Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
A településfejlesztés térségi összefüggései: A Település, közösség, fejlesztés konferencián elhangzott előadás
Szerző:
Miklóssy Endre
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1995
Szám:
3
Oldalszám:
8. p.-9. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
térségfejlesztés, településfejlesztés, szubszidiális elv, addíció-elv, programozási elv, partnerség, virilizmus
Megjegyzés:
Annotáció:

Miklóssy Endre

A településfejlesztés térségi összefüggései


Kezdeném egy egészen rövid visszatekintéssel arról a központosított tervgazdaságról. Amikor elméletileg úgy látták helyesnek, hogy az élet minden területére, az ország minden részére vonatkozó döntéseket egy centrumban hoznak meg. Ennek többféle hátránya és nehézsége volt. Egy biztos, amit önök a saját bőrükön is éreztek, hogy az ilyen tipusú döntéshozatalnál, akik kicsik és a sor végén állnak azok mindig óhatatlanul rosszul járnak vele. Nem olyan könnyű viszont egy ilyen monolit központosított gazdaságból áttérni egy ésszerű rendszerre.
Mindenekelőtt át kell tekintenünk azt, hogy mit tekintsünk ésszerű rendszernek. Ennek a filozófiáját a Nyugat-európai fejlesztési gyakorlat az elmúlt évtizedekben tulajdonképpen kialakította. Ezt a szisztémát úgy hívjuk, hogy

szubszidiális elv

Ennek röviden az a lényege, hogy célszerű, hogyha minden egyes problémára adandó megoldást, megoldási döntést lehetőleg azon a szinten hoznak meg, amely szinten az a probléma felmerült. Végül is ott tudják leghatékonyabban felmérni a problémájukat és mozgósítani a megoldásukra szánt eszközöket. Mert hiszen a központi gazdaságnak mindenféle más hátránya mellett ez is egy jelentékeny hátránya volt, hogy rendkívüli mértékben pazarolta a forrásokat, tehát nem tudta azokat optimálisan egy-egy cél megoldására szorítani. Tehát az az alapelv, hogy azon a szinten, ahol a probléma jelentkezik ott lényegesen hatékonyabban fogják tudni a megoldást is kidolgozni. Hogy ez az alapelv működjön ahhoz néhány feltételnek teljesülnie kell. Ez a szubszidiális elv ez azt feltételezi, hogy különféle szintű döntéshozatali fórumok kell hogy legyenek, és mindenki a saját dolgát végzi ezen belül. Egy általánosabb szintű fórum elhatározásai természetesen kötelezőek minden alatta lévő fórumra. A legegyszerűbb formája ennek az országgyűlés, az országgyűlés hoz egy törvényt, akkor az nyilvánvalóan Magyarország minden állampolgárára és szervezetére kötelező érvényű. De van ennek a dolgonak egy másik oldala is. Az tudniillik, hogy az alacsonyabb szintű, döntéshozatal résztvevői jogosítványt kell hogy kapjanak, hogy a saját érdekeiket a magasabb szintű döntéshozatalban képviselhessék. Van még egy jelentékeny hozzátenni való ehhez. Ez a támogatás, vagy addició elve. A modern, központosított államok úgy épülnek föl, hogy ebben a rendszerben az adózást általában csak nagyon korlátozottan lehet decentralizálni. Vannak helyi adók mindenféle országokban, ezek volumene általában csekély és a központi adóbevételekhez képest nem is nagyon látszik célszerűnek ezeknek a decentralizálása. Következésképpen ha központilag befutott adókból az alsóbb szinteket részesíteni akarjuk, akkor erre megfelelő mechanizmust kell kidolgozni. Ennek a mechanizmusnak az alapelvét hívjuk

