Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Közösségfejlesztői magatartásformák (2.)
Szerző:	Beke Pál
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1995
Szám:	1
Oldalszám:	6. p.-7. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	közösségfejlesztői magatartás, falufejlesztés, közösségfejlesztés
Megjegyzés:	Előzmény: 1994. 6. szám 6. p.-7. p.
Annotáció:	A közösségfejlesztő nem más, mint a helybeliek elkötelezett, érdekeik közös képviseletének megtalálásában segítő, együttműködésüket megteremteni képes szakember.

Közösségfejlesztői magatartásformák (2)

Regionális szennyvíztisztítóról és a megszüntetésre ítélt vasútvonalakról példálóztam a korábbiakban azért, hogy ezek nyomán a közösségfejlesztő helyét és szerepét, de leginkább hozzáállását és így magatartását megtaláljam. Említettem, hogy szerintem nem lehet elkötelezettje semmiféle olyan érdekcsoportnak, amely bármelyik megoldást szorgalmazza. Gyanítom, hogy nem lehet lojális bármely változtatás bármelyik variánsához sem pusztán csak attól, mert azt esetleg egy állami hivatal, megyei közgyűlés avagy a helyi önkormányzat gondolja úgy. Feltételezem tehát az ügyektől, a személyektől és a hivataloktól való távolságtartását is, hiszen funkcióját nem döntőbíróként, hanem a helyi polgárok helybéli cselekvését szorgalmazó, ennek mentén pedig társaságfejlesztő,
célirányos együttműködésüket kialakító
mivoltában gondolom fontosnak. Ugyancsak megemlítettem, hogy a közösségfejlesztő tulajdonképpen segéderő: bátorító és támogató, amolyan kovász-ember. Feladata hozzávetőleg annyi, hogy körülötte illetőleg segédletével meg- és felismerődjenek, nyilvánvalóak legyenek és így kikristályosodjanak azok az erővonalak és azok a megoldásra váró feladatok, azok az elrontott vagy elromlott helyzetek, amelyek elhallgatva, megfogalmazatlanul és mélyen rejtőzködnek a helybéli társadalomban. Hogy megfogalmazódjanak azok az esetleg jól ismert ellentmondások, hiányok és konfliktusok is, amelyeknél - éppen megszokott és ismerős voltukból következően - senki sem gondol változtatásra. Hogy kérdései nyomán markáns arculatot nyerjenek a lappangó szükségletek.
Feladatának gondolom, hogy mindezek ne csak láthatóvá váljanak, hanem szervezőerőként a helybéliek összefogását eredményezzék az általuk immár közösen érzékelt és megértett helyzet megoldása, a felismert szükségességek megteremtése céljából. Feladatának gondolom azt is, hogy az így összeszervezett, cselekvőkész emberek tennivalóinak stratégiáját és tennivalóik részleteit folyamatos kérdésfeltevéseivel hosszútávon segítse. Úgy gondolom, hogy csak nekik és senki másnak ne legyen, nem lehet elkötelezett.
Az így munkálkodó közösségfejlesztő a helybéli demokrácia elősegítője és megerősítője lesz sok minden és sok mindenki mással együtt. Bár az országos összefüggések kialakítása és megváltoztatása meghaladja egy-egy szakember, és még egy közösségfejlesztő hatókörét is, bizonyos, hogy hiába az országos lehetőség, ha helyben nem értelmeződik, nem mozdul, nem változik a világ. Mert az előbb országosra emlegetett "lehetőség" is annyit ér, amennyi abból helyben megvalósul és amennyi abból napi gyakorlattá, mintegy rutinná válik. Valószínű, hogy éppen a számtalan helybéli gyakorlattól testesül meg és válik visszavonhatatlanná a hazai demokrácia. De még ha vissza is vonnák: a felébresztett és folyamatosan bátorított helyi társadalom, a településért szívesen cselekvő polgári szervezetek, a megteremtett és folyamatos helyi nyilvánosság, a decentralizált és társadalmiasítottan működő helyi hatalom esetén a helybéli szituáció meg is őrizheti (és persze meg is előzheti) azt.
Ha a közösségfejlesztőnek csak annyi lenne a dolga, hogy az elbátortalanított lakosokból legkülönfélébb érdekeik és szükségleteik felismertetésével minél több cselekvő csapatot varázsoljon, és így a legkülönfélébb helyi szervezetek önkéntes és aktivizált polgárai máris gyakorolhatják a demokráciát, elsajátítva majd birtokolva annak eljárásmódjait - ez sem lenne kevés. Dehát hol ilyen tiszta a feladat, a lakossági kívánalom és óhaj? Sajnálatos (vagy csak természetes?), hogy e szakma környezete is némiképp bonyolultabb. Talán nem jobban, mint bármely más, a társadalom sűrűjében végzett tevékenységé. De legalább annyira. A település ugyanis nincs magában. Szomszédjai vannak, egy kistájba tartozik. Egy megye, egy régió és persze az ország elemi részecskéje. Valahonnan meg kell közelíteni. Valahonnan oda folyik a víz, ha a felszínen nem, hát a talajban. Valahonnan odajön a levegő, ami olyan, amilyen. Érkezhet felhő is savas esővel vagy anélkül. Az áruk többsége sem helyi termék. Föltehető, hogy polgárai nemcsak lakóhelyüket, hanem a környező településeket, néha a megyeszékhelyt, esetenként a fővárost vagy az egész országot is használják. Esetleg külfölddel van rendszeres, netalán munkakapcsolatuk. Nem mindig elegendő tehát, ha pusztán csak a településre, polgáraira és a közöttük lévő helyzetek megoldására figyelmes a helyben tájékozódó közösségfejlesztő. Óhatatlan és szükségszerű, hogy egy település emberi, társadalmi és gazdasági viszonylataiba közeli és távoli vonatkozások is belemuzsikálnak.
