Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Önmagát emésztő
Szerző:	Beke Pál
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1990
Szám:	4
Oldalszám:	3. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	egyesületi munka, faluház
Megjegyzés:
Annotáció:	A faluházat létrehozva, majd működtetve megtanulják az emberek a közös cselekvést és az együttműködést.

emeszto.txt

Hogyan és miképpen történt, ma már mindegy; N. községben az egyesületalakítás látszott járható útnak a Faluháza fölépítésére. Hogy most azt írom, hogy "fölépítésére", az bizony kicsit nagyképű, hiszen tudván-tudták ők százvalahányan már akkor is, hogy befejezniök szinte lehetetlen helyi és megyei, országos támogatás nélkül. Maguk sem érthették, mire föl ez a nagy elhatározás, hiszen ahogy megalakult, azonképpen válságba is jutott a társaság. Hamarosan föl is oszlott akkori vezetősége; hogy aztán ebből mennyi volt a hajdani tanácselnöki furdancs és mennyi a megvalósítás reménytelensége, nem tudható. Valami művi kavarkodás csak lehetett az egyesület körül, mert amikor újabb tisztségviselőket választva megszilárdult az ebbéli akarat, hirtelen sikerült pénzt gyűjteni és az alapkő-letétel a helyi kasszát is bővebbre nyitotta. Az elmúlt években rendre szerveződtek az erre való közmunkák; kijártak innen - és onnan is egy kis összeget, a helybéli kereskedő sem számlázott azonnal, szóval: ahogy lehetett, épült a ház. Felében-harmadában áll is immár.
Az elmúlt három évben kialakult egyfajta együttműködés a tanács tisztségviselői valamint az egyesület között, csillapodtak az indulatok, polgárjogot nyert az egyesület, föltehetően azért, mert időközben nyilvánvalóvá vált, hogy tagsága és vezetői nem hatalomra törnek, pusztán csak azt akarják, hogy legyen tető a helybéli együttlét fölött; nem személycserét akarnak a vezetői posztokon, csak éppen mániájuk lett az, hogy a község hajdani egyesületi székházai helyébe, ha nem is négyet, de legalább egyet pótoljanak negyven év múltával. És majd befejezik, ha tudják; az elkezdett állapot bizonyosan több, mint az erre való puszta óhaj. Épülgetett tehát a ház és együtt bimbódzott vele egy leendő helybéli társadalom is; cívódásokkal és egyetértésre-jutással, indulatokkal és barátságossággal, ahogy ez lenni szokott.
Egészen idáig.

Az új polgármester ugyanis elszámolásra szólította föl az egyesületet, méghozzá mielőbb; papírjainak áttekintését kívánta és egyúttal fölajánlotta a hivatal segítő közreműködését; majd átteszik számítógépükre könyvelését, átveszik akár a beruházás folytatását, sőt: miért is az a szándék, hogy ez a társaság működtesse az épületet, majd ellátja ezt is a hivatal! Egyidejűleg kemény szidást kapott a meglett korú elnök, hogy meglehetős lanyhán szervezte a közmunkát és még az is kétségbevonatott, hogy hallgatnak-e szavára a helybeliek. És egyáltalán: minek ez a szerveződés immár? Új korszak polgármestersége a falu igazi gazdája és ők mint valódi profik, majd összevágják ezt az egészet hipp-hopp, minek ide ez az egyletesdi, ez az amatőrködés!
Kétségbe nem vonom: a jószándék vezérelte a polgármesteri mondandót. Vállalkozói gyakorlatból immár e hivatali székbe is átszármaztatta lendületét és miért is kételkednék, hogy valódi profizmus szólt a dörgedelmekből? A stílus és a hangnem ugyan nem kedvemre való, dehát lehet, hogy magam vagyok egy kicsit avitt, amikor az őszinte beszédet nem azonosítom a modortalansággal. Dehát ne csak azért álljon meg a menet!
Ha csak a korábbi tanács által adott pénzek fölhasználására szólítaná föl (szívesebben hallanám, hogy kérné) az egyesületet az új polgármester, az még rendjén való. Meghökkent, amikor azt hallhatta, hogy a papírokba nem nézhet bele, ez csak az adóhivatal lehetősége. Meghökkent, amikor megtudta: az egyesület éppen olyan közjogi méltóság, mint ő maga új hivatalával együtt és korántsem kebelezhető be egykönnyen. Meghökkent, hogy az egyesület dolgába csak úgy szólhat, hogy tagjaként a gyűléseken fölszólal; meghökkent, hogy még beszámoltatási jogosítványa is korlátozott. Meghökkent, hogy lehet akarat más, mint az övé és, hogy alkufolyamatra kényszerül; meghökkent, hogy
szava persze van, de csak egy a sok közül. Lehet, hogy az első, de nem az utolsó.
Bizony nem tudom, hogy az egyesületbéliek bírják-e az újrakezdett vitát az új helybéli hatalommal; hogy vajon bírják-e magukat addig, ameddig emez is rájön, hogy nem az ő székére törnek. Nem azt akarják. Praktikusan bizonyára jobb lenne, ha a polgármesterség intézné az ügyeket, hiszen ha fölvállalja, minden föltétele megvan az építkezés szervezéséhez; van személyzete, könyvelőgépe, pénzügyi szakértője, építésztechnikusa és saját pénzét is jobban át tudja adni maga-magának. Csak éppen az n.-beliek hallgathatnak immár újra, csak éppen az ő óhajuk, szándékuk hivatalosul. Ha mint immár fölöslegest fölszámolnák magukat, a leendő önkormányzó helyi társadalom kezdeménye alélna el. Ha ez megtörténne, furcsamód az új világ zabálná föl önmagát.
Mert persze a faluháza jó dolog, de csak ürügy arra, hogy kín-keservvel létrehozva majd működtetve azt, megtanuljanak újra együtt lenni, dönteni, egymást valamire rábírni, egymásnak bizalmat szavazni, közösen cselekedni, a másikat elviselni, egymással együttműködni az emberek. Ha fölszámolják magukat, nem lesz működő helyi példa arra, hogy miként lehet egy közös szándékot csoportos akarat révén együttesen megvalósítani és így a jövő méhében marad a még nem is tudható, mennyi leendő helybéli kezdeményezés. Amely szerint az iparosok, a leendő magángazdák, a mindenkori fiatalok és azok, akik valamikor együtt voltak fiatalok és még bárki mások össze-szövetkezhetnek valamit elérendő. És persze ők sem a települési önkormányzat ellenében; csak magukért! Mindeközben a település önkormányzata teszi a dolgát: közigazgat. Tisztességesen, jól csinálni: ez is untig elegendő. Arról nem beszélve, hogy nem is több a dolguk.

(beke)



Parola archívum