Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Falukonferenciát szervezett Válság és kiút címmel a pécsi Regionális Kutatások Központja
Szerző:	Beke Pál
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1991
Szám:	2
Oldalszám:	9. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	önkormányzó társadalom, falukonferencia
Megjegyzés:
Annotáció:	A helybéli jövő inkább eldől az aktivizált és döntési helyzetbe hozott helybéli társadalmon, mint a hiányzó törvényeken. Nem felejthető, hogy a jövő Magyarországa a helybéli társadalmak összességéből épül föl. Ez lehet összefoglalója a konferenciának

Parol50

Falukonferenciát
rendezett Válság és kiút címmel az Akadémia pécsi regionális Kutatások Központja. Tudomásom szerint ez volt az első, széles nyilvánosságot teremtő tudományos fórum, amely a rendszer- és hatalomváltás (avagy fogalmazzak hétköznapibban: az új önkormányzatok létrejötte) óta kialakult falusi állapotokat vette sorra. Álláspontot fogalmazni persze inkább távlatosan lehet manapság, hiszen a napi politika még túlzottan belebeszél mindennapjainkba. Nem volt, nem is lehetett mentes tehát a pécsi két nap attól az ellentmondástól, hogy miközben hosszabb távon általános az egyetértés, szinte azonos, avagy közelítő a jövőkép, a ma-holnapi cselekedni valóban a bizonytalanság, a kétely, a rögtönzés, a megértés hiánya, a vádaskodás, a számonkérés az uralkodó. Mintha mindenki mindent másképpen gondolna!

