozatnak nem tárgya a menekültkérdés és az abból kiinduló belpolitikai játszmák feldolgozása, de ezen eseményeknek is megvannak a maguk közösségfejlesztői korlátai és kérdései, mégpedig az eddig felsoroltak közül a legkevésbé kiforrott állapotukban.
A 2015 nyár-őszi migrációs hullám mellett senki nem mehetett el saját viszonyulás nélkül. Az elképesztő méretű embervándorlás kapcsán nem várt méretű szolidáris lakossági mozgások jelentek meg Magyarországon, koncentráltan Budapesten is. Ezek a főként humanizmusból és együttérzésből táplálkozó kezdeményezések pillanatok alatt születtek és dinamikusan növekedtek a válság enyhülésének pillanatáig, az alapvető segítségnyújtás mellett egyre szerteágazóbb tevékenységekkel, melyekben, vagy azokhoz képest mindenki kialakíthatta hozzáállását. E spontán, de masszívan szerveződő kezdeményezések mellett jelentek meg a már kipróbált segély-, vagy migrációval foglalkozó szervezetek krízisintézkedései, valamint egy erőteljes, a bevándorlás kapcsán félelmet keltő, és elutasításra uszító kormánypropaganda, amelyben a humánus európai értékrendet képviselő állampolgárokból, ellenzéki nemzetellenségek lettek, az elesett, bajba jutott menekülőkből együtt és egyesével is veszélyes terroristák.
A 2015. nyár-őszi eseményeinek főbb magyarországi és európai stációi ismertek a híradásokból, valamint az azt követő a történéseket feldolgozó, magyarázó tanulmányokból. A menekültek kerítéssel és jogszabállyal, valamint az egységesebb európai fellépések lassításán túlmenő hazai kormányzati szándék volt a nemzetvédelmi-bevándorlásellenesség szította közhangulatra építő politikai megerősítés, melynek részeként minden eddiginél korlátlanabb felhatalmazást kívánt adni a mindenkori kormányzatnak a krízishelyzetek akár katonai kezelésére is. A kormány bevándorlás-politikáját erősítő 2016. őszi népszavazás már egész konkrétan belpolitikai kérdésként jelenítette meg a migrációs problémát, és nemzethűekre és hűtlenekre osztotta a társadalmat, visszafordíthatatlan károkat okozva ezzel ebben az amúgy közismerten zárt kultúrájú, idegenellenes, a másság formáitól elzárkózó országban.
A közösségfejlesztés mint szakma nem volt jelent a migrációs válság kapcsán keletkezett országos mozgásokban, a közösségfejlesztők egyéni szerepvállalása volt jellemző a közvetlen segítő, az azt koordináló, az adománygyűjtő, illetve a közbeszédet formáló helyi akció szervezésében, az abban való közreműködésben, az ország különböző pontjain. Az egységes szerepvállalás hiánya belső munkát indított el, felértékelve a másoktól való tanulás és a jövőre való felkészülés feladatát. E máig tartó, vitákban gazdag, felkészülési folyamatban A Közösségfejlesztők Egyesülete által kezdeményezett, közreműködőként megvalósított szakmai műhelybeszélgetések és konferenciák tapasztalatai a migrációról, a migráció hátteréről, az aid work-ről és a közösségfejlesztésről sok-sok kérdés és kétely mellett lassan megszületnek az első javaslatok a szükséges feladat- és szerepvállalásokra, melyek legfontosabb megállapításait az alábbiakban foglalnám össze:
Az ősidők óta tartó keveredés globalizálódik, gyorsul. 1945 után az ENSZ olyan kockázatokról gondolkodott, amik most jelentkeznek. Globálisan kellene gondolkodni, hiszen a jelenség is az. Egyénileg csak szorongani lehet. Ezek már nem ontológiai, nagyon is konkrét szorongások, aminek tárgyát a politika manipulálja. A manipuláció ellen kell felkészíteni az embereket, hogy minél tájékozottabbak legyenek maguk és a világ dolgaiban, legyenek társaik, akikkel állandó párbeszédben állnak, hogy ne zárkózzanak csak a maguk és a velük egyetértők világába, hogy firtassák az egy-igazság bizonyosságát, hogy legyenek értékeik, amik útmutatást adnak nekik új helyzetekben, hogy tanuljanak saját és mások hibáiból, hogy szembenézzenek saját és mások gyarlóságaival és képesek legyenek meghaladni azokat.” Varsányi Erika 2015. 10.15-ei műhelybeszélgetésben elhangzott gondolatai alapján

Parola archívum