És akkor még ott van az állam valamennyi főhivatalával és regionális vagy megyei intézményével, rendelkezéseivel és újabban lelkével. Ott vannak az országos vállalatok, intézmények. Ott vannak a jobbára privatizált vagy magánosítandó környékbeli és megyei, vagy akár regionális szolgáltató cégek, a munkahelyet adó vagy éppen nem adó közelebbi-távolabbi vállalkozások. A legkülönfélébb szakmai érdekcsoportok. Helyzetük és állapotuk, gazdálkodásuk és működésük, terveik és akaratuk hatással van a környezetre, a környéken élő emberekre, jövendő sorsukra. Az emberek egy része munkavállaló, más része vásárló vagy az adott szolgáltatást igénybevevő, ám mindkét minőségükben egyidejűleg helyi polgárok. Az állami, az intézményi, a vállalati, a vállalkozói, a lobbysta döntéseket nem hagyhatják figyelmükön kívül. Ezek a döntések éppen azért nem magánügyek, mert a helyi jövő alkotóelemei.
Ezért is hoztam e folytatásos cikk első felvonásában olyan példákat, amelyek meghaladják az egyébként ugyancsak nem egyszerű, de legalább településen belül maradó és így belátható közösségfejlesztési gyakorlatot. Mert hogy azokkal mi a teendő, arra már vannak minták. De hogy egy vasútvonalat miképpen lehet megtartani? A regionálissá nemesített szennyvíz témájában miképpen is lehet tisztán látni?
Közbevethető, hogy ezekhez aztán végképp semmi közünk. Én nem így gondolom. Úgy vélem, hogy mindazon javaslatokhoz, helyzetekhez vagy döntésekhez, amelyek megvalósulása az életvitel alakulásába szól és így a helyi
polgár sorsának meghatározója, köze kell legyen minden érintettnek. Ismernie kell, tudnia kell róla. Lehet olyan És akkora a téma, a változás, a lépték, hogy talán döntenie is neki és nem választottjainak kell. És mindez alkalom arra, hogy mint érintett megértse: sorsa, jövője, leendő lehetősége saját kezében van. Gondoljon bele és fogadja el, érveljen érte vagy ellene. Tegye és tehesse ezt egymagában vagy másokkal társulva. Tegye és tehesse egyleti formában, a demokrácia szabályozott keretei között. Bizony, a vasútvonal vagy a szennyvíz tisztításának helye és módja is lehet olyan fontos, mint a környékbeli meddőhányó sorsa, a főutca fásítása vagy az önhibájukon kívül elesettek gondozása.
Bár soha nem ajánlható, hogy a közösségfejlesztő főszereplőként szólóénekes legyen, vannak esetek, amikor ez elengedhetetlen. Gyanítom, hogy ilyen a nagy léptékű jelenségek (mint a vasút megszüntetése, a szennyvíz regionalitása) megjelenésekor annak megértetése, hogy manapság
semmi sem lehet eleve elrendelt
kívülről-felülről eldöntött, meghatározott. És még ha igen, akkor sem. Úgy értem: még akkor is úgy kell tennünk, mintha nem az lenne. Hátha még menteni lehet a menthetőt. A települések, ráadásul a jobbára kisebb községek, történelmi és egyéb okokból amúgy is halmozottan hátrányos kistájak vasúti szárnyvonalainak megszüntetése állami, mondhatnánk központi cserbenhagyás. Mintha újra a diktátumok idejét élnénk. Ekkor nehéz eredményesen közbeszólnunk. Emlékezhetünk: ilyenkor a hang csak a rendőrségig hallik. Közösségfejlesztőként mégsem lehet más magatartásunk, minthogy minden erőnkkel és szakmai rafinériánkkal azon legyünk, hogy megértessük: mindez immár nem tehető meg anélkül, hogy ne vennék pontos számításba az új helyzet okozta állapot megoldását. A vasútvonalak megszüntetése esetében ez a buszjáratok sűrítését, a megállók kiépítettségét, a balesetveszély elhárítására az útöblöket és szükség esetén a jelzőlámpákat, a távolsági teherszállítás alternatív megoldását jelentheti stb., mint ahogy ezt már korábban is lajstromba szedtem.