Lehet-e ilyen közegben
a folyamatokat előremutatóan elemezni, alternatívát ajánlani, tárgyilagos tudományossággal társadalmi és gazdasági folyamatokat bemutatni, sikeresnek minősülő tennivalót szorgalmazni? Dícséretére váljék mindazoknak, akik Pécsett megpróbálták - Enyedi Györgynek, aki a fordulópont előtt álló falu valószínű következményeit sorolta; Illyés Ivánnak, aki az agrárválság néhány szorító pontját ismertette; Tóth Tibornak, aki a készülő nemzeti Agrárprogramról szólt; Vági Ferencnek, aki a földtulajdon átalakulásának és gazdasági értékesülésének esélyeiről beszélt; Kovács Teréznek, aki a földjüket visszaigénylők különféle csoportjainak kiútkeresését mutatta be friss felmérése alapján; Fehér Alajosnak, aki a családi gazdaságok, és Kovács Dezsőnek, aki az agrárértelmiség helyzetét vázolta, Dobos Károlynak, aki a mezőgazdasági munkaerő foglalkoztatásának és racionalizálásának problematikáját elemezte, Kovács Katának, aki a mai falusi illúziókról mesélt, Módos Gyulának, aki az átalakulás útjairól szólván a szervezeti átalakítás fontosságát hangsúlyozta. A nagyszámú - önkormányzati képviselőkből, magángazdákból, vállalkozókból, a nagygazdaságok vezető munkatársaiból álló - hallgatóság idegesen bele-belebeszélt az előadásokba és nem egy esetben élesen fogalmazott polémia tanúi lehettünk, mintha a szólás kockázatát vállalkozó kutatók tehetnének közállapotainkért! Dicséretükre szóljon az is, hogy visszabeszéltek. Ettől aztán jó hangulatú, gondolkodásra serkentő lett az együttlét.
A sok közül egy példa: Enyedi György a társadalmi-gazdasági átalakulás valószínűsíthető következményei között megemlítette, hogy lehetnek annyira perifériára szorult és manapság immár olyan torz gazdasági-társadalmi szituációval rendelkező települések, amelyekkel nem tudni, mi lesz. Ki nem mondottan érzékeltette, hogy netalán meg is szűnhetnek, föl is számolódhatnak ezek. Előadásában rá is kérdezett, nevezetesen: lesz-e kormányzati akarat velük? És kell-e, hogy legyen?
persze, hogy többen rákiáltottak: miként gondolja?
Kifejtette, hogy ott, ahol a falusi társadalom önálló gazdálkodásra elöregedettsége, információhiánya, anyagi tehetetlensége vagy bármi más miatt nem képes megújulni, kívülről (tehát például a kormányzat által) megmenteni nem lehet. Persze - mondotta - korántsem biztos, hogy a manapság tönkrement falu kiürül, hiszen egy új gazdasági környezetben más preferenciák élnek majd mint manapság, új szempontok és új előnyök jelenhetnek meg, ami eddig - máig - nem érzékelhető esélyt és előrelépést jelenthet. az új gazdasági szisztémák között kialakuló piac szelektál és aki alkalmazkodni képes, az megmarad, fejlődik.
A polémia akként folytatódott, hogy vajon bele kell-e ebbe törődnünk, tudomásul kell-e vennünk ezt az állapotot, avagy igenis tenni kellene-e valamit ellene? Sokak szerint nem. Sokak szerint viszont igen, például adókedvezménnyel, amely a szerencsétlenebb adottságú településeket fölértékelné a környékbeli vállalkozók számára valahogy úgy (és bocsánat a hasonlatért), mint Moncót vagy Lichtensteint saját térségében és saját körülményei szerint. Megint mások ezt önkormányzati jogként és lehetőségként említették és nem kormányzati szintű döntést, hanem helyi elszánást és cselekvést szorgalmaztak erre. A már említett közállapotainkra jellemző, hogy nem akadt a bölcs gyülekezetben senki, aki ebben alapos eligazítást adhatott volna, sőt: volt jogász, aki helyénvalónak és jogszerűnek találta és volt, aki kizártnak tartotta az ilyetén helybéli megoldást.
A számos szekció közül magam az Önkormányzat és falumenedzselés címűben ültam végig a második napot és ne átallottam a sok tudományossághoz a magam szempontjait hozzátenni. Hozzászólásom érintkező pontjait Enyedi György és Márkus István előadásaiban találhattam meg; ők szóltak azokról a dimenziókról, amelyben magam is dolgozom. Enyedi professzor úr a falusi lakosság tanulási és kooperációs képességének az információszerzés lehetőségeinek megteremtéséről, mindhatnám fejlesztéséről szólt, mintegy sokadik, de nem lényegtelen feltételét boldogulásuknak. márkus István a tradíció, a helyhez-kötődés, a valakik által való számontartás, a helyi rang, a személyes megbecsülés és a megbecsültség, a helyi tudat e konferencia hangulatától kicsit távoli, mintegy irracionális kategóriáit emlegette. Rajtuk kívül még egy régi és csak hangulatában avitt jelmondatot idéztem meg hozzászólásomat értelmezendő: hogy ugyanis "Minden hatalom a dolgozó népé." Az emberekről, a lakosságról szóltam tehát, akik nélkül semmi sem megy, akikért minden eddigi mondanivaló értelmezendő és akik miatt itt már másfél napja beszélünk. csak éppen róluk alig esett szó.