addició vagy támogatás elvének

Ennek az elvnek röviden az a lényege, hogy az állam és a központi hatalom tulajdonképpen nem akar csinálni, nem akar fejleszteni semmit, ellenben támogatást nyújt azokhoz a fejlesztési elhatározásokhoz, amelyek mindenféle alacsonyabb és speciálisabb szinteken születnek meg. Tulajdonképpen ez az alapelv amin a korszerű fejlesztéspolitika felépülhet. Ennek az elvnek a tényleges megvalósítása ez jelenleg folyik és a területfejlesztési törvényben, amit a parlament reményeink szerint ebben a félévben jóvá fog hagyni, ennek az intézményi és a működési rendjét fogjuk majd lefektetni. Hadd mondjam el önöknek röviden ennek a szisztémának a vázlatát, hogy néz majd ki a szubszidiális elv az új területfejlesztési törvényünkben. Létezni fog természetesen egy országos szint, ami a parlamentet, mint törvényhozót, a kormányt mint végrehajtó szervet tartalmazza. Létezni fog egy közbenső szint, amelyik a kormányzat és a megyék közötti együttműködést hivatott majd biztosítani, amit regionális szintnek hívunk. Aztán létezik egy megyei szint.
Az önkormányzati rendszer reformjával létrejött egy olyan választott megye, amelyik alkalmas arra, hogy közérdekű funkciókat, közigazgatási funkciókat is rá lehessen bízni. A megyei szint alatt létezik a területfejlesztésben az úgynevezett kistérségi szint, társulás vagy szövetség formában. Erről a kistérségi szintről azt tudom mondani, egyrészt, hogy ez egy önkéntes szerveződés, tehát sem a központi hatalom, sem pedig a megyék nem kívánnak ilyeneket szervezni, ellenben az a terv, hogy amenynyiben megszerveződnek ezek a szövetségek, akkor ezeknek a törvény megpróbál a lehető legszélesebb körű jogosítványokat biztosítani. Hogy ezek a szerveződések a szubszidiális elvnek megfelelően a megyei fejlesztési politikában résztvehessenek, tehát a döntéshozó szervben szavazati jogot kaphassanak. A továbbiakban, hogy ez a rendszer miképpen tud továbbfejlődni az egyebek között függ majd attól, hogy milyen hatékonysággal és milyen erővel tudják a fejlesztéseiket ezek a szerveződések megvalósítani.
Ugyancsak a korszerű területfejlesztés alapelve, az úgynevezett

programozási elv

Mit jelent ez az elv? Lényegében azt jelenti, hogy fejleszteni nem egyes objektumokat, vagy egyes egymástól elkülönített célokat szükséges, hanem ki kell dolgozni egy komplex, összefüggő programot, amelyik alkalmas arra, hogy egy területnek a lehető legtöbb problémáját rendszerszerűen megoldhassa. Tehát ahhoz, hogy egy ilyen program kidolgozásra kerüljön, ahhoz mindenekelőtt ismerni kell a térség lehetőségeit, problémáit, a megoldásra váró feladatait. Ezek alapján ki kell dolgozni egy stratégiát, hogy miképpen kívánjuk a programot megvalósítani. Ki kell dolgozni, meg kell jelölni azt a szervezetet, amelyik a programot ténylegesen végre kívánja hajtani. Ez egy nagyon lényeges alapelv, mert ezek a programok hasonlítanak a valamennyiünk által megszokott klasszikus tervekre, annyiban, hogy ezekben konkrét határidők, felelősök, pénzösszegek szerepelnek. Tehát számonkérhető elemekből áll össze egy-egy ilyen program. Természetesen a programnak nagyon alapvető eleme a fejlesztési forrásoknak a biztosítása. A fejlesztő forrásokba természetesen beleszámít az is, hogy a hozzájárulást a kormányzati vagy egyéb szintekről meg tudjuk szerezni. Beleszámít az is, amit a résztvevők saját maguk adnak össze a fejlesztés céljaira. Ez az alapelv tulajdonképpen már működött az elmúlt négy évben is. Nagyon hatékonynak bizonyult. Ez tette lehetővé azt, hogy 1 forint kormányzati támogatással az önkormányzati szféra lényegében 3 forint értékű fejlesztést tudott átlagban megvalósítani. Ennek az a magyarázata, hogy ha valaki a sajátjából is gazdálkodik, akkor hajlamosabb azt gazdaságosan fölhasználni, mint az ajándék pénzeket. Természetesen hozzátartozik a programozás elvéhez egy valamilyen ellenőrzési, megfigyelési mechanizmus, amelyik egyrészt kontrollálja azt, hogy ténylegesen végrehajtottuk-e azokat a lépéseket amik a programban szerepelnek. Másrészt pedig a program befejezésével egy mérleget csinál arról, hogy a program elérte-e a célját és amennyiben nem érte el, akkor a jövőben mit kell tanulni ebből, miképpen kell a következő programokat végrehajtani.