A vasútvonal megszüntetése esetén a közlekedés megoldatlansága nemcsak egyes embereket, hanem egész településcsoportokat taszít hátrább. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet az összehangolt fellépést kívánja minden érintettől. Az érintett települések képviselőtestületeitől, a helybéli vállalkozóktól, az ingázóktól, az ingázással munkát remélőktől, az odavalósi középiskolások szüleitől, a terményeiket hagyományosan a közeli város piacán árusítóktól. Mikor máskor lehetne elemi érdek az összehangolt cselekvés, ha nem ilyenkor?
Vajha létezne egy országos intézmény, egy szakmai műhely, amely a szerte az országban dolgozó közösségfejlesztőknek mindenütt alkalmazható stratégiát tanácsolna az egybehangolt cselekvésre! Szakértőik kidolgozhatnák azokat a minimális kívánalmakat, amelyeket - példánk esetén - a vasútvonalak megszüntetésekor a településeknek (képviselőtestületeiknek és a lakosságnak) kérnie és követelnie kell. Hogy kitől? - nem felejthető, hogy a magyar államvasutak bár részvénytársaság, az állami tulajdonlás miatt azonban állami vállalkozás, így tehát - a magyar államtól. Például
tehát: képviseleti úton az Országgyűlésben akár többször is megszólított minisztertől. Aláírások gyűjtésével az Országgyűléstől. Ígéreteire hivatkozva a kormánytól. Programja alapján az éppen uralkodó politikai koalíciótól. Az erre érzékeny, mert ugyancsak érintett vasutasokkal szövetkezve akár figyelmeztető, szolidáris sztrájkot kérve az egyéb rokonszenvezőktől.
Csak egyet nem lehet: hagyni magunkat! Mert a dolgok gyűrűznek tovább. A vasút példájánál maradva, lám megszűnt már sunyin, csendben néhány olyan járat, amit miért is tudna meg más, mint az érintettek! - azok közül viszont a középiskolások nem tudnak mivel beutazni a hétfő reggeli iskolakezdésre. Érkezhetnének vasárnap délután, csakhogy a kisvárosi kollégium (vélhetően pénzhiányból) a hét végére bezár. Valamilyen átmeneti helyen arra az éjszakára ugyan adnának szállást, ha a gyerekek hoznának odavaló ágyneműt. És ha a szülők írásban lemondanak az egyébként kötelező felügyeletről. És mindenki elfogadja, tűri ezt. A szülők vélhetően morognak, mint a kisváros középiskoláinak tanárai is. A gyerek délelőtt, vagy délre érkezik, órákon át utazott, várakozott, átszállt és persze csellengett, fázott. Miként lehetne pihent, fegyelmezett, jól tanuló?
Csak csendben kérdezem: esélyromlására ki figyelt? Szép lassan leépülhet, ami kiépült korábban. Megjegyzem: az egyébként egyet nem értők csendes, bár rosszkedvű assziszteniciájával. Mert azt hiszik, hogy mindez eleve elrendelt és megváltoztathatatlan.
A közösségfejlesztőnek az is dolga hát, hogy minél többen megismerjék, tudják és megértsék: mindez az érintetteken is múlik. Ha nem hallatják hangjukat, ha nem szervezkednek, 'ha nem állnak ellent, előbb-utóbb bármi megtehető. A közösségfejlesztő hozzáállása nem lehet más, mint hogy felvállalja a változásban (esetünkben a leépülésben) való tájékozódást, az ez által érintettek, a hasonló helyzetbe kerülők és a változásról hasonlóan gondolkodók összeismertetését. Célirányos cselekvésükhöz megfelelő szervezeti formát kell ajánlania és valószínű, hogy annak megszervezésében is segédkeznie kell. Ha azt akarjuk (és mi mást akarhatnánk munkánk eredményeképp!) hogy az országlakosok itthon otthon legyenek, hogy kívánalmukra és kedvükre alakuljék egy általuk kényelmesen belakható és toleráns világ, az ilyen helyzetbe kerülteket nem hagyhatjuk magukra. Még akkor sem, ha maga az állam vonul vissza, avagy állami segédlettel, esetleg jóváhagyásával vonulnak vissza szolgáltatások, kedvezmények, juttatások. A közösségfejlesztő nem közhivatalnok és nem a pártállásnak avagy a pillanatnyi gazdasági állapotnak kiszolgáltatott, és így szükségképpen változó véleményű államnak fogadatlan prókátora. Dehát miért is kéne, hogy az legyen! Annak kormánya, szóvivője, újságjai, különféle szervezeteivel intézkedési képessége (nevezzük így: hatalma) és ezzel meglehetős lehetősége van. Nem szorul ránk.
A közösségfejlesztő több pólusuvá vált világunk másik fertályán érdekelt. Ő a helybelieknek elkötelezett, érdekeik közös képviseletének megtalálásában segítő, együttműködésüket megteremteni képes szakember. Magatartását nyilván ez befolyásolja és a legkülönfélébb szervezetekhez (és így az "államhoz") való viszonyát is ez szervezi és alakítja.
(folytatjuk)

Parola archívum