A rendszerváltást szerintem nem csak úgy kell érzékelni, hogy mennyi minden rendezetlen még, noha persze rendezetlen, magam is jól tudom. Nem lehetőségként is gondolni erre nevezetesen: hogy mi mindenre ad helyben is eddig nem remélt esélyt! És persze ez nem csak annyit, hogyha a késve szabályozott részletek tisztázódnak, immár megtehettünk minden megtehetőt! az önkormányzatok létrejötte nem jelenti még azt, hogy a helybeliek a maguk kezébe vették sorsukat; egyenlőre csak a képviselőtestület vagy éppen a hivatal új neve értelmezhető ez alatt. A saját kézbe vett irányítás nem azonos az éppen most megválasztottak hatalmával; amivel rendelkeznek, az még kellőképpen nem is érzékelhető szolgálat. "Önkormányzóvá" a helyi társadalom teljessége válhat csak az elkövetkező esztendők hosszú sora eredményeképpen. A legkülönfélébb helyi egyesületeknek, a helyi társadalom érdek- és érdeklődési viszonyainak megfelelő legkülönfélébb társaságainak kell véleményt, álláspontot fogalmazniuk és képviselniük nem egy esetben a képviselőtestülettel szemben vagy éppen őket erősítve, teljesen mindegy. Az emberek részvételét kell biztosítani mindenben, minden részletkérdésben, az alternatívák kidolgozásától a döntésig egyaránt, mondottam. Ekkor és ezzel kerül hatalomra végre a nép, vagy egyszerűbben: a helybéli lakos, akiért mindenki létjogosult. Leginkább azon kell dolgozni tehát, hogy intézkedőképes, véleménygazdag helyzetbe jussanak az emberek, hogy elgondolkozhassanak a legkülönfélébb helybéli kérdéseken, hogy abban informáltak, a lehetőségekről és a variációkról tájékozottak legyenek, hogy az azonosan gondolkodók találkozhassanak és találkozásaik a helybéli önkormányzati hivatal által finanszírozott legyen. Nem helybéli ellenzéket kell látni ebben, hiszen az áruellátás, a bölcsőde, az iskolai munka színvonala, a kultúrház teljesítménye, a burkolt utak építése, az utcák egyirányúsítása és a többi nem politikai kérdés immár, hanem pusztán a legkülönfélébb érdekek szövevénye, amelyben rendet és igazságot rakni nem néhány felkent (értsd: képviselőtestületi taggá, esetleg polgármesterré vált) ember dolga, hanem mindannyiunké. A helybéli jövő inkább eldől az aktivizált; az aktívvá, a cselekvővé tett, mert döntési helyzetbe hozott helybéli társadalmon, mint a még hiányzó törvényeken. Nem felejthető, hogy a jövő Magyarországa a helybéli társadalmak összességéből épül föl.
A jelenlévő polgármestereket emlékeztettem, hogy - történelmibb léptékkel mérve - hamarosan új választás lesz. Nem lesz illő immár kifelé-fölfelé mutogatni nevezetesen, hogy ők mulasztottak, azok késtek, nem intézkedtek vagy éppen rosszul döntöttek. Ma még ja választottak kezében saját sorsuk: akarnak-e szolgálni tovább. Ha igen, hatalmazzák föl lakosságukat mindarra, amiben érdeklődik vagy amiben érdekelt, amihez ért: a szociális gondozás, a kulturális tevékenység, az iskolai teljesítmény, a kereskedelmi ellátásbéli kérdések, a közlekedés és hírközlés, a helyi nyilvánosság, a közbiztonság, a településszépészet, a természet- és környezetvédelem, az idegen, és vendégforgalom és még megannyi más, társadalmiasítható részletkérdésben. Kapjanak javaslattételi, döntési és végrehajtási jogot ebbéli egyesületeik és kapjanak pénzt is hozzá! Évtizedes hagyományok és eljárásmódok mutatnak minderre példát a Lajtán túlról és évtizedekkel ezelőtt még nálunk is hagyománya volt mindennek. Jelenleg is rendelkezünk a társadalomépítés, az egyéni érdekeltté-tétel legkülönfélébb módjaival és alkalmaztuk is azokat a nyolcvanas évek Magyarországán: hogy sikerrel, az abban látszik, hogy a helybéliek általunk generált egyesületei mindenütt megválasztattak és hogy félsikerrel, az meg abban, hogy most ők nem értik, miért szorgalmazzuk a további társadalmiasítást ugyanott. Itt is csak azt mondhatom, amit nekik. mert nem az önkormányzatoké, hanem az önkormányzó társadalomé a jövő.

- beke -

Parola archívum