Ezek a programok összefüggő elemekből állnak. Ha fölmerül egy térségben mondjuk a turisztika fejlesztése, akkor a turisztikai programnak ilyen elemei vannak mint a megfelelő vendéglátó kapacitás érdeklődésének a felkeltése, összehozása, az ehhez szükséges infrastruktúrák biztosítása, az ehhez szükséges oktatásnak, miegyébnek a biztosítása, a turisztikához tartozó menedzsmentnek a biztosítása, szóval egy sor ilyen tipusú dolog. Ha ezekből össze tudjuk rakni az idegenforgalom fejlesztés című mozaikot, akkor jó munkát végeztünk és akkor mindenkinek a feladatát el kell végezni ezen a programon belül.
Nagyon lényeges a kistérségekkel kapcsolatban a következő. A regionális fejlesztéseknek két alapvető célja szokott lenni. Az egyik az infrastruktúra fejlesztése, a másik pedig a gazdaságfejlesztés és a gazdaságélénkítés. Az infrastruktúra fejlesztés még részben települési szinten is értelmezhető, tehát egy településen belüli fogalom. Ellenben a gazdaságfejlesztést már nehezebben tudjuk igazán településeken belül értelmezni. Ilyen egységnek a kistérség kiválóan megfelel. Tulajdonképpen egy munkaerőpiaci vonzáskörzet egy optimálisan lehatárolt és jól működő kistérség. Egyébként gondolhatnak arra is, hogy napjainkban a munkaerő nyilvántartás és a munkanélküliség nyilvántartása szintén ilyen kistérségi szinteken történik. A községek gazdasági fejlesztése, vállalkozási ösztönzés megítélésünk szerint fokozatosan át is adható a kistérségi társulásoknak és szövetségeknek. Nagyon lényeges ezekben a szövetségekben egy következő alapelv, amit a

partnerség elvének

nevezünk. Ez a következőt jelenti: egy ilyen fejlesztési akciónak a végrehajtását nem érdemes tisztán közigazgatási feladatnak tekinteni. Tehát nem érdemes úgy gondolni, hogy a választott testületek, a települési, megyei önkormányzatok ezt egymagukban kedvezően végre tudják hajtani. Ezeknek a testületeknek persze lényeges, meghatározó szerepük van a társulásban, de mégis lényeges szerepet kell biztosítanunk mindenekelőtt a vállalkozói szférának is. Gondoljanak arra, hogy ha valami gazdasági fejlesztés, fellendülés történik egy területen, akkor az elsősorban azért történik, mert különféle emberek, vagy intézmények gazdálkodnak és igazi gazdaságélénkülés ezektől várható. Tapasztalati tény, hogy jót tesz az embereknek, ha a döntések nem a fejük fölött születnek, hanem érdemi, operatív részt is vállalhatnak a döntésekben. Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a magyar kisvárosok miképpen fejlődtek a múlt század vége felé. Amit ma egy-egy ilyen kisváros hagyományos településképének nevezünk, az bizony nem egyéb, mint amit ezidőtájt építettek fel. De miért épültek így a kisvárosok a múlt század végén? Azért mert volt egy intézmény:

virilizmusnak

neveztük, vagy nevezték. Ennek durván az volt a lényege, hogy a település legnagyobb adófizetői arányosan jóval nagyobb részt tudtak vállalni a fejlesztési kérdések eldöntésében is. Most ennek az eredménye nagyon sok érdekesség lett. Gondoljanak például arra, hogy virilistának lenni becsület és dicsőség dolga volt, és az emberek, már a tehetősebbek azon iparkodtak, hogy minél több adót fizessenek. Jóval többet, mint ami kötelező volna, hogy ilyen módon bekerülhessenek a virilisták megbecsült és döntéshozatalra jogosult körébe.
Nézzenek szét a mai Magyarországon és hüledezzenek azon, hogy száz évvel ezelőtt nem azon folyt a verseny, hogy ki fizet kevesebb adót, hanem azon, hogy ki fizet több adót. Nem volna éppen hátrányos, ha egy ilyen szituáció Magyarországon megint bekövetkezne. A megyei szinteken feltétlenül be fogjuk venni a törvénybe a munkavállalói érdekképviseleteket és azon kívül célszerűnek látszik bevenni ezekbe a szerveződésekbe a területen élő mindenféle civil szerveződéseket, a helyben szakmai, vagy társadalmi tekintéllyel rendelkező egyes embereket is, akiknek a szavára hallgatnak a területen az emberek. Ez nagyon meg tudja növelni a döntéseknek mind a hatékonyságát, mindpedig az elismertségét.

Parola archívum